Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-02 / 180. szám

1981. augusztus 2. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET A döntőig a tévénézők szerveznek Tánc- és popdalfesztivál A befutottak mellett helyet kapnak a fiatalok is és elsősorban a zeneszerző­kön, szövegírókon, hangszere- lökön, illetve az előadókon múlik majd a siker. A fesztivál valamennyi elő­adását a Nemzeti Színházban rendezi meg a Magyar Tele­vízió zenei főosztálya. Újdon­ság lesz, hogy a továbbjutást eldöntő tjelyezések megálla­pításában az eddigieknél na­gyobb szerepet kap a közön­ség. A zsűri által adott pon­tok csak a felét teszik ki a végeredménynek, s a közön­ségszavazatok által kialakult sorrend szerint további pon­tokat kapnak a dalok, így csak az összesítés után dől el, hogy melyik mű jutott a nem­zetközi zsűri elé, a döntőbe. A szavazásnak is új módsze­rét alakították ki: minden dal postai irányítószámot kap (az elhangzás szerint emel­kedő sorrendben), amelyet rá keU írni a véleménynyilvání­tást tartalmazó levelezőlapra. Titkos esélyesek Karda Beáta énekel. Az idén ismét visszakapjuk lelkesen szidott és lelkesen dicsért műsorunkat a televí­ziótól. Ismét lesz táncdalfesz­tivál: augusztus 1-től három egymást követő szombaton örülhetünk a daloknak, szur­kolhatunk a szerzők és az előadók győzelméért, másnap pedig ahogyan szokás, szid­hatjuk az egész produkciót. Aztán az augusztus 21-i dön­tő időpontjában minden bi­zonnyal ott ül majd a készü­lékek előtt a fél ország. Leg­alábbis a korábbi táncdalfesz­tiválok idején ez volt a szo­kásunk. Negyven dal A zeneszerzők és a szöveg­írók csaknem ezerkétszáz mű­vet küldtek be a pályázati felhívásra, így aztán az elő- zsüri tagjai megközelítően nyolcvan órán keresztül hall­gatták a dalok magnófelvéte­leit, vizsgálgatták a kottákat. Két fordulóban folyt a selej­tezés, előbb 200, majd 100 al­kotás maradt fenn a rostán. Ezt követően elölről kezdő­dött minden, hogy a szakér­tőkből álló bizottság kiválo­gathassa azt a negyven dalt, amely elhangzik majd a tele­vízióban. Pontosabban csak 36 alkotást hallhatunk, mert az előre nem látható véletle­nektől félve négyet tartalék­nak soroltak be. Az eddigi adatokból kitűnik, hogy az alkotók szemében kétségtele­nül népszerű a tánc- és pop­dalfesztivál intézménye. A közönség is bizalommal fo­gadja ezt a műsorsorozatot A televízió zenei főosztályá­nak az volt a szándéka, hogy a már „befutott” alkotók mellett minél nagyobb arányban jussanak képernyő­re a fiatalok. Ennek megfe­lelően Nádas Gábor és Szenes Iván mellett mikrofonhoz jut például Novai Gábor és Fenyő Miklós; a tőrvívó világklasz- szis Elek Ilonán kívül Délhú­sa Gjon és testvére Claudet­te. Az augusztus 8-i forduló­ban Bágya András Jó hogy engem néz a két szemed cí­mű számát a Tessék választa­nából ismert Stefanidu Janula adja elő. emellett láthatjuk majd a Wastaps és a Korái együtteseket. A harmadik elő­döntő titkos esélyese lehet az Öceón együttes a Kuka-blu- es című számával, de biztos versenytársa lesz a Gemini csoport is. Ennek az adásnak az egyik érdekessége, hogy Fényes Szabolcs és Szenes Iván dalát Ernyei Béla adja elő. A döntőig tehát elsősorban a közönség juttathatja el a dalokat, ott azonban a nem­zetközi zsűri a művek elhang­zása után „zárt tárgyaláson” hozza meg megfellebezhetet- len döntését. Kriszt György szemosolyognak, hol egymás­ra, hol a gyerekre. Szemük­ből szinte sugárzik a meleg... Aztán az asszony hirtelen át­nyúl, óvatosan igazit egyet a férfi kezén ... — Itt fogd, így könnyebben lélegzik. — Jaj ez a büdös pálinkaszag! — Kibírjuk ezt a néhány percet! — mondja a férfi kis szánakozással a hangjában és lemosolyog a mellén alvó gye­rekre ... Az összkép szinte kellemes. Az előbb még üres, kopár ülések egyszerre dús szigetté váltak a lehangoló környezet­ben. Valami emberi hőmér­séklet, valami bensőséges hangulat löpódzott körém. A baba kinyújtott karja a vo­nat rázkódásának ütemére mozog, barna kis ökle fino­man dobol a karomon. A fér­fi észreveszi, összemosoly- gunk... Horgas orrú, vékony- bajszú, frissen borotvált. Fo­gai makulátlanul fehérlenek. Nézem a kezét, mellyel pu­hán fogja a gyereket... Kézfeje durván eres, ujjai kérgesek, szinte feketék, de tiszták. A kötött, hófehér anyagon ordít a kontraszt. Az asszony keze csak valamivel finomabb, mint a férfié... Hirtelen szipogás. — Ejnye, Timikém, nincs zsebkendőd? — kérdezi a nő, csóválva a fejét, bár szája körül mosoly bujkál. A lány­ka élénken igent ráz a fejé­vel, zsebébe nyúl, szégyenlős mosollyal néz rám ... Szem­hunyorogva válaszolok egy barátságos grimasszal... öt­hat darab kifogástalan papír- zsebkendőből kivesz egyet, szétnyitogatja, tétovázik... Rám néz... Kibámulok az ablakon... Nem nyugtatja meg. Fejét az anyja háta és az ülés támlája közé fúrja és diszkrét trombitálásba kezd. Az anyja felkacag, majd hir­telen kimutat az ablakon ... —• Nézd csak! — mutatja a férfinak — Dohány! Iste­nem, de sokat kapáltam! A férfi mondani akar vala­mit, de valaki kívülről éles csattanással bevágja a kocsi ajtaját. A baba megrezzen, nyújtott karjait szinte össze­csapja maga előtt. Az asszony féltőén dől előre a gyerek felé. — Te marha! — ordít fel a csattanásra az egyik kártyás, összenézünk... Ez még az ajtócsattanáson is túltett, de a kicsi már nem reagál... Az előbb hozzászokott A vonat Lassítani kezd, majd megáll, de csak egy pillanatra. Felté­teles megálló. Ütött-kopott házikó lapul dús zöld lombok alatt. Az asszony közel bújik a kislányhoz, fejük szinte összeér és kimutat az ablakon át a házikóra. — Na! Mi van oda írva? Timi túlnéz a félig lehú­zott piszkos ablakon, ágasko­dik egy kicsit és tisztán, han­gosan olvassa: — Rá-kóc-zi-ta-nya. A vonat már újra robog, s Timi óriásit nő a szememben. Azon túl, hogy szomorú sta­tisztikai jelentések villan­nak át agyamon a cigányság analfabétizmusáról, a beisko­lázásról, a nagyarányú le­morzsolódásról, most döbbe­nek rá; eddigi életemben még nem hallottam cigánygyere­ket olvasni. Pedig falun vé­geztem az általános iskolát és a cigányvégen sok volt a pu- lya. Timi már ruhája redőivel foglalkozik, s nem látja, hogy anyja elégedetten moso­lyog az apjára. Az szeme sarkából figyeli lányát, majd halkan megszólal: — Amiért szépen olvastál, Madán vehetsz magadnak egy fagyit. — Évődve még hoz­zá teszi: — De csak azután, ha már rövid lesz a hajad. Timi arcán vegyes érzelmek látszanak. Nem szól, de sejlik — fagylalt ide, vagy oda — sajnálja a haját. — Hát megbeszéltük mi már ezt otthon is — mondja rábeszélően az anyja, magá­hoz vonva a gyereket. — Már most meleg van! Mi lesz nyáron? Meg aztán már úgy nézel ki, mint egy kis zarándok! — s nevet. — Azt mutattad az újság­ban! — csillan fel az emlé­kezettől Timi szeme. — An­nak szakálla is volt! — ne­vet rá anyjára apró fogaival. — Ühüm. Most jut eszem­be -r- mondja az anyja — ha levágják, elkérjük a fodrász­nénitől, befonod és elteszed. Timi kurtán felkacag, nya­kát vállai közé húzza és pi­Kortársunk: Sarkadi Imre Hatvan éve született a Körhinta írója Sarkadi Imre Rejtélyesen halt meg, zak­latottan élt, két végén égette a gyertyát. Szinte már 1961, április 12-e hajnalán, halála­kor, új legenda született, Sarkadi Imre legendája. Azó­ta húsz esztendő telt el, meg­jelentek összegyűjtött írásai, könyvek, tanulmányok tárták fel életét, életművének érté­keit. A legenda széjjeloszlott, egy jelentős szocialista ihle­tésű író maradt a helyén. Hatvan évvel ezelőtt, 1921. augusztus 13-án született vi­szonylag jómódú debreceni cíviscsaládban. Leérettségi­zett, jogi egyetemre járt, az­tán felcsapott újságírónak egy debreceni kormánypárti laphoz. 1945-ben a Nemzeti Parasztpárt tagja lett, mint annyi más népi mozgalomhoz közelálló értelmiségi, s a párt lapjának újságírója —• Darvas József hívására. Illyés Gyula is rátalált: „Iro­dalmi fölfedezettem volt; kedves, folyton dorgálás alatt álló vidéki édes öcsém, ... re­ménységem, hogy nem gyön­gül a magyar irodalom”. Ek­kor lett igazi újságíró: hol a Tiszántúlon, hol a Dunántú­lon bukkant föl, s lelt rá mindig a falu legégetőbb kérdéseire. A polgári-értelmiségi szár­mazású fiatalember a pa­rasztság életének egyik leg­wmmmmmmmmmmmmmmm rosszandálos lábaival kalim­pálni kezd... A fagylalt jár­hat az eszében. A vonat is­mét lassítani kezd. Az egyik kártyás ökleivel dobolva a fürdőkádon, felkelti az alatta alvót, s ezzel mintha egy va­rázslat szűnne meg. Mozgo­lódik a kis család is ... Le- szállni készülnek. Az asszony áll fel először. Megigazgatja ruháját és odaszól a férjének: — Míg bent ülünk a fod­rásznál, próbálj már valahol gépcérnát is venni, mert so­ha nem fogok megtanuld? a gépen. Fehéret, meg feketét. Aztán rám néz. Köszönő szót nem mond, de odabic­cent fejével. Ezt teszem én is, de Timinek már odasú­gom: szia! Semmit nem szól, de ahogy anyja kezét fogva visszanéz rám, újra látom ap­ró fehér fogait. A férfi is fel­áll, vállgödrébe igazítja az apró kis fejet, s ugyanúgy, mint amikor jött, lenéz a gye­rek mögül, és elköszön. Újra egyedül ülök, s úgy tűnik, szinte üres a kocsi. Pe­dig a két gyerek még mindig ficánkol az ülésen, a nap­szemüveg is ott villog egy sa­rokban. Újabb felszállók jön­nek. Lehúzom az ablakot, kí­váncsian keresgélek a szerte mozgó sokaság között. A tá­volban egyszer csak megpil­lantom ismeretlen ismerőse­imet. Nem tudom, honnan jöttek, hová tartanak, de va­lahogy úgy érzem: jófelé. Kurecskó István jobb ismerője. Cikkei ekkor­tájt mindig a falu változá­sairól szólnak, elbeszélései azonban még egy ideig, kö­rülbelül 1948-ig értelmiségi gondolatkörben mozognak. A fordulat éve számára is vál­tozást hoz, ekkor válik szép- íróként a parasztság ábrázoló­jává. Monográfiájának szer­zője azzal magyarázza, hogy Magyarországon a felszaba­dulás után a paraszti élet sű­rítette magába a legnagyobb változásokat. Hozzátehetnénk egyéb okokat is, a lényeg ugyanaz: Sarkadi számára a magyar falu átalakulása je­lenti azt az élményt, amely őt az elkötelezett, szocialista szemléletű, realista elbeszélé­sek, kisregények, drámák felé hajtja. 1949—1955-ös korszakának legjobb műve a Gál János útja. Az előszóban őmaga fo­galmazza meg, hogy Móricz Zsigmond boldog emberének folytatásául szánta. A szüle­tő új embert ábrázolta: a cselédből maga gazdájává, termelőszövetkezefi taggá váló nincstelent. A regény 1950-ben jelent meg egy se­matikus áradatban, amelyből szenvedélyessége, átéltsége, hitelessége messze kiemelte. Másik nevezetes alkotása eb­ből az időből az új magyar filmművészet egyik legna­gyobb büszkeségének, a Kör­hintának a forgatókönyve. (A Kútban című elbeszélésé­ből kerekítette.) A Tanyasi dúvad című regénye szintén ekkori. Méltó párja a Gál Já­nos útjának. Első színre vitt drámái is e tájt születnek: az Üt a tanyáról, s a' Szeptem­ber. Mind-mind kivétel nél­kül a paraszti élet tükre. Igaz, néha torzít a tükör. Sar­kadi Imre sem kerülhette ki a sematizmus buktatóit. Talán éppen azért talált magára nehezen 1956 után. Pedig egy pillanatra sem vál­lalt közösséget az ellenfor­radalommal. József Attila-dí- jas, Kossuth-díjas író volt, egészen fiatalon, körülményei mégis mostohára fordultak, az irodalmi élet szélére ke­rült. Ráadásul megbetegedett, súlyos műtéten esett át. To­vább alkotott, de már nem a parasztság érdekli, nem járja az országot, irodalmi életet él a fővárosban, arról ír, amit a legjobban ismer, s ami talán akkor izgalmasabb is volt: az értelmiségről. A vergődő ér­telmiség izgatja, azaz önma­ga. Négy jelentős mű zárja le emberi és alkotói életútját: A gyáva, a Bolond és ször­nyeteg című kisregények, s az Elveszett paradicsom, és az Oszlopos Simeon című drámák. Sötét képekkel küsz­ködik bennük, küzdelme „az élet értelmét, társadalmi he­lyét elvesztett, de azt szün­telen kereső, visszaperlő em­ber tragikus küzdelme”. S ezzel a szakasszal csu­kódik be Sarkadi Imre élet­műve. Halála véletlen volt és korai. Nem szabad anarchi­kus hőseihéz hasonlítani. A teljes Sarkadi Imréhez hi­telesen hozzátartozik a Gál János útja, a Körhinta, s ter­mészetesen A gyáva is. Egyszer a szocialista rea­lizmus mibenléte felől elmél­kedett. Az ő legjobb művei kétségtelenül beletartoznak. Híven, lelkesen szolgálta a felszabadulás után létrejött új rendet, még bizonytalan­ságai, útkeresései ellenére is a miénk. Az érdeklődő olvasóknak Hajdú Ráfis és Kónya Judit Sarkadi-könyveit ajánljuk, s természetesen az író nagy példányszámban megjelenő, gazdag könyvtermését. .Friss és tanulságos olvasmányok. Győri László Jelenet Sarkadi Imre: Elveszett paradicsom című színmű­véből, a Madách Színház Kamaraszínházának előadásá­ban. A képen: Váradi Hédi, Horváth Jenő, és Gábor Mik­lós. (MTI fotó—KS) Bényi László rajza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents