Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-28 / 175. szám
1981. július 28. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Közösben vagy háztájiban? S arkadról érkezett zöldséggel megrakodva Fehérgyarmatra a kis teherautó. A kereskedő hamar túladott az áruján, s már fordult is vissza. Szinte mindennapos a kép: más megyékből, városokból, községekből hoznak Szabolcs-Szat- már megyébe zöldséget, gyümölcsöt. Nem is feltűnő már ez, inkább az gondolkodtatja el az embert, itt nem lenne érdemes a téli alma mellett komolyabban foglalkozni a gazdaságokban a zöldségtermesztéssel? A kérdésre majdnem mindenütt azonos feleletet adnak a mezőgazdasági nagyüzemekben. Éspedig, jövedelmező a zöldségtermesztés, csak kevés a munkaerő, „összeérik” a zöldség- és a gyümölcsszüret. Ez érthető magyarázat, csak abban sántít egy kicsit, hogy a háztáji termelésben egyre inkább tért hódít a paprika, a paradicsom, a dinnye, az uborka. A kézimunkaigény ott sem kevesebb, mint a nagyüzemben, sőt több, mert sok helyen még a legalapvetőbb gépekkel sem rendelkeznek, így tehát csak a közös veszi le a válláról a zöldség- termesztéssel járó gondot, a tagoknál ez hatványozottabban jelentkezik, ami természetesen kihat a nagyüzemi termelésre. Mert ha egyszer már megtermett a háztájiban a sárgarépa, a káposzta, vagy éppen az uborka, azt akkor be is kell takarítani. Leveleken is minimálisra csökkentették a zöldségtermő területet. Gazdaságos volt, mondta egy szakember, de nem tudták megoldani a mindenkori szedést. Most a háztájiban ragyogóan díszlenek a különböző zöldségfélék, s biztos jövedelmet adnak a tagoknak. Nyírteleken ötvenöt hektár a közösben a zöldség területe. Korábban uborkát is termesztettek, azonban kicsi volt a gépi 'kapacitás. Most a háztájiban kézzel szedik. A termesztési kedvet persze nagymértékben befolyásolja az értékesítés. Demecserben például értékesítési problémák voltak, visszafejlesztették a zöldséget. Ezzel szemben Kéken, Rakamazon, Tornyospálcán felfutóban van. Rakamazon még növeli a zöldségtermesztés esélyét az öntözés lehetősége, ami mind mennyiségben, mind minőségben pozitív hatású. Jó a helyzet a zöldbab termesztésénél. Kialakult egy 1000—1200 hektáros terület, s ennek a termését átveszi a Miskolci Hűtőház. Hasonló a zöldborsó helyzete is. Ezt a Nyíregyházi Konzervgyár termelteti, s ebbe a folyamatba még a számítógépet is bevonja. Jól dolgoznak az ÁFÉSZ- ek zöldségtermesztő szakcsoportjai. Több irányú segítséget kapnak, s ennek köszönhetően kora tavasz- szal, már primőr áruval is jelentkezhetnek. Viszont nem megoldott a városok ellátása. Különösen a korai áru hiányzik a piacról, s „hazai” híján más megyék termékeit értékesítik itt — konkurrencia nélkül. Ez pedig köztudottan növeli a zöldségek fogyasztói árát. Az ellátás érdekében erőfeszítéseket tesz a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezet, azonban a szántóföldi növények mellett nagy szükség lenne az üvegházban, a fólia alatt termesztett zöldségekre. Bízvást mondhatjuk, a zöldségfélék iránt most is, a jövőben is nagy lesz a kereslet. Ez csak fokozhatja a termelési kedvet a gazdaságokban és a háztájiban egyaránt. Ennek- pedig a fogyasztó látja a hasznát. L átszólag felemás a helyzet a zöldség- termelésnél, hiszen a nagyüzemi és a háztáji termelés egyaránt virágzik. Bár recept nincs rá, de nyilvánvaló, hogy nagyüzemben a jól gépesíthető, a konzervgyári feldolgozásra alkalmas zöldséget érdemes inkább termelni, míg a háztájiban, a kistermelőknél a nagyobb törődést igénylő a friss fogyasztásra alkalmas zöldségfélék termelésére van szükség. A biztonságot viszont itt is az adja, ha a termelők szerződnek a felvásárlókkal, s ha a közös gazdaság felismeri, hogy érdemes támogatni a háztájiban való termelést. Sipos Béla Mihail Koloszov; Csalhatatlan szimat N ekem aztán csalhatatlan a szimatom, amikor az effajta tarhálókat kell felismerni: ezeknek soha sincs egyetlen cigarettájuk, állandóan lesnek az emberre, világéletükben a markukat tartják, hol egy rubelra vágnak le, hol kettőre, de vissza soha az életben nem adják... Én az ilyen alakoknak egy mérföldről is megérzem a szagát. Egy ilyen tarháló dolgozik velem egy műszakban: a neve Vászja Rizsikov. Ha összeraknánk azt a teméntelen sok félrubelest, amelyet évek során már kölcsönkért — bizony jóval nagyobb summa kerekedne belőle, mint egyhavi fizetése. Bár ha jobban megnézzük, kiderül, egészen jóképű legény, csak kissé félénknek látszik. Mégis roppantul kiszipolyozza az embereket. De engem még sohasem tudott átverni. Megesett például, hogy oda- sündörgött hozzám: — Adj kölcsön holnapig egy rubelt! Én ezt válaszoltam: — Nincs apróm. Csak papírpénzem van: háromrubeles. — Nem, dehogy — szabadkozott. — Három az nagyon sok. Nem kell neki az a háromrubeles, csak lopva rásandít, mint a macska az asztalon áfló tejfölösbögrére, amelynek tartalma nem rá vár. Mert Vászja lelkiismeretes, és nagyon jól tudja, hogy három rubel: nagy pénz, ezt már illik megadni. Miután így kiismertem a fiút, ezzel a csalhatatlan módszerrel mindig megúsztam a kölcsönkérést. Egy ízben előfordult ugyan, hogy már nyúlt a háromrubeBecsülettel zárták a két hetet „Jott az egész osztály..." között viszont a 111. számú szakmunkásképző intézet diákjai bizonyultak a legjobbnak. Szabolcsi építőtáborozók Bodakajtoron A vásárosnaményi lányok a napi teljesítmény mérlegelésénél. Kánikula a Balaton partján, hatalmas forgalom az M—7-es autópályán. A forró betoncsík mellett azonban kivételesen nem a hűs habok jártak a lányok-fiúk eszében; a tét 15 kiló ribiszke volt. Ennyit kellett ugyanis megszedni a Sárszent- mihályi Állami Gazdaság 60 hektáros kertjében, hogy becsülettel lezárják a napot, s egyben a kéthetes munkát. Háromszázötven szabolcs- szatmári középiskolás ugyanis alig egy iramodásnyira a Balatontól, a Fejér megyei bodakajtori KlSZ-építőtábor- ban dolgozott, s az utolsó munkanap már nyugodtan mondhatták: kitettek magukért, jó hírét keltették a szabolcsi fiataloknak. — Meg kellene tanulni ezt a ribiszkeszedést, de arra már aligha marad idő — magyarázza Kárpáti Zsolt, a kis- várdai 111. számú szakmunkásképző iskola tanulója. — Ez ugyanis az első napunk ebben a munkában, eddig barackot szedtünk. Az igazán jó munka volt. Itt is próbáltuk kialakítani a módszert; félrehúztuk az ágat, hogy ne szúrjon és hozzá is férhessünk a fürtökhöz. Aztán már csak arra kell vigyázni, hogy ne törjön össze a ládában, ha már leszedtük, hasznosítani is lehessen. Ribiszke Mátészalkára A szomszédos soron a ti- szalöki Teleki Blanka Gimnázium leányai és fiai közösen szedik a gyümölcsöt, Bársony Éva és Kozák Tünde már egy-egy tele ládával indul a mérlegeléshez. — Jó lenne, ha egy kicsit szaporább volna ez a munka, de a nehezén már túl vagyunk — mondják —,. mert egy láda a napi norma, ez a láda pedig már igencsak tele van ... A ribiszkéskert szélén találkoztunk Tóbei Ferenccel, az állami gazdaság gyümölcstermesztési főágazatvezetőjé- vel, aki nem valami nagy örömmel nézet végig az itt- ott megperzselt ribiszkesorokon. — Nem a lányok, fiúk tehetnek róla, de — sajnos — túlérett ez a tábla, az idei időjárás jó néhányszor alaposan megtréfált bennünket — mondja. — „összeértek” a gyümölcsök, előbb a hatvanhektárnyi meggyes, aztán a háromszáz hektáros barackos volt a fontosabb, s az értékesebbet szedtük. De jó lett volna, ha vagy két-három héttel hamarabb nyithat az építőtábor! Közben kiderül, hogy nagy útra készül a ma szedett ribiszke: éppen Szabolcs-Szat- márba, Mátészalkára szállítják, a tangazdaság gyümölcs- feldolgozó üzemébe. — A szezon elején rendszerint exportra és a hűtőiparnak szállítunk, majd a konzervgyáraknak, s ami marad, szörpnek dolgozzuk fel. Most ekkora távolságban találtunk vevőt — magyarázza Tóbei Ferenc. — Nem a legjobb üzlet a hosszú szállítással, de a megtermelt árut fel kell dolgozni. Ezek persze a gazdaság gondjai. Ami a diákokat illeti: remekül dolgoztak, szeretnénk, ha jövőre is sza- bolcs-szatmári fiatalok jönnének hozzánk ... „Elégedett vagyok11 A tábla széléről az első autóbuszok már indulnak a táborba, a legügyesebbek talán már napoznak is egyet, mire a lassabban dolgozók is megszedik ládáikat. Az építőtábor központjában teljes a nagyüzem. Sulyok Gizella táborvezető a „stáb” nagy részével átszámolta az éjszaka néhány óráját, hogy reggelre naprakész legyen minden teljesítményelszámolás. A mai eredményeket csak hozzáadják, s mire a brigádtagok lezuhanyoznak, már jöhetnek is elrendezni az adminisztrációt, vehetik is fel a pénzeket, brigádonként 1—2 ezer forintot. — Elégedett vagyok a táborral — mondja Sulyok Gizella. — 350 diákunk 13 iskolából jött, s a 37 brigád átlagosan 123,4 százalékos teljesítményt ért el. Ami gond a munkában adódott, azért az időjárás a felelős. Sajnos, jégkárt szenvedett a barackos, így elég kevés gyümölcs volt a fán. A mi lányaink, fiaink pedig ahhoz szoktak, hogy egy fáról lehet szedni szaporán, mármint otthon, az almát. Itt viszont lassabban haladtak, de a gazdaságbeliek a ritka terméshez szabták a normát. A brigádversenyben a tiszavasvári és a tiszalöki gimnazisták foglalták el az első két helyet, az iskolák A tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium győztes brigádja. les bankó után, de én gyorsan zsebre vágtam: — Bocsáss meg, testvér, nekem is szükségem van rá. Tehát én még akkor sem mentem lépre. Történt egyszer, hogy az egyik környékbeli kolhozba küldtek bennünket, néhá- nyadmagunkkal, hogy javítsuk meg az önműködő itatót. Vászja is velünk volt. Ügy két hétig tartott a munka. Az utolsó nap aztán odajött hozzám és tarhálni kezdett: — Adj már kölcsön egy rubelt... Ha hiszed, ha nem: egy vasam sincs, nem tudom megvenni a vonatjegyet hazafelé! Hittem, miért ne hittem volna! Bajban senkit sem szabad cserben hagyni. A zsebembe nyúltam, és az orra alá nyomtam a bankót: — Nesze, itt egy ötös. Magamban pedig így okoskodtam: „öt rubel: ez már nagyobb summa, ezt csak nem felejti el megadni. De ha csak egyet kap, arról