Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-19 / 194. szám
1981. augusztus 19. Tanácsi dolgozók elismerése KELET-MAGYARORSZÁG Augusztus 5 Minden év augusztus 20. alkalmából adományozzák a v „Tanácsi Munkáért” elismeréseket azoknak, akik a tanácsi szerveknél 10, 20, 30 éve példamutatóan, fegyelmezetten dolgoznak. Az idén Szabolc*-Szatmár megye tanácsainál 208-an részesülnek a napokban a kitüntetésben, közülük harmincketten három évtizedes tanácsi munkásságukért kapják az elis-- mérés arany fokozatát. Az erkölcsi elismerés mellett több, mint félmillió forint jutalmat is átadnak a kitün- tetteknek._ Nagy János László debreceni fémöntőmester kedvenc időtöltése régi autók felújítása. Három év alatt, aprólékos munkával kijavított két — a harmincas években gyártott — autómatuzsálemet. Az ezerkilencszázharminchetes évjáratú AERO-SPORT és az ezerkilencszázharminchatos PEUGEOT 202 a debreceni öreg autók találkozóján fog szerepelni. A képen: a PEUGEOT 202 (előtérben). (MTI fotó: Oláh Tibor felv.) Újabb két bérházba költöztek be Nyíregyházán a Szamuely téren. (Jávor L. felv.) CSEMADOKművészeti csoport Nagykállóban Csereháti új kenyér címmel ad műsort az alkotmánynapi ünnepségen augusztus 19-én este a CSEMADOK kassai járási művészeti csoportja a nagykállói művelődési központban. A száztagú, főleg idős szlovákiai magyarokból álló együttes először szerepel megyénkben, műsorukban az új kenyérrel kapcsolatos népszokásokat elevenítik fel. Az ünnepségen a vendégeken kívül fellép a házigazda, a művelődési központ Kállai kettős tánc- együttese is. Állatorvosi ügyelet. Augusztus 20-án és ezen a hét végén dr. Dezső József — Nyíregyháza, Allatkórház, telefon: 10-436 — tart ügyeletet. MEGYEI ÉVES FELKÉSZÍTŐ TÁBORT szervezett a Magyar Úttörők Szövetsége nyíregyházi városi elnöksége a csapatvezetők, kisdobosvezetők, csapatképzés-fe- lelősök részére augusztus 17— 19. között Hodászon a Szamos menti Állami Tangazdaság ifjúsági táborában. A táborozás ideje alatt értékelik az elmúlt évben végzett mozgalmi munkát, az úttörőcsapatok középtávú terveinek egyéves tapasztalatait, ismertetik az 1981/82-es úttörőév főbb célkitűzéseit. Orvosi ügyelet Nyíregyházán az ünnepek alatt a felnőtt és gyermek betegek ellátására folyamatos orvosi ügyeletet tartanak. Az ügyelet augusztus 20-án reggel hét órakor kezdődik s tart 23- án reggel hétig. Színhely a Vöröshadsereg úti rendelőintézet, telefon: 11-000. Fogászati rendelés ugyanitt 20. és 22. között reggel nyolctól tizenkét óráig. Augusztus 23-án a rendelés pénteki menetrend szerint megy majd. ZÖLDÉRT-órak A ZÖLDÉRT zöldség- és gyümölcsárai hasonlóak az elmúlt hetihez. Változás, hogy csökkent a termelők görögdinnye-kínálata, ezért egy forinttal emelkedik a fogyasztói ár. A szerdától érvényes ZÖLDÉRT-árak: burgonya 4,50—5; fejes káposzta 5; kelkáposzta 12; vörös káposzta 3,50; karfiol 7; karalábé 5; paradicsom 3—4; zöldpaprika (étkezési, tölte- nivaló és alma egyöntetűen) 10; uborka 1,20—15; kovászos uborka 8; főzőtök 2,50; zöldbab 5—9; vöröshagyma 8; fokhagyma 32; sárgarépa 5; gyökér 12; sárgadinnye 8; görögdinnye 4; őszibarack 6—15; nyári alma 8; körte 6; sárgabarack 7,50—15; csemegeszőlő 16—20 és a szilva 5— 7 forint kilogrammonként. Gépkocsi-átvételi sorszámok: Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 11372 Trabant Lim. (Bp.) 3826 Trabant Lim. (Győr) 2949 Trabant Lim. (Debr.) 2050 Trabant Lim. Sp. (Bp.) 5536 Trabant Lim. Sp. (Győr) 4993 Trabant Lim. Sp. (Debr.) 3037 Trabant Combi (Bp.) 2338 Trabant Combi (Győr) 2051 Wartburg Lim. (Bp.) 4394 Wartburg Lim. (Győr) 3418 Wartburg de L. (Bp.) 4110 Wartburg de L. (Győr) 3645 Wartburg de L. tolót. (Bp.) 808 Wartburg Lim. tolót. (Bp.) 592 Wartburg Tourist (Bp.) 2022 Wartburg Tourist (Győr) 1125 Skoda 105 (Bp.) 4176 Skoda 105 (Győr) 4140 Skoda 105 (Debr.) 3868 Skoda 120 (Bp.) 4494 Skoda 120 (Győr) 2927 Skoda 120 (Debr.) 2994 Lada 1200 (Bp.) 11025 Lada 1200 (Debr.) 9355 Lada 1200 (Győr) 927 Lada 1300 (Bp.) 5915 Lada 1300 (Debr.) 4639 Lada 1300 (Győr) 1041 Lada 1500 (Bp.) 6887 Lada 1500 (Debr.) 5406 Lada 1500 (Győr) 1874 Lada Combi (Bp.) 3534 Lada Combi (Debr.) 1552 Lada 1600 (Bp.) 2476 Lada 1600 (Debr.) 1144 Moszkvics (Bp.) 10926 Polski Fiat 126 (Bp.) 5822 Polski Fiat 126 (Győr) 1749 Polski Fiat 126 (Debr.) 1042 Polski Fiat 1500 (Bp.) 1766 Dácia (Bp.) 3124 Dácia (Debr.) 2332 Zaporozsec (Bp.) , 32536 gedett. A közelben egy zöld Lada tetszett meg nekik. Ezt sem tudták elvinni, s egy további kocsival próbálkoztak, szintén sikertelenül. Ez sem vette el a kedvüket, az Epreskert utcába mentek és találtak is egy olyan autót, amelyiket gazdája nem zárt le a kormányzárral. Eltolták a kocsit a helyéről, beindították, el is mentek vele a Pazonyi úti ben- zinkútig, de ott a motor füstölni kezdett, s nekiláttak a hiba kijavításához. Az autó gazdájának szerencséjére épp ekkor ment arra a rendőrség járőrkocsija, megálltak, kérték a jogosítványt és a forgalmi engedélyt, s mivel Ger- gelyék nem tudták megmutatni, a rendőrségi kocsival folytatták útjukat a kapitányságig. A Nyíregyházi Járásbíróság dr. Drégelyvári Imre tanácsa Gergely Józsefet 2 év és 2 hónap, Papp Jenőt 1 év és 6 hónap, Mi- tiner Tamást 6 hónap szabadság- vesztésre ítélte, Gergelyt 3, Pappot £ évre eltiltotta a közügyektől, Mitinert pedig 1500 forint pénz mellékbüntetésre ítélte. Mitiner büntetésének végrehajtását a bíróság próbaidőre felfüggesztette, de kötelezte őket a kocsitulajdonosoknak okozott kár megtérítésére. Csak a Mitinerre kiszabott büntetés jogerős. A Bartók-centenárium jegyében szeptember 11. és október 1. között rendezi meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a Hungaroton hanglemez heteket. A lemezgyűjtők népes táborának 12 új kiadványt kínálnak majd a Jósavárosi napok Háromnapos program felnőttnek gyermeknek... A Magyar Televízió szórakoztató főosztálya Bednai Nándor rendezésében mintegy ötvenperces műsort készített Medveczky Ilonával. A képen: Medveczky Ilona felvétel közben. (MTI Foto: Tóth Bálint) MŰVÉSZETI PROGRAMOT kínál a megyei és városi művelődési központ a sóstói ifjúsági parkban. Augusztus 20-án 14 óra 30 perctől amatőr művészeti csoportok szórakoztatják az érdeklődőket. Fellép a műsorban a Dongó együttes, a Szabolcs-Volán táncegyüttes, a kálmánházi, máriapócsi, kisfástanyai és pusztadobosi népzenei együttesek. Gazdag programmal várja az idén is az érdeklődőket augusztus 20. és 22. között a jósavárosi napok rendezvénysorozata. Csütörtökön, az első nap reggelén zenével ébresztik a városrész lakóit, az ünnepélyes megnyitóra délelőtt tíz órakor kerül sor a 15. számú általános iskola aulájában. Néhány perccel később nyitják