Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)

1981-09-13 / 215. szám

1981. szeptember 13. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET ■■■■■■■■) Ahogy a szociológus látja A korszerű család Szokások, erkölcsök, szemé­lyiségalakító együttélési nor­ma egyik nagyon fontos for­rása a család. Nem lehet elég­szer beszélni róla, és tenni érte, hogy a társadalom sta­bil alappillére legyen, hogy jól szolgálja az egyénnek a társadalomba való beilleszke­dését. A mai magyar családok helyzetéről, életéről kérdez­tük meg Cseh-Szombathy Lászlót, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Szociológiai Kutató Intézetének igazgató­helyettesét iiör .,.07iA . J 1 zésenék á mái viszonyok kö­zött általánosan elfogadott kerete a házasság. Mit tesz társadalmunk a harmonikus, korszerű családok életre hívá­sáért? — A családi életre nevelés újkeletű fogalom, ötven évvel ezelőtt senki sem beszélt ró­la, hiszen a nevelés a szülők automatikus feladata volt. Az, hogy előkerült azt jelzi: problémák vannak a család működésével, és. ezekkel a családtagok egyedül képtele­nek megbirkózni. Senki sem vitatja, hogy a gyerekek saját családjukban tanulnak, de azt valljuk, hogy ezek mellett a speciális ismeretek mellett általánosabbakra is szüksé­gük van. A mai korban, ami­kor a házasságkötés lehetősé­ge mobilabb, szükségszerű, hogy a fiatalok megismerked­jenek általánosabb, más csa­ládokra is jellemző életmó­dokkal. A hagyományos el­képzelésekkel szemben arra kell megtanítani a házasfele­ket, hogy az élet bizony tele van konfliktusokkal. Éppen az a korszerű család, amelyik képes ezeket leküzdeni. Számtalan publikáció jelenik meg napjainkban a családok életmódjáról, sőt kötelező foglalkozás az iskolákban is a családi életre nevelés. Sze­rintem az effajta oktatás nem lehet eléggé eredményes. Olyan eszközökre és alkal­makra lenne szükség, ame­lyek felkeltenék a gyermek érdeklődését a családi témák iránt. Hogy. melyek lehetné-: nek ezek az eszközök és al­kalmak? Ügy gondolom, hogy egy-egy délutáni foglalkozás az iskolában, egy témához illő film vetítése, vagy mond­juk egy novella felolvasása, a gyerekek között. — A családi élet tervezése nagyon összetett dolog. Nem lehet pusztán a születéssza­bályozásra korlátozni. Mi most hazánkban az aktuális tennivaló? — A családi élet tervezése sokrétű feladat. Kiterjed a pályaválasztásra, a munka­helyre, a családi gazdálkodás­ra, a szórakozásra, a baráti kör megválasztására, a ház­tartási munkák elvégzésére. Mégis, az alapkérdés a gyer­mek. Aktuális feladatunk pe­dig az, hogy a családok szá­mára olyan körülményeket teremtsünk, amelyek jó ala­pot szolgáltatnak az életük megtervezéséhez. — A családok többsége im­már több mint húsz év óta nem vállal annyi gyermeket, amennyire a népesség repro- dukációjához szükség lenne. Az“ ön véleménye szerint melyek lehetnének azok a társadalmi segítségek, ame­lyek változást hoznának e területen? — Az imént szóltunk a kö­rülményekről. Egyik legalap­vetőbb gondunk a lakáshiány. Miridjai't hozzáteszem azon­ban, hogy a lakás még Önma­gában kevés a gyermekvál­laláshoz. Az utóbbi időben csaknem teljessé vált a nők foglalkoztatása, ami örvende­tes tény. Ám egy sor szociál­politikai kérdés megoldását is követeli, amelyek a családi terhek társadalmi átvállalá­sát jelentenék. Vannak böl­csődéink, óvodáink. Jó, hogy van gyermekgondozási segély. Ám el kell mondanunk azt is, hogy sokan csak kénysze­rűségből maradnak otthon gyermekük 3 éves koráig, mert nem tudják elhelyezni gyermeküket a bölcsődében. Ügy gondolom, hogy a gyer­mekintézmények fejlesztésé­vel, bővítésével a társadalom többet vállalhat a gyermek- nevelésből. És még valami. Nagyon fontosnak tartom, • hogy a férjek többet vállal­janak a családi terhekből, hi­szen a gyermeknevelés még kiskorban sem pusztán anyai, hanem szülői felelősség. — Mi a véleménye azokról az elgondolásokról, amelyek megkérdőjelezik a jelenlegi családszerkezetet és valami mással is helyettesíthetönek tartják? — A 70-es évek elején te­tőzött a vita a házasság jelen formája körül. Sokan úgy vél­ték, hogy a korszerű életvi­telnek a kommuna, a csoport­házasság felel meg. Csakha­mar kiderült azonban, hogy az új családi forma sem ké­pes kiküszöbölni a monogám házasság problémáit. Termé­szetesen ez a felismerés nem jelenti azt, hogy a több há­zaspárt összekapcsoló közös­ségek teljesen elvetendők! Nem, hiszen ez bizonyos élet­szakaszban, átmenetileg meg­felelő lehet az azonos érdek­lődési körű, elsősorban fiatal korú embercsoportoknak. Az együttélésnek többféle for­mája lehet. A házastársi kap­csolatok mellett ma már ná­lunk is gyakori az úgyneve­zett élettársi együttélési for­ma. Az a véleményem, hogy a jövőben ezek száma tovább gyarapodik majd, különösen akkor, ha a „csak” élettársi viszonyban együtt élők ma még hátrányos megkülönböz­tetései megszűnnének. — Világjelenség, hogy egyre több házasság végződik válás­sal. Sokan, különösen az idő­sebb generációhoz tartozók úgy gondolják, az ok első­sorban abban kereshető, hogy jogrendszerünkben túl egy­szerű a házasság (elbontása. Mi erről az ön véleménye? — Értelmetlen lenne az egymáshoz nem illő emberek­re rákényszeríteni az együtt­élést, hiszen úgy a házasfe­lek, mint a gyermekek sú­lyosan károsodnának. Jog­rendszerünk helyesen veszi tudomásul, hogy a sikertelen házasságok összetartásának sem az egyén, sem a társada­lom szempontjából nincs he­lye. Tehát a megoldás nem a válás szigorítása, hanem a megfelelő párválasztás, a csa­ládi együttélés segítése, he­lyes befolyásolása. — A család szerkezete, mi­nősége módosult, és ma is változik. Hogyan látja ön a jövő családban a nő és a fér­fi szerepét? Milyennek kép­zelhetjük el az ezredforduló magyar családját? — A jövő családja csakis az egyenlőségen alapuló kö­zösség lehet. Olyan együttélé­si forma, amelyben a család­tagok számára adottak a csa­ládon kívüli érvényesülés és képességkifejtés lehetőségei. Ez azonban nem a teljes ki­felé élést jelenti, hanem az egyén személyiségének a ki­bontakozását segíti. A külső hatások gazdagítják a csalá­di közösséget is. Ilyen érte­lemben híve vagyok a nyitott családnak. Úgy gondolom, hogy az állandó megújhodás, egymás vágyainak, terveinek tiszteletben tartása, teljeseb­bé, gazdagabbá teszi a közös családi életet. (te) Tizennégyes névadó volt a napokban a Kallux Cipőipari Szövetkezetben (Jantyik Péter felvétele) Látszat és valóság A külső szemlélő számára az ideális család látszatát keltik. Van lakásuk, szép bú­toruk, a gyerekek szépek, egészségesek, rendes ruhában járnak, jókat esznek, még luxusra is jut. És az asszony mégis tele van panasszal. Hogy ő rohan minden reggel a gyerekekkel az óvodába, bölcsődébe. Az­tán egyenjogúsága teljes tu­datában tülekszik, fut a jár­művek után. Munkahelyén teljes emberként helytáll. Ebédidőben, ha teheti, rohan bevásárolni. Ha erre nincs módja, munka után áll sor­ba, szalad a gyerekekért. Ott­hon még joga van vacsorát főzni, mosni, takarítani, va­salni. A gyerekeket lefektet­ni. nagynéha magával is tö­rődni. És akkor hazajön , a férj. Mondjuk, még segít is vala­miben. De nem szívesen. És rosszkedvű lesz attól, hogy othon fáradt, ideges asszonyt talál, aki folyton lót-fut, aki­nek nincs ideje meghallgat­ni az ő gondjait. Aki komoly témák helyett csak a pelen­kákról, a hiánycikkekről, leg­feljebb a gyerekek étvágyá­ról, egészségi állapotáról haj­landó krumplihámozás köz­ben szót váltani. Aki rendet­len ruhában, kócosán tálalja a vacsorát. Aki nem szereti, ha a férje vasárnap meccsre jár, aki nem szíveli a fér.j barátait; a gyakori túlórákat. A gyerekek még kicsik. Csak akkor bőgnek, ha éhe­sek, ha álmosak, ha nem fog­lalkoznak velük, vagy ha be­tegek. Vajon hol rontották el? Miért élnek egymás mellett férfiak és nők a családban úgy, mintha idegenek lenné­nek? Miért csak a látszatra adnak? Miért csak az idege­nek előtt válnak szerető férj­jé, feleséggé, gondos szülővé? Pedig a férj rendesen haza­adja a fizetését, az asszony is jól keres. Be tudják osztani, rendszeresen vásárolnak is valamit a lakásba, divatosan öltözködnek. Szóval a gazda­sági kapcsolat még jól funk­cionál. Mintha az érzelmekkel len­ne baj. Nem az, hogy a lán­goló szerelem szeretetté, meg­szokássá langyult. Sokkal in­kább abban nyilvánul meg az eltávolodás, hogy kezde­nek közömbösek lenni egy­más gondolatai, véleménye iránt. Az asszony elmerült a gyerekápolás gondjaiba. A férj, noha szereti gyermekeit, olykor még játszik is velük vagy elviszi sétálni őket, ke­veset gondol arra, hogy meg­könnyítse felesége megsoka­sodott munkáját. A férfi -ba­rátai között jobban érzi ma­gát, mint otthon. Velük be­széli meg munkájával, fela­dataival kapcsolatos teendőit. A feleség világa egyre sző­kébb lett. A gyes alatt a kör­nyék kismamái, s az otthon ülő öregasszonyok maradt a társasága. Barátnőitől, a há­zaspár közös barátaitól is el­szakadtak. Nem járnak ven­dégségbe, moziba, színházba, mert nincs kire hagyni a gye­reket. Amikor újból munká­ba állt, csak közvetlen mun­katársaival és a gyerekek óvónőivel bővült a társasága. Eljárni, vendégeket hívni to­vábbra sem maradt ereje, energiája, de főleg ideje nem. Közömbösen, némán ülnek olykor a televízió elé. Egyi­kük sem közli a másikkal gondolatait, csak tőmonda­tokban beszélnek. Látszólag harmonikus, szép család. Nem hangzik el hangos szó, gorombaság egyi­kük szájából sem. Nem ve­szekednek. Nem keresik a „harmadikat”. Csak közöm­bösek, elfásultak egymás iránt. És ebben mind a ket­ten hibásak. Mindegyikük mulasztott, hibázott. Ha fel­ismerik, idejében változtat­nak magatartásukon, még helyrehozhatják családi éle­tüket. (s) Mind a ketten anyukára várunk ... ! Egyszer élünk? A munkahely „második otthontunk”, ezért a jó vagy rossz munkahelyi légkör nagymértékben befolyásolja közérzetünket. Kellemes do­log, ha a munkatársakkal jó a kapcsolat, szívélyes a hang­nem. Sok munkahelyen a kö­zös feladatok, a jól végzett munka barátokká kovácsolja a dolgozókat. Ezeket az érté­kes emberi kapcsolatokat ér­demes ápolni. Vannak azonban a munka­helyeken ideálisnak egyálta­lán nem mondható kapcsola­tok házassági kötelékben élő férfiak és nők között. Ezek sokszor sértik a házastársi hűséget és veszélyeztetik a házasságok fennmaradását. Tudom, mindenkinek ma­gánügye, hogy kivel és mi­lyen tartalmú barátságot tart fent. Ebbe senkinek sincs jo­ga beleszólni. Én sem teszem. Mindössze a házasság védel­mében ejtek néhány szót, amelynek inkább gondolat- és felelősségébresztés a célja. Mivel a nap jelentős ré­szét a munkahelyen töltjük, könnyen kialakulhat a mun­katársi viszonynál mélyebb tartalmú kapcsolat férfi és nő között. Szerepet játszhat az újdonság ereje is, amely mindig vonzóvá teszi a másik felet. S ha átlépik azt a bizo­nyos határt, amelynek egyik oldalán még munkahelyi ba­rátság van, de a másik olda­lán már az egymás akarása-, nak Veszélyes zónája, ennék előbb-utóbb a család látja 'kárát. Ha nem is vezet váláshoz az ilyen rövidebb-hosszabb ideig tartó kapcsolat, a csa­ládi életre mindenképpen ki­hat. Például: az érdekelt fél később megy haza, valótlan dolgokkal indokolja elmara­dását (túlóra, kiszállás, érte­kezlet stb.); a közös családi dolgok iránt közönyös vagy türelmetlen, mert gondolatai a másiknál időznek; leta­gadja jövedelmének egy ré­szét és partnerére költi; szándékosan vitákat provo­kál, hogy indoka legyen elro­hanni hazulról — a másikhoz, stb. A statisztikai adatok sze­rint a válási okok között igen nagy százalékarányban sze­repelnek a munkahelyi kap­csolatok. De nagyon sok eset­ben ezek sem bizonyulnak tartósnak, ha házasságra ke- TÜ1 a sor. Ennek mélyenfek- vői okai -vannak. Az, aki inem tiszteli eléggé, a házasságban mindkét részről kötelező er­kölcsi normákat, könnyen be­leesik ugyanabba a hibába, és új házasságát is lazán ke­zeli. Szívesen teremt ismét kifogásolható kapcsolatot, és kezdődik minden elölről. Ha a családi életforma iránt kötelező komoly fele­lősséggel boncolgatjuk ezt a kérdést, akkor mérlegelnünk kell a helyzetet. A család a legszebb emberi közösség, ahol védett, szeretetteljes környezetben nőnek fel gyer­mekeink, életünk folytatásai. Ha mérlegre tesszük ezeket az értékeket, s a mérleg má­sik serpenyőjébe az alkalmi partnert, vajon melyik oldal súlyosabb lelkiismeretünk előtt? Az ember önmagát fémjelzi, ha a mérleg a csa­lád javára billen. Ha netán erőt is vesz raj­tunk időnként az „egyszer élünk” hangulat — ne dob­juk el a családot múló örömö­kért, mert az életút végén vissza kell néznünk és lelki­ismeretünk előtt felelni kell az életre hívott gyermekeink sorsáért. Az élet naponta kínálja a kapcsolatteremtési lehetősé­geket munkahelyen és má­sutt. A személyi varázs sok­szor hat érzelemvilágunkra. A kísértésnek nehéz ellenáll­ni. Mégis érdemes leküzdeni ezeket az érzéseket, és jelle- mes magatartással megvéde­ni az otthon tisztaságát. F. K. MUNKAHELYI KAPCSOLATOK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents