Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-27 / 227. szám
1981. szeptember 27. A csalod felelőssege szüleihez. Az utcán fülön- csíptem a kis csöveseket. Fenyegettem őket rendőrséggel, javítóval, ha nem mondják meg, hol van Kati. Minden szökés után siralmas állapotban találtunk rá. Bűzlött a cigarettától és rendszerint részeg volt. Majd belepusztultam. A banda — mint zuhatag a kavicsszemet — úgy sodorta magával Katit. Hamarosan a családi kasszát is megdézsmálta a lány. A szülök nem bírták tovább: intézetbe adták a kislányt. Anyja alighanem sokezredszer teszi fel magának a kérdést: miért? — Ö azt mondja, azért, mert mindent megkapott. Ez igaz. Szép szobája van, a szekrénye tele ruhákkal, magnót is vettünk neki. Nem bírom megérteni, miért veti a szemünkre, hogy jót, kényelmet akartunk adni neki. Vagy tényleg túl könnyű dolga volt...? Kati pár hónapot töltött az intézetben. Jó magaviseleté miatt a tanév elején hazavitték szülei. Azóta nem volt vele semmi baj. — Minden lépését ellenőrizzük. Reggel apja viszi iskolába — most nyolcadikba jár. Délután én megyek elé. Nem beszélünk a történtekről — de a szívünk mélyén még mindig ott van az aggodalom. A szülők tehetetlennek érzik magukat, ám mint a legtöbb „nehéz gyerek” szülei, reménykednek, hogy megváltozik. Vajon csak reménykedni kell? Nehéz gyerekek A divatos presszó előtt —» akár egy elvadult kis farkascsorda — kócos tini társaság támasztja a falat. Foltos farmer, csoszogás, lógó dzseki, fésületlen haj. Műtopi a javából! Hiszen a nadrág Levi Strausz, a lábakon drága — bár agyonnyűtt — Alföldi papucs. . Diplomásék Annája Anna tizenhárom éves, úgynevezett jó családból való gyerek. Apja meghalt. Anyja újból férjhez ment, s másik házasságából is született egy lánya. Az első cse-~ -níetével mindig.voltak, hajok, de tavasz óta valósággal fé- kezhetetlenné vált. — Mi mind a ketten diplomás emberek vagyunk, rengeteg időnket leköti a munka — magyarázza az asszony. — Anna nevelhetetlen gye- jek. Meg kéne értenie, hogy ő a nagyobb és néha segíteni kell. Egy gazszálat sem tett arrébb otthon soha. Igen, emiatt sokat veszekedtünk. A szemembe nevetett, mikor mondtam: vegyen példát a húgáról. Tavasszal aztán valami koncerten összejött egy pesti csavargóval. Azóta nem bírunk vele. A koncert után a kislány napokig bujkált. Űj barátjával ott aludt, ahol az éjszaka érte. „Lejmoltak”, reggelenként tejet loptak a boltok elől. —- Tudja, mit vágtak a szemünkbe a pedagógusok? Hogy nem törődünk eleget a gyerekkel! A mi munkánk nem olyan, hogy este leveszem a köpenyt és reggelig vége. Sokszor még haza is hozunk munkát. Pár szót azért mindennap váltottunk. Tőlünk nem tanulta a lógást. Nem értem, hogy züllött idáig. Anna rövid idő alatt kor- mányozhatatlanná vált. Szülei kérésére pár hónapja intézetben helyezték el. Az örökbe fogadott — Életünk nagy bánata, hogy nem született gyerekünk. Ezért határoztuk el tíz éve, hogy örökbe fogadunk egy kisfiút. Egy öregasszonytól, — aki a nevelőanyja volt — került hozzánk Attila betegen, elhanyagoltan. Négyévesen nem ismerte a csokoládét. Még játszani is tanítanunk kellett. A házaspár nevére vette a kicsit. Azóta megbánták ezerszer is. Minderről így beszélt a feleség: — Ati világéletében eleven, makacs kis kölyök volt, de azt gondoltuk, majd kinövi. Még ki sem látszott a földből, már elcsavargott. Egy barátja csábította a rosszra. A súlyos dolgok tavaly tavasszal kezdődtek. Május 1-én elment valami rendezvényre a gyerek, s csak valamivel éjfél után keveredett haza. Szülei addig már a rendőrségtől a kórházig bejártak mindent. Utólag tudták meg, hogy ekkor keveredett valami bandába a gyerek. Attól fogva sorozatosan ismétlődtek a kimaradások. — Ha vissza akartuk tartani, rúgott, harapott. Gyakran részegen jött — vagy hozták — haya. Semmi nem érdekelte, csak a tánc meg a lógás. Mikor véletlenül megtaláltuk a ragasztós zacskót a fiókjában, elkövettünk egy súlyos hibát. Férjem idegességében odamondta neki: te a fogadott fiúnk vagy ... Ettől aztán végleg elszakadt tőlünk Ati. A züllött banda kocsikat tört fel. Bíróság elé került a társaság. Néhányan még azóta is ülnek: köztük Attila legjobb barátja. Tehetetlenségében a házaspár ismét az intézet gondjaira bízta a gyereket. A fiú többször feljött hozzájuk, kö- nyöfgött, hogy vegyék vissza, megváltozik. Hiába bocsátottak meg neki — egy-két napnál sosem bírta tovább a családi fészekben. Az azóta nyugdíjas pár — hogy végre békességet leljen — az örök- befogadás érvénytelenítését kérte a bíróságtól... Aki mindent megkapott — Igazi angyal volt a mi kis Katikánk. Kedves, szófogadó, segítőkész kislány. Tavaly ősszel, hetedikes korában okozta az első csalódást. Almaszüret idején levelet kaptam az osztályfőnökétől. Valami rendezvényre kéresz- tette a gyereket. Aztán jött sorban a többi üzenet. Nem is tudom Hányadik után derült ki, hogy csalás az egész. Kati barátnője hamisította a leveleket. A kislány édesanyja köny- nyes szemmel emlékezik a történtekre. A levélhistória csupán kezdete volt a kalandok sorozatának. — Kezdett éjszaka is ki- maradozni. Később már egy- egy hétre is eltűnt. Fiúkkal, lányokkal csavargóit Nyíregyházán. Rágondölni sem merek, mi történhetett vele a kóborlások alatt. Állandóan kerestük. Mentünk a kapitányságra, az iskolába, a gyámügyre, az osztálytársak Beszélgetés a pszichológusnővel A divatos presszó előtt kócos tinitársaság... A szülők rendszerint időhiányra hivatkoznak. — Ezt a magyarázatot nem lehet elfogadni. Tudom, nem könnyű feladat helytállni a munkában, a háztartásban, és a gyereknevelésben. Mégis millióknak sikerül ezen a világon. Akinek mindez meghaladja az erejét, mondjon le a családról. Elsősorban a gyerek érdekében ... — Ma, mikor a nevelés* mindenhatóságáról papolunk, úgy tűnik, mégis egyre inkább elfeledkezünk magáról a nevelésről. — Baksa Cyuláné dr, a nyíregyházi gyermekvédő intézet pszichológusa mondta ezt, mikor a kallódó gyerekekről beszélgettünk. — Furcsa kis társaság ez. önpusztítók. Tizenévesen isznak. Céljaik nincsenek. Csak a koncert, és a diszkó érdekli őket. Valamiféle biztonságban érzik magukat, hiszen ha végképp lerobbannak, tudják, hogy a szülőkhöz, vagy az intézetbe lényegében bármikor visszatérhetnek. A pszichológusnő sokéves tapasztalat alapján foglalja össze a csövezők „természetrajzát”. — Két csoportba szoktuk sorolni ezeket a gyerekeket. Az egyikbe azok tartoznak, akik a rossz családi körülmények — alkoholista szülők, s az ebből eredő pénztelenség — miatt kényszerülnek az utcára, csavargásra, lopásra. Ők vannak többen. A másik csoport tagjai, felrúgva békés, nyugodt otthonukat, valamiféle lázadás gyanánt fordítanak hátat a szülői háznak. Kalandból választják a csövezést. — Nem könnyű kideríteni arra a választ: mért? — Szinte minden egyes gyereknél más és más a csövezés magyarázata. Hozzáteszem, hogy a körülményekből ítélve rendszerint csak következtetni tudunk. Legtöbbször elbizonytalanodnak, nem lelik helyüket a családban. Mint Zs. is, akinek elváltak a szülei. Anyja újból férjhez ment. A gyerek egyszerűen képtelen befogadni az új Sípját, pedig az Baksa Gyuláné dr. szeretettel közeledik hozzá. M.-éknél egészen más a helyzet. A nagylány, M. igen jó- eszű, de végtelenül lusta. Szülei lépten-nyomon középső húgát állították elé példaképül. Sorozatos botrányaival az idősebb lány ez ellen lázadt fel. — Az említett két gyerek a legszélsőségesebb esetek közé tartozik. Intézetbe is kerültek. Egy évben átlagosan 20—25 olyan fiatalt kell állami gondozásba venni megyénkben, aki tűrhetetlen viselkedése, csavargó életmódja miatt nem maradhat tovább a családban. — Tudja mi a legfurcsább? Hogy ezek a tinédzserek a lehető legjobb körülmények között élnek. Lakás, kocsi, a gyereknek saját magnó, rádió, rengeteg játék — és mégis eldobják maguktól a kényelmet. Szöknek, csöveznek. Persze nemcsak évi 20—25 gyerek adja a fejét a csövezésre, hanem sokkal több. Csak — talán szégyenkezésből — a legtöbb szülő mélyen hallgat róla, hogy baj van a csemetéjével. Intézetbe a végképp nevelhetetlen fiatalok kerülnek. Azok, akik rendszerint már nem állíthatók meg i lejtőn. Tű! könnyű dolga volt...? Az oldalt írta: HÁZI ZSUZSA TŐTH KORNÉLIA Fényképezte: GAÁL BÉLA Kulcskérdés Még a nevelés szót sem ismerték, amikor már évmilliókkal ezelőtt tovább adták őseink a szükséges ismereteket a gyerekek- j nek. Meg kellett tanulni i halászni, vadászni, élésé- | get gyűjteni, majd termel- jj ni, s mindig a kornak megfelelő igények szerint |j okították. csemetéiket a ( szülők. Természetesen » E mindenki a legjobb szándékkal közeledik a csecse- j mőhöz, majd ahogy növekszik az emberpalánta, I úgy változhat a módszer, jj | hogy becsületes, közösségi, jj f az írott és íratlan szabá- j I Syokat betartó ember vál- 1 !. jón belőle. Az ember a legtöréke- jj nyebb élőlény, A biológiai • szükségletek kielégítésétől kezdve az emberré nevelésig ezernyi buktatón jut > keresztül a szülő. S vajon ; meg tud-e birkózni vala- j mennyivel? Hiszen mi, í | felnőttek sem vagyunk ' egyformák, s legalább eny- I nyíre különböznek egymástól gyerekeink is. Makarenko már régen leszögezte: meg kell találnunk j a kulcsot a gyermeki lélekhez, különben nem tudjuk kibontakoztatni egyéniségét. A nagy szovjet pedagógusnak manapság is támadhatatlan az elve, * hiszen félresiklctt életek, rossz kezdések, egy életre elkísérő büntetett előélet tanúskodik arról, hogy azt a bizonyos kulcsot nem mindig sikerül megtalálni. Ki tudja hibáztatni azt a szülőt, aki a munka végeztével túlórát vállal, hogy nagyobb darab kenyér kerüljön a család asztalára, vagy azt az egyedülálló anyát, aki mellékállásból próbálja pótolni, a kieső keresetet, hogy a gyerekek ne érezzék legalább az anyagi hátrányt. Vagy ki okolja a kutatómérnököt, a tervezőt, az orvosprofesszort, aki hazaviszi a munkáját, s otthon is töri a fejét, mit lehetne ésszerűbben csinálni. Igazuk van. Megértjük őket, mint szakembereket. Csakhogy otthon más mérce érvényesül. Az igazgató házikabátot ölt, a kutató papucsot húz, s a kérdezősködő kisgyereket nem lehet lépten-nyomon azzal lerázni, hogy apukának vagy anyukának fontos dolga van, menj szépen játszani. Tudom, mennyire nehéz sokszor „átkapcsolni” és a pofon- egyszerű kérdésekre az életkornak megfelelő magyarázatot adni. Mégis itt kezdődik el a később ne- velhetetlenné váló gyermek félresiklása. Hiába mondja azt a szülő: én megadtam neki mindent, most már ő felel magáért, én nem tehetek róla. A felelősség iszonyatosan nagy: még a fiatalkorú bűnöző apja-anyja sem háríthatja másra a tévedést. Sajnos, a tévedés jogát is magában hordozza a gyermeket nevelő vérszerinti vagy nevelőszülő. Hiszen minden pillanat- j ban, minden cselekedetével számot kell vetnie, mert a gyermek hihetet- r lenül éles megfigyelő, jj Vagy azt utánozza, amit lát, vagy a minden percben megnyilvánuló szeretet híján önmaga talál társaságot. S a bandákról a rendőrök, a gyámhatóság, a tanács, a gyermekvédő intézet és a bíróság munkatársai tudnának elrettentő példákkal szolgálni. Elfoglaltak vagyunk, ez tény. De szomorú tény az is, ha a gyermekek nevelése kicsúszik a kezünkből. A későbbi könnyek és viták helyett érdemesebb kicsi korától foglalkozni a gyerekkel. Hogy érezze a törődést. Necsak új ruhában, magnóban, hanem figyelemben, meghallgatásban is. Ilii VASÁRNAPI MELLÉKLET
