Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-14 / 138. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Fehér Józseffel, a nyíregyházi Ságvári Tsz pártvezetősége titkárával a hétköznapokról Kedves Dula László! Örömmel és egyetértéssel olvastam a szerkesztőségünk címére küldött levelének azt a részét, melyben szülőföldjéhez, különösen a szatmári tájhoz való ragaszkodásáról ír. Megjegyzi többek között, hogy 30 éve került el Csegöldről. „Ha csak Szabolcs-Szatmárt emlegetik valahol, rögtön felderül az arcom, érdekel a dolog, örülök, ha hallom, milyen sikereket érnek el az ottani dolgos emberek. De együtt érzek Szatmár népével a gondok, kudarcok esetén is.” — írja kedves sorait, majd így vált egészen más hangra: „Sajnos vannak nagyon elszomorító jelenségek is. Kezembe került egy képeslapunk, amelyiknek belső oldalán a Felső-Tisza-vidék Szentendrén cím alatt közli azoknak a pótolhatatlan épületeknek a fényképét, amit Szabolcs-Szatmár megye tervszerű kifosztása, a még meglévő műemlékeinek elhurcolása képez. Szomorú, hogy a Kelet-Magyarország írói gárdájából senki nem akadt, aki szót emelne az ilyen gyászos intézkedés ellen ... (itt lapba nem illő megjegyzések következnek, majd így folytatja)... egy ember nem akadt, aki megkongassa a vészharangot?” Vészharangot tényleg nem kongattunk, mert nincs rá szükség. Levelének elítélő hangvételét csupán annak tulajdonítom, hogy nem lehet rendszeres olvasója lapunknak, különben emlékezne az abban megjelent írásokra. Többek között Koroknay Gyula képpel illusztrált műemléksorozatára, a helyi múzeumi szakemberek és lapunk munkatársainak megszámlálhatatlan írására. Ennek a levélnek a terjedelme nem lenne elég az utóbbi öt évben ilyen témában írt cikkek címeinek a felsorolására sem. De ne csak általában beszéljek, hadd idézzek a „Múltunk jövőjéről” címmel dr. Erdész Sándorral, a Sóstói Múzeumfalu igazgatójával készült interjúból (megjelent 1980. okt. 19-én): „A hivatalos jegyzékben 37 népi műemléket tartanak számon megyénkben. Ha jól összeszámoljuk, akkor még körűikéiül ' 200 oly ah épüfefet találunk,"' ~ ’ melyek megérdemelnék, hogy megmentsük.” Tehát akadt olyan cikk, amely bírál, félti a meglévő kincseket, de ebből az is kitűnik, hogy Szabolcs- Szatmár értékeinek csak egy töredékét vitték el Szentendrére, tehát nem fosztották ki megyénket. A kifosztásról különben hadd szóljon a szakember, Erdész Sándor: „Sokan csodálkoztak azon, amikor bejelentettük, hogy Szabolcs-Szatmár, megelőzve más, gazdagabb megyéket, szabadtéri néprajzi múzeumot akar létesíteni. Éppen a régi szegénység kény- szerített bennünket — igen rossz anyagból készültek errefelé a házak. Döngölt föld, fecskerakásos fal, legjobb esetben vályog, nádfedés, szalma, vagy gyékénytető — ezeket eredeti helyükön nem lehetett volna fenntartani. Ezért szorgalmaztuk a múzeumfalu építésének megkezdését. így népi műemlékeink egy része mégiscsak megmaradt. Bár Szentendrére még többet elvittek volna!” Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy minden kis településen múzeumot alakítsunk, a nem időtálló döngölt földből, sárból épült, szalmatetős házakból. A benne élőket sem kényszeríthetjük arra, hogy korszerűtlen, tenyérnyi ablakos, földes padlózatú házakban lakjanak. Az említett, már gondozásba vett 37 népi műemlék nem kevés, de bizonyára ez a szám még növekszik. A valóságtól azonban nem rugaszkodhatunk el, különösen nem, amikor bölcsőde-, óvoda- és iskolaépítési gondjaink vannak. Államunk sok tíz milliót költött már Szabolcs- Szatmárban műemlékeink és népi műemlékeink helyreállítására, megmentésére. Hogy csak néhányat említsek, különböző tájházak mellett a túristvándi vízimalom, a tarpai szárazmalom, a szatmár- csekei kopjafás temető, a fazsindelyes harangtornyok és így tovább. Levelét ezekkel a sorokkal fejezi be: „Nézze meg