Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-10 / 212. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. szeptember 10. PÉNTEKTŐL EDZŐTÁBORBAN AZ NYVSSC A Haladás következik A labdarúgó NB I szombati, VI. fordulójában a kitűnően szereplő újoncot, a Haladás VSE-t látja vendégül ez NYVSSC labdarúgócsapata. A szombathelyiek jelenleg a táblázat második helyén várják a nyíregyházi összecsapást. S olyan „ajánlólevéllel” érkeznek a sza- bolcs-szatmári megyeszékhelyre, mint a Videoton elleni idegenbeli 2:0 és a Rába ETO elleni 5:1! Nem csoda, ha igen nagy az érdeklődés a vasi zöld-fehérek vendégjátéka iránt. — Fecsku István kedden kijött a kórházból — újságolta szerdán Nagy Lajos, az NYVSSC intézője. — Sajnos azonban szombaton nem igen játszhat, mivel arcüreggyulladása van. Kiss Miklós combizomsérülése újra kiújult, jelenleg injekciókat kap. Kozma József térde sem bírja a terhelést, újra „bevi- zesedett” . . . Kovács Béla a vállát fájlalja, Czeczeli Károly pedig a bokáját. Nincs tehát irigylésre méltó helyzetben vezető edzőnk, Papp László. Az NYVSSC péntektől edzőtáborban készül fel a Haladás VSE elleni, szombati találkozóra. A helyszín ezúttal is Sóstógyógyfürdő. A piros-kékek tudják: nagyon nehéz csata vár rájuk! Szeretnék megállítani a szombathelyieket, akiknek a legyőzése a hazai pálya ellenére is igen szép teljesítménynek számítana. Vasárnap a nyíregyházi salakon Magyar— holland válogatott viadal Profik a Zalka utcában, — Sziráczki és Kroese csatája Különfutamok a legjobbaknak „Holland-várás” lázában ég a nyíregyházi Volán-Dózsa salakmotoros szakosztálya. Érthetően, hisz a nyíregyházi salakmotoros versenynaptár alighanem legrangosabb eseménye lesz a holland válogatott vasárnapi, szabolcsi fellépése. Az összecsapás jelentőségét csak növeli a tény, hogy Kroese és társai személyében első alkalommal látogat hazánkba komplett csapat „tulipánországból”.. Mi több, a mieink is csupán egyszer vendégszerepeitek a nyugat-európai országban, ahol szoros versenyben csupán egy ponttal maradtak alul. Ojdonság lesz az is, hogy a Zalka Máté utcában most láthatunk először profi motorosokat. A vendégek közül ugyanis többen az angol profiliga küzdelmeiben koptatják vaspapucsukat. A sportág barátai számára pedig mindez igazi rangot jelent. S azok, akik korábban csak a képernyő előtt izgulták végig a hazai versenyeket ugyancsak képet alkothatnak a hollandok képességeiről. Az augusztusi miskolci GP-n legjobbjuk, Kroese csak nagy csatában, küjön futamban maradt alul a magyar bajnok, ■ Sziráczki ellenében. Nagyszerű versenyre van tehát kilátás szeptember 13-án Nyíregyházán, ahol délután 4 órakor kezdődik a non stop műsor. Tizenhárom futamban lépnek majd salakra a motorosok. Ám a csapatviadal eredményhirdetése előtt, még a két nemzet 4—4 legjobbja indul el különfutamban, hogy onnan kettő-kettő még egy döntőfutamban döntse el a legeredményesebb egyéni versenyző címet. A piros-fehér-zöld színekben vetélkedők személye az elmúlt hét végi egyéni bajnokságon vált ismertté. A salakmotoros szakbizottság szakemberei kijelölték a Nyíregyházán szereplő válogatottat. E szerint Sziráczki István, Hajdú Zoltán, Adorján Zoltán, Farkas Ferenc, Oreskó János, Támcsu Antal és Kocsó Antal ölti magára Nyíregyházán vasárnap a nemzeti címeres bőrmellényt. Megérkezett Hágából a holland összeállítás is. Kroese mellett az ugyancsak Miskolcot járt Muts jön a szabolcsi megye- székhelyre. A hollandok további motorosai: Steman, van Gulik, Seur, Stroes, Bathoorn és Swarts. A vasárnapi viadal előtt 15,20- tól veterán motorok bemutatóját rendezik meg a salakmotor stadionban. A szervezést az egykoron volt nagyszerű nyíregyházi motorosok — ma már sajnos öregfiúk — vállalták magukra. Fél négytől veszi kezdetét a bemelegítés, majd az ünnepi köszöntő után már a gépeké és pilótáiké lesz a sző . . . (kz.) Kézilabda KB I B, NB II: Mátészalkai siker V. NYÍRSÉG kupa ■/■i f/ rr ■. Kitűnő rajt A szabolcs-szatmári NB-s kézilabdacsapatok közül a Mátészalkai MTK férfigárdája nagy bravúrt vitt véghez a hét végén: Budapestről tért haza győztesen. Az NB Il-es megyei rangadót a Nyírbátori BSC nyerte, s így az NYVSSC gárdája már biztos kiesőnek számít. Két pontot szerzett a Tiszavasvári Lombik férfi és a Nyíregyházi Volán-Dózsa női gárdája is. Eredmények: NB I B, NŐI MÉRKŐZÉS: Bp. Goldberger SE—Mátészalkai MTK 22:20 (7:11). A hazai pályán játszó MMTK szünet után érthetetMai műsor Kézilabda: Hodász— Nyh. Mezőgazdasági Főiskola, megyei bajnoki férfimérkőzés 16,00 órától, V.: Tóth, Vajda. Műrepiiiés: V. Nyírség Kupa motoros műrepiiiő- verseny a nyíregyházi repülőtéren, 9,00 órától. Tenisz: NYVSSC—Bp. Honvéd, NB I-es csapatbajnoki találkozó a nyíregyházi stadionban, 12,00 órától. lenül „leeresztett” és vesztett. Gólszerzők: Szabó 7, Csehi 6, Papp M. 3, Zsigmond és Gáli 2-2. NB II, NŐI MÉRKŐZÉSEK: Nyh. Volán-Dózsa—Sajószentpé- teri Üveggyár 21:17 (11:12). Nagy iramú, izgalmas találkozón a nyíregyházi lányok mindegyike kitett magáért, így született meg a győzelem. Gólszerzők: Makovi 11, Szántó 4, Bodnárné 3, Kékes 2, Vad 1. Derecske—Nyh. Tanárképző Főiskola 10:10 (10:3). A vendégek helyzetek egész sorát, köztük 4 büntetőt hagytak ki, s ezért vesztettek. Gólszerzők: Révész 4, Török 2, Gurbán 2, Palatics, Ber- nát 1-1. NB II, FÉRFIMÉRKŐZÉSEK: Mátészalkai MTK—Csepeli Papírgyár 27:26 (14:13). A küzdelmes összecsapáson a végig vezető szalkaiak fegyelmezett védőjátékkal harcolták kj az igen fontos két pontot. Ld.: Májer 7, Fekete, Szombathi, Fenyvesi 5-5. Jó: az egész mátészalkai csapat! Nyírbátor—NYVSSC 25:21 (12:11). Nagy küzdelmet vívott a két csapat. A vendég nyírbátoriak jobban kihasználták ziccereiket. A második félidőben Hegedűs (Nyírbátor) gólképessége döntött, aki 13- szor talált a hálóba. Ld.: Hegedűs 13, Kovács J. 6, illetve Márton 6, Kés jár, Rácz 4-4. Tiszavasvári Lombik—Debreceni MEDICOR 27:13 (16:5). Egy pillanatig sem volt kétséges a hazai tiszavasvári gárda győzelme. Ld.: Gazdag B. 12, Újhelyi, Gazdag T. 6-6. Kitűnően rajtoltak a nyíregyházi műrepülők az V. Nyírség Kupa viadalon. Az ötperces nyílt kötelező gyakorlatanyagot Molnár András, a házigazdák pilótája mutatta be a legjohban, ő kapta a legtöbb pontot a zsűritől. A második és a harmadik helyen is nyíregyháziak végeztek, Tóth László és Pászti Tibor. A B-kategónában Borosnyay Károly és Uray György szintén kitett magáért. A nyílt kötelező után az élmezőny állása, A-kategória: 1. Molnár András 2936, 2. Tóth László 2909, 3. Pászti Tibor (mindhárom nyíregyházi) 2882, 4. Simon László (Bp. Postás) 2818, 5. Balatoni József (Nyíregyháza) 2804, 6. Witek Péter (MABÉV) 2659 ponttal. B-kategória: 1. Borosnyay Károly (Nyíregyháza) 2515, 2. Besenyei Péter (MALÉV) 2457, 3. Uray György (Nyíregyháza) 2416 ponttal. A Nyírség Kupa háromszoros győztese, Tóth László egyébként hibapontlevonás miatt szorult a második helyre: — Kirepültem az 1000x1000 méteres légtérből — mondta. — így 50 pontot vontak le tőlem, a szabályoknak megfelelően. Szerdán délelőtt a Nyírség Kupa mezőnye a szabadon választott programot mutatta be. A 4,5—5 perces gyakorlatanyagnak legalább 18 figurát kellett tartalmaznia. A nehézségi fok azonban nem lehetett több 430 pontnál. — Molnár András nagyszerűen repült — dicsérte klubtársát Tóth László. — Szerintem a maximumot nyújtotta. Ami engem Illet: úgy érzem jól ment minden, kíváncsian várom a pontszámot. TIPPEL: HALASZ SÁNDOR A totó 37. mérkőzéseire Halász Sándor, a Vá- sárosnamé- nyi Vörös Meteor SE ügyvezető elnöke tippel. Az 51 éves sportvezető 1955 és 1978 között Vásá- rosnaményban röplabdázott. 1970- ben ügyvezető elnökhelyettese lett a VMSE-nek, majd 1976-tól — társadalmi munkában — az elnöki feladatokat látja el — elismerésre méltóan. Sportvezetői tevékenységét az OTSH elnöke is elismerte, 1979-ben Kiváló Társadalmi Munkás kitüntetésben részesítette Halász Sándort. A sport önzetlen társadalmi munkása munkahelyén, a naményi Afész- nál a tömegsportot is kiválóan szervezi. Halász Sándor tippjei: Labdarúgó-bajnokságok Nyírbátori járási I. osztály: Máriapócs—Ofehértó 1:0, Szakoly —Terem 3:0, Kállósemjén—Balkán y 1:2, Penészlek—Nyírvasvári 1:2, Nyírcsászári—Nyírbogát 1:7, Nyírmihálydi—Nyirgelse 1:1, Nyírlugos—Encsencs 2:2, Nyírgyula j—Nyírbéltek 1:0, Nyírmihálydi— Nyírgyulaj 1:3, Nyirgelse —Nyírcsászári 3:3, Nyírbogát— Penészlek 5:1, Nyirvasvári—Kállósemjén 3:0, Balkány—Szakoly 1:0, Terem—Máriapócs 4:2, Öfe- hértó—Nyírlugos 0:4, Encsencs— Nyírbéltek 5:3. Az élcsoport állása: 1. Balkány 12, 2. Nyírbogát 10, 3. Nyírvasvári 10 ponttal. Fehérgyarmati járási I. osztály: Szamosújlak—Jánkmajtis 2:1, Szatmárcseke—Olcsvaapáti 2:2, Tiszakóród—Tunyogmatolcs 2:1, Kölese—Csegöld 4:2, Méhtelek— Szamossályi 1:1, Penyige—Tisztaberek 2:2, Túristvándi—Palád 2:1. Az élcsoport állása: 1. Penyige 11, 2. Tunyogmatolcs 10, 3. Olcsvaapáti 10 ponttal. II. osztály: Cégénydányád—Ti- szabecs 3:4, Panyola—Turricse 4:1, Gyügye—Sonkád 3:0, az utóbbi nem jelent meg, Kisar— Nagyszekeres 0:0, a 2 pontot Nagyszekeres kapta, Nagyar— Kömörő 4:0, Rozsály—Milota 8:2, Vámosoroszi—Fehérgyarmat II. 5:2, Gacsály—Csaholc 1:1. Az élcsoport állása: 1. Vámosoroszi 16, 2. Panyola 14, 3. Nagyar 13 ponttal. II. osztály: Kékese—Zsurk 0:2, Tiszaszentmárton—Kisvárdal SE II. 3:4, Eperjeske—Mezőladány félbeszakadt, Újkenéz—Komoró 3:2, Laskod—Szabolcsbáka 3:3, Lövőpetri—Tuzsér II. 1:1, Szabolcsbáka—Újkenéz 1:2, Kisvár- da II.