Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-26 / 174. szám
Részlet a népművészeti kiállításról Á beregi kézimunka A beregi minták egyszerű keresztszemes hímzéssel készülnek. A' hímzés helyét előre számoljuk ki és jelöljük meg az alapanyagön. Lehetőleg a minta valamelyik folyamatos alapvonalán kezdjünk el dolgozni, így kevésbé tévesztjük el a számolást. A munka iránya jobbról bal felé halad. A beregi vidék textildíszítő motívumkincsében a virágok között a rózsának jut a legnagyobb szerep. Sokféle formában jelenik meg, az egészen egyszerű 1—2 cm szélességűtől az arasznyi nagyságúig. Varrják indás csíkba, vagy szálanként, egymástól teljesen függetlenül, sorba állítva. Leggyakrabban a piros-kék, és a pirosrzöld változattal találkozunk, a levél kék vagy zöld, a virág piros. A beregi mintakincs igen gazdag, a köztudatban viszont alig néhány változata él: a színek alkalmazása sem olyan egysíkú, mint a népművészeti boltok kirakataiban látható. A beregi hímzőmunka legnagyobb erénye — a népművészeti értékek megőrzése mellett — hogy kerüli a túlzott cicomát, nincs benne túlburjánzás, egy-egy mintasora tetszés és ízlés szerint egyszerűsíthető, sokszorosítható. (A fenti szöveg Felhős- né Csiszár Sarolta: Beregi keresztszemes minták című albumából való.) Népművészet: az érdeklődés középpontjában Az oldali írta: BARAKSÓ ERZSÉBET, RESZLER GÁBOR Fényképezte: JÁVOR LÁSZLÓ Ősi motívumok — új formák Mint mikor az édesanya, hogy gyermeke elszendered- jen, valami végtelenül egyszerű, puha dalt dúdolgat; mint mikor a kelő Nap fényében a kert ezernyi virágát füröszti a harmat, — ilyen most az ország „virágoskertje”: a népmíiveszeti—kiállítás. Egyszerű'dallam, lélegzetelállító varázslat. Nem keressük a forrást, mégis megtaláljuk, mert elérik kanyarodik, jóízűt kortyolhatunk a kristálytiszta hegyi patakból, szinte halljuk, hogyan ébred az erdő lombjai közt a friss szél, távoli gyermekka- .cagást sodorva magával. Féltett kincs tartozásra. Mégis, a legnagyszerűbb élmény a sok-sok gyermekkéz készítette szőttes, hímzés, faragás, a tengernyi ötletet felsorakoztató gyermekjáték. A távvezérlésű kisautókhoz, holdjárókhoz, logikai játékokhoz szokott gyerekek kitágult szemekkel figyelik a csutkababát, a kis- szekeret, a csuhéj állatkákat. Meg kell mutatni ezt a kiállítást gyermekeinknek, akik keresik helyüket a világban. Hogy lássák, nem vész el az messziről.” „Eljöttem megnézni a kiállítást, bár már öreg vagyok — és fiatalodtam tíz évet.” Vannak, akik a vendégkönyv lapjain vitáznak egymással. „A fafaragásokban csalódtam” — közli az egyik. S ennek ellentmondva: „Főként az apró szobrok, faragások tetszettek.” Csoportok vég nélküli listái oldalakon keresztül, aztán orosz, lengyel, spanyol, francia és angol nyelvű vélemények. Az egyik lapon két rajzolt szív Igazuk volt-e azoknak, akik féltették a népművészetet az utóbbi években tapasztalt, minden eddiginél erőteljesebb feltámadásától, reneszánszától, mondváij, hogy tömegtermelés alakul majd Kh . mely népieskedő termékeket, értékesnek vélt, vagy ítélt álművészetet, össznépi hamisságot terjeszt? Nem volt igazuk. Mert kiszűri az értékes az értéktelent, a tiszta a gics- cset. És mégis, igazuk van, mert kincseket félt, s kincseinket féltenünk kell! Mit példáz a jelenlegi országos népművészeti kiállítás? Elsősorban azt, hogy ismét megélénkült az érdeklődés hagyományos népi kultúránk iránt. (Három és fél ezer tárgyat küldtek be a pályázók, ebből választotta ki a zsűri a bemutatott ezernégyszázat.) Példázza, hogy ez a paraszti múltban gyökerező tárgykultúra nem tud, nem akar elpusztulni, hanem hadba száll a felgyorsult idő, a betonvárosok, az elhidegült emberi kapcsolatok ellen, s hirdeti a teremtő ember hitét. Az emberben és a hazában. Élő hagyomány Milyen jó látni az egyszerűségükben tökéletes formákat, a rég elfeledett motívumokat a legmodernebb használati tárgyakon, a népművészet nagy öregjeinek és ifjú mestereinek, népi iparművészeknek a munkáit. A végsőkig leegyszerűsített tárgyak, amelyeken nincs semmi sallang, népművészetünk hagyományainak továbbélését hirdetik. Jóval gazdagabb anyag gyűlt most össze, mint két, illetve négy évvel ezelőtt — íme a csoportok, a stúdiók, továbbképzések, alkotótáborok eredménye. Jó érzés a legnagyobb mesterek munkáit megcsodálni, mert kiforrottságukkal szavak nélkül tanítanak jó ízlésre, egy néphez, tájhoz, hazához Szobabelső a népművészet, melynek eny- nyi tehetséges fiatal, gyermek a művelője, ápolója, rajongója. Hogy az új formákban tovább élnek az ősi motívumok, a nemzetet Jellemző, megtartó jegyek. Hegyei alkotók Gazdag, színpompás anyaggal jelentkeztek az idén az alkotók az ország minden részéből. Hagyományos, -archaikus szoborfaragást, szaruékszereket, bőr, fém, csuhéj, szalma, gyékény, kerámia, textil tárgyak sokaságát szemlélve a díszítőművészet teljes hazai keresztmetszetét adja a bemutató. Örömmel fedezzük fel a megyében élő alkotók díjnyertes munkáit: a nyíregyházi díszítőművészeti stúdió — vezetője Puskásné Oláh Júlia — hímzéseit, keresztszemeseit, a botpaládi Varga Zoltánná azsúros technikával készült pamut textíliáit, a Balázs Mihályné vezetésével működő nyíregyházi, kisegítő iskolai gyermekszakkör szép szőtteseit. A kiállítás tükre — a vendégkönyv. Elragadtatott hangú bejegyzések gyűlnek benne, gratuláló, elismerő szavak az alkotóknak, a rendezőknek. Ilyenek például: „Csodálatos országunk, népünk és annak tehetsége.” „Nem volt hiábavaló az ütünk olyan közt angolul a következő mondat: Love and peace in the world — azaz: Szeretetet és békét a világon! — Neki ez jutott eszébe a látottakról. A népművészeti kiállítást, amely augusztus 2-ig naponta 8—18 óra között Nyíregyházán a Korányi úti ipari szak- középiskolában tekinthető meg, jó szívvel ajánlom! Amikor tavaly ősszel felavatták a helyreállított vajai- tájházat, akkor megnyugtat- taKmErír marad gazdátlan az öreg épület, szövő asszonyok dolgoznak majd benne. S április óta két „lakója” van a múlt századi portának. Szabad Gyuláné és Sólyom Andrásné szívélyesen fogadnak. Bár az igazat megvallva nem mindig örülnek a háziasszonyi szerepnek, mert a paraszti élet emlékeivel ismerkedők feltartják őket a szövésben. A nagyszobában a szövőszéken készült a róngysző- nyeg. Értékes néprajzi hagyomány él tovább a vén falak között. — A termelőszövetkezetben dolgoztunk növénytermesztőként mind a ketten — mondja Szabad Gyuláné. — A szövésre gyermekkoromban tanítottak. Akkoriban szinte minden ruhaneműnk házilag készült. A téli estéken a különböző finomságú kenderből zsák, lepedő, kendő lett. Az eladósorú lányok pedig a stafírungot szőtték. Ma hazai műemlékeinkben egyedül Vaján • csinálnak rongyszőnyeget. Bár köny- nyebb ez a munka a kapálásnál, nincsenek úgy kitéve a szövőasszonyok az időjárás szeszélyének, mégis kéznek, lábnak igyekeznie kell, hogy legyen kereset. Egyszerre tizenegy méter szálat húznak fel a szövőszékre. A csíkokra szabdalt színes rongy elhasznált ruhákból kerül ki, ám a pamutszál pakisztáni. — Naponta három, négy méter szőnyeggel készülünk el. A legtöbb időt nem maga a szövés veszi el, hanem