biztosan megfeledkezik.” — Köszönöm — szabadkozott —, de hát nekem egy rubel is éppen elég ... — Vedd csak el ezt az ötöst — unszoltam. — Ki tudja, mi történhet útközben ... — Nem, dehogy... Hosszas rábeszélés után mégis kötélnek állt. M iután hazautaztunk, hamarosan beteg lett, aztán kivette a szabadságát, és vidékre utazott. Az öt rubelről persze megfeledkezett — mintha nem is lett volna. Hónapok múltak el, és már kellemetlen lett volna visszakövetelnem a pénzt. Néha már magam is kételkedtem: „valóban kölcsönvette vagy nem?” Persze hogy kölcsönvette, hiszen többé nem kért egy vasat se. Leszokott a tarhálásról. Ö, kitűnően ismerem én ezeknek a tarhásoknak a lelkivilágát, mérföldről is megérzem a szagukat, engem ugyan nem vernek át. Nem bizony! (Gellért György fordítása) Győztesek: a tiszavasváriak A táborvezető egyébként jubileumi táborát zárta, a huszonötödiket. Külön érdekesség, hogy 1959-ben egyetemistaként éppen Bodakaj- ^toron kezdett. Csak akkor ‘még sátortáborban, s ha jött egy eső, olyan mint múlt vasárnap, bizony szaladt a tábor, mert a legtöbb sátrat elöntötte a víz ... Most nem gond egy zápor, faházak adnak otthont a tá- borozóknak, külön épületekben helyezték el a zuhanyozókat, s a gazdaság üzemi konyháján étkeznek. Közben „hurrá!” hangzik odakint: kiírták a győztesek nevét. Az első helyet a 29-es brigád, a tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium tanulói szerezték meg Paronai István vezetésével. Tagjai: Girus András, Sepsi Miklós, Nagy Antal, Zsoldos Sándor, Nagy Imre, Gulyás János, Boros Gábor, Végh Józsei. Irány: Bulgária — Majdnem mindenki először van közülünk építőtáborban — mondja Girus András. — Tavaly már szerveztük, hogy jövünk, de később kezdtünk hozzá, a legtöbbnek már más programja volt. Most viszont csaknem az egész osztály eljött, három brigádunk van. Paronai István kicsit több munkára készült, vallja be, nem gondolta, hogy ebéd után mindennap szabad. De nagyon jól jött a sokféle érdekes program. Kirándulás Siófokra, Székesfehérvárra, Budapestre, találkozás a táborba látogató diplomatákkal, s ezenkívül a sokféle táborbeli rendezvény, sportverseny. Gazdag volt a tiszavasvári diákok nyara korábban is. Paronai István, Girus András és Sepsi Miklós égy 10 napos kerékpártúrát Szerveztek Sóstóra, s 380 kilométert kerekeztek. Többen dolgoztak, Zsoldos Sándor és Gulyás János pedig szinte Bo- dakajtorból indul-újabb építőtáborba, s egy kis világlátásra, a bulgáriai Blagoev- grádba. Az utolsó nap teljesítménye döntött a tiszavasváriak javára — mondják a 9-es brigádnál, a tiszalöki Teleki Blanka Gimnázium tanulói, akik másodikok lettek. Bodnár Tibor a brigádvezető, Beke Sándor, Ujj Éva, Kiss Valéria, Tóth Attila, Voss András, Tölgyesi Attila, Riczu Irén. A legszebb emlék — A korán kelés volt egy kicsit szokatlan, a munkát jól bírtuk — mondja Riczu Irén — Tetszett a táborélet. — Mindenki ismerős, együtt járunk az iskolába, így adódott a vegyes brigád is — magyarázza Ujj Éva. — Nem bántuk meg, mert a munkát jobban meg lehetett osztani, a fiúk a nehezebb ládákat vitték, mi meg gyorsabban szedtük a gyümölcsöt. A programok közül a legszebb és a legemlékezetesebb egybehangzóan a magyar— szovjet ifjúsági barátságfesztivál megnyitója volt, amelyre meghívták őket. „Jövőre újra jönnénk...” mondják búcsúzóul. Marik Sándor
