Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-07 / 262. szám
KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1981. november 7. 0 A kevesebb többlete „Midőn azt kérdezték tőle, miben van a különbség a művelt és műveletlen ember között, Khilón azt válaszolta: ,A jó reménységben.’ Mi a nehéz? .Megőrizni a titkot, jól felhasználni a szabad időt’...” Ez a két és fél ezer évvel született bölcs tanács az első, amit a szabad időről mondtak, szerzője egy görög államférfi. Jó reménységben nem is volt hiány, nyomon követhetjük a történelemben. A szabad idő már korántsem volt ennyire bőséges, nem is szólva arról, hogy megoszlása mindennek mondható, csak éppen igazságosnak nem. Anélkül, hogy a történelem egészét végig- pásztáznók, bizonyságul csak Tiborcot hívjuk. Ö ha úgy tetszik európai kitekintést ad ebben a témában, s ami a fő, nemcsak a XIII. századot, de Katona sugallatára a XÍX-et is bemutatva. Íme, néhány sor és mondatkezdet: „Ő táncmulatságokat ád szüntelen ...”, „A jó merániak legszebb lovon ficánkolódnak ...”, „Ök játszanak, zabáinak szüntelen...”, „Szép földeinkből vadászni berket csinálnak ...” A latin Otium szó, ami a szabad időt jelenti, szinonimája a dologtalanságnak. Az angolban a leisure jelenti a szabad időt, de a szótő a vagyonos, kényelmes melléknévben is benne rejlik. A francia moments perdus-nek — elveszett pillanatnak —, vagy heures de liberté-nek, a szabadság órájának mondja a szabad időt. A szabad szó az oroszban, németben, magyarban nem véletlen, és semmiképpen nem azonos az angolszászok holiday — ha úgy tetszik: szent nap —, vagy week-end — hét vége — kifejezésekkel. Ha nem is ismerték Khilónt, a tudat alatt is rájöttek az Elbától keletre arra, hogy a műveltség és a szabadság, s ezen belül a szabad nap szervesen összefügg. A másutt főleg a tétlenséget, munkátlanságot, henyélést, kikapcsolódást a valamit abbahagyást jelentő szavak helyett megjelent a szabad jelző, de mint olyan szó is, mely az ember számára nyit lehetőséget a szabadság felé, az önfelszabadítás irányába. A Magyarországi Általános Munkáspárt ... Ikkdaságí és széciális követelései között rriégtaláíháto arrápi 10 órás munkaidő, a gyermekmunka eltiltása 14 éves korig, a vasárnapi és éjjeli munka korlátozása, egyenlő munkáért egyenlő bér férfiaknak és nőknek — írja 25. oldalán a Magyar forradalmi munkásmozgalom története. — Tizenötben születtem. Jól vissza tudok emlékezni fiatalságom éveire. Ezek java a harmincas évekre esett. Voltam vasutas és malomipari munkás — emlékezik Ködmön János nyugdíjas —, feltéve, ha volt munka. S a lényeg itt az: mi nem a munkaidőért küzdöttünk elsősorban, hanem■ egyáltalán a munkáért. Sajnos,.volt, akinek túl sok szabad ideje volt. Mert a munka- nélküli sokszor hónapokig várt, tétlenül, éhezve. A fogalmak mások voltak, mint ma. Sok feltételnek kellett megvalósulni ahhoz, hogy ma arról beszéljünk:;ötnapos a munkahét. A kor, amit az én nemzedékem megélt, történelem. Válság, háború, összeomlás, újjáépítés, a szocializmus felé vivő első lépések. Ebben az ívben a munkaidő — szabad idő, még biztos, hogy nem a végső és legjobb, de valaha elképzelhetetlen változáson, ment át. Mert mindig a munka teremti a feltételt a szabad időhöz, s az ez által jobb ember alakítója a jobb munkának. Az UNESCO Cultures című periodikája közölte Pozsgay Imre művelődési miniszter cikkét, mely a magyar közművelődési törvényről íródott. A művelődéshez való jog alkotmányos megfogalmazása után a jobb lehetőséget elemezve állapítja meg: a szabad időben önmagát megvalósító ember nemcsak önmaga hasznára él jogával, hanem az egész közösségi kultúrát gazdagítja, s szabad idejével egyént és közösséget szabadít ki korlátái közül. Tanulni, hogyan a legjobb felhasználni a több időt. Tanulni azt, hogy sokszor az idő nagyobb vagyon, mint amit általa szerezni lehet. Kulcsár Kálmán A mai magyar társadalom című könyvében éppen a hiány- gazdálkodás következményeként fellépő gondnak jelöli meg, hogy sokan a szabad időt arra használják fel, hogy nehezen megszerezhető javak érdekében dolgozzanak, majd nem zárja ki azt sem, hogy ez a bizonyos pontig természetes folyamat átcsaphat oda, hogy az eszközből cél válik, s a szabad idő kulturált felhasználása helyett a szerzést szolgálja minden perc. — Mátészalkai vagyok, bérházi lakos — kezdi a beszélgetést Szabó László szerszámlakatos. Nálunk az ISG-ben ötnapos már a munkahét, s mondhatom, nagyon jól bevált eddig. Igaz, a hét öt napján szorosabban kell dolgozni, de ez logikus is. A szombat eddig sem volt valami híres a termelékenységről. Főleg délután már mindenki kite- kintgetett. így a gond lezárult. Aki leteszi pénteken a szerszámot, az mehet. A fiatalok örülnek, hiszen a legtöbb jó program szombatra esik, de ilyenkor van a legjobb tévé-műsor is. Én ezzel a több idővel élek is. Van mit segíteni otthon, tanulok is, édesanyámhoz eljárok, segítek a kis kertben. Persze ez legfeljebb arra jó, hogy mozgok. De tudom: sokak számára a több nap azt jelenti, több idő marad a munkára, termelésre otthon. Háztáji, mellékmunka és ki tudja milyen elfoglaltság. Ezt is megértem, sok minden késztet is erre. Mégis, úgy hiszem: a cél nem ez. A többletmunka gazdagít ma, ez kétségtelen. Haszon, nem vitatom. De a távlatban az lenne az okos, ha az emberek ne csak a maguk hasznát, de a maguk örömét is keresnék a több idő alatt. Ellentmondás és gond van tehát még. Egyén és közösség egyaránt az ismerkedés stádiumában van az újjal. Mi lesz ha? — teszik fel a kérdést, s sokszor aggódó, túl aggályos válaszok születnek. Nem járt út még ez, bár a világon nem az első próbálkozás. Boltos, postás, közlekedési, orvos, pincér kérdez, kétkedik, remél. — Kétségtelen, szervezni való van és lesz — magyarázza dr. Rácz Sándor járási főorvos Fehérgyarmaton. Nálunk 49 helység egészségügyi ellátását kell megoldani, hiszen az egészségügyiek számára is jár a több szabad idő. Ennek érdekében két központi körzeti rendelőt alakítunk ki, egy URH-rádiós autóval. Ez látszik a legjobb megoldásnak. Mint minden újjal, ezzel kapcsolatban is vannak fenntartások. Biztos, fogjuk finomítani a módszereket. De ez se nálunk, se más területen nem mond ellent a lényegnek: nemcsak meg lehet, de meg is kell szervezni az ötnapos munkahetet. Egyszerűen arról van szó: a ma és a holnap embere egy általunk felkeltett jogos igényt akar kielégíteni. Gazdagabb, tartalmas életet akar élni. Ehhez feltétel kell, és sok szorgos ember, aki meg is tanítja, mi ennek a módja. „A törvényes munkaidő jobb kihasználásával, a munka szervezettségének javításával meg kell teremteni annak feltételeit, hogy a hatodik ötéves terv időszakában a bérből és fizetésből élőknél a jelenlegi munkaidőalap csökkenése nélkül át lehessen térni az ötnapos munkahétre.” (Az MSZMP XII. kongresszusának határozatából.) — Az ötnapos munkahetet iskolánkba^-, október egytől vezették be — mondja Vásárhelyi József tanár, Kölesén. Hogy ez mit ad nekem? Az idő rövid, tapasztalat alig van még, érthetően. De egy máris biztos: kiváló érzés tudni, hogy