—Eperjeske 11:1, Mezőladány—Kékese 3:3. A bajnokság állása: , Tenisz NB I: bikeres visszavágó Megkezdődött a küzdelem a női teniszezők NB I-es csapatbajnokságán is. A Nyíregyházi Vasutas-Spar- tacus SC gárdája kedden Szombathelyen a Haladás VSE-vel találkozott. A nyírségiek visszavágtak a tavasszal Nyíregyházán elszenvedett 5:4-es vereségért. NYVSSC—HALADAS VSE 5:4 Bartha Katalin—Szabó 6:7, 1:6; Kovacsics Rita—Kocsis 6:3, 6:2; Csokonay Nóra— Perger 6:3, 3:6, 6:2; Kovács Judit—Tóth 6:4, 6:7, 1:6; Z. Pázmándy Katalin—Lakatos 6:0, 6:2; Szilágyi Nóra—Vári 4:6, 7:5, 6:3. Párosok: Bartha, Csokonay—Szabó, Perger 6:2, 5:7, 4:6; Kovacsics, Kovács—Kocsis, Lakatos 6:1, 1:6, 6:1; Z. Pázmándy, Szilágyi—Tóth, Vári 4:6, 6:7. A női NB I állása a mai forduló előtt: Nos, Fodor Istvántól hamarosan megtudtuk a pontszámot, amely igazolta Tóth Lászlót. ' A szabadon választott verseny élmezőnyének végeredménye, A- kategória: 1. Molnár András 4149, 2. Tóth László 4119, 3. Simon László 4047, 4. Balatoni József 3921, 5. Pászti Tibor 3918, 6. Daka Olga (Budapest) 3829 ponttal. B-kategória: 1. Besenyei Péter 3616, 2. Borosnyay Károly 3547, 3. Csordás Tamás (Nyíregyháza) 3469 ponttal. Szerdán délután a zárt kötelező versenyszámra került sor, melynek értékelése lapunk zárta után fejeződött be. Ma 9,00 órától a legjobbak folytatják — a döntőben. 1981. szeptember 10., csütörtök KOSSUTH BADIO 8,25: Schumann: Kreisleriana. — 9,00: A bolgár kultúra napja. — 9,20: Kálmán Imre— Harsány! Zsolt: Marica grófnő. — Az I. felvonás fináléja. — 9,44: Zenevár. — 10,05: Sztárok, anekdoták nélkül. — 10,35: A bolgár kultúra napja. — 11,05: Fúvósesztrád. — 11,20: A Válaszolunk hallgatóinknak különkiadása. — 11,40: Tom Jones. Henry Fielding regénye rádióra alkalmazva. XXI/12. rész. — 12,20: Ki nyer ma? — 12,35: Bevallom magának. — 12,50: zenemúzeum. — Kedves lemezeim. — 13,37: A Magyar Állami Hangverseny-zenekar hangversenye. — 14,29: Szabadpolc. Világirodalmi könyvszemle. — 15,10: Gyurkovics Mária és Székely Mihály nőtafelvételeiből. — 15,28: Csiribiri. — 16,05: Könyvszemle. — 16,15: Magyar zeneszerzők. — 17,07: Ha elromlik ... — 17,35: polipok. Emil Markov hangjátéka. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 18,25: Mai könyvajánlatunk. — 19,15: Közvetítés az úszó EB-ről és az öttusa VB-röl. — 19,34: Feljegyzések az egérlyukról. II/l. rész. — 20,34: A rádió Dalszínházának Offen- bach-ciklusa. XV/15. rész. — Közben, 21,03: A Dunánál. Történelmi figyelő. — 21,22: Az operaközvetítés folytatása. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Az operaközvetítés folytatása. — 0,10: A Lipcsei Rádió énekkara Mendelssohn-kóruso- kat énekel. PETŐFI RADIO 8,05: Népdalkórusok. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Napközben. — 10,00—12,30: Ze- nedélelőtt. — 12,33: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. — 12,55: Kapcsoljuk a nyíregyházi stúdiót. — 13,25: Látószög. Ifjúsági jegyzet. — 13,30: Muzsikáló természet. — 13,35: Zongoramuzsika gyerekeknek. — 15,00: Közvetítés a Magyarország—Spanyolország vízilabda EB-mérközésröl. — 16,15: Neményi Lili operettdalokat énekel. — 16,35: Idősebbek hullámhosszán. — 17,30: Az Ifjúsági Rádió műsora. —18,33: Debreceni dzsessznapok. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: Szociológiai figyelő. — 21,08: Kabarécsütörtök. — 22,08: Sláger- múzeum. — 23,15: Népdalcsokor. 3. MŰSOR 9,00: Norma. Részletek Bellini operájából. — 9,55: Barokk muzsika. — 11,05: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye. — Kb. 12,45: Madrigálok. — 13,07: A progresszív beat híres előadói. — 13,52: Operarészletek. — 14,40: David Ojsztrah hegedül. — 15,20: Elbeszélés a jó emberről. — 16,00: Zenei lexikon. — 16,20: Komlói hangképek. — 16,55: Popzene sztereóban. — 18,07: Hanglemezgyűjtőknek. — 19,05: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19,35: Csajkovszkij: Legenda. — 19,40: zenei kincsek magyar gyűjteményekből. — Közben, kb. 20,25: „Aliscum éghajú lánya.” Riport. — Kb. 20,45: A hangverseny-közvetítés folytatása. — Kb. 21,30: Irodalomtudósaink fóruma. — Kb. 22,00: Operakettősök. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás, lapszemle. — 17,05: Kérni mindent szabad! Válogatás kivánságle- velek között. — 17,25: Tudósműhely. Gyógyszerkutatás közösen. Riporter: Kolláth Adrienne. — 17,35: Zenei hónaptár. Szerkesztő: Haskó József. — 18,00: Észak-tiszántúli krónika. — 18,15: Szatmári dallamok. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, műsorelőzetes. MAGYAR TV 14,35: Hogyan tanítok tv-vei? (sz). — 15,25: Neveléslélektan. — 16,10: Hírek. — 16,15: Magyarország—Jugoszlávia vizi- labda-mérkőzés (sz). — 17,10: Ezüsthímzés. Jugoszláv rövidfilm (sz). — 17,25: Óvodások műsora (sz). — 17,55: Tévébőr- ze. — 18,05: Tíz perc a Szovjetunióban (sz). — 18,15: Szamárfül. Tanévnyitó (sz). — 18,55: Reklám. — 19,05: Tévé- torna (sz). — 19,10: Esti mese. — 19,30: Tv-hiradó (sz). — 20,00: Kisfilmek a nagyvilágból (sz). — 21,25: Szép magyar tánc (SZ). — 21,30: Fiatalok órája. — 22,30: Tv-híradó 3 (sz). 2. MŰSOR 18,50: iskolatévé. - 19,30: Tv-hiradó (sz). — 20,00: Thomas Mann: Mario és a varázsló. A Thália Színház előadása felvételről. — 20,40: Tv-híradó 2. (sz). — 21,00: Az én színházam. II. — 21,55: Reklám. — 22,00: Uszö-vízilabda EB (sz). SZOVJET TV 16,00: Korszerű tapasztalat. — 16,30: Rajzfilm. — 16,45: A világ eseményei. — 17,00: Jégkorongtorna a Kanada Kupáért. Kanada—Szovjetunió. — 19,00: Hírek. — 19,35: Dokumentumfilm. — 20,20: A világ eseményei. — 20,35: A Szovjetunió ökölvívó-bajnoksága. A döntők közvetítése. — 21,50: Valóra váltjuk a XXVI. pártkongresz- szus határozatait. — 22,00: Tv- film. I. rész: Ki van mellette — ki van ellene. szlovák tv 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,25: A hét könyvei. — 9,30: Beszélgessünk a nevelésről. — 10,00: A kentaurok. Film a chilei tragikus eseményekről. I. rész. — 11,05: Hírek. — 15,20: Hírek. — 15,25: Iskolatévé. — 16,00: Gyermekműsor. — 16,30: Női problémák. V. rész. — 16,55: Kiállítási másodpercek. — 17,00: Gyermek az úton. IV. rész. — 17,10: Tudomány a gyakorlatban. — 18,00: Pionírok sportmagazinja. — 18,30: Tévé- fórum. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idő járásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A kentaurok. Film a chilei tragikus eseményekről. II. rész. — 21,10: Zenés szórakoztató műsor. — 21,50: Ez történt 24 óra alatt. — 22,05: Laboratórium. Magazin. — 22,55: Üsző EB — felvételről. — 23,25: Hírek. ROMAN tv 16,05: Iskolatévé. — 16,30: Fesztivál előtt. — 16,55: Kulturális híradó. 18,00: Labdarúgómérkőzésekről. — 18,35: Rajzfilmek. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Gazdasági figyelő. — 19,50: Fiatalok órája. — 20,40: Csodálatos világ. Filmsorozat. VII. rész. — 21,35: Történelem. — 22,15: Tv-híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ZSARU, VAGY CSIRKEFOGÓ? (fr.) Kert mozi: CSATÁR A PÁCBAN (14 év!, fr.) E. k.: 19,30 óra! Pénztárnyitás: 17,30 óra! Béke mozi: ÉJFÉLKOR (m.) Móricz Zs. mozi: KERESZTÜL A NAGY VÍZVÁLASZTÓN (am.) Kisvárda: FABIAN BÁLINT TALÁLKOZÁSA AZ ISTENNEL (14 év!, m.) Mátészalka: HÉT JANUÁRI NAP (14 év!, fr.—sp.) Vásárosnamény: ÓVAKODJ A TÖRPÉTŐL (16 év!, am.) Fehérgyarmat: TRANZSZIBÉRIAI EXPRESSZ (sz.) Nyírbátor: MAJMOK BOLYGOJA (14 év!, am.) ITT AZ ALKALOM! A Kelet Áruház’ műszaki és ajándékosztályán 1981. szeptember 10-én 18 és 20 óra között 30ö/0-os engedménnyel . vásárolhat egyes gépkocsiülés-huzatokat, hajszárítót, Seherezádé kávéfőzőt, mokkakészleteket, porcelán kompótoskészleteket. AMÍG A KÉSZLET TART! . II KeletInagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, PL: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta_Előfizethető a hírlapkézbesltő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 FILM RÁDIÓ TOTÓ 1. KSE II. 4 3 — 1 23- 9 6 2. Tuzsér II. 3 2 1 — 18- 3 5 3. Zsurk 3 2 1 — 7- 3 5 4. Lövőpetri 3 2 1 — 6- 2 5 5. Laskod 3 2 1 — 9- 6 5 6. Újkenéz 4 2 — 2 8-12 4 7. M.-ladány 2 1 1 — 7- 6 3 8. Sz.-báka 4 — 2 2 6-10 2 9. Tiszaszentm. 2 — 1 1 5- 6 1 10. Komoró 3 — 1 2 4- 6 1 11. Kékese 4 — 1 3 5-17 1 12. Eperjeske 3 — — 3 3-21 — 1. BVSC—Dorog X 2 2. B.-gyarmat—KKFSE 1 3. Kecskemét—MÁV Előre 1 4. Ajka—Sabaria 1 2 5. Várpalota—Bauxitb. X 1 6. PVSK—Olajbányász X 1 7. MVSC—Kazincbarcika 1 8. Gyöngyös—S.-tarján X 1 9. Genoa—Torino X 10. Udinese—Milan X 2 11. Brescia—Sapdoria 1 ■ 12. Rimini—Pistoiese 1 X 13. Sambened.—Lazio X 2 14. Palermo—Bari 1 X 15. Bem SE—Szarvas 1 16. D. Kinizsi—Szolnok 1 1. MTK-VM 4 4 — 26-10 8 2. Bp. Honvéd 4 2 2 16-20 4 3. (NYVSSC 4 1 3 15-21 2 4. Haladás VSE 4 1 3 15-21 2 K. Gy.