Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)
1981-09-15 / 216. szám
1981. szeptember 15. KELET-MASYARORSZÁG 3 Kezdeményezőbb műszaki munka Beszélgetés Szabó Jenővel, a GTE megyei titkárával Ma kezdődik a megyei műszaki hónap, október első napjaiban pedig az MTESZ országos tisztújító küldöttgyűlésére kerül sor. Szabó Jenő, a HAFE nyíregyházi gyárának osztályvezetője mindkettőben érdekelt: a Gépipari Tudományos Egyesület-megyei titkáraként a műszakr hónap nyele GTE-rendezvényének egyik gazdája, az országos tanácskozáson pedig a négy szabolcs-szatmári küldött között lesz. A műszaki értelmiség e két jelentős eseménye adott keretet beszélgetésünkhöz. Sok szó esik manapság arról, hogy a műszaki ^értelmiség tudása rendkívül nagy szellemi értéket képvisel, amellyel a magasan képzett szakemberek számottevően járulhatnak hozzá a népgazdaság céljainak megvalósításához — mondta a bevezetőben Szabó Jenő. — Az MTESZ, a tudományos egyesületek éppen abban segíthetnek, hogy a legfontosabb feladatok megvalósítása érdekében mozgósítják a műszaki értelmiséget. A Gépipari Tudományos Egyesület nemrégiben tartott országos közgyűlésén már érződött, hogy az érdeklődés fokozottan fordult a gazdasági fejlesztés fontos kérdéseire. — Melyek érintik ezek közül a GTE megyei szervezetét, illetve megyénk műszaki értelmiségét? — A GTE tizenegy kiemelt feladatot határozott meg; valamilyen formában mindegyik érinti Szabolcs-Szatmárt is, a célokat pedig más tudományos egyesületekkel közösen válthatjuk valóra. Ilyenek például az energiagazdálkodás hatékonyságának javításáért teendő intézkedések, a technológia fejlesztésére, a gyártás magasabb szintű megszervezésére tett kezdeményezések. Kiemelném bizonyos tervek, koncepciók véleményezésének lehetőségét. — Milyen gondolatokkal utazik az MTESZ országos közgyűlésére, mit vár a tanácskozástól? — Jó programot várok elsősorban, olyan elképzeléseket, amelyek alapján majd az egyesületekben, az üzemi csoportokban képesek leszünk jól mozgósítani a műszaki értelmiséget. Ebben vannak sajátos szabolcs-szatmári feladatok is. Közismert, hogy a megye ipara, így műszaki értelmisége is fiatal, amely egyre inkább megfelel a legigényesebb feladatoknak is. Ezt az igényességet, a kezdeményező készséget kell fokoznunk nekünk a tudományos egyesületi munka keretében. Hogyan vesz részt a GTE a műszaki hónap rendezvény- sorozatban? — A GTE már az első szabolcs-szatmári műszaki hónapokon is ott volt, s a mostani, XVII. ilyen rendezvényen nyolc előadással, ankét- tal, szélesebb körben szervezett tapasztalatcserével leszünk jelen. Ügy gondolom, megéri a befektetést a műszaki hónap, hiszen eddig még mindegyik sok újat adott a műszaki szakemberek munkájához. Egyetlen témán is be lehetne mutatni, mit jelenthet az érdeklődők számára egy-egy ilyen esemény. Az utóbbi évtizedben Magyarországon különösen jelentős a hegesztés. Rengeteg szakemberre van szükség, s az egyre bonyolultabb berendezések, olaj- vagy gázcsővezetékek hegesztése speciális szaktudást igényel. A műszaki hónap alkalom arra, hogy az ország minden területéről egybegyűljenek azok, akik a gyártóműtől kezdve a hegesztőberendezések gyártóin át, a segédanyagokat beszerzőkig, a karbantartókig és magát a hegesztést megtervezőkig, elvégzőkig érdekeltek ebben a munkában. — Az idén mi lesz a legfontosabb témájuk? — Az üzemfenntartás, az oktatás és a továbbképzés. Szeretnénk felmérni, egyben elérni —, illetve ahhoz segítséget nyújtani —, hogy a feladatokkal összhangban legyen a szakemberek képzettsége. A megye előtt álló feladatok mind több, jól képzett szakembert igényelnek. Ha egy-egy vállalat külön- külön kívánja képezni szakembereit, akkor az sokkal lassabban és költségesebben valósulhat meg, mintha az egyes ágazatok vagy még annál szélesebb területek közösen szervezik meg a szakembergárda képzését, továbbképzését. Ankétunkra, amely „Megyénk műszaki szakember-ellátottsága a gazdaság- politikai célkitűzések tükrében” címet viseli a gyakorlati műszaki szakemberek mellett meghívtunk tanácsi, főiskolai, továbbképző intézeti, kutatóintézeti szakembereket. — Mindezek nem lehetnek egyetlen rendezvénysorozat feladatai. Mégis milyen pluszt ad a célok eléréséhez a műszaki hónap? — Nem is arra gondolunk, hogy egyetlen ankéttal megoldjuk a feladatokat. A nézetek egyeztetésére, megismerésére azonban jó lehetőséget teremt. Év közben is vannak hasonló rendezvényeink, de azok talán kevésbé kerülnek a közfigyelembe, mint amikor ilyen koncentrált eseménysorozat irányítja rá az érdeklődést a műszaki szakembereket foglalkoztató kérdésekre. Élén- kebb ilyenkor a műszaki propaganda is, szélesebb körhöz jutnak el a meghívók, s nemcsak a műszaki értelmiség, hanem mások is értesülhetnek a rendezvényekről, részt vehetnek azokon. Ez a műszakiaknak is hasznos, ezért is várjuk mindig nagy érdeklődéssel a GTE és más egyesületek rendezvényeit a műszaki hónap idején. M. S. A székelyi Búzakalász Tsz-ben jelenleg 16 ezer kacsát nevelnek. Télre 14,5 ezerre szűkítik le ezt a számot, s így alakítják ki a törzsállományt. Á RÉSZES MŰVELÉS HASZNA VA1ÁN Szabolcsország, almaország. Méltán híres jonatánja és starkingja után hívják így határainkon túl is a megyét. Az évek, évtizedek alatt rászolgált erre az elnevezésre. A silánynak tartott nyírségi bomok pirosló almákat érlel, s a szatmári és beregi rész sem marad el emögött. A kertekben a fák sokasága roskadozik a gyümölcstől. Hétezer tonna Vaja nem mindennapi helyzetet foglal el a megyei almás községek között. így beszél erről Papp László, a II. Rákóczi Ferenc Termelő- szövetkezet főkertésze: — A három községben: Vaján, Rohodon és Nyírpa- rasznyán 491 hektár a termő almás. Munkaerő-problémánk évek óta nincsen. Tudniillik, tíz évvel ezelőtt részes művelésre adtuk ki tagjainknak és dolgozóinknak a gyümölcsöst. Egy-egy csoport három—öt hektárt vállalt, s ezen a területen végzik a metszést, a fejtrágyázást, a szedést, a csomagolást. Mindezért az alma árából tizennyolc százalék illeti meg őket. Jól bevált ez a módszer. Másutt mindenütt főiskolások, egyetemisták szedik az almát, nálunk a családtagok, ismerősök, rokonok. Emellett még a minőségre is jobban vigyáznak, hiszen a ládában ott a név és az átadott alma után kapják meg a járandóságukat. Hétezer tonna téli almát várnak a szövetkezetben. Ez kevesebb a várt mennyiséglönnek a rokonok nél, mert augusztusban kétszer érte jégverés a gyümölcsöst, s ennek a minőség is kárát látja. Az Állami Biztosító szakembere a napokban méri fel a végleges kárt. — Hetedikén indult az első kamion Somkoszinóba — mondja Papp László. — Szállítunk Tuzsérra is, a többi szocialista országba pedig vasúton küldjük. Jelentős mennyiségű, közel hatezer tonna háztáji almát is értékesít a szövetkezet. A Bégány dűlőben Az almafák között ládák, fagyapot és papír látszólagos összevisszasága jelzi: almát szednek és csomagolnak. — Szeptember elején kezdtük a szedést — mondja Simon Péterné. — Négyen négy hektárt vállaltunk. Azt is mondhatom, családi vállalkozás, mert a férjem testvérével műveljük közösen ezt a területet. A kalákából a férj, Simon Péter hiányzik, beteg. Simonná édesanyja viszont dolgozik, ugyancsak gyorsan szedi az almát. A négytagú csoport másik két tagja Királyfalvi Géza és felesége, ök is a fa körül szorgoskodnak, s amikor tele a vödör, a hirtelenjében összeeszkábált válogatóhelyhez viszik a gyümölcsöt. . — Itt a fa alatt válogatunk, csomagolunk — szól közbe Királyfalviné. — Évek óta így csináljuk' és igazán jól megy. — Alma is van bőségesen, csak úgy roskadozik a fa — mondja Simonná édesanyja, Tisza Sándorné. — Csak nézze meg, hogy elintézte a jég. Háromfelé válogatják Bizony, a jég nem kímélte a Bégány dűlőben az almát. Ezen a részen megelőzte a szüretelőket. Pedig a nyár közepén az utóbbi évek legszebb termésének mutatkozott. — Háromfelé válogatjuk — folytatja Simonná —, exportnak, háztartásinak és léalmának. Hát a háztartási minőségű majdhogynem egyforma mennyiségű az exportnak valóval. Kesergésre azonban nincs idő, szedjük és válogatjuk az almát. — Ládánk az van, itt csináljuk a szövetkezetben — mondja Királyfalvi Géza. — Mindannyian a fűrészüzemben, a ládaszegezőben dolgozunk. Ezeket a ládákat lehet, hogy mi készítettük. A Szabolcs ládákból a háztájinak is jut, fagyapot, papír is van. Eddig nem volt hiány, reméljük, ezután sem lesz. Gyorsan halad a munka, jókedvvel szedik az almát Si- monék és Királyfalviék a Bégány dűlőben. Egy pár nap múlva megszaporodnak, hiszen hazavárják Pestről a testvért, meg rokonokat és ismerősöket is beszerveztek a szüret munkáiba. Sípos Béla A gyárkapuban csokoládébarna fiatalemberek jelentkeznek az aznapi munkára. Az Alkaloidában már ismerősként üdvözlik őket a dolgozók: Ghánából négy férfi és egy vegyésznő öthetes szakmai tapasztalatcserére érkezett Tiszavasváriba. A napokban már búcsúznak is. — Nagyon érdekes volt számunkra a magyarországi út — kezdi a beszélgetést a csoport vezetője, Emmanuel Annám. — Először járunk az önök országában, én gyógyszerész vagyok, a munkatársam Mrs. Mabel Sampong vegyész. A főváros, Accra gyógyszergyárában dolgozunk. — Azért volt hasznos az itteni ismerkedés — folytatja Mabei asszony —, mert a világhírű magyar gyógyszeripartól még sok mindent tanulhatunk. Olyan hatalmas ez a gyár, hogy az öt hét kevésnek bizonyul mindent megismerni. A távoli afrikai országból érkezett fiatalok köny- nyen hozzászoktak a mi viszonyainkhoz. Igaz, a 15 fokos melegben most nagyon fáznak. Náluk, az óceán partján rendszeresen harminc fok van, bár ez afrikai viszonylatban mérsékelt melegnek számít. Angolul beszélnek, ez a hivatalos nyelvük. Szükséges ez, mert a hat törzsi nyelvet és az ezek nyelvjárásait beszélő ghanaiak nem értenék meg egymást. A twi nemzetiségű Mabei és a ga nemzetséghez tartozó Emmanuel például egymásközt is angolul beszélnek, különben nehézségeik lennének, ha mindketten anyanyelvükön szólalnának meg. Szakmai ismereteik bővítése mellett eleinte szorongva gondoltak arra, hogyan tudnak majd alkalmazkodni a mi szokásainkhoz. — A magyar konyhát az első gulyásleves után megkedveltük — szól Mabei Sampong. — Otthon én is főzök ilyen levest, csak mi másképp hívjuk. Disznóhúst mi is főzünk rendszeresen. Ennek ellenére nálunk az alapvető táplálék a rizs, a kukorica — ebből sokféle főételt készítünk —, és az év minden szakában a banán. Igen sok kakaót iszunk. — A ghanai lehetőségeket figyelembe véve megpróbáljuk alkalmazni az itt látottakat. Engem lenyűgözött a fejlett technológia. — Én pedig az antibiotikum meghatározására láttam itt jó módszert, ez egy mérési eljárás, otthon kipróbálom — mondja Mabel. Itteni munkájukat Maczkó Gábor termelési főosztályvezető irányította: — Ghánában a gyógyszeralapanyag-gyártás és a feldolgozás terén akarnak tanulni tőlünk. A két ország közötti államközi egyezmény alapján a Tesco tudományos és műszaki szervezési iroda keretében az accrai gyógyszergyár öt fiatal szakembere érkezett magyarországi tapasztalatcserére. Személyre szóló feladatokat kaptak a gyárban. A gyártási típustól függően ki-ki érdeklődésének megfelelő területen mozoghatott. így nemcsak gyógyszerek és granulátumok jutnak el tőlünk Ghánába, hanem hírnevünket és itteni tapasztalataikat is közreadják az itt járt vendég szakemberek. T. K. Jó kedvet kívánok! N apkorongból formált gyermekarc nevet ránk az ut- j cán, a plakátokról. Derű' ez a rohanásban, tülekedésben. S ha valaki még j egy pillantást vet a fal- I ragaszra, olvashat egy mondatot is: Jó kedvet, kívánok! Szíven ütött a kép s a mondat Nem tudom pontosan, kire gondol- | tak a plakát készítői, s így bátran úgy véltem: nekem is szól a kíván- | ság. Még vissza is kö- ' szöntem futtában: Köszönöm ! De mit is jelent valójában az, hogy Jó kedvet kívánok!? Morfondírozok magamban, s kipróbálom a gyakorlatban. Mondom másnak, de a legtöbben csak értetlenül héznek. Vajon mit akar ez a bolond? Már-már csalódnék a falragasz hatásában és értelmében, amikor történet jut az eszembe. A / VOLÁN Ikarusz brigád- \ ja mesélte. Munkások, fiatalok. Közreadom. — Tudja maga milyen öröm az, amikor megállunk a tiszarádi iskoljf előtt, s intünk a pulysű^ nak: befelé a buszba, megyünk kirándulni! A szemeket kellene látnia! Ennyi a történet Jó kedvet kivánok! Biztosan ezt gondolják, akkor is ha nem mondják. De erre gondol biztosan a Ságvári Tsz elnöke, a papírgyári vezetés, a BEAG igazgatója, aki tudományos rendezvényhez nyújt társadalmi segítséget. Nem mondják, de ők és sokan kívánják a jó kedvet. A fiatalember a lakótelepi fociketrecbe a nyolc-tízévesek meccsét vezeti. Bíró, fut rohan és ítélkezik. A játék zavartalan, izgalmas, sportszerű. Jó kedvet kívánok — mondhatná. Nem mondja, teszi! Pazar a plakát, készítője telibe találta a mosolyt, a mondandót, s az időszerűséget Mert annyi minden mást kívánunk egymásnak, gyakorta nem is a jót hogy időszerű ezt a jókívánságot is meghirdetni. Az érettségi találkozón a nyugdíjas tanár mutatja a tanítványoktól kapott levelet Köszönik a tanítást, a tudást a nevelést. A tanár derűs, minden levél szinte azt kiáltja neki: jó kedvet kívánok! Sokszor nincsen időnk egymásra. Türelmetlen a boltos, a művezető, az orvos, a munkás, a beteg, a tanítvány, a tanár — hadd ne soroljam. Türelmetlenek vagyunk. Milyen jó lenne, ha valaki formát bontana, s sok duzzogás közben így kiáltana fel: jó kedvet kívánok! Először kinevetnék, aztán nevetnének. És aki nevet, már nem haragszik. Jó kedvemet most hát továbbadom. Olvasónak, mindenkinek. Javaslom, sok helyre tegyenek ki ebből a falragaszból. Gyárba, irodába, iskolába, rendelőbe. Hogy kételkednek a hatásban? Talán részben igazuk is van. A nevető arcú gyermek nem old meg mindent. Magatartás, viselkedés és munka kell ahhoz, hogy alap is legyen a derűhöz, a jó kedvhez. Mert a jó kedv nem állapot, hanem cselekvés, így aztán kibővítve az uitcán látható felirat: Cselekvő jó kedvet kívánok! Bürget Lajos Afrikából Tiszavasváriba Fehér köpenyben
