Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-05 / 260. szám
1981. november 5 Kelet-Magyarország 3 Apáról fiúra JELENIDEJÜ CSALÁD- REGÉNYNEK is beillő történettel szolgálhatnak B.-ék. Nagyvároshoz tapadó községben élnek, kétszobás, régi parasztház típusú épület jelenti számukra az otthont A családfő esztergályos, az apját még drehásnak szóllították, a Szamosi és társa vasüzemben. Négy évtizede az öreg megkérte a tekintetes urat: vennék oda az üzembe inasnak a gyereket. Aki aztán az idők rendje-módjának megfelelően segédlevelet szerzett, és mindjárt el is ment egy nagy- vállalathoz dolgozni. Fiatalon nősült, gépkezelő lányt vett el, akkor költöztek — jobb hiján falura. Két fiúk született B. csöndes ember, nem elhúzódó, de hangadó se lett soha. A történelmi változások nem kavartak vihart az életében. Már húsz éve dolgozott ugyanabban a műhelyben, amikor egy ebédidőben bekopogott az üzemvezetőhöz, hogy vennék oda esztergályostanulónak a nagyobbik fiát. Odavették. Szem előtt volt a gyerek, meg tanulni is szeretett. Harmadéves korában már rábízták a nagyon bonyolult, egyedi darabok készítését. S a bizonyítványa még csak nem is kezdett sárgulni, amikor beosztották a műhely egyetlen számjegyvezérlésű automata forgácsoló gépére és a legjobbak között emlegették... Minek volt köszönhető a gyors siker? Biztos, hogy a fiú eszének is. De legalább ennyire az apjának, a családnak. Neki rangot jelentett a régi drehások nyomdokain járni, a számára becsülete volt a szakmának, természetes tapasztalatként hozta magával azokat a viselkedésformákat, amelyek elismerést, megbecsülést váltanak ki. AZ APÁRÓL FIÜRA SZÁLLÓ foglalkozás nem is annyira szakmai előnyt jelent, hiszen jobbára csak a rutin szülte fogásokat tanulhatják el az új generáció tagjai. Sokkal fontosabb, hogy a közösen folytatott szakma erősíti az együvétartozást, a közösségi érzést és a belső emberi tartást. Általános társadalmi tapasztalat azonban, hogy megszűnőben vannak a szakmai dinasztiák. Persze a dinasztiák létének megítélése is bonyolult, hiszen mindig büszkék voltunk társadalmunk mobilitására. A jelenlegi vezető állásúak, értelmiségiek és egyéb szellemi foglalkozásúak több mint egy harmad része fizikai munkából élő családokból származik, az ipari szakmunkások megközelítően negyven százalékának képesítéssel nem rendelkező mezőgazdasági dolgozó volt az édesapja. A társadalom nyitottságát példázza, hogy a dolgozók fele életpályája során a társadalmi megítélésben magasabbra értékelt rétegbe, illetve csoportba jut el. Ez az egyébként kedvező mozgás természetesen ellene hat a szakmai dinasztiák -létezésének. A társadalmi tendencia végül B.-éknél is érvényesült. A nagyobbik fiú elvégezte a szakközépiskolát. Az üzem javaslatára később bevonták a szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyamába, amit kitűnő eredménnyel végzett el és most már egyetemi hallgató. Azonban kevéske szabad idejéből is szakít annyit, hogy néhanap belátogasson az üzembe a régi szakik közé. Az apa érthetően büszke a fiára. Csakhogy a családról mostanság pletykálnak az utcában „ezeknek semmi sem elég”. A kisebbik fiút, közepes tanulmányi eredménye ellenére — minden lehető összeköttetést kihasználva — gimnáziumba Íratták. A családfő háborog: irigyek, mert azt akarom, hogy a fiam több legyen. Több? Eljutottunk az értéktévesztéshez: a többet itt a beosztás, a munkakör, a rang jelenti. Valóságos értékek devalválódnak. A gimnazista fiúnak aligha lesznek sikerei a középiskolában, s ha füstbe megy a továbbtanulás álma, valószínűleg töröttnek fogja érezni az életét. B.-ék példája nem egyedüli. A két fiú korkülönbségnyi ideje alatt mintha erősebben mutatkoznának az értékítélet torzulásának jelei. A szakmai karrier fogalomkörébe egyre inkább csak a nagy, látványos életváltásokat sorolják. Kevesebb figyelem jut arra, ha valaki megalapozott, elmélyült ismereteket szerezve „művészévé” válik a saját szakmájának. REÁLIS MÉRCÉT HASZNÁLVA ez néha többet, emberileg sokkal többet jelent, mint megfelelő alapok nélkül feljebb lépni egy vélt társadalmi hierarchia lépcsőjén. K. Gy. Á malomban A gabonaforgalmi és malomipari vállalat baktalórántházi üzemében 1400 vagon búzából készítenek ipari lisztet 1981-ben. Szabó József és Spisák Pál naponta nyolcvan tonna búzát őröl a malomban. A KL —60-as ipari lisztet a kisvárdai szeszipari vállalat demecseri üzemében dolgozzák fel vitális glutinná. (Jávor L,. felv.) ÖN HOGYAN ELLENŐRIZ? Ifjúmonkásnapik Záhonyban Jól sikerült a vasutas ifjúmunkásnapok rendezvény- sorozata a záhonyi átrakó- körzetben. Az üzemi KISZ- bizottság szervezésében többek között szakmai-politikai vetélkedőn mérhették össze tudásukat a fiatalok, kulturális és sportprogramok várták őket. A szeptember közepétől zajló eseményeken alkalom nyílt arra, hogy a körzetben dolgozó kétezer fiatal megismerkedjen egymás munkájával, képet kapjon a gazdasági feladatokról. A most munkába állt közel száz fiatalnak találkozót rendeztek, ismertették az itt folyó munkát, bemutatták az egyes területeket. Az egyes KlSZ-alapszerve- zetek között Kongresszusról kongresszusra címmel kulturális vetélkedőt rendeztek. Közel háromszázan vettek részt a Ki minek mestere vetélkedőkön. Szinte valameny- nyi szakmában bizonyíthatták felkészültségüket, hiszen a gépkocsivezetőtől a kocsirendezőig, a bérelszámolóktól a számítógép-kezelőkig megrendezték a vetélkedőt. A legjobbak pénzjutalmat kaptak, amelyet az ifjúmunkás napok zárásán, november 2- án adtak át Záhonyban. A rendezvénysorozat sikere ismét megerősítette, hogy érdemes egy-egy alkalommal külön figyelmet fordítani a fiatalok mozgósítására. n változás — Kezdetben heves voltam. Ha nem tetszett valami azon nyomban szóltam, még lent az üzemben. S meglehet, hogy a szavakat sem válogattam meg mindig, azt sem néztem, ki hallja még, amit mondok —eleveníti fel a gyár indulásának idejét Demecserben Kántor Gábor igazgató. Töretlen fejlődés A Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár V. számú gyáregysége „belépett” a törzsgárda tagjai közé, amennyiben az indulás óta több, mint hat esztendő telt el. Csakhogy egy munkáskollektíva kilakításá- ban, a környéken eddig soha nem látott tecnika meghonosításában nem valami túlságosan soknak látszik ennyi esztendő. Pedig ma már ezer ember kötődik a gyárhoz, egyre több azok száma, akik tudatosan, hosszú távra alapozzák meg itt a jövőjüket. — Annak idején úgy képzeltem, hogy elég lesz az indulástól öt év, s utána egy beállt gyárral lehet eredményeket elérni — mondja az igazgató. Az eredmények elérésében nincs hiány. Minden évben töretlen fejlődést mondhatnak magukénak, a beállított új szövőgépekkel a vállalati termelés több, mint negyedét fokmérője állítják elő, kártolt fonalból pedig a túlnyomó többség itt készül. A technikai oldal, a korszerűsödő géppark, az új berendezések üzembe helyezése feltételezte is a termelés — s ezen belül a minőségi termelés — fokozatos növelését. A másik oldalon viszont emberek állnak, akiket nem lehet úgy mozgatni, mint a gépeket. Feladat szükséges részükre, s nem maradhat el a számonkérés sem a végrehajtásról. — A változás egyik fokmérője éppen az aktivitás — magyarázza az igazgató. — Korábban dolgozóink nem ismerték fel mindig a munkahelyi problémákat, nem érezték magukénak a gyár gondjai t.Ma viszont ők is szólnak, javasolnak a változtatás érdekében. Nyitva az ajtó Mindez persze nem valósulhat meg konfliktusok nél- 'kül. Előfordul ütközés, amikor a munkahelyi fegyelmezetlenséget nem egyformán ítélik meg, előfordul, hogy valaki' akkor akar szabadságra menni, amikor a gyárnak is szükség van a munkájára. — Nyitva áll az ajtóm mindenki előtt, s gyakran kopogtatnak a munkások — jellemzi a helyzetet az igazgató. — Ennek örülök mert ez a bizalmat jelzi. Persze sokszor előfordul, hogy nem engem kellene rögtön keresni, hiszen ott van az üzemvezető, a gyárrészleg vezető, akivel el lehetne intézni mindent. Ilyenkor magam se csinálom másként, mint az érintett jelenlétében tisztázom a munkahelyi vezetőkkel a nézeteltérés okát, s ennek megfelelően döntök. Az igazgatót gyakran lehet az üzemben látni. Nem véletlenül, hiszen azt tartja, hogy a közvetlen tapasztalás, ellenőrzés sokkal többet ér bármilyen jelentésnél, beszámolónál. A középvezetőknél ugyanis még mindig nem alakult ki a végleges gárda, többen távoztak az utóbbi időben, így nagyobb figyelmet követei akár még a napi termelési problémák ismerete is. — A napi információk, a termelésjelentés már megmutatja, hogyan állunk — mondja Kántor Gábor. — Ennek ellenére nem árt, ha a helyszínen tájékozódom, az érintettektől kérek magyarázatot. Azt a magatartást szeretném meghonosítani, hogy mindig ott döntsenek, ahol a legtöbb információ áll rendelkezésre. S akkor dolgozunk jól, ha mindenki érzi a beosztásától függetlenül, hogy neki azon a poszton a végzett munkájára ugyanolyan szükség van, mint akár az igazgató munkájára. „Zsebbe vágó" Egy asszony a közéletben Éppen harminc éve, hogy tizedmagával azt a pártfeladatot kapta egy fiataliasz- szony,, hogy lépjen be a termelőszövetkezetbe és vegyen részt annak felvirágoztatásában. Nagy Mihályné ma is pontosan emlékezik erre az első megbízatásra, pedig a három évtized alatt volt mit számontartania! Most a harminc esztendővel ezelőtti kis tsz három- ezerhatszáz hektáros utódja, a három község határában gazdálkodó baktalórántházi Dózsa Termelőszövetkezet központjában beszélgetünk, ahol Nagyné — mindenki Annuska nénije — a pártvezetőség titkára. — Ma is ugyanúgy korán kelek, mint amikor minden reggel a növénytermesztésbe vezetett az utam: egyszerűen megszoktam, s reggel hétre mindig benn vagyok — nézzük a párttitkárasszony napi időbeosztását. — Mire beérek, négy-öt emberrel szót váltok, ezért is szeretek gyalog jönni; jó tudni, milyen a hangulat a faluban, a szövetkezetben. Amit lehet, mindjárt a reggeli hiiinka- megosztásnál elintézünk. Pedig bőven van tennivaló a nagy szövetkezetben; a növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés, a műszaki és a háztáji főágazat dolgait akkor is jól kell ismerni a titkárnak, ha mindegyik élén tehetséges, jó szakemberek állnak. — Minőségében más ez a mostani tsz, amely az egyesülés után 1975-ben alakult ki — magyarázza —, hiszen nem egyszerűen a három szövetkezet gazdálkodik együtt, hanem egy nagyot kellett kialakítani. A mi példánk is bizonyítja, hogy ez nem könnyű feladat. Az egyesülés évében nyereséggel zártunk, 79-ben kiváló szövetkezet lettünk, aztán 80-ban ban volt nagy meglepetés, a mérleghiány... Időben jött a kijózanítás mondták ekkor Baktalóránt- házán és a „hidegzuhanyt” nem elkeseredés, hanem józan önvizsgálódás követte. Ebből alaposan kivette részét a pártvezetőség is: ekkor kezdeményezték a főágazatok létrehozását az üzemegységek helyett, gépudvart alakítottak ki, nekiláttak a költségek elemzésének és jelentős csökkentésének. Az előkészítésben és a meggyőzésben egyaránt kemény munkát vállalt a gazdasági és a pártvezetőség, a tsz-elnök és a párttitkár is. — Ma már látjuk, hogy mennyi kihasználatlan tartalékunk volt, hogy a korszerű gazdálkodást annak is tanulni kell, aki már három évtizedes tapasztalattal dolgozik a közösben, de annak is, aki egyetemet végzett — foglalja össze a párttitkárasszony. Vajon Nagy Mihályné hogyan tudott lépést tartani, amikor a közös gazdálkodás nagy sorsfordulói közepette új meg új lépcsőfokra lépett a tsz? — A növénytermesztésben dolgozó asszonyként köny- nyebb volt, hiszen csak a magunk munkáját kellett jól megszervezni. Nekem az életem megváltozását egy öthónapos pártiskola jelentette, 1963-ban. Kérték, vállaljam el a miskolci tanulást. Nehéz döntés volt, hiszen akkor három kicsi gyermek is haza várt, akiktől még nem voltam távol talán napokra sem. De vállaltam. Utána jöttek a megbízatások: alapszervezeti párttitkár, tsz-elnökhelyettes lett, tanulás a marxizmus—leni- nizmus esti egyetem, majd 1971-ben újabb félév immár Debrecenben az elnökképző szakmai tanfolyamán, s közben estébe nyúló taggyűlések, pártszervezői munka, társadalmi elfoglaltság a megyei és a községi pártbizottságban, a községi tanácsban — ez utóbbiban elnökhelyettesként is. Egy asszony tevékeny életútjának legfontosabb állomásai, amelyek mind-mind rengeteg pluszt kívántak. Nagy Mihályné ugyanis csak a legutóbbi egyesítés óta függetlenített pártvezetőségi titkár, addig szabad idejét áldozta a mozgalomért. — Ezért is szokatlan nekem, hogy most olyan köny- nyen kimaradnak a KISZ- ből a lányok, fiatalasszonyok, s nehezen értem azt a férjet is, aki csupán az otthonhoz köti élete párját — mondja. Nekem sem volt könnyű, de a férjem nemcsak uram volt, hanem partnerem az életben is. Igaz, ő szintén párttag, tudja, hogy csupán magától nem változik a világ, azért tenni kell... Szenvedéllyel beszél a párttitkárasszony a munkáról, közéletről is, mégis felcsillan a szeme, amikor a családról kérdezem, örömmel sorolja, hogy igen nagy boldogság náluk a vasárnapi ebéd, sokszor hazajön Marika is Nyíregyházáról, Anci, Misi helyből, s a népes család férjekkel, feleségekkel körülüli az asztalt. Nagyné Annuska néni pedig ebéd után — már-már várt meglepetésként — mindig felteszi az asztalra a saját sü- tésű kőttes mákoskalácsot, a túrósbélest vagy a krémest, hiszen a hat unoka közül csak egynek kell megkérdezni. „Mama, milyen sütit kapunk.. .?” ★ Nagy Mihályné tegnap Budapesten, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést vette át M. S. Demecserben szokás, hogy egyes témakörökből munka- értekezleteken számolnak be az-érintettek. A következő alkalommal pedig a felvetett hiányosságok végrehajtásáról is szót kell ejteni, hiszen előtte megállapodtak a határidőkről, felelősökről. — Megesik, hogy szükséges a határozott utasítás, az írásbeli számonkérés is — fejtei geti Kántor ©ábor. — Azonban a hasznot a tárgyilagos! következetes értékelésben látom. A vezetői munkának az egyik lényege, hogy az embert helyezze a központba, értse meg a másik problémáit, de ha kell, következetes legyen felelősségre vonásban. Mindezt legjobban a prémiumfeltételek kialakítása jelzi. Negyedévenként határozzák meg a fontosabb feladatokat, „zsebbe vágóan” érzi az, aki nem teljesítette. — A másik oldalon viszont — vallja az igazgató — hétköznap is jutni kell egy-két jó szónak, meleg kézfogásnak, ha látom az igyekezetei, ha mutatkozik az eredmény. A szövőgyár gárdája lassan kialakul. A vezetést nem gátolják korábbi kötöttségek, beidegződések. Tisztában vannak azzal is, hogy nem tévedhetetlenek — viszont nem engedhetik meg a nagy, vagy a sok tévedés lehetőségét. Ennek jegyében dolgoznak azon, hogy a mostanitól is jobb eredményeket érjenek el. L. B. I
