Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-20 / 221. szám
1981. szeptember 20. Pátzay Pál emlékezete Egyik legismertebb figurája, a Kenyérszegő nő, bölcs derűvel tekint maga elé. Mozdulata szinte rituálisan pontos és szimbolikusan határozott. Nyugalom, tisztaság és az élet értelme árad ebből a szoborból, miként Pátzay Pál megannyi más munkájából is. Az 1896. szeptember 17-én született mester most lenne 85 éves. Annak a nagy művészgenerációnak volt kiemelkedő vezéregyénisége, amelyik több mint hat évtizeden át meghatározta a magyar plasztika útját, sorsát. Szinte el- rendeltetésszerűen szobrásznak született. Sok mindent megtanult az életből, s magába szívott környezetéből, de mindvégig önmaga mestere volt. Bár rövid ideig a Képzőművészeti Főiskolát is látogatta, valójában sóját maga formálta, építette, alakította tehetségét, s mindig tevékeny keze a szobrok során át találta meg azt a plasztikai kifejezésformát, amely- lyel jelentős műveit létrehozta; vallva az emberről, az emberi élet szépségéről, nagyságáról, vallva a küldetés lehetőségéről. Egykoron a maPátzay műtermében gyár képzőművészet nagy avantgarde alkotóival együtt indult, és megérhette művészete beteljesülését, a megérdemelt elismerést. Az az újklasszicista törekvés, amely- lyel a 20-as években eljegyezte magát, évtizedeken át meghatározta művészetét. A jelképes értelmű plasztikák egyértelműen fejezték ki Pátzay Pál véleményét, emberi magatartását. A Tanácsköztársaság bukása után bebörtönzött művész munkássága a felszabadulásig egyértelműen az emberi értékek tiszteletben tartásáról, őrzéséről vallottak. Ö, ft látszólag nem politizáló, látszólag a szellem magasába zárkózó alkotó készítette el 1942-ben a Történelmi Emlékbizottság Petőfi-jelvényét. Magától értetődik, hogy a felszabadulás után azonnal megtalálta a tevékenység lehetőségét, dolgozni kezdett művészként, pedagógusként, közéleti emberként. Nyíregyházán 1945. május elsején avatták fel kozák lovas szobrát, felszabadulási emlékművünket. 1945 után művészete tovább gazdagodott, s választott funkcióiban sokat tett az új magyar képzőművészetért, a megújhodásért. Vagyis hinni tudott az emberben s tudta, hogy az ember képes újjáteremteni önmagát. Pátzay Pál szobrászatában természetes módon az ember áll a középpontban. Annyi irányzat, csak a térre, csak a formára s tegyük hozzá, csak a sematikus tartalomra törekvő szobrászi előírás és megoldás kereszteződésében is meg tudta tartani önmagát. Már említett, 1944-ben készült, s ma szülőhelyén, Kapuváron álló Kenyérszegő Kenyérszegő nő nő c. szobra az életet továbbvivő, a jelenben a jövőért élő ember szimbóluma. És egyben a művész egész munkásságáé is. Mert Pátzay Pál így gondolkodott. A Képző- művészeti Főiskolán tanítványok, nemzedékek serege nőtt ki a keze alól. Akik közül nem egyre lehetett méltán büszke, mint ahogyan a tanítványok is megható szeretettel és tisztelettel tekintettek a mindig adni tudó mesterre. Sokat alkotott és igazán művei szólnak mellette, és felelnek érte majd a jövőben. Így például a székesfehérvári Huszáremlékmű (a század talán legjobb magyar lovas szobra), a klasszikus nyugalmú Fésülködő lány, a Verdi figura, a Kodály portré, a pécsi Hunyadi emlékmű, s a Felvonulás téren álló Lenin szobor. Pátzay Pál méltósága, személyiségének varázsa, szép humánuma az őrs' n mindenütt föilelhető . .léri alkotásaiban él tovább. Szelleme pedig a tanítványok, a követők munkáiban. H. M. BODNÁR ISTVÁN VERSEI: Reményem íves magassága Titkoknak titka csönd-kupolában zengő fény milliárd fürkésző reményem íves magassága parázsló édeni égbolt I ébressz ölelj magadhoz tágölű térbe türelmed tornyával kérdezz üzenjetek tejútrendszerek arcomon patyolat fátyol térdelek palotád alatt Szegődik fényképezőgéppel Bulldózerektől várunk kegyelemdöfést a tetvesörökségű esőtől-mállott vályogfalainknak Messziről jött utas szegődik fényképezőgéppel nádtetőnk nyomába A tenyérnagyságú ablakunk mögött a sötétség szederjes árnyai telepednek kemence kitágult szeme kapdos csatakos ajtó vakutói összerezzen „...dézsmáló! házuk mentes legyen“ Hajdúk a Nyírségben A Bocskai-felkelést lezáró bécsi békét 375 évvel ezelőtt, 1606. szeptember 23-án kötötték meg. Ez többek között biztosította a magyar rendek jogait, szabad vallásgyakorlatát és az erdélyi fejedelemség önállóságát. Még ugyanannak az évnek, 1606- nak a végén a zsitvatoroki békével lezárult az országra pusztulást hozó sikertelen tizenöt éves háború. Egy évvel korábban, 1605. december 12-én Bocskai István megjutalmazta a hajdúkat, akik a Habsburg-ellenes harcban a legvitézebbül verekedtek, és számukra földet, szabadságot adományozott érdemeikért. De ez csak a Bocskai táborában küzdő egykori marhapásztorok egy- harmadát emelte ki az örökös jobbágyságból. A 17. században újabb hajdútelepítések történtek, így négy nagyobb hajdúlakta terület alakult ki. A Bocskai által letelepített hajdúk városai, az úgynevezett „öreg hajdúvárosok”; a szabolcsi hajdúk települései, a „kisebb hajdúvárosok”; a Sajó—Hernád melléki hajdútelepek és a körösköz-bihari hajdúság te- , lepei. A függetlenségi küzdelmekben érdemeket szerzett katonák legtöbbje az egykori Szabolcs megyében talált újra otthont. A szabolcsi „kisebb hajdúvárosok” földrajzilag a Nyírségen és a Tiszaháton helyezkedtek el. Harmincöt településnél lehet bizonyítani, hogy hajdúk lakták hosszabb- rövidebb ideig. Köztük volt Nyírbátor, Nyíregyháza, Téglás, Üjfehértó, Szentmihály és Balsa. A kiváltságolások közül időben az első a nyírbátori 1611-es hajdéteíepítés. Akkor Báthori Gábor helyezte el hajdúit a városban. 1621-ben a későbbi erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György, mint Bethlen Gábor felső-magyarországi hadainak főparancsnoka telepít Téglásra hajdúkat. Időrendben a harmadik hajdúvá lett település Szentmihály. Itt Lányai Zsigmond földbirtokos a letelepítő, aki 1623- ban Gergely deáknak és hajdú társainak engedi meg a beköltözést. 1632-ben fehértói és bökönyi „jószágaira” Rákóczi Pál enged be hajdúkat. Lónyai Zsigmond nevével, mint a nyíregyházi hajdúk letelepítőjével 1637-ben is találkozunk. A balsaiak egyetlen okleveles kiváltságolásáról 1643-ból tudunk. 1643. április 6-án Fogarason adta ki I. Rákóczi György és Ló- rántffy Zsuzsanna telepítő levelüket a balsai hajdúknak. A hat nyírségi hajdútele- pü'ésre „szállók” a katonai szolgálat mellett mezőgazdasággal is kezdtek foglalkozni. A beköltöző hajdúk létszáma változó volt. Az egyes oklevelek nem is nevezték meg pontosan, hogy hányán üthetnek tanyát. Balsán „bizonyos számú hajdú vitézeknek” adtak kiváltságot. Nyíregyházán 1637-ben „Tárcsái István több társával együtt” telepedhetett meg. Máshol jelzik a kiváltságoltak létszámát. 1632-ben Űjfehértón „bizonyos számú szabad Rácz és Hajdú vitézeknek” engedik meg a betelepülést. Nyíregyházán II. Rákóczi György 1655-ben harmincötös létszámot állapít meg: „ ... a mi ecsedi várunk kapitányának ... tudta nélkül senkit maguk közé ne bocsássanak, és 35-nél több lovas ne legyen, sőt akik e számon felül odaköltöznek, azokat jobbágyaink közé sorozzák ...” Miért telepítettek hajdúkat a nyírségi településekre? Az oklevelekből kitűnik, hogy a hajdúk kiváltságolásával a fejedelmek, illetve a földesurak célja az volt, hogy birtokaikat a zavaros időkben védelmezzék, és a megritkult vagy teljesen elpusztult népességet a falvakban pótolják. Az említett településeken a hajdúk jobbágyok mellé szálltak le. A letelepedő hajdúk kiváltságai, jogai között a legfontosabb, hogy mentesek voltak a jobbágyi terhektől, szolgáltatásoktól és szabadon költözhettek. Az 1611- ben Nyírbátor Szentvér nevű utcájába szálló hajdúknak „egy-egy egész háztelket” adományozott Báthori Gábor, és nem kellett adózniuk. 1655-ben II. Rákóczi György akaratából ...... mindennemű dézsmaadástól ... házuk mentes legyen, semminemű paraszti szolgálatra, a város közzé való adózásra ne kény- szeríttessenek ...” Bethlen István 1640-ben nyíregyházi letelepülőknek adott okmányában kijelentette, hogy „semminemű jókból tizedet és dézsmát adni ne tartozzanak”. A hajdúk szabadon költözhettek. A szentmihályiakról pl. azt tudjuk, hogy akaratuk szerint felkerekedhettek, házukat a helyükre költözőknek eladhatták. A nyíregyházi hajdú is, ha „valahová akar menni, szabadon elmehessen”. A jogok mellett a kiváltságot adó nemesek megszabták a hajdúk legfőbb kötelezettségét, a katonai szolgálatot is. Szentmihályon egy hónapig ingyen, azután zsoldért szolgáltak. A nyíregyháziak is kötelesek voltak a harcok idején „jó készülettel felülni”, és táborba szállni. II. Rákóczi György 1655-ös oklevelében a nyírbátoriak katonai szolgálatáról ez áll: „Szükség idején pedig tartozzanak a vár (az ecsedi — a szerk.) oltalmazására hosz- szú puskával bent lenni; igaz hűséggel, fejük fennállásáig, azt ... megtartani, oltalmazni.” A 17. század közepétől a hajdúk fokozatosan elvesztették kiváltságaikat, lesüllyedtek a jobbágyok közé. Eleinte alkalom és szükség idején még hadba keltek, de katonai szolgálataikat egyre gyakrabban pénzért megváltották. Így erősödő függésbe kerültek egykori letelepítőik- kel. Ezt a folyamatot meggyorsította a nyírségi településeket is pusztító 1660-as török hadjárat és az önálló Erdély bukása. A török kiűzése után újra megerősödő Habsburg központosító törekvések tovább faragtak a hajdúk jogaiból. Az 1600-as évek végére a nyírségi hajdúk kiváltságai visszavonhatatlanul elvesztek. Reszler Gábor Lovas és gyalogos hajdú. (17. századi metszet nyomán a szerző rajza) IfU VASÁRNAPI MELLÉKLET Humánuma szobraiban él tovább MTI fotó — KS)
