Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-09 / 159. szám
1981. július 9. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Lent is szólhatnak MONDHATJÁK a fehérgyarmati vagy tiszalö- ki asszonyoknak, hogy olyan terméket gyártsanak, amelyet minden piacon jól el lehet adni. ök csak annyit tudnak, hogy a pulóvert, más kötöttárut a maguk tehetsége szerint megvarrják. Kevésbé van arról ismeretük, hogy ki veszi meg, miért és mennyiért kell eladni, hogy a vállalat jól járjon. A nyíregyházi Uni ver Silben sem biztos, hogy tudják a szerelők, miért éppen az adott típusú elektroakusztikai cikk gyártását végzik, miért nem másikhoz kezdenek, ami nekik jobban tetszik. De fordítsuk meg a kérdést! Egyáltalán szükséges tudni a varrógép mellett, hogy melyik a jövedelmező pulóver? Tehet valamit a szerelő azért, hogy tetszetősebb legyen a hangfal, szívesebben vásárolják? Sem az előbbire, sem az utóbbira nem lehet egyértelmű választ adni. Mert amikor azt mondjuk, hogy a munkások érezzék magukénak az üzemet, legyen több beleszólásuk az ügyek intézésébe, akkor sohasem az egyes munkásra gondolunk, nem tehetjük külön-külön őket felelőssé mindenért. Azt viszont már számonkér- hetjük, hogy az üzemi demokrácia fórumai hogyan működnek, kellő tájékoztatást kap-e a vállalat dolgairól az, aki a munkapad mellett ül, s milyen lehetőségei vannak a beleszólásra. Még inkább így van ez, ha egy nagyvállalat kisebb részét, üzemét, gyáregységét nézzük. Különösen izgalmas a helyzet azoknál a gyáregységeknél, amelyeknek a központja távol esik. Szabolcsi „különlegesség”, hogy a minisztériumi irányítás alá tartozó iparban mindössze négy önálló vállalat van. Akadnak viszont milliárdos termelésű gyárak, gyáregységek, komoly létszámot, magasan kvalifikált szakembereket foglalkoztató üzemek. Nem közömbös, hogy ezek az egységek hogyan illeszkednek a nagy egészbe, mennyi önállóságot kapnak, illetve milyen lehetőségeik vannak, hogy az üzemi, a vállalati és a népgazdasági céloknak egyaránt megfeleljenek. KÜLÖNÖS, mondhatni megyei szemlélet, hogy akik túlzóan fogalmaznak, azok akár minden gyáregységet önállóvá tennének — mert éppen Budapesten vagy másutt van a központ. De ugyanilyen alapon mondjuk szólhatnának Demecserben, hogy a keményítő és üdítő ital gyártása sémivel sem kapcsolódik a szesziparhoz. Bejelenthetné elszakadási igényét a tyukodi konzervüzem, hivatkozva a nyíregyházi központtól való nagy távolságra, s különben is készterméket állítanak elő a nyersanyagból. Mindez az utóbbi időben kialakult vitának, a kis- és nagyvállalatok szerepéről alkotott .véleményeknek a része. Pedig jó és rossz példát egyaránt lehet hozni olyan cégektől, amelyek tízezreket foglalkoztatnak az ország szinte minden részében. A lényeg nem a cégtáblán múlik, hanem az irányítás színvonalán. Az elemzések azt mutatják — s mint hiányosságot joggal vetik fel —, hogy akkor, amikor megadták a vállalatoknak a nagyobb önállóságot, a változás csak a gyárkapuig terjedt. Az üzemek, gyáregységek továbbra is pusztán végrehajtó szervek maradtak, viszonylag kevés önállósággal. Az élet mutatja, hogy itt is változtatni szükséges. Természetesen nincs recept arra, hogy milyen mérvű legyen a változtatás, de bízni kell egy-egy nagyobb üzem kollektívájában, hogy képes felnőni a feladatokhoz, s