meg az MHSZ életét bemutató kiállítást, ugyanitt rendezik meg a húsz-harminc százalékos árengedményes tanszervásárt. Ezzel egy időben az AFIT szakemberei ingyen átvizsgálják az érdeklődők gépkocsijait, s ha kell, beállítják a fényszórókat. S ha a gépkocsik elkészültek, kezdődik az autósok, motorosok, kerékpárosok ügyességi versenye. Délután a gyerekeknek rendeznek játékos vetélkedőket, majd amatőr művészeti csoportok szereplése és divatbemutató következik, a napot a HUNNIA KÚP című paródiaiiiüsor zárja. Másnap, pénteken kocogóversenyt rendeznek reggel nyolc órai kezdettel, ezt karatebemutató követi. Délután különböző játékos programok várják a gyermekeket a Május 1. téri művelődési ház mellett, majd délután fél hatkor hőlégballon-bemutató, amatőr zenekarok műsora várja a résztvevőket. Este kilenckor az 1. számú általános iskola udvarán filmvetítés lesz. Szombaton reggel kilenc órától az 1. számú iskola udvarán repülő- és autómodel- lekkel ismerkedhetnek az érdeklődők, délután pedig a boltokban — lemezenként 50 forintért. Egyetlen új lemezre nem vonatkozik a kedvezmény: a legmodernebb, digitális eljárással készült — Csajkovszkij és Dvorák szerenádokat tartalmazó — felvétel 80 forintért vásárolható meg. A magyar hanglemez ünnepén négy Bartók-kiadvány kerül az üzletekbe. A centenáriumi sorozatban jelenik meg a Bartók zongorázik című lemez. Somfai László és Kocsis Zoltán gyűjtötte össze a világ nagy hanglemezcégeitől, a budapesti és a frankfurti rádió archívumából, magánszemélyektől a nagy zeneszerző zongorajátékát megörökítő felvételeket. A Bartók hangarchívum című kiadványban a század első évtizedeiből való fonográffelvételek • csendülnek fel. Szerepel az 5 lemezes albumban Bartóknajc és Dohnányi- nak Liszt-műveket tolmácsoló közös játéka is. Nem hiányzik az ünnepi kiadványok közül a próza sem. Shakespeare: Szentivánéji álom című művét — Arany János fordításában — a Magyar Rádió hang játéka nyomán készítették el. Nemzetközi tanácskozás Nyíregyházán A Nemzetközi Földrajzi Unió ipari rendszerek ko- missziója augusztus 21—26. között tudományos ülésszakot rendez Nyíregyházán, a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. A tanácskozásra 14 országból várnak ipartelepítéssel foglalkozó szakembereket, akik megvitatják az ipar nemzetközi, regionális és térbeli rendszerének várható alakulását az új világgazdasági adottságok között. Á múzeumok nyitvatartásáról A hét végi munkarendhez igazodva alakul a megyei múzeumok, emlékházak nyit- vatartása is. Augusztus 20-án, 21-én és 22-én a szokásos nyitvatartási rend szerint fogadják az intézmények látogatóikat. Az alkotmány ünnepén gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt ingyerfes lesz a múzeumlátogatás, Augusztus 23-án, vasárnap és 24-én, hétfőn valamennyi múzeum zárva lesz. A KPVDSZ Szarvas utcai művelődési házában találkozott ösz- sze április 18-án este Gergely József 18 éves, Papp Jenő 19 éves és Mitiner Tamás 18 éves nyíregyházi lakos. A diszkóból tíz óra után jöttek el és elindultak egyik szórakozóhelyről a másikba. Jól besöröztek, aztán a Borsodi Sörözőben elhatározták, hogy egy autót szeréznek és elmennek vele Tiszadobra, vagy Budapestre. A kocsilopást a Garibaldi utcán hajtották végre. Kinyitottak egy Zsigulit és mivel még az indítókulcsot is benne találták, elindultak Sóstóra. Itt nem érezték jól magukat, Tokajba hajtottak, s hajnal felé tértek visz- sza Nyíregyházára. A kocsit a Bukarest utcában hagyták, de ami mozdítható volt benne, azt magukkal vitték és a Vörösmarty tér közelében elrejtették. Tíz nap múlva a Vécsey utcán láttak hozzá egy Zsiguli kinyitásához. A „műtét” jól sikerült, de az autót nem tudták elvinni, mert a kormányt a gazda lezárta. A kocsi kifosztása után Jósavárosba indultak, s az Oszőlő utcán egy 1500-as Ladát nyitottak ki. Elvinni ezt sem sikerült, s mindössze 100 forint zsákmánnyal távoztak. De csak a Kodály Zoltán utcáig. Itt is beültek egy lezárt Zsiguliba, de a kormányzár most sem ensárkánykészítés fortélyait sajátíthatják el a gyerekek, felnőttek. Este hatkor kerül sor a Szabolcs-Volán táncegyüttes szereplésére, majd rá egy órára a különböző sportversenyek győzteseinek megju- talmazására. A jósavárosi napok az 1. számú általános iskola udvarán utcabállal érnek véget. Ha az időjárás kedvezőtlenre fordul, a programok zömét a jósavárosi művelődési házban, illetve a körzet általános iskoláiban rendezik meg. Kutyás hölgy. (Császár Csaba felvétele) I KeletMagyarország KEPEK Börtönben az autátolvajok Hanglemez hetek Bartók jegyében szerda HUBA NAPJA A Nap kél 5 óra 45 perckor — nyugszik 19 óra 50 perckor. A Hold kél 22 óra 01 perckor — nyugszik 9 óra 50 perckor. Száz évvel ezelőtt, 1881. augusztus 19-én született a romániai Liveniben, és 74 éves korában, 1955 májusában halt meg Párizsban Gheorghe Enescu világhírű román hegedűművész, zeneszerző, karmester és zene- pedagógus. Alig volt négyéves, amikor szülőhelyén az első zeneleckéket vette, ötéves korában Iasiban Eduard Caudella, majd Bécsben az ifjú Hellmesberger (hegedű) és R. Fuchs (zeneelmélet) tanítják. Tizenhárom évesen iratkozott be a pári- ! zsi Konservatóriumba, ahol többek közt Massenet-nál és Faurénál tanult. Különösen utóbbi volt rá nagy ; hatással. Tizenkilenc éve- i sen adta első hangversenyét Párizsban, s 1904-ben ! megalapította —■ Casadesus- szel, Fournier-val és Fritz Schneiderrel — az Enescu- kvartettet. Közben állandóan hangversenykörutakon járt; 1930-ban nagy sikerrel vendégszerepeit Budapesten is. Mint hegedűművész és hegedűpedagógus, korának legnagyobbjai közé tartozik. Meleg tónusú, kristá- 1 lyos formálása különösen a l klasszikus művek megszólj laltatását tette felejthetet- j lenné. Időjárás A várható időjárás ma estig: délkeleten is feloszló felhőzet, majd országszerte kevés felhő, eső nélkül, gyenge légmozgás. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 24 és 28 fok között. Megér egy mosolyt — Hogy megy a feleségednek az autóvezetés? — Remekül. Az utak már lassanként oda vezetnek, ahová ő menni akar... " ; _ ★ — Rossz helyre jött, uram, — mondja a banktisztviselőnő az álarcos férfinak —, a jelmezbál három házzal odébb van! ★ — Szeretném, ha megjavítaná a kocsimat, de csak három hét múlva tudok fizetni. — Rendben van. — És mikor lesz kész? — Három hét múlva. Áramszünet! Értesítjük to- gyasztóinkat, hogy 1981. augusztus 19-én 7 órától 16 óráig áramszünet lesz hálózatszerelési munka miatt Nyíregyházán a Búza utca nyugati oldalán a Rákóczi út—Bethlen Gábor utca között. Fogyasztóink szíves megértését kérjük. TITASZ V. NYÍREGYHÁZI KIRENDELTSÉG. (1238) Hírügyeletes: BALOGH GÉZA Telefon: 11-8« 19., KRÓNIKA HÍREK