Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-25 / 251. szám
4 Kelet-Magyarország 1981. október 25. Események címszavakban HÉTFŐ: A baloldal győzelme a görög választásokon, Andreasz Papandreu alakíthat kormányt — Közzéteszik a LEMP KB plenáris ülésének dokumentumait, az ülésen új első titkárt választanak Jaruzelski személyében — Moszkvában megkezdődik a nemzetközi újságíró szervezet kongresszusa • KEDD: Brezsnyev nyilatkozata a nukleáris háború veszélyeiről és a leszerelésről — Gleneagles-ben tanácskozik a NATO nukleáris tervező csoportja — A nyugat-szaharai háború eddigi legnagyobb méretű csatája SZERDA: Európaszerte növekvő tiltakozás Reagan-nek a korlátozott atomháborúra vonatkozó kijelentései miatt, washingtoni magyarázkodások — Az iráni parlamentben leszavazzák Ali Akbar Velajati kormányfőjelöltet CSÜTÖRTÖK: A mexikói Cancunban megnyílik a kétnapos észak- déli gazdasági csúcskonferencia — Fellángolnak a harcok Irak és Irán között PÉNTEK: Belpolitikai feszültség Lengyelországban: sorozatos incidensek, a szolidaritás sztrájkfenyegetőzései, a kormány körzeti válságbizottságokat jelöl ki — Ankarában összeül a török alkotmányozó gyűlés SZOMBAT: Az ENSZ napja alkalmából kezdetét veszi a világszervezet leszerelési hete — Eredménytelenség a palesztin autonómia tárgyalások újabb fordulóján; a PFSZ újabb diplomáciai sikere, Arafat Athénba látogat Á hét három kérdése O Miért váltottak ki heves tiltakozást az amerikai elnöknek a korlátozott nukleáris háborúról mondott szavai? Gleneagles-ben, a skóciai kisvárosban ülésezett a héten a NATO nukleáris tervező csoportja, tizenhárom Atlanti tagállam résztvételé- vel. Az ülésen ismét megerősítették az „eurorakéták” telepítésére vonatkozó, alapjában amerikai elképzeléseket, s ez nem túlságosan bíztató a november utolsó napján, Géniben kezdődő szovjet—amerikai tárgyalások előtt. Feljegyezték a Pentagon egyik képviselőjének „felső- hajtását” is, amellyel a hely- színválasztás bölcsességét dicsérte. „Gleneagles szerencsére túl kicsi ahhoz, hogy tömegek tüntessenek, még Edinburgh is viszonylag messze esik” — mondotta bizalmas körben. Megjegyzésének jó oka volt, mert elnökének szavai következtében, Európa szerte heves tiltakozásokra került sor. Reagan ugyanis sajtónyilatkozatot tartott, s ennek során két állításra figyelt fel a világ. Az elnök először arról elmélkedett, hogy lehetőség van — feltehetőleg,, Európában — taktikai atomfegyverek bevetésére, anélkül, hogy a nagyha.- taímak . „megnyomnák a gombot”, tehát totális atomháborúba keverednének. Másodszor kijelentette, hogy „a Szovjetunió megnyerhetőnek tartja a nukleáris háborút”. Az első állításra mindenekelőtt Nyugat-Európában lehetett élérik visszhang politikai vezetők és egyszerű emberek kérdezték, vajon az Egyesült Államok úgy gondolja, hogy magát kiemeli, miközben egy másik kontinenst atomhadszíntérré kíván tenni ? Érthető módon mindez új lendületet adott a neutron- fegyver-ellenes tiltakozások- - nak, mert ez a miniatürizált hidrogénbomba is a „taktikai atomfegyverek” csoportjába, tartozna. A másik reagani véleményre a legilletékesebb helyről, Moszkvából, a Pravdának adott válaszok formájában Leonyid Brezsnyevtől érkezett határozott válasz. Ez kifejtette a jólismert, határozott, de valódi tárgyalásokra messzemenően kész szovjet álláspontot, amely szerint mindent meg kell tenni az atomleszerelés érdekében, hiszen egy nukleáris világégés az öngyilkosság kockázatát idézi fel. Jellemző, hogy a New York Times kommentár nélkül közölte egymás mellett Reagan és Brezsnyev szavait, s a megállapítások szerint az összehasonlítás nem az amerikai elnök javára szólt. Még az Egyesült Államok legbennsőbb szövetségesei is magyarázkodni próbáltak. (Bonn: „Talán félreérthető