Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-22 / 248. szám
Ma összeöl az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését október 22-re összehívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi kérdésekről szóló tájékoztató, a 15 éves lakásépítési program megvalósítását áttekintő jelentés, valamint a lakásgazdálkodási és elosztási rendszer tovább fejlesztésére vonatkozó előterjesztés megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak. Lázár György találkozója a KGST-bankok vezetőivel Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke szerdán fogadta a Nemzetközi Beruházási Bank és a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bank budapesti tanácsülésén résztvevő delegációk vezetőit. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is. Kádár János fogadta Walter Cronkite-t Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán a KB székházában fogadta Walter Cronkite-t, az amerikai CBS tv-társaság hazánkban tartózkodó forgató- csoportjának kiilöntudósító- ját és Benjamin Burton producert. MSZMP-küldöttség átázott Franciaországba A Francia Szocialista Párt meghívására szerdán Párizsba utazott Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács titkára és Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője, hogy az MSZMP képviseletében részt vegyenek az FSZP Valence-ban rendezendő kongresszusán. Negyven vállalat forgalmi versenye Folyamatos az őszi szállítás Kevésbé érződik a vasúti szállításban az őszi csúcsforgalom — kaptuk a tájékoztatást a MÁV Debreceni Igazgatóságán. A megyében lévő fuvaroztatók időben felkészültek a nagyobb mennyiségre, az előszállításokkal csökkentették az őszi nagyobb igénybevételt. így az építőipari vállalatok, a közúti igazgatóság a nagy tömeget jelentő sóder-, kő- és kohósalak-küldeményeket korábban az építési helyszínekre vitte. A vasútigazgatóság több, mint 40 vállalattal kötött szerződést az őszi forgalmi versenyben. Ennek alapján a vállalatok a késedelem nélküli kirakást vállalták, s ezért a jövő év első negyedében a kocsiállás- pénz elszámolásánál kedvezményt kapnak. Hetente értékelik a szombat-vasárnapi rakodási versenyt, amely szeptember 15. és december 15. között tart. A tapasztalatok kedvezőek, lényegesen nagyobb ütemű a rakodási arány, mint a korábbi években volt. Néhány üzem évek óta kiemelkedő munkát végez. így többek között megemlíthető a nyíregyházi papírgyár, a Nyíregyházi Konzervgyár, a HAFE, amelyek a széles nyomtávú, tengelyát- szerelt szovjet kocsik fogadására is felkészültek. A hétvégi rakodás alakulása kedvező előjel az ötnapos munkahétre való felkészülésre. Gond a kisebb üzemeknél; szövetkezeteknél jelentkezik, mivel itt nehezen tudnak embert találni a hétvégi rakodásra. Egyetlen üzem, a tar- cali kőbánya nem szorgalmazza a hétvégi rakodást, pedig a külön kőszállításra berendezkedett szerelvényeket másra nem használják, s így az építőipar, az útépítők nem minőig kapnak időben anyagúi. Tovább bővül a MÁV—Volán komplex brigádmozgalom. A nagyobb állomásokon közös, egyeztetett terv alapján végzik a rakodást. A versenyidőszak mostani szakaszában Berettyóújfalu nyert, a személyszállításban a kisvárdai- ak szerepeltek jól. A mezőgazdasági szállítások közül a legnagyobb meny- nyiséget napjainkban a cukorrépa képviseli. A gyáraknak naponta 8— 9 ezer tonna répát adnak fel. A gabonaszállítás a terveknek megfelelően folyik. Változás a vasúti szállításban a korábbi évekhez képest, hogy a szabolcsi üzemek az exportkiszállításokat ütemesen végzik, a tervezett mennyiséget időarányosan teljesítették, így ez különösen az év végi feladásokat érinti kedvezően. db) Újabb dohányfajták a termelőknek Mennyiségben több, minőségben gyengébb az idei termés A dohánytermesztés idei eredményeiről és a következő szezon előkészítéséről tárgyaltak szerdán Nyíregyházán két megye — HajdúnBi- har és Szabolcs-Szatmár — tsz-szövetségi, tanácsi képviselői, a dohánytermesztési rendszer és a Nyíregyházi Dohányfermentáló Vállalat vezetői. Jelenleg már biztonsággal felmérhetők az idei termesztési eredmények: a vállalat területén a tervezett 14 700 tonna nyersdohánnyal szemben mintegy 15 200 termett, amely megközelíti a jó, 1,4 tonna hektáronkénti átlagtermést. Gondokat okozott viszont az összetétel. A gyárak és az exportpiac által is keresett Virginiából a tervezettnél kevesebb termett, az átlagok lényegesen alacsonyabbak a számítottnál, a különböző károsodások miatt pedig a minőség olyan mértékben romlott, hogy a dohánynak csak kis része alkalmas exportra. Mindezek hatása a szerencsés fajtaösszetétel miatt nem érintette tragikusan a dohánytermesztő gazdaságokat, mert sehol sem alapoztak egyetlen fajtára, s több új, nagy termőképességű dolmány jól vizsgázott. Ennek kérdései foglalkoztatták a szerdai megbeszélés résztvevőit is. ösztönözni kívánják az újabb jó termő Virginia- fajták szélesebb körű elterjesztését, s mindkét fél — a termelők és feldolgozók — számára is kedvezőbb szerződéses feltételek kidolgozásával foglalkoznak. Vizsgálják a termőterület, a termelt mennyiség, az