Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-30 / 203. szám
KM VASÁRNAP! MELLÉKLET „Micsoda illúziókat kergettem...“ Iroda az „örök boldogsághoz44 „Keresem azt a jól szituéit...“ Hirdetett asszonyok — Higyje el, ha valaki, hát én aztán mindent megpróbáltam. A hirdetésekkel kezdődött, három éve. Mostanában olvastam valahol, hogy a lányokon egy idő után kitör a vénlányságpánik, azt hiszem, akkor ez volt az én bajom is. Több hirdetésre írtam. Sokra választ is kaptam, de három- pégy levélváltás után abbahagytam mindegyiket. Nem jó egyedül, de mindenáron azért mégsem akarok férjhez menni... Á^'középmagas, helyes arcú, diplomás lány. Nem feltűnő szépség, aki után forognak az utcán a férfiak. Viszont meleg tekintetű, nagy, barna szeme van, kedves lány és ügyes háziasszony. Huszonnyolc éves. Négy Évszak — Véletlenül akadtam rá egy cikkre, amely a Sifigy Évszak Párljereső Szolgálatról szólt. Sokáig tépelődtem a dolgon, aztán rájöttem, hogy nem megvetendőbb ismerkedési mód ez, mintha beülnék egy presszóba, azért, hogy hátha megszólít valaki. Gondoltam, megpróbálom. Sietve felvettem a kapcsolatot az irodával, aztán vártam, vártam majd egy fél évig. „A párkeresés kérdőíves rendszerrel valósul meg, maximális diszkréció mellett. A szolgálat által kiküldött kérdőíveket a jelentkező kitöltve visszaküldi és befizeti az egységes szolgáltatási díjat.” (Fekete Gyula: Levelek a magányról című kötetéből.) — Tisztában vagyok magammal, s egyáltalán nem helyeztem a mércét a plafonra. A partner vonatkozásában nem várom el, hogy például csak is fekete, göndör hajú, kék szemű legyen az illető. Lakáshoz, kocsihoz sem ragaszkodom. Erkölcsi adottságokra vagyok igényes: mint a jószívűség, hűség, kedvesség, családszeretet. Mivel diplomám van — ezt tapasztalatból tudom — szükséges, hogy legalább érettségivel és szakmával rendelkezzen a jövendőbelim. „Sokoldalú megismerkedés" „A szolgálat megkeresi az igények és lehetőségek szerinti leginkább megfelelő partnert. Aztán a felek megkapják egymás címét és az ismerkedés további részleteit — felnőtt emberekhez méltóan önállóan megoldják.” (u. o.) — Egy diplomás kisiparos címét kaptam meg először. Ügy éreztem, eljött életem fordulópontja. Azután mikor elolvastam teendő társam sorait, majdnem bőgtem az elkeseredéstől. Egy gyorsíró füzetből kitépett lap volt a levélpapír. Pocsékul odavetett soraiban egyből a lényegre tért. Három időpontot javasolt. Kérte, hogy ezek közül bármikor utazzam el hozzá, s ő megteremti a sokoldalú megismerkedéshez szükséges feltételeket. Mit válaszolhattam volna? Ilyen bemutatkozás után szóba sem álltam vele. „Természetesen nem mindig jön tétre a párkapcsolat. Ez esetben'— a vállalat szolgáltatási kötelezettsége értelmiben — újabb párkapcsolási lehetőséget próbálunk keresni.” (u. o.) — Már nem voltak illúzióim, mikor kézhez kaptam a második jelölt címét. Meglepetésemre elegáns, fehér borítékot hozott tőle a postás, benne hószín levélpapíron apróbetűs kézírás. Küldője: egy távoli falu körzeti orvosa, mielőbbi találkozót kért. Nem mondom, én is alig vártam, hogy megismerhessem. Á. mosolyogva idézi fel, mennyire készült a randevúra. Szépen kipucolta fekete ünneplő cipőjét, sorra próbálta legcsinosabb ruháit, sőt még a kozmetikushoz is elment. — A főtéren várt rám egy gyönyörű csillogó nyugati kocsiban. Alaposan szemügyre vett, s ettől valahogy furcsa érzésem támadt. Vacsorázni mentünk. Alighogy bekaptuk a bécsi szeletet már ugrott is fel, hogy beteghez várják. Nem lepett meg a „felmondó” levele. Tiszta sor. Egyszerűen *■ nem tetszettem neki... Kicsit lenézték, talán meg is vetették a révbe jutott párok és a közvélemény azokat, akik apróhirdetés segítségével akartak a nagy Ö-vel megismerkedni. Hiába a rosszallás, a több évtizedes hagyomány manapság reneszánszát éli. Ellentmondásnak látszik: ma, amikor ezernyi alkalom adódik az ismerkedésre, mégis sokan — úgy látszik — nem tudnak élni ezekkel a lehetőségekkel. Bodnár Györggyel, a^4a- gyar Hirdető megyei kirendeltségének vezetőjével a házassági hirdetések tapasztalatairól beszélgettünk. Egy-két gyerekkel — A hirdetők túlnyomó többsége 40—50 év közötti elvált asszony, vagy fiatalabb, egy-két gyerekkel. Szépek, csinosak, ápoltak, mégis ehhez a módhoz kell folyamodniuk? A férfiak — tisztelet a ritka kivételnek — gondozatlanul, borostásan jönnek be még az irodába is. Az ökölvívásból véve a hasonlatot, nincsenek egy súlycsoportban ... Manapság ismét vonzó a rendezett anyagi viszony, szinte minden hirdető utal arra, hogy lakás, kocsi van, vagy megoldható, de sok ismerkedni szándékozó tudatja azt is, hogy az említett javak tást. Még huszonéves fejjel is hittem a sírig tartó szerelemben, az örök boldogságban. Nevetséges, ugye? Próbálok örömet lelni a munkámban. Sokat járok moziba, megtanultam kézimunkázni, s ha tehetem, még a hét végeken is vonatra ülök egy-egy kirándulásra. Néha még most is fáj, hogy egyedül vagyok, de már kezdek megbarátkozni a gondolattal. Az iszákos albérlő — Következő „lovagom”, egy közeli kisvárosban élő szakmunkás még fényképet is küldött. Tél volt, mikor először — és utoljára — találkoztunk. Mikor megláttam, nem akartam hinni a szememnek. Fején csiricsáré műszőrme sapka, vállán pa- nyókára vetett kopott kabát, kezében szakadozott női szatyor. Egy presszóban kötöttünk ki. Kiderült, hogy a városban csak albérlő, valójában tanyai fiú. Persze nem ez volt a báj, hanem az, hogy túlságosan szerette az italt. A negyedik fél konyak után már falusi pletykákkal szórakoztatott. Se moziba, se múzeumba nem volt hajlandó eljönni velem, így egy másik cukrászdában, majd az állomás éttermében ütöttük agyon vonatindulásig az időt. Itt már sört is ivott, amitől tíz percenként futkosott a vécére. Émelygett tőle a gyomrom. Remélem, nem csodálja, hogy sürgősen elküldtem ezt az embert. Á. lemondóan legyint: minek sorolja tovább? A lényeg, hogy a sokadik sikertelen kísérlet után megcsömörlött a próbálkozásoktól. — Micsoda illúziókat kergettem! Sokáig nem láttam más célt, mint a családalapíszükségesek ... Idősebb korban nagy vonzerő a „jó nyugdíj”, egészséges életmód, a káros szenvedélyek kerülése. — Hihetetlenül nagy vonzereje van a diplomának — véli az irodavezető. — Nemrégiben például egy nő kikötötte, hogy kizárólag orvosok írjanak neki... Az értelmiségi pályák közül az orvos, a mérnök, a kutató, a tervező a sikk, kisebb a „kereslet” tanár és agronómus iránt. A hirdető nők többsége úgy gondolja, hogy a pár soros szövegben megfogalmazott igény, a csalódcentrikus, gyermekszerető férfi elsősorban a diplomások közt található. Hogy más rétegekben is bőven akadnak rendes emberek, az nem számít. Érdekes, hogy a nők elsősorban a pozíciónak, a végzettségnek és az anyagi javaknak szavaznak elsőbbséget. A férfiakat inkább a megjelenés, a házias természet vonzza. Szinte soha nem kötik ki, hogy a leendő feleségnek diplomája legyen, viszont annál gyakrabban kutatják a kimondottan jó megjelenésű, csinos teremtést. Míg régebben megrögzött hirdetők és kalandorok rendre kíváncsiskodtak a hirdető nőkre, manapság gyakori- az olyan kitétel, hogy a partner „leinformálható” legyen. A munkahely vagy a szomszédok biztosan felvilágosítják az érdeklődőt, hogy szélhámos munkakerülőről vagy „erkölcsös”, munkájának élő emberről van-e szó. Egy év alatt tíz házasság — Havonta általában 15— 20 házassági hirdetést adnak fel, amelyek az országos és megyei lapokban jelennek meg. Ha valaki csak egy lapban hirdet, körülbelül 4—5 levelet, ha több helyen is, 60—80 levelet kap. Ha egy „jól szituált, magas, diplomás férfi” keresi a párját, nem ritka a százon felüli válaszlevél sem. Tavasszal megugrik a hirdetések száma, de ismerkedésnél, barátságnál rendszerint nem jutnak tovább. Ha egy év alatt tíz házasság köttetik a hirdetés révén, már komoly eredmény. Még most is szívesen gondolnak arra az idős, mozgássérült férfira, akinek a rúr- detés hozta meg az „örök boldogságot”, s örömében bemutatta a . felesegét az iroda dolgozóinak... Az oldalt rta: HÁZI ZSUZSA és TÓTH KORNÉLIA Fényképezte: GAÁL BÉLA Magány Hihetetlenül hangzik, mégis így van: az embernek minél több alkalma nyílik az ismerkedésre, annál inkább begrubózik, s a falak mórul kilépni sokkal nehezebb, mint bezárkózni oda. Sokszor beszélünk arról, hogy átalakulóban a családszerkezet, s ez a „modern” szemlélet rendszerint elvezet a válásig. A gyerekek az anyánál maradnak. Sokezer asz- szony neveli őket egyedül, csonka családban. Szórakozásra, ismerkedésre nem marad idő, az évek pedig vészesen rohannak, mígnem a nő felkeresi a hirdetőirodát. Segélykiáltás minden egyes apróhirdetés, amellyel valaki szeretne kilépni a magány embert próbáló szorításából. A közvéleményben erősen él az a tudat, hogy Magyarországon jóval több a nők, mint a férfiak száma. Pedig a statisztikai évkönyv egyik kiadványa tanúsítja, hogy a 20 és 24 év között ezer férfira 953 nő jut, 25 és 29 év között 979, 30 és 34 között 986, a 35 és 39 évesek közt már majdnem egyensúly áll fenn, 993 a nők száma, s csak 40 és 44 között fordul meg ez az arány: ezer férfi mellett 1051 nőt tart nyilván a statisztika. Ha jól megnézzük, erre a korra esik a férfiak rettegett betegsége, az infarktus, s még mindig érezteti hatását a második világháború vérvesztesége. Ha már a számok ilyen fényesen bizonyítják, hogy a nők jobb „tárgyalási pozícióban” vannak, mégis miért hirdetik magukat gyakrabban éppen ők? Ehhez vissza kell tekintenünk egy kicsit a múltra. Ki-ki ismer olyan idős, tisztességben megőszült házaspárt, akik félévszázadnál is többet élnek boldog házasságban. Pedig lehet, hogy a falujuk határán sem léptek túl, ismerkedésre vajmi kevés lehetőségük volt. Egy faluban megtalálni az igazit, nagy teljesítmény Mégis. Guba a subához — tartja a mondás, s régen igen szigorúan éltek a párválasztás szaoályai. A föld a földdel, a pénz a pénzzel házasodot' a birtokot vagy a vagyoni nem akarták szétdarabolni, s szóba sem jött menet közben a válás. Manapság pedig, amikor az anyagi javak nem olyan vonzóak — legalábbis a fiatalok szemében —, így a házasságot az érzelmi összhangra, a szerelemre alapozzák. De az érzések változnak, az anyakönyvvezető előtt fogadott örök hűséget is elfelejti a házaspár, ha már „felébredt” a szerelemből. S ha nincs meg a házasságnak az alappillére, miért azt fenntartani? Míg századokon át összetartotta a házasságot a gazdasági szükséglet, a közös föld, az anyagi javak megszerzése, addig ma két, önálló keresettel rendelkező fiatal szövetkezik egymással. S mivel mindkettő megáll a saját lábán is, b »da a nagy érzés, már nincs szükség a másikra. . Biztosan nem így van jól, hiszen mind több az elsietett házasságból származó, c- 'mileg labilis gyereke na, s a modern támlájára ez már ner. idig írható ...