van a hét végén egy nappal több, ami az enyém. Egész héten nem nyomnak apró gondok, tudom, lesz rá idő. így a munkám az iskolában összefogottabb, koncentráltabb. Ez igen jóleső, belső haszon. Aztán ott a család. Két gyermekem van. Több az időm rájuk, a családra. Hadd ne jöjjek a sztereotipiákkal, hogy mozi, könyv stb. Az igaz és a lényeg, együtt vagyunk, hatni tudunk, nevelni, marad időnk, hogy többet szeressük egymást. Szeretném hinni, hogy a több szabad idő első haszna éppen abban lesz, hogy emberi kapcsolataink, viszonylataink javulnak. A hiány itt a legnagyobb. De hogy ez így is legyen, ahhoz megint tanulni kell. A Zrínyi gimnázium harmadikos tanulója vagyok — mutatkozik be Páll Ágota. Mi már öt napban tanulunk az idén. Ez pillanatnyilag jó is, rossz is. A tananyag változatlan, ami intenzívebb tanulást kíván, de jó, mert a szombat sok mindenre lehetőséget kínál. Előre tudok tanulni, segítek otthon, a szórakozást is másként lehet megszervezni. Sosem gondolkodtam még azon, hogy ez milyen vívmány. A történelemben is éppen csak érintőleg foglalkoztunk azzal, —hagy mit jelentett egykor a munkaidő, a \nyolc~órar-öszintén, nem is gondolkodtam eien, hiszen lényegében a fejlődés természetes folyamat. Azt nem értem viszont, hogy az öregek mindig azt mondják, nekik mennyi szabad idejük volt, hogy bezzeg, egykor nem volt ilyen rohanás. Tessék mondani, miért van az, hogy látszólag a több — kevesebb? Az értelmes és társas életre született lény kára vagy java nem attól függ, ami éri, hanem attól, amit tesz — elmélkedik Marcus Aurelius, fgy vagyunk ma az ötnapos munkahéttel, a lehetőséggel, ami adatik, egyre többeknek. Mit teszünk? Mit cselekszünk a több idővel? Henyélünk? Tanulunk? Csak dolgozunk? Gazdagodunk lélekben, szeretetben? Teljesebbé válunk, vagy csak töltjük az órákat? Nos, kárunk vagy javunk immár tőlünk is függ. Bürget Lajos Kőlapostól az orvosi esküig Mokánszki doktor csendes karrierje Hálistennek annyira természetesek nálunk a történetünkben szereplő csendes karrier ek, hogy aligha dobogtatja meg a szívünket. Sokan talán azzal teszik le az újságot — megismerkedve történetünk szereplőjével —: „mi ebben a szenzáció...” Valóban nem az, hogy egy tanyai fiatalember vízvezeték-szerelő szakmát tanul. Hatan vannak testvérek, ő az ötödik. Kell a kereset. Meg is szereti a szakmát, jól dolgozik, jól is keres. Akár boldog is lehetne, sőt az is ... Aztán bent, az ember legismeretlenebb világában, amelyről oly keveset tudunk, elkezd munkálni valami... — Nem nagyon gondolhattam én arra, hogy más is lehetek, mint szakmunkás. Gondolhattam, mert tanulni mindig szerettem, de a családi helyzetünk nem olyan volt, hogy középiskolába, vagy később főiskolára, egyetemre mehettem volna. Egy kis tanyán, az akkor Őröshöz tartozó Kőlaposon születtem, az apám földműves volt, majd pedig segédgépész a vízműnél. Nyugdíjas. Nem könnyű hat gyereket eltartani, felnevelni. Amikor a nyolcadikban választani kellett, természetes volt, hogy szakmunkásképzőbe megyek. Ez hatvannyolcban történt... Mokánszki István egy magánkisiparosnál, Fizeli Józsefnél lett vízvezetékszerelőtanuló. Ügy említi, ettől kezdve önellátó lett, a legszükségesebb dolgokat a tanulói pénzéből meg tudta venni. A tanulóévek után is a nyíregyházi kisiparosnál maradt. Megszerette a szakmát, járta a községeket, sokat dolgozott. Tulajdonképpen célbaért, jól keresett, megbecsülték, örömet is talált a munkájában. Ezzel együtt mégis a hatalmába kerítette a gondolat, mi lenne, hogy újra nekilátna a tanulásnak, leérettségizne ... A mestere is biztatta. A szülei is örültek, csak féltették is, fogja-e bírni a megerőltető munkát és a tanulást ... — Tíz évvel ezelőtt újra az iskolapadba -ültem. Különbözeti vizsgával felvettek a harmadik osztályba, a Zrínyi gimnázium esti tagozatán. Az órák este voltak, a mesterem úgy irányította a vidéki munkáimat, hogy mindig hazaérhessek időben. Minden héten három este ... Közben munkahelyet változtatott, a csatornamű vállalatnál diszpécsert kerestek a hibaelhárító szolgálathoz. Nem mindenki vállalta a sok éjszakázással járó szolgálatot, de Mokánszki Istvánnak éppen ez kellett. Tizenkét- szer-huszonnégy óráztak, minden másnapja szabad, több idő jutott a tanulásra. Hetvenháromban leérettségizett. Ekkor már határozott célja volt: közelségbe került valami, amiről nem tudja, mikor kezdődött, milyen belső erők hozták mozgásba. Enyhíteni a szenvedésen, gyógyítani .. . Említi, hogy az öccse — a családban a hatodik gyerek — paralízises, így elég közelről láthatta a bénító kórt, amellyel szemben olykor tehetetlen az ember. És mégsem az, mert az öcs- cséből értékes ember lett, dolgozik, Nyíregyházán a gyógyászati segédeszközök gyárában ..; — Először hetvennégyben jelentkeztem a debreceni orvostudományi egyetemre. Nem sikerült. Dolgoztam tovább a SZAVICSAV-nál és tanultam. Nagyon sokat. Sokat éjszakáztunk, volt idő forgatni a könyveket. A következő évben újra jelentkeztem. Felvettek. Hat év kemény munka kezdődött az. orvostudomány alapjaival, a latin és más idegen nyelvekkel, az egymásután következő tantárgyakkal ... A harmadik évben kezdte úgy érezni, hogy most már talpon marad, megkapaszkodott. Közben a szerelem is eléjött, jogaival, örömeivel. Megházasodott. Felesége a nyíregyházi Köl- cseyben végzett, az egészség- ügyi szakközépiskolában. Debrecenben albérletben laktak, pici szobában. Három évig. Nyáron a fiatal orvos- tanhallgató a debreceni műanyaggyárban dolgozott, később pedig mentősködött. így jutott el szülőmegyéjébe is, egy alkalommal beteget hoztak a kisvárdai kórházba. Később a szabolcsi hallgatókat megyei körútra hozták, s újra kikötöttek Kisvárdán. Tetszett a kórház, a benti légkör ... — A hatodik évben már itt voltam szigorló. Akkor még nem mertem arra gondolni, hogy esetleg itt kezdem az orvosi munkám, s éppen a belgyógyászaton, amely a vágyam volt. Befogadtak. Október 15-én kezdtem a munkát. Ez volt az első ügyeletem is .. . Arra a fiatal, 27 éves betegre emlékszem, akit akkor vettünk fel és aki mellől a főnököm, Adorján Tibor főorvos egy hete nem mozdul, haza sem ment azóta... Ilyen orvosok mellett úgy érzem, sokat tanulhatok, hisz igazában most kezdődik számomra az orvosi munka, a tanulás. Ezt akartam, ezért volt minden eddigi... — Megszerettük Pistát, örülünk, hogy. hozzánk jött. Nemrég kaptak lakást. És még egy öröm számukra; Pista felesége, aki szintén itt dolgozik a kórházban, fogászati asszisztens, gyereket vár. Azért külön öröm ez, mert már szerettek volna gyereket, de ez a vágyuk csak most teljesül... — mondta a kórház igazgatófőorvosa, Fekete Imre dr., akinek boldogság egy új orvost, egy fiatalembert elindítani az úton ... Ennyi hát Mokánszki doktor csendes karrierje, amelyről őmaga búcsúzáskor azt mondta: nem egyedül neki sikerült ez, többen is célba érnek így, saját erőből, kitartással, segítséggel... Igaza van, ezért is örülünk neki. Egy ember csöndes, szerény , győzelmének. Talán mégis megdobogtatja a szíveket... Páll Géza Repülés I. — Kótics Ferenc grafikája.
