Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-18 / 270. szám

1981. november 18. Kelet-Magyarország 3 Eredményesebb munkavédelem Rangos tanműhely Rézkapcsoló és digitális Felsőfokon oktatják a munkavédelmet a SZOT-is- kolán. Megnyilvánulása ez annak, hogy a biztonságos munkavégzés megteremté­se egyik legfontosabb fela­data a szakszervezetnek. (Középfokú oklevelet is le­het szerezni az iskolán.) Az oklevél megszerzésének le­hetősége ' egyfajta biztatást ad a „szakmai” tudnivalók elsajátítására, fontosabb persze az, hogy egyre több üzemben (néhány szabolcs- szatmári üzemben is) szak­szerűbb és eredményesebb a munkavédelem. Erről be­szélgettünk Rabina Gézával, a Felső-tiszai Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság mun­kavédelmi osztályvezetőjé­vel, aki gépészmérnökként az iskola felsőfokú képzé­sében vett részt. — A mérnöki diploma, valamint a gazdag élet- és szakmai tapasztalat után nyújtott-e újat az iskola? — Sok korszerű ismeretet szerezhettem az öt szemesz­terből álló, vagyis két és fél évig tartó tanfolyamon. Fő­iskolai jelleggel működik az iskola, amely elsősorban el­vi és módszertani útmuta­tást adott. Sok újat tanul­tam például a színdinami­káról, a zajártalomról, a ve­gyi ártalmakról, a növény- védelemről, a munkaegész­ségügyi előadások többsége teljesen újat adott. Már munkavédelmi csoportve­zetőként mentem a tanfo­lyamra, az alapismeretei­met sikerült jól kibővíteni. A legtöbb munkahelyen már nem a mellőzött, vagy nyug­díj előtt álló emberek lát­ják el a munkavédelmi fela­datokat. A Szakszervezetek Országos Tanácsa az utóbbi időben igen komolyan veszi a munkavédelmet. Ezért is hozták létre az iskolát, ame­lyen általános érvényű ok­levelet lehet szerezni. — Az iskolán szerzett ta­pasztalatait tovább tudja-e adni? — Feltétlenül, hiszen a tanulásom nem volt öncélú. Feladatom is, hogy a kor­szerű ismereteket közvetett úton és közvetlenül is to­vábbadjam. — Hogyan ítéli meg a gazdaság munkavédelmi helyzetét? — A bérezés után a mun­kás a második legfonto­sabbnak tartja a jó munka- körülményt és a szociális ellátást. Különösen így van. ez gazdaságunkban. Tíz év­vel ezelőtt elég alacsony szinten volt nálunk a mun­kavédelem. Főleg az akkor­tájt átvett ládaüzemben voltak rosszak a feltételek. Főleg az utóbbi néhány év­ben sokat léptünk előbbre. Korszerűbb és könnyebb lett az anyagmozgatás. Az egyéni védőfelszerelések sokkal biztonságosabbak. Speciális fejvédő sisakot szereztünk be. A gumicsiz­mák orrába lábujjvédőket építettek, az ilyen csizmák gyártása és elterjesztése most van folyamatban. Gazdaságunk egész terüle­tén felmérést végeztünk a SZOT-iskolán technikusi oklevelet szerzett kollégám­mal. A felmérés adatainak birtokában állítjuk össze gazdasági vezetőinkkel a munkavédelmi felújítások sorrendjét. Fejlődésünk annak is kö­szönhető, hogy igazgatónk nem gáncsoskodókat, ha­nem segítőket lát a munka- védelemmel foglalkozó dol­gozókban. Szakszervezeti bizottságunk is jó irányba befolyásolja gazdasági ve­zetőinket. Ezt közvetlen ta­pasztalatból mondom, hi­szen tagja vagyok a szak- szervezeti bizottságnak. — Ez meglátszik a balese­ti statisztikájukon is? — A statisztika ezer dol­gozóra készül. Nálunk ezer dolgozó közül húszat, hu­szonötöt ér kisebb-nagyobb, baleset évente. Szakmánkon belül 35—37 az országos át­lag. Ami a számszerű sta­tisztikát illeti, az ország há­rom legjobb gazdasága között vagyunk. A balese­tek súlyosságát illetően már valamivel rosszabbul ál- lunH. Naponta mintegy két­ezer fát döntünk ki. A fa­döntés a legveszélyesebb munkánk. De éppen most tart a beüzemelése annak a kilencmillió forintért vásá­rolt gépünknek, amely ve­szély hélkül tudja szabá­lyozni a fák döntését és odébb szállítását. Az anya­gi megszorítások ellenére gazdaságunk a jövőben is fontos feladatnak tekinti a munkavédelmet. Nyíregyházán, a TITÁSZ Kórház utcai transzformátor­üzemének udvarán van egy kopottas épület. Ez a tanmű­hely. Ám amilyen ósdinak tűnik kíyülről, olyan korsze­rű a felszereltsége és benne a képzés. Vezetője a 107-es Me­ző Imre Szakmunkásképző Intézet oktatója, a fiatal Tár­nái Tibor. Ez a tanműhely egy kicsit a szakma, a villa­mosság múzeuma is. Találha­tó itt a harmincas évekből villanykapcsoló-óra, a század elejéről motorindító, rézből készült kapcsoló. Őrzik az Engel-féle wattmérőt. Ugyan­akkor megismerkednek a ta­nulók a legkorszerűbb mág­nes és elektronikus kapcso­Fiatalok a tanműhelyben. (Szitha Miklós felv.) lókkal, a legkorszerűbb fény­forrásokkal és szerelésükkel, a legmodernebb, digitális mi- livolt mérővel vagy a fényki­jelzésű wattmérővel. Ezeket a múzeális és a kor­szerű eszközöket, műszereket, villamossági berendezéseket a szakma olyan megszállott­jai adták és adják a tanmű­helynek, mint Deák Zoltán és az idősebb szaktársak, vég­zett mérnökök, vállalatok, így a fiatalok megismerik szakmájuk múltját és a leg­korszerűbb eszközöket, mű­szereket is. Évente mintegy 25—30 villanyszerelő tanuló képzéséről gondoskodnak a tanműhelyben, melynek a TITÁSZ a gazdája. Ez a vál­lalat áldoz elsősorban a tan­műhely felszerelésére, gon­doskodik gépekről, műsze­rekről. Mégsem csupán a TITÁSZ-nak képeznek szak­embereket, hanem a megye vállalatai, üzemei részére is. Itt készült fel a villanysze­relő tanulók országos verse­nyére Hlavnya András, aki ott második lett. Itt tanult Panpuch József, aki egyetemi előkészítő után került a Kan­dó Kálmán Műszaki Főisko­lába. Most a vállalat üzem­mérnök-művezetője. E tan­műhelyből indult Nagy Imre is, aki ugyancsak üzemmér­nöki diplomát szerzett. Gondoskodnak itt arról is, hogy képzésükkel egy időben termelőmunkát végezzenek a fiatalok. A tanműhely tanulói készítették el Nyíregyházán a Lenin tér közvilágításához szükséges szerelvénylapokat, a vezérlőközpontot. Részt vet­tek Nyíregyháza takarékos közvilágítási rendszerének megoldásában. Szakolyban a szociális otthonban, Napko­ron az óvodában szerelték a villanyhálózatot. Aijó hír vonzó: ezért jön­nek e rangos tanműhelybe gyakorlatra az NDK-ból, Lip­cséből fiatalok tanulni a szak­mát, a villanyszerelés mester­ségét. F. K. Nábrádi Lajos Megbecsült öregek K ezébe veszi az em­ber a munkaköny­vét, s a hosszú év­tizedek után legalább annyira izgul, mint mi­kor kiváltotta: vajon hogy lesz ezután? A tar- pai Esze Tamás Termelő- szövetkezet nyugdíjasait erről fagattuk. ★ Először Tóth Károly bá- csiékhoz kopogunk be. Az 58 éves traktorost leszá­zalékolták érelmeszesedé­se miatt. A felesége nyolc évig családtagként, majd hivatalosan a növényápo­lásban ténykedett. Károly bácsi szól: — Már mondták többen is, hogy a napokban kap­juk meg az almát — öt­ven kiló jut minden nyug­díjasnak, teszi hozzá ma­gyarázatként — így mi egy mázsát kapunk. — Kell-e fizetni ezért? Rácsodálkoznak az ér­telmetlen kérdésre. De­hogy is kell, ez „jár” a tsz-től... Bizonyára ugyanúgy te­kintik ezt,., mint a szálas takarmányt, amelyből 20—30 mázsát kérnek évente Károly bácsiék. Ehhez a kiadáshoz is hoz­záteszi a tsz a saját fo­rintjait, hiszen a füves keverék, a széna mázsája 160 forintba kerül. — Nem is panaszko­dunk — egészíti ki a há­ziasszony. — A töltés mentén a csatornát rend­szeresen lekaszálja az uram, jól jön az a takar­mány az üszőknek. Ép­pen most adtuk le a két szerződött állatot, 32 ezer forintot kaptunk érte. A beszélgetésre bejön Tóth Benjáminná. A 81 éves néni rokona Tó- théknak. A férje éjjeliőr volt a kőbányában, utána kap járadékot. A nyugdí­ja 1280 forint. — Énhozzám már ^rit­kábban jönnek, tetszik tudni. A mostani tagokat jószerint úgy ismerem, hogy ki kinek a fia, lá­nya. Az ilyen öregekre már nem nagyon emlé­keznek. Ha valami kell, a Károlyék elmennek atsz- be és szólnak. Ha fuvar kell, vagy valami a ház­tájiba. Azért még sose kellett kétszer menni... A falu főutcájáról leka­nyarodva sáros dülőút ve­zet Madai András portá­jához. Nagy munkában vannak, most bontják ki a korhadt fakerítést, még a hideg beállta előtt erő­sebbre cserélik. Többen is összejöttek, így hama­rabb végeznek. A házigazda viszi a szót. — Megjártam én Pestet is, az Építőipari Szekérfu­varozó Vállalatnál vol­tam. Hazavágytam, az is­kolánál lettem segédmun­kás, meg mindenes. Majd átkerültem a tsz-hez, az öntözőgépnél, a szivattyú­nál ügyeltem a rendre. Egy hold háztájit kapok, valamelyik nap hozta meg a kocsi a 15 mázsa mor­zsolt kukoricát. A két bo­cit a napokban adom le. Évek óta nyugdíjas va­gyok. Hogy mit kapok még? A többiek frissítik az emlékezetét. Hát Szobosz- lón is voltál nemrég ... — Tényleg, a tsz üdülő­jébe két hétre kaptam be­utalót, még a műtétem előtt a nyáron. Máskor is jártam már ott, szép hely. Jól kipihentem magam. — Anyagilag ez mibe került? — Hát, a kedvezményes vasúti jegy árát kellett ki­fizetni. Vagy harminc fo­rintot. A többi ingyen volt... ★ N emsokára a félmá­zsa alma is odake­rül Madai András és a többi nyugdíjas ud­varára. Van, ami „jár”, de ami igen fontos, azt Tóth Benjáminná mondta ki: ha kell valami a tsz- től, nem kell kétszer kér­ni ... Tóth Kornélia Á madai határban Forgatják a talajt Metsző szél fúj. A hideg pirosra csípi az ember arcát. Pedig a naptár csak novem­ber közepét mutatja, hol van még a tél, a csikorgó, havas január, a csontig hatoló fagy. Hajnalban már hó is esett, ami szokatlan ilyenkor. Meg egyáltalán, szokatlan a hosz- szúra nyúlt, meleg ősz után a fagypont körüli hőmérséklet. Mert ki nem szereti a mele­get? Persze a hidegnek, a tél­nek is megvan a maga szép­sége. A hóesés kicsit és na­gyot egyaránt gyönyörködtet, „...fagy előtt megműveljük..." — Azért én nem bánnám, ha^ még sokáig tartana a jó idő — mondja csak így egy­szerűen Ficze János, a nyír- madai Béke Termelőszövet­kezet traktorosa két forduló között, aki gépével a műút melletti Károlyi-táblát tár­csázza. — Csak az az igazság, engem senki sem kérdez meg ebben az ügyben. Dolga meg épp elég van most a vasnak, s lenne egész december végé­ig. Ebbe a darab földbe jövő­re olajretek kerül, s ha ezt feltárcsázzuk, megyünk a ku­koricaföldbe. Azt sem lehet úgy hagyni, a fagy előtt meg­műveljük. Aztán a szántás is ránk vár. A Rába motorja halkan du­ruzsol, egyenletesen mozog­nak a dugattyúi. A fülke nyi­tott ajtaján kellemes meleg áramlik a szabadba, oda, a volán mögé kívánkozik az ember. Négy-öt lépés a ma­gasba, majd néhány másod­perc, s az addig elgémbere­dett ujjak ismét gyorsan en­gedelmeskednek az akarat­nak. És innen a magasból kü­lönben is másképp néz ki a táj, jobban látható minden. A lentről olykor áttekinthetet­lennek tűnő vadrepce már nem is olyan sárga, sőt meg­látni a benne lapuló mezei- nyulat, a fácánkakast. Fél­nek. Félnek a hatalmas sár­ga monstrumtól, amelyik oly furcsa hangokat ad és gyorsan megy a birodalmukban, a nyomában guruló vastányé­rok pedig a földbe dolgozzák a búvóhelyeiket. Tizennyolc éve traktoron A traktort, a Rábát öt éve vezeti Ficze János váltótársá­val, Jetkó Károllyal. Ügy be­szél a gépéről, mint egy érző lélekről. Mert lelke van a gépnek is, csak meg kell érez­nie azt vezetőjének. Minden egyes mozdulata, rezdülése élő beszéd. S hogy öt év ke­mény munkája után még jó erőben van, nem a véletlen titka. — Tizennyolc éve ülök traktoron, volt időm megis­merni a gépeket. Nem múlik el úgy nap, hogy át ne vizs­gálnánk a szerkezetet. Ez traktoroknál a hosszú élet titka, csak így lehet egy mű­szak alatt ötven hektárt fel­tárcsázni. Aztán a tizenkét óra alatt van időm gondol­kozni is. Ilyenkor lehet a leg­jobban tervezgetni. A múlt­kor is a fiam házát tervez­tem magamban. Tizenkilenc éves, itt dolgozik a téeszben, jövőre kezdjük a házát építe­ni. Igaz, nősülésről még szó sincs, nem is udvarol, előbb letölti a katonaidejét. A fele­ségem is a szövetkezetben dolgozik, a két kisebbik gye­rek még iskolás. Aztán az al- mahámozás is foglalkoztat, ötszázhúsz láda elment ex­portra, maradt ötven láda, amit hámozunk. „Társa11 a Rába-Steiger Munka mindenütt van. A szövetkezetben addig forgat­ják a talajt, amíg ki nem fagy az ekevas. Utána Ficze János a gyümölcsösbe menne legszí­vesebben metszeni. Emberek közé, mert kora tavasztól ké­ső őszig egyedül végzi mun­káját. Egyetlen társa a min­dig hűséges Rába-Steiger. Sipos Béla Hullár Mihályné, a gávavencsellői Viktória Cipőipari Szö­vetkezet dolgozója műszakonként 760 pár cipőt talpal meg ügyes ragasztógépével. (Jávor L. felv.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents