Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET im .augusztus 9. Q VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Urbanizáció a határszélen Sorozatban készülnek a rendezési tervek megyénk városai, községei számára. Általános és részletes elgondolások vázolják fel, hogy milyen legyen egy-egy településünk arculata az ezredfordulón. A tervezés jól bevált módjai az utóbbi években újra változtak: településcsoportok, körzetek együttes elemzése veszi át a korábbi — egy városra, községre vonatkozó — tervek szerepét. A sorban legfrissebb Mátészalka tágabb körzetének területrendezési és területfejlesztési koncepciója, amely csaknem három járást foglal magába. korlat nyelvére lefordítva ez olyan gondokat jelent, hogy egy gyárnak létkérdés a használható telefon, telex, amelyeken partnereihez kapcsolódik — az ilyesmi azonban ritka kincs. Van azonban egy potenciális lehetőség: az energiaellátás jól kiépített rendszere. A kőolaj-, földgáz távvezeték, a húszezer voltos elektromos hálózat alkalmasint verseny- képessé teheti a környéket energiaigényes iparágak fejlesztése során. Szatmár-Bereg, a határszél urbanizációját vázolja fel a vaskos elemzés, a Város- építési Tudományos és Tervező Intézet munkacsoportjának a megyei tanács megbízására elvégzett munkája. Két évtizeddel ezelőtt Szat- márt, Bereget az ingázók lakóhelyének is nevezhették volna, ezrek keltek útra a főváros és a borsodi iparvidék felé, hogy munkát találjanak. A falvakban kedvezőtlen volt e folyamat társadalmi hatása. A probléma megoldására indult a hatvanas évek közepétől nagyszabású ipartelepítési program. Megvalósítása során sok nehézséggel kellett megküzdeni, mert gyakorlatilag nem volt ipar azelőtt a térségben és így a rendelkezésre álló képzett munkaerő, a háttér, az ipari együttműködési lehetőség igen csekély volt. Meggyorsította az iparfejlesztést az országban elsőként Mátészalkán létesített közművesített ipari park. A letelepített ipar több mint fele Szatmár központjába került, amely csakhamar városi rangot is kapott. Az ipar és a vele együtt járó szociális és műszaki infrastruktúra-fejlesztés jelentős eredményeket ért el: két további település, Fehérgyarmat és Vásárosna* mény vált várossá, átalakult a foglalkoztatási szerkezet, fékeződött az ingázás és az elvándorlás. A demográfiai helyzetet is az jellemzi, hogy másfél évtized gyors ütemű csökkenése után az elmúlt 4—5 évben 172 ezer fő körül stabilizálódott a térség népességszáma. A fejlődés azonban gondokat is okozott. A városokban különböző feszültségek keletkeztek, még több új üzlet, áruház, óvoda, iskola kellett, s ez utóbbiakban például még most is éppen a városok állnak a legrosszabbul. Nem is egyszerűen tantermek építése, hanem csak nagy gyermekintézmény-kombinátok létesítése hozhat számottevő változást. Ezzel egyidejűleg sok apótolni való a városok magasabb szintű ellátó-szervezőirányító funkcióiban, még a környéken legfejlettebb Mátészalkán is. Hétköznapi megfogalmazásban ez azt igazolja, hogy a várossá szervezés csak egy lehetőség, de a neheze (legyen valóban város, központ) csak ezután következik, a kiteljesedéshez évtizedek szükségesek. Az urbanizáció folyamatát sokoldalúan elemző város- tervezők azonban már számos területen a fejlesztés szempontjából is jól érzékelhető eredményeket vehetnek alapul. Elégedettségre mégsem lehet ok, mert a nagy változások főként a mennyiségi fejlesztésben nyilvánultak meg. Már viszonylag jó, országos átlag körüli az iskola-, óvoda-, körzeti orvosi ellátás, az átlag 75—80 százalékát érik el a kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a szolgáltatások. Jelentősebb viszont a hiány a körzet sajátos népesedési helyzetét érintő (tehát a sok gyermekhez kapcsolódó) létesítményekben: gyermekorvosi körzet, bölcsőde. És gondokat jeleznek a minőségi mutatók, ha a pedagógushiányról, betöltetlen orvosi, gyermekorvosi körzetekről esik szó, ha akadoznak a szolgáltatások, ha igényesebb áruért még gyakran a távolabbi nagyvárosokba utaznak a helybeliek. Az urbanizációhoz kapcsolódó megoldásra váró feladatok — legalábbis a nagyságrendek tekintetében — elsősorban még mindig a városokban jelentkeznek. A tapasztalatok azonban változatlanul arra hívják fel a figyelmet, hogy a falvak fejlesztését sem szabad másodlagos jelentőségűnek tekinteni, sőt a körzet jövőbeli sorsa nem kismértékben éppen ezektől a fejlesztésektől függ. A falvak elhanyagolása esetén ugyanis károsan nagymértékű lehet belőlük az elvándorlás, ami nemcsak a kisebb települések számára hátrányos, hanem a kisvárosok feszültségeit is növeli. Az elmúlt másfél évtizedben a fejlesztés „húzóerejét” az először munkába állókat számításba vevő letelepülő ipar jelentette. (1960-ban mintegy ezer, 1980-ban több mint tizenegy ezer ipari foglalkoztatott volt a körzetben.) Közben a városok középméretű központokká fejlődtek, Mátészalka 3000, Fehérgyarmat és Vásárosnamény 2000 főnél több, a környékből naponta bejárónak ad munkát, s néhány nagyközség is ütemesebb fejlődésnek indult (Csenger, Tyúkod, Nagyecsed, Tisza- szalka), rendszerint egy vagy több üzem letelepülésének eredményeként. A még csak friss tapasztalatok is felhívják azonban a figyelmet egy újkeletű gondra: ami megfelelő volt a kis faluban, már nem elégséges fejlődő, más településekről munkást, bevásárlót vonzó községben. Még az ilyen közeli ingázásra is alig alkalmas a közlekedés. Jószerével csak a vállalati buszok segíthetnek — holott tudjuk: nem ez a jövő útja. Egyre többször kerülnek szóba a szatmári-beregi fejlesztések során a háttérágazatok, amelyek szerencsés esetben igencsak meglendíthetik egy-egy település fejlődését. A környék vasúthálózata Mátészalkán túl aligha előnyös a településfejlesztéshez, ráadásul e távoli vidék nagy részét (Fehérgyarmattól keletre) nem is tárja fel. Jobb a helyzet az utakkal, amelyek célszerűen hálózzák be a vidéket, bár lényegesen nagyobb forgalmat nehezen bírnának el. Gond, hogy fejletlen a távközlés, a nagy területű, sokközséges vidék nagyon kevés vonallal csatlakozik az országos hálózathoz. A gyaAz utóbbi tíz év eredményeihez kötődik a statisztikai adat, mely szerint a közműves vízellátás valamelyest már meghaladja az országos átlagokat. Ide tartozik az is, hogy a lakásállomány a terület nagy részén korösszetételét, építőanyagát tekintve kedvező, s a lakásépítés-rekonstrukció üteme meghaladja az országos átlagot. Gondok — lehetőségek. Szinte mindig együtt jelentkeznek a jövő alakításában. A szatmári térség sokat behozott lemaradásából az utóbbi években, ám az országos mércével is jelezhető kiemelkedő fejlődés lehetősége mégsem született meg. A helyzeten változtatni pedig nehéz, mert a korábbi adottságok miatt a területen képződő, a fejlesztéseket szolgáló eszközök önmagukban is kisebbek az átlagosnál, így az átlagosnál nagyobb ütemű fejlesztés csakis máshonnan származó eszközök igénybevételével történhet. A népgazdaság mai, nehezebb helyzetében fokozott jelentőségű a legkedvezőbb adottságok kiaknázása. Ilyen kiemelkedő, különösen nagy jelentőségű adottsága gzonban ennek a körzetnek kevés van. Ezek közé tartozhat a kiépült mátészalkai ipari park, amely az előközművesített ipari terület révén igen kedvező körülmények között még mintegy harmadával bővíthető lenne. Hasonlóan kedvező ipari területek állnak rendelkezésre a másik két városban és néhány nagyközségben is. Gond viszont, hogy az ipar szerkezete kiegyensúlyozatlan, a kooperációs lehetőségek ma is alacsonyak. Ehhez járul, hogy az üzemek nagy többségét máshonnan irányítják, s nem biztos, hogy a vállalati központokban hasonlóképpen látják a helyben megnyíló lehetőséget, mint az adott területen. Javításra vár az urbanizációs szint, még a környék legfejlettebb településén, Mátészalkán is nagyon komolyan kell foglalkozni az életmóddal, életforma-váltással, a szellemi élet megpezsdítésé- vel, az oktatásfejlesztéssel. Szatmár-Bereg nagy lehetősége még az üdülési-idegenforgalmi érték, a természeti, műemléki, a néprajzi, vízparti és termálüdülési adottságok. Előnyös lehet, hogy a környezetszennyező hatások nem erősek. Nyilvánvaló, hogy ezek, s a fel nem sorolt (főként mező- gazdasági jellegű lehetőségek) együttesen is kevésnek bizonyulnak, hogy biztosítsák a körzet kiemelt ütemű, az országos átlagot meghaladó fejlesztését — különösképpen a megváltozott népgazdasági helyzetben. Kiugró eredményekre ezért aligha számíthatunk. Marad tehát a lehetőség: a következetes, a helyi tartalékokat a legnagyobb mértékben igénybe vevő fokozatos és következetes fejlesztés. Kedvező, hogy az eddigieknél nagyobb ütemű falukorszerűsítés elhatározott, hosszú távú népgazdasági cél, a fejlesztési eszközöket kevésbé koncentrálják majd a nagyvárosokra. Számítani kell arra is, hogy — az országos tendenciákkal ellentétben — tartósan növekszik a népességszám, bővül a rendelkezésre álló munkaerőforrás, amely országos érdeklődést kelthet Szatmár, Bereg iránt, s újabb, ma még távolinak számító vidékek életét pezsdítheti meg. Méltó lesz régi híréhez a Kossuth Gimnázium F \ Újjászületés a 175. évben Százhetvenöt éve vetették papírra a város tanácsának ülésén: „Az most a mi szándékunk, hogy oskolai intézetünk jelen állapottyát lejjebb emeljük s ez által szeretett gyermeinknek utat nyissunk nagyobb tökéletesedésre ...” Ettől az 11106. augusztus 20-án kelt mozzanattól számítja a krónika a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium történetét. A két évig tartó mostani épületrekonstrukció után újjászülető patinás iskola nemrég kinevezett igazgatójával, Szedlák Richárddal idéztünk fel néhány nevezetes dátumot az évkönyvek, korabeli iratok segítségével. Az építő Alpár Ignác Először, úgynevezett „professzori” iskolaként indult a „felsőbb oktatás” Koro- lowszky József eperjesi professzor vezetésével, egyelőre bérelt épületben. Az állandó iskolai épület Sexti András tervei alapján épült meg, melyet 1905-ben Alpár Ignác neves építész tervei alapján építettek tovább. így nyerte el jelenlegi formáját. Az öreg „alma mater” változatos életutat tett meg a 175 év alatt. Hosszú ideig — algimnáziumként működött — nem kapott jogot az érett- ségiztetésre. Más, „nyilvános” iskolában folytatták a tanulást az itt kezdő diákok. Volt időszak, amikor az elemi iskola „rangjára” esett vissza az „oskola”. Először 1888-ban bocsáj thatott ki érettségizőket — számszerint tizennégy öregdiákot. Eddigi fennállása során hatezer érettségizett fiatalt adott a megyének, az országnak. Hosszú lenne a neves öregdiákok felsorolása, akik innen indultak. E falak között tanult Szende Pál, a Tanácsköztársaság minisztere, politikus és publicista, Münnich Ferenc, a Szamuely testvérek, Vár- alljay Jenő, a szabolcsi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa és Rajk László. Az iskola költő—író tanára volt Wietórisz József. Innen indult a világhírnév felé Korányi Frigyes orvos-profesz- szor, Jurányi Lajos természettudós. Itt tanult Krúdy Gyula, Kelen László, Gádor Béla, Rákos Sándor, Kozák András színész, Balczó András öttusa világbajnok. Az iskola tanára volt 1946-ban, 47-ben Váci Mihály. Az iskola patináját a humanista szellemű tanítás, a haladó hagyományok iránti fogékonyság jelentette, természetesen a magas színvonalú oktatás mellett. 1889. március 15-én Bencs László városi tanácsos javaslatára alapítvány létesítését határozták el a magyar irodalom és történelem tanulásában kiemelkedő eredményt elérő diákok számára. Kossuth Lajosról szerették volna elnevezni az alapítványt. Levelet írtak a Turinban élő hazafihoz, aki 1880. szeptember 30- ~an kelt levelében hozzájárult, hogy róla nevezzék el az alapítványt. Kossuth Lajos nevét 1921- ben vette fel az iskola, mely az évtizedek alatt mindig szorosan kapcsolódott a megye- székhely életéhez. Elég sok változáson ment keresztül az oktatás jellege: az 1960-as évek elején tanműhelyekkel is kiegészült, mindinkább szakközépiskolai arculatot öltött. Közben falai közül önálló iskola nőtt ki — kettő is —, a vízügyi-építőipari és a Vasvári. Egyben helyet adott a dolgozók önálló esti és levelező iskolájának. Aggódó közvélemény Mozgalmas, kérdőjelekkel tarkított évekhez érkezett a patinás Kossuth, amikor három évvel ezelőtt elkészült az ipari szakközépiskola. A tantestület a Kossuthból ment az új iskolába. Mi lesz a régi gimnáziummal? A közvélemény is nagy érdeklődéssel és aggodalommal figyelte, csöndesen megszűnik-e a nagymúltú iskola, vagy újjáéled „poraiból?” Az öreg falak közé — az időközben átépítésre, nagyobbításra szoruló Vasvári gimnázium költözött. Az oktatásügy vezetői azonban — a közvéleménnyel megyezően — jól tudták, a patinás iskola megszűnésével szegényebb lenne a megyeszékhely, a 175 évet számláló alma maternak tovább kell élnie, még ha tetemes költségeket is kíván az épület teljes megújítása. S innen már teljesen mai örömökről és gondokról beszélgettünk az iskola igazgatójával, akit ma még nehéz megközelíteni a feltúrt udvaron át, a rengeteg gép, állvány között. Az épület teljes felújítását 1979. januárjában a Nyírterv * dokumentációja alapján a Nyíregyházi Építő- és Szerelő Vállalat kezdte el. A felújítás költsége 17,5 millió forint, melyből kívül-be- lül megújul az épület. Központi fűtést kap, új tetőzetet, melynek eredményeként 22 tanterem, öt szaktanterem, nyelvi labor, két torna- és egy kondicionálóterem, könyvtár — a védett és az iskolai élő könyvtár — kap helyet. Szeptemberben megszólal a csengő, 11 gimnáziumi osztályban 330 tanuló kezdi meg a tanulást, akik eddig „albérletben” a Kölcsey, a Krúdy, a Vasvári gimnáziumban voltak. Az 1981—82-es tanévben már két érettségiző osztálya lesz a Kossuthnak, a folyamatosság nem szakad meg. Öröm az újjászületés, mert az öreg iskola sohasem volt ilyen fiatal, de a születés gondjai, fájdalmai is elevenek. Mert: megszólal ugyan a csengő, de az építők még jövő év januárjáig maradnak, így nem lesz teljesen zavartalan az oktatás. Ennél is égetőbb, hogy az ugyancsak az Épszer vállalat által újjászülető „Vasvárit” minél előbb adják át rendeltetésének, hogy a Kosuthból el tudjanak költözni az „albérletben” lévő vasvárisok. Addig ugyanis nem tudják használatba venni a tantermeket, szertárakat. Később az is hozzátartozna az ideális állapotokhoz, ha a dolgozók esti és levelező középiskolája másutt kapna helyet. Ügy 1984 táján, amikor várhatóan a demográfiai hullám tetőzni fog, az újra gimnáziumi jelleget öltött Kossuth 20 tanulócsoportossá fejlődik, s meg kell oldani a fakultatív rendszerű képzést is. Aligha fér meg együtt a nappali és a felnőtt tagozatú iskola. Nagy elődök nyomában Az igazgató továbbfolytatja a tantestület toborzással, ami nem éppen könnyű munka. A régi tantestületből senki nem maradt. Az új tanárokat három megyéből, tizenkét helyről „toborozta” az igazgató, aki eddig a megyei tanács művelődési osztályának középiskolai csoportve- zetőjeként dolgozott. Tehát mint igazgató, ő is új ember. Huszonhármas tanári létszámmal indulnak, később negyvenre kívánják fejleszteni a tantestületet. Elsőrendű törekvésük — az indulást követően — a pedagógiai egység és arculat kiformálása lesz, hogy a megszépült alma materben korszerűen nevelő tanárok folytathassák a nagy elődök munkáját, ápolják a kossuthos hagyományokat. Az igazgató, aki maga is kossuthos diák volt, egy féltett tervet is megemlít végezetül: egy szobor felállítása szerepel a terveiben, hiszen az idén lesz 60 éve, hogy az iskola felvette a nagy hazafi nevét. Egyelőre anyagi forrás még nincs a szobor megteremtéséhez, így a párt-, tanácsi, tömegszervezetek, üzemek, intézmények önzetlen összefogásával számolnak. Remélik, sikerül szoboravatással ünnepük az évfordulót — az újjászületést. Páll Géza Marik Sándor Barátok. — Bordi András festménye.