árak összefüggéseit, s többet kívánnak tenni az exportminőséget adó, a dohánybetegségek iránt kevésbé fogékony fájták termesztése érdekében. Tudomány és gyakorlat Befejeződött a műszaki hónap Jó eredményekkel zárult megyénkben a műszaki hónap, amelyet az idén a tudomány eredményeinek gyakorlati alkalmazása jegyében rendezett az MTESZ megyei szervezete és tizenhét tudományos egyesület. Mintegy hetven rendezvény — előadások, ankétok, bemutatók, kerekasztal-beszélgeté- sek, delegációcserék — dátumát időzítették a műszaki hónap idejére a tudományos egyesületek. A központi téma indokolta, hogy a gyakorlati szakemberek mellett számos tudományos kutató, elméleti szakember is előadásokat tartott. A megyei műszaki hónap rangját jelzi, hogy az idén államtitkárok, miniszterhelyettesek, egyetemi vezetők is Szabolcsba jöttek, hogy tudományos egyesületi rendezvényeken fejtsék ki ágazatuk terveit, ismertessék a tudományos eredményeket, vázolják fel azok gyakorlati alkalmazási lehetőségeit Záhonyban sikeres volt a nemzetközi vasúti pályafenntartási konferencia, amelynek szervezéséből a Közlekedéstudományi Egyesület is jelentős részt vállalt. A műszaki hónap idején a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület Üjfehértón tartotta az országos vb kihelyezett ülését, amelyen egyebek között részletesen megismerkedtek az utóbbi években Szabolcsba települt iparág helyi eredményeivel. Nagy érdeklődés kísérte a műszaki fejlesztéssel, a találmányokkal foglalkozó, azok bevezetését szorgalmazó ke- rekasztal-beszélgetést. Bolgár, lengyel, NDK-beli és szlovák egyesületi küldöttségek jártak megyénkben a műszaki hónap idején, s a külföldi szakemberek is több előadást tartottak. Néhány delegáció konkrét vállalati kapcsolatok kialakítására is kezdeményezést tett. A műszaki hónap során a korábbinál több rendezvény volt fiatal városainkban és nagyobb ipari üzemeinkben — ez a tudományos egyesületi munka szélesedését jelenti. Elutazott Giulio andreotti Külföldre mennek a cipők. A képen: a Minőségi Cipőgyár csengeri gyáregységében a lábbelik minőségét ellenőrzik. Szerdán elutazott Budapestről Giulio Andreotti, az olasz képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az Interparlamentáris Unió olasz csoportjának elnöke, aki a magyar országgyűlés vendégeként tartózkodott hazánkban. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Barcs Sándor, az Interparlamentáris Unió magyar csoportjänak'el- nöke, és Darvast István, az országgyűlés külügyi bizottságának titkára. Ott volt Giulio Bilancioni, az Olasz Köztársaság magyarországi nagykövete. A tuzséri Rákóczi Termelőszövetkezetben 130 hektárról kell a burgonyát betakarítani. A betakarítás jól halad, bár kisebb bosszúság itt is előfordul. Kovács Sándornak a burgonyatáblán kell a gépet megjavítani. (Jávor L. felv.) • i Összhang A táj- és környezetvédelem — amint ez az országgyűlés legutóbbi ülésszakán is kiderült — sok vitát is szül. Gazdálkodó egységek, természetvédők csapnak időnként össze, vitatva azt, kinek az érdeke előbbrevaló. Tudunk ilyen példákat a megyében is. Volt az ütközések középpontjában juhakolépítés, máshol egy tsz által kiirtott, védett erdő kevert vihart. Gyakorta úgy tűnik: az ellentmondás kibékíthetetlen. Ügy tűnik, de mégse az. Erre is az élet szolgáltat példákat. Vannak, s szerencsére mind többen, olyan termelőszövetkezeti vezetők, akik felismerték: a természet megóvása társadalmi érdek, így oktalan dolog napi haszonért feláldozni azt, ami visszahozhatatlan, pótolhatatlan. Beregben például az egyik szövetkezet a rét és legelő rekonstrukciójakor kikérte a környezetvédők tanácsát, ök 100 hektárt javasoltak ősgyepként megőrizni. A tsz ráállt, okos kompromisszumot kötött. Mindenki jól járt. De van másfelől is példa. Az Olcsva, Panyola köröt- ti erdők egy része is szövetkezeti. Nemcsak védik, hanem saját erdésszel kezeltetik, tanácsát megfogadják, a védett területeket minden művelés alól kivonják. De megnézhetjük a fehérgyarmati esetet is, ahol a város vezetése a legkörültekintőbb módon választotta ki a szemét- lerakó helyét. Ez, mint köztudott, a legkényesebb kérdések egyike. A tisza- szalkai termelőszövetkezet a reá bízott szigeten, ami a Tisza átvágása után keletkezett, a térség óvását össze tudta kapcsolni gazdasági érdekeivel. Magyarán: aki meg akarja találni a módot arra, hogy a táj- és környezetvédelmet összehangolja a gazdasági érdekkel, annak sikerül is. Meg kell becsülni a jóra törekvőket, s éppen az ő jó példáik után sokkal keményebben érdemes megbüntetni azokat, akik hamis érvekkel próbálnak kibújni kötelességeik alól. z ember környezetének védelme a kor egyik legfontosabb és legzigalma- sabb feladata. Ügy hiszem, okos lenne á megbecsülés jeléül olyan kitüntetést alapítani, amit csak az ilyen munkáért lehet adományozni. Ha jár érem a kultúra, egészségügy, oktatás jó eredményeiért, akkor járhat elismerés azoknak is, akik ma a holnap természetét védik, alapozzák, mentik. Bürget Lajos XXXVIII. évfolyam, 248. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. október 22., csütörtök