Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-08 / 210. szám
1981. szeptember 8. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Fegyelmiig áthelyezték... FEGYELMILEG ÁTHELYEZTÉK az ötszörös kiváló dolgozót. Egy másik munkahelyen két gépészt felelősségre vontak azért a mulasztásért, amelyet nem is ők követtek el. Egy intézményben nem adtak műszakpótlékot az éjszakai portásoknak. Merőben eltérő három ügy. Közös bennük, hogy rengeteg munkát adtak vállalati, munkajogi szakembereknek és a munkaügyi bíróságnak is. A három ügy vaskos aktája nem született volna meg, a dolgozók idegei nem őrlődtek volna, ha a két vállalat, illetve az intézmény illetékesei körültekintőbbek, emberségesebbek és jobban ismerik a jogszabályokat. Az ügyekben közös az is, hogy mindhárom esetben az SZMT mellett működő jogsegélybizottság képviselte a dolgozók érdekeit. Üzemzavar keletkezett az egyik nyíregyházi munkahelyen. Jelentősnek mondható kár keletkezett, az ügy a közvéleményt is . felborzolta. Felelőst kellett találni, találtak is a két gépész személyében. A munkaügyi vita során azt vetették a szemükre, hogy a munka átvételekor nem győződtek meg a részletekről és nem tettek meg mindent az esetleges üzemzavar elhárítására. De mik lettek volna a részletek, mi az a „minden”? Ezt a vállalat illetékesei nem tudták elmondani a kirendelt műszaki szakértőnek. Kiderült, hogy a vállalat korábban nem követelte meg a munka részletes átadását műszakváltáskor. Intézkedési tervet sem készített az esetleges üzemzavar megelőzésére és elhárítására. A két gépész úgy dolgozott, úgy viselkedett, mint máskor és úgy mint helyükben a többi gépész tette volna. A munkaügyi bíróság ezt vette figyelembe, amikor a fegyelmi büntetésüket eltörölte. EGYIK MEGYEI VÁLLALATUNKNÁL az üzemvezető kis híján húsz éve dolgozik. Többszörös újító és ötször kapott Kiváló Dolgozó kitüntetést. Népszerű, megbecsült ember. Nem tehet róla, hogy a korával járó betegsége miatt hosszabb ideig táppénzre kényszerült. Ez idő alatt a vállalat helyette mást jelölt ki az üzemvezetői posztra. Amikor visszajött táppénzről, a helyettesítőjét üzemvezető-helyettesnek nevezték ki, jóllehet, erre a beosztásra nem is volt feltétlenül szükség. Egymás mellett dolgozott üzemvezető és helyettese, közben néhány dolgozó alaposan megkárosította a társadalmi tulajdont, magyarán loptak. A vállalat vezetője az üzemvezetőt fegyel- mileg más, kedvezőtlenebb munkakörbe helyezte. Ellenőrzés elmulasztása és a „tettesek le nem fülelése” miatt. A bíróság a büntetést megrovásra mérsékelte. Azért, mert a vállalat nem készítette el az üzemvezető és helyettese részletes munkaköri leírását és az üzemvezető hosszú ideje példamutatóan dolgozik. Az üzemvezető nem vált alkalmatlanná a vezetésre, a munkafegyelmet tudta tartani. Igaz, az üzemi szarkákat nem leplezte le, de hiszen a vállalat vezetőinek és az üzemvezetőhelyettesnek a „nyomozása” is eredménytelen maradt. Az emberben önkéntelenül is felvetődik a kérdés: talán a vállalat vezetői nem is a felelőst akarták megbüntetni a fegyelmi áthelyezéssel, in- káb személyzeti gondot akartak megoldani... A harmadik tanulságos ügynek portások voltak a „szereplői”, akik éjszakai szolgálatukért nem kaptak műszakpótlékot. Munkaadójuknál, közvetlen feletteseiknél számos esetben kérték, követelték jogos pénzüket, de nem kapták meg. Hosszas huzavona után az ügy nem került a munkaügyi bíróságra, mert a jogsegélybizottság közbenjárására az intézmény vezetője és jogtanácsosa visszamenőleg is hajlandó volt a portások műszakpótlékát kifizetni. MI A TANULSÁG ezekben az esetekben? Az előbbi kettőben a vállalatok vezetői felelősöket kerestek a rend és a fegyelem szilárdítása végett. Ez helyénvaló, csakhogy intézkedéseikkel nem nevelő, ellenkezőleg: romboló hatást értek el. A sokat emlegetett éjszakai pótlék jár, ennek megállapítása nem igényel különösebb jogismeretet, nem bonyolult ügy. Érthetetlen, hogy a vezetők és a középvezetők hónapokig miért húzódoztak a jogos bér kifizetésétől. Nekik is tudniuk kellett volna, hogy a munkaügyi viták igazságos rendezésének megvannak a fórumai. Nábrádi Lajos Dohányszárítás. Tizenhat Sirokkó szárító működik a piricsei Egyesült Erő Termelőszövetkezetben. Egy-egy kemencébe 60—65 mázsa zölddohányt rak Nagy Sándor és Jaczkánics Miklós. (E. E felv.) Űj partner jelentkezett a Szamos menti Ruhaipari Szövetkezetnél. Egy francia cég 4500 darab skótszoknyát rendelt az ipari szövetkezettől. A tervek szerint szeptember végéig elszállítják a skótszoknyákat. Képünkön Papp Lászlóné, a plisszérozott szoknyákat minősíti. (Elek Emil felv.) Hűség a munkahelyhez Karrier a saját cégnél? Mi köti a munkahelyéhez? A pénz, a munkatársak, a megszokás? Becsülik-e eléggé azokat, akik életük javát egy munkahelyen töltik és mindig számíthat rájuk a „főnökség”? Érthető, hogy az első percekben nehezen formálódnak a vallomások, töpreng ilyesmin az ember. Hűség, kötődés — kicsit szokatlan csengésű szavak a munkások fülének. A valóság ennél prózaibb. A vízügyi igazgatóság Simái úti gépészeti osztályán, amely a vízügyi gépek javító telepe, s melyhez, a megyében több, mint négyszáz munkás tartozik, olyan nehéz fizikai munkát végző embereket kérdeztünk erről, akik lassan húsz éve dolgoznak a telepen. „Lakást kaptam a vállalattól..." — Én itt voltam tanuló, 63 óta dolgozom a vízügynél — kezdte Albert József géplakatos. — Jól érzem itt magam, szeretem a munkámat és a munkahelyemet. A keresetem, amikor bent dolgozunk a műhelyben, úgy 4500 körül van, ha vidékre megyünk, még ezer forint rájön. A vállalattól lakást kaptam, azelőtt Tisza telekről jártam be. Segítik a tanulásomat is. Aki folytatja: Szakács Béla autószerelő, ö úgymondván „örökölte” a vízügyes szakmát, édesapja egy beregi községben a szivattyútelepen dolgozott. Valójában az apja asztalosnak szánta, de őt jobban érdekelték a gépek. Húsz éve tanulóként itt kezdte, 64- ben szerzett szakmunkás-bizonyítványt, azóta nem mozdult innen... — De igen, egyszer, három hónapra — itt hagytam a céget a gulácsi Tsz-közi vállalkozáshoz szegődtem el. Ez hatvannyolcban volt. Nem éreztem jól magam ott, visz- szajöttem. Azóta már hívtak az AFIT-hoz is, de maradtam. Megmondom a legnagyobb csábítást, a saját cégemtől kaptam. Itt van Bá- tori Miklós elvtárs, a gépészeti osztály vezetője, ő ajánlott fel egy magasabb, jobb beosztást. De én már csak maradok a gépeknél, a megszokott kollégákkal... Kezdődne a vándorélet Hasonló élményeket említ Vályogos József lakatos, aki 1962-ig a Ganz-MÁVAG-ban dolgozott, aztán megunta az ingázást és hazajött. Jó tíz éve kapott egy jobb ajánlatott egy másik vállalattól, de nem tudtak megegyezni és kiderült, 2 forinttal lett volna több az órabére. — Nem arról van szó, hogy a 200—300 forint nem számít az embernek, hisz