az alapanyag előkészítése — jegyzi meg Sólyom Andrásné. — A termelőszövetkezettől havonta ezer forint alapbért kapunk, ehhez jön még a szőtt rongyszőnyeg értékének a fele. Ha az őszi mezőgazda- sági munkákkor szükség lesz ránk, addig pihenni hagyjuk a szövőszéket. Az előzetes „piackutatás” szerint sokan érdeklődnek a vajai rongyszőnyeg iránt, hiszen a modern lakásokban is szép, mutatós. Tehát nemcsak élettel telt meg Vaján a tájház, de egy hagyományos népi textília lehet újra jelen mindennapjainkban. Fekete kerámiák Színes szőttesek r Izlésformólós és nívódíj Hímzőcsoport a konzervgyárban Bár a férfiak között is akadnak olyanok, akik kedvtelésből varrnak, horgolnak — magam is láttam férfikéz készítette finom csipkehorgolást, hímzett térítőt —, azért a hímzés, varrás, stb„ mint a ház körüli teendők egyike, mindig is női munka volt. Megtanulják a kislányok az édesanyjuktól, esetleg az iskolában. A lányok-asszonyok többsége szívesen tölti szabad idejét ezzel a kellemes elfoglaltsággal, éppen ezért volt meglepő, amit Porteleki Sándométól, a Nyíregyházi Konzervgyár hímző csoportjának egyik tagjától hallottunk. — Nem szerettem varrni. Még a kötelező iskolai munkába is az édesanyám segített be annak idején. Persze, dicséretet kaptam érte, de soha nem tudtam megszeretni. Aztán egyszer csak valami változás történt.. , A változás: a nyíregyházi városi művelődési központban jií- szítöműyésa«ti__slúdió alakult, melyfíSk hatására a "ihegyeszék- hely több üzemében kezdték megszervezni a kézimunkaköröket. A konzervgyári kör tíz-aia=_ pító taggal csaknem tíz éve jött létre. Eleinte egymás munkájával ismerkedtek, mindenki hozta a foglalkozásokra az ötleteket, meg az éppen készülő kézimunkákat, aztán elkezdődött a módszeresebb program. Feldolgozták a magyar népi hímzéskultúra jellemző motívumait, aztán ezzel párhuzamosan tanulmányozták a többi díszítő- művészeti ág jellegzetességeit is. Közös kirándulásokon nézték meg a hires népi műemlékeket, megismerkedtek a népi építészet és viselet, a fazekasság, a faragások stb. tájegységenként különböző jegyeivel. Emlékezetesek a városi stúdió gyűjtőútjai, melyeken ismereUen mintákra bukkantak, régi ruhadarabokon, ládafiában foszladozó textilekre. Ezeket megmentették, s ma már korszerű tárgyakon élnek tovább a minták. A csoport szervezése körüli lelkesedés magával ragadta azokat a lányokat, asszonyokat — így Porteleki Sándomét is —, akiknek korábban eszükbe sem jutott volna kiállításra, pályázatra jelentkezni, csak csodáiéi voltak a szép, Ízléses kézimunkának. Rendszeressé vált az összehangolt munka, felosztották maguk között, hogy egy-egy kollekció elkészítéséből ki milyen részterületet vállal: egyikük varrta a térítőt, a másik a párnát stb. Több ilyen összeállítással pályáztak már országos népművészeti kiállításokon. A legutóbbin a beregi keresztszemes pávamintás összeállítás, amely 12 darabból áll, nívódijat kapott. Most pedig, az idei pályázaton újabb.sikerek születtek Az úrihlmzéses összeállításra arany oklevelet nyert a csoport, a saját gyűjtésű keresztszemes garnitúrára pedig bronz oklevelet. Időközben többen megváltak a gyártól, vagy a csoporttól, jelenleg is aktívan dolgozik az alapítók közül Porteleki Sándomén kívül Kovács Imréné, Sánta Jó- zsefné, Mazák Gvörgyné és Ke- menesi Tiborné. Hetenként egyszer tartanak foglalkozásokat a VMK-stúdióban. ahol a hagyományok ápolása mellett az ízlés formálásáért is eredményesen dolgoznak. |Jfl VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. július 26. Q Rongyszőnyeg Vajáról
