Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-02 / 180. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. augusztus 2.^^ Elkeseredett barátom! Vigasztalást vársz, az együttérzésemet, de helyette csak dadogok, nem találok megfelelő kifejezéseket. Nem véletlenül. Mert hiába érzem át „nagy- nagy” elkeseredettségedet, valahogy távol áll tőlem a felsorolt panasz. Tudom, nem semmi, amiért napok óta, rágod magad. Az üzemvezető olyan megjegyzést tett, hogy felesleges erőltetned magad, kár olyan újításon törni a fejedet, ami neki egyáltalán nem tetszik, s amíg ő ott lesz, úgysem lesz semmi a bevezetéséből. Még azt is tudom, hogy nem a várható sikertelenség miatt búslakodsz, hanem a főnöki „kinyilatkoztatás” tett rosszkedvűvé. Egy olyan kijelentés, amely azelőtt megszületett, mielőtt részletesen tájékozódott volna az elképzeléseid felől. Melletted szól, hogy hiszel az igazadban, bár az első előterjesztésben voltál annyira reális, hogy megemlítetted a buktatókat, a nem várt, de bekövetkezhető káros hatásokat is. Most viszont úgy érzed, hogy pont ezt az őszinteséget fordítják ellened, kétségbe vonják szakmai tudásodat, afféle álmodozónak kiáltanak ki. Ha megpróbálom magam a Te helyedbe képzelni, akkor azt hiszem, hasonlóan bosszús lennék. Csakhogy nem árt, ha mérlegeljük ennek a haragnak a hatásait. Képzeletben szaladjunk előre vagy öt évet, s beszéljünk — emlékezzünk — a mai elkeseredettségedre. Nem hinném, hogy több maradna meg benned, mint egy apró kis csípés, kellemetlenség, amit felejt az ember, mert nem érdemes nagyobb energiát fordítani rá. Az okát is mondom, hogy miért: a napi munka során, az egymás után következő, de átlagos események közé tartozóan ért az elutasítás. Holnap, vagy a jövő héten újra sikereket könyvelhetsz el, a munkatársaid, s mi több, a most átkozott főnököd szintén elismeri igyekvé- sedet, szakmai hozzáértésed, ahogy eddig tette. Az élet apró-cseprő bosszúságai között nem árt valamiféle sorrendet felállítani. Nem biztos, hogy létezik ilyen sorrend, de arra kérlek, hogy higgyél nekem. Mert vannak olyan kellemetlenségek, amelyek csak az adott pillanatban — még ha hetek is ezek a pillanatok — okoznak fájdalmat. Az idő múlása pedig fátylat borít mindenre. Persze ne hidd, hogy mindent ebbe a kategóriába sorolok. A másik oldalon viszont azokat a hatásokat veszem számba, amelyek — meglehet, hogy nem ilyen látványos módon — az egész életet alakítják egy-egy embernél. Ma kevésbé várhatunk nagy sorsfordulókat, amelyek azonnali döntésre késztetik az embert. Annál nyugodtabb időket élünk, bár ez a nyugodtság tele van rohanással, lázas tevékenységgel. Csakhogy a felgyorsult élettempót nem szabad összetéveszteni az élet egészével. Ha úgy tetszik, akkor most figyelmeztetlek: állj meg egy percre, s vess számot azzal, érdemes-e, s mennyire kell bosszankodnod? Nem azt mondom, hogy egy legyintéssel intézz el mindent, sőt éppen ellene beszélek. De arra sincs okod, hogy egy tervbe vett újítás miatt emészd magad. Próbáld mindezt a nagy egészben elhelyezni, s akkor megnyugszol. S különösen próbáld a mostani elkeseredettségedet összevetni a távolabbi terveiddel. Rájössz, hogy nem feltétlenül most kell keménynek lenned, hanem akkor, amikor az üzemben nem egyetlen újításért, hanem általában az^ újra való fogékonyságért, a jobbító szándékért hadakozol. Hiszem, hogy egy apró kudarc nem törheti meg az embert. Elvégre kis örömök és kis bosszúságok sorozatából állnak össze a napok. Olyan ez, mint a szellő, amely hajlítgatja a leveleket. Helytállni a viharban kell, amikor recsegnek, de nem engednek az ágak. A tanulságot egy regényeimből kölcsönzőm: „Légy hű önmagadhoz.” Ennyi meditáció után remélem, megérted, hogy nem vidítani akartalak, csak reális számvetésre késztetni. Fazekas Tibor városi-járási pártbizottsági titkárral 0 ön hogy érzi magát Vásárosnaményban?. — Köszönöm, jól. Ha már három napot Budapesten töltök hivatalos ügyben, alig várom, hogy újra itthon lehessek. Itt nekem valahogy minden más, itt az ember még a földön is biztonságosabban jár. % És hogyan érzi magát a fiatal város? — Amint én tapasztalom, a két és fél éve városi rangot kapott Vásárosnamény sem „érzi” rosszul magát. Élcelődve és találóan mondta nemrég az egyik ismerősöm, hogy ti ott lenn a Tisza-parton a Vásárosnaményt jelző tábla alá még nyugodtan kiírhatnátok, hogy ez a falu város. Megértem őt, hiszen országos, vagy európai mércével a mi 8600 lelkes településünk aligha vetekedhet bármelyik urbánus településsel. Igaz, hogy itt még jóformán az elején tartunk a várossá válás folyamatának, mint ahogy mondani szokás: itt is megelőzte a városi cím magát a várost. De tévedés volna azt feltételezni, hogy ez a megtisztelő rang minden előzmény nélkül hullott Vásárosnamény ölébe. Mi tudatosan készültünk arra, hogy a település felsőbb osztályba lépjen, és igaz, hogy örököltünk súlyos nehézségeket a múltból, de a várossá nyilvánításhoz jó örökséget is hoztunk magunkkal. A Ezzel nyilván arra céloz, hogy az egy- w kori kereskedelmi út mentén lévő községben az emberek már régen pályáznak a városi címre, s hogy ehhez igazították az utóbbi másfél évtizedben egész tevékenységüket. — Pontosan így van, bár ezt nem lehet mindenkire egyértelműen elmondani. Jó örökségként tapasztalhatja aki nyitott szemmel szétnéz településünkön, hogy az itt élők — akik rendkívül szorgalmas emberek voltak a korábbi évtizedekben is —, mindig igyekeztek ízlésesen, értelmesen berendezni az életüket. Kitűnik ez abból is, hogy fiatal városunkban kevés a más településeken gyakorta látható nádtetős, rogyadozó épület. Ha nem is volt vezetékes víz, azért igen sok lakásban már jóelőre kialakították a fürdőszobákat, és tágas ablakQkat raktak a napfény felé. Közelebbi örökségünk, hogy az egykori nagyközség vezetői már a későbbi fejlesztések szerint fektették be kevés pénzüket, így például a tiszai strandhoz közel rakták le az öt éven belül megnyíló meleg strand alapját. Vagy például így gyönyörködhetünk most szinte az egész városban a szép utcai sövények, virágos kertek láttán. Megyei szemle során a legtisztább városnak látták az illetékesek Vásárosnaményt. Mi szeretnénk, ha még esztétikusabbá válna településünk. Ennél is fontosabb, hogy viszonylag jó volt a településen a várossá nyilvánítás idején a közművesítettség foka. Talán ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy ezen a településen a vezetők és az állampolgárok erősen dolgoztak a várossá „ütés” feltételeinek megteremtésén. A Elnézését kérem, de én most másról sze- ” retnék beszélgetni Önnel. Jól tudom, hogy a várossá válás temérdek gondját adja a városfejlesztés, amely jórészt pénz és technika kérdése. Van azonban a dolognak egy másik oldala is: az, hogy a városi rangot kapott település lakói vajon építkeznek-e gondolkodásmódjukban, életvitelükben is? • — Amikor én futólag érintem a városfejlesztés néhány dolgát, akkor nagyon is a közérzetről beszélek. Arról, hogy a jó köz- Ifángulathoz, az elképzelt urbanizálódáshoz mindenekelőtt gazdasági feltételekre van szükség és arra, hogy az érintett emberek magasabb szintű ellátásban részesüljenek, mint korábban. Persze ez csak a dolog egyik oldala, ebben önnek tökéletesen igaza van. Hiszen a hipermodern és méregdrágán megvalósított új városi negyedekben is lehet „falusias” módon élni, a szó rossz értelmében; ugyanakkor a kisebb pénzért, szerényebben megépített körúton is lehet igényesen, színvonalasan eltölteni a napokat. ön szerint az anyagiakon kívül mi szükséges ahhoz, hogy valóban városias legyen egy település? — Tehát mitől lesz igazán városias egy település hangulata, mikör és mire lehet azt mondani, hogy ez igen, ez már méltó a városhoz? Az erre adandó válasz különösen izgalmas a tegnap még faluként számontar- tott településen. Amikor mi elérkeztünk a városi ranghoz, nem kergettünk lázálmokat. Csupán azt tűztük célul, hogy egy szerény népességű, csendes, de jó városközösséget magába foglaló település legyen Vásárosnamény. t Ennek elérésében mi kiemelkedő szerepet szántunk a kultúra közösségteremtő és formáló erejének. Boldogan mondhatom, hogy erre azért építhettünk, mert már korábban is a közösségi élet egyik kiapadhatatlan forrása volt. Elég ha csupán megemlítem művelődési központunkat, amely 1700 emberrel tart rendszeres kapcsolatot, s ahol évek óta kellemes otthonra talál pl. a fafaragótábor, a honismereti, a képzőművészeti, illetve a kórustábor. Az említett eseményeken kívül a középiskolai kórusfesztivál, az ifjúsági táborban a honismereti, képzőművészeti tábor, illetve a KISZ kebelében rendezett politikai dalfesztivál már évek óta Vásárosnamény nevéhez fűződik. Büszkék vagyunk a Beregi Múzeumra, amely szinte a semmiből teremtődött, lelkes emberek áldozatkészségével. A beregi textil mintagyűjtemény éppúgy messzeföldön híres, mint a vasöntvény gyűjteményünk, vagy az iskolatörténeti anyagunk, melyet az első magyar kultuszmi-, niszter otthonában, az Eötvös-kastélyban rendeztünk be. Ügy érzem, ezek a rendezvények és ezek az értékek is egyértelműen bizonyítják a városi jelleget; azt, hogy Bereg természetes központjában a kultúra, a szellem magasabb színvonalával is találkozhat az ide látogató, élvezheti az itt élő. De folytathatnám a középiskolával, vagy a nagy látogatottságnak örvendő könyvtárral. Kórházunkra pedig azt mondta az egyik immár klasszikus magyar író: „Még a látása is gyógyít.” A művelődési házban az említett programokon kívül még számtalan vonzó esemény mutatja azt, hogy az itteni vezetés mindig értékes rendezvényekkel kívánja megörvendeztetni a várost és a vonzáskörzetben élő ezreket. így tapsolhattak már a színházteremben japán kórusnak, a moszkvai Nagyszínház vonósnégyesének, jeles közéleti művészeknek. A ön említette, hogy a közhangulat egyik meghatározója a város gazdasági helyzete, közelebbről az ipar jelenléte. Mire gondolt konkrétan? — Munkaalkalomra, fizetésre, szociális ellátásra: ezek lényegi kérdések. Ha ekörül minden rendben van, ez a legjobb közérzetteremtő egy városban. Vásárosnaményban az utóbbi években szépen iparosodtunk és öröm mondani, hogy igen sok munkahelyet sikerült kialakítani. Tizenöt-tizenhat üzemünk között találhatjuk a forgácslapgyárat, a VOR üzemét, a ládagyárat, az írógépgyárat és legújabb féltett kincsünket, az üveggyárat. E téren nagy történelmi mulasztást kellett és sikerült pótolnunk, úgy, hogy az iparosítás közben kevés idő jutott a betanításra. Ennek ellenére üzemeink már exportra termelnek. Mint minden uj üzemben, a namenyi gyárakban is meg kell fizetni a munkássá válás tandíját. A gyakorlatlan tegnap még háztartásban dolgozó és naponta bejáró munkásnők az alacsony keresettől nem ugrálnak örömükben ... — Pontosan így van. Pillanatig sem volt szándékomban elhallgatni a meglévő gondokat, de azt sem rejtem véka alá, hogy a gondok ellenére az emberek is vallják: lényegesebb a munkaalkalom fölötti öröm. önnek igaza van abban, hogy Szabolcs-Szatmá- ron belül a mi fiatal üzemeinkben még további problémák is jelentkeznek a keresetekben. Ezen túl elég, ha felemlítem a forgácslapgyár több éves gondját, baját, ahol már a harmadik nyugati cég vállalta el a berendezések rendbehozását. Ezek bizony zavarják a városi közérzetet, hiszen az itt dolgozók többsége a városban, illetve vonzáskörzetében lakik. Néhány éve nálunk még gondolni sem mertek arra: immáron üvegfúvók vannak Vásárosnaményban^ s hogy az üveggyár rendkívül magasan kvalifikált munkásokat igényel. Azért hadd mondjam el azt is, hogy ami a keresetekét, a munkásellátást illeti, e téren sem topogunk egy helyben, jóllehet sokkal nagyobb léptekkel szeretnénk előbbre jutni. 4 Es a városi parasztság miként érzékeli és formálja a városi közhangulatot? — A Vörös Csillag öt település dolgozó parasztjait tömöríti. A várossá nyilvánítás a Naményban, illetve a vonzáskörzetben élő parasztságra is hatással volt, mégpedig úgy, hogy sokan remélték az ellátás, a községfejlesztés ugrásszerű javulását. Iskola, bolt, iparcikk áruház, út, járda, mindenekelőtt friss kenyér, óvoda, bölcsőde; hát ezek itt is a főbb kérdések, amikben szépen előbbre jutottunk az utóbbi két évben is, bár messziről sem sikerült kielégíteni az igényeket. Vit- ka és Olcsva vezetékes ivóvizet kapott, Ugor- nya a melegvízű strand megvalósításával, közművesítéssel lényegesen előbbre lép. A városkörnyéki községek pedig egyre szervesebben illeszkednek a naményi elképzelésekhez. Bár igaz, hogy eltérőek az egykori közös gazdaságok adottságai, más a helyzet a beregi hideg talajon, mint a naményi középkötött, vagy a Szamos menti öntéstalajon. Ezzel együtt is jogosan vetik fel a városlakók, hogy miért nem vesz részt eredményesebben a helyi tsz és a körzet gazdaságai Vásárosnamény és a települések jobb zöldség- és gyümölcsellátásában, a piaci felhozatal gazdagításában. Mert ez is közérzetformáló, hangulatbefolyásoló tényező! A Ha már itt tartunk, szeretném, ha megemlítené azt is, mi zavarja leginkább a közhangulatot a városban? — Maradnék akkor az ellátásnál. Valamikor 16 milliós forgalomra tervezték, építették például az ABC-áruházat, amely most 65 milliót forgalmaz. Ez akkor is feszült helyzet, ha számításba vesszük az időközbeni áremeléseket. Magyarul: zavaró a gyakori sorbanállás ebben az egyetlen valamire való boltban. Általában udvariasak az itt dolgozó kereskedők, de szívélyes köszönéssel nem lehet a fejlesztéseket pótolni. Tudom, e téren nehéz a helyzet, szűkös a pénz, megoldást mégis találnunk kell. Ügyszintén sok bosszúságot