nem olcsóbbodik a megélhetés. De ennyiért nem érdemes egy új helyen , új emberként kezdeni, ahol még a segédmunkás is így szólítja: „új felvételes.” Aztán, ha nem sikerül a számítása, mehet tovább kezdődne a vándorélet ... Többen megerősítik, maradásuknak talán az volt a fő oka, hogy megtalálták a számításukat, keresetben, munkakörülményekben, egymással is jól kijönnek. Majoros Ferenc gépszerelő így érvelt: — Tudja, milyen köny- nyebbség az, ha az ember odamegy a másikhoz, hegeszd már meg ezt az alkatrészt, nem kell a hivatalos utat végigjárni emiatt. Hamarabb elkészül a javítás is, ha a jól összeszokott gárda segíti egymást... „Bántja az embert" — Igaz, dehát mindenki nagyjából tudja, hány pénzt ér — magyarázza Majoros Ferenc. — Persze bennünk is van hiba, nem vagyunk egyformák. De az bántja az embert, ha alkatrészhiány miatt állunk, vagy nem úgy megy a munka, ahogy kellene és az a látszat, mintha nem akarnánk dolgozni. Némely kisebb főnök legalábbis úgy néz az emberre. Néha megunja az ember, ha ok nélkül macerálják... Szóba kerül az is, korábban öt év után is kaptak amolyan „hűségjutalmat”, most E lőttem szállt le a kis- vonatról Tóth Menyus, a ládagyár egyik vezető munkatársa. Válla közé húzta a fejét, kalapját a homlokára rántotta és sietvén sietett a presszó felé. Csakhogy megvagy, gondoltam, kétszer kerestelek már Ke- mecsén, nem találtalak, innen már nem menekülhetsz. — Szervusz, Menyuskám — ejtettem a vállára a kezem —, meg sem ismered hajdani osztálytársadat? — Hö, he, hé — dünnyög- te —, hát te vagy az? * — Én. — Ülj le. Kérhetek valamit? — Curracaót, de az itt nincs, talán a városban sincs. — Miféle ital az? — Elmondom, ha megígéred, hogy küldesz ide, a Vörös Október út 20. számú ház udvarára harminc ládát. — Le vagytok szerződve? — Le. — Hát akkor ez természetes. — Egyáltalán nem természetes, minthogy a múlt eszez tíz, húsz évre tolódott ki, s addig akár beteg is lehet az ember, vagy el megy nyugdíjba. Korábban volt jutalomszabadság is, ami mostanában el-elmaradozik. Említik azt is, a szakszervezeti bizalmi lehetne olykor határozottabb is, amikor az órabéremelésekről döntenek. — Szeretjük mi a munkát, a munkahelyünket — veszi át a szót Garad István autószerelő, aki 18 éve dolgozik a vízügyi telepen, ő is itt kezdte, mint tanuló. Az édesapja is vízügyi dolgozó volt... Ö is a munkahelye segítségével jutott lakáshoz, sok évig Nyírtétről járt be, esőben, sárban, hóban. így folytatja: Á megszokott körben — Megvan itt a fejlődés, a feljebb jutás lehetősége. Nekem is felajánlottak egy magasabb munkakört. Itt, saját cégünknél. Én is maradtam, mint Szakács Béla. — Valahogy jobban érzem magam a megszokott körben, pontosan tudom, mit kell csinálnom ... Talán az öt munkásnak is meglepetéssel szolgált Bátori Miklós, a gépészeti osztály vezetője, aki a beszélgetés végén megjegyezte: — Én is itt kezdtem a munkát a telepen, mint segédmunkás. Huszonkilenc évvel ezelőtt. Közben tanultam, elvégeztem az egyetemet. Mérnök lettem. Az édesapám is itt dolgozott, most pedig érettségi után, a kislányom is itt kezdte a munkát... Galambos Lajos; Ládák tendőben legalább harminc kistermelő maradt láda nélkül, termésüket csak a pálinkaüzemnek, cefrének tudták eladni. Annak is miféle kínlódások árán. Holott a Szovjetunióból már a tavaszon megérkezett az a tisztított fenyőfamennyiség, amennyit méltóztattatok rendelni. Hová