annak megfelelően cselekedni. Említhetjük például a nyíregyházi papírgyárat, ahol a nagyvállalati lehetőségek függvényében ismerik saját kibontakozási terepüket, ennek megfelelően alakítják a termékszerkezetet. A nyírbátori fúrógépgyárban a megadott termelési program mellett a saját kezdeményezés szükséges a jó célok teljesítéséhez. ÁLTALÁBAN a termék- szerkezet változtatása, a beruházások meghatározása, a piackutatás, az értékesítés és a nyereség felosztása az, amelyet a nagyvállalatok központilag kezelnek. Többnyire helyes a központosítás, de akadt olyan eset, hogy a több száz embert foglalkoztató, milliós termelést elérő gyáregység igazgatója még egy írógép vásár- liására is a központból kért engedélyt, önállóan nem dönthetett. A vállalati törvény még 1977-ben intézkedett a gyáregységek szerepéről. Ennek a tartalommal való megtöltése mindenütt egyéni feladat. A szabályzók hatásának ismerete, a bér és jövedelem elosztása például húzóerő lehet egy gyáregységen belül. Az ismeretek továbbadása, a belső érdekeltségi rendszer kialakítása az a kulcs, amely lehetővé teszi, hogy egy-egy gyáregység valóban szerves része, ha úgy tetszik gondolkodó egysége legyen a vállalatnak, s ne pusztán a végrehajtásra szorítkozzon a tevékenysége. Mindez egyszerre megkívánja a nagyobb önállóságot, de a fokozottabb szervezettséget, ellenőrzést is. A JÖ PÉLDÁK bizonyítják, hogy bőven akad tennivaló, a változó gazdasági körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás megköveteli, hogy a kisebb szervezetek, gyáregységek is időben követni tudják ezeket a változásokat ... Lányi Botond Favázas bemutató Szerdai lapunkban cikk jelent meg a favázas istállók építéséről. Elírás miatt bogárfavázas néven szerepelt az új módszer. Helyesen: a nyírbo- gáti Rákóczi Termelőszövetkezet névrövidítéséből „Bogát” faváznak hívják a módszert, ugyanis a favázas elemeket a termelőszövetkezet gyártja egy szabadalom alapján. A favázas építésről július 10-én Tiszabercelen, a Bessenyei Termelőszövetkezetben bemutatót tartanak. Itt a sertéstelep bővítésénél három, egyenként 600 férőhelyes istállót építettek az új és olcsó módszerrel. A bemutatón azoknak a gazdaságoknak a szakemberei vesznek részt, akik a közeljövőben hasonló módszerrel építkeznek. Virágba borult a napraforgó a nyírségi határban. (Elek Emil felv.) ÚTÉPÍTŐK FÉLIDŐBEN V________________________________________________________ Körútszakasz augusztusban A biztonságos közlekedés, s az egyre növekvőbb ütemű gépkocsiforgalom egyik alap- feltétele a megfelelő, jól karbantartott úthálózat. Sza- bolcs-Szatmárban ezt a feladatot a közúti építő vállalat gépei és emberei oldják meg lehetőségeik szerint. Munkájuk során nemcsak régi utakat, hidakat újítanak fel, hanem a közúti forgalom hatékonyabbá tétele érdekében új útszakaszokat, hidakat is építenek. A vállalat idei terveiről beszélgettünk a KÉV igazgatójával, Ojtozi Jánossal. Körút, 1981 — Az egyik legnagyobb vállakózásunk Nyíregyháza térségében a Körút kiépítése. Vállalatunk gyors minőségi fejlődése lehetővé teszi, hogy augusztus elejére átadjuk a Körút keleti szárnyát, a Soltész Mihály utcáig. Jelentős esemény volt a bujtosi közúti híd átadása, mivel így lehetőség nyílik a Körútnak a Marx térig történő kiépítésére. Ha a munkálatok az eddigi ütemben folynak, a jövő évben ezt be is fejezzük. Természetesen Nyíregyháza belterületén máshol is dolgoznak embereink, hiszen a rohamosan fejlődő megyeszékhely egyre több és korszerűbb, minden igényt kielégítő útvonalakat, hidakat kíván. Vállalatunk lehetőségeihez mérten igyekszik kielégíteni ezeket az igényeket. „Álmautak" — Még néhány hét, és beköszönt az „almaszüret”. A jó almatermés azonban még nem minden. Azt el is kell szállítani az átvevőhelyre és bizony sokszor jelentenek nagy akadályt a rosszul megmunkált földutak, különösen esős időben. Ugyancsak problémát okoznak a nagyobb tehergépkocsi-forgalomhoz nem szokott keskeny műutak is. Mint minden évben, most is még az almaszedés előtt próbálunk segíteni a gondokon. Az Ilonatanyai Állami Gazdaságban a múlt évben kezdtük el egy mezőgazdasági út építését, amely az almáskerten keresztül vezet. A Kisléta és Nyírbogát közötti összekötő út szintén lehetővé teszi a mezőgazdasági termékek szállítását, vagy mondhatnám, közelebb „hozza” a vasutat. Dolgozunk még a Szamos menti Állami Gazdaság fehérgyarmati üzemegységében is, szintén egy bekötő út építésén. Az igazsághoz tartozik, hogy több üzem részéről is érkeztek még hasonló igények, s vállalatunk kollektívája mindent megtesz, hogy azí ötéves terv végére fokozatosan eleget tegyünk ezeknek a kéréseknek. Régi híd, új híd — Egy közúti híd karbantartása, felújítása mindig hatalmas munkát követel, hiszen veszélyesebb a folyó felett dolgozni, mint mondjuk a nyílt útszakaszon. Meg aztán állandó forgalom alatt folynak a munkálatok, mert nem lehet lezárni például a naményi Tisza-hídat, hiszen ezzel fontos ipari és mezőgazdasági területeket kapcsolnánk szét egymástól, s a forgalom eltérítése óriási költségekkel járna. Így aztán embereink a forgalom alatt végzik munkájukat, s talán ezért is tűnik kissé lassúnak egy ilyen híd felújítása. _— Jelenleg a záhonyi Ti- sza-hídon dolgozunk, ami a határátkelőhely forgalma, valamint a folyó fölötti munkálatok veszélye miatt kemény feladatokat ró a brigádokra. Ugyancsak hozzáfogunk ebben az évben a naményi Tisza-hídhoz is. Végül, de nem utolsósorban szólni kell a tunyogmatolcsi Sza- mos-hídról, amit jelentős részben a KÉV épít. Vállalatunk történetében is látványos ez a munka, amit aránylag kevés, de nagyon jól felkészült szakemberünk végez. Ékes bizonyítéka ennek a holtágon kersztül vezető híd- szakasz, s a főfolyás hídjának vasbeton szerkezete. A két oldalszárny összekötése után elhelyezzük a pályaelemeket, és aztán átadjuk a tunyogma- tolcsi hidat. Ezzel gyorsabbá, hatékonyabbá válik a Mátészalka—Fehérgyarmat közötti közúti forgalom. Az autósok érdekében... — Eddig is, de a jövőben is még nagyobb gondot fordítunk a meglévő úthálózatunk korszerűsítésére. Ahol lehet, aszfaltburkolattal bővítjük, szélesítjük a jelentősebb szakaszokat, és leállósávokat alakítunk ki. Az autós kirándulók érdekében pihenőhelyeket építünk. Reméljük, hogy mindezzel aktívan hozzájárulunk megyénk közlekedésbiztonsági színvonalának emeléséhez. Szaniszló Ferenc Két nap élő történelem T alán csak az érettségi találkozókon hangozhat el annyiszor a kérdés, hogy „Emlékszel-e”, mint az elmúlt hét végén pénteken és szombaton, Nyíregyházán és Mátészalkán, a Szatmár- ból elszármazott kommunisták találkozóján. A megyei pártbizottságon Tar Imre, az MSZMP Sza- bolcs-Szatmár megyei Bizottságának első titkára fogadta a vendégeket és adott tájékoztatást megyénk fejlődéséről, Mátészalkán Forgács András, a városi-járási első titkár találkozott a vendégekkel. A programban szerepelt városnézés, üzemlátogatás és természetesen sok-sok beszélgetés. A vendégek mondták: nagyszerű látni, újra felfedezni a tájat, a tájban az újat. Magnószalag őrzi mindazt, amit a találkozó felelevenített, az 1945—50 közötti évek küzdelmeit, egykorvolt, ma már olykor mosolyogtató gondjait. „Szegények voltunk, de nagyon szerettünk dolgozni...” „Hogy ilyennek álmodtam-e Mátészalkát 1981-ben? Hittük, hogy ami lesz, az szép lesz, és ami nagyszerű, hogy szebb lett...” — Fiatal nő voltam. Nagyon sokat kellett menni. Kaptam is egy szolgálati férfikerékpárt. Jó volt, de akkor még könnyen megbotránkoz- tak az emberek. Nehéz volt illedelmesen fel- és leszállni. Kértem a megyét: valamiképpen adjanak egy női biciklit. A válasz: ugyan, hova gondolsz, Harcsa elvtársnő? Nem kényelmesedtől te túlságosan el?” A történetet, ezt is és számos mást ma már könnyű megmosolyogni. A díszebéd fehér asztala mellett adoma értékű vett ~'t” ? súlyosabb emlék ií, A vendégek közövó voltak régen nyugdíjasok, voltak, akik most dolgozzák utolsó éveiket. Jöttek az ország távoli tájairól, de külföldről is. Forgács András azokról is szólt, akik csak levélben köszönhették meg a meghívást. Részleteket olvasott fel a leveleikből. „Megható, hogy a levelekből is érzik: a meghívásunknak mindenki örült, az is, aki az egészségi állapota miatt nem utazhatott. Másodszor rendezünk ilyen találkozót. Dolgunk is az, hogy emlékezzünk azokra, akik olyan sokat tettek a tájért. Ugyanakkor mi is gazdagodunk ezzel. És nemcsak a magnószalagra mondott, vagy leírt dokumentumokkal, hanem a találkozó hangulatával, a visszanézés lehetőségével is ...” Mándi Árpád ezredes hajdan a Mátészalkán megjelenő kommunista lap főszerkesztője volt. A múzeumban, ahová ellátogattak Farkas József igazgató az újság bekötött, ma már megsárgult lapú példányaival várta. „Csodálatos érzés volt, ahogy a kezembe vettem. Nekem már nincs meg egyetlen darab sem. Mintha visszafiatalodott volna néhány percre az ember. Mi azokat a lapokat egy kicsit, vagy talán nem is kicsit az életünkkel írtuk...” A találkozóra hozott írott emlékezések és a most készült hangfelvételek természetesen múzeumi értékűek, és méltó helyükre kerülnek. Nehezebb leltárt készíteni az érzésekről. Mondatok beszélgetésekből : „Te! Várjál csak, én ismertelek téged...” „Szálkái fiú voltam. Persze, hogy ismertelek. Egyszer egy falujáráson voltunk is együtt. Ejnye na, minek is öregedtél meg ennyire velem együtt...” Aztán, ahogyan ez lenni szokott, segített egy név, egy gesztus a felismerésben. „De jó, hogy találkoztunk. Nyomoztam is én utánad, csak hát távol élünk. Meg nehezen is mozdulok ezekkel az öreg lábakkal...” „Jó, akkor majd írok, és még a nyáron lenéztek hozzánk ...” „Ha Pesten jársz, megkeress ...!” A találkozó végén címek cseréltek gazdát, programok rendeződtek, mintegy annak folytatásaként, és bizonyságául annak, hogy szükség is volt erre a rendhagyó alkalomra, aminek ha nevet választhatnék, azt választanám, amit. a címben is írtam: két nap élő történelem. Bartha Gábor
