Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-02 / 180. szám

Az egyén és a társadalom egyaránt gazdagodik

évig Nyíregyházán, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában „koptatta” az iskolapadot. Ügy tűnik, lendületbe jött: számviteli főiskolára szeretne men- 'ni.

Mindennap» tudásunk

A vita eldöntésére kísérle- t í tenni is kár, mert aligha- rrm eldönthetetlen, hiszen Mindkét fél érvei helytállóak. Ka mégis a megoldás felé akarnánk néhány lépést ten- id, az egyik segítő kulcsszó feltétlenül a „befektetés”, még akkor is, ha emberekről lévén szó, netán embertelennek tűnik a kifejezés ebben as esetben.

Pedig ha tetszik, ha nem, >í>den tanulás — tehát nem jk a felsőfokú —■ esetében ‘ vzélnünk kell erről. Nem esek azért, mert tudósok is ámították, hogy minden •jiiíün számára a legjobb, a ítv gyorsabban megtérülő be- X-tetés az, amit a kiművelt emberfők érdekében eszkö- ;ftS, azért is, mert az élet — *•. gfelelő körülmények köze- te — tudósok közbenjárása nélkül is igazolja ezt a tételt.

„Megfelelő körülmények • ózt”, került fentebb a papírra, és ezt a három szót, dghanem hangsúlyozni kell. »ért közismert, hogy ma még r kszor nem úgy gazdálkodunk a kölcsönösen sok áldozattal megszerzett szellemi ' kével, mint kellene. Elég, ha technikusi munkával bíbelődő mérnökökre, a szakmunkásként ténykedő technikusokra, az adminisztráló orvosokra, a rublikatöltögető tanárokra hivatkozunk. Es néha a becsülettel megszerezhető jövedelmekre is gondolnunk kell.

Tanulni jó, tanulni szükséges — mondják a riportok különböző korú szereplői, és nyilván így is gondolják. De, amikor ezeket a szavakat olvassuk jólesően, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy bizonyos pályákra mostanában elapadnak a jelentkezők — nem csak diplomát igénylő szakmákról van szó —, egyre többen fordulnak az azonnali pénzkereset felé.

Igaz, elég sok szó esett az anyagiakról, de ha a tanulási kedv visszaeséséről beszélünk, mégsem itt kell elsősorban az okot keresni. Inkább abban, hogy nagyon sokszor kedvet szegő tapasztalatok birtokába jutnak a pályájukat kezdő fiatalok, s ezek a tapasztalatok, esetenként el is túlozva, nem éppen tanulásra serkentően hatnak. (A pályájukat megtagadó diplomás benzinkutasokról, csaposokról, most ne beszéljünk. Az végső soron az elenyésző, habár látványos kisebbség.)

A teljes igazság megköveteli azonban, hogy szót ejtsünk arról is: mind több helyen fedezik fel a szellemi befektetés hasznát, s mind jobban igyekeznek is kiaknázni azt. Mert rájöttek: a diploma önmagában még ndm hajt hasznot, sem a társadalomnak, sem az egyénnek. Szerencsére egyre több — ha nem is elég — helyen tudják már, hogy a tudás nagyszerűen kamatoztatható.

Éli Ninetta, Varga Edina, Szoboszlai Hedvig, Német Attila, Ligeti Ágnes, Szántó Enikő.

Harmadikos középiskolásokkal beszélgettünk. Közös ismertetőjelük, hogy valamennyien tovább szeretnének tanulni, és a nyári szünetből nem sajnáltak három hetet ismereteik bővítésére az orosz nyelvi táborban.

Három kérdésre hatan válaszoltak.

— Mire jó a műveltség?

— A műveltség, a tanult- ság szélesebb látókört jelent — mondja Éli Ninetta, aki a Zrínyi Ilona Gimnáziumból jött. — A művelt ember jobban fel tudja ismerni az élet értelmét. Intelligensebb lesz a viselkedése, magatartása is.

— Másképp látja környezetét, jobban meg tudja ítélni az embereket — kapcsolódik a beszélgetésbe a krúdys Varga Edina.

— Aki művelt, az talán könnyebben tud barátkozni, kapcsolatot teremteni — vélekedik az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnáziumból érkezett Szoboszlai Hedvig.

— Kifizetődő-e tanulni?

— A tanult ember szellemiekben gazdagszik, és ez is ér annyit, mint a tovább nem tanult kortársak esetleg több pénze — válaszol a közgazda- sági szakközepes Német Attila.

— Hülyeség a pénzre hajtani! — szólal meg szinte indulatosan a szálkái Esze Tamás Gimnázium tanulója, Ligeti Ágnes:

— Ha szereted a munkádat, akkor kisebb pénzért is érdemes.

— Mikor van értelme a tanulásnak?

— Ha a gyümölcsét is élvezheti az ember, és- használni tud vele — mondja a zrí- nyis Szántó Enikő.

— A tanulás fő haszna* hogy olyan munkakörben helyezkedik el, amilyenre képezték, amire készült — szól közbe Edina.

Ezt mondták ők, hatan. Kérdés: miként vélekednek majd tíz-húsz év múlva? A tapasztalatok remélhetően, nem változtathatják meg mai szép elképzeléseiket.

Az osztályfőnöki órán a két csoport egymást túlkiabálva támogatta a maga igazát. Ki jár jobban? Aki a várva várt érettségi után újból tanulásra adja a fejét, vagy az, aki nekilát élni. Az élni-t persze az évek dolgozni-ra cserélték, de akkor, tizenhét évesen az élni mellett más állt. Boríték, a felirattal: fizetés.

Osztályfőnökünk, lévén matematika-fizika tanár, ésszerű megoldást ajánlott: számoljuk ki, melyik tábornak van igaza! Papír, ceruza nyomban akadt, nem úgy, mint rendesen, dolgozatírás előtt, sőt még a táblához is ketten-hárman ajánlkoztak. (Hasonló esetre négy év alatt sem emlékszem.) Azt pedig, hogy az osztályfőnökiből matek lett, észre sem vettük.

Nekiláttunk számolni. Akinek sikerül a felvételije, már pedig ebben bíztunk vala- hányan, további öt évig kereset nélkül marad. Aki tizennyolc évesen munkára adja a fejét, egy-két. esztendő múlva, ha nem azonnal (!), megkapja a várva várt első borítékot. A matekpélda tehát a következőképp állt: 23—18=5, 5X12=60, 60X2500=150 000. Ami nem jelentett egyebet: öt év alatt százötven ezer forint előnyt szerez, aki érettségi után azonnal munkába áll. A valóságban persze jóval nagyobb ez az összeg. Hiszen míg valaki nem dolgozik, nemhogy nem kap, de csak ad, s ez tovább növeli a különbséget.

Gondoltuk mi. Aztán, hogy a felvételi nem sikerült, megkaptam helyette a „várva várt” borítékot. 1550 Ft — ez állt rajta, és a pénztáros néni nyomban figyelmeztetett: számoljam meg! A pénzből nem is hiányzott, de az a képlet mintha már nem is lett volna olyan egyszerű. Hajnali ébredés, verejték, fáradtság „differenciál-jelei” tarkították az addig oly egyszerűnek tűnő számsort, s emlékszem, maga a végösszeg is rejtélyesen kevésnek hatott. Annyira persze nem, hogy egy-egy jólsikerült közös kirándulás a kollégákkal, vagy az első tucat saját könyv, az első saját farmernadrág ne feledtette volna. Ügy, hogy az első fizetés után a képlet lassan egyszerűsödni látszott.

Egészen a huszonnegyedikig. Attól kezdve: egy sikeres felvételi, az első, fizetés nélküli hónap, majd az első ösztöndíj, amivel megint minden zűrzavarossá vált. „Ideg és szellemi energia”, izgalom, éjszakázások mind-mind elvettek a néhány száz forintos ösztöndíj értékéből. Hogy az ajándékba kapott diákévek hónapról hónapra hozzátegyenek, legalább annyit.

Ösztöndíjhoz, s képlethez egyformán., Utóbbit az első fizetés után el is felejtettem. Örökre. Az első után, ami voltaképp a huszonötödik. Én mégis ezt számolom elsőnek. Nem mintha jobban megérdemeltem volna, mint a többit De a munka, amiért az „igazi” első boríték járt végre igazán kedvemre való volt. Fáradtságaival, bosszúságaival együtt.

És a mondvacsinált matekóra után nyolc, esztendővel azt gondolom, ez lehet a képlet igazi megoldása is.

Szilágyi Gábor: „Adnom kell valamit...”

bizonyítvány csak az alapokat adja. Nem ismerem eléggé mások munkáját. Ezért, ha tehetem, lejárok az üzembe is, hiszen látnom kell, hogy egy termékhez mi szükséges, s ha valami hiányzik, mivel helyettesíthető ?

