Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-19 / 168. szám

1981. július 19. o Régen sem volt könnyű! Dessewffy József és Kazinczy Ferenc levelezése a házasságról Divatos dolog manapság a házasság válsá­gáról beszélni. írni. A szépirodalom mellett, amelyik legfeljebb vonzó vagy visszataszító eseteket mutat be, a szakirodalom igyekszik emberhez méltó együttélés kialakításához se­gítséget adni. Csakhogy a probléma — mint ahogy a házasság is — nem új. Bizonyításul a múlt század elejéről idézünk két jóbarát egymásnak írt leveleiből. Gróf Dessewffy József szabolcsi főnemest őszinte meghitt barátság fűzte a magyar nyelvújítás koronázatlan királyához, Ka­zinczy Ferenchez. Leveleikben nemcsak poli­tikáról, tudományról, gazdálkodásról, hanem házasságuk legrejtettebb titkairól is írtak. Bizony szokatlan gratuláló levelet küldött a még nőtlen Dessewffy az újdonsült férj Kazinczynak: „Aki körülnézi magát a világ­ban, látja, hogy igen kevés házasság van 6, 7 esztendő múlva unalom vagy Ízetlenség nél­kül." Az okokat kutatva az ifjú gróf a há­zasulandók éretlenségét találta legelső hibá­nak. Az elkapkodott választás helyett azt ta­nácsolja, hogy „anélkül hogy ideálékat hajhá­zó Aegyék valakk válasszon ha házasodni akar, és nem mindegy, Czudar Katát vagy Finnyás Erzsókot veszi-e Bohó István magá­nak feleségül. Bolond Józsi válogat, de Okos Ferenc választ a fejérnép között." A párválasztás régen sem volt könnyű, bár tagadhatatlan, a szülők ezt legtöbbször ma­guk döntötték el. de ha mégsem így történt, akkor néha évekig kellett várni a boldogító igen kimondására. Szerencsés volt az a pár, amelyik egymásnak és a szülőknek is meg­felelt, de még ekkor is legalább fél évet vár­hattak az esküvőre, mert ennyi időre szükség volt a „mennyegző-készületekre’', aminek fontos része volt, hogy a vénasszonyok, kis­asszonyok és a család bennfentesei mindent jól összezavartak, tele torokkal terjesztették, hogy sok kérője van és volt a kisasszony­nak. Milyen házasságok köttettek így? Dessewffy véleménye szerint „Mai nap majd minden házasság ... merő alku". Az ő házassága Sztáray Laurával azonban mentes volt ezek­től a buktatóktól. Még egybekelésük előtt megfogalmazta, hogy mit kíván tőle, és ez nem volt kevesebb, mint: „Hazáját férjénél még jobban szeresse, a jó ebéd előtt jól gaz­dálkodjon ... mind egyék, mind szólják az asztalnál szája, De rossz csúf hírt másról sohase beszéljen, Dolgokat említsen, és ritkán ítéljen Délután küldjön ki engem a mezőre Kérjen hogy vigyázzak rétre s az erdőre." A gondos háziasszony ezek után szánha­tott néhány órát saját magára is. Dessewffy azt szerette volna, hogy felesége derűs, jó­kedvű legyen mindig, mert boldogtalan élőt nem tűrt maga mellett, kivált ha szere­ti vagy szerette." Dessewffy né dicséretét Ka­zinczy fogalmazta meg. Ö „urának nemcsak a szerelem legboldogabb óráiban van boldo- gítására, hanem a lélek concepcióiban is osz­tozik vele." A nők helyzetét, számos gondju­kat megnövekedett családjukban figyelmen kivül hagyták. A gyermekáldást is saját di1 csőségükként könyvelték el. A családterve­zés korában idegenkedve olvassuk Kazinczy sorait: „Én öt esztendő alatt csak háromnak lettem atyja... de nincs mit szégyenkeznem, mert feleségem ezen öt esztendő olta a mai napig még csak két holnapot töltött úgy, hogy gyermek ne volt volna vagy emlőin vagy ke­belében." Dessewffy szép és egészséges gyer­mekeinek láttán Kazinczy még saját feleségé­nek is elfogadna barátjától gyermeket. Mosoly és visszatetszés nélkül, nem olvas­hatjuk azt sem, hogy Prónay László egyik lányát is elvinné hozzá, hogy „teremtsen mél­tó unokát annak a derék embernek." A ki­váló ember szaporításának ilyen módját sze­rencsére akkor sem tartották követendőnek, és nem valószínű, hogy Kazinczyné, Török Sophie grófnő örömmel fogadta volna az ef­féle fellobbanást a nála húsz évvel idősebb férjétől, aki ugyan országosan ismert költő és tudós volt, de a rang és birtok dolgában mégsem vitte sokra. Kincsestárukban csak a levelek és gyerekek száma nőtt. Csodálkozha­tunk-e, ha hat évvel házasságkötésük után megjelent az elégedetlenség. Az egymás iránt érzett megbecsülést, ragaszkodást mütatja azonban, hogy nem ágytól, asztaltól váltak, hanem házasságuk megőrzése, megjavítása következett. A megtartó szeretet örömét, vi­gaszát évek múltán, rossz termésű nehéz idő­ben fogalmazta meg Kazinczy Ferenc, mint­egy, hitet téve a házasság, a család és az őszinte barátság mellett. „Az minden vi­gasztalásom, hogy ennyi rossz között ismerlek téged (Dessewffyt), s feleségem és négy gyermekeim csendes körében feledhetem né­ha, amit utálnom kell.” Láczay Magdolna „Az enkerről mondunk véleményt“ Látogatóban Gádor Magdánál és Nagy Sándornál A Művészeti Kislexikon­ban a következőket olvasom róluk: „Gádor Magda (Budapest, 1924— ): szobrász, Gádor Ist­ván keramikus leánya. 1949— 54 között a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Portrékon és kisplasztikákon kívül több köztéri szobrot, térplasztikát készített (Nagykanizsa, Szód. Velence stb.). 1967-ben a Fé­nyes Adolf-teremben volt ki­állítása." „Nagy Sándor (Búj, 1923— ): szobrász. 1949—54 között a Képzőművészeti Főiskolán ta­nult. Műveit mészkőből ké­szíti. Közülük több került fel­állításra köztéren. 1967-ben az Ernst Múzeumban volt ki­állítása A Művészeti Kislexikon 1973-ban jelent meg. Azóta sok minden változott a szob­rászházaspár életében. Töb­bek között gyakran bemutat­koztak együtt és Nagy Sán­dort 1979-ben Munkácsy-dij- jal tüntették ki. Pest egyik legszebb részén, a Városliget mellett a Czá- hár András utca 18-as szám alatt Nagy Sándor nyit aj­tót. Hamarosan előkerül a ház asszonya is. A lakásban számtalan kép, kisplasztika, kerámia van. A falakat bené­pesítik Dési Huber, Kmetty, Uitz; a barátok — Almási Gyula, Fügedy Jenő, Pál Gyula, Torok Sándor — fest­ményei, rajzai. Szocialista képzőművészetünk több tra­gikus sorsú szobrászának — Bokros Birmannak, Gold- mann Györgynek és Mészá­KÍVÁNSÁGMŰSOR £ wlő adásban sugározta a televízió azt a kí­vánságműsort, amit híres művészek kérései alapján állítottak össze. A műsorvezető bemutatta a neves személyiségeket — fö­löslegesen, hiszen ismert ar­cokat pásztázott a kamera —, majd felkérte Perc Ador- jón színművészt, hogy mondja el kívánságát. — Sokat töprengtem, mit is kérjek — mondta Perc Adorján —, végül is az el­ső ötletemnél maradtam. — Peter Brook? — kí­váncsiskodott a műsorveze­tő. — Részlet az egyik általa rendezett előadásból? Vagy valamelyik elhunyt társát szeretné, ha felidéznénk? Esetleg egy Karaján-Kon- certet? — No nem — tiltakozott a színész —, ezek túlságo­san is szakmába vágó kí­vánságok lennének, márpe­dig én most nem dolgozni, hanem szórakozni akarok. Ha úgy tetszik, a művésze­tek határain túl, valahol a natúr valóságban. Kérem hát, hogy mutassanak be fil­men vagy élőben egy eszter­gályost, ahogy éppen eszter­gál. — Nem értem... — A műsorvezető arcán döbbe­net. — ön ebben az össze­állításban egy esztergályost szeretne látni? — Igen, egy esztergályost. És ahogy említettem, mun­ka közben. Mi van ebben olyan különös? Az esztergá­lyos is láthatott már engem különböző szerepekben, most én kívánnék megis­merkedni az ö munkájával. Természetesen, ha lehetsé­ges. — Hogyne, hiszen azért kívánságműsor... — törő­dött bele a műsorvezető —, de amíg előkeressük a fil­met ... erre az óhajra ugyanis nem számítot­tunk ... addig Kiss B. Te­odor zeneszerzőt faggatnám a kívánsága felől. — Nehezen hozakodtam volna ezzel elő — mondta Kiss B. Teodor —, de ha már Perc Adorján elkezdte, akkor nekem is lenne egy hasonló jellegű kérésem... Egy kőbányát szeretnék lát­ni, és kicsit bepillantani a kőfejtők munkájába... Ügy emlékszem, volt is erről egy riport, de akkor elfoglaltsá­gom miatt nem tudtam megnézni... Ha most mód lenne rá ... — Van rá mód... —■ A műsorvezető arca olyan, mintha ecettel enné a ma­dártejet. — Majd előkeres­sük a kőfejtőket is ... Előbb azonban nézzük meg Tar Vendel esztergályosról ké­szített riportunkat,. Perc Adorján kérésére. A filmen Tar Vendel öt percig esztergált. A gép zú­gott, a fémforgácsok, meg­annyi aláhulló „acéltincs”, kunkorodtak, tekergőztek, a munkás arca fénylett az iz­zadtságtól. A kamera több­ször mutatta közben Perc Adorján átszellemült tekin­tetét, ahogy a széken előre­hajolva kíváncsian figyeli az esztergályos minden mozdulatát. — Csodálatos volt... — mondta a riport végén —, lenyűgöző mesterségbeli szaktudás...! Esztétikum, harmónia, ritmus...! Bát­ran ajánlanám némely szakmailag fogyatékos kol­légámnak ezt a produkci­ót... Ezután a kőfejtőkről ké­szült riport következett, majd Csipán Sebestyén író kívánságára a kohászatba látogattak el. Később Pál C. Krisztina textiltervező kéré­sére egy cukrászüzembe, utána Farsangi Kond szob­rász óhajára a tetőfedőkhöz. A műsor további részében szerepeltek még kémény­seprők, számítógép-kezelők, traktorosok, marósok, pé­kek, darukezelők, végül — amolyan programozó att­rakcióként —, egy épülő té­vétorony szerelőit láthatták a magasban. A nagyon színvonalas, szórakoztató este tanulsá­gait Farsangi Kond foglalta össze. — Csak hálásak lehetünk a televíziónak — mondta —, hogy ebben a másfél órában kicsábított minket az életbe. Régen éreztem már magam ilyen jól. Véle­ményem szerint többször kéne hasonló kívánságmű­sorokat rendezni. A következő napokban ömlőitek a nézők levelefT ♦ szóltak a telefonok. A több­ség sikeresnek, érdekesnek találta az adást, és a mielőb­bi megismétlését kérte. Bő­ven ajánlottak más szakmá­kat is, amelyek ebben az összeállításban nem szere­peltek. A televízió illetékesei ígé­retet tettek a nagy sikerű kívánságműsor megismétlé­sére, addig is azonban szí- , vés figyelmébe ajánlották a nézők millióinak — a mun­kahelyeket. Tóth-Máthé Miklós ros Lászlónak — kisplaszti­kájával, plakettjeivel is talál­kozhatunk. Aztán Gádor Ist­vánnak, kortárs magyar kép­zőművészetünk nagy öregjé­nek a kerámiáival. Mivel Nagy Sándorék műterme a Százados úton van, így csak Magda asszony egy-két terra­kottájával, gyermekkori rajz- zaival és Nagy Sándor mészkő­be, márványba, bazaltba, ho­mokkőbe vésett „nyírségi üzeneteivel”, mini paraszt­portréival ismerkedhettem. A tartózkodó első percek után a tragikus hirtelenséggel el­hunyt barátokra, ismerősökre terelődött a szó. Solymár Ist­ván, Csohány Kálmán és Pál Gyula emléke jár közöttünk. Ez utóbbinál sokáig elidő­zünk: Nagy Sándor talán a legjobb barátját vesztette el Pál Gyulában. Annak ellené­re, hogy tragikus-szomorú a téma, van ebben valami fur­csa derű, harmónia — az élet igenlése. Gádor Magda „viszi” a beszélgetést, majd Nagy Sándor is fokozatosan belelendül; ő egyébként töp­rengő, csendes ember. — A Lónyai-csatorna part­ján nőttem fel. Itt láttam meg asszonyaimat, akik a vízben mostak. Magunknak csinált játékaink voltak — rongylab­dát rúgtunk, homokvárat épí­tettünk, bújócskáztunk. Búj, nekem olyan nagy volt, hogy gyermekként be sem járhat­tam. Első mestere Berky Nándor volt a nyíregyházi szabadis­kolán, akit Pál Gyulával együtt kiváló mesternek tar­tottak. — Formabiztonságot tanul­tam tőle, úgy készített fel a főiskolára, hogy első nekifu­tásra sikerült bejutnom. Em­lékszem, hogy Pátzay mes­ternek mennyire tetszettek a felvételire készített mun­káim. — Pál Gyulával 1949 má­jusában — Váci András se­gítségével — kerültünk a fő­iskola előkészítőjére. A tan­év kezdete eißtt a dudari nyá­ri telepen vettem részt, amit Bencze László vezetett. Az előkészítőn Ferenczy Béni volt a tanárom. Az első két évet Mikus Sándornál töltöt­tem, ekkor ismerkedtem meg feleségemmel, akinek nagyon sokat köszönhetek. Ha nincs Magda, én ma nem vagyok szobrász. Mikus mellett még Kisfaludi Stróbl és Pátzai tanítottak bennünket. A fő­iskolán Mikus volt a meste­rem, de mindig Medgyessy hatáskörében mozogtam. Ber­ky Nándor szavait nem fe­lejtve a Kerepesi temető Medgyessy-síremlékeit keres­tem, tanulmányoztam. Egy percre visszatérünk a nyíregyházi szabadiskolához. Megemlíti Diószegi Balázs nevét, aki rajzból korrigált, művészettörténetet, esztéti­kát tanított. — A nyírségiek közül ábé­césorrendben a kövekezők végezték el a főiskolát: Be­recz András, Batári László. Övári László, Cs. Nagy And­rás, Pál Gyula, Palicz József. Péter Mihály egy évet, Sol­tész Albert két évet végzett el. A tehetséges Mitrócsák Miklós, aki máriapócsi volt, ma sem értem, miért nem kezdte el tanulmányait, hol­ott fölvették az Iparművésze­ti Főiskolára. Sajnos, nem tu­dom, mi van vele. A főiskola után szétszóródtunk. Végül is Nyíregyházára alig mentek vissza. Cs. Nagy Vácott, Pa­licz Zalaegerszegen él. A többiek Pesten maradtak. Az utóbbi években már ritkáb­ban találkozunk. A Farkasréti temetőben megkerestem Váci Mihály sírját, ahol Nagy Sándor sír­emlékével találkozhat az oda zarándokoló. Mészkőoszlop, amelyet benépesítenek a szabolcsi emberek — arcok, fejek, figurák szövevényéből áll össze ez a kompozíció. Ha­sonlóan, mint a Nyíregyházán felállított Örökváltság-emlék- mű. — Váci Mihály síremlékén azokat az embereket farag­tam kőbe, akikért ő élt. A feje felé eső oldalra tanítvá­nyait és szüleit faragtam, aki­ket a legjobban szeretett. Köztéri munkáim egyébként az ország tizennégy helysé­gében találhatók meg. A már említetteken kívül Békéscsa­bán, Debrecenben, Győrött, Hódmezővásárhelyen, Kecs­keméten, Szegeden és Szolno­kon többek közt. Tíz múze­um őrzi munkáimat, így a Nemzeti Galéria, a Petőfi Iro­dalmi Múzeum is. „Nagy Sándor szobrainak a felmenőit Medgyessy Ferenc plasztikájának körében és Szabolcs levegőjében keres­hetjük.” — írta Solymár Ist­ván. „Kőbe vésett grafikái” mint formanyelv a legmegfe­lelőbb művészi törekvései ki­fejezésére. e — Mindig a konvenció el­len küzdöttem, mindig a leg­többre törekedtem. Hitvallá­somat vésem kőbe — az em­berről mondok (mondunk Magdával együtt) véleményt. — Milyen tervek foglalkoz­tatják mostanában? — Rákospalota 700. évfor­dulójára készítek egy szob­rot (érdekes, valamikor Nyír­palotának nevezték). Hatfigu­rás, egyméteres szobor. Mag­dának kútjait állítják fel Egerben és Budafokon. Kere­sem a kibontakozás lehetősé­gét, persze, ehhez feladatok kellenek, amelyek inspirál­nának engem is. — Mit üzen haza? — Mondhatom az összes Szabolcsból - elszármazott képzőművész nevében, hogy a szülőföld több figyelmet szentelhetne reánk. Évente legalább egy alkalommal kol­lektív kiállításra hívhatna bennünket — erre mindenki vállalkozna —, amikor a helybeliekkel együtt szerepel­hetnénk. Tarczy Péter KM VASÁRNAPI melléklet Nä^^HRor müve vörösmár ványból a tatai művelődési házban. Nyírségi táj. Krutilla József rajza

Next

/
Thumbnails
Contents