Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
1981. augusztus 2. o A pillanat varázslója Különös élmény lehet a pillanatok bűvöletében élni. Sokszor órák, napok gyümölcse érik be egyetlen pillanatban. A vérbeli fényképész titka éppen az. hogy meg tudja ragadni a felvillanót, a soha vissza nem térőt, az egyedit... Czékmann István nyíregyházi fényképész kisiparos diák kora óta érzi a pillanat varázsát. Az akkori nyíregyházi közgazdasági technikum két tanára, Almási László és Huba Endre ébresztette fel benne a kíváncsiságot a fényképezés iránt. Iskolai kirándulásokat, ballagásokat, diákeseményeket fényképezett. S egyre mélyebbre hatolt az ismeretlenbe ... Évek óta már — előírás — érettségizett fiatalokat vesznek fel fényképész tanulónak. Az általános műveltség, felkészültség mellett azonban igen fontos az a bizonyos talentum, a tehetség, amely mindig a neves fényképész mesterek, dinasztiák vonzerejét adta... — Ilyen neves fényképész volt Károlyi Pista bácsi. Engem, úgy éreztem, fiatal korom óta kedvelt. Amikor már nem bírt dolgozni, megkérdezte, nem folytatnám-e a munkát az ő műtermében? Egy évig mellékállásban Pista bácsinál is dolgoztam. Aztán hatvankilencben a szövetkezetben a régi elnök nyugdíjba ment, még nem alakult ki az új vezetés, nem részletezem: úgy gondoltam, kiváltom az ipart. Őszintén mondja: mióta kisiparos, természetesen a megrendelők igényei szabják meg mit fényképezzen. Kötöttebb lett a munkája. A megrendelők ízlését, igényeit kell mindenekelőtt; kielégítenie, — ,de..3,»iio^yap^ioz” már sok köze van a fotósnak. Továbbra is alapelvének tartja, hogy a fotósnak meg kell ismernie az embertr S még valami, a háttér soha nem veheti el a figyelmet a főszereplőről. — Egy kis pluszt mindig találni kell az emberben. Egy kis belső örömöt, feszültséget. Hiba lenne erőltetni, mosolyogtatni, amikor éppen fáradt, vagy elgondolkozott. Ilyenkor ezekre a vonásokra kell figyelni. A tehetséges fotós legjobb felvételei bizony közelítenek a fotóművészethez is, ami a legtöbb fényképész álma. A jövő a színes fényképezésé, de ma még nehézkes az anyagellátás. A fejlődés, az igények, mind nagyobb tempót diktálnak a fotózásnak, a veterán, ötvenéves masina mellett teljesen új, automatizált — több tízezer forintos gépek, szárítók, s egyéb eszközök — tartoznak a fotós nélkülözhetetlen kellékei közé. így van ez Czékmann István műtermében is. — A fő szerep azért nálunk is az emberé. Nagyon kell szeretni a szakmát. És nem lehet lemaradni. Egymástól is tanulni kell — nemcsak a szakmai folyóiratokból, tanfolyamokon. Hozzánk amatőrök is jönnek tanácsért, nem mondhatjuk, hogy mi sem tudjuk ... Nem csak technikai tudást, rátermettséget, hanem állandó szellemi vibrálást is megkíván ez a szép szakma, amely egyben zsarnok is tud lennni. Sokszor nincs éjjele, nappala, szombatja, vasárnapja a fotósnak, mert eseményre kell mennie. Űj és régi ’ arcok tűnnek elő „kamerája” előtt. Kedves mozzanatot említ; van egy tizenkilenc éves kislány, akit egyéves kora óta minden születésnapján lefényképezett. Rajongásig szereti hivatását, mégsem zárkózik be a műterembe, eleven kapcsolatban van környezetével. A megyeszékhelyen sok ismerőse, barátja van, ismert, népszerű alakja a városnak. Néhány éve a Kisiparosok Országos Szövetsége megyei elnökévé választották, nemrég pedig az országos vezetőség tagjaként képviseli a szabolcsi kisiparosokat. Gyűjti, kutatja a szolgáltató kisipart előbbre vivő javaslatokat. A közelmúltban egy kisiparosküldöttséggel Olaszországban járt, ahol a szolgáltatás tapasztalataival ismerkedett ... — A feleségem szintén fotós. A nagyobb gyerekünk, Zsolt, másodéves egyetemista Debrecenben, programozó matematikus szakos. A lányunk, Andrea, tavaly érettségizett, eddig dolgozott, ősztől felvették a főiskola tanító szakára. Teljesül az ő vágya is. Végül, a legnehezebb mozzanat következik, a fotós fotózása. Nem tudom, melyiküknek nehezebb; a fotós kollégának, aki szakembert fényképezett — vagy a lefotózásra „rábeszélt” fotósnak, aki ezúttal szerepet cserélt. Páll Géza Nézőpontban a Jósaváros. Fotótechnika: Jávor László Esti diákok a téeszgimnáziumban Pákh Tibor, a tiszanagyfalui termelőszövetkezet elnöke: — 1977-ben együttműködési megállapodást kötöttünk a helyi általános iskolával, és a tiszalöki gimnáziummal. Eszerint az általános iskola adja esténként a tantermet, mi pedig a tanárok utaztatásáról gondoskodunk. Hetente bemegyünk értük a gimnáziumba, s miután itt megtartották az órákat, utána haza is visszük őket. Ötvenhatan jelentkeztek a dolgozók gimnáziumába. Zömük munkás, csupa olyan ember, aki a megszerzett papírral a kezében is a munkapad mellé áll majd vissza. Persze az ötvenhat ember nem mind a tsz dolgozója. A közeli Rakamazról, Tokajból és Tímárról jártak át — a környéken már csak így nevezték — „a tsz-gimnáziumba”. A „tsz-gimnázium” — a helybeli általános iskola — félhomályos folyosóján már ott topognak, ott várakoznak a húszak. Ök húszán, akiken négy esztendő vizsgái sem tudtak kifogni, akik ma szabadságot vettek ki — már akinek adtak —, hogy ma, június 18-án felnőtt fejjel „éretté” váljanak. Megtörténik a vizsgabeosztás. A legjobbak kiváltsága, hogy maradhatnak az első nap. Akik közülük is szerencsések, azok azonnal elfoglalhatják helyüket a teremben. A többiek, 14-en, egy darabig még az ajtó előtt maradnak, ha nyílik be-belesnek, de aztán elfogynák a folyosóról. A délutáni csoport, megint csak hatan, déli harangszóra jön majd vissza. Odabent Balogh József húz elsőnek, magyar irodalom tételt, aztán sorban következnek a többiek. Pár perc múlva, már mindannyian dolgoznak. A vizsgabizottság — Tátrai Béláné közgazdász, a nyíregyházi pénzügyi szakközépiskola tanára, az érettségi vizsgabizottság elnöke; Szakács Ferenc, a tiszalöki gimnázium igazgatója: Király Bertalan biológia és földrajz tanár: Szemerády Tamás matematika és fizika tanár, osztályfőnök; Szentesi János kémia tanár; Bagi Ferenc, magyar és történelem tanár, a tiszanagyfalui általános iskola igazgatója — pedig vár. Kukk József autószerelő: „Miskolcra járok be nap mint nap dolgozni. Ha megkapom az érettségi bizonyítványt, a fele legalább a kollégáimat illeti, ök segítettek, mondhatom helyettem dolgoztak a félévi vizsgák előtt is, most is, hogy fel tudjak készülni. Holnap? Nem lesz semmi. Reggel megyek dolgozni. És este, ha minden igaz, idehaza, a napközi otthonban megtartjuk az érettségi bankettet.” Gyöngyösi Károlyné cipész: „A tiszavasvári gimnáziumban nappalin kezdtem. Aztán férjhez mentem egy év után. A férjem unszolt, ne hagyjam kárbaveszni azt a megszerzett egy évet. A vállalat nem könnyített nekem semmit. Minek a fizikai munkásnak érettségi ? Semmi szüksége rá! Másként gondoltuk mindketten, azért is segített a férjem. Négy év alatt a tanulás mellett megszerettem a verseket.” Bistei Mihály MÁV-alkal- mazotí: „Nem árt, ha tájékozott az ember. Vonzott a kényelem is, hogy itt helyben tanulhatok, nem kell eljárnom semerre. És ha már elkezdtem, szégyelltem volna végig nem csinálni. Az első félévi beszámolóm jól sikerült, az adott erőt. Sokszor a munkahelyre menet, vagy jövet tanultam, a vizsgák előtt meg szabadságot vettem ki.” Fodor Sándorné cipész: „Harmadik osztályból hagytam ott a nyíregyházi egészségügyi szakközépiskolát. Most még otthon voltam a kétéves fiammal, de szeptember 1-től a bölcsődébe megyek dolgozni. A férjem addigra leszerel. Szeretném a gondozónőit elvégezni. Mire fordítom a tanulástól felszabaduló időt? Nyáron biztos, hogy csak a gyerekkel fogok foglalkozni. Együtt sírt, örült velem, egy-egy vizsga után, s bizony nehezen viselte el, hogy kevesebb időm marad rá. Ezt akarnám pótolni.” A magyar tételek után a történelem következik. A II. világháború; az imperializmus lenini ismertető jegyei, a II. Internacionálé irányzatai; László és Könyves Kálmán politikája, vagy éppen a II. világháború után lezajlott gazdasági-poltikai és társadalmi változásokról esik szó. Egy részük nekik nem is történelem, az életük,. A gyarapodó falu, az esetleg jobb munkakörülmények, vagy éppen a tsz-gimnázium. Amely az országban elsőként megkísérelt vállalkozás. Hasonló tán egy kicsit a földosztáshoz. Négy ember — immár 37 éve — élve a lehetőséggel, nem várva a törvény lassan őrlő malmaira, igazuk tudatában belevágott Földet osztottak Tiszanagyfa- luban. Utódaik jó 30 év múlva látszólag sokkal kevesebbre vállalkoztak. Mindössze tanulni jelentkeztek. Többségük felnőtt fejjel, szabad idejéből, a pihenés óráiból kerítve el a tudásra szánt perceket. ötvenhat emberből június 18-án húszán érettségi vizsgára jelentkeztek. Ügy, hogy a többségüknek a munkájához továbbra sem lesz szüksége á bizonyítványra. A tudás földjének birtokosai, akik, földosztó elődeikhez hasonlóan. belekezdtek annak művelésébe. Lehet persze "fanyalogva fogadni a hírt. „Ugyan, bizonyítványgyártás, semmi más”. „Nem hiszem, hogy egy ilyen érettségi fölvehetné a versenyt a többi középiskolákéval.” Van benne némi igazság? Talán a 20 érettségiző képtelen egyhuzamban „elfújni”. Árpád-házi királyainkat, talán a szögfüggvény- meghatározásuk is lehetne szabatosabb. Ám születik-e arról valaha statisztika, mit ér az nekik, s nekünk, hogy pallérozódott elméjük hoz döntést az élet bármely helyén, legyen az gyermeknevelés, vagy munkahelyi ügy? Ugyan ki lehet-e mutatni pusztán számokkal, ami. elveszne számukra a világból, s talán az ország közös kasz- szájából is a 18 bizonyítvány nélkül? Aligha. Meg nem született gondolatokról, csak megszülethető forintokról senki nem készíthet kimutatást. De túl a dolog zsebbevágó anyagi oldalán! Merné-e valaki is cáfolni a tanulás emberformáló erejét? Merné-e állítani, hogy emberek feje fölött nyomtalanul múlt el az iskolapadban eltöltött négy esztendő? Az őket és környezetüket is naponta próbára tevő tanulás négy éve? Pedig a tiszanagyfalui tsz- gimnáziumnak ez a legnagyobb érdeme. Ez teszi a vé- végül is a 18 megszerzett bizonyítványt értékessé, s ha úgy tetszik, ez a láthatatlan ám érezhető, érvényesítő pecsét, mely a bizonyítványra ütött, szemmel is látható bélyegző mellett szerepel. Tiszanagyfaluban a tiszalöki gimnázium kihelyezett osztályában az 1980/81-es tanévben, június 19-én érettségi bizonyítványt kapott: Balogh József felvásárló, Bankus Istvánná konyhavezető, Bankus Mihályné háztartásbeli, 'Bistei Mihály MÁV-alkalmazott, Fodor Sándorné cipész, Gyöngyösi Károlyné cipész, Kukk József autószerelő, Lichtmetz József mezőgazd. gépkezelő, Losonczki Zoltánné gépíró, Magyari Imre felszolgáló, Mester Béla gépkocsivezető, Muri Tiborné eladó, Perger Lászlóné eladó, Prokop József gépkocsivezető, Tóth Erzsébet hivatalsegéd, Vatta- mány Imre traktoros, Vatta- mány Imréné adminisztrátor, Zólyomi József né személyzetis. Találkoznak: 1986-ban. Csendes Csaba — Annyira, hogy az érettségi után 1955- ben egy évig dolgoztam, mint könyvelő a Népbolt Vállalat megyei központjában, utá=- na elmentem a fényképész szövetkezethez segédmunkásnak. Itt kezdődött az en iskolám, ötvennyolcban szakmunkásvizsgát tettem, aztán nem sokára be is kellett állni a termelésbe. Százalékos, rendszerben dolgoztunk. A riportrészleghez kerültem. Ott nőttem fel, azt is mondhatom, ott lettem igazi fotós. Soka segített Kovács Pista bácsi, a szövetkezet elnöke és Zsák Zoli bácsi, a tanítómesterem. Láthatóan újra átéli a pályakezdés élményeit, amikor felidézi a történteket. Zsák Zoltántól, Tóth Kálmántól, az idősebb fotós kollégáktól elsősorban a látásmódot tanultam meg, .ami nélkül a fényképezés üres technikai mozzanattá válna. Nem elég elmenni az eseményre, a legfontosabb: mit, mikor és hogyan kell fényképezni. A fényképezés minden ágát alaposan meg kellett ismernie, épületeket, családi, munkahelyi eseményeket, műszaki dokumentációt, szülést, sporteseményt éppúgy fényképezni kellett, mint emberi portrékat. — Az első hónapokban megbízást kaptunk, hogy készítsünk három albumot a megyei kórház életéről. Több mint három hónapig jártam a kórházba. Műtétekre is, szülést is fényképeztem. Még rosszul is lettem az egyik alkalommal. Érdekes munka volt, sokat tanultam. Volt, amikor kétszer is vissza kellett menni, nagy figyelemre volt szükség, hogy a legfontosabb mozzanatot sikerüljön elkapni. Ráadásul még nem olyan gépekkel, technikával dolgoztunk, mint most. A saját „Altix” gépemmel fényképeztem az elején és még nem volt vaku, csak magnéziumpisztoly. Színes, sokrétű munkát adott Czékmann Istvánnak a műszaki fotózás is, amelyet az első években bíztak rá. Főként az új megyei létesítmények műszaki dokumentációit, makettjeit örökítette meg gépével. Ez is alapos tájékozódást, felkészülést kívánt, konzultációkat a tervező iroda mérnökeivel. Így került filmszalagra egy sor új gyár, intézmény tervrajza, kivitelezési, műszaki leírása, amely már-m'ár tudományos pontosságot kívánt. Ugyancsak ebben az időszakban kapott megbízást a riportrészleg a megyeszékhely nevezetes, műemlék jellegű házainak megörökítésére. Fotókópiák százai, ezrei őrzik ennek az időszaknak a krónikáját, amelyek alatt ott áll a rövid jelzés: „Fotó Czékmann.” ötven- - hattól hatvankilencig dolgozott a Fényszöv riportrészlegénél. Alig volt olyan mozzanata az életnek, amit ne ejtett volna „édes rabságba” — gépével. Megtanulta közben, hogy az igényességre, élethűségre törő fotós nem a a megrendezettségggel, az egyszerűsítéssel hozhat létre értékeket, hanem azzal, hogy jó szemmel és érzékkel figyeli az életet, a- történéseket, az embert. A legnagyobb rendezőt: az életet. — Még a legegyszerűbb portréfotózásnál is igyekezni kell, amennyire csak lehet, megismerni az embert, Néha kevés az idő, mégis törekedni kell rá, hogy az emberi karakter legfontosabb, legkifejezőbb vonásait kapjuk el. De ez vonatkozik akár egy épületre is, amelynek a legkifejezőbb „arcát” kell lefényképezni ... Czékmann István csaknem húsz évvel ezelőtt, 1962-ben mestervizsgán bizonyította magas szakmai tudását. Ekkor már arra is jutott ideje, hogy részt vegyen a holnap fotósainak nevelésében. A 107-es szakmunkás- képző intézetben tanította a fényképésztanulókat a szakma alapfogásaira, egyéni látásmódra. Mai napig is foglalkoztatja: hogyan lehetne megtartani a szakmában a legtehetségesebbeket, akik tovább növelhetnék a fényképészek hírét, tekintélyét. Egy ház kerítéssel. — Pál Gyula festménye KM! VASÁRNAPI MELLÉKLET '«É||n ^fek,I ^ BBTjgpjpSb áPfr 'SLä B.9SST-Mkjjtejpj
