Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-04 / 259. szám

1981. november 4. Kelet-Magyarország 3 Bér és közérzet ALIGHA KELL TAGAD­NI, hogy elég szoros össze­függés van a bérek és a munkahelyi közérzet kö­zött. Ez még akkor is ér­vényes, ha köztudottan, mindent nem lehet a pénz­zel elintézni. Számosán dol­goznak szerényebb fizeté­sért munkahelyükön, mert bizonyos fokig kárpótolja óikét az emberséges hang­nem, teljesítményük meg­becsülése, a munkatársi; sőt baráti kapcsolatok. De ők sem akarják elhitetni magukkal — és másokkal —, hogy a fizetés, a kere­set mellékes. Nemrég egy több szerep­lős — több oldalú — pár­beszéd tanúi voltunk. A megbeszélésen a szabolcsi pedagógusok bérének ala­kulásáról, a nehezítő kö­rülményekről, a néha ob­jektív, néha pedig szubjek­tív okokról, szélsőségekről, s főként az okos tenniva­lókról volt szó. Véleményt mondott tapasztalatairól több iskolai gazdasági ve­zető, igazgató, szakszerve­zeti vezető, tanácsi szak- igazgatási munkatárs. Miért kevesebb a szabol­csi pedagógusok átlagbére 150—200 forinttal az orszá­gos megyei átlagnál? Ho­gyan lehetne elérni, hogy kevesebb bérmaradvány- nyal zárják az évet me­gyénkben, amelyek felhasz­nálásával növelni lehetne a pedagógusok jövedelmét? Sok oldalról közelítettek a vitázók, de a válaszok lé­nyege az volt: jobb lét­szám- és bérgazdálkodás­sal, jól értelmezett helyi önállósággal és jól értelme­zett megyei szabályozással, ellenőrréssel jócskán nö­velni lehetne a szabolcsi pedagógusok jövedelmét. sok összetevője van annak, hogyan alakult ki a hátrányos helyzet, amely szerint a szabolcsi nevelő, aki ráadásul nehezebb kö­rülmények között dolgozik, kevesebbet keres, mint az ország más megyéiben dol­gozó nevelő. Ez sok éves ál­lapot következménye: bizo­nyára közrejátszott a ma­gas létszámú képesítés nél­küli, alacsony fizetésű ne­velő munkába állítása csak­úgy, mint a bérgazdálkodás fogyatékossága és sok más körülmény. Arra aligha várhatunk, hogy az országos szerveke különbségek kiegyenlítésé­re a közeljövőben módot és lehetőséget találnak, s a megye külön pénzt kapna a felzárkózásra. Ehelyett okosabb létszám- és bér- gazdálkodással, megyei sza­bályozással szükséges gon­doskodni róla, hogy minden fillért felhasználjanak a teljesítményekkel arányos, differenciált bérezésre, ju­talmazásra. Sajnos, ez ma még nincs így, a tavalyi 12 milliós bérmaradvány jelzi, nem kevés az a pénz — megyei- leg —, amit nem tudtak időben rendeltetésszerűen felhasználni. Ez még akkor sem megnyugtató, ha a tá­jékoztatás szerint, ennek az összegnek a fele, nagyjából hatmillió forint, utólag a nevelők jövedelmét gyara­pította, ez a pénz nem ve­szett el.... De volt olyan pénz is, nem kevés, ami el­veszett, legalábbis a bérfej­lesztés, jutalmazás számá­ra. Olyan iskolaigazgató is akadt, aki a felügyeleti szervnek — amikor ezt vizsgálták — nem akarta elárulni, mennyi a bérma­radványa az iskolának. Másutt körömszakadtukig ragaszkodtak a véletlen folytán képződött bérma­radvány helyi felosztásához — még akikor is, ha a- tan­testület, az egyes nevelők teljesítménye ezt nem indo­kolta. Csupán több volt ná­luk a gyesen, táppénzen lé­vő, s „képződött” egy tete­mes összeg, míg egy másik iskolában kiválóan dolgoz­tak, de nem voltak ilyen bérmaradványképző lehe­tőségek, ott alig tudtak ju­talmazni. MEGSZÍVLELENDŐ TA­NULSÁGA VOLT a bérvi­tának; ahol az iskolaveze­tők komolyan foglalkoznak a létszám- és bérgazdálko­dással, a jobb munkafelté­telek megteremtésével, ott sokat javultak a bérek, ke­vés a feszültség. De ahol ezt nem kísérik figyelem­mel, oda bízzák a gazdasági vezetőre, aki nem mindig látja az egész intézmény tartalmi, érdemi céljait, nem súlyoz, egyedül dönt, ott rögtönzések, félreértel­mezések, hibák is adódnak. Az egységes, megyei sajá­tosságokra épülő gyakorla­tot hátráltatja — a peda­gógus-szakszervezet köz­ponti vezetősége ugyan el­készítette az országos bér­politikái irányelveket, köz­readta a tapasztalatokat — még Szabolcsban nem dol­goztak ki megyei szabályo­zást. Márpedig éppen a sa­játosságok miatt erre nagy szükség lenne. Nem azért, hogy szülessen egy újabb szabályozás, hanem a jobb értelmezés, a megyei ten­nivalók ésszerű kimunká­lása és mindezek jobb el­lenőrzése miatt. Ügy tűnik, annyival lesz több a jövő­ben a szabolcsi pedagógu­sok jövedelme, amennyivel sikerül jobbá tenni a bér- gazdálkodást. Olaj­ütők utódai Az udvaron hajlong négy ember. Szemrevételezik a meghibásodott alkatrészt, ta­nakodnak, hogyan lehetne könnyen, gyorsan kijavítani. — Csak ki kell vágni belő­le egy darabot, s utána pótol­ni — adja a tanácsot Nun András főművezető. Majd magyarázólag hoz­záteszi. — A csigaprés az egyik legfontosabb részegység a napraforgó feldolgozásánál. EzerF a karbantartó műhely­ben egy külön brigád, hat ember foglalkozik a javítá­sával. Húszezer tonna év végéig A karbantartók egyébként jó bizonyítványt állítottak ki magukról. A gépek mutatják meg, hogyan dolgoztak, s az eddigi feldolgozási adatok szerint magasabb a napi mennyiség, mint amennyivel a terv számolt. Kell is az igyekvés, mert a szeptem­beri indulástól az év vé­géig legalább 20 ezer tonna napraforgómag feldolgozását várják el tőlük. — Ilyen jő magot régen lát­tam — folytatja a főműveze­tő, amikor a gyári séta során az átvevőhelyre érünk. — A szállítással sincs baj, csak győzzük az átvételt — erősíti meg Zselizi István se­gédművezető. — Lassan meg­telik minden tárolónk, de még azok is, amelyeket másutt bériünk. Szerencsére keve- set kell belőle szárítani. A termelőszövetkezetek te­herautói, vontatói pedig a megadott program szerint hozzák a magot átvételre. — Itt lakom a gyárban, szolgálati lakásban — tájé­koztat a fűművezető. — S ennek az a hátránya, hogy üzemzavar esetén éj­szaka is háborgatják? — Korábban is felkeltettek, csak akkor még rosszabb volt, mert távolról kellett bejönni a gyárba. Lecitin a svédeknek Szemben két nyugati tar­tálykocsi vesztegel. A kérdés rögtön adódik: exportra megy a napraforgóolaj? — Ebbe lecitint töltünk, ami a gyártás egyik mellék- terméke — szól a magyará­zat. — Ahogy látom, Svédor­szágba küldik. De igen sok jut belőle Olaszországba is, ahol a csokoládé gyártásánál, kozmetikai szerek készítésé­nél használják fel. Az utóbbi időben nőtt a termelési kedv napraforgóból. Egyrészt jó árat kaptak érte a termelő gazdaságok, más­részt az export is kedvező ki­látásokkal kecsegtetett, ami a növényolajiparnak nem volt mellékes. Ezért épült fel Martfűn egy új, nagy teljesítményű gyár. Ezek után azt gondolhatnánk, hogy Nyírbátorban fellélegezhet­nek, mert kevesebb munká­juk adódik. — Korántsem így van, mert a martfűi gyár építésével együtt megteremtődött az alapanyagbázis is — ma­gyarázza Tóth János igazga­tó. — Nekünk évente 54 ezer tonna napraforgónak meg­felelő mennyiséget kell fel­dolgoznunk. Nyírbátorban ugyanis az idén repcéből is állítottak elő olajat. Igaz, a tervezett tíz­ezer tonna helyett csak hét­ezer tonnát dolgoztak fel, s emiatt, még a napraforgó­szezon indulása előtt, egy hétig állni kényszerültek. — Pedig ennyivel is több lett volna a termelésünk — folytatja az igazgató. — Hi­szen a napraforgótermés olyan jó az országban, hogy a vál­lalatunk magot is fog expor­tálni. Á melléktermék becsülete A szabolcsi gyárban arra készülnek, hogy a későbbiek­ben csak napraforgót dolgoz­nak fel. S van egy újdonság is, ami töprengésre készteti a műszakiakat. Megnőtt a mel­léktermékek becsülete. Az olaj kinyerése után hátrama­radt dara például nagyon jó takarmány, s a szója világ­piaci árának gyors növekedé­se miatt mint helyettesítő ter­mék egyre többet ér. Csak hogy ehhez a minőségen is javítani kell, mert a kelleté­nél több rostos anyag kerül a darába. Tervezik az újabb beruházásokat, így az ötéves terv végére egy új hajalóbe- rendezés beállítását, amivel a dara bizton első osztályúvá válik. Ugyancsak szükséges egy újabb héj tüzelésű kazán beállítása, hogy olcsóbb le­gyen a gyártás. — Az idén sem akarunk rosszabb eredményeket fel­mutatni, mint a korábbi évek­ben — foglalja össze Tóth János. — Pedig akadt az év végére néhány nem várt meglepetés. Az egyik példá­ul, hogy a belkereskedelem az előzetesen jelzett mennyi­ségtől kevesebb mosóport kér. így 15 nőnek helyben nem is tudtunk munkát adni az év végéig átadtuk őket a Zöl­dértnek. Kire számíthatnak? A nyírbátori növényolaj- gyárban az év első felében közel 5 százalékkal teljesí­tették túl a tervet. Az év vé­gére is túlteljesítést várnak, bár már csak 1,5 százalék körül — éppen a kevesebb mosópor gyártása miatt; — A sikerek azt mutatják, hogy jól dolgozik a kollektí­vánk, minden dolgozóra lehet számítani — fejezi be az igaz­gató. _____________ Li. B. Üvegbe vésett művészet Ezt a címet adták annak a kiállításnak, amelyet novem­ber 4-én, 11 órakor nyitnak meg a vásárosnaményi mű­velődési központban. A Sal­gótarjáni Öblösüveggyár gra­vírozóinak, Szikszai Pálnak, Palik Józsefnek, Liszkóczi Jánosnénak és Bozsik László­nak az alkotásaival ismerked­hetnek meg a helyi üveggyár dolgozói és az érdeklődők. ISZN Á hét végén tartották Nyíregyházán az if­júmunkás- és szak­munkástanuló- napok me­gyei döntőjét Közel két­száz fiaital vett részt a hosszabb eseménysoroza­tot záró versengésen; a munkahelyeken és az ága­zati versenyeken több ezer fiatalból került ki az, a'ki itt gép mellé állhatott, ve­télkedhetett. De nemcsak a megyei dönltő fiataljai nyertesek ebben a ver­senyben, hanem mind­azok, akik résztvevők vol­tak. Nem volt könnyű ver­seny a vasárnapi döntő. A zsűri tagjaitól hallottam — akik között számos ki­váló szakember volt —, hogy például a Ki minek mestere? vetélkedőn (ame­lyet most az esztergá­lyos szakmában tartottak), olyan csúcsos, orsós mun­kadarab kiesztergálásá- val szerezte meg az első­séget Halascsák István, a VAGÉP vállalat ifjúmun­kása, amely gyakorlott mestereknek is komoly feladatot jelentett volna. Hasonlóképpen figye­lemre méltó helytállást, pontosabban felkészülést, tájékozottságot igényelt a politikai-műveltségi vetél­kedő is. Kapásból kellett válaszolni olyan kérdé­sekre, amelyekhez „ké­nyelmesebb” időben az ember szívesebben veszi igénybe a lexikont, kézi­könyvet. Ez a vetélkedő a KPVDSZ művelődési ház klubjában volt, ahová csak úgy léphetett be a vendég, ha közben elha­ladt a képző- és iphrmű- vészeli, népművészeti pá1- lyamunkák kiállítási tár­lói előtt. Beregi kereszt­szemestől faintarziáig, fest- menyig számos olyan munkát láthatott ezen a kiállításon az érdeklődő, amely a gyári, üzemi szak­körökből került ki, az if­júmunkások és más fiatal vállalati dolgozók keze munkáját dicséri. Szépek, ízlésesek. Ha hozzátesszük, hogy egy másik helyszínen öt­próba, sportvetélkedő zaj­lott, már jócskán érzékel­tettük, hogy a kohó- és gépipari, közlekedési, élel­miszeripari, építőipari, könnyűipari, nehézipari, kereskedelmi ágazatok­ban dolgozó, és ilyen szak­mákat tanuló fiatalok egy jelentős része kiemelkedő munkát végez. Ezek összehasonlításá­ra, a tapasztalatok kicse­rélésére, a résztvevők szakmai, politikai mű­veltségének gyarapításá­ra egyaránt jó lehetősé­geket teremtett a KISZ és a szakszervezet által szer­vezett, segített rendez­vénysorozat. Az idei ese­mények a megyei döntő­vel lezárultak, vitrinbe, falra kerülhetnek a díjak, érmek, oklevelek. Az ISZN-t azonban nem ér­demes a jövő évi verse­nyekig sem elfelejteni. Már most megkezdődhet a felkészülés a következő sorozatra: a rendezők is már most gondolnak ar­ra, hogy jövőre újabb te­hetséges fiatalokat fedez­hetnek fel azok közül is, akik csak most kezdenek ismerkedni egy-egy szak­ma rejtelmeivel, egy-egy művészeti ág szépségei­vel. Ez azonban egy újabb esztendő készülődé­sét igényli. Csak az sze­repelhet sikerrel, aki egész évben élenjárója a mun­ka- és tanulmányi ver­senymozgalomnak. E zért értékes külö­nösen az ISZN, mert nem csupán néhány hét, hanem egy vagy több esztendő jó munkáját érleli be, snyit újabb lehetőségeket M. S. Páll Géza Találkozó A találkozó, ezt érez­te vendég és ven­déglátó. is, valami-, képpen rendhagyó volt.. Rendezünk mi, különös­képp ősszel nyugdíjas-ta­lálkozókat sok helyütt. Ezeknek szabott prog­ramja is van. Tájékozta­tó a gyár, szövetkezet, in­tézmény életéről, az üzem­terület megtekintése, az­tán beszélgetés a fehér asztalnál. Mátészalkán a város nyugdíjasklubjá­nak vendége ezúttal For­gács András, az MSZMP Mátészalkai városi-járási Bizottságának első titkára, és Lánczi János, a városi tanács elnöke volt. Elmaradt a protokoll. Egyikük a megyei pártbi­zottság üléséről, másikuk nyíregyházi tárgyalások­ról érkezett, sietősen, az utolsó percben. Telt terem várta őket. Mátészalkán az Üjtelepen van a nyugdíjasklub, többnyire ottani lakosok a tagok is. A protokoll valóban el­maradt. Nem terítettek fehér asztalt, “nem mutat­ták be, mert nem is kel­lett, a vendégeket. Várt rájuk viszont számtalan kérdés. Sok személyes pa­nasz is. „A kertem... a lakóm ... a gyerekem ... a házam, a nyugdíjam . Aztán elhangzott az első kérdés Mátészalkáról, a második Európáról, és mintha köldökét vágták volna a kis panaszoknak. Kitágult a terem, elférni látszott benne az egész vi­lág. Mi tette ezt? Egyfajta olyan közvetlenség, ami előadói asztalnál beszélők­től szokatlan. Teri néni vizesedé kertjének gondja, személyes panasza város- politika, az Újtelep vi­szonylagos kommunális el­maradása a város többi részétől történetekkel el­mondott, bizonyított, elis­mert igazság, de meggyő­ző szükség. Többen mond­ták a találkozó előtt, hogy ők most „kipakolnak”, számonkérnek. Aztán kér­deztek és választ kaptak. Hol olyan történettel, amin nevetni lehetett, de később gondolkozni kell, hol olyan nyíltsággal, ami más fórumokon már-már elképzel he tetlen. Azok, akik filléres pa­naszt hoztak magukkal, milliós nagyságrendű vá­rospolitikai gondokon tű­nődtek, aki a szokott gyógyszerek hiányát pana­szolta, a lengyel helyzetről vitatkozott a találkozó vé­gén. Tehette, hiszen a legfrisebb információkat hallotta, és ezeket úgy mondták el nekik ott, ahogyan idős rokonnal be­szélget akármelyik jó ér­zésű ember. Világról, városról, sors­ról esett szó ezen a dél­utánon. Mindez igazából nem lenne nagy dolog, na­ponta tíz, száz, ezer fóru­mon hangzanak el előadá­sok a nemzetközi helyzet­ről, a várospolitikáról. Itt még előadás sem volt. Egyszerűen csak annyi történt, hogy összejöttek az emberek és beszélget­tek. Utána néhányan, akik csak az alkalom vendégei voltak, beléptek a klub­ba. Az előadók pedig ha­zamentek, mert délután 5 Óra volt és nekik Nyír­egyházáról hazaérni csak úgy lehetett, hogy az ebéd­re sem maradt idő. Hogy ők mit nyertek a találko­zóval? Gazdagodtak né­hány megoldani való gonddal. Egy bizonyos: azon a péntek estén sok újtelepi házban folytatták még a megkezdett beszél­getést. Nem másról be­széltek mint addig, de másképpen. Több tudás­sal, értéssel, bizalommal. M inden találkozó szer­vezőjének, előadó­jának írom: köz­életi fórumot szervezni így is lehet. És így érdemes is. (bartha) KÜLDIK EXPORTRA IS Folyamatosan érkezik a napraforgómag. (Elek E. felv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents