Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-12 / 188. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. augusztus 12. Az amerikai elnöknek a neutronfegyver sorozatgyártásáról hozott döntése vezető téma a keddi szovjet lapok külpolitikai oldalain. A szovjet sajtó részletesen beszámol a világ közvéleményének azonnali tiltakozásáról, s egyben képet ad arról, mi a Szovjetunió véleménye erről a döntésről. Az első kommentárok főként két tényezőre figyelmeztetnek: egyrészt arra, hogy a neutronfegyver gyártásának megkezdése ismét azt bizonyítja, hogy a washingtoni kormány nem a megegyezésre, hanem a korlátlan fegyverkezésre törekszik, másrészt arra a tényezőre hívják fel a figyelmet, hogy a tapasztalatok alapján aligha lehet hinni annak az ígéretnek, amely szerint a Pentagon nem akar ilyen fegyvereket Nyugat- Európába telepíteni az érdekelt államok beleegyezése nélkül. A japán sajtó kedden egyöntetűen szerkesztőségi cikkekben ítélte el a neutron-, fegyver előállításához zöld utat engedő Reagan-i döntést, tiltakozásra szólította fel a japán kormányt. A Szuzuki- kabinet azonban mind ez ideig tartózkodott a vélemény- nyilvánítástól, s amerikai belügynek minősítette a Fehér Ház határozatát. A legnagyobb országos napilap, a Jomiuri Simbun riasztónak nevezte a tengerentúli bejelentést, amely — mint írja — nyilvánvalóan a fegyverkezési verseny fokozódásához vezet. A Mainicsi Simbun a Reagan döntésével fémjelzett őrült atomfegyverkezési hajsza haladéktalan megszüntetését követeli, az Akahata, a Japán Kommunista Párt lapja pedig embertelen magatartással vádolja a Fehér Ház lakóját. A kommunista lap visszautasítja azt a hivatalos japán* érvelést, miszerint a neutronfegyver előállítása amerikai belügy. Reagant döntéséért elmarasztalja még a nyíltan amerika- barát Szánkéi Simbun vezércikke is. A neutronfegyver gyártása ellen több százan tüntetNapirenden: a társadalmi-gazdasági helyzet a LEMP KB ülése Varsóban Varsóban kedden délelőtt megkezdte munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának második ülése. A tanácskozás napirendi pontjai: — a Lengyelország romló társadalmi-gazdasági helyzetét ellensúlyozó tevékenység időszerű kérdései; — a LEMP munkája a IX., rendkívüli kongresszus után és a központi bizottság tevékenységének szervezése. Az ülésen elnöklő Stanislaw Kania, a LEMP KB első titkára mondott rövid megnyitó beszédet. Hangsúlyozta, hogy az ülésre nehéz és szokatlanul feszült helyzetben került sor. A LEMP KB első titkára felhívta a figyelmet: ma a nehéz helyzet minőségileg új eleme, hogy a lengyel utcák egy ideje nem nyugodtak. Meg kell találni a megoldást, hogy a lengyel utca ismét nyugodt legyen, mert a események alakulásának logikája tragédiához vezethet. A LEMP Központ] Bizottsága plénumának első napirendi pontját Janusz Obodows- ki, a miniszterelnök első helyettese terjesztette elő. A kormány nevében tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit a társadalmi-gazdasági helyzet további romlásának megakadályozására hivatott, tervezett intézkedésekről. Rámutatott, hogy ez év júliusában a termelés Í7 százalékkal maradt el a tavaly júliusitól. A miniszterelnök első helyettese kifejtette: a mező- gazdasági termelés fellendítése érdekében meg kell szüntetni a felvásárlási és a fogyasztói árak közötti aránytalanságot. A katasztrofális ellátási helyzet szükségessé teszi az élelmiszerek — így a kenyér, a liszt — fogyasztói árainak emelését. Obodowski rámutatott, hogy a gazdasági reform bevezetése stratégiai feladat, és bejelentette, hogy a megkezdésére — a megfelelő előkészületek után — 1982. január 1-én kerülhet sor. tek az Egyesült Államok milánói konzulátusa előtt hétfőn este. A jobbára fiatalokból álló tömeg a következő feliratú táblákat és plakátokat vitte: „nem a neutron- bombának, nem a halálnak, igen a békének, az életnek és a tárgyalásnak. Reagan az első számú terrorista. El a kezekkel Olaszországtól és Európától”. Ez volt az első tiltakozó megmozdulás azóta, hogy Washingtonban döntöttek a neutronfegyver gyártásáról. Nemet mondunk a neutronfegyverre — jelentette ki Gaston Plissonnier, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára Ronald Reagan amerikai elnök döntését kommentálva. A L’Hu- manité keddi számában megjelent nyilatkozatában a kommunista vezető rendkívül súlyosnak minősíti az amerikai lépést, amely növeli az atomháború veszélyét. A neutronfegyvernek az amerikai vezetők szemében lehetővé kell tennie egy olyan nukleáris háborút, amely az európai földrészre korlátozódik. Európa ily módon az amerikai stratégiában a túsz szerepét töltené be, mutat rá Plissonnier, hozzáfűzve, hogy ez a fegyverkezési verseny új szakaszát nyitná meg akkor, amikor már az eddigi terhek is igen súlyosak. Reagan döntése tehát elfogadhatatlan. Jeannine Marest, a Francia Általános Munkásszövetség, a CGT szövetségi titkára arra hívta fel a francia dolgozókat, tiltakozzanak erőteljesen a Reagan-adminisztráció döntése ellen. Az új iráni elnök Egy igazi maktabi Mohammad Ali Radzsai, az Iráni Iszlám Köztársaság új elnökének személyében — mint Teheránban mondják — egy igazi „maktabi” foglalta el az államfői pozíciót. A jelenlegi iráni politikai szó- használatban ezzel a jelzővel illetik az olyan mélységesen elkötelezett iszlám harcosokat, akik „minden kérdés nélkül követik Khomeini imám politikai vonalvezetését”. Az új államelnök megválasztása előtt a miniszter- elnöki székben, sőt egész életével és politikai pályafutásával bebizonyította, hogy rászolgált erre a jelzőre. Radzsai 1933-ban született az Irán északnyugati részén fekvő Kazvin városában. Matematikai és fizikai diplomát szerzett, majd a pedagógiai főiskolát is elvégezte és az ötvenes években különböző teheráni főiskolákon tanított. Politikai pályafutása voltaképpen 1963-ban kezdődött, abban az évben, amely a sah rendszerével szemben kibontakozó ellenállás egyik legharcosabb és legfeszültebb esztendeje volt. Radzsai akkor az „Irán Szabadságáért Küzdő Mozgalomhoz” csatlakozott. Khomeini ajatollah már száműzetésben volt. Az említett szervezetet a haladó polgári elveket iszlám elkötelezettséggel ötvöző Bazar- gan (későbbi miniszterelnök), valamint az iráni egyházi vezetés egyik leghaladóbb, azóta elhunyt, kiemelkedő alakja, Taleghani ajatollah veHoliand fiatalok ülősztrájkba kezdtek az Egyesült Államok hágai nagykövetsége előtt, hogy így tiltakozzanak a neutron- bomba gyártására hozott döntés ellen. (Kelet-Magyarország telefotó) Mohammad Ali Radzsai a teheráni parlamentbenv leteszi a hivatali esküt. (Fotó: AP — MTI — KS) zette. A mozgalomban végzett szervezői munkája miatt Radzsait a sah hírhedt titkosszolgálata, a SAVAK kétszer is letartóztatta és bebörtönözte: 1974-ben és 1978ban. Amikor 1978 végén a már ingadozó császári rendszer egyik kormánya amnesztiát hirdetett, kiszabadult a börtönből és Khomeini mozgalmához csatlakozott. Mohammad Ali Radzsai kezdettől fogva különbözött azoktól a „civil” politikusoktól, akik Khomeinit körülvették. Amikor Khomeini, mint a sah uralmának megdöntéséért küzdő mozgalom elismert vezetője iraki száműzetését a politikailag aktív párizsi száműzetéssel cserélte fel, vendéglátója és bizalmasa elsősorban Baniszadr, a közelmúltban lemondatott köztársasági elnök volt. Baniszadr és a hatalomból már jóval korábban kiszorított társai az iszlám elkötelezettséget összhangba próbálták hozni a nyugat-európai polgári liberalizmus, illetve szociáldemokrácia eszméivel. Radzsai, aki Iránt sohasem hagyta el és minden nem vallási jellegű eszmei áramlatot (a polgári liberalizmustól a marxizmusig) a legmélyebb gyanakvással utasított el, a forradalom első pillanatától kezdve a vallási vezetésnek kötelezte el magát. A papi vezetés alatt álló Iránban ő volt az a civil, tehát nem egyházi politikus, aki minden feltétel nélkül elismerte a főpapi uralom fel- sőbbségét és annak szolgálatába állott. A sah bukása után Radzsai ' rövid ideig oktatási miniszter, majd a főpapi uralmat megtestesítő Iszlám Köztársasági Párt egyik vezető tagjaként ő hajtotta végre a közoktatás és a kultúra „iszlá- mosítását”, amely végül az egyetemek és főiskolák mindmáig tartó bezárásához vezetett. A konzervatív papi vezetés iránti megbízhatósága emelte 1980 augusztusában a miniszterelnöki székbe. Ettől kezdve az iszlám elkötelezettségű politikusok és a főpapság képviselői közötti harc jórészt az elnök és a kormányfő, Baniszadr és Radzsai párviadalaként jelentkezett a nyilvánosság előtt. Amikor 1981 derekán Khomeini elfogadta az Iszlám Köztársaság Párt és Behesti ajatollah érvelését, és Baniszadr „trónfosztása” mellett döntött, már világos volt: csakis Radzsai lehet az a nem egyházi személy, aki a főpapság bizalmából elfoglalhatja az államelnöki széket, miközben továbbra is Khomeini tekinthető az ország szellemi és politikai vezetőjének. —i —e. Arkagyij Sztrugackij Borisz Sztrugackij: Nehéz istennek MjiliH 12. Rumata elhaladt a vámhivatal mellett, amelynek zárt ajtaja előtt zord tengeri farkasok verődtek össze, átfurakodott a — rabszolganőktől kezdve egészen kábítószerekig — mindenfélét áruló, lármás tömegen, kiért a kikötőmólókhoz. Rumata most először járt itt nappal, és eleinte csodálkozott azon, hogy nem kelt figyelmet: a szembejövők vagy elnéztek mellette, vagy szinte keresztülnéztek rajta, bár félrehúzódtak, hogy utat engedjenek. Vállával belökte az ajtót, s bement az egyik lebujba, ahol a félhomályos, kis teremben, a söntéspult mögött, hosszú orrú öregember szunyókált. Az asztaloknál nem ült senki. Rumata nesztelenül odament a söntéspulthoz, és észrevette, hogy az öreg egyáltalán nem is alszik, hanem a félig lehunyt, csupasz szemhéja , alól figyelmesen vizsgálja őt. Rumata ezüstpénzt dobott a pultra, és a vénember szeme nyomban tágra nyílt. — Mit parancsol a nemes dón? — érdeklődött ügybuz- gón. — Füvecskét? Tubákot? Kislányt? — Ne tettesd magad — felelte Rumata. — Tudod te, miért járok ide. — Á-á, de hiszen ez dón Rumata! — kiáltott fel csodálkozva az öreg. — Tudom, hogy valahonnan ismerős ... Miután ezt kimondta, megint lehunyta a szemét. Rumata megkerülte a söntés- pultot, és a szűk ajtón bebújt a szomszédos 'szobácskába. A közepén, a magas íróállvány mögött, egy lapos, fekete sapkát viselő ráncos, koros ember állt a papírok fölé hajolva. Az íróállványon mécses pislogott, s a félhomályban csak a falnál mozdulatlanul ülők arca látszott. Rumata, két kardját felfogva, kitapogatott egy zsámolyt és leült. A ráncos öreg szorgosan sercegtette a tollát, a falnál ülők nem mozdultak. Időnként egyikük- másikuk nagyot sóhajtott. A láthatatlan emberek a falak mentén a bandák főkolomposai voltak, egyeseket Rumata arcról régóta ismert. Tudatlanok, irgalmatlanok voltak, ügyesen bántak a késsel és a rövid doronggal. Az íróállványnál levő ember pedig... Öt Görbe Mérlegnek hívták, és a Szorosontúl bűnözőinek mindenható vezére volt. Birodalma az Irukan nyugati részén fekvő Pitani-mo- csaraktól egészen a kereskedő Szoan Köztársaság tengeri határáig terjedt. Kevélysége miatt kiátkozta a Birodalom mindhárom hivatalos egyháza, mivel az uralkodó személyek öccsének nevezte magát. Mintegy tízezer főnyi éjszakai hadserege, több száz ezer arany vagyona volt, ügynökei pedig behatoltak az államgépezet legtitkosabb rejtekei- be. A legutóbbi húsz évben négyszer is kivégezték, s minden alkalommal népes csődület előtt; a hivatalos változat Szerint jelenleg a Birodalom három legzordabb kínzókamrájában sínylődött. Don Reba, a hírek szerint, maga elé hivatott egyes bárókat, akiknek erős testőrcsapatuk volt, s jutalmat ajánlott nekik: ötszáz aranyat a halott Mérlegért, hétezret az élőért. Mérleg végre letette a tollat, és csikorgó hangon mondta: — Hát így állunk, fiaim. Két és fél ezer arany három nap alatt. Kiadás pedig mindössze ezerkilencszázkilencvenhat. ötszáznégy kis kerek arany három nap alatt. Nem rossz, fiaim ... Senki sem moccant. Mérleg leült a sarokba, és megdörzsölte száraz tenyerét. — Jó hírrel örvendeztetlek meg benneteket, fiaim. Szép idők köszöntenek ránk... De dolgozni kell. Bátyám, Ar- kanar királya, elhatározta, hogy kiirtja az összes tudós embert a kettőnk királyságában. Nos, ő jobban tudja. Meg aztán kik vagyunk mi, hogy vitába szálljunk az ő magas döntéseivel? Ebből a döntéséből viszont hasznot lehet és kell húzni. Éjszakai alattvalók lévén, a magunk csekélyke részesedését sem szalasztjuk el. Mi az? Senki sem moccant. — Úgy rémlett, Piga sóhajtott. Jól hallottam, Piga fiacskám ? A sötétben fészkelődni kezdtek, á torkukat köszörülték. — Nem sóhajtottam, Mérleg — szólt egy durva hang. — Hogy képzeled ... — Nem szabad, Piga, nem szabad! Helyes! Most vala- mennyiőtöknek lélegzetvisz- szafojtva kell hallgatnotok engem. Ti nekiláttok a nehéz munkának, és akkor senki sém lesz, aki tanácsot adjon nektek. Bátyám őfelsége, minisztere, dón Reba tolmácsolásával, jókora összeget ígért néhány elmenekült és bujkáló tudós ember fejéért. Meg kell szereznünk ezeket a fejeket. Másrészt egyes tudós emberek el akarnak rejtőzni bátyám haragja elől, és e célra nem sajnálják a pénzüket. Mi segítünk ezeknek. Később, egyébként, ha őfelségének ezekre a fejekre is szüksége lesz, megkapja őket. Potom áron ... — Mérleg elhallgatott és le- horgasztotta a fejét. Hirtelen öreges könny csordult végig orcáin. — öregszem, fiaim — mondta szipogva. — Kezem reszket, emlékezetem cserben hagy. Lám, teljesen megfeledkeztem róla, hogy ebben a szűk odúban itt sínylődik közöttünk egy nemes dón, akinek semmi köze a mi ga- rasos elszámolásunkhoz. Nyugalomba vonulok. De addig is, fiaim, kérjünk bocsánatot a nemes döntői... Felállt és nyögve meghajolt. A többiek szintén felkelteti, és szintén meghajoltak, de nyilvánvalóan tétován, sőt ijedten. A dolog természetesen világos volt: a kis rabló ezt az esélyt is felhasználta, hogy dón Reba tudomására hozza: az éjszakai hadseregnek szándékában áll, hogy a most folyó hajszában együttműködjön a szürkékkel. Most pedig, amikor eljött az ideje, hogy megállapítsa az akciók időpontját, a nemes dón jelenléte, enyhén szólva, terhessé vált. Meglehetősen sötét kis öregember. És miért van a városban? Hiszen Mérleg ki nem állhatja a várost. — Igazad van, tiszteletre méltó Mérleg — mondta Rumata. — Bocsánatot kell kérnem, amiért jelentéktelen ügyben zaklatlak. Úgy esett, hogy szükségem van a tanácsodra ... Mérleg még egyszer meghajolt. — A következőről van szó — folytatta Rumata. — Három nappal ezelőtt találkoznom kellett a Nehéz Kardok Vadonéban egy irukani nemes donnái. De nem találkoztunk. Eltűnt. Pontosan tudom, hogy az irukani határt szerencsésen átlépte. Nincs tudomásod a sorsáról? Mérleg sokáig nem válaszolt. A banditák szuszogtak, sóhajtoztak. Azután Mérleg a torkát köszörülte. — Nem — felelte. — Nincs tudomásunk erről az ügyről. Rumata nyomban felállt. — Köszönöm, tisztelt barátom — szólt. Egy tíz aranyat tartalmazó zacskót tett az íróállványra. — Azzal a kéréssel búcsúzom, hogy ha valamit megtudsz, közöld. — A kalapjához nyúlt. — Isten veled. (Folytatjuk) Az amerikai kormány békeellenes döntése Világszerte elítélik az N-bomba tömeges gyártását
