Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-18 / 270. szám

4 Kelet-Magyarország 1981. november 18 Vendégünk, Bruno Kreisky életrajza Dt. Bruno Kreisky, az Oszt­rák Köztársaság szövetségi kancellárja 1911. január 22- én született Bécsben. Jogot és közgazdaságtant tanult és jogi doktorátust szerzett a bécsi egyetemen. A „Forradalmi Szocialista Ifjúság” funkci­onáriusaként 1935-ben letar­tóztatták, 1938-ban a szoci­alisták elleni perben haza­árulásért elítélték. 1938-ban a Gestapo letartóztatta, öt hó­napig fogva tartotta, végül si­került Svédországba mene­külnie, ahol emigránsként te­lepedett le. Ott folytatta köz- gazdasági tanulmányait és a Stockholmi Fogyasztási Szö­vetkezet tudományos munka­társaként tevékenykedett, kü­lönböző nyugat-európai új­ságoknak volt tudósítója. Részt vett a szocialista emig­ráns mozgalomban. 1945 után a svéd kormány megbízásából segélyakciót szervezett Ausztria számára, s előkészítette az Ausztria és a skandináv országok közötti diplomáciai kapcsolatok fel­vételét. 1946 és 1951 között diplomataként dolgozott a stockholmi. osztrák nagykö­vetségen. 1951-ben visszatért Auszt­riába, s az elnöki kabinetiro­da helyettes vezetője lett. 1953-ban külügyi államtitká­ré nevezték ki, s így részt vett 1954-ben a berlini konfe­rencián, valamint 1955-ben a moszkvai államszerződési tár­gyalásokon. Bruno Kreiskyt 1959-ben külügyminiszterré nevezték ki. Ebben a minőségben szá­mos nemzetközi konferencián vett részt, s képviselte Auszt­riát — többek között a dél- tiroli kérdésben is — az Egye­sült Nemzetek Szervezetében. 1964 végén a nyugati kül­ügyminiszterek közül első­ként látogatást tett Magyar- országon. 1956-ban parlamenti képvi­selővé választották. 1959-ben lett az Osztrák Szocialista Párt elnökhelyettese, majd 1966-ban megválasztották a párt alsó-ausztriai elnökévé. A pártkongresszus 1967-ben az Osztrák Szocialista Párt elnökévé választotta, ebben a funkcióban azóta többször megerősítették. Az 1970-es parlamenti vá­lasztásokon a második köz­társaság történetében először Bruno Kreisky vezetésével si­került a szocialistáknak meg­szerezni a relatív többséget a parlamentben, ennek megfe­lelően Kreisky lett az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja. Azóta is betölti ezt a funkciót, ugyanis pártja az 1971. az 1975. és az 1979 évi parlamenti választásokon abszolút többséget szerzett. Dr. Bruno Kreisky — aki­nek svéd születésű felesége és két gyermeke van — a Nagy Arany Becsületkereszt, vala­mint számtalan külföldi ki­tüntetés tulajdonosa. Összeült a Legfelsőbb Tanács ülésszaka Napirenden az új ötéves terv Kedden délelőtt Moszkvá­ban összeült a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülés­szaka. A napirenden az or­szág új ötéves népgazdasági terve, valamint az 1982. évi népgazdasági terv és költ­ségvetés, továbbá az 1980. évi költségvetés végrehajtá­sáról szóló beszámoló sze­repel, néhány más kérdés mellett. Az új ötéves terv javasla­tát az ülésszakot megelőzően hétfőn megtartott ülésén át­tekintette az SZKP Közpon­ti Bizottsága. A KB a tervja­vaslatot néhány módosítással jóváhagyta. A Legfelsőbb Ta­nács bizottságai csaknem egy hónapon át foglalkoztak a terv törvénytervezetével, és megtették módosításaikat, ja­vaslatajkat. A tanács elnök­sége ugyancsak hétfőn meg­tartott ülésén szintén össze­gezte a vita eredményeit. A képviselők megjegyzéseit az ülésszakon a két ház terv- és költségvetési bizottságának elnökei terjesztik elő. . Az új tervtörvény javasla­tának vitájában a központi bizottság ülésén beszédet mondott Leonyid Brezsnyev, a KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnökségének elnöke. A Legfelsőbb Tanács ülés­szakának keddi megnyitásán ott voltak az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyevvel. Hűk tüntetése Washingtonban Több ezer nő tüntetett hét­főn a Pentagon előtt a nuk­leáris fegyverkezés ellen. A felvonulók rendezett menet­ben az Arlington! temetői érintve a hadügyminisztéri­um elé vonultak, s gyűrűt formálva a hatalmas ötszögű épület körül hangszórókon keresztül a nukleáris fegy­verkezés beszüntetését, az új típusú tömegpusztító eszkö­zök kifejlesztésének és gyár­tásának megállítását követel­ték. A tüntetők közül többen csoportokba verődve elzár­ták a kapukat, akadályozva a hivatalnokokat a ki- és be­járásban. Mások emberi vér­hez hasonló folyadékkal fröcskölték be az épület fala­it. Az egyik csoport Weinber­ger hadügyminiszter irodájá­nak ablakai alatt skandált háborúellenes jelszavakat. Pu|a Frigyest fogadta az ecuadori elnök Az Ecuadorban tartózkodó Púja Frigyes külügyminisz­tert kedden fogadta Osvaldo Hurtado köztársasági elnök. Ezt követően a magyar dip­lomácia vezetője rövid láto­gatást tett Leon Roldos al- elnök hivatalában. A nap folyamán a magyar külügyminiszter koszorút he­lyezett el Petőfi Sándor quitoi szobránál. Az ecuado­ri külügyminiszter este va­csorát adott Púja Frigyes tiszteletére. Moszkvában összeült a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésszaka. (Kelet-Magyarország telefoto) (Folytatás az 1. oldalról) munkásai körében is érvénye­síteni kell az olyan általános — társadalmunk szocialista vonásait is erősítő — köve­telményeket, hogy kinek-ki- nek az öntudata, a felelősség- érzete és felelősségvállalása mellett legyen meg az érde­keltsége. Ez viszont csak ak­kor érvényesülhet, ha vál­lalt kötelezettségeinek min­denki becsülettel és maradék­talanul eleget tesz. Utalt arra is, hogy töret­len politikánkkal, nemzeti összefogással és kemény munkával elért eredménye­inkben ott van tudósainknak és értelmiségünk más rétege­inek az áldozatos és hozzá­értő tevékenysége, újat, ér­telmeset és értékeset alkotni akarása és tudása. A párt és a kormányzat megbecsülésé­■ Szalontay Mihály: re és támogatására a jövőben is bizton számíthatnak a tudo­mányos élet dolgozói. Viszont számolniuk kell azzal is, hogy munkájuk gyümölcse, eredménye — legalábbis a nem tudósok, a közvélemény előtt — a végtermékben je­lentkezik. Az újra, a korsze-l rűre törekvés mellett termé­szetesen szükség var. a ma­gyar tudomány tradícióinak és múltbeli eredményeinek tiszteletére és kamatoztatá­sára is. Tovább lehet és kejl bővíteni a világban jó hír­névnek örvendő magyar tu­domány nemzetközi együtt­működését, a tudósok sze­mélyes kapcsolatait más or­szágok szakembereivel, hi­szen alapigazság, hogy amit mások már tudnak, azt ne­künk nem kell újból kita­lálni. A {járt-, az állami vezetés és tudomány kapcsolatáról szólva Kádár János hangsú- . lyozta, hogy <a Központi Bi­zottság továbbra sem vállal­ja magára a tudományos vi­ták eldöntését. Eddig sem vállalta, s káros és rossz len­ne eltérni ettől a gyakorlat­tól, meri különben sérelmet szenvedhetne az alkotói sza­badság. A tudományos vitá­kat a tudomány körében, a tudósok vitájával kell eldön­teni, az eredményt pedig a gyakorlat próbája szentesíti. Befejezésül a Magyar Tu­dományos Akadémia és a tu­domány minden munkásának nagyfokú társadalmi felelős­ségét hangsúlyozta és továb­bi sikereket kívánt egész né­pünk javát szolgáló tevé­kenységükhöz. /kezdtek el szedelőzködni, mintegy előlegezve annak az g együttes szorongásnak, a rit- musát, amiben majd aztán lé­in tezni ük kell. Villamossal mentek, Miki ■ óvatosságból egy megállóval * előbb leszállította Jusztit, le­ültetve a Vérmezőn egy ve- réb-galambpiszok szennyezte B piros padra, s bement a pá- 9 lyaudvarra. Jegyet váltott, 34. Mélyen aludtak, Miki is, pedig neki mindenféle rossz álma volt, visszatérően egy olyan képsor, hogy rázzák, rázzák, ahogy fekszik Juszti mellett, fel az alvásból. Egy katona, meg még valaki állt ott felette. Ám ez az álombé­li katona nem Robi volt, ha­nem az egyre fokozatosan visszatérő álomképekben egy­re csilogóbb egyenruháj ú, sok kitüntetésű tábornokszerűség állt előtte, szigorú arccal, és mégis valahogy arctalanul. Mert amikor már az ébren­lét első töprengésében meg­próbálta azonosítani — egy­általán nem sikerült neki. Csak a saját idegenül csengő álomhangja kísértett ébren- élve is a fülében, az amit oly sokszor ismételt az álom ritmusában ismétlődő képek­ben, hogy most már stilizált­tá csiszolódott, de sem az ér­telmét, sem a történés helyét nem tudta. Csak zengett ben­ne a mondat: „Amikor most beszámolok az életről és a halálról, szag­gatottan teszem azt, néha ta­lán összefüggéstelenül, de összefűzi azt egy élet és egy halál!” Zengett, szólt benne a mon­dat, mint üres székesegyház­ban elhaló harangszó. Aztán ahogy felerősödött a konkrét a valóságos, a cselekedetet, s a készültség teljes odafigye­lését igénylő, úgy halt el ben­ne a meditativ, a később felfejtendő. Bőven volt még idejük, le­ment, megnézte, anyja itthon van-e. Már nem volt, talált is egy levelet az övé helyett: „Ha megjönnél, az ennivaló a spájzban van a tálcán”. Anya jellegzetes ákom-bá- komjaival, írásjel nélkül, pusztán a meztelen betűk. Együtt a szavak karaktere, betűk dülése-formája utánoz­hatatlan utalással arra, aki írta őket. Fölment Jusztiért, megmosakodtak, ettek, még mindig több mint két órá­juk volt indulásig. Ültek a konyhában, itták az erős, de jellegtelen ízű teát, és néz­ték egymást. Az idő lassan szállt körbe a hangosan ke­tyegő kredencórán, de azért egy szót sem szólva, egyszerre pontosabban csak akart, mert a pénztáros kérte a határsáv­belépőt, avval együtt ő oda­adta az idézést, mire a pénz­táros mondta, hogy ahhoz nem is kell jegy. — Lepecsé­telte a hátulját, s mondta, hogy ez jegyként szolgál majd. Kicsit dühös volt ma­gára, hogy ezt a jegydolgot nem tisztázta Robival, meg­kereste a vonatot, megnézte, még meglehetősen üres volt, kiment Jusztiért, s egymásba karolva beandalogtak a pá­lyaudvarra, föl a szerelvény utolsó kocsijára, s úgy va­gonról vagonra kerestek egy kellemes árnyas kupésarkot. Hosszú türelmetlenség után indult velük a vonat, s ha­bár gyorsként volt jelölve a menetrendben, egy-két perc­re, pillanatra sűrűn megállt, lassan ment, szinte vonszol­ta őket/hogy még jobban feszítődjék türelmetlenségük és a mozgás realitása közti távolság. Késő délután lett mire Győrbe értek, közben keveset beszéltek, s noha egyedül voltak, teljesen úgy viselkedtek, mintha mások szeme előtt lennének. Vára­kozás volt ez és felkészülés a ki tudja mire. 19. Capa, a magyar 1945. június 6-án Párizsba érkeztem, hogy részt vegyek az Európában állomásozó amerikai csapatok számára rendezett turnén. Párizs cso­dálatos volt. A nehéz idők el­lenére, amit végigcsináltak, az áru- és élelmiszerhiány el­lenére, a szellem töretlen ma­radt. Öt éve nem voltam Eu­rópában, és úgy éreztem, új- jászületek. A Ritz Hotel volt az ame­rikai haditudósítók főhadi­vidám és nagyon kedves. Tur­ném nem is kezdődhetett vol­na nagyszerűbben. Cápát a turné egyik állomásán láttam viszont, Berlinben, A város, úgy tűnt, mintha megszám­lálhatatlanul sok darabra hullott volna. Amikor visszatértem Pá­rizsba a művészcsoporttal, Bob Cápát ismét ott találtam. Azt hiszem, ekkor szerettem bele. Egyszer csak azt mond­ja nekem: „Bolond vagy, hogy szállása, és egyben művészek lakóhelye is. Nem sokkal a megérkezésem után vacsorára szóló meghívást csúsztattak be az ajtóm alatt. A feladó: Robert Capa. Lementem hoz­zá a szálloda bárjába, és megtudtam, hogy Bob ismert fényképész és háborús tudó­sító. Első látásra megértettem magam vele. Pompás estét töltöttünk együtt. Egy kis ét­teremben ültünk, megismer­A magyar származású Robert Capa így élsz. Te a saját iparod vagy, egy önálló vállalkozás, e|y intézmény. Meg kell pró­bálnod, hogy újra ember légy. Téged mindenki manipulál, a férjed, a filmtársaságok. Az életed a munka, a munka, a munka. Közben elfelejted azokat a dolgokat, amelyek értékessé teszik az életet. Nincs időd az igazi életre.” tem a barátait. Nevettünk és táncoltunk. Az első pillanat­tól kezdve nagyon tetszett Bob Capa, aki magyar volt, Mikor megérkeztek a pá­lyaudvarra, Miki kihajolt az ablakon, nézte a nyüzsgést, nem értette, hogy eddig sen­ki, se kalauz, se utas nem jött. „Itt várj, ne mozdulj!” — ültette vissza Jusztit a sarokba, ő maga leugrott, egy csapnál kicsit megmosta a fe­jét, homlokát, lehűtötte lük­tető halántékán, aztán bele­vágott a tömegbe, kereste Gézát. Nemsokára meglátta, a forgalmi tiszt irodája előtt állt egy másik rendőrrel és négy határőr-kiskatonávai, akiknek egyenruhájában még valami karszalag is volt, nya­kukban géppisztoly, kesztyű — nyáron kesztyű — a hiva­talosságon belül még valami egyéb fankció jelzésére. Té­továzott, nem tudta, hogy most mi a teendő, ódámén - jen-e Gézához, vagy várja meg, míg az megtalálja, ami­kor érezte, hogy egy kéz Re­ményen megfogja a vállát. Abba az irányba fordult, de szinte beleütközött egy szo­rosan eléje álló, kövér nagy testbe, amely az ő szeme fö­lött tíz centivel két apró vi­zenyős kék szemmel is ren­delkezett, s talán egy szájjal is, mert valahonnan a ma­gasból a pályaudvari zajokon át, mintha hallotta volna ezt a suttogást: „Rendőrség”. Két civilruhás ember fogta szorosan össze, szinte össze­préselték gusztustalanul kö­zel állva, a melegben érezte izzadtságukat, oroszlánszagu­kat, érzékelte, súlyosan, tö­megből kiváló egyedi jelenlé­tüket. (Folytatjuk) Ha Capa azt mondja ne­kem, „házasodjunk meg”, biz­tosan követem. Ehelyett azt mondta, nem tud feleségül venni, mert nem akarja le­kötni magát. „Ha holnap Ázsiába kellene utaznom, és meg lennénk esküdve, lenne egy gyerekünk, nem tudnék elutazni. És ez nem megy. Nem vagyok a házassághoz való alkat.” Nagyon jól meg­értettem. De aszerint, aho­gyan engem neveltek, az em­ber feleségül megy ahhoz a férfihoz, akit szeret. Visszamentem New York­ba, hogy megkezdjem az „Or- léans-i Johanna” próbáit. Cá­pától sok levél érkezett. Fran­ciaországból is: „Elővigyáza­tosnak kell lenned, mert a siker veszélyes, és jobban korrumpál téged, mint a si­kertelenség, és ezt nem tud­nám elviselni .. . Most abba­hagyom. Kiszáradt a tintám, és éppen most beszéltem ve­led telefonon, te kedves hol­lywoodi svéd lány. Nagyon szeretlek.” Angliából: „Mindig, ha kocsmába megyek, ha szín­házba; ha a ködös utcán sé­tálok, mindig szorosan ma­gam mellett szeretnélek tud­ni .. Törökországból: „Vasár­nap délután van. A szobám teraszán ülök, átnézek a Boszporuszon és a minarete­ken, és mindig csak a te ar­codat látom.” Következik: 20. Ki ez a rendező?

Next

/
Thumbnails
Contents