volt...” — London: „Tévesen értelmezhették . ..”) Weinberger hadügyminiszter kénytehatalma, az Egyesült Államok viszont olyan együttműködést kíván, amely legfeljebb tüneti kezelést biztosítana s az igazi problémákat érintetlenül hagyná. A Szovjetunió és más szocialista országok nem voltak jelen Cancunban. Mivel valóban szívügyüknek tekintik a fejlődő országok jogos törekvéseinek támogatását, nem tartották kielégítőnek ezeket a kereteket. A tapasztalatok alapján sokkal célravezetőbbnek vélik a kétoldalú kapcsolatokat, illetve az ENSZ lehetőségeinek szélesebb körű fel- használását, figyelembe véve a fejlődő világ igazi érdekeit. O Mi történt a héten Lengyelországban? Mozgalmas hetet zárt Lengyelország: újabb konszolidációs törekvésekkel, de egyúttal a feszültség és a zavarkeltés további megnyilvánulásaival. A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottsági plénumán a tagok többsége elfogadta Kania lemondását és csaknem ,egyhangúlag Jaruzelski kormányfőt és nemzetvédelmi minisztert bízták meg az első titkári tisztség betöltésével is. (A most következő héten újabb pélnumot tartanak, összeül a lengyel parlament, s bejelentést tettek arra vonatkozóan is, hogy a további személyi változások várhatóak.) A központi bizottság határozatait pártaktíva-értekezle- tek támogatják. Ezeken határozott fellépést követelnek a szocialistaellenes erőkkel szemben és sürgetik a gazdasági gondok felszámolásának megkezdését. (Nyilván hosz- szú folyamatról van szó, de most a tél előtt számos gyors intézkedés szükséges.) A kormány körzeti operatív bizottságot állított fel, a hadsereg közreműködésével. A lengyel válság tizenöt hónapos történetében nem először fordul elő, hogy amikor rendezési erőfeszítések történnek, megszaporodnak a súlyos provokációk. Ez történt most is: incidensek Katowicében és Wroclawban, sztrájkok, rendszerellenes kirohanások, s végül a Szolidaritás vezetőinek ülése, amelyen fenyegető ultimátummal léptek fel, kilátásba helyezve az általános sztrájkot is. Lengyelország nehéz időszakot él át. Igaz barátai — köztük mi magyarok, amint ezt az MSZMP Központi Bizottsága is kifejezésre juttatta — jogos aggodalommal figyelik az eseményeket, s egyúttal támogatásukról biztosítják mindazokat, akik síkra szállnak az ország valódi érdekei, a szocialista rendszer, a törvényes rend védelmében, a konszolidáció, a kibontakozás előmozdításáért. Réti Ervin Sí®*: , . len volt sebtében sajtókonferenciát összehívni, s végül megszólalt maga az elnök is. Az AIR Force One, az elnöki különgép fedélzetén, útban a mexikói konferenciára kijelentette: „Egy nukleáris háborúban az egész emberiség veszítene”. Ezzel egyet kell érteni. Reméljük, hogy az elnök a ténykedését, a politikáját is ez utóbbi kijelentés szellemében határozza meg. O Mit hozott a cancuni csúcskonferencia? Ana- tole France-nak van egy híres regényhőse, aki egész héten át szipolyozza embertársait, azután vasárnap ájtato- san gyertyát gyújt a templomban. A képmutatás hasonlatai önkéntelenül felidéződnek, amikor a mexikói Cancún üdülőszigeten tartott gazdasági csúcskonferenciáról esik szó. Az úgynevezett észak—déli párbeszéd során (az égtáj szerinti elválasztást azért kell rögtön megkérdőjelezni, mert magunk is „északiak” vagyunk, csak nem éppen olyanok, mint a cancuni résztvevők s a „déliek” között szakadékkal felérő különbség lehet, például Szaúd- Arábia és Banglades között ...) Nyolc fejlett tőkés ország, tizenkét fejlődő állam, valamint Kína és Jugoszlávia vettek részt a vitában. A témák kétségkívül időszerűek voltak: a világélelmezés, az energia, a pénzügyi rendszer, a segélyek. A résztvevők közül, főként a „déli” oldalról nyilván sokan az őszinte jobbítási szándékkal, egy új demokratikusabb nemzetközi