Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-29 / 280. szám

1981. november 29. Kelet-M agyarország 3 Küszöbön az Jdapos“ Küszöbön az ötnapos tett munkahét, a plusz szabadnap. Vannak akik már kiszá­molták: évi 24 nappal jut majd több idő arra, hogy ki-ki igénye és életvitele szerint hódoljon szenvedélyeinek, legyen az hétvégi telek vagy házikert-művelés, netán kirándulás vagy más szórakozás. Jó érzéseket, kellemes gondolatokat vált ki ez az emberekből. De az ötnaposnak ez csak az egyik, úgymond a szebbik oldala. Az új munkarendre, időbeosztásra való áttérés az üzem­gazdászok, -szervezők szerint nem is olyan könnyű dolog. Annál is inkább nem, mert van egy reális követelmény: a rövidített munkahét indokán nem csökkenhet a termelés vo­lumene, a vállalatok, üzemek késztermék-előállítása. Egy­szóval rövidebb idő alatt annyit kell dolgozni, vagy még töb­bet, mint korábban. A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalatnál kiszámították például: az ötnapos munkahét bevezetésével a munkaidőalap 198 ezer órával csökken. Ez megközelítően 100 ember egész éves foglalkoztatási ideje. A vállalati gazdálkodás egészét tekintve a munkaidőalap nagyarányú csökkenése a meglévő tartalékok feltárását, hasznosítását sürgeti. Milyen tartalékokról lehet szó? A me­zőgépesek ennek egész sorát sorakoztatták fel. Ilyenek: az egészségügyi szünetek, a munkaszervezésből adódó veszte­ségidők, a késések, az igazolatlan vagy igazolt törtnapos, vagy egész napos munkahelytől való távollétek, de tartalék az egy-két napos indokolatlan betegállomány is. Ha közelebbről vizsgáljuk ezeket a dolgokat, kitűnik a lehetőségek felmérése, nagyon alaposan, körültekintően tör­tént. Az egészségügyi szünet (ebbe beletartozik kétszeri ét­kezés is) eddig átlagosan egy dolgozóra vetítve 32 perc volt. Ezt hét perccel csökkentik, így a vállalati létszámot tekint­ve naponta és havonta több ezer óra nyerhető a hasznos munkaidőalap javára. A munkaidő kihasználását, a veszte­ségidők csökkentését a munkanap-fényképezés növelésével kívánják elérni. Ebbe a vizsgálatba, tesztlapok rendszeresí­tésével a dolgozók 70—75 százalékát vonják be. Az értéke­lés eredménye lesz a munka- és létszámnak, normák ponto­sabb meghatározása, a folyamatos munka biztosítása, ami megint csak több tízezer óra megtakarítást jelent. Történt intézkedés annak érdekében is, hogy a gyártás­hoz szükséges alapanyagok, félkész termékek, szerszámok, készülékek időben a dolgozók rendelkezésére álljanak. Az így folyamatossá váló munkához viszont fegyelemre, minő­ségi termelésre van szükség. Különösen a minőség fontos, hiszen a selejtes termék még akkor is, ha javítható a selejt, nemcsak a költséget növeli, de munkaidőt rabol. Summázva á felkészülést az ötnaposra, nincs olyan része a gazdálko­dásnak, a termelésnek, ahol ne lehetne valamit nyerni a munkaidő jobb hasznosításához. Természetesen ez úgy tör­ténik és történhet, hogy a program kidolgozásában, elfoga­dásában messzemenőéin érvényesül az üzemi demokrácia. Azt az intézkedést például, ami a-198 ezer óra-visszanyeré­sére vonatkozik, tárgyalta és jóváhagyta a vállalati szak- szervezeti bizalmiak testületé. Más tanácskozásokon: mint a szocialista brigádvezetők értekezletén, avagy a párttitkárok koordinációs megbeszélésén szintén téma volt az ötnapos munkahéttel kapcsolatos feladat. A Muíranukisvi MEZŐGÉP-nél 1982. január 1-től l^yiregynazi térnek át a rövidített munkahét­re. Az első negyedévben mindazt igyekeznek megvalósítani, amit a vállalat vezetői programként célul tűztek. Negyedév elteltével értékelik az eredményeket és ha szükséges, akkor további intézkedéseket hoznak. Ez a gyors kontroll helyes és lényeges, hiszen később már nemigen lehetne a fontos dol­gokon korrigálni. Jól jön tehát a plusz szabad idő, de ennek örömére még nem szolgáltunk rá. Akkor lesz igazán megnyugtató az új munkarend, ha valóban nem csökken a termelés, a teljesít­mény, a dolgozók keresete. Ezért nemcsak érdemes, de szük­séges is mindenkinek cselekedni. .f-ßuou ' Seres Ernő NYÍRPILIS, 1981. NOVEMBER M ost tessék jönni, viszik az iskolát! — jajdalt kezemben a Pilisen keltezett levél. Hagytam hát minden munkát, s mentem, igaz-e a hír? — Hát már megint kezdi? — néz rám bosszú­san Nyírbátorban Szabó Sándor, a járási pártbizott­ság munkatársa, az ottani terület felelőse. Nem, nem ránk haragszik, az erőszakolt körzetesítés kiagyalói­ra mérges. Hivatásából eredően talán, de az biztos, nemigen van még egy olyan ember a kör­nyéken, aki úgy ismerné a pilisiek gondját, mint éppen ő. Részt vett az őszi iskola­nyitó értekezleten is, nem szívesen gondol vissza rá. Vihar egy értekezleten — Már azzal sem értettem egyet, hogy mint a legtöbb értekezletet, ezt is Piricsén, a székhelyközségben tartot­ták, de amikor az egyesítés gondolatát kezdték feszeget­ni...! A pilisiek védték a falujukat, de amit ők kaptak! A bíróság azt már becsület- sértésnek vette volna. A piri- cseiek többen vannak, erő­sebbek, s mindent megpró­báltak, >hogy meggyőzzék a kisebbik falu vezetőit. Nem ment. Igaz, én is a pártjukra keltem. A vendég nem sokat be­szélt. Csak. annyit mondott, hogy ő is tanyán nőtt fel, s tudja, ha az iskolát is elvi­szik a kis községből, megszű­nik az az utolsó lehetőség is, ami összetartja a falu közös­ségét Mert ne feledjék az elvtársak — mondta —, ami a macskának játék, az az egérnek halál. — S tudja, mi a legbosz- Szantóbb? — kérdezi. — A körzetesítés erőitetői nem azt nézik, a gyerekeknek mi a jó, hanem azt, hogy mi a pe­dagógus érdeke. Hivatkoznak egy olyan körzetesítési ren­deletre, ami tulajdonképpen megfoghatatlan. Különbén is, végre szabad azt úgy hajtani, hogy az érintett felet, a falut meg sem kérdezik?! Hogyan fog vélekedni a mi demokra­tizmusunkról a közösség, ha nem hallgatják meg a szülők kívánságát. Ha megszűnik az iskola, kinek használ ez? A szülők nem akarják Földesi István, a Piricsei Általános Iskola igazgatója nem örül túlságosan a láto­gatásunknak. Nekünk is tu­lajdonítja azt, hogy a pilisi Egy boldog barkácsoló N em hajolsz többet ma­gad kimódolta játéka­idhoz, rögtönzött kuc­kódban. Nem faragsz idejét­múlt, régi várakat, sarokbás­tyákkal, őrtornyokkal. Fele­désbe merült szélmalmaid se faraghatod, kilenclyukú pusz­tai hidat, meszelt paraszt­kunyhót, nyurga nyárfáival. A könyvelői rovatok, rafinált és praktikus alrovatok út­vesztőiből, sokjegyű szám­oszlopaidból, korosán, de egyenes derékkal tévedtél ide, játékfiguráid élethosszító azíliumába. Ott magadé le­hettél kizárólag, alkotó ked­ved megszállottja. Tökéletes lettél a művészi fafaragás­ban később. Nagyapa-hűsé­ged — vágyakozásod unokáid után — nyomta kezedbe a barkácsoló fűrészt, az alakító vésőt. Távolban élő unokáid­nak akartál bemutatni vala­mi rendkívüli fontosat. Mi­lyen errefelé a hazai táj, ahol felnőtté cseperedtél, de svéd­dé lett unokáidnak legföljebb kuriózum. Egy aligha ismert földszegletet kívántál fölmu­tatni, magad sikerítette gye­rekjátékok igézetével. Nem csillapuló indulatod férkőzött békétlen tudatodba, hogy ten­ned kellene bármit, haszon­talannak látszó, nosztalgiás vénségedre, ami jelképesen örök. A tevékeny öregembe­rek gyönyörűségére is. Naphosszat elbabráltál fi­guráiddal, hogy elűzd aka­dozó lélegzeted makacs fi­gyelmeztetését, esztendeid csapdáit átugord. A tervező szellem ősi életeleme a já­ték, álmok, illúziók rejtett szövedékéből. Ezt teszi a költő, ahogyan sorról sorra építgeti versét, hogy föloldja görcseit, nyug­talanító feszültségét. A festő, akit örökösnek ítélt kifeje­zésre buzdít egyik világrész­let szuggesztiója. A muzsikus szerző, ahogy