Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-04 / 259. szám
2 Kelet-Magyarország 1981. november 4. Műhely M éltánytalanul kevés szó esik az egyik legizgalmasabb közösségről : az iskolai tantestületről. Pedig a tanítók, tanárok, oktatók közössége sosem alkalmi társulás csupán, hanem komoly stratégiával rendelkező testület. A nevelés és az oktatás csapata, ahol egyéni tevékenységek ösz- szeadódása ezrek, tízezrek jelenét és jövőjét határozza meg. Az iskolák tanári szobái műhelyek. A felkészülés összpontosítása éppúgy a munkamódszerekhez tartozik, mint a szikrázó vita, a dolgozatjavítás monotonnak tűnő tevékenysége, a folyóirat olvasása, a tapasztalat kicserélése. Csak akkor születhet egy iskolában jó eredmény, ha ez a csapat nemcsak a tanterv követelményeit illetően ért egyet, hanem emberileg is megtalálja egymást. Ez itt is éppoly gondokat okoz, mint bármelyik más munkahelyen. Különböző nemű, érdeklődésű, vérmérsékletű, tudású és ambíciójú emberek kerülnek össze, akiknek sok mindenen túl kell tenniök magukat. Ezen a munkahelyen a legcsodálatosabb anyaggal, a növekvő emberrel dolgoznak. Minden kicsinyesség, közömbösség, személyes ellentét, érdekkülönbség az összhatást rontja. Mert a tanuló, a diák előtt nemcsak egy- egy tanár, tanító képe tűnik fel, hanem a testületé, mely a tudás, a tekintély, a követendő példa. Sok szép és biztató példa igazolja, hogy a szakmai közösségek, a peda- gógus-pártcsoportok, az osztályfőnöki munkaközösségek közel hozzák egymáshoz egy-egy iskola nevelőit. Emellett azonban sajnos még elég gyakorta hallani azt is: felszínes emberi viszonylatok léteznek, a kisebb-na- gyobb egyéni ellentétek a munka rovására mennek. Átlebeg egy-egy tanári szoba fölött az intrika árnya, túlfűti a hangulatot az anyagi viszonyok oktalan vizsgálata, elemzése. Az iskola falai között pedig nincsen helye a magánügyeknek. A tanterem, a nevelői szoba, a folyosó olyan színtér, ahol félre kell tenni mindent, ami nem a nevelést, az oktatást szolgálja. S olyan színtér is, ahol szerveződhet, alakulhat az az emberi kapcsolatrendszer, amely közel hozza egymáshoz az egy célért dolgozókat az iskolán kívül is. Mit hall a nebuló? Hallja a közösségi nevelés tételes tanait, tanulja ehhez a régi és új példákat. De vajh mit ér ez, ha nem éri ezt tetten azoknál, akik ezt tanítják? A közért dolgozó tanár, az egymástól el nem idegene- dett kapcsolatot őrző családok, az egységes célt nemcsak tanítóidé élő emberek minden tettükkel nevelnek. így válik a nevelői szoba műhelye, az ott dolgozók iskolán kívüli magatartása tantervén kívüli, de annál is döntőbb nevelési erővé. | A JÖVENDŐ MUNKÁSAINAK ISKOLÁJA Magukat is nevelik Telki László matematikafizika szakos tanár. Bereczki Lászlómé gépészmérnök-tanár. Lőrincz József szakoktató. Mindhárman a fehérgyarmati szakmunkásképzőben oktatnak, nevelnek. Bár munkaterületük más és más, céljuk közös: a legjobban képzett szakmunkás. Nehéz feltételek — Az iskolában jelenleg százzal több tanuló van, mint amennyire az intézetet tervezték. A 450 szakmunkás tanulót — tájékoztat Telki László — hét közismereti tárgyat tanító, két testnevelő és kilenc szakelméleti pedagógus irányítja. Közülük négy nem rendelkezik az előírt pedagógiai képesítéssel. — Vegyük ehhez azt is — fejtegeti Bereczki Lászlóné. — hogy tanulóink zöme olyan ■ falusi gyermek, aki semmilyen műszaki ismerettel, ipari kultúrával nem rendelkezik. A tanulmányi átlag az elmúlt öt évben 2,7 és 3,1 között volt, a bukás 11—12 százalékos. — Tovább vive a gondolatot — így Lőrincz József —, a tanulók, akik a gyakorlatot az üzemben végzik, ott termelő tényezőnek számítanak, ami jó is, de gondot is okoz, hiszen más valamit gyakorolni, és megint más terméket létrehozni. Ha tudjuk, hogy az iskola tanulóinak több mint nyolcvan százaléka vidékről, mégpedig 47 községből jár be, akkor nem kell több bizonyíték ahhoz: a tanároknak, oktatóknak ugyancsak kijut a nehézségekből. Megosztottan? — Amint az elején is megfogalmaztuk — folytatja Be- reczkiné — a célok közösek. Nincs is talán jobb érzés, mint két-három évvel azután, hogy valaki kikerült innen, felbukkan valamelyik üzemben mint brigád vezető, kiváló dolgozó. Ez a mi sikerünk. — Viszont az is igaz — veszi át a szót Lőrincz József —, hogy míg a cél közös, addig a nevelők, oktatók viszonya sem gond nélküli. Sokan semmi mással nem törődnek, csak azzal, hogy leadják az órát, levezetik a gyakorlatot. Vannak, akik semmilyen közösségi kapcsolatot nem alakítanak ki. — Az oktatók, akik többnyire a termelőmunkából jöttek, sokkal inkább közösségiek — magyarázza Telki László —, mint a pedagógusok. — Az első időben, amikor ide kerültem — fejtegeti Bereczki Lászlóné —^ mégpedig szintén termelőüzemből, csodálkoztam is azon, hogy mennyire mások az emberi viszonylatok itt, mint akdi* egy gyárban, vagy mezőgazdasági nagyüzemben. S amikor azt mondom, hogy más, akkor ezzel nem azt mondtam, hogy jobb. A tudás, a képzettség, a más-más érdeklődés láthatóan nehezen hangolódik össze. Vannak a klasszikus csendesek, akik éveken keresztül nem szólnak egy szót sem, csak bólintanak. Akadnak, akik számára az iskola után a legfontosabb, hogy termelnek kis telkükön. A személyeskedés, az irigység is felfelbukkan, nehezítve a barátságot, meleg munkatársi kapcsolatok létrejöttét. Lőrincz József: szakoktató (Molnár Károly felv.) Példamutatást — Jó, hogy a szakmai közösségek alakultak, s itt változnak az emberi viszonyok — mondja Telki László. — őszintén örülök annak, hogy mind több tanár van, aki a szakoktatókkal egyezteti munkáját, egymást segítÁ basszista Amikor a kórusban felbúg a basszus, a hangok közül biztosan ismerhető fel a Feri bácsié. Pontosan intonál, s mint az orgona, úgy muzsikába szólamban. Pedig nem fiatal ember már a basszus tulajdonosa. Hetven esztendős, de bárki fiatallal felveheti a versenyt. Bányai Ferencet a városban, de még a járásban is, mindenki ismeri. Amikor 1929-ben megkapta diplomáját, Nábrá'don kezdte okítani a nebulókat. Huszonöt esztendő után Fehérgyarmatra került, ahol számadó igazgató, majd gazdasági felügyelő lett. Negyven évet töltött az oktatás és nevelés szolgálatában. De Feri bácsi nyughatatlan. Abból a régi, igazi tanítófajtából való, akinek a munka élete végéig szolgálat marad. Ha hívták helyettesíteni, nyugdíjasként is nekiindult, hogy Dányádon, Matolcson vagy Nábrádon álljon a katedrára. Mostanában reggelente a sporthivatalban tűnik fel, hogy a gadaságveze- tői feladatokat megoldja napi két órában. A vegyes kar próbáin mindig ott van, muzikalitása bizony nagyon hiányozna, ha távol maradna. Mint az örökké okosan tevékenykedő, kinek az értelmes munka teszi az életét, ő is egészséges. Ha kell, a dédunokát nevelgeti, de sokszor látni a kertben, amint a virágok, növények között dolgozik. Boldog lehet, ki élete hetvenedik évei körül ily jó erőt, s gazdag, hasznos életpályát mondhat magáénak. Műve: ezernyi ember, ki kezei alatt nevelődött. Ércnél maradandóbb emlék ez. Képünkön: Feri bácsi, a nyughatatlan. • • Bereczki Lászlóné: mérnök-tanár jük. S itt már nemcsak arról van szó, hogy a műhely szemléltetőeszközt gyárt. Sokkal több alakul. Munka- kapcsolat — emberi igényből. — Aki komolyan veszi azt a hivatást, hogy mi szakmunkást, a jövő munkását neveljük — mondja Bereczkiné —, az arra is rádöbben, hogy csak a mi közösségünk példamutatása hitelesítheti azt, amit mondunk, tanítunk. Nem Vitás, a befeléfor- dulást, az anyagias szemléletet, a közömbösséget nehéz leküzdeni, s nehéz száműzni valakiből. De az, hogy a nevelő- testület felismerte, hogy van gond, s ezen változtatni kell, egy nagy lépés előre. — Próbálkoztunk már a közös sportolással, kerestük azt is, hogy hol jöhetnénk össze kulturált körülmények között — meditál Telki László. — Mindez nem is olyan köny- nyű ... — Az igazság az, hogy nincsen könnyebb, mint arra hivatkozni, hogy muhka után sok az elfoglaltság — folytatja a sort Bereczkiné —, pedig ebben is van álság. — Pedig van előttünk jó néhány olyan példa a városban, hogy a legkülönbözőbb foglalkozású emberek közösséget tudnak alkotni a szabad időben is, mondja Lőrincz József. Amit egy fehérgyarmati iskolában hallunk és tapasztalunk, az nem helyi tünet. LéTelki László: mat.-fiz. tanár nyegében kicsiben tükre egy sajnos eléggé általános tár- sadalmi jelenségnek. Feloldása csak úgy lehetséges, ha ott tesznek érte, ahol a legmarkánsabban jelentkezik. A város számára is, az iskolának is létkérdés, hogy a pedagógusok a társadalmi és közéletben, emberi kapcsolataikkal és hivatásuk gyakorlásával egyetemben példát mutassanak. Nem helyi gond — Ismétlem: ha a munkánk végeredményét nézzük — ezt Bereczki Lászlóné mondja —, akkor van sikerélményünk. A gondok tehát nem rontják meg a törekvéseket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetnénk hatékonyabbak. A mérnök-tanár fogalmazása teljesen pontos, s lényegre törő. A meglévőbe bele nem törődés mindenképpen jobb eredményeket hozhat. És már nem a kezdetben feltett naiv kérdésem a lényeg, ami azt tudakolta: szeretik önök egymást? A tét, a siker, a lényeg: félezer tanuló. Nagyobb érv nincsen. Az oldalt összeállította: Bürget Lajos Óvodák, iskolák Mérhető eredmények Ha nem is gondtalan, de egyre jobb az alsófokú iskolai, óvodai helyzet Fehérgyarmaton. Ha egy rövid körsétát teszünk, kiderül: az elmúlt évek sok jó, biztató, a jövőt is befolyásoló változást hoztgk. " A tizennégy óvodai csoportban 26 óvónő foglalkozik a kicsikkel. Ebben az évben már elérték, hogy minden ötödik évét betöltött gyermeknek helye van. A csupa képesített óvónő így mind a nevelésben, mind az iskolai előkészítésben sokat tud adni. Az még nem valósult meg, hogy minden csoporttal két nevelő foglalkozzék, több helyen az épület sem a legkorszerűbb, de a városi vezetés a következő években is fontos feladatként jelölte meg az óvodai hálózat fejlesztését. A városban két általános iskola van, ahol kilencven nevelő tevékenykedik. Megközelítően 1200 gyermeket bíztak gondjaikra, s a napköziben 672, a tanulószobán 92 iskolás kap szakszerű segítséget, gondos nevelést. A városban megteremtődött huszonöt tanuló zenei oktatása, az egyesben a harmadikosok már fakultative németet is tanulhatnak. Az alsófokú oktatási intézmények Fehérgyarmaton ma a költségvetés közel negyven százalékát kapják. Ez is mutatja: milyen megkülönböztetett felelősséggel törődnek azzal, hogy mindenki a lehető legjobb feltételek közepette készüljön a továbbtanulásra. Hogy milyen sikerrel? Nos csak pár szám: a múlt évben végzett 121 tanuló mind továbbtanult. Szakmunkásképzőbe ment 49, gimnáziumba 43, szak- középiskolába 28, gyors- és gépíró iskolába egy tanuló. Ez minden pénznél jobb értékmérő! Megy a diák vándorútra Az igaz, hogy a szakközép- iskolának nincsen megfelelő tornaterme, a növendékek testedzését másként biztosítják. Minden 45. percben útra kelnek a tanulók, hogy elinduljanak vándorolni az MHSZ két tanterme, a Móricz kollégium, a lebontásra ítélt régi, és a közelmúltban épített iskola között. Három- száznyolcvannyolc iskolás és 23 tanuló sportolja így végig a napot, ami lehet, hogy levegőzésnek kellemes, de nem valószínű hogy az oktatásnak használ. Szükségmegoldás ez, kétségtelen. Vannak is tervek arra. hogv jobb körülmények teremtődjenek. Amíg az új, ahogy a városban mondják „kacsalábon forgó” iskola megépül, áthidaló intézkedéseken törik a fejüket. Ha ugyanis megépül áz új tanácsháza, akkor az ott felszabaduló helyiségekből tantermeket lehet csinálni. Ha és amennyiben — vagyis erre még várni kell, hiszen annyi mindennek kellene stimmelnie, hogy az már ijesztő. Ha addig az utcákon vándorló diákokat látunk, ne higgyük, hogy a településsel ismerkednek. Csak arról van szó: a 45 perc után térfélcsere van. Vándorol az osztály
