Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Nyár, 1381 Történet? Legenda inkább. Hajdan volt nyarakról beszél Veronka néni, immár közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez: „Nyárba’, amikor a nagy munkák ideje eljött, megüresedett a falu, de annyira, hogy még a csecsszopó se maradt otthon. Éjszaka indultunk, mert pirkadásra már kint kellett lenni vagy tíz kilométerre innen. Aki fiatalasszony volt, hozta a porontyát. A gyerekeknek gödröt ástunk, beleállítottuk, hogy kimászni ne tudjanak belőle. Sor visszáján a többi leült, mi meg szaladtunk a gyerekhez ... Nyár, 1981. Vásárosnamény- nál a Tisza partján, a ger- gelyiugornyai strandon aranyhomokba ássa magát a család. Két felnőtt, két gyerek. Körülöttük tízezer ember, ezer labda, a vizen kajakot előz a motorcsónak, a lábakon álló házak felől halászlé és füst illatát hordja a lusta szél. A házak java különböző vállalatoké, a nyaralók sokszoros többsége bérből és fizetésből élő kisember. Lehet, hogy e kicsi haza legszebb részei közé sorolható lenne ez a táj, nem luxuspart mégsem. Kisemberek lármáznak körülöttünk, a beszélgetésbe bekiabál a körhintás hangszórója és mégis béke van körülöttünk és bennünk. Béke és nyár 1981-ben. — Balázsi György vagyok. Esztergályos az eredeti mesterségem, de lakatos is vagyok. Elvégeztem egy féreg- telenítő tanfolyamot, most ott dolgozom. Az országot járjuk egész évben. Az egész nyárból néhány napunk maradt, Kocsijuk van, a sátrat idén A feleség: — Én a moziüzemi vállalatnál dolgozom. Van idén nyárra egy kétszemélyes beutalónk. Két fiam van. A nagy elsőéves szakközépiskolás, a kicsi kilencedik éves. A nagy táborba ment két hétre, most jött haza. A kicsi SZOT-üdülőben volt. Sajnos mind más-más időpontra esett. A család segített, a testvéreim. Nekik Ugyanilyen a nyaruk, nálunk volt egy időben hat gyerek is ... A férj: — Gyerekkoromban? A Berettyó partján nőttünk fel. Parasztok voltunk. Hogy em- lékszem-e? A gödörre már nem, azt csak a kicsikkel csinálták. És örültünk, ha csinálták, mert másképpen nekünk kellett volna vigyázni rájuk. Azt tudom, hogy egyszer anyám rajtakapott, hogy lementünk a partra. Elvitte magával a gatyánkat. Ügy kellett hazamenni pucéron a falun át, még jó, hogy nem mentünk az úton, csak a kertek alatt... A feleség: — Én nyírségi vagyok. Any- nyira emlékszem, hogy még az ötvenes években is jártunk a mezőre. Előfordult, hogy nem mentünk haza este. Az aprójószágra vigyázott a szomszéd, vagy valamelyik öreg, a tehén meg velünk volt. Kellett is a koszthoz. Az este gyújtott tüzekre emlékszem ... A család öt év alatt négyszer volt külföldön. Ebben nincs benne több rövid, egykét napos út, aminek inkább csak vásárlási céljai voltak. Kocsijuk van, a sátrat idén vették. — Terveztünk mi külföldi nyaralást, de másra kell a pénz... A mondat szinte panaszként is hangozhatna. Az asz- szonyka három testvéréről már az édesanyjukat kérdeztem. Veronka nénit, aki a földbe ásott gyerekeit mesélte a hajdan volt nyarakból. — Két fiam van. Kocsija van mind a kettőnek. A nagy, Zoli, Irakban vagy hol volt kint. Idén a tengerpartra akartak menni, de valami miatt elmaradt. Egy hétre hozták haza az unokáimat, ők meg Bükkszentkeresztre mentek. Bandi maszek autószerelő. Nekik van mindenük. Olyan házat vettek Debrecenben, hogy itt Bátorban nincs hasonló. A lányom az elvált. Jellemző-e vagy sem, azt nem tudom, de tény, hogy otthon a legritkább vendég a leggazdagabb fiú. Azok bejárták már fél Európát, küld- vén képeslapot minden nyaralásból. A leggyakoribb az elvált asszonyka, konzervgyári munkás. — A kislányomék most kaptak valamilyen beutalót. A Balatonhoz ... A családból az egyetlen, aki külföldön nem járt, Veronka néni. Az egyetlen, aki üdülni sohasem volt, Veronka néni. — Néha egy-egy napra bemegyek Nyíregyházára, vagy Debrecenbe, csak annyira, hogy lássam őket. Hívtak, hogy költözzek be, de nem megyek én már sehova .. . Amíg a kertemmel elbírok valahogy, addig semmiképpen. Vásárosnaményban a Tisza- part nem luxusüdülő. Nyilvánvaló, hogy nem a nagypénzű emberek találkozóhelye. Vannak itt tíz-húsz-har- minc éve Tisza-rajongók, visszatérő szerelmesek, de ha egy-egy jó vasárnapon több mint tízezer ember gyűlik a partra, akkor a törzsvendégek elvesznek az emberáradatban. Igaz, július végén, augusztusban vannak itt svéd, német, dán visszatérő vendégek, meg-megjelennek az átutazó turisták, de a nyaralók többsége a fentebb írt családhoz hasonló sorsú ember. A vendéglátók, az ÁFÉSZ évek óta ráfizet a házigazdaságra, csak tavaly is négyszer takarítottak árvíz után, de nem változtat a szolidan másod-, harmadosztályú árain. Egy jó nyár — igaz — adhat tisztes nyereséget, de legfontosabbnak azt tartják, hogy megvédjék a part hírét. Kispénzű emberek partja Vásárosnamény? Is, ha a Balaton partjával hasonlítjuk össze. Egy bizonyos: ma élt életünkről árulkodik az is, ahogyan a kispénzű ember nyaral. Mert nyaral. Szinte nincs manapság olyan család, amelyből legaiább egy családtag nyáron ne utazna. A gödörben „nyaraltatott” gyerek gyereke SZOT-, úttörőüdülőkben, táborokban, középiskolás építőtáborokban tölt legalább két hetet a nyárból. A nagyobb építőtáboro- sok az ott keresett pénzből barangolják be a környező országokat, és valljuk be, manapság nehéz találni olyan huszonöt éves, szakmát szerzett, vagy érettségizett fiatalt, aki legalább kétszer ne lett volna külföldön. Nyírbátorban készült felmérés: minden jelentkező gyerek nyaralhatott, táborozhatott valahol. Ugyanitt a pedagógus a maga negyven fős osztályában készített felmérést, amelyből kiderült, hogy tizennégy éves korban már nincs olyan gyerek, aki ha máskor nem, akkor egy iskolai kiránduláson ne utazott volna, ne látott volna hegyet, ha az Alföldön él, és ne látta volna az Alföldet, ha a hegyek között nőtt. Bölcsész hallgatók, jókedvű nyári vállalkozásként bérházakat jártak be, olyanokat, ahol többnyire fiatalok élnek. Kiderült, hogy a lakásba költözés utáni két évben minden család járt együtt külföldön, vagy jártak külön-külön, más és más időben. Kiszámították: a külföldi utak 17 százaléka volt szolgálati, vagy a vállalati munkaadó által anyagilag támogatott út, 51 százaléka volt üdülés jellegű, saját pénzből fedezett. A megmaradt 32 százalék úgynevezett „vegyes kategóriájú” utazás volt, többnyire egy-két napos kirándulás. Ugyanebben a felmérésben szerepelt egy másik adat is: a megkérdezettek nyolcvanegy százaléka nem ismeri az ország öt legnagyobb városát, kiemelt üdülőterületeit... Veronka néni gödröt ásott a fiának, amíg a sort oda és vissza végigkapálta. A fia bejárta idén Olaszországot. Következésképpen mondhatnám, hogy mi nagyszerűen élünk, a nyár színtiszta öröm manapság. Tény viszont, hogy nem az. Le kell írni: nemcsak az életünk gyorsult fel, hanem ezzel egy időben elfelejtettünk pihenni. Le kell írni, hogy akár van pénzünk, vagy akár nincs, _nem mi, hanem a divatok tervezik helyettünk a 'nyarat. Idegenforgalmi szakemberek a megmondhatói, hogy minden évnek vannak úgynevezett divatországai, és a szociológus hozzáteszi ehhez, hogy annak a családnak, akinek tíz évvel ezelőtt ajándék volt egy balatoni nyaralás, ma szégyen, ha nem jut túl az országhatáron, pedig ... Pedig? Fekszem a magyar aranyhomokon a „földbe ásott” ismerőseim mellett, ellátok a Szamos beömléséig, tudom, érzem magam mögött évszázados fáival a partot, még akkor is, ha az évszázadhoz néhány évtizedet a képzeletem ad. Mondták: vannak eladó üdülök, mert nem sikk már a hazai üdülés. Vállalatok is kínálnak eladásra üdülőt, mert a dolgozóik nem tartanak igényt rá, legfeljebb kocsival leszaladnak egy-egy vasárnapon. Tudom a hajdani partot, amikor nem tízezrek, hanem csak néhány helyi család és néhány innen elszakadt rajongó járt el ide. No meg a mezei munkás, lemosdani este. Gyanakszom, mert pattog körülöttem a labda, és üvölt a magnó, és burjánzik a jókedv, hogy valójában mi nem tartjuk számon, amink van. Ismerem az esti partot is, üvegcserepekkel, ételmaradékokkal, szeméttel dúltan, bizonyságaként, hogy nem féltjük azt sem, amink van. Biztos vagyok abban, hogy legtöbben nem tudunk nyaralni, nyarat tervezni, ezen túl ezt a szép hazát okosan, haszonnal szeretni. Csak gazdagabbak lettünk, bölcsebbek nem. Most már ideje lenne a lehetőségeinkhez igazítani az okosságunkat, igen, a kultúránkat is. Gergelyiugornya, Tisza-part, 1981. Bartha Gábor nyár heves, a Aratósztrájkok Szabolcsban Németh Miklós metszetei F orró volt a nyár 1906;__ ban Magyarországon. Nemcsak a mezőket perzselte a nap, de a politikai életben is „hét ágon sütött”. Az aratás közeledtével nagy tömegmozgalom gyűrűzött végig az országon. Az elégedetlenséget egyfelől a parasztság megromlott anyagi helyzete, másfelől az 1905-ös orosz forradalom hatása táplálta. Kedvezett a forradalmi fellendülésnek a kormányzati válság, a magyar uralkodó osztály megbomlott egysége. A bérek emelését, jobb javadalmazást, az aratórészek növelését követelték a sztrájkolok. Mivel bő termés volt, a nagy munkásigény miatt a sztrájkok jó része sikerrel végződött. Az agrármozgalom szervezésére 1906 januárjában megalakult a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége, ami a napszámosokat, részesaratókat, a cselédeket, a kubikosokat, a pásztorokat tömörítette. A földmunkásszövetség 1906- os ' júliusi beszámolója szerint az aratósztrájkok kiterjedtek Magyarország több mint húsz megyéjére, köztük Szabolcsra és Szatmárra is. Ám Hevességükben ezek a szabolcsi mozgalmak elmaradtak a századfordulós Vár- konyi féle földosztómozgalomtól. Ezt bizonyítja Szabolcs megye alispánjának 1906-ból való jelentése. A munkásviszonyokat értékelve megállapítja, hogy azok más megyékhez viszonyítva nem rosszak. Az aratósztrájkok legtöbb esetben megegyezéssel elintéződtek, ahol pedig nem, ott a „szerződést megtagadó munkásokkal szemben a törvény szigora alkalmaztatott”. 1907 elején közhírré tették a földművelésügyi miniszter felhívását, hogy a mozgalmak továbbszélesedését elkerüljék. A gazdasági munkásokat arra biztatták, hogy hagyják figyelmen kívül a bujtogatók szavait és saját érdekükben igyekezzenek az aratási szerződéseket megkötni. Ez a felhívás azonban önmagában nem lehetett gyógyír a feszültségekre. Maradt a fegyveres erőszak. A támadások fő éle Szabolcsban is a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége és az Országos Munkásvédő Szövetség ellen irányult. Az alispán a bejelentett tizennégy helyi csoport közül csak a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövetsége nyírbátori helyi csoportjának megalakulását fogadta el. A többiek esetében az elutasítás indoka az volt, hogy a többi szakegyesületben nem szakmabelieket is talált, akiket „sokhelyt fenyegetés és erőszakkal kényszerítettek belépni”. Megakadályozták azt is, hogy a cselédek a munkásvédő szövetség helyi csoportjainak tagjai legyenek. Az uradalmak népét nagy számban ott találjuk a bérjavító megmozdulásokban a többi agrárproletár réteggel együtt. A Nyírvidék cikkírója szerint könnyű dolga van a szocialista agitátoroknak . körükben. Ugyanis a „bérgazdaságokban a cselédség és a munkások bére talán megfelel a száz év előtti viszonyoknak, de messze mögötte marad a mai viszonyok közepette támasztható jogos igényeknek”. Az aratósztrájkok letörését azonban mégsem a cselédviszonyok javításával akarja ejérni, hanem az aratógépek tömeges .alkalmazásával. Ez lenne az a fegyver, ami engedékenyebbé tenné a sztrájkotokat, és a munkamegtagadásoktól eltántorítaná az agrárproletariátust. De a kizsákmányoló osztály tagjai egyre inkább érezték egy olyan jogszabály, törvény hiányát is, amit az aratást megtagadók ellen sikerrel alkalmazhatnának. Már 1903-ban az aratósztrájkok nagy veszélyén elmélkedő/ írás jelenik meg. Azt taná-L csolja, hogy törvénybe)/ mondják ki: „az aratás éppen olyan állampolgári kötelesség, mint az adófizetés vagy a katonáskodás”. Szabolcs vármegye törvényhatósága pedig 1906 végén határozatában a jelen gazdasági és társadalmi viszonyoknak megfelelő „cselédtörvény” alkotását, a „földmunkás, de különösen és elsősorban a nemzetközi alapokon álló szakszervezetek” felosztását jelöli meg feladatként. 5 A z arató- és cselédsztrájkok hatására tehát / Szabolcs megyében is létrejöttek azok a törekvések, / amelyek sürgették az 1907 novemberében végül életbe lépett, a gazda és a gazdasági cseléd közötti jogviszonyt szabályozó törvény megszületését. A honi törvényalkotás eme „remekét” a nép találóan hamarosan csak „deres- törvény'''-ként emelegeti. Az 1907-es XLV. törvénycikk kizárólag a mozgalmak erőszakos felszámolásának eszköze lehetett. A társadalmi nyomort nem szüntette meg. Az aratósztrájkok leverése után a sorsukkal elégedetlen szegények csak lakóhelyeiket elhagyva, külföldön kereshették megélhetésük bővebb forrásait. Reszler Gábor 1981. július 26.
