Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

1981. július 5. Q

Öregedő falvak, ingázó fiatalok

Üj üzemek Gyarmatnak

Kertész Jánosnak, a* városi tanács munkaügyi osztály- vezetőjének ráncbaszalad a homloka: — Azt mi is szeretnénk tudni. A város üzemeiben új embereket csak az elköltözők, vagy a nyugdíjba menők pótlására tudtak felvenni. S bármennyire is furcsának tűnik, az utóbbi években nálunk az iparban, illetve mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma csökkent. Az utóbbi még érthető, de az ipar ... ! Itt például az építőipart is beleszámítva 1979. január 1-én 3571-en dolgoztak, most január 1-én 3523-an.

Közben eltelt két év, és szakmát szerzett csaknem négyszáz, s leérettségizett közel kétszáz fiatal. Ök vajon merre kerültek? Öt évvel ezelőtt 16 235 aktív keresőt számoltak a járásban, közülük

12,2 százalék naponta, de háromezren hetente, kéthetente ingáztak. S éppen ez a gond, hiszen a heti ingázás azt jelenti, hogy ezek az emberek lakóhelyüktől általában nem 10—15 kilométerre találnak' munkát. Sokkal messzebb, 100—200 kilométerre.

— Tudjuk mi, hogy ilyen szűkös világban nem lehet minden faluban gyárat építeni — fogalmaz Kisarban Tóth Kálmán, aki most szerzett kőműves szakmunkásbizonyítványt. — De hát az ember nézi a tévét, olvassa

az újságot, s lépten-nyomon üzemavatásokkal találkozik. Nem kéne a mi vidékünkre valamivel nagyobb figyelmet fordítani?

— Az illetékesek is látják már, hogy kezdett aggasztóvá válni a helyzet, ezért is döntöttek úgy, hogy új üzemeket kap Gyarmat — mondja ismét a városi tanácson az osztályvezető és a munkaügyi főelőadó, Kertész Jó- zsefné. — Jövőre kapunk egy új tekercselőüzemet, itt a tervek szerint mintegy kétszáz ember talál majd munkát. Folynak a tárgyalások egy evőeszközgyár telepítésére, ez 1983-ban indulna, szintén kétszáz munkással. Szó van arról, hogy fejlesztik a MEZŐGÉP gyarmati gyárToldi János

egységét, itt újabb 150—200 szakember találhatna munkát. Azt hisszük, ezzel már jelentősen enyhülne a foglalkoztatás gondja.

A megyei képviselőcsoport napokban megtartott ülésén mondta Széles Lajos, a járási hivatal elnöke, a körzet egyik országgyűlési képviselője: csak jelentős segítséggel oldható meg a város, és a nagyközségek népességmegtartó képessége. Indokolt lenne új ipart telepíteni, és a termelőszövetkezetek melléküzemági tevékenységét bővíteni.

Remélhetőleg a gyarmatiak gondja nemcsak az ott élők gondja marad, (bg)

Toldi László

Felvételi előtt

A gyarmati ruhaipari szövetkezetben sok fiatal dolgozik.

Még teljes a zűrzavar a fejben, alig fejezte be az utolsó mondatot az érettségi vizsgán Gavallér Andrea, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium volt 4. c. osztályos tanulója, amikor kérdezem tőle: Hogyan sikerült?

— Ha én azt most meg tudnám mondani... ?! — válaszol kissé kényszeredett mosollyal, aztán mégis enged a feszültség. — Azért úgy érzem, nem vallottam szégyent, megvan a tanulás eredménye.

Andrea már túljutott az érettségin, de még innen van a felvételin. Az előző már befejezett, az utóbbira még fel lehet készülni.

— Felkészülni nem most kell — mondja érett komolysággal. — Ugyanúgy, mint az érettségi, a felvételi is négy év munkája, egy újabb erőpróba. Persze azért nem pihenéssel töltöttem az időt, felkészültem a felvételire is. Nem szeretnék egy olyan pofont kapni, mint tizennégy éves koromban. Akkor biológia tagozatra jelentkeztem, de csak általánosra vettek fel. Kudarcnak éreztem ezt, pedig nagyon készültem, mégsem sikerült. Talán az kárpótolt, hogy nagyon jó biológia tanárunk volt. Különben az egész iskolának sokat köszönhetek. Az érettségin például nem azt akarták megtudni, hogy mit nem tudunk, hanem azt, hogy mit tudunk.

Az egész középfokú tanulmányok alatt a negyedik esztendő a legszebb. így van ezzel Gavallér Andrea is.

— Igazi közösséggé forrott össze negyedik évre az osztályunk — vallja Andrea. — Sokat voltunk együtt, közösen tanultunk. Talán azért, mert már ősszel megcsapott bennünket az érettségi szele, talán nem, mindenesetre nagyon nehezen válunk el egymástól. Az iskolában szakkörökre, előkészítőkre jártunk. Egyszóval kezdtük magunkat felnőttnek érezni, de mindez csak a tanulásban, a felkészülésben mutatkozott. Továbbra is vidámak, jóked- vűek voltunk, amolyan gimnazisták.

Ennek a szép élménynek az érettségivel vége szakadt. Ettől kezdve elválnak útjaik; van aki kilép az életbe, s van, aki csak négy-öt év múlva kezdi meg az igazi felnőtt életet.

— Az osztályunkból hu- szonhatan jelentkeztek továbbtanulásra, ketten pedig dolgozni mennek — mondja. — Többen a tanárképzőre szeretnének járni, van, aki a debreceni agrárra és Kossuthra meg az orvosi egyetemre. Én a Kossuth pszichológia szakára pályázom, s gyermekpszichológus szeretnék lenni. Már elsőben eldöntöttem ezt. Van egy pszichológus ismerősünk, vele sokat beszélgettem, szakkönyveket, újságokat olvastam. Ha jól tudom, hatvanötén jelentkeztek erre a szakra, ami háromszoros túljelentkezés. Ez még jobban ösztönzött a felkészülésre. Persze nem esnék pánikba, ha nem sikerülne a felvételi. Akkor egy évig egészségügyi asszisztensként dolgoznék, s következő évben ismét jelentkeznék Gimnazistaként már dolgoztam asszisztensként a fogászaton, szeretek az emberekkel foglalkozni, különösen gyerekekkel.

Gavallér Andrea egy a most érettségizett és továbbtanuló fiatalok közül. Nagyon sokan hasonló véleménnyel vannak Andreával: érettségi után főiskolára, egyetemre jelentkezni, továbbtanulni. Ha nem sikerül, mégegyszer megpróbálják, közben egy évig dolgoznak. S azután mégegyszer nekiszaladnak, ha másodszor sem sikerül, esetleg egy „kisebb” felsőfokú tanintézetbe jelentkeznek, de a továbbtanulás mindenek előtt, (sb.)

Tóth Kálmán

Kertész János

Vágyak és lehetőségek

A felmérések szerint 1985-ig 16 ezer középiskolás végez a megyében. Egy részük nyilván továbbtanul, de sokan munkába állnak. Pontosabban fogalmazva: sok középiskolát végzett fiatalnak lesz helyben munkaalkalom, de meglehet, hogy lesznek olyanok, akik kénytelenek az ország más vidékén munkát keresni.

Az új munkahelyek számának gyarapítása lelassult a megyében. Egyre inkább a pótlásra van szükség, a nyugdíjba vonulók helyére lépnek a képzett fiatalok. S ugyanez elmondható azokról is, akik ma még az általános iskolák padjait koptatják, de rövidesen a pályaválasztás nagy kérdése elé kerülnek. A megyei pályaválasztási tanácsadó intézet nagy gondot fordít arra, hogy a fiatalokat megfelelően irányítsa, figyelembe vegye a vágyakat és a lehetőségeket. Am a gyakorlat azt mutatja, hogy sokszor igencsak nagy szakadék tátong a fiatalok — vagy inkább az őket befolyásoló szülők — elképzelései és az üzemek igényei között.

Vannak divatos szakmák, amelyekre többszörös a túljelentkezés. így kereskedőnek akár négyszer annyian jelentkeznének, mint ameny- nyit fel lehet venni. Egy idei példa: az egyik községből öt kislány jelentkezett cukrásztanulónak. A faluban viszont még egy presszó sincs. Hová mennek, hol találnak helyet az ilyenek?

V Annak, aki továbbtanulásra szánja el magát, nem árt némi önismerettel is rendelkeznie. Hiszen az egyetemi, főiskolai felvételiknél közepes bizonyítvánnyal — és tudással — hiába jelentkezik valaki a jogi vagy bölcsész karra, eleve nincs esélye a többszörös túljelentkezés, a középiskolából vitt pontszámok megállapítása miatt. Ugyanez mondható el a középiskolába jelentkezőknél, ahol már-már szabályszerű felvételiket tartanak egy-egy jobb hírű, közkedvelt szakmát oktató intézménynél.

A következő évek szűkös munkahelykínálatának már most arra kell serkentenie mindenkit, hogy az elképzeléseinél is próbáljon összhangot teremteni a vágyak és lehetőségek között. Hiszen nem célunk az, hogy kiábrándult fiatalok ődöngjenek egyes iskolákban, munkahelyeken.

Most még nagyobb szerepet kap a helyi lehetőségek felmérése, a nyílt beszéd. Az iskolai pályaválasztási tanácsadások akkor eredményesek, ha a pedagógus is nyíltan beszélhet a nehézségekről, de meg tudja mutatni a kiutat, a választási lehetőséget is.

(lb.)

Az oldalt írta:

BALOGH GÉZA, LÁNYI BOTOND,

sípos béla

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

|Ol L| DIAI L|A

Nyíregyházát kivéve sehol sem láttam még a megyében olyan divatosan öltözött fiatalokat, mint a fehérgyarmati járásban. A magyarázat egyszerű: az arányokat tekintve innen jár el dolgozni talán a legtöbb tízen-, huszonéves Miskolcra, Pestre, vagy még messzebb, Tatabányára. Csak hétvégeken járnak haza, a legutolsó divat szerint öltözve. Vasárnap este aztán ismét vonatra ülnek, hogy majd csak két hét múlva térjenek haza.

Nem sok jóval biztatják a környékbeli fiatalokat a Fehérgyarmati Városi Tanácson sem. Az idén például a járási székhelyen egyetlen új munkahely sem teremtődött. Ezzel szemben csak az idén, a helyi iparitanuló-intézetben 180 fiatal szerzett szakmát, s több mint százan érettségiztek a helyi gimnáziumban, illetve szakközépiskolában.

— Mi lesz velük?

Kisar, 1981 június. A kertekben felnőttek permeteznek, a szobákban fiatalok, „aligfelnőttek” bújják a könyvet. Vizsgára készülnek.

— Sajnos a járási kép ránk is jellemző, öregednek a fal- vaink — fogalmaz Fekete Béla, a közös községi tanács elnöke. — Különösen igaz ez Nagyarra, ahol a hatvan éven felüliek száma lassan a lakosság negyedét teszi ki. A fiatal dicsérheti a szerencséjét, ha a helyi tsz-ben, vagy valamelyik fehérgyarmati üzemben munkát talál.

Toldi Jánosnak nem volt szerencséje. Tavaly érettségizett a gyarmati gimnáziumban, autószerelő szeretett volna lenni. Nem vették fel.

— Itt töprengtem egész nyáron, be-benéztem Gyarmatra is, de sehol semmi — mondja. — Aztán nem volt mit tenni, beálltam itt a kisa- ri pálinkafőzdébe segédmunkásnak. A műszak éjjel-nappal tizenkét óra... szóval egy fél év után elegem lett belőle. Most itthon dolgozom a ház körül’; van gyümölcsös, jószág, uborka. Nem felemelő munka, de hát valahol valamit dolgozni kell. Csak azt nem tudom, mi lesz akkor, ha az idén sem találok megfelelő munkát.

A Toldi-portáról nem mehetünk úgy el, hogy ne beszélnénk a család legkisebb fiával, Lászlóval. Most érettségizett, a Mátészalkai Gépipari Szakközépiskolában lakatosszakmát is szerzett. Ez az utolsó szabad nyár, de egy percre sem gondtalan. Hol fog dolgozni? Ö is Pesten talál munkát?

— Szó sem lehet róla! — tiltakozik. — Elég volt négy év a kollégiumból, távol a családtól, a barátoktól.

— Választási lehetőség van egyáltalán?

— Nem nagyon — moso- lyodik el kesernyésen. — Most hallottam, hogy a tisza- szalkai acélárugyárban meóst keresnek, úgy néz ki, oda megyek majd. De ha munkakezdésre ott akarok lenni, hajnalban már indulni kell. S fogalmam sincs, mikorra érek haza. De én legalább, ha ilyen áron is, itthon alhatok minden éjszaka.

— Mi lesz a volt osztálytársaival?.

— Ó, azok szerencsés helyzetben vannak, hiszen a többség Mátészalka környékén lakik, s ott válogathatnak a munkahelyekből.

— A mi évfolyamunkon öten voltunk kisariak, közülük ketten tudtak érettségi után elhelyezkedni — folytatja az idősebb testvér. — Kettőnknek ma sincs állandó munkahelye, az egyik kislányt, ha igaz, most vették fel a gyarmati kórházba írnoknak, vagy ilyesminek.