Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
1981. július 19. o Régen sem volt könnyű! Dessewffy József és Kazinczy Ferenc levelezése a házasságról Divatos dolog manapság a házasság válságáról beszélni. írni. A szépirodalom mellett, amelyik legfeljebb vonzó vagy visszataszító eseteket mutat be, a szakirodalom igyekszik emberhez méltó együttélés kialakításához segítséget adni. Csakhogy a probléma — mint ahogy a házasság is — nem új. Bizonyításul a múlt század elejéről idézünk két jóbarát egymásnak írt leveleiből. Gróf Dessewffy József szabolcsi főnemest őszinte meghitt barátság fűzte a magyar nyelvújítás koronázatlan királyához, Kazinczy Ferenchez. Leveleikben nemcsak politikáról, tudományról, gazdálkodásról, hanem házasságuk legrejtettebb titkairól is írtak. Bizony szokatlan gratuláló levelet küldött a még nőtlen Dessewffy az újdonsült férj Kazinczynak: „Aki körülnézi magát a világban, látja, hogy igen kevés házasság van 6, 7 esztendő múlva unalom vagy Ízetlenség nélkül." Az okokat kutatva az ifjú gróf a házasulandók éretlenségét találta legelső hibának. Az elkapkodott választás helyett azt tanácsolja, hogy „anélkül hogy ideálékat hajházó Aegyék valakk válasszon ha házasodni akar, és nem mindegy, Czudar Katát vagy Finnyás Erzsókot veszi-e Bohó István magának feleségül. Bolond Józsi válogat, de Okos Ferenc választ a fejérnép között." A párválasztás régen sem volt könnyű, bár tagadhatatlan, a szülők ezt legtöbbször maguk döntötték el. de ha mégsem így történt, akkor néha évekig kellett várni a boldogító igen kimondására. Szerencsés volt az a pár, amelyik egymásnak és a szülőknek is megfelelt, de még ekkor is legalább fél évet várhattak az esküvőre, mert ennyi időre szükség volt a „mennyegző-készületekre’', aminek fontos része volt, hogy a vénasszonyok, kisasszonyok és a család bennfentesei mindent jól összezavartak, tele torokkal terjesztették, hogy sok kérője van és volt a kisasszonynak. Milyen házasságok köttettek így? Dessewffy véleménye szerint „Mai nap majd minden házasság ... merő alku". Az ő házassága Sztáray Laurával azonban mentes volt ezektől a buktatóktól. Még egybekelésük előtt megfogalmazta, hogy mit kíván tőle, és ez nem volt kevesebb, mint: „Hazáját férjénél még jobban szeresse, a jó ebéd előtt jól gazdálkodjon ... mind egyék, mind szólják az asztalnál szája, De rossz csúf hírt másról sohase beszéljen, Dolgokat említsen, és ritkán ítéljen Délután küldjön ki engem a mezőre Kérjen hogy vigyázzak rétre s az erdőre." A gondos háziasszony ezek után szánhatott néhány órát saját magára is. Dessewffy azt szerette volna, hogy felesége derűs, jókedvű legyen mindig, mert boldogtalan élőt nem tűrt maga mellett, kivált ha szereti vagy szerette." Dessewffy né dicséretét Kazinczy fogalmazta meg. Ö „urának nemcsak a szerelem legboldogabb óráiban van boldo- gítására, hanem a lélek concepcióiban is osztozik vele." A nők helyzetét, számos gondjukat megnövekedett családjukban figyelmen kivül hagyták. A gyermekáldást is saját di1 csőségükként könyvelték el. A családtervezés korában idegenkedve olvassuk Kazinczy sorait: „Én öt esztendő alatt csak háromnak lettem atyja... de nincs mit szégyenkeznem, mert feleségem ezen öt esztendő olta a mai napig még csak két holnapot töltött úgy, hogy gyermek ne volt volna vagy emlőin vagy kebelében." Dessewffy szép és egészséges gyermekeinek láttán Kazinczy még saját feleségének is elfogadna barátjától gyermeket. Mosoly és visszatetszés nélkül, nem olvashatjuk azt sem, hogy Prónay László egyik lányát is elvinné hozzá, hogy „teremtsen méltó unokát annak a derék embernek." A kiváló ember szaporításának ilyen módját szerencsére akkor sem tartották követendőnek, és nem valószínű, hogy Kazinczyné, Török Sophie grófnő örömmel fogadta volna az efféle fellobbanást a nála húsz évvel idősebb férjétől, aki ugyan országosan ismert költő és tudós volt, de a rang és birtok dolgában mégsem vitte sokra. Kincsestárukban csak a levelek és gyerekek száma nőtt. Csodálkozhatunk-e, ha hat évvel házasságkötésük után megjelent az elégedetlenség. Az egymás iránt érzett megbecsülést, ragaszkodást mütatja azonban, hogy nem ágytól, asztaltól váltak, hanem házasságuk megőrzése, megjavítása következett. A megtartó szeretet örömét, vigaszát évek múltán, rossz termésű nehéz időben fogalmazta meg Kazinczy Ferenc, mintegy, hitet téve a házasság, a család és az őszinte barátság mellett. „Az minden vigasztalásom, hogy ennyi rossz között ismerlek téged (Dessewffyt), s feleségem és négy gyermekeim csendes körében feledhetem néha, amit utálnom kell.” Láczay Magdolna „Az enkerről mondunk véleményt“ Látogatóban Gádor Magdánál és Nagy Sándornál A Művészeti Kislexikonban a következőket olvasom róluk: „Gádor Magda (Budapest, 1924— ): szobrász, Gádor István keramikus leánya. 1949— 54 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Portrékon és kisplasztikákon kívül több köztéri szobrot, térplasztikát készített (Nagykanizsa, Szód. Velence stb.). 1967-ben a Fényes Adolf-teremben volt kiállítása." „Nagy Sándor (Búj, 1923— ): szobrász. 1949—54 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Műveit mészkőből készíti. Közülük több került felállításra köztéren. 1967-ben az Ernst Múzeumban volt kiállítása A Művészeti Kislexikon 1973-ban jelent meg. Azóta sok minden változott a szobrászházaspár életében. Többek között gyakran bemutatkoztak együtt és Nagy Sándort 1979-ben Munkácsy-dij- jal tüntették ki. Pest egyik legszebb részén, a Városliget mellett a Czá- hár András utca 18-as szám alatt Nagy Sándor nyit ajtót. Hamarosan előkerül a ház asszonya is. A lakásban számtalan kép, kisplasztika, kerámia van. A falakat benépesítik Dési Huber, Kmetty, Uitz; a barátok — Almási Gyula, Fügedy Jenő, Pál Gyula, Torok Sándor — festményei, rajzai. Szocialista képzőművészetünk több tragikus sorsú szobrászának — Bokros Birmannak, Gold- mann Györgynek és MészáKÍVÁNSÁGMŰSOR £ wlő adásban sugározta a televízió azt a kívánságműsort, amit híres művészek kérései alapján állítottak össze. A műsorvezető bemutatta a neves személyiségeket — fölöslegesen, hiszen ismert arcokat pásztázott a kamera —, majd felkérte Perc Ador- jón színművészt, hogy mondja el kívánságát. — Sokat töprengtem, mit is kérjek — mondta Perc Adorján —, végül is az első ötletemnél maradtam. — Peter Brook? — kíváncsiskodott a műsorvezető. — Részlet az egyik általa rendezett előadásból? Vagy valamelyik elhunyt társát szeretné, ha felidéznénk? Esetleg egy Karaján-Kon- certet? — No nem — tiltakozott a színész —, ezek túlságosan is szakmába vágó kívánságok lennének, márpedig én most nem dolgozni, hanem szórakozni akarok. Ha úgy tetszik, a művészetek határain túl, valahol a natúr valóságban. Kérem hát, hogy mutassanak be filmen vagy élőben egy esztergályost, ahogy éppen esztergál. — Nem értem... — A műsorvezető arcán döbbenet. — ön ebben az összeállításban egy esztergályost szeretne látni? — Igen, egy esztergályost. És ahogy említettem, munka közben. Mi van ebben olyan különös? Az esztergályos is láthatott már engem különböző szerepekben, most én kívánnék megismerkedni az ö munkájával. Természetesen, ha lehetséges. — Hogyne, hiszen azért kívánságműsor... — törődött bele a műsorvezető —, de amíg előkeressük a filmet ... erre az óhajra ugyanis nem számítottunk ... addig Kiss B. Teodor zeneszerzőt faggatnám a kívánsága felől. — Nehezen hozakodtam volna ezzel elő — mondta Kiss B. Teodor —, de ha már Perc Adorján elkezdte, akkor nekem is lenne egy hasonló jellegű kérésem... Egy kőbányát szeretnék látni, és kicsit bepillantani a kőfejtők munkájába... Ügy emlékszem, volt is erről egy riport, de akkor elfoglaltságom miatt nem tudtam megnézni... Ha most mód lenne rá ... — Van rá mód... —■ A műsorvezető arca olyan, mintha ecettel enné a madártejet. — Majd előkeressük a kőfejtőket is ... Előbb azonban nézzük meg Tar Vendel esztergályosról készített riportunkat,. Perc Adorján kérésére. A filmen Tar Vendel öt percig esztergált. A gép zúgott, a fémforgácsok, megannyi aláhulló „acéltincs”, kunkorodtak, tekergőztek, a munkás arca fénylett az izzadtságtól. A kamera többször mutatta közben Perc Adorján átszellemült tekintetét, ahogy a széken előrehajolva kíváncsian figyeli az esztergályos minden mozdulatát. — Csodálatos volt... — mondta a riport végén —, lenyűgöző mesterségbeli szaktudás...! Esztétikum, harmónia, ritmus...! Bátran ajánlanám némely szakmailag fogyatékos kollégámnak ezt a produkciót... Ezután a kőfejtőkről készült riport következett, majd Csipán Sebestyén író kívánságára a kohászatba látogattak el. Később Pál C. Krisztina textiltervező kérésére egy cukrászüzembe, utána Farsangi Kond szobrász óhajára a tetőfedőkhöz. A műsor további részében szerepeltek még kéményseprők, számítógép-kezelők, traktorosok, marósok, pékek, darukezelők, végül — amolyan programozó attrakcióként —, egy épülő tévétorony szerelőit láthatták a magasban. A nagyon színvonalas, szórakoztató este tanulságait Farsangi Kond foglalta össze. — Csak hálásak lehetünk a televíziónak — mondta —, hogy ebben a másfél órában kicsábított minket az életbe. Régen éreztem már magam ilyen jól. Véleményem szerint többször kéne hasonló kívánságműsorokat rendezni. A következő napokban ömlőitek a nézők levelefT ♦ szóltak a telefonok. A többség sikeresnek, érdekesnek találta az adást, és a mielőbbi megismétlését kérte. Bőven ajánlottak más szakmákat is, amelyek ebben az összeállításban nem szerepeltek. A televízió illetékesei ígéretet tettek a nagy sikerű kívánságműsor megismétlésére, addig is azonban szí- , vés figyelmébe ajánlották a nézők millióinak — a munkahelyeket. Tóth-Máthé Miklós ros Lászlónak — kisplasztikájával, plakettjeivel is találkozhatunk. Aztán Gádor Istvánnak, kortárs magyar képzőművészetünk nagy öregjének a kerámiáival. Mivel Nagy Sándorék műterme a Százados úton van, így csak Magda asszony egy-két terrakottájával, gyermekkori rajz- zaival és Nagy Sándor mészkőbe, márványba, bazaltba, homokkőbe vésett „nyírségi üzeneteivel”, mini parasztportréival ismerkedhettem. A tartózkodó első percek után a tragikus hirtelenséggel elhunyt barátokra, ismerősökre terelődött a szó. Solymár István, Csohány Kálmán és Pál Gyula emléke jár közöttünk. Ez utóbbinál sokáig elidőzünk: Nagy Sándor talán a legjobb barátját vesztette el Pál Gyulában. Annak ellenére, hogy tragikus-szomorú a téma, van ebben valami furcsa derű, harmónia — az élet igenlése. Gádor Magda „viszi” a beszélgetést, majd Nagy Sándor is fokozatosan belelendül; ő egyébként töprengő, csendes ember. — A Lónyai-csatorna partján nőttem fel. Itt láttam meg asszonyaimat, akik a vízben mostak. Magunknak csinált játékaink voltak — rongylabdát rúgtunk, homokvárat építettünk, bújócskáztunk. Búj, nekem olyan nagy volt, hogy gyermekként be sem járhattam. Első mestere Berky Nándor volt a nyíregyházi szabadiskolán, akit Pál Gyulával együtt kiváló mesternek tartottak. — Formabiztonságot tanultam tőle, úgy készített fel a főiskolára, hogy első nekifutásra sikerült bejutnom. Emlékszem, hogy Pátzay mesternek mennyire tetszettek a felvételire készített munkáim. — Pál Gyulával 1949 májusában — Váci András segítségével — kerültünk a főiskola előkészítőjére. A tanév kezdete eißtt a dudari nyári telepen vettem részt, amit Bencze László vezetett. Az előkészítőn Ferenczy Béni volt a tanárom. Az első két évet Mikus Sándornál töltöttem, ekkor ismerkedtem meg feleségemmel, akinek nagyon sokat köszönhetek. Ha nincs Magda, én ma nem vagyok szobrász. Mikus mellett még Kisfaludi Stróbl és Pátzai tanítottak bennünket. A főiskolán Mikus volt a mesterem, de mindig Medgyessy hatáskörében mozogtam. Berky Nándor szavait nem felejtve a Kerepesi temető Medgyessy-síremlékeit kerestem, tanulmányoztam. Egy percre visszatérünk a nyíregyházi szabadiskolához. Megemlíti Diószegi Balázs nevét, aki rajzból korrigált, művészettörténetet, esztétikát tanított. — A nyírségiek közül ábécésorrendben a kövekezők végezték el a főiskolát: Berecz András, Batári László. Övári László, Cs. Nagy András, Pál Gyula, Palicz József. Péter Mihály egy évet, Soltész Albert két évet végzett el. A tehetséges Mitrócsák Miklós, aki máriapócsi volt, ma sem értem, miért nem kezdte el tanulmányait, holott fölvették az Iparművészeti Főiskolára. Sajnos, nem tudom, mi van vele. A főiskola után szétszóródtunk. Végül is Nyíregyházára alig mentek vissza. Cs. Nagy Vácott, Palicz Zalaegerszegen él. A többiek Pesten maradtak. Az utóbbi években már ritkábban találkozunk. A Farkasréti temetőben megkerestem Váci Mihály sírját, ahol Nagy Sándor síremlékével találkozhat az oda zarándokoló. Mészkőoszlop, amelyet benépesítenek a szabolcsi emberek — arcok, fejek, figurák szövevényéből áll össze ez a kompozíció. Hasonlóan, mint a Nyíregyházán felállított Örökváltság-emlék- mű. — Váci Mihály síremlékén azokat az embereket faragtam kőbe, akikért ő élt. A feje felé eső oldalra tanítványait és szüleit faragtam, akiket a legjobban szeretett. Köztéri munkáim egyébként az ország tizennégy helységében találhatók meg. A már említetteken kívül Békéscsabán, Debrecenben, Győrött, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Szegeden és Szolnokon többek közt. Tíz múzeum őrzi munkáimat, így a Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum is. „Nagy Sándor szobrainak a felmenőit Medgyessy Ferenc plasztikájának körében és Szabolcs levegőjében kereshetjük.” — írta Solymár István. „Kőbe vésett grafikái” mint formanyelv a legmegfelelőbb művészi törekvései kifejezésére. e — Mindig a konvenció ellen küzdöttem, mindig a legtöbbre törekedtem. Hitvallásomat vésem kőbe — az emberről mondok (mondunk Magdával együtt) véleményt. — Milyen tervek foglalkoztatják mostanában? — Rákospalota 700. évfordulójára készítek egy szobrot (érdekes, valamikor Nyírpalotának nevezték). Hatfigurás, egyméteres szobor. Magdának kútjait állítják fel Egerben és Budafokon. Keresem a kibontakozás lehetőségét, persze, ehhez feladatok kellenek, amelyek inspirálnának engem is. — Mit üzen haza? — Mondhatom az összes Szabolcsból - elszármazott képzőművész nevében, hogy a szülőföld több figyelmet szentelhetne reánk. Évente legalább egy alkalommal kollektív kiállításra hívhatna bennünket — erre mindenki vállalkozna —, amikor a helybeliekkel együtt szerepelhetnénk. Tarczy Péter KM VASÁRNAPI melléklet Nä^^HRor müve vörösmár ványból a tatai művelődési házban. Nyírségi táj. Krutilla József rajza