okozhat például, ha az egyre kedveltebb gergelyiugornyai strandon hét végén rossz az ellátás. Ilyen dolgokra a jövőben jobban oda kell figyelnünk. A legégetőbb gondunk mégis a lakásépítés. Nem is annyira a pénz hiányzik, hanem a kapacitás, a kivitelezés. Sajnos, korábban elkövettük azt a hibát, hogy visszafejlesztettük a helyi lehetőségeket. Pedig van terület, az OTP is juttat pénzt, akadnak építkezni szándékozók, különösen a fiatalok körében, de sajnos ilyen kisebb munkákra nem vállalkoznak a nagyobb cégek. A lakáshiány pedig befolyásolja az egész városi létet. Szakemberek, művészek jelentkeztek zene- és sport- oktatásra, ha lakást kapnak. Orvoshiány is emiatt van a városban és hiába hirdettünk meg öt állást a gimnáziumban, lakás nélkül nincs pályázó. Így pedig csupán csak szeretnénk nyelveket oktatni, hogy egyenlő esétv- lyel induljanak a beregi középiskolások is például az egyetemeken ... A Ezek bizony nem filléres gondok, megoldásukhoz évek és erős összefogás sziik séges. Tudják ezt a város lakói is? — Természetesen. A város építése nálunk nem egyedül a vezetők ügye, mi nyílt várospolitikára törekszünk, különböző fórumokon tárgyaljuk meg az égető kérdéseket,- kérünk javaslatokat. Persze ez sem ilyen egyszerű. Emlékszem, akadtak olyanok, akik a várossá nyilvánítás hallatán azért kezdtek kilincselni különböző helyeken, hogy miként juthatnának gebinhez, valamiféle jó üzlethez, ami nekik is „jól jönne”, öröm tapasztalni, hogy az üzemi, a hivatali kollektívák és a lakosság túlnyomó többsége szívesen vállal társadalmi munkát, de nálunk is megtalálhatók az „oldalról bekiabálok”, akik csupán kritizálnak, igényeket támasztanak, de nem az elsők között fogják meg a lapát nyelét. Őket is igyekszünk megnyerni, felismertetni velük, hogy a városon belül nincs hermetikusan elszigetelt magánérdek. Gondolom, nem könnyű ez a meggyőző munka, miként a bábáskodás sem egy új város megszületésénél. — Nem bizony. És itt jutottunk el egy igen lényeges pontig, ami az egész városi közérzetet közvetlenül alakítja: a város vezetésének szerepéhez. Egy ilyen kis városban, mint Vásárosnamény, sokkal erősebb a társadalmi kontroll, mint mondjuk a milliós településeken. Itt állandóan a figyelem központjában él és dolgozik valamennyi vezető. E téren is meg kellett küzdenünk a kezdeti gondokkal. Mi nyíltabb terepen dolgozunk, itt fokozottabban nem engedheti meg magának senki sem azt, amit mástól tilt. Ez nem csupán a legfelsőbb vezetőkre érvényes, hanem a munkahelyi középvezetőkre is. A Már említette a nyílt várospolitika jelentőségét. Konkrétabban mire gondol? — Arra, hogy az emberek csak a szükséges információk tudatában képesek cselekvésre. A jó városi közérzet kulcsa a nyílt város- politika, tehát az, hogy az emberek érezzék: számítanak a véleményükre. Jól megmutatkozott ez, amikor legutóbb az értelmiség helyzetét velük együtt mértük fel és értékeltük, szabtuk meg a legfontosabb tennivalókat. Nyilván fokozottan szükség van erre városfejlesztési kérdésekben akkor, amikor óvnunk kell itt Vásárosnaményban is a természetes környezetet, az emberi lét feltételeit. Jól tudjuk, hogy a közérzet alapvetően meghatározza az állampolgárok cselekvését. Ezért folyamatosan figyelni kell, érzékelni a gondokat és cselekedni a közösség akarata szerint. ^ Köszönöm az interjút. Angyal Sándor Vasárnap INTERJÚÉ a városi közérzetről
