Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-27 / 227. szám
1981. szeptember 27. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Kettős szorgalom □ statisztika szerint a keresők 10 százalékát találni az ingázók körében. A három millió fizikái dolgozó esetében már jóval tekintélyesebb ez az arány: minden harmadik munkás ingázik. Igaz, a nagyvárosok füstös, zsúfolt, zaklatott környezetéből egyre többen kívánkoznak jó levegőjű, csendes zöldövezetbe. Az iparilag legfejlettebb országokban valósággal elnéptelenedtek a városközpontok. Miért baj, miféle gonddal jár, ha valaki Magyarországon városi körülmények között dolgozik és falusi környezetben lakik? A Szakszervezeti Elméleti Kutató Intézet tanulmánya szerint például a Csepel Művekben a bejárók között 23 százalékkal több a segédmunkás, mint a helyben lakók között. Művezető és technikus viszont úgyszólván csak az utóbbi rétegben található. Igaz, hogy az ingázók havi átlagban csupán 240 forinttal keresnek kevesebbet a többieknél, munka- körülményeikben igen nagy a különbség. No, persze, ezekre a megállapításokra kontrázhatna valaki. Jóval olcsóbb az élet akkor, ha a ház körül, a kiskertben ott szaladgál az aprójószág, s csak le kell szakítani a fáról a gyümölcsöt, kihúzni a földből a zöldségfélét. Van ebben az érvelésben igazság, csak éppen azt nem veszi figyelembe, milyen rengeteg többlet- munkával, az életmódnak a városihoz képest telje- "sen eltérő jellegével is ösz- szefügg a ház körüli kert kétségtelen előnye. A statisztika adatai szerint a hazai mezőgazdaság termelésének mintegy harmada az előbb említett kisegítő gazdaságokból és családi kiskertekből kerül ki. A termés jellegzetesen mezőgazdasági, hiszen zöldség- és gyümölcsellátásunknak körülbelül kétharmadát, a hazai sertés- termelés felét, s a tejtermelésnek is mintegy negyedét a munkaidő utáni magánszorgalom biztosítja. Nagyon nehéz kiszámítani, hogy országos viszonylatban hány munkaórában művelik ezeket a kisgazdaságokat. Annyi bizonyos, hogy (néhány kivételtől eltekintve, mint például a virágok, drága primőrök termesztése fóliasátorban) nem haladja meg a tíz forintos órabért, ha a teljesített munkát a ráfordított idővel összevetjük. Ráadásul többnyire fizikailag nehéz, szabadban végzett munkáról van szó, ami a tetejében anyagi befektetést is kíván, s a munkavállalók egyéni kockázatával jár. Tanácsi kiutalású vagy szolgálati lakásra aligha számíthatnak azok akik a falusi településeken élik az életüket. Ha több év munkájával elkészült a maguk építette — olykor a szó szoros értelmében megkcplalt — családi otthon, akkor hozzá kell látni, hogy a korábbi segítőknek, rokonoknak, szomszédoknak a szocialista brigád többi tagjának tör- lesszenek, visszadják — munkaórákban — a kölcsönt. S mivel mindig akad javítani, felújítani, bővíteni való a ház körül ez a véget nem érő építkezés szinte az életmód részévé válik. Tény, hogy az ingázók többsége nem végezte el az általános iskola nyolcadik osztályát. A hajnali, rosszul világított, fűtetlen vonat — akár csak az esteli fáradt zötykölődés hazafelé —, aligha kedves a tanulásnak, vagy akár az olvasásnak. Mivel, a vonat, a busz indulásához szigorúan igazodni kell, az üzemi politikai fórumokon is ritkábban kérnek szót, a kulturális vagy ismeret- terjesztő rendezvények leggyakrabban elmaradó „közömbös” közönsége, a távoli lakóhelyre járó munkások. Ez az egyik oldal. □ másik oldal, hogy a két kezük munkájával, átlag feletti szívós szorgalmukkal teremtik meg családjuk kulturált életkörülményeit — a szépen berendezett, tágas fürdőszobás lakást, jól táplált, csinosan járatott igényességre nevelt gyermekeik kedvező környezetét — s jelentősen hozzájárulnak az ország élelmiszer-kínálatának választékához. Ezért van, hogy ma már kiveszett a közélet szótárából az egykor pejoratív értelmű „két- laki” jelző, s a tsz, az állami gazdaság, a kiskereskedelem (nem utolsó sorban a különféle jogi szabályozás adta kedvezmények) sietnek az életük gyertyáját két végén égetők segítségére. Munkájuk olykor egyéni áldozattal jár, de ezt a társadalom ma még nem nélkülözheti. V. J. NYÍRPILIS, 1981. SZEPTEMBER Mint a fecskék tavasszal Elballagott a nyár, itt a szeptember. A villanydróton fecskék napoznak, várják á jelt, hogy indulhassanak. A gyerekeknek nem kell várniuk, megszólalt már a csengő, benépesült az iskola. Kihalt az iskolaudvar Pilisen, a nyitott ablakon át hallom: „kettő meg három az..., sej a mi lobogónkat ... kiülök a dombtetőre ...”. Tanulnak a lánykák, a legénykék. Máshol panaszkodnak, kevés a tanár, kevés a tanterem, harmincan-negy- venen is járnak egy-egy osztályba. Pilisen nincs ilyen gond. Bár lenne! Fogy a falu, csökken a gyerekek száma is. öt évvel ezelőtt 159 általános iskolása volt a falunak, de még három esztendeje is száznegyvennégyet számoltak. Most? Száztizenöten fejezték be az évet, s amire még soha nem volt példa, az iskolásoknak több mint a fele cigány gyerek! Lapozgatom a piricsei közös községi tanács beszámolóját. Tárgya: „A szociális követelményeknek meg nem felelő telepek felszámolásával kapcsolatos feladatok.” Azaz, a két falu cigányságának helyzete. Alapos, minden részletre kiterjedő munka. Néhány adat, megállapítás a beszámolóból: 1975-ben Pilisen és Piricsén 2450 ember élt, ebből 379 volt a cigány. Az idén a két falu lakossága 2729, a cigányok száma 510. Az egy főre jutó havi jövedelem: 300 forint alatt 13 család, három és ötszáz forint között 23 család ..., 1500 forint fölött hét család. A két községben 91 cigányférfi és 14 cigánynő rendelkezik állandó munkaviszonnyal, 80 százalékuk a megyehatáron túl dolgozik. Sürgető feladat — olvasom a beszámolóban — az emberhez méltatlan telepek felszámolása, az építkezések ütemének gyorsítása. 1975 óta Pilisen hat cigánycsalád költözött új lakásba, mindőjük tanácsi segítséggel. Többre lenne bizony igény, de a tanácsnál csak ennyi volt a keret. — Ö, engem is csak bizo- gatnak, bizogatnak — mondja Jóni Jánosné. A fiatalasz- szony, egy dombhajlatban ül, párnát hímez. A földre pokróc terítve, három lányka játszik mellette. Anyjuk széparcú, feketeszemű asszony, fel a dombra mutat: — Ott a házunk az apámék udvarán. De milyen, meg lehet nézni! Putri az, mert másra nem futotta. Volt nekünk kis házunk bent a faluban, a bolt mellett, de összedült. Most akarunk építeni, a tanácsnál azt mondták, 180 ezer forint kölcsönt kapunk. Csak nincs meg a 10 százalék beugró, de csodálkozik rajta? Egyedül az uram dolgozik, nekem itthon kell maradni a lányokkal. Igaz, a két nagyobbik óvodás, de hová tegyem a kicsit? Ülünk a homokban, hallgatjuk a fiatalasszonyt. Hét éve házasodtak, férje kántor- jánosi. Ott ismerkedtek meg egy lakodalomban, szerelem volt az első látásra. A fiú családja azonban hallani sem akart a házasságról. Igen jómódúak, magyar lányt szántak a fiúknak. De hát milyen a szerelem! összepakolt a pentünk volna. Mindjárt a sarkon mogorva férfiak kapják össze holmijukat, s tűnnek el az erdőben. — Kártyáztak! — kiabálják a gyerekek. — Pénzre! Az egyik ház előtt fiatal- asszony veri a kisfiát, férje az eresz alatt alszik jóízűen. Ki tudja miről álmodik? Fent a dombon Danó Zsigmond, ez nagybaj szú, szénfekete fiatalember tudja, s mondja is: szép házról, talpraesett fiúról. Igaz, az utóbbi mór nem álom, hiszen fia olyan, mint a tűz. Jóni Jánosné meg a három lánya. (Gaál Béla felvételei) fiú, és jött a lány után Pilisre. Lovasszekér fordul be a sarkon, megjött az ember; Jóni János. Fogatos a tsz-ben, 4—5 ezer forintot is keres havonta. — Miért nem hívod be a vendégeket? — szól a feleségének, s megindulunk fel a dombra. Egy sárguló tölgyfa alatt tehén Jcérődzik, az ólban malacok hevernek. Szép, rendezett gazdaság, látszik, nem félnek a munkától az itt lakók. — Az apósomé ezek a jószágok, az öreg juhász a tsz- ben— mondja a fiatalember. — Nekünk is lesz, csak kapnánk meg már azt a kölcsönt. Felépítjük a házat, s nekünk áll majd a világ. A gazdának menni kell, indulunk mi is. Acsarkodó kutyák, meg kíváncsi tekintetek kísérik az idegent. Mire a telepre érünk, elmaradnak a kutyák, gyerekhad szegődik mellénk. Szép, szabályos utca, putrinak nyoma sincs. Az ablakban muskátli, az udvaron szomorúfűz. Aztán jobbra fordulunk, s mintha egy másik bolygóra csöpDanóné: odaégett mindenem. — Nem bukott ez meg, hogy gondolnak ilyet?! — néz ránk Danóné megütközve, s hozzáteszi: — Még csak most másodikos, de úgy olvas már, mint egy főjegyző. Miért épp úgy, mint egy főjegyző, kitudja? Mindenesetre a fiúcska ügyet sem vet a felnőttek beszédére, nagy figyelemmel babrálja fotóriporterünk felszerelését, majd megszólal: nem rendőr, fényképész lesz. Nagyanyja büszkén figyeli a kislegényt, első unoka, hát a legkedvesebb. Most költözött haza a fia családostól Encsencsről, a lánya meg Mátészalkán pénztáros. — Ó, az gyönyörű lány, tisztára olyan mint egy színésznő — sóhajt az öregasz- szony, s a fényképek után kezd keresgélni. Kisvártatva megszólal: — Odaégtek azok is. A tavaszon kigyulladt a házunk, odaveszett minden. Ezt a kis ruhát is a népek adták össze, de a házat már én építettem. Magam, ezzel a két vén kézzel. S látja itt még kút sincs, a faluból kellett hordanom a vizet. Apránként, mint a fecske tavasszal. Nyolcszáztíz ember-él Pilisen, kétszázhúsz közülük a cigány: a falu lakosságának több mint a negyede. Szerencsére elvétve hallani erre a cigány—magyar ellentétről, a többség dolgos, szorgalmas ember. Persze, azért itt is előfordulnak villongások, mert vannak a cigányok, de a magyarok között is semmirekellők. Ilyenkor lép'szln- re Berki Károly, ez a hatvanhoz közeledő férfi, akit mindkét fél elfogad békítő bírónak. Itt lakik mindjárt szemben az iskolával, a főutca kellős közepén. Módos porta, mint a legtöbb földet szerető paraszté. Nincs is ezen semmi csodálni való, ha csak az nem, hogy Berki Károly cigány, s a falu legtekintélyesebb gazdái között tartják számon. — Mindegy az ma már, melyik nációhoz tartozik az ember — mondja —, csak becsületes legyen, s szeressen dolgozni. A szekérrúdra telepszünk, az öreg mesélni kezd. Apja pásztorember volt, tizennégy gyermeket nevelt fel. Tizen- ketten ma is élnek, mind Pilisen, megbecsülést szerezve a Berki családnak. — Hát sajnos, nekünk nem lehetett gyerekünk. Mégis van öt, kettőnek már szakmát adtunk. Árvák voltak, az intézetből hoztuk ki őket. Én is félárván nőttem fel, tudom hát, mit jelent az anyai, apai szó. Berki Károly tsz-tag, húsz esztendeje lépett a közösbe. Tiszteli, becsüli mindenki, cigány és magyar egyaránt. Balogh Géza Újdonság Székelyből Mire jó a mágnescsap? Olyan időszakot élünk, amikor minden csepp energia megtakarításának nagy becsülete van. Az energia ma már a mezőgazdaságban is az egyik legfőbb és legdrágább termelési tényező. Rengeteg gázolajat igényelnek például a korszerű, szakosított állat- tenyésztési telepek. Fontos tehát, hogy a fűtési rendszerek jól beszabályozottak legyenek, az energiafelhasználás a szükségest ne haladja meg. Minden bizonnyal ezek az elvek ösztönözték a feltalálót, aki az elektromos vezérlésű 'mágnescsapot megalkotta. Az új készülék gyártására a székelyi Búzakalász Termelőszövetkezet vállalkozott. Idén az értékes energia-megtakarítóból 100 darab készül, jövőre már 1500. Az ipari tevékenység — mint kiegészítő ágazat Székelyben most van fejlesztés alatt, ök vállalták a kenyérszeletelők készítését is. Ebből év végéig hatezret gyártanak. Tervben van a kipufogó gázzal működő autóemelők gyártása. Mindent együttvéve, ha a melléküzemági tevékenység eléri a meghatározott kereteket, az ebből származó termelési érték évi 25 millió forint lesz. / 1 JL, 4 hogyan arról a levelek útján már megállapodtunk, a két gyerek Budapestről jövet nem állt meg Nyíregyházán, jöttek egyenesen édesanyám házához Kótaj- ba. Minek is töltötték volna a városban az időt, hisz vasárnap délben már indulniul kellett vissza, s a nagyanyjukat is meg akarták látogatni mindenképp. Szombat délben tehát pontosan harangszóra, pontosan a pompás ebéd idejére meg is érkeztek. Hát a lányomat alig ismertem meg egy esztendő távolából, oly nagyra nőtt hirtelen, tizennégy éves korára, nem csoda, hogy iskolájuknak ő az egyik legjobb kosarasa”. A körülményekhez hozzátartózik még, hogy üőző nap a nagyanyjuk vásárolt három ■gén szép választási nalackát, amelyek oly mgoncak voltak, hogy z alacsonyra sikereiéit karámból pillanajobban tetszik, a Jókai által is megírt Kárpá- thy-kastély története; s még egy falusi esküvői menetet is láthatott. Vacsora után a malackák visszakerültek lóra szánt csirkéket, elszaladtam a kútra két edény jóvízért, amelyben tisztességesen megmosakodhatnak a gyerekek, nehogy az udvaron lévő kút kemény vizét használják, hisz az csak az állatoknak jó, az ember kezéről a legkisebb koszt se viszi le, a szappanhab is túróvá válik benne — szóval így elsietvén a kútra, az utcára szolgáló kiskaput nyitva hagytam. Mintha a süvölvény malacok erre vártak volna, mint a magas- ugrók, úgy vitték át a karámot s ki egyenesen az útra, onnan a kertekbe. Ébresztettem a két gyereket: — Gyerünk, hajszára. Körülbelül két óra hosszába került, mire a jószomszédok, meg a templomba menők se'.okon belül kiugráltak. Nagynehezen összeszedtük őket, s bezárattak a tyúkok helyére, a hajdani istállóba. Az így kissé elhúzódott ebéd után aztán elindultunk körülnézni a faluban; Andreát különösen érdekelte az omladozófélben lévő hajdani Fráter-, vagy ha az eredetileg nekik szánt helyre, hiszen c tyúkok is vártak már az ülőre, s szépen elcsendesedett a kinti világ, míg idebent elkezdődhetett az éjfélbe nyúló beszélgetés. Reggel korán, amikor már a gyerekei nagyanyja lemetélte a; ebédre, meg az útravagitsegevel zsákokba ■akhattuk a vadakat. Addigra odaérkezett 7azekas János is, minien munkában jó bantunk, és a süvölvé- lyek megkapták tőle íz orrukba illő dró- ocskákat. Azóta is ryugodtan vannak. Az én két gyermekem re dig alig érkezett mo- \akodni, ebédelni, már izaladnunk is kellett a vonathoz. A presszóban nég egy kávét sem udtak meginni, hiszen íz az istentiszteletek dején vasárnap zárva tart. — Ez jó kis vikend rolt, ugye, gyerekek? — Jó hát — mond- \ák, míg elpakolták a nagyanyjuk által degeszre tömött csomagjaikat. Hosszan, nagyon hosszan néztem az eldöcögő vonat után. Vajon mikor, s milyen körülmények közöt látom őket újra? GALAMBOS LAJOS: Hét vége