tűnnek a legyártott ládáitok? — Csakis a nagygazdaságokban lehetnek. — Az ő gondjuk is ugyanaz, mint a kistermelőké. Ilyesmiről beszélgettem szakemberekkel három héttel ezelőtt Ibrányban, Bujon, Nagyhalászon és természetesen Kó- tajban. Hol vannak a ládák? Hová tűnnek? Ezt a szót — hűség — nemigen mondta ki senki a beszélgetésen. Mégis olyan emberekkel találkoztunk, akik tizenöt-húsz évet töltöttek el munkahelyükön — jóban, rosszban. Nem idillikus az életük, gondjaik, kérdéseik is vannak, de a megoldást házon belül keresik. Otthon érzik magukat ... Páll Géza Művelődés a tsz-ekben A megyei pártbizottság, a megyei tanács 1979-ben határozatot hozott a szövetkezetekben végzett kulturális és sporttevékenység fejlesztésére, amely feladatot szabott a területi szövetség és a szövetkezetek számára is. E határozatok nyomán a szövetség elnöksége irányelveiben szerepel többek között a szövetkezeti tagok szocialista nevelésében, oktatásában való közreműködés. Segítik a termelőszövetkezetek vezetőségeit, oktatási és kulturális bizottságait e munkában, a kulturális alapok ésszerű fel- használásában. A szövetkezetek közel kétharmadának van rendszeres kapcsolata a helyi művelődési intézménnyel. Azonban a művelődési ház és a tsz köz- művelődéssel megbízott dolgozója nem minden esetben jó partner. Van, ahol egymásra várnak a munkában. Sok helyen ez tapasztalatlanságból adódik. Kevés a jól képzett és gyakorlattal rendelkező olyan községi közművelő, aki megfelelő segítséget tudna adni az üzemi közművelődéshez. Több szövetkezetben a közművelődést más bizottság munkájával társítják, ilyen helyeken háttérbe szorul a közművelődés. A szövetkezetek többsége évenként hozzájárul a községi művelődési ház működtetéséhez. Tíz nagyobb községben társulásban, a községi művelődési házzal együtt szervezik rendezvényeiket. Követendő módszerrel dolgoznak a feladatok ellátásában többek között a mária- pócsi, vajai, napkori, nyírbogát és gávavencsellői termelőszövetkezetek. Néhány szövetkezet kihelyezett középiskolai osztályt szervezett dolgozói részére: ilyenek a tar- pai. dombrádi, tiszaszalkai, tiszanagyfalui, ököritófülpö- si és a nagyhalászi tsz-ek. Jó munkát végez a vajai tsz-ben létrehozott szak- és betanított munkást képző iskola. A különböző szakmákban eddig 1750 dolgozót képeztek tovább. Sajnos az általános iskolát be nem fejezettek létszáma újratermelődik. Nem kielégítő ütemben nő a szövetkezetekben a szakmunkás és betanított munkások aránya sem. Az oktatási és kulturális tevékenységben nagy erőt képviselhetne a szövetkezetekben dolgozó mintegy 1500 egyetemet, főiskolát és 2400 középiskolát végzett szakember bevonása. E lehetőséggel kevés helyen élnek, (cs.) — Rejtély. — Ha te sem tudod, ki tudja? — Sejtelmem sincsen. Hallgattunk. — Elmondod végre azt a Curracaót? — Harminc üres láda árán. Rendben? — Rendben. — Most azonnal írásban adod. Van nálam tiszta papír, nyugodj meg. Meg is fogalmazom azonnal. Tessék. És két tanú aláírja. — Most már isten neki. Két perc alatt megtörtént az üzlet. — Tehát? — nézett rám. — A Curracao cukornádból készült édes, nagyon erős pálinka, az üvegbe belefojtva egy hat-hét centinél nem hosszabb mérges kígyó. — És ezt így isszák? — A kígyót meg is eszik. Nem hitt nekem. Kiszaladt a mellékhelyiségbe. Pedig valóban így van. Az édes nádpálinkát megisszák, és a benne pácolódott kígyót meg is eszik. Tehát lesz láda.
