Kelet-Magyarország, 1981. december (41. évfolyam, 281-305. szám)
1981-12-13 / 292. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Három hete gondolkodom rajta, hogy szóljak, telefonáljak önöknek, vagy megalkudjam önmagámmal és ezt az esetet is oda tegyem a többi, megírat- lan hétköznapi történés közé. Nos, aludtam a dologra néhányat, míg úgy döntöttem, hogy lapunk eme nyílt fórumán írok önöknek, mivel ez az ügy a legkevésbé sem tartozik a magánügyek «órába, közügy a javából. Önök fontos helyen, az ország vérkeringésének nevezett hatalmas üzem, a vasút egyik fontos nyíregyházi gócpontján felelős poszton dolgoznak, ahol a siker fölött érzett apróbb és nagyobb örömök, de a sikertelenség kisebb-na- gyobb gondjai is közösek a nagy egészszel, a magyar államvasutak szervezetével. Ném mondhatnám, hogy szakember vagyok vasúti ügyekben, hiszen az önök munkahelyeit csak annyiban ismerem, mint egy évek óta rendszeres utas, illetve a MÁV helyzete iránt is érdeklődő állampolgáraink egyike. Érdeklődéssel olvastam az Akit a mozdony füstje megcsapott című Moldova-köny- vet is. Onnan tudom, hogy ez a valamikor viszonylag jól fizető szakma — még inkább hivatás — ma ezernyi bajjal küszködik. Az ok: eltűnt az az óriási előny, amelyet a felszabadulás előtt a vasutas nyugdíjjogosultsága jelentett. Az államvasutak már régen pontosan annyit nyújt a dolgozóinak, mint bármely más állami vállalat, intézmény, vagy akár szövetkezet. Ugyanakkor sok tekintetben sokkal, de sokkal többet követel.- Például: közel sincs nyolcórai munkaidő, s a szolgálat a legkülönbözőbb időszakokra jut, menni kell fagyos hóban, kánikulai hőségben is, s ott soha nem várhatja haza biztosan a család. A vasutas — különösen, ha forgalmi szolgálatot teljesít — mindamellett, hogy nem számíthat esténként az otthoni vacsorára, a tévé esti híradójára, kevés futballmeccset láthat a zöld gyepen, még veszélyes üzemben is dolgozik. Nem folytatom tovább, hiszen ezeket önök, a MÁV nyíregyházi állomásának vezetői sokkal jobban tudják, és tovább is sorolnák. Miért indultam el ilyen messziről, ahogy mondani szokás, a kályhától? Mert találkoztam egy emberrel, aki mostanában ment nyugdíjba önöktől pontosan harmincöt év szolgálat után. Helyesebben: 35 éves egy helyben való szolgálat után. Ez az ember a fel- szabadulást követő napokban állt be a MÁV nyíregyházi állomásfőnökségéhez, s ahogy tudom, azóta is napra, órára, mi több percre és másodpercre pontosan vette otthon a kis táskát a száraz ebéddel, vacsorával és reggelivel, hogy ellássa azt a munkát, amit a nagy gépezet kis csavarjaként reá róttak. Mellesleg ez az ember hosszú évtizedek óta tagja a pártnak, a maga képességeitől telhetőén számtalan feladatot is ellátott. Tudom, mert közelről ismerem: morgolódott is közben, akkor is nagy szeretettel, ügybuzgalommal végezte, amit vállalt. S utána még tisztességgel eleget tett TSttfíőni,^ etnbeii'lcöteleáSégeinéldHs, nevelte a gyerekeit, kertet művelt, Szépítette a kis család portáját. És már hónapok óta várta a nyugdíjat, amikor harmincöt év munkája után ő is úgy élhet — mint nálunk a legtöbben —, hogy az esti film előtt nem kell felállnia, meccsre is mehet és a vasárnapok ezután a kertészkedésé maradnak. Nyugdíjas szabadsága másnapján találkoztam vele, s mondhatom, soha nem láttam még ennyire elkeseredve. Nem ő mondta meg miért, hanem a felesége. Közvetlen munkatársai elbúcsúztatták, néhány szép szó, egy üveg ital és a vele vásárolt piciny ajándékpoharak kíséretében. Az állomásfőnökség, a pártszervezet meleg kézfogása, néhány közvetlen szava azonban elmaradt... Tulajdonképpen ezért írtam önöknek. A magyar vasút nincs ma már abban a helyzetben, hogy ezt a fajta bánásmódot megengedhetné magának. Már csak azért sem, mert kevés az embere. A /felsorolt okok és amiatt is, mert a szabályzat ridegsége sem vonz, a bürokrata vonások rftakacs állandósága sem fest valami jó képet erről a nélkülözhetetlenül fontos szervezetről. Ismétlem: már csak emiatt is nagy szükség lenne a jó közösséget teremtő és megtartó emberségre, a tisztességes szóra. Minden egyes esetben. Különösképpen . pedig azoknál, akik életük nagyobbik felét szentelték ennek a munkahelynek. Abban a reményben írtam önöknek, hogy még pótolhatják, amit elmulasztottak. / Vasárnapi INTERJÚ Osztrogonácz Jánossal, az erdőgazdaság igazgatójával a fagazdálkodásról Még nem melegedtem kandalló tttzénél. Pedig nagyszerű érzés lehet, amikor méteres fahasábok szikrája pattog, a lobogó láng világít... — Valamikor, a középkorban talán megengedhették maguknak egyesek, hogy így fűtse- nek. Akkoriban különben sem volt más tüzelőanyag, bőviben voltunk az erdőknek. Ma viszont sokkal többet ér a fa, mintsem ilyen pazarló módon elégessük. I Ezek szerint ma már van becsülete a ™ fának? — Ha azt nézzük, hogyan alakul a fel- használás, akkor nem lehetünk elégedettek. Hazánk fában szegény ország, mégis jóval magasabb a pazarlónak minősíthető felhasználás, mint másutt. Elég említenem, hogy milyen sok tűzifát égetünk el, de az ipari felhasználás árnyoldalait sem lehet kihagyni. Egy-egy nagy építkezésen például egy kisebb fenyőerdőt tenne ki a felhasznált állványzat. A zsaludeszkák, pallók sokszor csak egyszer kerülnek felhasználásra, elvagdossák őket, nem vigyáznak rájuk. Folytathatnám tovább a sort, hiszen a bútoripar, a papírgyártás, a bányászat is rengeteg fát igényel. A hazai felhasználás pedig csak úgy megoldott, ha importálunk. Akkor az erdőgazdálkodás feladata, hogy visszaszerezze a fa becsületét? Egyáltalán milyen részarányt képvisel Szabolcs- Szatmárban az erdő, hogyan állunk az országos arányokhoz képest? — Szabolcs-Szatmár megyében a terület tizedén van erdő. összesen 59 ezer hektárról van szó, s ez az arány messze elmarad az országos átlagtól, de még a térség környezeti, termőhelyi .adottságát figyelembe vevő erdősültségtől is. Pedig az erdőtelepítésnek egyre nagyobb jelentősége van a nyersanyag- és az energiahelyzet szempontjából. Országosan az erdőtelepítés, az erdősültség növelését szorgalmazzák, s ez igaz a megyére is, ahol az ezredfordulóig szóló távlati elképzelések még további húszezer hektáron számolnak erdőtelepítéssel. S külön kihangsúlyozom, hogy erre olyan területeken van szükség, ahol az élelmiszer-termelést, a mezőgazdasági művelést kis hatékonysággal, esetleg veszteségek árán lehet folytatni. I Ha valaki ránéz a megye térképére, ak- ™ kor valóban elég kevés zöld foltot Iát, ami az erdőt mutatja. Ráadásul a területi elhelyezkedés is egyenetlen, hiszen vannak tájegységek, mint a Rétköz, ahol alig találni erdőt. Aki pedig az úton jár, tudja, hogy az erdők többségében az értéktelennek tartott akác található. Jó 3he ez így? — Igaz, hogy a megyében nem találni ösz- szefüggő erdőket,«mint amilyent a hegyvidéken látunk. Ennek okát a múltban kereshetjük, hiszen a Nyírségre korábban is a ligetes, erdős megoszlás volt jellemző. A Tisza—Szamos közén nagyon régen voltak hatalmas tölgyerdők, azonban ezeket a mezőgazdasági művelés növelésével párhuzamosan kivágták, így alakult ki egy olyan szerkezet, amelyben sok apró, néhány hektárból álló részből áll össze a megyében az erdők területe. Ugyanez érződik a tulajdoni megoszlásban is. Vállalatunk, az Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság az állami tulajdonban lévő erdőket kezeli egy parkerdészet és öt hagyományos erdészet közvetlen irányításával. A többi erdő a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok tulajdonában van, de tekintélyes favagyonnal rendelkezik a vízügyi és a közúti igazgatóság is. A homokon az igénytelen akác dívik, a kitermelés kétharmadát ez adja, mellette a tölgy 14, a nemes nyár 13 százalékos részarányt ad. Mégis, ha a szerkezeti átalakítást nézzük, akkor alig kétezer hektáron kell változtatni az ezredfordulóig. ön korábban Kecskeméten dolgozott, az ottani erdőgazdaság főmérnöke volt. A Kiskunságban szintén sok akác van. Ennek tudható be, hogy nem hadakozik ellene? — Jó lenne az akácot visszahelyezni az őt megillető rangra. A közvélemény úgy ismeri, mint az egyik legigénytelenebb fafajt, amely csak tüzelésre jó. Pedig egyre szélesebb körű az ipari felhasználása, egyre nagyobb szerepet kap a hazai fajták között. A Dunántúlon például az akácfa felhasználására különféle módszereket dolgoztak ki, mezőgazdasági épületeket, mi több, fedett fürdő tetőszerkezetét is kialakították már akácból. I Ezek szerint a megyében szintén van mm jövője az akácnak? — Azt hiszem, a megye erdőgazdálkodási színvonalának emelése szempontjából is jelentős, hogy a vállalatunk gesztorságában akácfa-termelési rendszert szervezünk. A központi szervek — a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatala, az Erdészeti és Faipari Tervező Intézet, a Soproni Erdészeti és Faipari Egyetem — támogatják az elképzelésünket, s jövőre előzetesen elismertté nyilvánítják a termelési rendszert. Ez a mezőgazdaságban már kialakult rendszerekhez hasonlóan magas szakmai fokon biztosítaná az akácgazdálkodást a mag- és szaporítóanyag-termeléstől a fafeldolgozáson át a bútorgyártásig. A baktalórántházi erdészet ófehértói kerületében a kiváló fatermőképességű magtermő állománynak kijelölt akácosaiból biztosítjuk a körzet és az ország egy részének minősített, fémzárolt vetőmagszükségletét. Az erdő önöknek munkahely. Ám igen sokan vannak, akik a kikapcsolódás, a természet szeretete miatt keresnek felüdülést az árnyat adó fák alatt. Egyáltalán mit jelent, hogy a szakmai nyelv bevezette a jóléti erdő fogalmát? — A városi ember megnövekedett szabad ideje is hozta, hogy legalább időnként vissza akar térni a természethez. Azért megy az erdőbe, hogy nyugalmat találjon. Nekünk ez annyi változást hozott, hogy az erdőművelés, a fakitermelés céljai mellett a pihenésre vágyó ember szempontjait is figyelembe vesz- sziik. A sóstói erdőben pihenőpadokat, esőházakat építettünk, gondoskodunk az erdő tisztán tartásáról. Ebben az évben egymillió forintot használtunk fel az. úgynevezett közjóléti célokra, de ettől jóval többre lenne szükség. Elkészültek a fejlesztési terveink a sóstói parkerdő, a nyírbátori parkerdő és a Nagykálló—Harangod térségében létesítendő parkerdő kialakítására, valamint a tiborszál- lási arborétumra. Azonban az sem közömbös,, hogy-áz idén vállalatunk a megyében mint-, egy 200 ezér facsemetét adott a fásítási akciókhoz. ' ■ Még egy személyes kérdést, ami szintén ™ nem tartozik közvetlenül az erdőgazdálkodáshoz. Szeret ön vadászni, szívügyének tartja a vadgazdálkodást? — Kevés az olyan erdész, aki ne szeretne vadászni. Magam sem vagyok kivétel. Az erdő és a vadgazdálkodás pedig összefügg. Az a célunk, hogy olyan vadgazdálkodást folytassunk, amely hosszú távon is összhangban marad a mező- és erdőgazdaság érdekeivel. Az .erdők vadeltartó képességének megfelelő nagyvad- és apróvad-törzsállományt alakítunk ki, esetleg új vadfajok telepítésével is számolunk. Adottak a lehetőségeink ahhoz, hogy a térségben a kiemelkedő genetikai értéket képviselő „kárpáti gímszarvas” tenyésztésében és a gazdálkodásban betöltsük a gesztor szerepét. A korábbi években bevált fácántenyésztésünket pedig folytatjuk. Kiemelt feladatunknak tekintjük a külföldi vadásztatások bevételeinek fokozását. Meglehet, hogy nem jelentéktelen bevételt ad a vadászat, azonban az erdőgazdálkodásban mégis a fakitermelés hozza a legtöbb pénzt. Milyen alapon vágják ki az erdőket? — A megye fakitermelése éves ütemterv alapján történik. A mennyiség tovább már nem növelhető, hiszen könnyen kiszámítható, hogy hány évre van szükség egy-egy fajtánál, amíg vágásra érik. A vállalatunk évente 150 ezer köbmétert termel ki. A jelenleg még nem, vagy alig hasznosított vékony faanyag, gally és tuskó felhasználásának lehetőségével lehetne bővíteni az energetikai célú felhasználást. Az elmúlt években .az erdő- gazdasági tájaknak megfelelően létrejöttek a nagy fűrészüzemek. Vállalatunk Vásárosna- ményban, Tiszalökön, Nyírbátorban és Haj- dúhadházon megvalósította magas fokú gépesítettséggel üzemei korszerűsítését. Hosszú távú cél a fa teljes, komplex feldolgozása minél nagyobb hányadban ipari nyersanyaggá. Megyénkben a vásárosnaményi forgácslapgyárral, mint felhasználóval kell számolnunk. — Gazdaságunknak nyolc csemetekertje van a megyében három helyen, 106 hektár területen folytatunk szaporítóanyag-termelést. A máriapócsi és a nyírmeggyesi csemetekertekben a termelés színvonalának növelése érdekében állami támogatással igen jelentős fejlesztést kezdtünk el, melynek befejezése 1982-ben várható. Így a tervidőszak második felében intenzív szaporítóanyag-termeléssel számolunk. Ennek megfelelően éves átlagban kétmilliónál több csemetét adhatunk, amely elég a saját szükségletünkön felül az erdőgazdálkodást folytató állami és szövetkezeti üzemeknek is. Ez csak eseti segítség, vagy más együttműködés is kialakul a szakvállalat és az erdővel rendelkező üzemek között? — A megye erdő- és fagazdaságában jelentős tartalék, hogy a térség különböző szektoraihoz tartozó üzemek bővítik az együttműködést. A megyei pártértekezlet ajánlása alapján ebben az évben az egész megyét átfogó erdőgazdálkodási társulások szerveződtek, melyek közül a fehérgyarmati, nyíregyházi és nyírbátori társulásnak mi vagyunk a gesztora. E társulások célja, hogy előmozdítsa és összehangolja a tagok erdőgazdálkodási tevékenységét. Az így kialakuló integráció adja az alapját a későbbi, még szorosabb együttműködésnek, amely az erdőgazdálkodáson túl a fafeldolgozásra is kiterjed. M A vállalat nevében is szerepel a fafel- dolgozás. Mit jelent ez a gyakorlatban? — Gazdaságunk meghatározó tevékenysége a fafeldolgozás, amelynek fejlesztésére az V. ötéves terv során a beruházásaink felét, 157 millió forintot fordítottunk. Megteremtettük a saját termelésű fűrészipari alapanyag teljes . körű feldolgozásának j, lehetőségét, amelynek mennyisége - 121. e7.er-.köbméterről 144 ezerre nőtt. A késztermékek közül a megye számára különösen jelentős az alma exportjához szükséges Szabolcs láda termelése, de igen sok rakodólapot gyártunk, fűrészelt szőlőtámfát és nyers parkettát hozunk forgalomba. A termékszerkezet átalakításával még több, magasabb készültségi fokú terméket állítunk elő. A meglévő szárítókapacitásunk jobb kihasználása érdekében a fríz és kész parkettatermelés jelentős arányú növelését irányoztuk elő. I Eddig csak a fáról, az erdőről beszél- tünk. Azonban látni kell az erdőn dolgozó embert is. Beszélhetünk még hagyományos favágókról, régi típusú erdészekről? — Az erdészekre jellemző a magas fokú szakmai elhivatottság. A különben nem ideális munkakörülmények miatt nemigen választanák ezt a pályát, ha nem szeretnék az erdőt. Természetesen a vállalati gazdálkodásban is komoly szerepet szárfunk a bér- gazdálkodásnak, a szociális ellátás körülményei javításának. Az erdőművelő munkásokat autóval visszük a munkaterületre, ott gépek, segítik a tevékenységüket. Mi több, még az üzemi étkeztetés feltételeit is igyekszünk mindenütt megteremteni. Ennek ellenére el kell mondanom, hogy a közel négyezer embert foglalkoztató vállalatunknak gondja, hogy a szakmán belül a legalacsonyabbak között van a bérszínvonalunk. ■ A következő évek feladatai önöknél is megkívánják a felkészültebb munkát. Mit tart a legfontosabb tulajdonságnak, amivel eredményeket érhetnek el? A VI. ötéves terv feladatait úgy készítettük el, hogy azok feszített, de nem lehetetlen munkát kívánnak meg. A valóraváltás az embereken múlik. Ebben a vezetők előrelátó, vállalkozó szerepe a példa erejével hat. Nagy lendítőereje van a kezdeményező, a változásokra időben reagáló vezetési stílusnak, még ha a kezdeményezéseknél az esetleges tévedésekkel is számolnunk kell. Viszont a haladást csak így lehet előrelendíteni. Az emberségből, emberi melegségből, közvetlenségből mindenkinek juttatni kell, aki a vállalatnál dolgozik. Az együttes cselekvés eddig is, ezután is hajtóereje lesz a gazdaság termelékenyebb, hasznosabb munkájának. A vállalati kollektíva, a szocialista brigádok kezdeményező, embert bátorító, nevelő ereje nélkülözhetetlen. ., | Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond 1981. december 13. Q Egy kérdés erejéig térjünk vissza a kezdethez. Ahhoz, hogy kivágják a fát, előbb ültetni szükséges. S aki fát ültet, az általában a következő emberöltőnek ad munkát. Hogyan tervezik az erdők jövőjét?
