Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-31 / 178. szám
1981. július 31. KELET-MAGYARORSZÄG 3 Munkaeri Szabolcsban S zabolcs-Szatmár felszabadulás utáni egyik legnagyobb gondja oldódott meg az 1960—70-es években, amikor is hetvenhat- ezer ember számára létesült új munkahely, ezen belül az iparban foglalkoztatottak száma negyvenhatezerrel nőtt. Ami a számok mögött van: új, korábban egyáltalán nem ismert, korszerű iparágak, üzemek települtek meg, álltak munkába a nyírségi homokon, a szatmári, beregi síkságon, családok ezreinek élete vált szebbé, könnyebbé. Hozzá is szoktunk már ebben a számunkra rohamos tempójú két évtizedben, hogy az egykori ipar nélküli megyében ezrekben mértük az évente kínálkozó új munkahelyet, jn'üliárdokban az újonnan termelt áruk értékét. Jogos a rendkívüli fejlődés fölött érzett örömünk. Annak ellenére az, hogy még ma sem mondhatjuk: megszűnt a nagymérvű külső ingázás, vagy a megyéből való elvándorlás folyamata. Hogy ma újból a gondokról szólunk, annak a magyarázata : a hatodik ötéves terv időszakára készült munkaerőprognózis az eddigi fejlődési ütem alapos lelassulását jelzi. Nem csupán arról van szó, hogy foglalkoztatási gondjaink megmaradnak, hanem — különösen az ifjúság munkába állása nehezül a jövőben. Bizonyára sokan látták idén áprilisban a televízió A HÉT című műsorának azt a megyénkben készített riportját, amely e helyzetet taglalta, s tulajdonképpen arra keresett választ, hogy a népgazdaságunk egészében — következésképp nálunk is — joggal előtérbe került intenzív gazdaságfejlesztés (ezzel együtt a racionális munkaerő-gazdálkodás) hogyan hat máris és a jövőben Szabolcs-Szatmár ifjúságának munkába állására. A számok nyelvén: évente kilencezer szabolcsi lakos lép munkaképes korba. Nem csoda, fiatalkorú megye vagyunk, ahol a természetes szaporodás az országos átlagnak ma is több, mint kétszerese! Ugyanakkor — a pozitív változások ellenére — a népességen belüli aktív keresők aránya az országos 47,3 százalékkal szemben megyénkben 43 százalékos. Az eltartottaké pedig — éppen a sok gyerek és a magas kort megélt idős emberek nagy száma miatt — az országos 32,2 százalékkal szemben megyénkben 40 százalékos. A megyei bérszínvonal tükrében erre azt mondhatjuk: kevesebb embernek, kisebb bérből kell több hozzátartozót eltartania. Az eltartottak között vannak azok a fiatalok (elsősorban lányok), akik lakóhelyükön, illetvé megyéjükben nem tudnak elhelyezkedni és akik több száz kilométerre nem hajlandók ingázni. A számítások szerint az iskolákból ma és holnap kilépő, munkahelyet kereső fiataloknak csak mintegy a felét képesek foglalkoztatni a szabolcsi-szatmári üzemek, vállalatok. Az elvándorlás folyamata tehát — bár korábban lelassult — ezután felgyorsul és a jelenlegi állapot fennmaradása esetén tartós marad, hiszen az évente mintegy 1500 új munkahelyet tekintve a jelenlegi ötéves terv végére 5 ezer fiatalnak nem tudunk helyben munkát adni. Ha ehhez hozzávesszük a körülbelül hatezer régebben munkára várót, akkor 10—11 ezer fiatal marad kívül a helyi munkahelyek kapuin. Nagyon fontos társadalom- politikai kérdés tehát: mit hoz számukra a holnap? Ezért is hangzott el az elmúlt esztendőben ez ügyben ország- gyűlési felszólalás, s tűzte nemrég napirendjére a témát a megyei pártbizottság. Szenvedélyes vitában foglalták össze a tennivalókat. Megyénknek egyszerre kell két nagy feladatot megoldani. Az egyik a teljes foglalkoztatás, a másik, hogy eleget tegyünk ugyanakkor a hatékony munkaerő-gazdálkodás követelményeinek is. Külön-külön is nagyon nehéz törekvés. Nem egyszerű a jelen gazdálkodási körülményei között azt tűzni feladatul üzemeinknek, hogy ne feltétlenül a létszámcsökkentést keressék, hanem több műszakkal, üzembővítéssel, keresett termékek gyártásával oldják meg hatékonyan termelési és foglalkoztatási feladataikat. E tekintetben máris sok a biztató jel. Idén is egy sor szabolcsi termelőszövetkezet fejlesztette, vagy fejleszti ki ipari tevékenységét. Jó példa a kótaji újrafutózó, a leveleki varroda, a vásárosnaményi autóbontó és alkatrész-értékesítő telep létesítése. Ezek és a többi fejlesztés 1981-ben újabb ezer embernek jelentenek helybeni munkalehetőséget. Folynak az ígéretes tárgyalások egyes fővárosi üzemekkel is, hogy elsősorban a szatmári, beregi területen növekedjék a foglalkoztatási szint. A számítások szerint a hatodik ötéves tervben több, mint hatezer embert tudnak a közös gazdaságok kiegészítő üzemágaiban újonnan foglalkoztatni. A minisztériumok támogatásával több, az ország más részén dolgozó vállalat szorgalmazza, hogy szabolcsi telepei bővítésével és kisebb üzemek létesítésével elsősorban Fehérgyarmat, Vásáros- namény, Mátészalka, Záhony térségében oldódjanak a munkaerőpiac feszültségei. Az erőfeszítések ellenére már most látjuk, hogy minden fiatalnak nem tudnak Szabolcs-Szatmárban munkahelyet teremteni. A beruházási lehetőségek szűkülése, a piaci viszonyok változásai nem teszik lehetővé, hogy megyénk ipara a korábbi évek tempójában szívja fel a munkaerő-felesleget. Az ország jelenlegi anyagi helyzete mellett a gyümölcsöző akarattal is csak a göncök egy részét lehetünk képesek a jövőben megoldani. A szabolcsi foglalkoztatás ügye tehát még hosszú ideig gond marad, még sokáig súlyponti kérdés lesz a fiatalok elhelyezése. A megyei pártbizottság kimondta: ha a munkaerőkérdés mostani és várható feszültségei megoldására nem is, csökkentésére azonban képesek lehetünk. Ennek az útja, módja az, hogy az itt működő politikai és gazdasági szervek — miközben továbbra is igényeljük az ország segítségét — minden szükséges és ésszerű lépést tegyenek meg a munkahelyek számának növeléséért, a fiatalok, a nők elhelyezkedéséért. Kopka János A tiszalöki „Szabadság” Tsz-ben a napokban kezdték szocialista brigád asszonyai. meg a paprika szedését a „Petőfi” HIÁNYCIKKEK A KISIPARBÓL Házhoz hozzák az anyagot Sokszor halljuk a panaszt üzemekben, gyárakban, hogy egy-egy munka befejezése gyakran filléres apróságokon áll vagy bukik. Minden évben elkészül a hiánycikklista. Ezen olyan termékeket sorolnak fel, melyek gyártására nem hogy vállalat, de ipari szövetkezet sem vállalkozik. Előállításuk — a Kisipari Termeltető Vállalat (KTV) közreműködésével — elsősorban a kisiparosokra vár. Gépésztechnikusból iparos — Hét éve váltottam ipart, mint autószerelő. Hihetetlen, de nem tudnék megélni belőle. Az elmúlt három hónapban egyetlen megrendelésem sem volt! — panaszolja Deák József Baktalórántházán. — Szerencse, hogy lakatos szakmám is van, így már négy éve dolgozom a KTV-nek. Deák József erédetileg gépésztechnikus. Kezdetben a baktai szakmunkásképző szakoktatója volt, később üzemekben dolgozott. Nem titkolja, hogy anyagi okok miatt váltott ipart. — Egyelőre nem túl rózsás az anyagi helyezetem, hiszen műhelyt építettem, gépeket vásároltam. A KTV-vei való együttműködésre rendezkedtem be, ettől várom a boldogulásomat. Az iparos jelenleg a mátészalkai ISG részére készít alkatrészeket. — Ezzel a munkával nincs gondom. Házhoz szállítják az anyagot, elviszik a készterméket. Közben szerződést kötöttem a VASVILL-lel is: koronás anyacsavarok szállítására. Nagy fába vágtam a fejszém! Nincs anyag, hetek óta szaladgálok utána. Nagy a befektetés, de a rizikó is. Csak negyedévenként kötnek velem szerződést. A KTV-s munka segítségével szeretnék talpra- állni. Egyelőre gondokkal küzd Fitos Imre nyíregyházi géplakatos is. Két éve cserélte föl a. Kelet-Szövker tmk-mű- helyét a kisiparral. Igazi hiánycikket gyárt: étkezőasztalhoz való vastartozékot. Évente 120 ezer darabot igényelnek tőle, ami 800 ezer forint bruttó jövedelmet jelent — Igen ám, de csak 400 ezer forint érték termelését engedélyezik. Soknak tűnik ez a pénz, de a levonások után 90—100 ezer forint évi tiszta jövedelem marad. Ez elég kevés az öttagú családomnak. Hiába kérek értékhatár feletti termelésre engedélyt a tanácstól, elutasítanak. Arra bíztatnak, hogy osszam meg a munkát más iparossal. De hogyan? Ez nem olyan munka, amihez elég egy vasfűrész, meg egy kalapács. Megfelelő felszereléssel dolgozó iparost nem találtam. A műhelyben három — összesen 100 ezer forint értékű — gép található. A sarokban púpos halomban szállításra vár az áru. — Látja — bök a kupacra Fitos Imre —, ez már a harmadik negyedéves szállítmány. Két hét alatt az egész Arvalány- ha j A z alábbi történetet JR Vareha Mátyástól hallottam. Ismerik őt? Ha nem, sietek megnyugtatásul kijelenteni, hogy nem sokat vesztettek vele. — ötvenéves vagyok — mesélte — Vareha —, de nőtlen, ezért még adok magamra, törődöm a külsőmmel. Kezdődő hajhullásom miatt egy percig sem haboztam Galócza Rudolf Lóször utcai fodrászmester tanácsát kikérni. A tapasztalt hajtudor árvalányhaj főzetét ajánlotta, hogy azzal mossak fejet hetenként. Amikor a kúrához bejárónőm Mezei Emerencia segítségét kértem, a jólelkű teremtés felajánlotta, hogy hajából hetenként potom száz forintért feláldoz egy-egy tincset számomra. Az ajánlat kedvezőnek látszott, mivel Mezei E merencia negyvenéves létére még leány, és szülei már nem élnek, így az ő haja kétségkívül árvalányhaj. Kéthónapos kúra után azonban azt kellett tapasztalnom, hogy az árvalányhaj vizes főzete sem használ, a hajzatom ahelyett, hogy nőttön nőne továbbra is fogytán fogyott. Természetesen szóvá tettem a dolgot Galócza mesternek, aki mindjárt az árvalányhaj származási helye felől érdeklődött. „Mezei és friss szedésű legyen” — hangoztatta. Megnyugtattam, hogy ezzel nincs baj, hiszen Mezei Emerenciától származik, aki még hajadon és apátlan-anyátlan árva. És mindig a szemem láttára vágja le kon- tyából a fürtöket. Tehát frissiben jutok az árva- lányhajhoz. A mester ekkor érthetetlenül felfor- tyant, és mérgében taplófejűnek nevezett. Először nem sértődtem meg, gondolván: azért Galócza, hogy mérges legyen. Csak amikor a lexikonban a „tapló” címszónak utánanéztem, akkor kezdett bántani a dolog. — Sokan hajlamosak az általánosításra — folytatta Vareha. — Szokás az állami szektorban dolgozók udvariatlanságát szembeállítani a magánszektor képviselőinek mindenkori előzékenységével. Nos, nálam fordított az eset: sem az állami, sem a szövetkezeti fodrászüzletekben sohasem illettek még taplófejű jelzővel. Nem menti a magáról megfeledkezett hajiparos modor- talanságát az sem, hogy utólag kiderült: bejárónőm, Mezei Emerencia nylonból készült póthajat visel, és ezt ő is éppen Galócza Rudolffal tartatja rendben. — Mindenesetre azóta messze elkerülöm a Lóször utcai fodrászatot — fejezte be kissé különös, de tanulságos elbeszélését Vareha Mátyás. Heves Ferenc évit elkészítjük az alkalmazottammal. Utána mi lesz? ölbe tett kézzel várhatjuk a megrendelőket — ha jönnek. Igénylik az árunkat. Kedvünk is van a munkához — mégsem dolgozhatunk annyit, amennyit szeretnénk ... Maszek műhelyből exportra Fodor Pál esztergályos Kisvárdán épített műhelyt. — A mátészalkai ISG részére gyártok rugóházakat. Ez elég bonyolult termék, havonta 4—5 ezer darabot készítünk belőle a két segédemmel. Az árunk exportra kerül : egy az NDK részére gyártott termék tartozéka. Alighanem kevés tparos büszkélkedhet olyan szép műhellyel, mint Fodor Pál. Külön iroda, fürdőszoba tartozik hozzá, van benne két esztergagép, egy oszlopos fúrógép és több más, apróbb masina. Értékük mintegy 400 ezer forint. — Eredetileg mezőgazdasági gépésztechnikus vagyok, de nem bántam meg, hogy iparos lettem. Igaz, kezdetben rengeteg gondom volt. A KTV-nek nagy biztonságot jelent dolgozni. Szabolcs-Szatmár megyében jelenleg közel félszáz szakember dolgozik a KTV- nek, évente mintegy 11 millió forint értékben. A hiánycikklista még mindig nagyon hosszú: sokkal több vállalkozó szellemű mesterre van szükség. Nem kevés az, amit ez a munka igényel: egyrészt jó felszerelést, másrészt találékonyságot. Ha szükség van rá, tudjon változtatni az iparos, alkalmazkodjék rugalmasan az újabb és újabb igényekhez. Házi Zsuzsa Vélemény S okszor elmondtuk, leírtuk már: a pártmunka nem öncél, hanem mindennapjaink előbbre vivője, céljaink szolgálata mozgalmi eszközökkel. Íme egy sokak által ismeretlen, de mégis nélkülözhetetlen eszköz: a koordináció. Amely nem más mint egyeztetett együttműködés, amit az élet igényel. Különösen így van ez nálunk, hiszen a szabolcsi üzemek többsége valamelyik törzsgyár leányvállalata. Ezért is van felfokozott igény arra, hogy a törzsgyári és a gyáregységi kommunisták egyeztessék munkájukat, kicseréljék tapasztalataikat, kölcsönösen mondjanak véleményt egymás munkájáról, adják hozzá ötleteiket, javaslataikat a jövő körvonalazásához. A koordináció egyúttal jog és kötelezettség. Feladataink megnövekedtek, a döntések felelőssége is nagyobb, mint korábban. Emiatt is alapvető érdeke a népgazdaságnak, a nagyvállalatnak és gyáregységnek, hogy a termelés első vonalában dolgozó pártszervezetek vezetőségeit vonják be a döntések kialakításába, majd a végrehajtás szervezésébe. A jövőben nélkülözhetetlen néhány alapvető kérdésre — az éves és középtávú tervek kimunkálása, ismertetése, a bér és a szociális helyzet, a káderügyek — koncentrálni. A" dolog lényege, hogy minden kommunistának legyen lehetősége véleményt mondani a munkáról, a vállalati élet lényeges dolgairól. Minden kommunistának — és ez azt jelenti, hogy nem csupán a pártszervezet titkárának. Mindenütt módot kell adni az alapos vitára. A döntés úgy lesz reális, ha a párttagság széles köre — ahol a végrehajtás történik — élhet a demokrácia lehetőségeivel. A pártélet erősödését várhatjuk attól, ha a nagyvállalati kommunisták döntéseit széles körű véleménycsere előzi meg, de attól is, ha az üzemi szervezetek jobban élnek a jövőben azokkal a jogokkal, amelyek számukra minden fontos kérdés megoldásának alapjául szolgálnak. A felülről jövő információ, a tájékoztatás igényéről van szó. A koordinációban részt vevő pártszervezetekben sok mindent meg lehet előre tervezni, ám hiba lenne, ha menet közben előtérbe kerülő, előre nem látott, de fontos kérdésekben nem foglalnának állást. Ebben vannak a tennivalók is. A pártmunka újszerűsége, rugalmassága, demokratizmusa mindinkább a tartalmi jegyek ismeretén, alkalmazásán múlik. Ezt egyetlen koordi nációs joggal felruházott és úgynevezett koordinált pá t- vezetőségnek sem szabad elfelejteni. Oktatási központ Sóstón Nagyobb tudással, többet, jobban dolgozni, s vastagabb borítékot hazavinni. Általában e célok vezérlik a Titász vállalat nyíregyházi sóstó- gyógyfürdői oktatási központjában tanuló felnőtt „diákokat”. Hogy a tanfolyamok színvonalasak legyenek — mint Hornyák László személyzeti vezetőtől megtudtuk — előadásokat az áramszolgáltató vállalat szakembereivel karöltve országos hírű szaktekintélyek szoktak tartani. Egy-egy továbbképzésen általában 30 hallgató tanul. A tematikát jobbára a Titász igényeinek megfelelően állítják össze, de vannak olyanok is —például a felsőfokú energetikust tanfolyam, amelynek tananyaga az energiagazdálkodással kapcsolatos magas fokú ismereteket is tartalmaz. Ezen nyilván nemcsak a Titász-nak, hanem az ország bármely vállalata szá - mara is képeznek energetikusokat. A jövőben az Ipari Minisztérium az oktatás korszerűsítése jegyében jelentős tananyag-módosítást fog végrehajtani. A külső vállalatok a beiskolázott dolgozóik képzéséért térítést fizetnek, de már találkoztak olyan hallgatóval, aki évi szabadságát áldozta fel, s saját maga fedezte a tanfolyam elvégzésének költségeit. Az idén összesen 13 turnusban indítanak továbbképzést, melyeken mintegy 50u szakember gyarapíthatja tudását, ismereteit. (cselényi)