gazdasági rend kívánalmával érkeztek. Köztudott azonban, hogy a tőkés világ vezető s egyben leggazdagabb Megszaporodtak Olaszországban a tiltakozó akciók a Spado- lini-kormány gazdaságpolitikája ellen. Képünkön: munkások ezrei tüntetnek Milánóban, a Piazza del Duomon. A háttérben a székesegyház. (Kelet-Magyarország telefotó) Szalontay Mihály: 16. — Mutassa! A lány felkelt, az almáriumhoz ment, kicsit kotorászott, aztán egy csomó összegyűrt papírdarabbal tért visz- sza. Ahogy első pillantásra mutatta rendetlenül gépelt sorok, összevissza javított kézirat-darab volt, itt-ott kézzel beírt, biszúrt szó, és a végén egy nagy kriszkraksszal áthúzva. „Tavasz. A várhegy oldala. Az iskolaudvar bokrai az ősi bástyák alatt egymást kergető szilaj kis kamaszok, vihán- colás, nevetés, felcsattanó szó, szinte élnek, tavasz, tavasz, az élet tavasza, áradó gyermekkor.” „Vigyázz, gödör ! Ne arra ...” Izmos kéz, szorítás a karján, rántja, tolja, hogy a sebesség, a kanyar íve körbefogja a mély gödröt, melynek nem érzi veszélyét, csak a suhanás ízét, a lendület ívét. S Béla* futó szeme villanását, ahogy nevetve tolja-rántja a kemény árnyékokat, a romos épület, gödrös udvar négyszögében. Még nem volt tanítás, nem lehetett. De Rázsony, az öreg fizikatanár már behívta őket, hogy sgítsenek neki az egyik szinte libegő tűzfalrészlet kidöntésében. Kedvenc osztályát, kedvenc tanítványait hívta, a hosszú nyurga Bélát, Andrist, Miklóst, Zolit, és itt találkoztak először egy fiatal, de hozzájuk korban, anyányi távolságra lévő orvosnővel, kit Rázsony valahonnan ösz- szeszedett ideiglenes iskolaorvosnak, s kit most itt láthattak, hogy ha baj történik, segíthessen. Mikinek ismerősnek tűnt a nő, de aztán rájött, hogy csak a zsúfolt buszon találkoztak,- ott préselte össze őket a tömeg, s a nő is megjegyezhette magának, mert bemutatkozáskor mondta is: „Ni hát, ez a fiatalember is itt tanul? Majd legázolt a buszon!” Miki elpirult, valamit he- begett-dadogott és gyorsan iszkolt, hogy a tevékenység láza csökkentse arca pírját, a szégyen olvadjon fel a tevékenység hevületében. Az egyik oldalról néhány nagyobb gerendát támasztottak a falnak, ezeket kitámasz5. A fehér boríték Apám halála borzalmas sokk volt számomra. Tizenkét éves voltam, és nem értettem, hogy rákos, és természetesen azt sem tudtam, mit jelent az, hogy rák. Megpróbálta, hogy lassan és kíméletesen elárulja nekem a fájdalmát. Megmutatta a gyomráról készült röntgenfelvételeket, és azt mondta: „Látod itt növekszik a rák. Nagyon hamar, kedvesem, már nem leszek abban a helyzetben, hogy bármit is befogadjon a gyomrom, és ez nagyon komoly dolog lesz.” Nagyon sovány és gyenge lett, csak később tudtam meg, hogy felkereste a legjobb barátját, akit én Gunnar bácsinak neveztem, és azt mondta neki: „Nem akarom, hogy Ingrid lássa meghalni az apját. Ki tudja, meddig élek még, és ő csak tizenkét éves. Elmegyek Németországba. Bajorországban állítólag van egy csodadoktor, az talán meg tud gyógyítani. Ha nem, akkor ládában jövök vissza.” Apám halála félelmetes pillanat volt az életemben. Otto bácsihoz és Hilda nénihez költöztem. Keményen dolgoztak, tipikus svéd polgárcsalád volt, és tőlük telhetőén mindent megtettek, hogy apám elvesztése miatt érzett fájdalomból kisegítsenek. Náluk és öt unokatestvéremnél ismét otthonra találtam, életem új szakaszát kezdtem meg. Nagyon félénk lány voltam. Ha megkérdezték a nevemet, elpirultam. Az iskolában alig mertem válaszolni a kérdésekre, mert rögtön elkezdtem dadogni, bár tudtam a választ. Éppen ezért tűnt érthetetlennek Otto bácsi és unokatestvéreim számára, hogy színésznő akartam lenni. Otto bácsi jót akart. Jó képzésben akart részesiteni, hogy megóvjon a nehéz élettől. Azt is tudta azonban, hogy milyen önfejű vagyok, ezért adott nekem egy lehetőséget. „Na jó, megpróbálkozhatsz a Királyi Drámai Színház színiiskolájában” — mondta. „De ha megbuksz a vizsgán, akkor vége. Azután nem akarok többé hallani erről az együgyű színészkedésről. Ezt meg kell ígérned.” Otthon az unokatestvéreim vártak. „Lars Seligman telefonált...” Lars? Mit akart? Jó barátok voltunk, ő is jelentkezett a felvételi vizsgára. „Azt mondta, volt az irodában, hogy elhozza a fehér borítékját. És azt kérdezte, te milyen borítékot kaptál? És mondtuk neki, hogy te is fehér borítékot kaptál.. Következik: 6. Az első randevú Tiltakozás a fegyverkezés ellen A bonni, a londoni, a brüsz- szeli és a római béketüntetés után vasárnap Párizson a sor. A békemozgalom, a Francia Kommunista Párt, a Francia Általános Munkásszövetség (CGT), a hatadó gaullis- ták szövetsége és más mozgalmak felhívására az amerikai közép-hatósugarú rakéták Nyugat-Európába való telepítése és a neutronbomba gyártása ellen tiltakoznak. Délután a Pantin kapunál nagy- gyűlésre kerül sor'. tották stafnikkal, majd a gerendák tetejére köteleket hurkoltak hosszú, negyvenméteres köteleket, és ezt húzták meg öten-hatan egy-egy kötélbe kapaszkodva. A maga kötelén Miki volt az utolsó, mígnem hirtelen barna meleg szuszogás csapta meg a fülét, Kata néni volt. Az iskolaorvos is besegített, s így — amikor a lassan hajló romfal túljutva holtpontján, gyors robajjal dörrent le, eldobva a téglákból kicsit visszarántott kötelet —, egy csomóba bukfenceztek, de Miki rossz zavarban mindjárt fel is pattant, mert a kéz-láb ember- gomoly-boglyából neki az orvosnő jutott. A por mindent elöntött, csak Béla szeme villant át a fehérségen, miközben a lezuhant fal téglái még ki-kipattogtak a porgombából. Még a moraj csendessége előtt a por elérte a sápadt, de vidám rom-brigádot is, s ettől a várt, s mégis tömény támadástól mindenki mozdulatlanná dermedi Előbb szemüveges kis Andris köhécselése vált ful- doklássá, majd a hosszú, nyurga Béla is köhögni kéz-* dett, s Miki is már fuldokolva térdelt, amikor a fehérhajú Rázsony tanár úr szinte le-' vegőbe emelte könyökénél és a fülébe harsogta: „A folyosóra! A csaphoz! Miki fölrezzent, hogy talajt érzett, elkapta a nála fejjel magasabb Béla könyökét, jobbal-ballal Andrist húzta, s maga előtt mellett tuszkolta őket a kerti nagyajtóhoz, és onnan egymást húzva-taszi- gálva rohantak a folyosó végi vízcsaphoz. Béla haja, válla fehér volt a mészportól, szemöldökén, orrán, szája szögletén vastagon ült a szürkésfehér por, s valószínűtlenül markáns gipsztorzóvá alakította az arcát. S ez a torzó a csap e 1 öí t halkan vinnyogott. „De hiszen nevet — fedezte fel Miki. — Olyan vagy, mint egy gipsz álarc” — mondta Béla — „mint Ady halotti maszkja a könyvünkben, vagy a Liszt Ferencé a múzeumban”. „Hát persze, ha ő ilyen, akkor én is”, kapott észbe. És engedték vastag sugárban magukra a vizet, csapkodtak, lo- csolkodtak, mint erőtől duzzadó fékezhetetlen kamaszördögök, kik ha mozdulnak, robban a mozdulat, kik ha indulnak, megállíthatatlan a mozgás íve. Akkorra már minden fiú bejött, mindegyik rebbenő porszoborkánt — Rázsony tanár úr hajtotta őket. Vastag kackiásan fölálló ördög-szemöldökén gerendaként ült a por. Mikorra Miklós úgy ahogy kész lett, és tnár egy koszos zsebkendővel masza- tolta ki szeme sarkából, orr- lukából, szájából a ragacsot, hátulról puha feketeség borult rá, valami átölelte, valaki megfogta a fejét, s az arcát erős, határozott mozdulattal dörzsölni kezdte. Egy puha vastag frottírkendő volt, húsos-izmos kis tenyér tartotta, s már csapott is fülébe az orvos néni hangja: „Hé, fiatalember. Sikerült úgy ösz- szemaszatolnod magad, hogy saját anyád sem ismer rád.” (Folytatjuk) íj I Kfn ■ rí -jTiTY«] » * I » i V lill itil A A
