Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-24 / 197. szám
Téli takarmány S zabolcs-Szatmár megye állatállományának teleltetéséhez összesen kétszázhúszezer tonna szálasra van szükség, s ennek a mennyiségnek közel a háromnegyede már kazlakban várja az ősz végi, téli hónapokat. A most még hiányzó részt is augusztusban, szeptemberben betakarítják a mező- gazdasági nagyüzemek és a háztáji állattartók. összességében tehát jó a takarmány ellátás. A termelőszövetkezetek az intenzív . gyepterületeikről már a harmadik növedé- ket kaszálják, jó termést adtak a szántóföldi pillangósok is. Ezeken kívül rendelkezésre állnak még a tarlóvetések, amiből harmincnégyezer tonnát várnak a szakemberek. Így a teljes mennyiséget fedezni tudják. Hasonlóan az állami gazdaságok is jó termést takarítottak be, talán még egy kicsivel többet, mint a termelő- szövetkezetek. A háztáji gazdaságok a széna egy részét a nagyüzemektől kapják, de az állattartók maguk is gyűjtik az árokpartok, töltésoldalak termését. Csak ezekről a helyekről tizenötezer tonna jó minőségű takarmányt gyűjtöttek. S emellett számolni kell még a huszonnégyezer hektár háztáji kukorica szárával is. A mennyiséggel nincs is probléma. Ez az év a korábbiakhoz képest rendhagyó, sokkal több és jobb minőségű termett, mint az előző esztendőkben. Mégis ami a gondot jelenti: az egyes nagyüzemek között óriási a szóródás. Tiszake- recsenyben, Tarpán, Jánk- majtison, vagy éppen Ti- szabecsen már most elegendő szálas takarmány áll rendelkezésre. Több helyen jóval a szükségleten felül takarítottak be. Ugyanakkor Porcsalmán, Nyírbátorban, Mándokon, Ra- mocsaházán, a mátészalkai és a nyírmadai termelőszövetkezetekben a télire való szálasok felét sem raktározzák. Ez pedig a tél folyamán keserves gondókat jelent majd. Sürget az idő, de még nem késő. Augusztusban, szeptemberben nagyon sok szálast lehet még betakarítani, megtölteni takarmánnyal a szérűskerteket. E bben a hónapban kezdik a nagyüzemek a kukorica silózását. A silónak szánt kukorica mennyisége megközelíti a négyszázezer tonnát. Ez szintén a szükségleten felüli tömeg. Csak éppen oda kell figyelni a betakarításánál és nem utolsósorban a tárolásánál. Mert a legnagyobb veszteségek éppen a tárolásból, a betonozott silóhelyek hiányából adódnak. Sipos Béla Öt kontinens egyházai A Lutheránus Világszövetség Végrehajtó Bizottságának békefelhívása A Lutheránus (evangélikus) Világszövetség — amelynek 98 tagegyháza van az öt kontinensen — Végrehajtó Bizottsága augusztus 4—13. között tartotta ülését a finnországi Turkuban. A végrehajtó bizottság tagja dr. Káldy Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökelnöke is, aki részt vett az ülésen. A végrehajtó bizottság foglalkozott a növekvő nemzetközi feszültséggel, és teljes egyhangúsággal határozatot fogadott el, amelyet a közös cselekvés érdekében megküld valamennyi tagegyháznak. A felhívást elküldték Leonyid Brezsnyevnek és Ronald Reagannek is. A békefelhívásban a végrehajtó bizottság sajnálattal állapítja meg, hogy nagymértékben növekednek a katonai kiadások világunkban, folyik a fegyverkezési verseny eszkalációja, új fegyverek kifejlesztése, különösen a neutron töltetű gyújtófejek gyártása, a közép-hatósugarú hordozó- rakéták előállítása, és növekszik a veszélye azok Európába telepítésének. A helsinki záródokumentummal kapcsolatban a madridi értekezlet lassan halad. A kapcsolatok a, nyugati vezető hatalmak és a szocialista országok között meggyengültek. Számos fegyveres konfliktus van a világ különböző részeiben. A végrehajtó bizottság kiMegnyílt a szövetkezeti szakemberek XII. országos találkozója Siklóson vasárnap megnyílt a szövetkezeti szakemberek XII. országos találkozója, amelyen a három nagy szövetkezeti ágazat — a mező- gazdasági, az ipari és a fogyasztási szövetkezetek — képviselői megvitatják a mozgalom időszerű kérdéseit. Hazánkban ez a legjelentősebb szövetkezetpolitikai fórum. Az Országos Szövetkezeti Tanács támogatásával 1970 óta minden év nyarán megrendezi a TIT Baranya megyei szervezete. Az idei —a Pannónia ’81 nevet viselő — tanácskozás alaptémája: a szövetkezeti mozgalom feladatai a nyolcvanas években. A tíznapos eszmecsere során szó lesz — többek között — a párt szövetkezetpolitikájáról, a szövetkezeti jogszabályokról, az érdekképviselet szerepéről, az üzem- és munkaszervezésről. Megrendezik a kongresszusi fórumot, amely a szövetkezeti ágazatok közelgő kongresszusainak elméleti előkészítését szolgálja. A szabadidős program során a szakemberek megtekintik az „Ellentétek” című szövetkezeti tárgyú magyar filmet, s találkoznak az alkotókkal és a szereplőkkel. jelenti, hogy másokkal együtt, osztozni kívánnak a világért, annak békéjéért való felelősségben. Szükségét érzi a végrehajtó bizottság, hogy a keresztyének belekapcsolódjanak minden jóakaratú ember békéjéért való küzdelmébe, bármilyen vallású vagy világnézetű legyen is az. Addig azonban nem lehetséges a béke, míg az emberek éheznek, míg igazságtalanság uralkodik, és emberek különböző — faji, népi és egyéb — okokból megkülönböztetnek. A végrehajtó bizottság felhívja a tagegyházakat, hogy ők is segítsenek békés eszközöket keresni a politikai konfliktusok megoldására, erősítsék a különböző társadalmi rendben élő keresztyének között a kommunikációt, és így győzzék le a hidegháború felelevenítését. A tagegyházak vegyenek részt békevasárnapok, békehetek szervezésében, amelyeknek az a célja, hogy felhívják a figyelmet a béke szükségességére. Különösen felhívják a figyelmet arra, hogy az egyházak érdeke is a madridi konferencia sikeres befejezése. Szükség van azonnali cselekvésre a nukleáris háború veszélyének csökkentésére. Bővült a tuzséri rakodópark gépállománya Vasárnap indult útnak az első almaszállítmány a Hun- garofruct tuzséri átrakó pályaudvaráról a Szovjetunióba. Az .exportszállítás a fehér almával és a golden deli- csesszel kezdődött, és egy pár nap múlva megkezdik a mezőgazdasági nagyüzemek a jonatán és a starking vagon- barakását is. Tuzséron elvégezték a nagy munka előtti felkészülést. Elosztották, illetve átadták a gazdaságoknak az üzem gépi rakodóterületeit és a rakodógépeket. Bővült a rakodógép-állomány is két áruleszedő és egy terepjáró göngyölegmozgató targoncával. A közeljövőben érkezik meg Tuzsérra tíz probán-bután gázüzemelésű vagonbajáró targonca, amelyek nagymértékben segítik és enyhítik majd a csúcsidény nehéz fizikai munkáját. Az átrakás tulajdonképpen Már javában tart a gyümölcsöskertekben a fehér alma szürete, s a héten több gazdaságban a jonatán szedését is megkezdik. Képünk Napkoron készült. Festélckendő Az Információtechnikai Vállalat 7-es számú területi üzem nyíregyházi szervizében, hazai megrendelésre több ezer darab — számítógép kiíróegységhez szükséges — festékkendőt gyártanak. Tanner Lászlóné a festékkendőgyártó gépen dolgozik. (Császár Csaba felvétele) a széles nyomtávú szovjet vasúti kocsikba való berakást jelenti. A tervek szerint Tuzséron és Mándokon — ahol szintén végeznek átrakást — folyamatos vagonellátás mellett naponta 270 szovjet vagont rakhatnak be almával és indíthatnak útba. Tuzséron nemcsak átrakást, hanem tárolást is végeznek. A Hungarofruct hűtőtárolójába összesen hétezer tonna jó minőségű jonatánt tárolnak majd. A hütőházba az első alma szeptember elsején érkezik. Tuzséron keresztül nemcsak almát, hanem más mezőgazdasági terméket is exportálnak a Szovjetunióba. Burgonyából eddig 3200 tonna hagyta el az országot. Zöldpaprikából 560, őszibarackból 340, körtéből pedig ötven tonnát vásárolt a Szovjetunió. Kétezer vasutas társadalmi munkájára számíthat a záhonyi Lenin Termelőszövetkezet az almaszüret idején. A közelmúltban kötött megállapodást a termelőszövetkezet és a záhonyi üzemigazgatóság, hogy rendezett keretek között — a több éve kialakult jó kapcsolatnak megfelelően — vesznek részt a vasutasok az almaszüreten. A szocialista szerződés alapján szeptember 1. és október 15. között számítanak az önkéntes segítőkre. A záhonyi tsz termésbecslései biztatóak, ezért igen jól jön az állandó segítség. A megállapodás szerint ugyanis nem a hétvégeken, hanem minden egyes nap dolgoznak a vasutasbrigádok az almáskertekben. A MÁV gondoskodik naponta negyven ember szállításáról, akiknek a szövetkezet adja a létrákat, szedőedényeket és ládákat. Az elszámolás a szövetkezeti bértételek alapján, a minőség függvényében történik. A vasutasok társadalmi munkában, a szocialista brigádok felajánlásaik alapján dolgoznak, így az almaszüretért járó bért a szakszervezeti bizottsághoz utalják át. Többek között a Berekfürdőn épülő üdülőhöz, valamint hasonló célokra használják fel a társadalmi munkából befolyt pénzt. Hullámtéri erdők megyénkben Védik vele a gátakat A folyók hullámteré- bén, a töltésektől 25—40 méteres sávban összesen mintegy 600 hektárnyi erdővel rendelkezik a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igaz. gatóság. Az erdők elsődleges célja az árvízvédelmi töltések megvédése a hullámverés és a jég károsító hatásaitól. Mellette évente kitermelnek, s a megyében értékesítenek 13—15 ezer köbméter fát, de az erdők környezetvédelmi szerepe sem elhanyagolható. Mivel az erdők felét természetes eredetű, idős, kigyérült, kevésbé hasznosítható fák alkotják, ezért az elmúlt 15 évben 225 hektárnyit gyorsan növő fajtákkal — fehérfűz és nemes nyár — felújították. A vízügyi igazgatóság évente átlagosan 13 millió forint bevételhez jut a fa értékesítéséből. A ki- ‘ termelés jelenlegi üteme előreláthatóan 1985-ig tartható, mert akkorra elfogynak a csatornák (150 km) mentén levő 16—22 éves fák. Azokat nem lehet úgy újratelepíteni, hogy a vízügyi előírásoknak is megfeleljenek. Ugyanis — mint Oláh Tibor környezet- és vízmi- nőségvédelmi osztályvezető-helyettestől megtudtuk — a csatornák mellett bizonyos távolságot szabadon kell hagyni, hogy ott szükség esetén géppel lehessen dolgozni. Távolabb pedig nem ültethetik, mert ott már rendszerint mezőgazdasági művelésű területek vannak, s azok a szövetkezeteké. Az igazgatóság 30 fős brigádja ahol teheti, új erdőket létesít. Rendezik a terepet, a vizet elvezetik. Teszik ezt a gazdaságossági és műszaki megfontolások mellett azért is, mert gondolnak az emberek egyre növekvő szabad idejére, s remélik, azt mind többen szándékoznak vízparton, festői természeti környezetben eltölteni, melyet jól kiegészít a környezetvédő mesterséges beavatkozás. (cselényi) Bhnaexport a Szovjetunióba II Keleti IHagvároirszág ,1 XXXVIII. évfolyam, 197. szám ARA: 1,40 FORINT 1981. augusztus 24.. hétfő ^ VASÁRNAP MEGKEZDŐDÖTT