Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-23 / 196. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. augusztus 23. Két pont egy félidei játékkal Nehezen aita meg magit az íjeac Gólöröm. A 9-es Fecskúnak — háttal — balról Babus — az ő beadásából született a gól — jobbról Moldván gratulál. Az utánpótlás-válogatott csatár lövése végül két pontot jelentett. (Gaál Béla felvétele) A Szendrei-ügy Félt, hogy felismerik Nem nézte meg csapata mérkőzését (Megjelent a Hétfői Hírek 1981. augusztus 22-i számában — Gyenes J. András tollából.) Szendrei József, a Nyíregyhá­záról Újpestre költözött 27 éves kapus kritikus helyzetben van. Nem először. — Volt régebben is ügye? — Igen, Szolnokon, amit szé­pen felnagyítottak, végén a bol­hából elefánt lett. Egyik játé­kostársammal összevesztem, a szóváltásnak verekedés lett ,a vége. Eltiltottak! Sőt, az egye­sületből is kizártak, Szolnokon mindennemű sporttevékenység­től is eltiltottak. — Akkor igazolta le a Nyír­egyháza? — Méghozzá olyan helyzetben, amikor szinte minden ajtó be­zárult előttem. Mélyponton vol­tam, de Temesvári Miklós edző kiállt mellettem. — Hogy érezte magát Nyíregy­házán? — Nagyszerűen. De nem ma­radtam adós, sok olyan meccsem volt, amikor a pontszerzésben döntő szerepem volt. — Nehéz helyzetbe hozta klub­ját! — Tudom, tisztában vagyok vele. — A Honvéd ellen sajnálatos kapushiba miatt vesztettek. — Tényleg? — Miért, nem látta a kispesti összecsapást? — Nem. Nem volt lelkierőm kimenni. — Vannak álmatlan éjszakái? — Akadnak, ráadásul lelkiis- meret-furdalásom van. Szerettem Nyíregyházán lenni, de az vesse rám az első követ, aki nem kapott volna a lehetőségen, ha az Újpesti Dózsa hívja. — Kétéves szerződést kötött a Nyíregyházával! — Ez igaz, de az is, hogy jö­vendő hivatásom is szükségsze­rűvé tette ezt a lépést. Felvet­tek a rendőrtiszti főiskola nap­pali tagozatára. — Egyelőre levegőben lóg az ügye! — Sajnos. Nem tudom, hogy mi lesz velem, egyelőre hajtha­tatlan a Nyíregyháza. — Ha minden kötél szakad, visszamegy? — Semmiképpen sem. Nagysze­rűen érzem magam Újpesten. — Volt már azóta Nyíregyhá­zán? — Egyetlenegyszer. De akkor Is csak este, nehogy felismer­jenek . . . (Sportrovatunk vezetője meg­jegyzi: Szendrei jól tudja; ügye valóban a levegőben lóg, az MLSZ közvetítése ellenére a két klub legutóbbi, keddi tárgyalá­sa sem vezetett eredményre. A Dózsa az NVVSSC ésszerű ja­vaslatai közül egyetlenegyet sem vett tudomásul... A Hétfői Hí­rekben megjelent cikkhez: meg­lepődve olvastuk a kapus nyi­latkozatát, miszerint őt a Dózsa hívta. Nemrég ugyanis a Nép­sportban a fővárosi klub egyik vezetője mondta: Szendrei je­lentkezett náluk ... így aztán nem tudni, ki hívott, kit? Mindenesetre alighanem az MLSZ-re vár a döntés. Az vi­szont egyértelmű lehet: Szend- reit szerződés köti Nyíregyházá­hoz! A szövetség pedig a közel­múltban is mindig figyelembe vette ezt. Például egy évvél ez­előtt a Turtóczky-ügynél. A csatárt, mivel az MTK-VM köl­csönadta és erről írásos bizonyí­téka volt, az MLSZ anélkül iga­zolta vissza a Hungária körútra, hogy megkérdezte volna a Nyír­egyházát, vagy éppen Turtócz- kyt. A döntés így a Szendrei- ügyben sem lehet más, mint ér­vényt szerezni a szerződésnek!) Asztalos SE— Gyula Ma délután 17,00 órától totó­meccset láthatnak a szurkolók Nyírteleken. Az Asztalos János SE NB Il-es labdarúgócsapata a legutóbbi ezüstérmest, a Gyulai SE-t látja vendégül. — Egyetlen kérdőjel van az összeállításunkban — mondta érdeklődésünkre Buús György, az ASE vezető edzője. — Kapu­sunk Ambrusz derékfájdalmai miatt egész héten nem edzett, így valószínű, hogy nem állhat a kapuba. Amennyiben nem játszhat, úgy a Sényőről igazolt Pákozdi helyettesíti. Az ASE—Gyula totómeccset Koroknai vezeti, két partjelző­je: Fodor F. és Hunyadi. Szombat délután megindult az emberáradat a nyíregyházi vá­rosi stadion felé, ahol az 1981/82. évi bajnokság első hazai mér­kőzését játszotta az NYVSSC NB I-es labdarúgócsapata. Az ellen­fél az újonc Ózdi Kohász gárdá­ja volt. Kezdés előtt mindkét tá­bor idegesen készülődött. — A Kohász igen jól erősített, hiszen átigazolta a salgótarjáni Kajdit, a diósgyőri Magyart, az egri Ambrust és a Vasas volt játékosát Becseyt — mondta Papp László, a nyíregyháziak vezető edzője. Az új fiúkkal a rajt is kitűnően sikerült. Nem véletle­nül tartunk tehát az újonctól. Ez azonban mit sem csökkentett becsvágyunkon: győznünk kell! — Első idegenbeli mérkőzésünk előtt talán természetes az ideges­ségünk — vélekedett Pallagi Ró­bert, az ózdiak szakvezetője. — Ráadásul láttuk az NYVSSC hét­fői mérkőzését, a nyírségiek igen jó benyomást tettek ránk Kis­pesten. Persze, nem adjuk fel, szoros mérkőzést várunk és nem tartjuk elképzelhetetlennek a pontszerzést sem. Másfél óra múlva kiderült: az ózdi pontszerzésből nem lett sem­mi, igaz a Nyíregyháza nehezen nyert. NYVSSC-Ózd 1:0 (0:0) Nyíregyháza, 12 000 néző, v.: Hartmann. NYVSSC: Máj er — Pólyák, Szűcs, Szikszai, Borbély — Szek­rényes, (Babus, szünetben), Moldván, Cséke — Fecsku, Cze­czeli (Lechner a 62. percben), Pethő. Edző: Papp László. Ózd: Fekete — Pribék, Szilá­gyi, Kajdi, Madarász — Tokár, Ambrus, Becsey, Ligeti (Magyar, az 54. percben) — Utassy, Dudás. Edző: Pallagi Róbert. ötperces tapogatódzó játék után az NYVSSC szögletet har­colt ki, Moldván beívelését azon­ban Ligeti kifejelte az ötös sar­káról. A másik oldalon Borbély szabálytalansága után megítélt szabadrúgással Becsey ügyesen kilépett, de lökte a keresztező Szűcsöt és így Hartmann sípsza­va megállította. Nem sokkal ké­sőbb Utassy lőtt mellé. A 10. percben Moldván leadás helyett cselekkel kísérletezett Fekete ka­puja előtt, majd lőtt, de labdá­ja messze fölé szállt. Újabb ha­zai akció következett, Borbély beadása azonban gyatrán sike­rült ... A 14. percben Ligeti szögletét fejelte ki Czeczeli. Az első negyedórában a vendégek ügyesen lassították a játékot. A 16. percben Pethő egy csel után adott középre. A labda át­szállt Fecsku feje fölött, de a bal oldalon nem volt nyírségi csatár. Egy perccel később hazai gól­helyzetet láthatott a szurkolóse­reg. Czeczeli egy pontos átadás­sal kapura fordult, Fekete azon­ban merész vetődéssel felszedte a labdát. Az ózdiak szöglettel vála­szoltak — eredmény nélkül. Utá­na viszont majdnem gólt értek el. Madarász beadását Dudás két méterről rúgta mellé! Az ellentá­madásnál a vendégek hálóiába került a labda, de a partjelző be- intése után, előbb — feltehetően les miatt — szólt a bíró sípja. A 28. percben Pethő kivárt a lövéssel, így Szilágyi belelépett a labda útjába, majd Madarász sza­badított fel. Aztán egy gyenge Fecsku-fejest védett Fekete. Ezt követően néhány pillanatig élén­kült a játék. A 34. percben szép Kohász-támadás után Dudás, majd Madarász elől mentettek nehezen a védők. Két perc múl­va Szekrényest buktatták, a sza­badrúgást 28 méterről Fecsku egy méterről lőtte — a léc fölé. Egy szép Moldván-szóló követke­zett, a beadást a hátvédek kivág­ták a mezőnybe, Szekrényes lő­hetett, Fekete a helyén volt. A 41. percben Czeczeli szabadrúgá­sa a sorfalat súrolva szögletre pattant. A sarokrúgást a kifutó ózdi kapus szépen mentette. Már- már azt hittük nem történik sem­mi, amikor nem mindennapi eset­nek lehettek tanúi a nézők. Fecsku szabálytalan becsúszásá­nál Hartmann hármat fújt a síp­jába. Természetesen a partjelzők és a labdaszedő gyerekek bein­dultak a pályára, gondolva, vé­ge a félidőnek. A bíró viszont szabadrúgást jelzett, így. minden­kinek vissza kellett mennie a he­lyére — három másodpercre, mert Hartmann utána jelezte a félidő végét. A 48. percben Moldván szögle­tét Fekete kiejtette, Borbély lő­hetett volna a hálóba, de kivág­ták előle a labdát. A másik ol­dalon Utassy elöl Májer remek kifutással mentett. Az ellenak­ciónál Czeczeli rúghatott szaba­dot, már-már mindenki gólt kiáltott, a labda azonban a léc fölött zörgette meg — kívülről — a hálót. Ez a há­rom esemény jelezte: na­gyobb sebességre ösztönözték az edzők a szünetben a játéko­sokat! Aztán Borbély ügyetlen­kedett el gólszerzési alkalmat. A lelkesedést látva megjött a kö­zönség hangja is. Az 53. percben viszont jött a gól: Fecsku re­mek testcsellel tisztára játszotta magát és nyolc méterről a kapu bal oldalába lőtt, 1:0. Az 59. percben a bátrabban támadó ózdiak szabadrúgást vé­gezhettek el, amit ajándékba kaptak, a bírótól. Dudás alig lőtt a léc fölé. Nem sokkal később Tokár labdája a jobb oldali léc mellett hagyta el a játékteret. A nyíregyházi „tűz” á gólig tartott, utána kényelmes tempóra vál­tottak a hazaiak. Az' Ózd élt a lehetőséggel és megpróbált egyenlíteni. Mégis a 65. percben az NYVSSC szerezhetett volna újabb gólt, de Fecsku ügyes le­adására Pólyák nem számított, így Fekete felszedte a labdát. Utána egy Pethő-lövést tett ár­talmatlanná a vendégek kapu­sa. A 67. percben Pethő ügyesen kibújt a védők közül, beadását Babus estében lőtte kapura, a gyenge labdát Fekete védte. A nyírségi akciók ellenére a Ko­hász volt fölényben, támadásai azonban nem jelentettek ve­szélyt. A 74. percben Magyar elöl Szűcs rúgta el a labdát, amit Májer bravúrral tudott szöglet­re ütni. A beívelést Becsey vé­gezte el, az ötösön Kajdi emel­kedett a legmagasabbra, de fe­jese szerencsére fölé szállt. Egyenlítési alkalom volt! A 77. percben Fecsku szabadrúgása a léc fölött hagyta el a pályát, majd Lechner szögleténél Babus lökte Feketét, így felszabadult az Özd kapuja. Nyíregyházi percek következtek, kevés siker­rel. A 84. percben Szikszai be­adásába Szilágyi olyan szeren­csétlenül nyúlt, hogy majdnem a saját kapujába perdült a lab­da. Nem sokkal később Fecsku jó labdájával Babus iramodott meg, lövése azonban elkerülte a kaput. A 89. percben Pólyák ajándéklabdáját Ambrus lőtte fölé. A Honvéd ellen nyújtott jó já­ték után mindenki biztos győ­zelmet várt az NYVSSC-től. Ezt a számítást a szervezetten vé­dekező ózdiak azonban keresz­tülhúzták, szoros emberfogással megbénították a nyíregyházi tá­madósort, amely ráadásul köny- nyen meg is adta magát. Ez a „bemelegítés” egy félidőn át tartott, mert szünet után jól játszottak a nyírségi piros-ké­kek és Fecsku révén a győzel­met jelentő egyetlen gólt is meg­szerezték. Volt még néhány al­kalmuk a győzelem arányának növelésére, de azt nem használ­ták ki. Bár az is tény: a vendé­geknek is volt egyenlítési alkal­muk. összességében a küzdel­mes, de erősen közepes színvo­nalú mérkőzésen megérdemelten győzött a hazai csapat. Az NYVSSC-ből — szerintünk — Szűcs, Pethő, és Babus játszott dicséretesen. A két vezető edző így értékel­te a látottakat: — Sajnos, a hazai komplexus ezúttal is kísérte a csapatot — vélekedett Papp László. Le kell vetkőznünk ezt a rossz beideg­ződést, itthon is felszabadultan, bátran kell játszanunk, mert csak így szerezhetünk sok örö­met lelkes szurkolótáborunk­nak. Játékosaink közül én Bor­bélyt és Babust dicsérem. — Rosszul játszottunk és en­nek csak vereség lehetett a következménye — dohogott Pal­lagi Róbert. Nem véletlenül mondtam én a pontszerzést a mérkőzést megelőzően. Könnyen megszerezhettük volna! Az NB I 2. fordulójának to­vábbi eredményei: Csepel—Pé­csi MSC 1:0, Békéscsaba—Fe­rencváros 3:1, Diósgyőr—Bp. Honvéd 0:0, Rába ETO—Tatabá­nya 5:3, Vasas—Haladás VSE 4:1, Újpesti Dózsa—ZTE 2:0, Video­ton— SZEOL-AK 5:0. A Volán SC —Debrecen találkozót a Volán spanyolországi túrája miatt szeptember 30-án bajnokság állása: játsszák le. A 1. B.-csaba 2 2 — — 7-3 4 2. Ü. Dózsa 2 2 — — 3-0 4 3. Diósgyőr 2 1 1 — 3-1 3 4. Bp. Honvéd 2 1 1- 3-2 3 3. Videoton 2 1 — 1 7-3 2 6. Vasas 2 1 — 1 6-4 2 7. FTC 2 1 — 1 5-3 2 8. Rába ETO 2 1 — 1 8-7 2 9. Haladás VSE 2 1 — 1 4-4 2 Ózd 2 1 — 1 4-4 2 11. NYVSSC 2 1 — 1 3-3 2 12. Tatabánya 2 1 — 1 6-7 2 13. ZTE 2 1 — 1 3-4 2 14. Csepel 2 1 — 1 1-4 2 15. Debrecen 1 — — 1 2-4 — 16. Pécsi MSC 2 — — 2 1-4 — 17. Volán SC 1 — — 1 0-3 — 18. SZEOL-AK 2 — — 2 0-6 — A megyei labdarúgó-bajnokság 3. fordulójának eredményei: Nyírbátor—Baktalórántháza 1:3, Tiszalök—Tuzsér 0:0, Kemecse— Máriapócs 0:1, Nagyecsed—Máté­szalka 0:1, Nyírmada—Vásáros- namény 2:1, Öpályi—Nagykálló 2:1, Nyh. Volán-Dózsa—Fehér­gyarmat 2:1, Ibrány —Tyúkod 3:0, Záhony—Nyh. Száév-Mezőgép 1 A bajnokság állása: :0. 1. Máriapócs 3 2 1 — 5-0 5 2. Záhony 3 2 1- 6-2 5 3. Mátészalka 3 2 1 — 4-0 5 4. Ibrány 3 2 — 1 5-2 4 5. Tuzsér 3 1 2 — 4-2 4 6. Ópályi 3 1 2 — 3-2 4 7. Száév-Mg. 3 1 1 1 2-1 3 8. Baktal. 3 1 1 1 4-4 3 9. Tiszalök 3 1 1 1 3-3 3 10. Volán-D. 3 1 1 1 3-4 3 11. Tyúkod 3 1 1 1 2-4 3 12. Nyírmada 3 1 1 1 3-6 3 13. Fehérgy. 3 — 2 1 3-4 2 14. Kemecse 3 — 2 1 2-3 2 15. Nyírbátor 3 — 2 1 1-3 2 16. Nagyecsed 3 1 — 2 3-6 2 17. V.-namény 3 — 1 2 2-6 1 18. Nagykálló 3 — — 3 3-6 KOSSUTH RADIO 8,25: Pannónia provincia. B. Thomas Edit régésszel beszél­get Gazdy Dénes. — 8,35: Szim­fonikus zene. — 9,39: Ha én ci­ca volnék... — 10,05: Nyár­idéző. 1. rész. Közvetítés a szentesi néptáncos és a zánkai Éneklő ifjúság szaktáborból. — 10,35: Andaluz dalok. Frederico Garcia Lorca versei. — 10,41: Csernov: C-dúr szimfónia fú­vószenekarra. — 11,03: Gondo­lat. — 11,48: Az MRT gyermek- kórusa Ránki György műveiből énekel. — 12,35: Holnap közve­títjük ... - 13,05: Régi filmslá­gerek. — 13,41: Mátyás király. Bef. rész. Eseményjáték. — 14,44: Magyarán szólva... — 15,10: A Román Szocialista Köz­társaság nemzeti ünnepén. — 15,35: Leonard Warren opera­áriákat énekel. — 16,05: válo­gatott embermesék. — 17,13: Társasutazás. Incze Zsuzsa ri­portja. — 17,38: Magyar előadó- művészek. László Margit éne­kel. — 18,15: Hol volt, hol nem volt... — 19,15: Rádiószínház. Egy tenyérjós telefonjai és monológjai. Csurka István bangjátéka. Rendező: Marton Frigyes. — 20,05: Az NBC szim­fonikus zenekara játszik, vezé­nyel Arturo Toscanini. — 21,30: Jelenidőben. Levettük a végtáb­lát, avagy egy felszámolás ana­tómiája. — 22,20: Tíz perc kül­politika. — 22,30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Esti hangverseny. — 23,30: Licia Albanese és Jus­si Björling operafelvételeiből. — 0,10: Virágénekek. PETŐFI RADIO 7,00: Az evangélikus egyház félórája. — 7,30: Simon Pres­ton orgonái. — 8,05: Mit hal­lunk? — 8,33: Böbe Gáspár Er­nő népi zenekara játszik. Ban­gó Margit cigánydalokat énekel. — 8,53: Dollártanya. Barcs Endre riportja. — 9,08: Sláger- múzeum. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,45: Tánczenei koktél. — 12,33: Édes anyanyelvűnk. — 12,38: Nótamuzsika. — 13,15: A Gyermekrádió zenei felvételei­ből. — 13,30: A zene titka. — 14,00: Kettőtől ötig... — 17,00: Zenemalom. — 17,30: Ötödik se­besség. — 18,33: A koldusdiák. Részi. Millöcker operettjéből. — 19,30: Muszty Bea és Dobay András hangversenye a Láng Műv. Központban. — 20,00: Fél­óra népzene. Az Állami Népi Együttes új felvételeiből. — 20,33: Iránytű. — 21,35: örök­zöld dallamok. — 22,24: Népda­lok. — 23,15: Dzsesszfelvéteiek- ből. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek, időjárás, lap­szemle. — 17,05: Világhírű ze­nekarok műsorából. — 17,15: A kisvárdai vár kincsei (ism.) — 17,30—18,25: Hangárverés. A mű­sor telefonszáma 11-141. Szer­kesztő: Haskó József. (Közben: Észak-tiszántúli krónika.) — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló, mű- sorelözetes. MAGYAR TV 15,20: Híren. — 15,25: Népmű­vészeti ünnepi napok. Hagyo­mányőrző néptáncegyüttesek országos bemutatója. Közvetí­Szombaton reggel az ünnepé­lyes megnyitóval megkezdődött Nyíregyházán a Magyar Honvé­delmi Szövetség 1981. évi nyári országos fedett- és nyíltpályás sportlövőbajnoksága. A' városi stadionban felsorakozott ver­senyzőket a házigazda szabolcsi­ak köszöntötték, majd Bán Já­nos alezredes, az MHSZ megyei titkára nyitotta meg a három­napos viadalt. Az ünnepélyes megnyitó után — 9,00 órától — álltak lőállásba a versenyzők. A stadion mellet­ti lőtéren, valamint a játékcsar­nokban — ahol a légfegyveres tés a Budai Parkszínpadról (sz.). — 16,15: Stop! Közlekedj okosan! 27. r. Útburkolati jelek (sz., ism.). — 16,25: A Fehér Farkas. Magyarul besz. francia filmsorozat. Bef. r. A fehér Jean (sz.). — 17,25: Reklám. — 17,30: „Életet az éveknek!” Nyugdíjasok műsora sz.). — 18,00: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén (sz.). — 18,20: Mit ér nekünk egy atomkutató? Riportfilm. — 19,00: Reklám. — 19,10: Tv-tor­na (sz.). — 19,15: Esti mese (sz.). — 19,30: Tv-híradó (sz.). — 20,00: Delta. Tud. híradó (sz.). — 20,25: Karinthy Fri­gyes: Agyrémek. Tv-játék I.—II. rész (sz.). — 22,15: Moszk­vai filmfesztivál. Riportfilm. — 22,45: Tv-híradó 3. (sz.). 2. MŰSOR 20,01: Gáti István énekel (sz., ism.). — 20,30: Gondolkodva, számolva. Riportfilm. — 21,15: Tv-híradó 2. (sz.). — 21,35: Rek­lám. — 21,45: Az Ítélet. Magya­rul besz. csehszlovák tv-filmso- rozat. Bef. rész. Az élet értel­me. SZLOVÁK TV 8,15: Hírek. — 8,20: Gyer­mekműsor. — 10,35: A Sportka számainak húzása. — 10,45: A fiú és a hegedű. Jugoszláv film. — 12,05: A hét tükre. — 14,00: Szlovákia nagydíja. Nem­zetközi autóverseny. — 15,30: Egészségünkért. Riportfilm. — 15,50: Zenés szórakoztató mű­sor. — 16,25: Természetvédelmi magazin. — 17,05: Jiri Plachtá- val. Csehszlovák filmösszeállí­tás. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorismer­tetés. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Vasárnapi vers. — 20,05: Hogyan csapjuk be az ügyvé­det? Cseh szatirikus filmvígjá­ték. — 21,25: Sporthiradó. — 21,40: zenei krónika. — 22,10: Sportesemények felvételről. — 23,10: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyháza Krúdy mozi: MAJMOK BOLYGÓJA (14 év!) (am.) Nyíregyháza Béke mozi: A KÉTÉLTŰ EMBER (SZ.) Nyíregyháza Kert mozi: A FEKETE KALÖZ (ol.) Előadás kezdete: 20,30 óra! Pénztárnyi­tás: 18,30 óra! Nyíregyháza Móricz mozi: SKALPVADÁSZOK (14 év!) (am.) Kisvárda Béke mozi: A KI­RÁLYI BIZTOS SZERETŐJE (16 év!) (brazil) Mátészalka Béke mozi: BÁ­TORSÁG, FUSSUNK! (14 év!) (ír.) Nyírbátor: SHEILA MEG­HALT, ÉS NEW YORKBAN ÉL (14 év!) (am.) Vásárosnamény: FILMMÚ­ZEUM. EGYTÁL LENCSE (m.) Előadás kezdete: 16 és 20 óra! LÁNGOK (14 év!) (1.) Fehérgyarmat: ÉRZÉSTE­LENÍTÉS NÉLKÜL (14 év!) (1.) Képünk a szombat reggeli ün­nepélyes megnyitón készült. (Gaál Béla felvétele) számok indulói mérik össze tu­dásukat — 35 klub sportolói küz­denek az érmekért. A szombati első versenynapon színvonalas viadalt láthattak a nézők. A sportlövőbajnokság ma 7,30 órakor folytatódik, 17,30-ig. Hol­nap pedig 7,30-tól, 13,30 óráig rendezik a versenyszámokat, míg a záróünnepségre 14,00 óra­kor kerül sor. Az országos baj­nokságról hétfői számunkban közlünk részletes tudósítást. y Kelet­magyarország I Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pí.: 47, J401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 Szombaton Nyíregyházán Megkezdődött a sportlövőbajaskság HIM RÁDIÓ 1981. augusztus 23., vasárnap

Next

/
Thumbnails
Contents