az a szentendrei skanzent, akinek kőből van a szíve, és nem szakad meg a szülőföldje e kitépett darabja láttán”. Mi úgy tudjuk, milliók gyönyörködnek ott, a szép megyénk kincseiből odakerült néhány jellegzetes műemlékben. Olyan milliók, akik nem biztos, hogy eljuthatnának e tájra. Reméljük, továbbra is hű propagálója lesz Szabolcs- Szatmár értékeinek és megváltozik a véleménye. £ Hogy érzi magát egy párttitkár 1981 nyarán? — Nem tagadva a gondjainkat: jól. Nagyon nehéz mezőgazdasági év után, amikor igen nagy volt az elmaradás az őszi munkában, sikerült magunkat utolérni. Nem kis gond után vagyunk, s most a 24. órában érkezett eső. is reményekre ad okot. Ügy érzem, hogy a pártélet is felpezsdült! A májusi taggyűléseken olyan izgalmas kérdést tárgyaltunk, mint a társadalmi tulajdon védelme. Ehhez tartozik, hogy nálunk a múlt évben négy tagot kellett kizárni azért, mert a közöshöz nyúlt. Ezért is volt lényeges a mostani eszmecsere, mert nem közömbös, mit mondanak, mit javasolnak, hogyan reagálnak a kommunisták erre a témára. Örülök annak, hogy a legaktívabb ez a taggyűlés volt. Sokan szóltak hozzá, javaslatokat is tettek, amiknek a lényege, hogy a gazdasági vezetés a jövőben még csak lehetőséget se adjon a közös eltulajdonítására. Jó volt hallani, hogy az emberek mindinkább a sajátjukként kezelik a szövetkezetei. Ide kapcsolható egy másik aktuális napirend: milyen legyen egy alapszervezeti taggyűlés szerepe, tartalma? Ezt is megvitatta egy alapszervezetünk, s igen jó úton indult el, amikor felhívta a vezetőséget, hogy ne csak a taggyűléseken, hanem a munkában, menet közben is beszélgessenek velük a tsz életéről, egyéni ügyekről, a politikáról. Q Miként értik azt, hogy a politikáról? — A szó legtágabb értelmében. Ebbe minden beletartozik. A munkahelyi légkör, maga a munka, annak értékelése, elismerése. És természetesen a nagypolitika, hiszen annak ismerete nélkül nem dolgozhatunk jól. A Hogyan kapcsolódhat egy tsz-tag a nagy- politikába? — Amikor az ember felébred és fél ötkor bekapcsolja a rádiót, máris benne van. Este bekapcsolja a tévét, lapozza az újságot —r, tulajdonképpen a nagypolitikával kelünk és, fekszünk. De azért — ha a tsz városi is — a mi tagságunk külterületen él és ez eleve meghatározó. Itt kevesebb idejük jut az embereknek az úgynevezett tömegkommunikációval való ismerkedésre. Az embereknek rengeteg az otthoni dolguk, a háztáji művelése, a jószág, s ez a rádió- és a tévéhallgatás sokszor csupán belehallgatás, az újság- olvasás olykor csak belelapozás, amikor a történéseket nem értékelik, legalábbis nem alaposan. Ezt sok beszélgetésen tapasztaljuk. Érezzük, hol van a rés az ismeretekben, például a külpolitikában, amelyből tudnak is valamit — mint például a lengyel események — de sajnos itt kapjuk a legtöbb kérdést is. 0 Baj az, ha sokat kérdeznek? — Ezt csak arra mondtam, hogy kell a beszélgetés, sőt sokkal több kell. Éppen ezért határoztuk el, hogy a jövőben nem csupán válaszolunk, de kérdezünk is: mit szólnak egy-egy eseményhez, hogyan látják a világot a dohánykapálásnál, a szamócaszedésnél. Jobb a helyzet a hazai ügyeknél, mert a népgazdaság kérdései igen komolyan foglalkoztatják tagságunkat. Természetes ez, hiszen közvetlenül érint mindenkit, és még inkább fontos, hogyan tudunk mi a népgazdaság egészéhez kapcsolódva dolgozni. A nagyfokú érdeklődésnek ugyancsak megvan az oka. Három év alatt öt szakszövetkezet egyesült velünk, a nyugdíjasokkal és járadékosokkal ezeregyszáz új tagunk jött, akik azelőtt tulajdonképpen egyéni gazdák voltak. Az eddig a tsz-ben töltött idejük igazolt valamit: nehezen szánták rá magukat a belépésre — mondhatnám, féltek is tőle —, de most már látják, hogy ennek nem volt alapja. Idén is 15—20 ember kéri a felvételét a tsz-be, hiszen stabil a közös és biztos egyéni jövedelemre számíthatnak. És