ráérez létezése mutáló hangjaira, és kották­ba rejtené olyanoknak, akik nem hallják ezeket a nagy­részt homályos közléseket. önmagát sokszorozó, egy­személyes játék az ilyen. Akár az egymást követő év­szakok jelmezcseréje. A ter­mészet évmilliók óta ismét­lődő játékai. Néhányat magam is őrzök öregkori kedvteléseidből. Könyvszekrényem legtetején sorakoznak unaloműző játé kaid, alkotókedved bőségét mondják el nekem, köznapi ellendüléseid az egyhangú lé­tezésből. A halott Nagy Lász­ló költő csillagos táltoslova közelében állnak szépséges faragásaid. Ezeket nézege­tem olyankor, ha végigönt a hallgatás időszakos apálya. Valami lényegesre ösztö nöznek késői erőfeszítéseid. Csak az távozik el innen vég­képp, aki nem hagyott meg­idéző lábnyomokat. „Non om- nis moriar!" — dünnyögted nehéz perceidben. Te se haltál meg, hűséges Jánosom. Találtál gazdátla­nul heverő kincset, ami után nem hajoltak le mások. Ránk testáltad nagyon is jelentős hagyakozásod, a játékot. Kislinda, a háromesztendős unokám szomjas vágyakozás­sal figyeli műhely-figuráidat az üveges szekrény legfelső polcán. Megsejtem, mire fog rávenni az a cseppség: — Kérlek, nagyapó, szedd le nekem azokat a csudaszép játékokat! H. J. Kémia óra a 8. osztályban. (Gaál Béla felvételei) szülők nem akarnak beletö­rődni iskolájuk halálába. Kérdezem: igaz-e, hogy fel­számolják a társközség isko­láját? — Igaz — mondja — sem­mi sem indokolja a további működését. — Mit szólnak ehhez a szülők? Én jobban tudom!... — Már meggyőztük őket. — Én nem így tudom. — Nem baj. Ha sikerül, már 82 januárjától Piricsére járnak át a tanulók. Természetesen Volán-já­rattal. Két osztályt már a múlt esztendőben Piricsére irányítottak, azzal nem törő­dött senki, hogy télen hóban- fagyban számtalanszor kel­lett gyalog megtenniük a há­rom kilométeres utat. Mert a busz elakadt, elromlott, ké­sett ... De nemcsak az uta­zás nehézségeiről van szó. Pi­ricsén mindössze hat tante­rem van, s már itt is nehe­zen férnek. Mi lesz, ha átjön Pilisről a száz gyerek? Ugyan­akkor a kisebbik faluban is ott van hét jól felszerelt, nemrég rendbehozott tante­rem, s ugyanannyi szolgálati lakás. — Nem lehetne más meg­oldást találni? — kérdezem. — Nézze, így nem me­gyünk semmire. Hadd mond­jak el néhány adatot. Nem­rég Pilisen még majdnem kétszáz gyerek tanult, most alig több mint száz. Van olyan osztály, ahova tíz-ti- zenkét gyerek jár, ennyit egy pedagógusra bízni luxus. Rá­adásul heteken belül öt pe­dagógusunk hagyja abba ide­iglenesen a tanítást, gyes, ta­nulmányi szabadság miatt. Az egyetlen megoldás, hogy áthozzuk a pilisi iskolásokat. Higgye el, én nem a falu el­len vagyok. De igazgatónak neveztek ki, én vagyok a fe­lelős az oktatás színvonalá­ért. Ebben egyetértünk. De hallgassuk meg a pilisi taní­tókat is. A tanári szobában beszélgetünk, négyen vannak itt: Bodolóczki Mária, 3a­zsenszki Mihályné, Molnárné Plásztán Katalin és Kiss Ár­pád, s nem tudnak belenyu­godni a döntésbe. Pedig egyi­kük sem pilisi. Molnárné pél­dául penészleki, most szep­temberben jött ki levelezőre a nyíregyházi tanárképzőből, s nem ilyennek képzelte a le­hetőségeket. — Azt belátom én, hogy a számok egyre inkább azt mu­tatják, nem gazdaságos ’ itt ennyi nevelőt foglalkoztatni. De vajon szabad-e egy isko­la működését a gazdaságos­ság szempontjából értékelni? S hol van az előírva, hogy a társközségek közül minden intézményt a székhelyre vi­gyenek át? Beszélgetünk, s Bodolóczki Mária némileg módosítja a korábbi véleményét: — Nekem is fáj, hogy fel akarják számolni az iskolát, de sajnos ez nem változtat a tényen, a mi községünk ha­lálra van ítélve. — No, de vajon szabad-e ezt a folyamatot siettetni? — szól közbe Bazsenszkiné. — Én piricsei vagyok, de meg­győződésem, hogy amíg a fa­lu igényli az iskolát, nem szabad elszakítani a kötelé­keket. Márpedig úgy tűnik, elsza­kítják. Hogy kinek az érde­két szolgálja ez, nem tudom. De eszembe jut egy hason­lat, Ranschburg Jenő, az is­mert pszichológus mondta va­lahol: az úttörő gyerekek erő­szakosan átcipelnek egy vak embert a túloldalra, pedig az nem is akart átmenni. De ne­kik azt mondták, jót kell cse­lekedni. Ésszerű kompromisszum — Megnyugtathatom a pi­lisieket, nem cipeljük át őket erőszakkal a túloldalra — mosolyog néhány nappal ké­sőbb a hasonlaton Kukutsné Forgony Júlia, a nyírbátori járási hivatal művelődésügyi osztályvezetője. — Olyan megoldást találtunk nemrég, ami mindkét falu érdekét szolgálja. Sikerült bérbe ven­nünk a piricsei termelőszö­vetkezet autóbuszát, már meg is van rá 100 ezer forint. Ügy döntöttünk tehát, hogy Pili­sen lesz a két falu közös is­kolájának alsó tagozata, míg Piricsére a felsősök járnak majd. Jövőre már így szer­vezzük az oktatást. Azt hiszem, valóban ez a legjobb megoldás. Abban vi­szont már kételkedem, hogy ehhez ennyi, huzavona kel­lett. De ha már így történt, nem ártana, ha valaki venné a fáradságot, s megnyugtat­ná a falu csaknem ezer lakó­ját. Mert ők még mindig úgy tudják, hogy viszik a féltett iskolát. Balogh Géza Százak klubja A magyar vállalatok között az előkelő­nek mondható 95. helyen áll a sprban a ti- szavasvári Alkaloida Ve­gyészeti Gyár, ha a ter­melési érték szerint állít­ják össze a listát. Mindezt abból a táblázatból tud­hatjuk meg, amelyet a Központi Statisztikai Hi­vatallal együttműködve tett közzé a közelmúltban a Figyelő című gazdaság- politikai hetilap. Mondhatnánk úgy is, hogy Szabolcs-Szatmár legnagyobb önálló vállala­ta a nagyok között a vi­szonylag kisebbek közé tar­tozik, hiszen két milliár- don felüli termelési érték kellett ahhoz, hogy felke­rüljön a listára. A lét­szám és az állóeszközök értéke szerint pedig nem is szerepel a száz legna­gyobb között. Adódik ez a szabolcsi ipar szerkezeté­ből is, hiszen az élelmi­szeriparral együtt mind­össze hat olyan önálló vál­lalat van, amelyik minisz­tériumi irányítás alá tar­tozik. Vannak viszont olyan gyáregységek, üzemek, amelyek egy-egy országos nagyvállalat életében je­lentős szerepet játszanak. A húsz legtöbbet termelő vállalat listáját nézve ott találjuk a Papíripari Vál­lalatot, a Tiszai Kőolajipa­ri Vállalatot, az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt-t, a Taurus Gumiipari Vállalatot és a Növény­olajipari és Mosószergyártó Vállalatot, melyeknek ko­moly szabolcsi üzemeik vannak. A nyíregyházi gumigyár például a mező- gazdasági abroncsok gyár­tásával a nagyvállalat egyik legújabb, s jól ex­portálható cikkét állítja elő, a nyíregyházi kem­pingcikkek a világ forgal­mában is meghatározóak. Az országban legtöbb dol­gozót foglalkoztató Izzó kisvárdai gyára a maga ezer munkásával ugyan csak „csepp a tengerben”, de szükséges, hogy az au- tóízzókat nagy számban gyártsák. Ugyanígy fontos a nyíregyházi hullámpa­pír, egyedi termékeket gyárt és jól exportál a nyírbogdányi finomító, míg a nyírbátori növény­olaj gyár egyszerre vállalja a hazai ellátást és az ex­portot. Manapság divat kis vál­lalatokról beszélni. Pedig pontosabb azt a kifejezést használni, hogy egyaránt szükség van kicsikre és a nagyokra. Az Alkaloida például újabb fejlesztések előtt áll, bővíti a növény- védőszer-gyártást, s rög­tön megmondhatjuk, hogy mindezt kisüzemi mére­tekben nemigen lehetne gazdaságosan megtenni. Ugyanez elmondható a többi nagyvállalat szabol­csi üzemére is. A százas lista nem kí­ván rangsort adni, csak éppen tájékoz­tat a magyar vállalatok­ról. Vannak megyék, ahol egy olyan cég sem találha­tó, amely felkerült a táb­lázatba. A cél nem is ez, hanem segítség az eliga­zodáshoz. Lányi Botond I PISLÁKOL B SZELLEM MÉCSESE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents