Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-09 / 186. szám

„Vándorszínész korában Megyeri, — van-e ki e nevet nem ismeri?" — Aligha van, hála Petőfinek. A költő ma­radandóbb emléket állított a magyar színészet e kiváló alakjának, mintha minden városban szobra lenne. Azt viszont már kevesebben tud­ják, hogy Megyeri Károlynak valóban „csak egy kabátja volt”, időnként pedig egy se. Színésznek lenni nem volt ki­fizetődő mesterség a XIX. századi Magyarországon. A német hivatásos színészek már jóval korábban is „be­betörtek” nyugati határain­kon, de mint ahogyan azt P. Kádár Jolán színháztörté­nész írja: „jelentőségük a magyar színjátszás szempont­jából mindenekelőtt negatív”. Egyetlen haszna „kalandozá­saiknak”, hogy színházépüle­teket emeltek, amelyekben később magyarul lehetett ját­szani. A középkelet-európai kis népek, az osztrákok, németek által elnyomott, törökök által sorvasztott nemzetek szín­háztörténete nehezen tárgyal­ható meghatottság nélkül. Mert az ember állandó össze­vetésre kényszerül. A büszke, nagy birodalomnak soha nem kellett rettegniük attól, hogy nyelvük, elenyészik. Angol­nak, spanyolnak, olasznak, franciának a nyelv: termé­szetes kifejezési mód. Ma­gyarnak, románnak, szlovák­nak, szerbnek lételeme, mint a levegő. Ezért az anyanyel­vű színjátszás kibontakozása nálunk nem színház-, ha­nem fennmaradástörténet. Az összevetés más oldalról is le­hangoló. Shakespeare az ezer­ötszázas évek végén alkotta legszebb műveit. Nálunk 1566- ban Szigetvár is elesik, s ha­zánkban a török az úr. Az olasz városok polgárai lelke­sen tapsolnak Arlecchino egy-egy remekbe szabott bukfence után. Nálunk gye­rekeket szednek — janicsár­nak. S aztán mégis. Több évszá­zados késéssel ugyan, de a göröngyös magyar utakon is elindulnak az ekhós szekerek. Pozsony, Kassa, Buda, s Pest, később Kolozsvár, Debrecen a fontosabb állomások. De mindig szembe jönnek a né­met szekerek, s mindig félre kell állni. Már csak azért is, mert a német társulatok jók. Hivatásosak, a szó igazi ér­telmében, s tagadhatatlan társadalmi igényt elégítenek ki azzal, hogy a török hódolt­ság után hazánkba települt nagyszámú német lakosság­nak játszanak, vállalva az „idegen föld” megpróbáltatá­sait. No meg magyarul elő­adható jó dráma is alig van. Bessenyei György, Verseghy Ferenc néhány fordítása, majd A nyíregyházi színház. Kazinczy Hamletje, azonkívül egy sereg nem túl színvona­las német „sikerdarab”, s ro­mantikus pásztorjáték. 1814- ben születik meg első igazán jó klasszikus drámánk, Ka­tona József Bánk bánja, ám bemutatójára még sokáig vár­ni kell. Ne csodálkozzunk hát, ha ilyen keserű mondatot vet papírra Bánk, Tiborc, s Me­linda megálmodója: „Minek írjon a magyar író, ha nincs szín, ahol írásának örülhes­sen?” Ennek a kornak a hő­sei a már említett Megyerin kívül Déryné, Szentpéteri Zsigmond, Egressy Gábor, Szerdahelyi József, Kántorné, mindmáig ismert nagy nevek. Az ő érdemük, hogy a ma­gyar színészet felnőtt korba léphet, s egyre erősebb ve- télytársa lesz a minden na­gyobb városban működő né­met színházaknak. A harc végül is 1837-ben dőlt el, ami­kor megnyitotta kapuit a Pes­ti Magyar Színház, mely 1840- ben vette fel a Nemzeti Szín­ház nevet. Az ezután követ­kező nem egészen hatvan év példátlan a színháztörténet­ben. Mintha egyszerre akarná pótolni évszázados lemaradá­sát a nemzet. Mint hajdan István alatt a templomokat, „minden tíz faluban egyet”, úgy építi a színházakat, érez­ve mélyen, hogy mint akkor az volt, most ez az „Európá- ban-maradás” feltétele. 1857- ben Miskolcon avatnak szín­házat, 1865-ben Debrecenben. 1874-re elkészül a székesfe­hérvári, 79-re a békéscsabai, 83-ra pedig a szegedi szín­ház. Ezután három egymást kö­vető év: 1894, 95, 96, Nyír­egyháza, Kecskemét, Pécs, hogy csak a vidékieket sorol­juk. Lelkesítő ezt leírni. Ám valamire figyelmeztet is. Szinte valamennyi ma is használt színházépületünk a múlt században épült, s bár időről időre hosszadalmas ta­tarozások próbálják „megifjí- tani” őket, ijesztően „benne vannak a korban”. A századfordulóra tehát ná­lunk is együtt van minden ahhoz, hogy a hivatásos ma­gyar színjátszás utolérje a kevésbé hányatott történelmű nyugati nemzetekét, s bebi­zonyítsa : nyelvünk éppoly alkalmas a művészetre, mint a földrészeket meghódító vi­lágnyelvek. Olyan nagy egyé­niségek segítenek ebben, mint Jászai Mari, Prielle Kor­nélia, Márkus Emília, Újházi Ede, Szerdahelyi Kálmán és a rendező Paulay Ede. Most már semmi akadálya, hogy a kor színvonalán szólaljon meg magyarul Hamlet és Rómeó, Elektra és Oidipusz király, s Tiborc olyan lelkes közön­Kulcsár Attila rajza. ség előtt mondhassa el pana­szát, mint az Old Vic színpa­dán Szegény Tamás. A kapitalizálódó Magyaror­szágra a századforduló után, s különösen a két háború kö­zött elsősorban az üzleti szel­lem a jellemző. A rohamosan növekvő közönségigényt ki kell szolgálni. A kommersz, az olcsó sikerre törő, s „köny- nyedén szellemes” darabok sorát csak egy-egy makacs és hajthatatlan rendező egyéni­ség szakítja meg. A legna­gyobb ezek között Hevesi Sándor. O az, aki Shakes- peare-ciklust indít a Nemze­tiben, s ő, aki Móricz Zsig- mondot drámaírásra ösztönzi. Ö ismeri fel először az orosz Sztanyiszlavszkij színházfor­radalmasító nagyságát, s módszereit fölhasználja ren­dezéseiben. Jellemzőek a nagy színészegyéniségek is, — ter­mészetes reakciójaként a min­dent elárasztó üzletnek. A „színházipar” nem kedvezett a társulatok összekovácsoló- dásának, sajátos színházi stí­lusok kialakulásának. Csupán a rendkívüli tehetségek vál­nak még lenyűgözőbbé, mi­nél sekélyebb a környezet. Biztos pillérként színházakat tartanak a vállukon az olya­nok, mint Ódry Árpád, Uray Tivadar, a Nagy Kabos, Ba­jor Gizi, Csortos Gyula, s a Latabár-dinasztia! Somlay Artúrra már a fiatalabb nem­zedék is emlékezik. Ungvári, Várkonyi, Major Tamás, Gobbi Hilda pedig már a fel­szabadult színházat készítik elő. Mester Attila Eigel István festménye. Hogyan tovább? S zabolcs-Szatmárban hét évvel ezelőtt indítot­ta útjára a nyíregyhá­zi nyári egyetemet a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat megyei szervezete. Vall­juk be: elég későn, de mégis időben ahhoz, hogy a szabol­csi is felzárkózzon az ország­ban már meglévő nyári egye­temekhez. Szembe kellett azonban nézni a késői indulás minden előnyével és hátrányával. Előny, hogy friss erők táp­lálták a nyíregyházi nyári egyetem vitorláját és felhasz­nálhatták a rendezvény gaz­dái más városok eddigi ta­pasztalatait. Hátrány, hogy új úton kellett elindulni. Saját, a másokétól eltérő tematikai, módszertani arculatot kellett keresni, menet közben for­málni az egyetem arculatát. S közben úgy kellett megyei karaktert adni a programok­nak, hogy azok ne szűkülje­nek le, adjanak országos, ne­tán nemzetközi kitekintést is. Hogyan sikerült beváltani a hét évvel ezelőtt megfogal­mazott célokat? Milyen he­lyet, elismerést vívott ki a nyári egyetem? Hogyan to­vább? Mielőtt a kérdésekre a magunk és mások tapasztala­tai alapján választ igyekez­nénk adni, a kiindulási alap nem lehet más, mint annak az örvendetes ténynek a megállapítása: a legfőbb eredmény, hogy a nyári egye­tem életben maradt, gyer­mekbetegségeivel együtt kezd felcseperedni. Nagykorúvá válásához azonban még elég sok a tennivaló ... 1975-ben honismereti jel­leggel nyitotta meg kapuját, történelmi, irodalmi, népraj­zi és népművészeti tematiká­jával hívta, várta a megyei és megyén túli érdeklődőket. Ez lett volna a nyári kultu­rális rendezvény állandó pro­filja, abból a meggondolás­ból, hogy hasonló tematiká­jú nyári egyetem nem volt az országban. (Nem számítjuk ide a népfront sikeres orszá­gos nyári akadémiáját, me­lyet mindig más városban tartanak.) Jó forrást jelente­nek az irodalmi-néprajzi- népművészeti jelleg számára megyénk gazdag és sok te­kintetben országosan isme­retlen hagyományai, értékei. A profil felvázolása így he­lyesnek bizonyult. ­Mi történt később? Egy ki­csit az események sodrába került a nyári egyetem, amely csaknem teljesen átrajzolta eredeti arculatát. Jöttek a ne­ves évfordulók, a Rákóczi, az Ady, a Krúdy, a Móricz — s a fiatal nyári egyetem meg­próbált alkalmazkodni e je­les évfordulók megünneplé­séhez. Zömében sikeresnek is bi­zonyultak e törekvések, kü­lönösen a megye két nagy írószülöttének irodalmi-mű­vészeti rendezvényei keltet­tek nagy visszhangot, összes­ségében azonban mégsem si­került olyan megyei és or­szágos érdeklődést kiváltani, vonzerőt kifejleszteni, amely pezsgővé, érdekessé, orszá­gosan is jegyzetté tehette volna a nyíregyházi progra­mokat. Az útkeresés — amely ma sem ért véget — azzal foly­tatódott. hogy tavaly az or­szághatáron túlról toboroztak hallgatóságot a zömében a magyar történelem és iro­dalom témáival foglalkozó előadásokra. Természetesen már ekkor is helyet kaptak a programban pihentető ren­dezvények, kirándulások, filmvetítések, fürdés stb. Az NDK-ból érkezett, többsé­gükben szellemi tevékenysé­get folytató vendégek válto­zó érdeklődéssel kísérték az előadásokat. Sokan közülük az idén is visszajöttek, s az a kellemes meglepetés érte őket, hogy az előadók — tol­mács nélkül — német nyel­ven ismertették előadásaikat. Az idén jobban figyeltek az egyetem gazdái a temati­kára, a hallgatóságot köze­lebbről érintő kérdések ke­rültek a programba: a ma­gyar—német irodalmi hagyo­mányok, kapcsolatok, a ha­zánkban élő német nemzeti­ségek hagyományőrző és kul­turális élete. Ezek a témák alkották a program gerincét, melyet természetesen kiegé­szítettek, színesítettek a mai magyar valóságot bemutató rendezvények, tsz-látogatás, irodalmi emlékhely megte­kintése, népitánc-tanulás, népművészeti filmvetítés, ki­állítás, s természetesen für­dés. Akár elégedettek is lehet­nénk a nyíregyházi nyári egyetem eddigi munkájával, melyről tudnunk kell még, hogy központi anyagi támo­gatás nélkül önmagát tartja fenn. Tárgyilagosan meg kell azonban állapítani — mely­nek lényegével a nyári egye­tem vezetői is egyetértenek —, hogy messze elmarad még a kívánttól, a szándéktól a nyíregyházi rendezvénysoro­zat híre, rangja. Nem isme­rik eléggé, mit nyújthat a szabolcsi egyetem. Jobban kaput kell nyitni a hazai ér­deklődők számára. Ehhez to­vább szükséges finomítani a programokat, a szervezést, jobban élni a tanárképző fő­iskola nyújtotta kiváló tár­gyi-technikai lehetőségekkel. Vonzóbbá, karakteresebbé kellene tenni az egyetem pro­filját, s jó lenne megtalálni olyan országos szervek támo­gatását is, amelyek tekinté­lyükkel, erkölcsi, netán anya­gi erejükkel is erősíthetnék a fiatal rendezvénysorozat ha­tósugarát. A nyári egyetem vezetői a Hazafias Népfront országos szerveire gondolnak elsősorban, amelyek törekvé­sei több szálon találkoznak a nyíregyházi nyári egyete­mével. I gazi nyári egyetemmé ezután válhat. Ha si­kerül erőteljesebb vo­násokkal megrajzolni önnön képét, vonzó, másutt nem látható, hallható programok­kal idetoborozni az érdeklő­dőket. Ehhez még átgondol­tabb, még színvonalasabb programokra, v széles körű szervezésre — és nagyobb igényességre is szükség lesz. Ügy hisszük, ilyen tartalé­kokkal rendelkeznek a nyári egyetem gazdái, segítői. Páll Géza Kékszakállú herceg vára. — 1981. augusztus 9. o Játók maszkban és maszk nélkül 5. Színház a Duna mentén JENE JÓZSEF: szúette gerendáján. A lyukas vedret a kútostor végén, Vallatom amivel ha vizet húzok, mire felér belőle a víz kicsorog. Vallatom az utat. És vallatom a nyarat, Az út menti vadvirágot. a pipacstenger tüzét, A fát. ami olykor felcsúszott A panelházak közé szorított a kerítés tövéig. gyermekek mozdulatát. A napraforgót, A gyalogátkelőhelyen tétova lépkedő ahogy megbillent szárán anya félénk rebegését. gyermekdalokat énekel tele szájjal. Rebbenő tekintetét, A sokszínű határt, ahogy szorítja gyermeke kezét. amit szél göngyölít A ROHAMMENTÖK SZIRÉNÁJÁT. szorgalmasan. A tavaszt. Még hajlong előttem a kukoricatábla, Amely úgy múlik el, de lassan a csend hátára fordul. hogy még igazán És lehullnak a lombok. át sem melegítette testünket. A tövisek is leválnak. Az agyonvert szekér Vallatom, hogy miért, lőcs-nélküli kerekeit. hová, A berozsdásodott kaszát, tagadhatatlanul, ami felakasztva lóg a fészer megismételhetetlenül. Nyíregyházi nyári egyetem KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents