Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)

1981-09-23 / 223. szám

1981. szeptember 23. KELET-MAG X ARORSZÁG 3 Bizalom U gyancsak meglepő­dött az a tanácsi al­kalmazott, aki aa üzletvezető-helyettest ke­reste az Alföldi Vendéglá­tó Vállalatnál. Az alig húszesztendős fiatal lány mutatkozott be, mondja el nyugodtan, mi járatban van, ő a vezető helyettese. Nem is kirívó esetről van szó. Az Alföldinél azt az elvet vallják, hogy a szakközépiskolát végzett fiataloknak mindennél jobb az a gyakorlat, ha rö­videsen vezető beosztásba kerülnek. így jobban tájé­kozódhatnak az üzletpoli­tikai irányelvek, a napi gyakorlat feladatai között. Igaz, meglehetősen nagy kockázatot vállal ezzel a döntéssel a vállalat, de a „mélyvíz” még mindig meghozta a kívánt hatást. A rátermett ember pilla­natok alatt a víz sodrával halad, aki pedig kevésbé igazodik el szakmája út­vesztőiben, hamar kiderül róla. Mint ahogy az a huszon­éves fiatalember is nagy becsvággyal és önbizalom­mal vágott neki a mándo- ki megbízatásnak,. akinek azt adta feladatul a sü­tőipari vállalat: menjen és szervezze meg az új üzem beindítását. Egy hétre szólt a megbízatás, de hét végén azzal a ké­réssel fordult a vezetők­höz, hogy megtoldaná még egy héttel, mivel a kenyér mellett jó lenne töltelékes árukat is termelni az új üzmben. Szívesen enged­ték meg neki a szervezést. Sajnos, a fenti példák még nem általánosak. Jó- néhány üzemünkben, szö­vetkezetünkben a veze­tők félnek az ifjú szakem­berek kipróbálásától. Hal­lottam. már fiatal mérnö­köt arról panaszkodni, hogy technikusi feladatok­kal látják el, az önálló gon­dolatait meg sem hallgat­ják, alkotó munkáról szin­te nem is álmodhat. Pe­dig az egyetemen, főisko­lán szerzett diploma mel­lett a legtöbb fiatal világ- megváltó tervekkel veszi kezébe az új munkaköny­vét. S ha ekkora feladatra nem is kell vállalkoznia, boldog örömmel végezne olyasmit, amit saját el­gondolása, szakismerete révén elképzel. Az érem másik oldala sem teljesen egyértelmű. Igaz, nagy kockázatot je­lent a vezetés részéről, ha az alig ismert fiatal szak­emberre bíznak egy ko­moly dolgot. Jobbik eset­ben a gyár, az üzem ér­dekeit féltik, de bizony előfordul az is, hogy saját pozícióját látja veszélyben forogni a vezető, ha egy ilyen „nyüzsgő” produkál­hat valamit. Pedig a szak­mai és az emberi értékek csak akkor kerülnek fel­színre, ha alkotó feladat­tal bizonyíthatja ráter­mettségét, tehetségét, hoz­záértését a fiatal. A kockázatot nemcsak a munkahely miatt kellene vállalni, hi­szen a gazdálkodásban is biztosan megmutatkozna a többlet, hanem az önálló munka, a felelős döntések kényszere, a saját lábon állás is önbizalomnövelő tényező. S aki bízik ma­gában, érzi a beléje helye­zett bizalmat, többet pro­dukál. S az sem utolsó szempont, hogy akkor mé­lyebben, emberibben kötő­dik munkahelyéhez. T. K. Jó reggelt, itt a tej! HAJNALI KÉT ÓRA SINCS. — Jö REGGELT! — KÖSZÖN NAGY KAROLY GÉP­KOCSIVEZETŐ, DE A KÖSZÖNÉSNÉL MOST NINCS IDE­JE TÖBBRE. MÖGÖTTÜNK DOLGOZIK A MÁTÉSZALKAI TEJÜZEM, 0 AÜTOT PAKOL, ÁRUT SZÁMOL, HISZEN A GYÁR KAPUJÄN TtL MAR A ROSSZ RAKODÁS, A SZÁMOLÁS KARA IS AZ ÖVÉ. Negyed háromkor indulunk. A tejipari vállalat portájáról huszonkét gépkocsi indul el. Záhonytól Csenger környé­kéig, Fehérgyarmattól Penész­lekig huszonkét járat teher­autó hordja az árut négy já­rás boltjaiba. Utolértük a tegnapot Néptelen az út. A papírok­ból tudom, hogy rakodunk Nyírbátorban tizenhárom he­lyen, kimegyünk Nyírvasvári­ba, végig autózzuk Piricsét, Encsencset, Ombolyt, Penész­leket ... A korán ébredő járókelők­nek ismerős a kép: a lehúzott redőnyű boltok előtt ládák­ban vár reggelt a lerakott áru. A vevő hat órakor majd, akár úgy is köszönhet: „Jó reggelt,” itt a tej. Más dolog, hogy a vevőnek, akinek vala­miképpen természetes a nyi­táskor teli pult, fogalma sem lehet, vagy ha lehetne sincs az éjszakák útjairól. Nincs forgalom. Előbb nyu- lat látunk, aztán fékezni kell, mert fiatal őz csodálkozik a reflektorokra. Nagy Károly immár harmadik éjszaka ket­tőtől dolgozik másnap délig. — Egy óra, fél kettő amire visszaérek. Akkor még le kell számolnom a göngyöleggel, a visszáruval, le kell adnom a rendeléseket, meg kell csinál­nom, ha a kocsival van vala­mi. — Mennyiért? — Négy és felet kapunk. — Nem sok. — Tudjuk, de van ebben a tejes szakmában valami... Mondjam, hogy sport is? Ta­lán. Én rendszeresen egyedül járok ezzel a kocsival, vagy harminc helyen rakodok. Mindenütt kétszer, mert visz- szafelé szedjük össze a gön­gyölegeket. A jégviharkor lé­pésben jöttem. Majdnem be­lecsúsztam az árokba is, de nyitásra mindenütt ott volt már az áru. És látja ezt sem tudja a vásárló: olyan tejes­autó még nem volt, ami lelo­hadt és a másik elhajtott vol­na mellette. Egy család ez. Nemcsak a fizetés, a pénz, én családdal vagyok albérletben, és a lakásügyemhez segít a vállalat. A másik: csúnya ez a kocsi, öreg IFA, de a hang­jára Ombolyon például, majd meglátja, kijön a boltos. Az ember érzi, hogy várják ... A csendes forgalomban Má­tészalkához Nyírbátor egy ug­rás. A Kakukk vendéglő előtt utolérjük a tegnapot. Két ré­szeg osztozik a lépcsőn, pin­cérek zárnak odabent, a ré­szegek ráfeledkeznek a tejre, a pincérek kihozzák a gön­gyöleget és a megrendelőt is. Visszaútban ez kilométereket jelent. Optimizmus és tejtermék — Tudja mi a legizgalma­sabb? Csak intem a nemet. Ra­kodáskor túl vagyunk a ti­zenharmadikon, a kocsiból le­mászni is elég. Nagy Károly ahogy a kocsi megáll, üres­ben gurul mindig a célig, ez is megtakarítás, ahogy meg­állunk ugrik. A gépkocsiveze­tő egyszeriben rakodóvá lesz, és úgy pakol, mintha verse­nyezne. — Hát a faluk? Mind más... — Miben? — Három éve vagyok itt, a listák szerint vagy százféle áruval dolgozunk. Egyszer megkérdeztem, hogy például Nyírbélteken, ahol van fel­vásárlás, kapható kannás tej, egyre többen kérnek tasakos tejet. Miért? Van, aki azt mondja, hogy csak a kénye­lem miatt. És így van ez más falukkal is. Penészlekről va­lamikor sok mindent elmond­tak. Én tudom, hogy ott rendszeresen vinnem kell zsíros tejet, hogy a há­rom évvel ezelőtt hordott ti­zenegy áruféleség helyet most egy sajtos napon le kell rak­nom húszfélét, hogy ott ép- penúgy kijár a „Túró Rudi” a gyerekeknek, mint bárhol, hogy hódítanak az ízesített túrók, hogy... Tudom, hogy Encsencs gazdag, hogy Nyír­bél tek válogatós, hogy Piri- csén szeretik a krémtúrót, hogy Ombolyon kijön elém a boltos. Persze azt is, hogy Nyírpilisre csak a visszaútkor viszek árut, mert ha hajnal­ban rakom le, akkor lopnak belőle. Tudom, hogy Bátorban van olyan bolt, ahol ideadták nekem a kulcsot, mert külön­ben mindig hiány volt. A har­minc boltomból tudom, hogy van egy, aki mindig reklamál. Maszek. Gyűjteném a reklamáci­ókat, de csak egy helyen, an­nál a bizonyos bátort magán- kereskedőnél van panasz. Másutt köszönetét kapunk, mert, ahol csak nők dolgoz­nak, ott a gépkocsivezetőnk nemcsak lerakta, hanem a lépcsőkön is felcipelte a lá­dákat, hogy ne kínlódjanak a súllyal az asszonyok és a lá­nyok. Bátoron túl kérdezem meg: — Fáradt? — Már igen, de még szá­molnom kell. Az a fontos, hogy mindenüvé odaér­tünk ... SZÁLKÁN JÖ ESTÉT KÖSZÖN A SOFŐR. DÉLUTÁN KÉT ŐRÁ MÚLT. ÉJSZAKA EGYKOR KEZDŐDIK MIN­DEN ÉLŐRŐL, HOGY NEKÜNK TERMÉSZETES LEGYEN A KÖZHELYES 1ZÜ MONDAT: „JÓ REGGELT, ITT A TEJ...”! Bartha Gábor A Balkányi Állami Gazdaság fafeldolgozó üzemében évente kétszázezer darab Szabolcs típusú almásládát gyártanak. A ládához szükséges alapanyagot a fűrészüzemben készítik. Dohánygórék az ibrányi tsz majorjában. (Elek Emil felvétele) Hulladék exportra Iskolások főliazsákkal Újszerű textilgyűjtési ak­ciót szervez a MÉH: az isko­lás gyerekek kapnak egy fó­liazsákot, hogy otthon, vagy a környezetükben feleslegessé vált textíliákat gyűjtsék ösz- sze, vigyék az iskolába, ahonnan a MÉH egyszerre el­szállítja. E módszernek a fő­városban nagy sikere volt, s a szakemberek remélik, ily módon megyénkben is sike­rül fokozni az évek óta stag­náló textilhulladék-bevételt. A Szabolcs-Szatmár megyei átvevőtelepeken, felvevőhe­lyeken az idén várhatóan 21 ezer tonna vas, 1100 tonna színesfém és 4200 tonna pa­pírhulladékot vesznek át. Ér­tékük 154 millió forint. Ed­dig kiemelkedik a vásáros- naményi, valamint a nyírbá­tori telep munkája, mert az árbevételi tervüket összesen és áruféleségenként tekintve is teljesítik. A MÉH — mint Szakos Jó­zsef körzeti igazgatótól meg­tudtuk — a vállalatoknál, szövetkezeteknél (örvende­tesen) eddig soha nem látott anyagtakarékosságot tapasz­tal. De előfordul, hogy a rossz alkatrészellátástól ret­tegve, olyan gépeket, eszközö­ket sem adnak át a MÉH- nek, melyeket évek óta nem használnak. Éppen ezért, egyelőre, az alkatrészellátás javításáért létesített napkori bontótelep eredményei elma­radnak a várakozásoktól. A MÉH Vállalat exportál is. 1981-ben a megyénkből kikerülő 5—600 tonna, újra nem futózható gumit az oszt­rákok vásárolják meg. A szín és minőség szerint válogatott üveghulladékokat pedig az olaszok igénylik, veszik. Az élelmiszeriparban használa­tos (már használhatatlan) ónozott lemezt az NSZK im­portálja, főként azért, hogy a nagyon értékes, a földön ki­fogyóban lévő ónt vissza­nyerje. Ehhez Nyíregyháza havonta 20—25 tonna „alap­anyagot” szolgáltat. Amint lehet, tovább szako­sítják a telepeket. Ahogyan a megyeszékhelyen a papír, ócskavas, öntvények, Nyírbá­torban pedig a színesfémek válogatását és ipari feldolgo­zásának előkészítését végzik, az elképzelések szerint a jö­vőben a vásárosnaményi te­lepet a villanymotorok bon­tására szakosítják. A VI. öt­éves tervben várhatóan je­lentősen fejlesztik a máté­szalkai részleget is. (cselényi) A rozsréti katedrán N em arcképvázlatot ké­szültem írni a rozs- rétbokori iskola igaz­gatójáról, Gubacsi Józsefről. A Nyíregyházához tartozó is­kola valójában tanyai kör­nyezetben él és dolgozik, öt­ven kilométeres a két szélső tanya távolsága, a nevelők naponta a megyeszékhelyről járnak ki, csupán néhány fi­ókiskolában lakik egy-egy ta­nító. Mintha csak megsejtette volna, hogy előbb-utóbb el­hangzik a kérdés: nem tart­ja-e visszalépésnek, hogy a belvárosi iskola után egy ta­nyai iskolában folytatja pá­lyáját? — ő maga válaszolt az el nem hangzó kérdésre. „Tulajdonképpen úgy is mondhatom, hazamentem. Tanyán kezdtem a tanítást, Bashalmon, Sóstóhegyen, Fel­sősimán. Ismerem a tanyai embereket, őszinték a szán­dékaikban, a tetteikben.” A munka sűrűjét idézte, amit huszonöt nevelőtársával végeznek. Egészítsük ki azonban a képet, annyival: három évig a Felszabadulás úti 4. sz. iskolában voltr igaz­gatóhelyettes, innen ment a hét kilométerre lévő Rozs- rét-bokorba igazgatónak. Ha GUBACSI JÓZSEF úgy vesszük, egy lépcsőfok­kal előbbre lépett a „rang­létrán” — de ezért fel kellett adni a városi iskolát, amely­hez oly sokan ragaszkodnak a peremrészekről pedig vá­gyakoznak. Negyedik éve „ingázik” az Északi körúti otthonától a Rozsrét-bokorba, hóban, sár­ban, kánikulában. „A hozzánk tartozó tanyák elég nagy távolságra vannak egymástól és tőlünk, az anya­iskolától. Rozsrét ugyanis nem a tanyavilág közepe, a legtávolabbi tanya 50 km-re van tőlünk. Ha egyik-má­sik tanyai fiókiskolánkba akarok eljutni, nincs közvet­lenül odavezető út. Előbb be kell jönni a városba és innen folytatni az utat. Még végig­szaladni is elég lenne az öt fiókiskolát.” A tanyai gyerekek nem jár­nak óvodába, a nevelőknek az első iskolai években ezt is pótolni kell. „Érdekes megfigyelésünk, hogy a rozsréti gyerekek, ta­lán a város közelsége miatt, nyitottabbak, fogékonyabbak, mint a távolabbi, magányos tanyákon élők, akikről szak­nyelven úgy mondjuk, inger- szegény környezetben nőnek fel és ezt az iskolának kell pótolni. Türelemmel, figye­lemmel és jó nevelői érzék­kel.” Előfordult, néhány szülőt meg kellett győzni arról, hogy a tanítási időben a gyerme­keknek az iskolában a helye, nem a mezőn, vagy a sertés­legelőn. Megértették. Az em­berek hamar felismerték: nemcsak ért a nyelvükön, ami a legfőbb, az ő és a gyerme­keik érdekében fárad. Há- romszázötven-négyszáz gyer­mek tanul a rozsréti iskolá­ban és a hozzátartozó öt tag­iskolában. „A rozsréti iskolában, amely nyolctantermes, két éve a kályhákat felváltotta a köz­ponti fűtés. Tavaly pedig si­került egy óvodát is létesíte­ni egy megüresedett szolgála­ti lakásban. Igaz, csak egy csoporttal, 42—43 gyereknek, de ők már előnyösebben kezdhetik az iskolát. Felsősi­mán is javulnak a körülmé­nyek, szeptemberre úgy tű­nik, készen lesz ott is a köz­ponti fűtés. De még van hat szükségtantermünk is ...” A városi tanács művelődé­si osztálya — így mondta — erőn felül támogatja az isko­lát. Akadnak más támogatók is, a megyeszékhely üzemei, vállalatai — a FEFAG, a pa­pírgyár, a két termelőszövet­kezet. Az iskola hívó szavára szívesen segítenek. Fájlalja, de nem törődik bele, hogy egyre kevesebb jó képességű, tehetséges gyerek választja a továbbtanulást. Ez nem az önbizalom hiánya miatt van, nem attól tarta­nak a gyerekek, hogy a vá­rosi középiskolákban esetleg nem állják meg a helyüket. Sokkal inkább a szülők szem­lélete játszik ebben főszere­pet, amelyet így fogalmaznak: „az a jó, ha minél előbb ke­res a gyerek, tanuljon szak­mát ...” Milyen adóssága van önma­gával szemben? Biológia— technika szakon végzett a fő­iskolán. Szerette volna elvé­gezni az egyetem pszicholó­gia szakot de felettesei ak­kor nem járultak hozzá, a továbbtanulásához. Ezt adós­ságnak érzi. Majd mosolyog­va mondja: „Bosszúból be­iratkoztam és elvégeztem az esti egyetem szakosítóját, sze­reztem egy újabb okleve­let .. Talán megérti Gubacsi Jó­zsef, mégis azt a láthatatlan oklevelet tartom fontosabb­nak, amit nap mint nap a ta­nyai emberek előtt szerez helytállásával. Páll Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents