Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-28 / 201. szám
Nemzetközi szakmai kiállítás Ismerkedés a kiállítás anyagával. Gyermekcipő Csengerből Tömeges tiltakozás a neutronfegyver gyártása ellen Á magyar közvélemény a tárgyalások megkezdését sürgeti Jól halad az almaexport Szedik a burgonyát Úgy tűnik, hogy az utóbbi évek legszélesebb körű tiltakozási hullámát váltotta ki az az amerikai elnöki döntés, amely a neutronfegyver gyártásának adott zöld utat az Egyesült Államokban. Ezek- ban a napokban az ország legkülönbözőbb részeiből százával érkeznek tiltakozó állásfoglalások, táviratok, levelek az Országos Béketanácshoz, s a legkülönbözőbb kollektívák véleményének címzettje gyakran az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége. Az orosházi Üj Élet Mező- gazdasági Termelőszövetkezet 1100 dolgozója például az USA budapesti külképviseletéhez küldött tiltakozásában azt emelte ki, hogy a neutronfegyver gyártása és európai telepítése egy újabb háború lehetőségét hozza veszélyes közelségbe. Kontinensünk népei — köztük Magyar- ország lakói — ebben az évszázadban már két világégés borzalmait élték át, s a nyomok kitörölhetetlenül élnek az emberek emlékezetében. Éppen ezért, az új fegyver veszélyeinek teljes tudatában mond nemet az orosházi olajbányászok háromezres kollektívája, követelve a döntés felülvizsgálatát. Tucatjával emelték föl szavukat az ipari szövetkezetek dolgozói is, köztük az endrédi szabók, a szombathelyi fémiparosok, s a Jászberényi Műszeripari Szövetkezet dolgozói, akiknek állásfoglalását a Magyar Népköztársaság Kiváló Brigádja címet elnyert „szerszámkészítő” közösség tolmácsolta. Az Országos Béketanácshoz sorra érkeznek a munka- és lakóhelyeken megválasztott testületek véleményét tolmácsoló táviratok és levelek. Felemelte szavát az Eszperantó Szövetség, s határozatot fogadtak el a Magyarországon tanuló külföldi diákok is, elítélve azt a folyamatot, amelyet a leszerelésről folytatott tárgyalások félbeszakítása, a SALT—II. szerződés ratifikálásának meghiúsítása, a katonai kiadások fölemelése, a közép-hatósugarú rakéták európai telepítésének terve, végül a neutronfegyver gyártásáról hozott döntés jelez. Az Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat 2. számú budapesti gyáregységének dolgozói írják: „ Sok nemes cél van! A fegyverkezésre fordítandó milliókat a rákkutatásra, az éhezők feltáplá- lására fordítsák. Fedezzenek fel új energiaforrásokat, s azokat békés célokra hasznosítsák!" Hasonlóképpen a békés egymás melleti élés, az együttműködés eredményeinek óhaja csendül ki a többi nyilatkozatból is. Ez az óhaj mindinkább hatalmas nemzetközi szolidaritássá erősödik, s az emberiség jövőjéért érzett aggodalom Európa Az eddigi tapasztalatok alapján jónak értékelhető a téli alma exportja Szabolcs- Szatmár megyében — hangzott el csütörtökön délelőtt a szervezési bizottság ülésén, amelyen . részt vett Tisza László, a megyei tanács elnökhelyettese. A szokásosnál korábban kezdődött az idén az almaszüret, ami egyértelműen a tavalyinál jobb időjárásnak köszönhető. A napos időben hamarabb pirosodik az alma. Így a szedést és a szállítást is hamarabb kezdték a mező- gazdasági nagyüzemekben. Eddig 11 ezer tonna fehér és piros alma hagyta el az országot, míg az elmúlt év hasonló időszakában mindösz- sze 464 tonna. Tegnap 150 széles nyomtávú szovjet vasúti kocsit raktak meg a termelők almával. Ez egyben azt is jelenti, akinek nincsen fehér áruja, az már pirosat szállít. Az átvevőhelyre eddig szinte kivétel nélkül jó minőségű alma érkezett. A szovjet átvevők 85—90 százalék I. osztályúra értékelik a gyümölcsöt. Tuzséron és Mándokon felkészültek az alma fogadására és továbbítására, hiszen ősszel nem kis feladat hárul a két árakó pályaudvarra. A Szovjetunióba összesen 264 ezer tonna almát exportálnak az ország gazdaságai és kistermelői. A jelenlegi szállítások mellett tárgyalások folynak még húszezer tonna alma exportálásáról, Hasonlóan a többi szocialista országba is 30—40 ezer tonnával nagyobb mennyiséget szállíthatnak — a tárgyalásoktól függően a magyar partnerek. A fagyapot továbbra is kevés. Ezért a szovjet fél úgyis átveszi az almát, ha a láda aljára hullámpapír kerül, ellenben az alma tetéjére mindenképpen a rugalmas fa- gyápotot kérik. A csomagolóanyagok tekintetében továbbra is hiány mutatkozik a ládatetőknél és a kötözőanyagoknál. Ezek a gondok sürgős megoldást kívánnak. Az exportszállítások mellett szeptember 7-én megkezdi a körszedett piros almák betárolását a Hungarofruct. Természetesen a nagyüzemeknek is készülniük kell a hűtőházi tárolásra. Sok helyen már szedik a megye másik fő mezőgazda- sági termékét, a burgonyát. A Zöldért tárolóiban mindenütt, még az esti órákban is fogadják az étkezési gumót. Ügyanígy a gyökér- és káposztafélék télire való raktározása is megkezdődött a sóstóhegyi tárolóban. (sb) (Folytatás a 4. oldalon) Portugál mezőgazdasági delegáció Szabolcsban A TOT vendégeként hazánkban tartózkodó háromtagú portugál mezőgazdasági delegáció csütörtökön Szabolcs- Szatmár megyébe érkezett. A küldöttséget Jose Luis Correia Da Silva, a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának póttagja, a Kollektív Termelési Egységek és Termelőszövetkezetek portallegrei titkára és az avisi Május 1. Termelőszövetkezet elnöke vezeti. A portugál vendégeket Makrai László, a TESZÖV titkára tájékoztatta a megye mezőgazdaságának helyzetéről, a szövetség munkájáról. Délután Szabolcsbákára látogattak, ahol megtekintették a termelőszövetkezet tehenészetét. A küldöttség második munkanapján a tiszaberceli Bessenyei Termelőszövetkezet sertéstelepét és vágóhídját keresi fel, ahol az üzemi sertésfeldolgozással ismerkednek. A portugál delegáció ma délután utazik el megyénkből. A Minőségi Cipőgyár csengeri üzemében belföldi megrendelésre készítenek lánykacipőket. Felvételünk a felsőrész szalagról készült. (Elek Emil felvétele)----”———~--------Fogászati vándorgyűlés Nyíregyházán Mint arról beszámoltunk, tíz ország szakembereinek részvételével augusztus 26-án nyílt meg Nyíregyházán a Magyar Fogorvos Egyesület fogpótlástani szakosztályának III. vándorgyűlése. A háromnapos rendezvénysorozat tudományos programjának kiemelkedő eseménye volt augusztus 27-én a nemzetközi szakmai kiállítás megnyitása a tanárképző főiskolán. Az intézet kerengőjében nyolc kiállító — elsősorban fogászati anyag- és felszerelés gyárak — mutatják be legújabb termékeiket: többek közt öntő-, csiszoló-, polírozó-, formázógépeket (működés közben is), valamint az általuk gyártott anyagokból készített mintakollekciókat. A tájékozódást tablók segítik. Szerepel a kiállítók között a nyugatnémet BEGO-cég, a világ egyik legnagyobb fogászati anyag- és felszerelés gyára, amely 94 ország — köztük hazánk — megrendelésére szállít. Látható a bemutatón a cég legújabb terméke: az automata öntőgép. Ezzel a berendezéssel (értéke 600 ezer forint) a Fogtechnikai Vállalat már rendelkezik, amely lassan két évtizedes kapcsolatban áll a BEGO- céggel. Együttműködésük eredménye a fémre égetett porcelán kikísérletezése. A hazai gyárak közül a Fogtechnikai Vállalat hozta el legújabb termékeit. Helyet kapott a kerengőben a tisza- vasvári Alkaloida is, amely a fogorvosi rendelőkben használatos gyógyszereit mutatja be. Ugyancsak augusztus 27-én kezdődött meg a tanárképzőn a tudományos előadások sorozata. A három nap alatt 62 előadás hangzik el, ezekből tizennyolcat külföldi vendégek tartanak. A témák elsősorban a szakemberek száméra mondanak sok-sok újdonságot. A program érdekessége csütörtök délután a belga Al- phadent-cég filmbemutatója volt a rejtett kapcsos fogpótlásról. Ma újabb előadásokkal folytatódik a rendezvénysorozat. Többek közt szó lesz a Preci- Line technikáról, valamint a magyarországi fogászati anyagellátásról. Augusztus 29-én fogorvos—fogtechnikus találkozóval ér véget a vándorgyűlés. A szakmai rendezvények , mellett jut idő városnézésre, kirándulásra is. Csütörtökön sóstói sétán vettek részt vendégek. Ma délután autó- buszqs kirándulásra indulnak Nyírbátorba. A vándorgyűlés alkalmából népművészeti kiállítás nyílt a főisk .,:i. Magyarország I XXXVIII. évfolyam, 201. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. augusztus 28., péntek I Oj általános iskolában kezdik a tanévet a kótaji kisdiákok. (E. E. felv.)