Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-12 / 188. szám

1981. augusztus 12. KF.LET-MAGYARORSZAO 3 Kultúra kacsalábon R ajtunk az ország sze­me. Pontosabban egy újonnan épülő, illetve egy megszépülő kulturális in­tézményünkön, melyekről — bárhol, bármerre járunk — ismerősök és ismeretlenek egyaránt érdeklődnek. Kíván­csi idegenek, vagy éppen a megyétől elszakadt, de a sza- bolcs-szatmári eseményeket számon tartó ismerősök hol aggódva, hol büszkén jegy­zik meg: lesz már kacsalábon forgó kultúrája Nyíregyházá­nak is. Jogos a büszkeség. Ritkán adódik ugyanis olyan alka­lom egy város életében, mint amilyen most megyeszékhe­lyünkön következik: ősztől önálló társulat kezdi meg működését a felújított Mó­ricz Zsigmond Színházban, majd röviddel utána átadják a megyei és városi művelődé­si központ új épületét. Az 1981-es esztendőt minden bi­zonnyal piros betűs évnek jegyzik majd Nyíregyháza kultúrtörténetében. Jogos az aggodalom is, ha nagyító alá vesszük két új kulturális intézményünket. A színház műszaki szakemberei­től hallottuk, hogy a rekonst­rukcióval a lehető legmoder­nebb technikai berendezése­ket és felszereléseket szerelik be, ami pedig a most már tel­jes pompájában kibontakozó művelődési ház épületét illeti, nos, az valóban olyan, mintha kacsalábon forogna. Mindez azonban csak kül­sőség, úgy is mondhatnánk, a jelszín. Mert igaz, bogy nem vonz, inkább taszít az omla­dozó falú, elhanyagolt épület, hiába is nevezik a kultúra hajlékának — és ilyet sajnos elég sokat találunk még a megyében — de építhetünk csillogó-villogó, kacsalábon forgó csodákat is kultúrpa­lotának, azoknak semmivel sem lesz több a hasznuk, ha csak a forma ki-tűnő és hiány­zik a tartalom. összehasonlítva két újon­nan belépő közművelődési in­tézményünket, a színház ügyében viszonylag nyugod­tak lehetünk. Mind az orszá­gos, mind a megyei illetéke­sek hosszú hónapok óta a le­hető legnagyobb felelősséggel igyekeztek előkészíteni a tár­sulat működésének feltételeit. Persze előkészíteni és megte­remteni — nagy különbség. A külső szemlélő tehát joggal aggódik, hogy még mindig nem vásárolhatja meg az elő­jegyzett bérletét, hogy miért nem készült el korábban a központi jegyiroda, hogy augusztus közepén miért nem került még a nyilvánosság elé az új évad műsora? Részletkérdések, mondhat­nánk, ám, mint részekből az egész, úgy áll majd ezekből is össze mindaz, amit egy város felpezsdülő szellemi életének nevezünk. Mert a színháztól ezt reméljük. Akkora port, mint a szín­ház ügye, nem vert fel a mű­velődési központ építése, pe­dig legalább annyira izgal­mas. Szinte ugyanazt várja tőle a megyeszékhely lakossá­ga, amit a színháztól. Űj, friss szellemet, tartalmas progra­mokat, s mindenekfölött vonzerőt! Akik rosszul világított he­lyiségekben állandó látogatói a kiállításoknak, akik mel­lett többször felrobbant a régi Korona-épület kályhája a komolyzenei hangversenye­ken, “akik elképesztő körül­mények között működő ama­tőr művészeti együttesek tag­jaiként mindenféle viszontag­ságot vállaltak a közösségért — ők tudják: kiböjtölte ez a város az új művelődési köz­pontját. S most, amikor szemünk előtt nő ki a földből, nem ünneprontásnak szánjuk, ha­nem inkább idejében szeret­nénk megkérdezni: vajon ezek a csupa márvány csodatermek miféle vonzerőt kínálnak majd a közönségnek? Marad- e a megszokott népművelői módszer, a régi szemlélet, amit a közönség már ismer és az eddigi tapasztalatok szerint köszöni szépen, nem kér belő­le. Folytatódik-e a népműve­lők vitája, ha a mi művelődé­si központunk kerül majd szó­ba: miért üresek a művelődé­si házak? Üj szemléletnek, változás­nak kell következnie, amely jól felkészült szakembereket kíván, tele ötlettel, az új irán­ti nyitottsággal. L esznek-e ilyen népművelők a művelő­dési házban? — ezt is kérde­zik tőlünk ismerősök-ismeret- lenek. Tudomásunk szerint az új művelődési központ szak­embergárdája csaknem teljes egészében azonos a régi me­gyei, illetve a nyíregyházi vá­rosi művelődési központban dolgozó népművelőkkel. Lét­rejött ugyan a két intézmény integrációja — egyesülése — s jelenleg már az új szervezeti keretben dolgoznak. T ávol áll tőlünk a sze­mélyeskedés, nem sze­retnénk kétségbe von­ni népművelői szakmai ké­pességeket, ám művelődési házaink eddigi programjait, s főként vonzerejét tekintve úgy véljük, az új házban ve­szélyesen kevés lesz a régi szellem! Ha az országos me­zőnyben labdába akarunk rúgni — ismerve egy sereg, jó szakemberrel rendelkező megyei művelődési központ szakember-ellátottságát — akkor a mi házunkban is kö­telező a megújító-megújuló szándék, a frissesség, a pro­vincializmus kerülése, s min­denekfölött az ötlet^ötlet, öt­let! Sok jó rfípművelőre van®1,’ szükség, olyanokra, akik ké­pesek élettel megtölteni a holt falakat. Mert nem ér semmit a kacsalábon forgó ház —kö­zönség nélkül! Baraksó Erzsébet Ha egykoron az őrlető be­bement a malomba, uramnak szólította a molnárt. Ha az kezet fogott vele, akkor min­den rendben volt, megszüle­tett a partneri kapcsolat. Bajban lenne a mai gazda, ha ugyanezt akarná tenni a nyír­egyházi malomban. Itt ugyan­is nő a főmolnár, vagy ahogy a hagyományt csúfító műszó­val nevezik: az üzemvezető. Jászai Pálné, harminc körüli fiatalasszony, aki főiskolát is végzett, molnár is, minden olyan hatalommal rendelke­zik, mint elődei. Tizenöt vagon naponta — Ott'kell lenni az átvétel­től a kiszállításig mindenütt — mondja Jászainé. Munka­időm kötetlen, így aztán hív­hatnak éjjel, s itt kell lenni mindig, ha történik valami. Napi tizenöt vagon lisztet bocsát ki a malom. Ügyelni kell minőségre, zavartalan üzemmenetre, s ami talán a legnehezebb, minden emberi gondra, kapcsolatra, problé­mára. A főmolnárnőt elfogadták munkatársai. Pedig a sok fi­atal mellett öreg malmi ró­kák is dolgoznak itt. — Lét­számunk nem nagy — mond­ja Lakatos András, a malom, a keverőüzem, a tároló üzem­vezetője. Lényegében negy­ven emberei oldjuk meg a nem kis munkát. Ez is lehet­ne 11 fővel kevesebb, ha a sü­tőipar meg tudná oldani a tartályos liszt fogadását. így még naponta 2200 zsákot kell megmozgatni, ez talán itt a legnehezebb munka. Automatizált hagyomány A főmolnárnő kísér a ma­lomban. Emeletről emeletre megyünk, s hallgatjuk az egyenletesen zúgó gépeket,' az őrlőmű semmivel össze nem téveszthető moraját. — Az igaz, hogy a nyíregy­házi közép-európai mérték­kel mérve is a legkorszerűbb malmok egyike — gondolko­dik hangosan —, mégis, az egész lényegében automati­zált hagyomány. Ha valaki látta a Leonard tervezte hen­gerszékeket, malmot, az kí­sértetiesen ráismer a mai be­rendezésre. — Még a módszerek között is ott a sok régi — veszi át a szót Fridrik Endre hengerőr- molnár. Az ember a fülével hallja, hogyan dolgozik a gép. Ha kell, megízleli azt, amit őröl, az íz is beszél. Az­tán a jó molnár meg is ta­pintja a lisztet, az ujjak kö­zött vall az élet. És végül: ott a szem, az ősi módszer a szín­ből tanít olvasni. — Mindez igaz — teszi rá a koronát az eddigiekre Bé­res Józsejné, a laboratórium vezetője. Itt korszerű gépek­kel, műszerekkel is vizsgá­lunk, de még ma is él a régi magyar módszer, a Pekár- próba. Egy átlagot jelentő or­szágos mintával vetjük össze lisztjeinket, s a színből sok­mindenre tudunk következ­tetni. Szüntelen üzem Bemegyünk a meó helyisé­gébe. Liszt fölé hajolva ta­láljuk Hámornyik Lászlónét. Menet közben ellenőrzi az őr­lést, s ha valamit észlel, azonnal jelzi a molnárok­nak. Gyakorlott szeme rög­vest meglátja, ha több a kor­pa, ha nem megfelelő a fi­nomság. Meghatározott rend­ben továbbítja a mintát a la­bornak, s készíti feljegyzését a minőségről. — Erre kényesek vagyunk — fejtegeti Lakatos András. Már a tárolásnál ügyelünk arra, hogy olyan búzákat hoz­zunk össze, melyek egész év­re egyenletes minőségű lisz­tet adnak. A gabona hozzánk a nyíregyházi járás területé­ről érkezik, lisztjeink lát­ják el Nyíregyházát, Vencsel­őlt és környékét, Tiszalököt, Tiszavasvárit és környékét, s jut belőle megyén kívülre is. A malom jó hírére ügyelünk, s a jó búzából, mint amilyen az idei is, nem szabad mást őrölni, csak jót. A gondosan programozott gépek működését kijelző táb­lán mutatja az automatika. Az önműködő, telexre kap­csolt mérőberendezés órán­ként tájékoztat mennyiség­ről, minőségről. Két emeletre egy molnár jut. De jut, mert ember nélkül nem tud élni a malom. Ezért találjuk szinte a gépekbe bújva Pólyák Sán­dor molnárt. — A búza élő anyag. Élő anyagot pedig csak akkor tu­dunk feldolgozni, ha élő szem, figyelem kíséri útját. Ezt a szép munkát nem szabad csak nagyon komolyan végez­ni. Másként nem érdemes. Itt három műszakban, szüntelen járnak a gépek. Itt nincsen megállás. A liszt nem hiányozhat se a sütőüzemből, se a boltból. És bizony azt mind tudjuk, akik kenyérfo­gyasztók vagyunk, nem min­degy, milyen is a liszt. Futnak a liszteszacskók Utunk utolsó állomásához érünk. Oda, ahol a nagyon okos Fawema-gép zacskókba csomagolja a lisztet. Ketten kezelik az ördöngős masinát, amely percenként 32—33 kilót rendez zsákba, zárja azt le, rendezi is 15 csomóba, csoma­golja fóliába, zsugorítja a műanyagot, s szállítja a rak­tárba. Czirákiné csak fel­ügyel rá, pótolja a fogyó zacs­kókat. Sorakozik a raklapon a sok-sok tonna liszt. — Magam is háziasszony vagyok — mondja a labora­tórium vezetője, Béresné —, így nyugodtan mondhatom: az idei búzából jó liszt ké­szül. Azt alátámasztják a mé­rési eredmények, de a gyakor­lati próbák is. örülnénk, ha aki találkozik termékünkkel, néha ránk is gondolna. Napi 150 tonna lisztet őröl­nek a rovátkás hengerek. Itt készül kenyerünk alapja, na­pi lisztünk. Mindez olyan ter­mészetes, hogy észre sem vesszük. Tisztelet érte az itt dolgozóknak. Szöveg: Bürget Lajos Fotó: Császár Csaba Szabadtéri színpad Naményban Kisiparosok építik társadalmi munkában Azért a kopácsolásért, ami mostanában hallatszott a ger- gelyi strandon, aligha hara­gudott is valaki. Először is azért, mert a zaj csak nap­közben volt hallható, másod­szor viszont azért, mert a zajt a szabadtéri színpad épí­S ha már színpad, ne le­gyen akármilyen, adták ki a jelszót a mesterek. Barabási pattintott kőből építik, s a kihalófélben lévő eljárást ter­mészetesen barabási mester, Szalma Árpád, s a munkát ugyancsak értő Koncz Sán­dor, Szucsányi Károly alkal­mazzák. E z a nap is olyannak in­dult, mint a többi. Kö­zel 700, egyenruhában töltött nappal a háta mögött, jelentkezett szolgálatra egy reggelen Csák Sándor határ­őr. A nyírbátori fiú, aki egyébként a román határ kö­zelében lévő határőregységen töltötte katonaidejét, leszere­lés előtti utolsó feladatára in­dult. Délelőtt megkapta a harci feladatot, s annak ellátására Aldus nevű kutyájával együtt indult el a szemerkélő eső­ben. Maga sem tudta, hány­szor tette meg két év alatt a portya útvonalát, ám azzal tisztában volt: bár leszerelés előtt áll, ugyanolyan éberen kell őrködnie, mintha első ha­tár menti portyájára menne. A Krasznát már bokáig érő sárban érték el. Mivel Csák határőr semmi gyanúsat nem észlelt, a parancsnak megfe­lelően folytatta a járőr szá­mára meghatározott útvona­lát. A néhány száz méterre lévő gátőrház volt a követke­ző cél. Az épületet árvízvé­delmi készültség idején a gát­őr lakja. A folyó most mé­lyen a gátak közé húzódva fo­lyik, a ház lelakatolva áll. A lakat sértetlenségét az erre elhaladó járőrnek minden al­kalommal ellenőriznie kell. Nem történt hát ez másként értesítette a határőrőrs ria­dócsoportját, akik a helyszín­ről az idegent az őrsre kísér­ték. Mire Csák határőr szolgá­latát teljesítve bevonult az A határon ezen a délelőttön sem. A ha­tárőr az épület közelébe ér­ve nyomban észrevette, hogy a szél himbálja a nyitott aj­tót. A zárat felfeszítették. Nyomban átvizsgálta az épü­letet, s miután Aldus szima­tot vett, megkezdődött az ül­dözés. Mindössze néhány száz métert tehettek meg, s az egyik útmenti bokorban bőrig ázott férfire bukkantak. Mivel az idegen a határőr igazoltatási felszólításának nem tett ele­get, Csák Sándor elfogta, majd megmotozta a férfit. Az őrizetbe vétel után nyomban őrsre, ott már megállapították a határsértő személyazonos­ságát, Páska Soril Petre ro­mán állampolgár, eredeti lak­helyéről Nagyváradra, majd onnan vonattal Szatmáron keresztül, nagynénje megláto­gatására Nagykárolyba ment. A rokonnál két napig tartóz­kodott, s a nagynéni vendég­szeretetét megunván előbb úgy döntött, hazautazik, de aztán meggondolta magát. Mivel szakképzettséggel nem rendelkezett, s ezért ne­ki tetsző munkahelyre nem vették fel, elhatározta, megkí­sérel külföldön munkát vál­lalni. A nagykárolyi vasútál­lomástól gyalog indult el a határ felé. A lakott területe­ket kerülve jutott a határ­sávba, majd illegálisan átlép­te a román—magyar határt. Magyar területen felfeszítve a gátőrház ajtaját, odahúzódott az eső elöl, de itt nem érez­te magát biztonságban. Ügy döntött, továbbindul, akár da­colva az esővel is. Ám nem jutott messzire, mert rövide­sen észrevette, hogy követik, ezért egy útmenti bokorba húzódott. Itt fogta el Csák Sándor határőr a határsértőt, akit a kihallgatás után a ma­gyar hatóságok átadtak a ro­mán határőrizeti szerveknek. Csák Sándort pedig a befe­lé irányuló határsértő elfogá­sáért, a nyírbátori határőrke­rület parancsnoka hat nap jutalomszabadságban részesí­tette. Ennek letöltése után szerelt le Csák határőr, aki­nek özvegy édesanyja méltán lehet büszke fiára. Az állam­határ őrizetében két eszten­deig becsülettel helytállt. Fekete Lajos tése okozta. Az történt ugyanis, hogy a vásárosnaményi járás kisipa­rosai összefogtak, vannak vagy száztízen, s elhatároz­ták, hogy társadalmi munká­ban valami maradandót hoz­nak létre. így esett a válasz­tás a színpadra, amihez az anyagot a tanács, a munkát pedig a KIOSZ körzeti cso­portjának tagjai adták. A színpadot, melynek épí­tőit természetesen lehetetlen felsorolni, augusztus 20-án adják át a közönségnek, s bízunk abban, hogy nemcsak az esetenkénti 'ünnepségek, hanem az üdülők szórakozta­tásának célját is szolgálja majd. (speidl) Szeptember 1-től emelkednek a nemzetközi postai díjak A Nemzetközi Egyetemes Posta Egyesület kongresszusának hatá­rozata alapján a világszervezet­hez tartozó posták 1981. július 1- töl folyamatosan felemelik a nemzetközi postai küldemények diját. Hazánkban 1981. szeptem­ber 1-től emelkednek a nemzet­közi postai díjak. A díjemelés egyaránt érinti a levélpostai és a csomagküldeményeket. Az emel­kedés mértéke átlagosan 123 szá­zalék. Ezen belül például a 20 grammnál nem súlyosabb levelek díja 100 százalékai — 4 forint­ról 8 forintra • — a nyomtatvá­nyoké 250-től 500 grammig több mint 200 százalékkal — 10 fo­rintról 32 forintra, a levelezőla­pok díja pedig 67 százalékkal — 3 forintról 5 forintra — emelke­dik. Nem változnak a külföldre szó­ló pénzesutalványok és utánvé- teles küldemények, továbbá a szocialista országokba küldött 20 grammnál nem súlyosabb levelek, valamint a levelezőlapok és ké­pes levelezőlapok díjai. Egyszerű­södnek és általában csökkennek a légipostái pótdíjak, mert az ed­digi 5 féle pótdíj helyett csak 2 féle lesz; Európába 1 forint, Európán kívül pedig 2 forint. A megváltozott díjakról és feltéte­lekről a postahivatalok adnak részletes tájékoztatást. K, Mindennapi lisztünk Jászai Pálné, a főmolnár

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents