Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)

1981-11-15 / 268. szám

1981. november 15 Kelet-Magyarország 3 Almaügyben F alun mostanában így köszönnek: „Hogy van az almája?" Gondok­ról beszélnek a nagyüzem­ben, sérelmeket sorol a ház­táji gazda. Szabolcs-Szatmár megyé­ben idén sok alma termett. Ebben a jó és gondos munka mellett az időjárásnak volt döntő szerepe. Korábbi volt az érés, a szedés a háztáji­ban és a nagyüzemben egy­szerre történt. A háztáji a rokonságot mozgósította, a nagyüzem a tagságot, a ven­dég- és társadalmi munká­sokat. Az alma szedését követő két-három hét múlva kide­rült: a gyümölcs átvétele, az elszállítás, az exportálás nem tud lépést tartani a kertek­ben diktált tempóval. Kevés volt a vagon, szűknek bizo­nyult az ÁFÉSZ-felvásárló- telepek áteresztő kapacitása. Különösen a háztáji termelés felvásárlása körül keletkez­tek a problémák, s ez néha elítélendő módon csapódott le. Akadtak átvevőhelyek, ahová ki tették a táblát: „Al­maátvétel Szünetel”. Ilyen az­előtt soha nem volt, nem is ismétlődhet meg soha. A szabolcs-szatmári jona­tán ilyen előzmények után országos üggyé lett. A MÉM és a SZÖVOSZ intézkedései jelezték: többről van itt szó, mint a helyi gondokról. A konkrét intézkedések lénye­ge, hogy felemelték az ipari alma felvásárlási árát, s az ÁFÉSZ-ek feladatává tették, hogy minden megtermett al­mát november 30-ig vegye­nek át. Lehetőséget teremtet­tek az eredetitől nagyobb mennyiségű alma exportálá­sára. A konzervgyár arra kapott jogot, hogy kapacitá­sának megfelelő mennyiségű hámozott almát vegyen át a termelőktől. Biztatták az ÁFÉSZ-eket a hazai piac jobb ellátására, üzemeknek, intézményeknek elfogadható áron szállítsanak téli almát, hogy kereskedjenek. MOST OTT TARTUNK, hogy lassan, de biztosan ren­deződnek a dolgok. Az udva­rokon, a kertekben fogy a leszedett alma, de o kedélyek még nem nyugodtak meg. Apad a panaszoslevelek szá­ma is, bár később is lesz még, aki papírra veti gondjait, sé­relmeit. Ezek után néhány szót a panaszokról. Ha egy kister­melő azt írja le, milyen gond­jai voltak a ládabeszerzéssel, az értékesítéssel, avagy konk­rét segítséget kér valamilyen sérelmének orvoslására, az ilyen levél nem marad vissz­hang nélkül. (Nem maradt visszhang nélkül^ például a Hazafias Népfront égisze alatt működő kertbarátklub vezetőinek tanácskozása sem, hiszen a MÉM, a SZÖVOSZ intézkedése részben az ott elhangzottak miatt is történt.) Egyszóval, ha a panasz, a jel­zés konkrét: nincs baj. De mit kezdjen az ember a sok­szor nem egészen jó indulatú általánosításokkal? Az olya­nokkal például: „Bezzeg a vezetőknek nem volt gondjuk az almájuk értékesítésével, elszállításával”, avagy: „Az átvevők rokoni, baráti ala­pon kivételeznek. Ha van pénz, megy az alma, ha nincs pénz, nem megy az alma.” AKI AZ ILYEN LEVELEK alapján azzal próbálkozna, hogy felfedje a valóságot, csak kudarcra számíthat. És, hogy az utóbbi kijelentés ne maradjon csak elmélet, áll­jon itt néhány olyan ember véleménye, akik érdekeltek a témában. Kiss Andor gyügyei termelőszövetkezeti tagnak októberben 600 láda export­ra csomagolt almáját vették át, tehát időben. Miért? Ve­zető? Nem vezető, semmi­lyen tisztséget nem visel. Ak­kor hát miért vették át az almáját? Mert sorra került. Érdeme csak annyi van, hogy ő naponta eljár a termelőszö­vetkezetbe dolgozni. Kovács Dezsőnek, a szamossályi ter­melőszövetkezet főkertészé­nek viszont az volt a vélemé­nye „Mindegy az, kinek az almáját vitték el előbb, aki még hátra volt, az veszeke­dett”. Nehéz tehát igazságot ten­ni. Egy biztos: a termelőszö­vetkezetekben meghatároztak egy helyesnek tűnő sorren­det. Előbb azoknak az almá­ját vették át, szállították el, akiknek a munkája, beosztá­sa olyan, hogy a közös gaz­daságból egy percet, egy órát sem hiányozhattak. Ebbe be­letartozott minden vezető, a termelésirányítótól a trakto­rosig, hiszen a traktoros, a kombájnos is vezet. Azt kibogozni, tetten érni, hogy az átvevőhelyeken mi­ként ment át az alma — ne­héz, lehetetlen és képtelen­ség. Hogy voltak joggal fel­vetett sérelmek? — tagadha­tatlan, de sok a túlzás is. Ok­tóberben, amikor a nagy me­legek voltak, a leszedett alma gyorsan romlott, 20—30 szá­zalékkal is csökkent a minő­ség. Akinek újra kellett vá­logatni, akit ebből károso­dás ért, nyilvánvalóan nem dicsért semmit és senkit. Ki­váltképpen nagy volt a kese­rűség a bizonytalanság miatt. A kistermelők nem kaptak tájékoztatást arról, miként és mikorra rendeződnek a dol­gok. Ebben többet tehettek volna a termelőszövetkezetek, a felvásárlók, az ÁFÉSZ-ek. A Z IDEI ALMATERMÉS sorsa lassan megoldó­dik. Néhány kérdés azonban megválaszolásra vár. Főként az, miként ke­rüljük el a jövőben a hason­ló gondokat. Mondják egye­sek, hogy sok az almafa, so­kan foglalkoznak almater­mesztéssel, mérsékelni kell a termelést. Ez nem állja meg a helyét. A gyümölcsre, a té­li almára szükség van! A fáknak állni kell, közösben és háztájiban egyaránt. El­lenben a téli alma felvásár­lásán, tárolásán, hazai elhe­lyezésén szükséges változtat­ni. Miként? Ez a jövőben megoldandó feladatok között a legnagyobb. Seres Ernő Jelfogó sávok Botpalád­ról A botpalád! Üj Baráda Termelőszövetkezet mel­léküzemágában a debre­ceni BHG részére Cross­bar telefonközpontokhoz szükséges jelfogó sávo­kat készítenek. A bonyo­lult kapcsolású sávokból naponta egy darabot ké­szít egy dolgozó. (Jávor László felvétele.) Hatszáz tonna Méz Szabolcsból A jelek azt mutatják, hogy Szabolcs-Szatmár megye méz­legelőin jól dolgoztak az idén a méhecskék. Bár meg kell adni, az időjárás sém volt annyira mostoha, mint ta­valy: szinte végig kedvezett növénynek, virágnak, a kap- tárak döngicsélő munkásai­nak. A HUNGARGNEKTÁR legfrissebb visszaigazolása szerint november 1-ig 552,2 tonna méz érkezett már a vállalat raktárába a megyé­ből. Mintegy háromnegyed ré­sze ez az idei évre leszerző­dött mennyiségnek. S ami ko­rántsem mellékes: megközelí­tőleg 380 tonna ebből az „ex­portképes” akácméz. A repce­földekről gyűjtött mézből is mintegy száztíz mázsa érke­zett már be a szabolcsi méhé­szektől, a vegyes virágból gyűjtött, illetve átvett méz súlya is közel hatszáz mázsa. Jelenleg még több, mint két­ezer kanna van kinn a méhé­szeknél, de még többre van igény. Ez viszont azt jelenti, hogy év végére a tervezett 615 tonnánál is több lesz a „ter­més”, illetve az értékesítésre átadott méz mennyisége. A megyében jelenleg mint­egy ezerötszáz a szakcsopor­tokba tömörült méhészek száma, akik megközelítően 30—31 ezer méhcsaláddal rendelkeznek. A méhészet Szabolcs-Szatmárban is kezd tért hódítani. Az elmúlt év­ben nyolccal gyarapodott a számuk. Az idén már — csak a nyíregyházi szakcsoportba — tizenheten jelentkeztek. S ami érdekes: egy kivételével valamennyi fiatal. Közreját­szik ebben természetesen az anyagi érdekeltség. Ugyanis a méhészet nemcsak hobby, ha­nem jól jövedelmező foglalko­zás is. Űj, jövedelmező lehetőség még a táblás, azaz lépesméz- eladás. A lépes méz külföldön igen kedvelt csemege. Egy ciprusi kereskedő foglalkozik vele, aki kamionnal szállítja el, továbbítja különböző or­szágokba. (tá) A ZÜRICHI RENDSZÁMÚ KAMION „Vertikal“ a világpiacon Baktalórántházán nincs év végi hajrá Hatalmas, zürichi rendszá­mú kamion áll meg a szövet­kezet előtt. Vezetője, a baju­szos svájci fiatalember nem először jár Baktalórántházán. Most síanorákkal telik meg feneketlen járműve gyomra, s irány az alpesi ország. — Nálunk a magasabban fekvő helyeken már megkez­dődött a síszezon, s keresik a vásárlók az „ancugokat” — mondja a svájci. Tőkés bérmunka A baktalórántházi Vertikál Ipari Szövetkezet életében szinte mindennaposak a nyu­gatról érkező kamionok. Bér­munkában női és sportruhát is varrnak. — Jelentős a nyugati bér­munkánk — kezdi a beszél­getést Végh Sándor, a szövet­kezet elnöke. — Egy adat jól érzékelteti ezt: termelési ér­tékünk tíz százaléka, hét és fél millió forint a tőkés pia­ci termelés. Partnereink kö­zött holland, nyugatnémet, svájci cégek találhatók. Sze­rénytelenség nélkül mondha­tom, elégedettek a munkánk­kal. S ami külön öröm szá­munkra, az egyes ágazatok közül a textilruházati részle­günk fennállása óta ebben az évben hozza a tervezett szin­tet. A szövetkezetre a korábbi években jellemző volt az év végi hajrá. Tavaly az építő­részlegnél volt évi végi csúcs, de a vasasok sem maradtak le sokkal az építők mögött az év közbeni megrendelő- és anyaghiány miatt. — Most nem kell ennek a két részlegnek hajráznia — mondja az elnök. — Tulaj­donképpen a textilruházati részlegünknél sem. lesz év vé­gi hajrá, mert a tervünket így is teljesítjük. Hogy még­is túlóráznak a varrodában, annak más oka van. Minőség felsőfokon Zakatolnak a varrógépek, nők hajolnak föléjük, hogy munkájuk nyomán „életre” keljenek a színes anyagok. — Nálunk gyorsan változ­nak a termékek — mondja Földesi Gyuláné varrónő. — Tegnap még síanorákot varr­tunk, ma holland megrende­lésre kétrészes női ruhát ké­szítünk, s hogy holnap mi lesz a munkánk, még nem tudjuk. Ez az üzletkötésektől függ, de valószínű már, hogy nyári ru­hákat fogunk varrni. — A második fél évben kezdtük meg a tőkés terme­lést — kapcsolódik a beszél­getésbe Kovács Józsefné, aki szintén varrónő. — Mi a különbség a bel­földi és a tőkés export kö­zött? — Egy lényeges dolog van, de az fontos — válaszol a tíz­éves munkaviszonnyal ren­delkező Földesi Gyuláné. — A nyugati partner igényesebb a minőségre, jobban megköve­teli, mint a belker. Ugyanak­kor másfajta ruhákat varrunk oda. — És a napi kétórás túl­órák? — faggatom tovább az asszonyokat. — Ennek oka — mondják —, hogy a tőkés nagyon rö­vid határidőt szab. Sokszor a megrendeléstől a szállításig egy hónap sem telik el, s ez idő alatt ezerszámra varrjuk a ruhákat. Túlóra nélkül kép­Vasárnap történt, reggel történt. — Jó reggelt néném! Beköszönök a rozsdás drót­kerítés mögötti udvarba. A ház kicsi, töppedt. Milyen ritka már az ilyen! Szeren­csére — gondolom. — Jó reggelt fiam! Viszaköszön az öreganyó. Fázósan húzza össze magán kopott bekecsét. Ragyogó az idő, de foga van a kora reg­geli napnak. — Jól megyek a töltés fe­lé? Kérdezek, hogy kérdezhes­sek valamit, jólesik a szó. Tudom, hogy jófelé megyek, de hát nem árt a bizonyosság. — Csak arra, egyenesen — mutatja az utat. Nézem a házat, a tisztára söpört udvart, a hajnali fagy kopasztotta szőlőlugast, a ház mögött kapirgáló csirkéket. A házból rádió muzsikája szű­rődik ki. — Messze van? Az anyóka közelebb jön a kerítéshez. Hajlandóságot mu­tat a reggeli beszélgetésre. Megigazítja a kendőt a fején. mint aki halni készül. Kezé­ben a kisfejsze, a tuskó mel­lett a gally, arról tanúskodik, ugyancsak teszi még a dolgát. — Ne csúfságoljon velem, — Itt semmi nincsen mesz- sze. Legfeljebb a temető. Gondolkodom, hogyan ért­sem, hiszen a temető is itt van a közelben. Vagy öreg­korban törvényszerű, hogy a temető sokszor jut az