A művezető szerint:

— Amit tanultam, hasznosítható. Igaz, a mi gépesítettségünk még nem mindenhez elég, de ami van, abban érvényesíthetem a tanultakat.

Bódi István így fogalmaz:

— Most a mérlegképes könyvelői tanfolyamot fejeztem be. Még más munkakörben, 1978-ban kezdtem el. De amit megtanultam osztályvezetőként, munkaügyesként is hasznosíthatom.

Medve Miklós valamelyik műszaki főiskolára akarja venni az útját.

— Amióta tanultam — összegzi tanulmányai hasznát —, már nem csak a mában, de a holnapban is gondolkozni tudok. Az alapfogalmak tisztábbak, a munkában való eligazodás biztosabb lett. Ez magabiztosságot ad, ami nélkül középvezető nem létezhet.

Aki tanul — mi sem természetesebb — a saját javát is keresi ezáltal, de az is biztos, hogy a gyár, az intézmény, amelyik felnőtteket taníttat, nem emberbaráti cselekedetként teszi azt.

— Szakmát kaptam — mondja az utókalkulátor. Látom, tni a jó, mi a rossz. Persze, keveset tudok még, a

Népi mondások, politikai jelszavak, tudományos megállapítások buzdítottak és buzdítanak tanulásra. „Tanulj tinó, ökör lesz belőled!” A példázat a „jó pap”-ról... A jelszó: „A tudás hatalom!” Az egzakt megállapítás az ismeretek felezési idejéről, arról, hogy amit ma tudunk, az néhány év alatt elévül. De — talán kiderült —, a tanulás és nyomában a tudás praktikumáról is beszélhetünk.

Játék a gergelyiugornyai táborban.

A legjobb befektetés

Sokszor dúl a vita: kinek kerül többe a tanulás? Az államnak, amelyik százezreket költ egy-egy diplomára, vagy a, diplomásnak, aki igencsak tetemes öszegtől esik el, mire végigjárja a vizsgák beláthatatlan sorát, s ha túl is ; jt mindenen, valóban hosz- vs.ú évekig várhat, míg utoléri ; íacsonyabb képzettségű, ám Kkalta régebben dolgozó t.\ sát.

Akik nyáron is tanulnak

Siker az olimpián. Szép összegeket hozó export a Közel-Keletre, a skandináv országokba. Ezek az utóbbi évek krónikájának főbb eseményei a BEÁG kisvárdai gyárában. Aki ismeri múltjukat, tudja: munkájuk bonyolultabbá lett. Ebből pedig egyenesen következik, hogy ehhez megfelelő tudású emberekre van szükségük. Nincs mit tenni: az erre alkalmasaknak tanulniuk kell.

Tanul tehát a kétgyermekes családanya, a 24 éves Szaladják Lászlóné. Medve Miklós művezető nemrég fejezte be a szakközépiskolát, ö 29 éves, és két gyereke van. Szilágyi Gábor, a meós technikus minősítőre készül, míg Bódi István, a munkaügyi osztály vezetője — szintén jóval a harminc alatt —, rövidesen végez, feltehetőleg egyelőre, a tanulással. Ss ők csak azok, akik a háromszáz embert számláló kis gyárból, a nyári szabadságok idején, hirtelenjében fellelhetők voltak.

Szilágyi Gábor, aki elektronikai műszerésznek tanult Székesfehérvárott, s rövidesen újabb nyolc hónapra ül hetente egyszer iskolapadba a dunántúli városban.

— A gyár juttatott lakáshoz, adnom kell nekem is valamit... Persze nem csak erről van szó, hiszen amit nemrég tanultam, lassan már kevés lesz.

Szaladják Lászlónénak eddig hat éve telt el tanulással. Megszülte az első gyereket, és nekilátott a gimnáziumnak is. Érettségizett, aztán Jcét

Szaladják Lászlóné: „Szakmát kaptam ...”

Bódi István: „A mérlegképest fejeztem be ...”

Az első boríték

Az oldalt írták: CSENDES CSABA PAPP DÉNES és SPEIDL ZOLTÁN Fényképezte:

gaAl Béla

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

HBMWI

!£DHC1EH10I

Medve Miklós: „A holnapban is gondolkozni tudok...”

1981. augusztus 2. ^