Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
1981. július 26. Q KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Bartók'. — Eigel István festménye „...meghajolt már az egész világ" Bartók nyíregyházi koncertje A nyíregyházi Bessenyei Kör a két háború között egy nevezetes hangverseny rendezésével is híresebbé tette nevét. Meghívták a hangversenykörúton turnézó Bartók Bélát és Za- thureczky Ede hegedűművészt a megyeszékhelyre. Az eseményre 1934, január 10-én került sör ä Korona szálló épületében. A Kürstsett' megyei lap, a Szabolcsi Hírlap számait lapozgatva nyomon követhetjük az eseményeket. „Bartók Bélát lelkes szeretettel várja Nyíregyháza” címmel január 4-én rövid cikk adja hírül a Bessenyei Kör az évi első nagy hangversenyét, „amely azt a muzsikust szólaltatja meg Nyíregyházán, akire büszkeséggel néz a haladó magyarság. Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész lejövetele valóban nagy esemény, hiszen ennek a régi gyökerekből táplálkozó, vérségi erővel magyar muzsikusnak egy-egy külföldi fellépését a világlapok legelső kritikusai méltatják.” Legjobb tudomásunk szerint Bartók addig nem hangversenyezett Nyíregyházán, bár a megyében korábban már járt. A Szabolcsi Hírlap január 6-i számában közük a hangverseny műsorát is: X. Brahms: A-dur szonáta, 2. Bartók: a), 15 magyar parasztdalból ballada és régi magyar táncok, b) I. Rondo, c) Este a székelyeknél, d) Medvetánc, e) Allegro barbaro. 3. Bartók: a) I. rapszódia hegedűre és zongorára, b) Bartók—Gertler Szonatina. 4. Beethoven: Kreutzer szonáta, A-dur op. 47. A január 9-i számban („Nagy érdeklődéssel várja Nyíregyháza közönsége Bartók Bélát”) a következőket írják: „A ma élő legnagyobb zeneszerzőt és az egyik legérdekesebb, legegyénibb zongorista típusát a világnak, köszönthetjük Bartók Bélában, míg Zathureczky Ede a kiváló magyar hegedűsök hírnevét fogja öregbíteni Nyíregyházán. Mind a kettő ma már világmárka, s f Nyíregyháza csak hálás lehet, hogy Bartók és Zathureczky megtisztelik a várost látogatásukkal.” Bartók különben kérte a publikumot, hogy az esten pontosan jelenjenek meg, mert a műsort pontosan j kezdik és a kezdet után az | ajtókat azonnal lezárják. í L. jelzéssel cikk jelent j meg január 12-én „Bartók j —Zathureczky est” cím- I mel. Mindjárt az elején a j szerző kijelentette, hogy j „nem lehet célja még csak j beszámolót sem írni Bar- j tők Bélának elhangzott { játékáról, mégkevésbé ve- j hetők tárgyalás alá bemu- I tatott szerzeményei, ame- j lyek előtt meghajolt már j az egész világ. Az ő prog- I ramjában levő szerzői és 1 előadói művészete előtt j csak csodálkozni és lebo- I rulni lehet. Hogy mégis j nincs kellő népszerűsége, j annak nem ő az oka. — Művészete nem is lehet könnyen érthető, mert a hagyományoktól elszakadva száz évet ugrott át. Az ő zsenialitása átlépte mind a száz évet, de mi itt maradtunk, s legfeljebb kul- j lógunk utána.” . Zathureczkyről is mele- j gén írnak, végül a Besse- j nyei Körnek is megköszö- j nik „a rendkívüli s lel- I künk minden zugát betöl- | tő nagy élményt.” Az em- [ lékezetes hangverseny em- | lékét márványtábla őrzi a j Korona épületén. Nyéki Károly I SOÓS PÁL: Tiszta forrásból Viták a népi-paraszti kultúráról és a szocialista művelődéspolitika feladatai „Szétmállóban egy több ezer éves kulturális struktúra. Ez az oka vitázó ta- nácstalanságu nknak ?!” Á létező szocializmus országainak művelődéspolitikája mindig nagy hangsúlyt helyezett a népi-paraszti kulturális örökség megőrzésére, ápolására, sőt továbbfejlesztésére. A kultúra reális társadalmi tagozódására és a történelmi materializmus elveire épülő szocialista művelődéspolitikának természetes alaptörekvése ez. A marxizmus szerint a szocialista kultúra fogalmát úgy is meghatározhatjuk, hogy az lényegében az egyetemes és nemzeti klasszikus kultúra, polgári kultúra, munkáskultúra és paraszti kultúra minden haladó, igazi tárgyi és szellemi értékének szerves integrációja, egysége, továbbvitele és az egész nép általi birtokbavétele. A felszabadulás utáni szocialista Magyarországon is tulajdonképpen ezeknek az alapelveknek és törekvéseknek a jegyében alakult, formálódik a népi-paraszti kultúra és a művelődéspolitika viszonya. Mégis elmondhatjuk-e, hogy az elmúlt három és fél évtized során, Bartók Béla és Kodály Zoltán hazájában akadálytalanul, zavarok és gondok nélkül haladt előre a népi-paraszti kultúra integrációja, beépülése a szocialista kultúrába? A vitathatatlanul sok pozitívum, nagy eredmények ellenére sajnos nem lehet erre a kérdésre egyértelmű igennel válaszolni. Az utóbbi években az újságokban, folyóiratokban, a rádióban és a televízióban fellobbanó viták (legutóbb például a népzenéről az Élet és Irodalom c. hetilapban) világosan jelzik a felmerülő problémákat, nehézségeket a különböző oldalakról kitett kérdőjeleket. Milyen hosszabb és rövi- debb távú fejlemények, tendenciák és tényezők vezettek és vezetnek az e téren megmegújuló szenvedélyes vitákhoz, a vélemények olykor személyeskedésekig fajuló, a helyes megoldásokat esetenként inkább elodázó ütközéséhez? Az ipari forradalommal meginduló és annak nyomán kibontakozó gazdasági, technikai, urbanizációs, szociális és tömegkulturális folyamatok előrehaladásával párhuzamosan a hagyományos falusi-paraszti gazdálkodás, társadalom es kultúra feltartóztathatatlanul hanyatlani, pusztulni kezdett. Ebből az objektív történelmi körülményből különböző mozgalmak, irányzatok, koncepciók és vélemények keletkeztek és táplálkoznak még ma is. A több hullámban jelentkező romantikus-népies-nosztalgi- kus folklorizmustól a'néprajz, kultúrszociológia, művelődéselmélet realista, tudományos és ideologikus koncepcióin keresztül a történelmi-kulturális mozgásokat közömbösen, nihilistán tudomásul vevő vagy azt cinikusan gyorsítani akaró véleményekig, törekvésekig — ezek meglehetősen széles skálán helyezkednek el. Egyébként szinte mindegyik irányzat megtalálható a polgári és a szocialista kultúra szellemi reprezentánsainak köreiben egyaránt. A permanens alap-vitahely- zet tehát hosszú évtizedek óta adva van. Néha elég egy kipattanó szikra a népi-paraszti kultúra körüli viták fellobbanásához. A 20. század egyre, nagyobb mértékben és mind bonyolultabb összefonódottságban termeli a modem globális-in- ternacionális fejleményeket, az olyan világfejlődési tendenciákat, mint: a tudományos-technikai forradalom, a világgazdasági növekedés válsága, az információrobbanás, az elektronikus racionalizálás és telekommunikáció, a demográfiai robbanás és a világszegénység, a fogyasztói társadalom, életmód felfutása, majd válsága stb. Az ilyen és hasonló világproblémák közepette a föld népei, nemzeti társadalmai, országai, etnikumai, vallási stb. közösségei az élet minden területére kiterjedő nagyarányú versengés keretében —r egyfajta veszélyhelyzetet érezve, gyökereiket kutatva — mind lázasabban keresik nemzeti-kulturális azonosságukat, identitásukat. Ebben a gyorsan változó, számos tekintetben új világhelyzetben a fejlett szocializmus küszöbére érkező társadalmainkban elméletben és gyakorlatban egyaránt új módon vetődnek fel a nemzeti és nemzetközi kultúra, a kulturális forradalom, a kultúra további demokratizálásának kérdései és feladatai. Nem meglepő tehát, hogy mind gyakrabban vitatottak az olyan alapvető művelődéselméleti és művelődéspolitikai kérdések, mint például: milyen fő hajtóerői, forrásai és nagyobb szakaszai vannak a szocialista nemzeti és nemzetközi kultúra kibontakozásának? Hogyan, milyen arányokban és ütemben integrálódnak a korábbi osztálykultúrák a szocialista kultúrába? Melyek napjaink modern polgári kultúrájának és a létező szocializmus kultúrájának egymásra ható, hasonló és ami ennél fontosabb, lényegileg eltérő, különböző elemei és mozgástendenciái? A modern szocialista kultúra tartalmi, formai, szervezeti-in- tézményi-közigazgatási és tervezési rendszerének melyek a legfontosabb alapelvei, követelményei, jellegzetességei ? Talán a legélesebb vitahelyzet a modern polgári tömegkultúra, tömegszórakoztatás és a népi-paraszti kultúra viszonyában alakult ki az elmúlt egy-két évtizedben. Korábban különösen a televízió körül kristályosodtak ki ezen két kultúra értékvilágának, értékorientációinak valóságos ellentmondásai. Elsősorban az amerikai tömegkommunikációs modell és politika világszerte feltartóztathatatlannak tűnő, lehengerlő befolyása, hatása tolta előtérbe sok országban, nem egy szocialista országban is az úgynevezett kulturális és szórakoztató ipar áru, piac és divat jellegű mechanizmusait. A nemzetközi és hazai turizmus nagyarányú fellendülése is gyakran ebbe az irányba fejtette ki hatását. Mindezek a fejlemények természetszerűen tovább gyorsították, erősítették a népi-paraszti kultúrában már korábban megindult dezintegrációs folyamatokat, tendenciákat. Ugyanakkor a legutóbbi évek tömegkulturális divathullámainak egyikeként jutott el hozzánk is az úgynevezett neo- folklorizmus, amely — ha váratlanul is érkezett — sajátos visszhangot vert nálunk. A bartóki—kodályi modell alapján már megdolgozott hazai kulturális talajon nagyszerű új létesítmények, de egyben új- problémák is születtek. A népi-paraszti kultúra sorsát, továbbfejlődési' lehetőségeit, reneszánszát és jövőjét illetően egész sor új vitakérdés merült fel, amelyek megválaszolása még várat magára. A népi-paraszti kultúra körüli zavar- és vitazónák jelentős része politikai és ideológiai jellegű. Ezek közül itt csak utalhatunk azokra a magyarországi polgári fejlődés sajátosságaiból fakadó tör- ténelmi-társadalmi-kulturális kettősségekre, amelyek az ipari és agrárius jelleg, a főváros és vidék, az urbánus és népi, kozmopolita és nacionalista irányzatok ellentéteiben jutottak kifejezésre. A Nyugat-Európában nagyrészt immanensen és' szervesen .kialakult, etnikailag is egységesebb városi kultúra, modern civilizáció nálunk a főleg német—zsidó polgárság révén kívülről jött és ezért idegennek hatott. Csak rendkívül lassan, fájdalmas elkülönülések közepette szorította visz- sza a nemesség és parasztság hagyományosan zárt életformáját, vidéki provincializmusát, a még élő népi-paraszti kultúrát. A kapitalizmus szükségszerűségeivel együttjáró kulturális osztályellentéteket nálunk erősen megterhelték, keresztezték az előbb említett történelmi-társadalmi, életmódbeli és ideológiai kettősségek. Ezeknek nyomait mindmáig letörölhetetlenül magán viseli, a múlt, jelen és jövőbeli viták tartós parazsát is biztosítva, szocialista kultúránk egésze, benne a népiparaszti kultúra. A z európai néprajztudománnyal kezdettől fogva lépést tartó, sőt annak élvonalában járó magyar néprajz- tudomány és az erre épülő néprajzi, múzeumi ismeret- terjesztés és publicisztika sokáig kitért és részben ma is kitér még a népi-paraszti kultúra nagy elvi, művelődés- politikai vonatkozású kérdéseinek felvetése, megvitatása elől. Pedig a magyar néprajz- tudomány legnagyobbjai, mindenekelőtt Bartók Béla és Kodály Zoltán, vagy például Or- tutay Gyula is jó, követhető mintákat mutattak a legszigorúbb tudományos megközelítések és vizsgálódások, valamint a nemzeti művelődés- ügyi, művelődéspolitikai kérdések egyetemes humanista horizontú összekapcsolására. Üjabban a kecskeméti folklo- rizmus konferenciák kezdeményeznek alkotó vitákat ebben az irányban. A fentebbiekben csak vázlatosan áttekintett tényezők, tendenciák átfogó, tudományos igényű számba- és figyelembevételével körvonalazhatók a szocialista művelődéspolitika népi-paraszti kultúrával kapcsolatos tennivalói, feladatai. Ezek közül is itt most csak a legfontosabbakra hívhatjuk fel a figyelmet. 1. A magyar művelődéstörténet rendkívül gazdag példatárat nyújt számunkra ahhoz, hogy „tiszta forrásként” hogyan épült és építhető be a népi-paraszti kultúra minden igaz értéke a legmagasabb szinten nemzeti kultúránkba. Ebből a szempontból vissza kellene nyúlnunk irodalmunk, művészetünk, kultúránk olyan legnagyobb alakjaihoz, mint Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, József Attila, Bartók Béla, Kodály Zoltán stb. Az ő életműveikből nem is túl nagy fáradsággal feltárhatók azok az ide vonatkozó hagyományok és tanulságok, amelyeket aztán következetesen kellene érvényesítenünk szocialista művelődéspolitikai gyakorlatunkban. 2. Az érintett humán, természet- és műszaki tudományi területek, tudományos és közművelődési intézmények, mindenekelőtt a néprajz legjobb szakembereit összefogva és mozgósítva a lehető legteljesebbé kell tenni a magyar népi-paraszti kultúra összes tárgyi és szellemi alkotásának összegyűjtését, a már meglévő gyűjteményeket. Az eddig is magas színvonalon és eredményesen végzett kutató, rendszerező, feldolgozó és rendező munka folytatása során meg kell állapítani és külön kell választani a népiparaszti kultúra csak muzeálisán őrizhető rétegeit, elemeit azoktól, amelyek még ma is élnek vagy élővé tehetők. Csakis a szakemberekre szabad és kell bízni — s ebben Bartók és Kodály legyen a legfőbb példa és modell — azt a gyűjtő, áttekintő, felülvizsgáló, kritikai szűrő tevékenységet, amely nyomán a szocialista társadalom és kultúra követelményeinek megfelelő értékrendben nyerhetik el helyüket a népi-paraszti kultúra régi és újabb, magasabb és alacsonyabb szintű értékei. Csak egy ilyen szigorúan elvi alapokra helyezett, szívós és következetes munka eredményeképpen szorítható vissza az-a giccsáradat és haszonelvű, ízlésrontó, álnépi tömegtermelés, amely züllesz- ti, felhígulással fenyegeti a népi-paraszti kultúrát. Ez a nagyszabású alap- és alkalmazott tudományos tevékenység egyik fontos részét képezhetné az 1981—1985 közötti tudományos tervciklusban induló országos kutatási főiránynak, amely az egész magyar nemzeti kultúra (klasz- szikus, polgári, munkás- és parasztkultúra) hagyományainak, emlékeinek, értékeinek összegyűjtésére, feltárására, nyilvántartására irányuló kutatásokat fogná ösz- sze. 3. Mindezekre alapozódhatna azután, illetve emellett, a szocialista művelődéspolitika eddigieknél tudatosabb, célratörőbb és koordináltabb gyakorlati tervező, irányító, szervező, közigazgatási munkája és megfelelő társadalmi, anyagi-tárgyi, pénzügyi bázisra épülő kivitelező, megvalósító tevékenysége. Az egész művelődésügybe és -politikába reálisan és arányosan beágyazva mindenekelőtt a népi-paraszti kultúra egyes területeinek, formáinak, műfajainak stb. helyzetével és fejlődésével kapcsolatos tartalmi, esztétikai kérdéseket, feladatokat, irányelveket és programokat kellene tisztázni, illetve kialakítani. Mert csak világosan körvonalazott tartalmi célkitűzések alapján várható el a különböző társadalmi és állami szervezetek és intézményhálózatok ez irányú megfelelően összehangolt működése. A népi-paraszti kultúra közvetítésében, terjesztésében, élővé tételében és újraalkotásában mélyen érdekelt a család, a közoktatás (a bölcsődétől, óvodától az egyetemig), a közművelődési otthonok és könyvtárak, a tömegkommunikációs intézmények, a társadalmi szervezetek és egyesületek stb. egész rendszere. Az alkotás, befogadás, felhasználás során felmerülő ellenőrzési követelmények szakszerűségét is ugyanilyen széles társadalmiállami alapon kellene biztosítani. A szocialista művelődéspolitikának a népi-paraszti kultúrában — éppen úgy, mint más művelődési tartományokban — szigorúan az értékelvekhez, az alapvető szocialista elvekhez kell ragaszkodnia. Ugyanakkor reálisan számolnia kell és megfelelő mederbe kell terelnie a szocialista művelődési rendszerben ma még elkerülhetetlenül jelen lévő, sőt újabban erősödő „vállalkozói”, áru, piaci és divatmechanizmusokat. A szocialista művelődéspolitika feladata és kötelessége, hogy a népi-paraszti kultúra reneszánszát, az úgynevezett neofolkloriz- must ne engedje kihasználni az ideológiai és kereskedelmi konjunktúralovagok által. A népi-paraszti kultúrát a nép alkotta és azt a népnek kell visszaadni. C l i szükséges a fenti- ■ ekben leírtak meg- I valósulásához? Sokan i mindjárt itt is az állam zsebére, pénzre, beruházásra gondolnak. Természetesen bizonyos anyagi erőfeszítések nélkül nem lehet fejleszteni, megújítani a népiparaszti kultúrával kapcsolatos művelődéspolitikai gyakorlatunkat sem. Mégis az a véleményünk, hogy — mint sok más területen — e téren is elsősorban szemléleti változtatásra, koncepciózus gondolkodásra, komoly, felelős szervezési akaratra és cselekvésre van szükség.