ember eszébe? — Mit temető! Éppen né­ném mondja? Amit mondok, őszintén gondolom is. Mert igaz, hogy anyóka, de nem úgy fest, hallja! Nyolcvanhárom múl­tam a nyáron. A lányom is több hatvannál. Ezt már alig hiszem, de mi mást tehetek? Van ilyen faj­ta, akin nem látszanak az évek. Anyóka ilyen. Nézem a szemét: huncut. Nézem a ha­ját: még fekete. Nézem a bő­rét: napégette, ránc is van rajta, de nem a vének perga­menje. —• Tartsa meg az isten még vagy nyolcvanig. Kiszakad belőlem a jókí­vánság, ilyenkor az ember úgy érzi, az ilyen anyókának talán örökké kellene élnie. Legföljebb a mesében akad párja, ha akad. Persze itt, a Bereg-erdő mellett, Tisza- szalkán az is lehet, hogy a meséből maradt. — Sok lesz az fiam. Keve­sebbel is beérem, csak egész­ség legyen. Egészség bizony. Az kelle­ne. Mert az élet mitsem ér, ha az nincsen. Csak küszkö­dés az egész. Az anyóka is tudja ezt. Lábán a mamusz azt mutatja, vigyáz is az egészségre. Kendője is jó me­leg, bekecse talán még az uráról maradt rá. — És van? Buta a kérdés, azt tudom. Hiszen ki az az öreganyó, akinek ilyen korban semmi baja rtincsen? Magam is küz­dők derékfájással. Még a térdem is ropog, ha leguggo­lok. — Van, hála az Istennek. Megyek is ma a templomba. — Akkor hát nem is hábor­gatom. Kezemben morzsolgatok egy levelet. Menni kéne, hi­szen ,a Tiszához készültem. Anyókának még öltözni kell. Feketébe. Fekete kendővel. És a mamusz helyett más ci­pőbe. — Nem háborgatott fiam. Jólesett kibeszélni magam. Kevés szavú, ritkán beszé­lő öregasszony! Jólesett szót váltani az idegennel, aki a töltés, felől kérdezősködött. — Jó egészséget néném! — Magának is fiam! Ez történt, ennyi történt vasárnap reggel. Bürget Lajos telenek lennénk teljesíteni a megrendelő kívánságait* gz§rt hajtunk. Ez persze nem év végi hajrá. Már második hónapja túl­óráznak Baktalórántházán. A szövetkezet vezetői természe­tesen minden dolgozónak ki­kérték a véleményét, s ezután döntöttek csak a. pluszmun­káról. — Vállaltuk, mert személy szerint nekünk is jó. Célpré­miumot tűztek ki a határidő­re való teljesítésért, valamint a jó minőségért. Nem volt ritka az utóbbi hónapban a 6—7000 forintos fizetés. Pihenő a két ünnep között Olyannyira nincsen a Ver- tikálban év végi hajrá, hogy az építőiparban, valamint a kon­fekció részlegben dolgozók egy része karácsony és újév között pihenni fog. Ok már az ősszel — szabad szomba­tokon — ledolgozták azt a néhány napot. — Tavaly nagyon kevés volt a vasipar megrendelése — mondja Benkö Tibor mű­szaki osztályvezető. — A Borsod megyei építőipari vál­lalat a legnagyobb megren­delőnk, viszont a szokottnál kevesebbet és későn rendel­tek nálunk. Mi sem tudtuk időben megrendelni a vas­anyagokat, így nem volt terv­szerű az egész évi munkánk. Ez az esztendő ebből a szem­pontból sokkal jobban sike­rült. Folyamatos a termelé­sünk, anyaghiány sem akadá­lyozza a munkát. A textilruházati részlegnél sincsen ebben az esztendőben probléma. Erről Tóth László konfekcióüzem-vezető beszél: — Bérmunkában szezonális cikkeket gyártunk nyugatra, s kevesebbet belföldre. A má­sodik fél évben kapott tőkés megrendelés úgy érzem a jó munkánk, a kiváló minőség­ben varrott termékeink elis­merése. Igaz, a határidő fe­szített, de teljesíteni tudjuk. S már most érkeznek nyári ruhára megrendelések. A nagyon sok üzemre, szö­vetkezetre jellemző év végi hajrá már csak rossz álom a Vertikálnál. Ezt pedig a ko­rábbiaktól gondosabb szerve­zéssel, piackutatással értékel. S hogy a jövőben is így le­gyen, már most munkálkod­nak az 1982-es feladatokon. Sípos Béla

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents