Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
KM VASÁRNAPI melléklet I HAZAI TÁJAKON I FILMJEGYZET Az elmúlt évtizedben sok életmű, jelentős festői, szobrászati hagyaték került muzeális gondozásba adományozás útján. A sort Szőnyi István Emlékmúzeuma nyitotta — azóta rendre nyíltak, nyílnak az állandó gyűjtemények szerte az országban. így Pátzay emlékmúzeuma is Kapuváron. Jellemzője a teljesség. Itt született, itt temették el, itt állították fel „Lenin”-jét és a „Kény ér szegő”-t, itt avatták fel múzeumát. Dióhéjban ennyi a történet. S még valami — a csönd, mely övezi város és szobrász egymásra találását, a csönd, mely méltó keretet ad a műnek, mely országos kincs. Pátzay Pál 1896-ban született Kapuvárott, itt végezte középiskolai tanulmányait, s bár szobrászi felkészülését megzavarta a háború, első kiállítása 1917-ben nyílt. Ettől kezdve rendszeres művészi tevékenysége, melyet állandó siker jellemez. 1928 és 30 között római ösztöndíjas volt, 1935-ben állami aranyérmet kapott — a felszabadulás után kitüntették a Kiváló Művész címmel és kétszer is Kossuth-díjjal. 1962-ben Kapuvár díszpolgára lett. így vall erről maga Pátzay Pál: „Kapuvárott születtem. Hozzá kötődő gyermekkori emlékeim kapuvárivá tesznek. Ismerem Európa nagyvárosait és emlékezéseimben ezek közé sorolom Kapuváromat is ... Minden hivalkodás nélkül mondom: életemben sok megbecsülésben, kitüntetésben volt részem. Legkedvesebb mégis az volt, amikor Kapuvár díszpolgára lettem.” Szalai Sándor akadémikus nyilatkozata a tv-ben, hogy egy ország olyan nagy, amilyen naggyá fiai teszik. E nyilvánvaló igazsághoz bízvást hozzátehetjük: Pátzay szobrai révén Kapuvár is nagyváros a kontinens szellemi térképén. Az ő panteonja remekműveket termett, elsősorban a „Kenyérszegő”-re és a székesfehérvári Huszáremlékműre gondolok, s arra a sok műre, melynek gipsz- eredetijeit a kapuvári Pátzay múzeumban láthatjuk — portréit, Gounod, Kodály, Kopernikusz, Munkácsy Mihály, Verdi, Virág Benedek, Bartók Béla, Janus Pannonius, Széchenyi István, Németh László, Kazinczy Ferenc, Illyés Gyula, Bernáth Aurél alakjáról. Tudása, ízlése, embersége életének és művészetének egysége. Alapító tagja volt a Történelmi Emlékbizottságnak, ő mintázta azt a Petőfi- jelvényt, melyet a fasizmus ellen tüntetők viseltek 1942- ben. Veszélyes időkben is helytállt, meggyőződésétől soha nem tantorait el. Ahogy ciológiai törekvések, a thriller, a szokványos és a groteszk komédia keveréke.” Hozzáfűzhetjük a magyarázathoz: a mixelés nem sikerült, mert rosszul megválasztottak az arányok és a filmben hol az egyik, hol a másik hangvétel kerekedett felül. Különben, sorba véve az építőkockákat: a szociológia felszínes, a thriller rikító, a szokványos elemek és a groteszk komédia pedig valósággal kioltják a mű (s a fő jelenetek) hatását. Nézzünk példákat. A szupermarket kifosztása éppen dokumentumszerűsége miatt érdektelen, pedig Vittorio sokkbetegségében nagyon nagy a szerepe (mint az a következményekből kiderül). A „szerelmi bonyodalom” — Patrícia felkí- nálkozása — ponyvaízű. A befejezés egyfajta poénnak is beillik, ám ezzel meg az a bajunk, hogy csak becsületszóra lehet elhinni a szükség- szerűség és a véletlen ilyesfajta — didaktikus pecséttel ellátott — összefüggését. Szegény könyvelőnek — ez a főszereplő eredeti foglalkozása — dramaturgiai betegségben kell meghalnia. Túlságosan vitriolba mártottam a tollat, amikor a nyilvánvaló hibákat vettem számba, de hát kár lenne elhallgatni A játékszer kiáltó ellentmondásait. Persze ne legyünk igazságtalanok: Giuli- ano Montaldo műve nincs híjával bizonyos szakmai erényeknek sem. Erős érzékkel keveri például a rendező a „fekete humor” színeit és néha jól elegyíti a visszataszító és a mulatságos szituációkat (az első beszélgetés a meggazdagodott pénzemberrel). A feszültségkeltés effektusaiban ugyancsak felfedezhetünk bizonyos eredetiséget. Jól alakít Nino Manfredi (leszámítva egyes cselekvések irrealitását). A játékszer az átlagos olasz filmek közül való. Láttunk már jobbat és rosszabbat is az erőszak változatlanul időszerű témakörében. Veress József Pátzay: Munkácsy zá. Tanítványainak egész sora őrzi és növeli értékeit, bennük folytatódik Pátzay tökélyig érlelt munkássága. S az is utókorának méltó vonása, hogy Kapuvárott felavatták szülőháza falán emléktábláját, s oda kerül Domonkos Béla Pátzay-portré- ját ábrázoló domborműve is. 80 éves volt Pátzay, amikor 1976-ban a városnak ajándékozta műveit, akkor nyílt meg állandó gyűjteménye, s itt nyugszik a kapuvári temetőben. Két éve lesz szeptember 14-én, hogy elhunyt az a Pátzay Pál, aki a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, a Képzőművészeti Főiskola tanára és századunk egyik legnagyobb magyar szobrásza volt, s aki tiszta, maradandó üzenetet hagyott hátra művészetében — népünknek címzett nemzeti kincset. L. M. „Mutasd meg a játékod, megmondom, ki vagy” — tartja a bölcs szentencia, melynek igazságát az élet nap mint nap igazolja. Lev Tolsztoj aforizmájának érvényességét nincs okunk megkérdőjelezni. Eszerint semmiben sem nyilvánul úgy meg az ember jelleme, mint a játékban. Eszerint játékunk minősít bennünket? Ha kicsit sarkított is a megfogalmazás, számtalan példa bizonyítja hitelét. Talán fölösleges hangsúlyozni, hogy tételeinket ezúttal a felnőttekre vonatkoztatjuk. Hiszen nemcsak a gyerekek szoktak a játékban és a játékkal kikapcsolódni, hanem a felnőttek is. Középkorúak, aggastyánok, meglett férfiak és nők egyaránt. Sokféleképpen lehet szórakozást keresni, üres órákat agyonütni vagy éppen tartalmas tevékenység szféráiba menekülni az önfeledt játszadozással. A sakkozás — az egyik legmagasabbrendű szellemi sport — bizonyos fokig éppúgy ebbe a kategóriába tartozik, mint teszem azt a modellépítés. Ismerek valakit, aki — noha semmi köze a MÁV-hoz — szabad pillanataiban menetrendeket állít össze. Egyik ismerősöm hobbija a képrejtvényfejtés. Tudok példákat arra, hogy tudományos kutató éveken át a Parlament épületét tervezi újra gyufaszálakból s az újságokban is megszellőztették azt a nem mindennapi esetet, mellyel egy fizikai munkás hívta fel magára a figyelmet. Az illető kaktuszfajtákat gyűjt: abban leli kedvét, hogy a növényvilág sokszínűségének titkait kutatja. Nem hiszem, hogy tévednék, amikor megkockáztatom a kijelentést: senki sincs, aki valamilyen formában ne hódolna a játék örömének. A játékszer című olasz film hőse pisztolyokat, lőfegyvereket fabrikál. Ebben áll a mulatsága. Nem lenne érdekes az eset, amennyiben magánügyként kezelhetnénk a dolgot — s másfél órás sztorira sem nagyon telnék a furcsa szenvedély részletezése, ám ezúttal társadalmi anomáliák húzódnak meg a mánia hátterében. Az összefüggések részletesebb feltárása érdekében elevenítsük fel a főbb cselekménymozzanatokat. Vittorio szenvedélyét nem kis mértékben az önvédelem táplálja. Rendőr barátját a szó szoros értelmében kilövik mellőle s folyton rettegnie kell, mert titokzatos erők kerítik be s életét állandóan halálos veszedelem tartja rémületben. Figyelik és lesnek rá: fő-fő céltáblának számít az alvilági banditák szemében. A férfi vitézül kezeli a fegyvert s fölényes biztonsággal hárítja el ellenségei rohamát (közben — mintegy pihenésképpen — nem utasítja vissza keselyűhöz hasonlítható kenyéradó gazdája lányának ajánlatát). A lidércnyomástól — miután állását elveszti — képtelen szabadulni. Felesége nagyon beteg; szövetségesei nincsenek; idegállapota lehangolóan rossz. Az asszony szeretné visszatartani a katasztrófától s végül is ő, a halálraítélt lövi le férjét. Golyóval. Vittorio még abban sem reménykedhet, hogy valaki meghallja a lövést és segítséget hoz számára ... Giuliano Montaldo jó film lehetőségét hagyta elveszni A játékszer-ben. Ha nem tesz mást, csak Vittorio pokoljárásának emberi indítékaira és a normává vált gengszterizmus elterjedésének okaira figyel, azaz a fokozatos eltorzulás folyamatát tárja fel, minden bizonnyal eredményesen abszolválja feladatát. Csakhogy a rendező több legyet szándékozott ütni egy csapással. Emiatt szétfolyt kezében a történet és az egyes összetevő elemek feloldhatatlan ellentétbe kerültek egy- -mással. Kezdjük a negatívumok felsorolását az első számú következetlenséggel. Nem teljesen érthető Vittorio „láza”, azaz megszállottságának fantasztikus arányú elhatalmasodása. Hibádzik a figura logikája, mert nem tudni pontosan, hogy miért vált a kiegyensúlyozott kispolgár magányos farkassá. Igaz, a sztori erre vonatkozóan szolgál némi támponttal, a pszichológiai magyarázat azonban meglehetősen sovány. Az elmondottakkal szorosan összefügg az alkotó koncepció tisztázatlansága. Az egyik külföldi kritikus — nem dicsérő szándékkal — a következő jellemzést írta a műfajról: „A játékszer aszóPátzay múzeuma Kapuvárott Á játékszer Pátzay: Szabadság tája Pogány ö. Gábor jellemezte: „Pátzay Pál a nagy elődök örökségének tanulmányozásai alapján érlelte ki magában hivatása teljesítésének az eszményeit, s ezekhez az eszményekhez mindig is híven ragaszkodott.” Pátzay mérték lett, mérték maradt. A szobrászi utókornak és Kapuvárnak is. Művészetének, emberségének minősége révén emelkedett azRendezik az egri Szarvas teret Még ebben az ötéves tervidőszakban megkezdődik az egri Szarvas térnek és közvetlen környékének az átépítése, illetve beépítése. A teret négy, egymástól eltérő, jellegzetes városszerkezeti egység határolja. Ezek mindegyikére már elkészültek, illetve készülnek a részletes rendezési tervek. A munkák során azonban kiderült: a négy egység harmonikus illeszkedésének feltétele, hogy a Szarvas térre — mint e területeket összekapcsoló, középkori eredetű, jellegzetes kis térre és környékére — a rendezési terveknél részletesebb beépítési és forgalomrendezési terv készüljön. Csak ennek alapján véglegesíthetők majd a környező területek átalakítási tervei. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, Heves megye Tanácsa, Eger város Tanácsa és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium országos pályázatot hirdetett annak érdekében, hogy e sajátos jellegű városrész rendezésére megtalálják a legkedvezőbb megoldást. Mindig jó érzés egy-egy új megyei helytörténeti kiadványt kézbe venni. Sajnos nem túlzottan halmoznak el velük, így az öröm még nagyobb. Legutóbb Bodnár Bálint népmeséinek gyűjteménye került a kezembe, aminek történeteit Kisvárda környékéről szedte össze nagy gonddal, kitartással. Mint ahogy a huszonöt mesét tartalmazó könyv bevezetőjében Erdész Sándor néprajzos, Bodnár Bálint gyűjtőútjainak segítője, támogatója is megjegyzi:, a mesegyűjtőt, a mesemondót nem kell bemutatni az olvasóknak. Nevét nemcsak Nyíregyházán és Kisvárdán, hanem megyénk határain túl is jól ismerték. Tiszalökön született szegényparaszti család hetedik gyermekeként 1911-ben. Eleinte maga is gazdálkodott, majd kisegítő altisztként a második világháború alatt a megyeházára került. A felszabadulás után is a közigazgatásban dolgozott a kisvárdai járásban. Így nyílhatott módja arra, hogy a falvakat járva az idős emberek emlékezetét ébresztgesse, meséiket lejegyezze. 1971-ben vonult nyugdíjba, végleg Kemecsén telepedett le. Az ötvenes évek végén országos néprajzi gyűjtőpályázaton tűnt fel először. Pályázatával 1958-ban és 1959-ben felemelt országos második díjat nyert. Azután haláláig nem múlt el olyan év, hogy a hivatásos néprajzosokat is meg nem lepte volna gyűjtéseivel. Például a tiszalöki szólásokkal, gyermekjátékokkal, a pátrohai népmesékkel, állattenyésztési szokásokkal, az ajaki népmesékkel és tréfákkal. Bodnár Bálint munkásságát ismerték és elismerték. 1966-ban megkapta a Szocialista kultúráért kitüntetést, majd 1975-ben a népművészet mestere címet. Tervezte Tiszalök néprajzi monográfiájának összeállítását, népmesegyűjtéseinek, tréfáinak sajtó alá rendezését. Ereje teljében azonban 1977-ben tragikus körülmények között meghalt. A kötetben közölt meséket jegyzetekkel Erdész Sándor látta el. Mindegyikről megtudhatjuk, kitől származik, hol, mikor mesélték el, melyik népmesetípushoz tartozik. A történeteket olvasva megelevenednek a népszerű mesehősök: a Pátrohán lejegyzett sárkányölő vitéz, az Újkenézen és Dögén hallott kényes és bátor királyfik, á Zsurkon mesélt legyőzhetetlen szegénylegény figurája, a tiszakanyári mesében szereplő okos parasztlány, a Bolond Mihók alakjára ugyancsak hasonlító, Dögén gyűjtött Bolond Jankó. A mesegyűjtő Bodnár .Bálint portréja nem lenne teljes, ha nem szólnánk arról, hogy mesélni is igen szeretett. Ö, aki soha nem távolodott el a falusi élettől, aki nem „veszítette el” bölcs paraszti gondolkodásmódját, mesemondói tehetséggel is bírt. Emlékezetében megmaradtak a gyermekkorában hallott mesék, és amiket a katonaságnál tanult. Tréfás természetéből adódott, hogy érdekelték a Boccaccio-stílusú tréfák, elbeszélések is. Több száz összegyűjtött tréfájával újabb országos elismeréseket szerzett. A Kisvárda környékéről való népmesék közreadásával régi adósságot törlesztett a könyv gondozója, a nyíregyházi Jósa András Múzeum. A kötetet Huszár István művészi grafikái teszik még értékesebbé. Ám nem tudják feledtetni ezek az illusztrációk sem a rotás sokszorosítással járó szegényes külalakot. Meg kellene találni annak a módját, hogy más megyék helytörténeti, néprajzi köteteihez hasonlóan a színvonalas belsőhöz, a tartalomhoz végre „felnőjön” kiadványaink külalakja is. fBodnár Bálint: Kisvárda környéki népmesék. — A Jósa András Múzeum kiadványai, Nyíregyháza, 1980.) Reszler Gábor 1981. július 26. G Kisvárda környéki népmesék