most kell bepótolni az addig kiesett ismereteket is, most kell beilleszkedniük a nagyobb közösségbe. A Érdekes téma — egy külön írást felölelő téma — lehetne csupán a beilleszkedés. Miben jellemezhetné röviden a pozitív jegyeit? — Mind több olyan kedvező jelet tapasztalunk, amelynek csak örülhet az ember. Most egy hete volt a közgyűlésünk, amelyen felállt egy nemrégiben belépett bácsi és arról beszélt, hogy nem tudja jó szemmel nézni, milyen kárt tesznek a közös területén a környéken legeltető egyéni juhászok. Kérte, tegyünk valamit. De egyetlen olyan fórumunk sincs, ahol a tsz gazdálkodásáról ne esne bőven szó és hány példa bizonyít még! Többek között, hogy az elmúlt évben elég kevés volt á dohányszárító kapacitás. Más vidékre kellett vinni a termést, éjszakába nyúlóan, meg szombaton és vasárnap is ott maradtak az emberek dolgozni. A paradicsom ültetésénél még sötétben is dolgoztak a géppel. Pedig mindenki tudja, hogy mennyi esti munka várja őket otthon. Hogy mindez minek köszönhető? Talán annak, hogy nyíltan beszélünk a gondjainkról és ezek után már szükségtelen a parancs, az utasítás. ^ Ezt csak elismerni lehet, de kíváncsi lennék, mennyiben érti a parasztember a szövetkezet és a népgazdaság viszonyát? — Annyiban mindenképpen, hogy tudja, mi a népgazdasági elvárás tőlünk, mert azt mindig hozzátesszük, hogy mit kell tennünk, hogy ennek az elvárásnak is megfeleljünk. Nem értik a politikai gazdaságtan szakosítót végzettek szintjén a jelent és a jövőt, ez nem is várható el tőlük. De az sem közömbös, hogy annyiban igen, amennyiben az ő munkájuk a kisebb vagy nagyobb egészbe belejátszik. Tudják, hogy felelősek a rájuk bízott eszközökért, munkájuk minőségéért, egymás segítéséért. Hiszen a munka kapcsolt folyamat. És, hogy ezt tudják, ez nagyon jó dolog. 0 Feltétlenül, azonban az élet dolgai nem maradhatnak kívül a tsz portáján, és különösen nem a háztartásokén ... — Ha az ország gazdasági nehézségeire gondol, akkor erre azt mondhatom: én csak olvasmányokból ismerem a múltat, a parasztság nehéz helyzetét, de azt tudom, hogy össze se lehet hasonlítani az akkori, meg a mai viszonyokat. Ezt egyébként ma már minden tagunk kitűnően tudja. Igaz, hogy nemcsak a múlttal hasonlítanak, hanem a korábbi évekkel is, amikor mondjuk még jóval olcsóbb volt a benzin, a műtrágya, a permet- szer, mint most. Nem mondhatnám, hogy örülnek neki, és hogy nálunk már nem gondolkodnak úgy: legyen az én termékem ára magas és másoké — amit veszek — alacsony. De azt hiszem, addig a felismerésig már eljutottak, hogy megértik: ezek az árak nem azért emelkednek, mert a kormány-bal lábbal kelt fel, amikor elhatározott egy árintézkedést. Felvetődnék azért .itt is a miértek. arnelypk,et .eddig njfig (tudtunk jn^gy^áznj. Nem utolsósorban azzal’ hogy ebbe a mi munkánk is belejátszik. Abban, hogy olcsóbb legyen a kőolaj, mi nem tudunk segíteni, de az, hogy úgy legyen olcsóbb, hogy takarékoskodunk vele, már a mi dolgunk. A pártvezetőség kérésére ezen is gokat gondolkodtak az emberek és ma már évente egymilliós értékű energiát takarítottunk meg, és ez hamarosan újabb 2—3 millióval növekedhet. Amit nehezen tudunk megmagyarázni, hogy az általunk megtermelt cikkeket a piacon aránytalanul drágán látják viszont a tagjaink, mert menet közben rak rá a kereskedelem magas haszonkulcsot... A Ez már egy úgynevezett kényes kérdés. Találkoznak-e hasonlókkal a tagság körében? — A kül- és belpolitika területén — és ezt jólesik kimondani — nem. Annál többel a saját portánkon. Ami közvetlenül a tagságot foglalkoztatja, az mindig két nagy kérdés- csoport. Az egyik a folyamatos munkalehetőség, a másik a közösből származó jövedelem. Nem volt olyan pártrendezvény, nőgyűlés, ahol ez elő ne jött volna. Igaz, a megoldás nem könnyű, és bár sok lépést tettünk, még mindig nem eleget. Ezen gondolkozik most is a tsz-vezetés. Tojás-, illetve zsírcsomagolással akarjuk lekötni holtidőben az asszonyokat, és máson is gondolkodunk. A bérkérdés inkább a gépműhelyekben dolgozóknál téma. Itt van mondjuk a differenciált bérezés. Még mindig nagyon nehezen tudunk munka és munka között különbséget tenni. Már csak azért is, mert ezt a különböző brigádok idegenkedve fogadják. Ügy vélik, hogy ember és ember között tesznek ezzel különbséget. Nem meri még mindenki vállalni az ütközést, a korszerű szocialista bérezést még nem tudjuk elfogadtatni. 4) És ilyenkor mennek a panaszok? — Igen. Például, hogy miért magasabb X bére, mint Y-é, aki pedig már régebben itt dolgozik a tsz-ben. Még párttag is van, aki ezzel érvel. És nem igen tudjuk velük megértetni a lényeget. A mi legfontosabb feladatunk — egyben hibánk is, hogy hosszú évekig elhanyagoltuk ezt a témát —, hogy állandóan magyarázzuk, napirenden tartassuk ezt a kérdést, mert enélkül nem tudunk előbbre jutni. Különösen fontos megértetni a párttaggal, hogy a párthoz való tartozás nem jár előnyökkel, de példamutató magatartást kíván minden területen. A Vagyis a tudat formálása a legfontosabb w terepük? — Mindegyikőnktől magasabb az elvárás manapság, s itt nem nélkülözhető a sokoldalú műveltségre való törekvés. Az, hogy a tsz-tag is olvasson, hallgasson ismeretterjesztő előadást, járjon színházba, moziba, szakmai, politikai, s egyéb jellegű tanfolyamokra, iskolákba. Sajnos, még mindig nem tudjuk elérni, hogy itt megfelelő legyen a részvétel, az aktivitás. Többet kell tennünk. Vannak jó példáink, amelyek mutatják, hogy lehet. Láttam már fóliasátrakban dolgozó asszonyokat rádión fontos eseményeket hallgatni, érdekelte is őket. Van alapszervezetünk, ahol megoldották az olvasást, a zene- hallgatást, serkentették a szenvedélyes vitákat, de általában nem ez a* helyzet. Kihelyezett könyvtáraink kihasználatlanok, a színházi előadások látogatottsága sem a megkívánt. A pártoktatásban is sok a lehetőségünk filmmel, színes élményekkel, vetélkedőkkel fűszerezni a tanulást. ű* Fehér elvtárs azt mondta, hogy a tsz- ben a politikát bizalom kíséri. Ezt sokszor elmondjuk általában, de konkrét helyzetekben is ez érvényes? — A légkör, a bizalom csakis konkrét helyzetekben mérhető. Akkor például, amikor a százhektáros gépi művelésre vetett borsónkat kézzel kaszálták és nyűtték a vízben az emberek. És ilyen példa nem egy van. A És az iménti példa, miszerint a párttag egyetért a határozatokkal, de amikor ki kell állni értük ... ? — Ez nem jelenti, hogy a mi párttagságunk egésze nem áll ki a politika helyi megvalósításáért. Amire céloztam, azok kivételek és abból következnek, hogy egy-egy párttagunk egyéni érdeke ütközik olykor a kisebb, vagy nagyobb közösségével, árnál, bérnél, a közösért való nagyobb áldozatvállalásnál. Nem mindig tudjuk megértetni, hogy többet csak akkor kaphat az egyén, ha többet is nyújt a közösnek. Nemrég megkérdezték, hogy a mezőgazdaság dolgozói miért nem érdemesek az ötnapos munkahétre? Holott itt árról van szó, . hogy. a mi munkánk sajátos. Amikor megérett a meggy, hiába van 'szombat, le'kell': Szedni. EZ- is mutatja, Hogy mindennap alapkérdésekkel is kell foglalkozni. Azért jókat is mondhatnék, nem is keveset. Például: a tsz-eknél örök vita a tervezés. Gondolom nem kell magyarázni, hány helyen terveznek manapság is lazán, hogy azt teljesítve prémiumot, elismerést kaphassanak. Nálunk a terv szoros, csak szorgalmas munkával teljesíthető és ezt párttagságunk, tagságunk egyetértésével készítjük, hajtjuk végre. Magasabbra tettük a munka mércéjét, ugyanakkor nagy gondot fordítunk az emberre, a bánásmódra, a környezetre is. £ Milyennek ítéli meg a fegyelmet? — Nagyon is kielégítőnek. Még akkor is, ha van, aki megissza a féldecijét, nem használja ki a munkaidőt az órabéres munkában. A Mi az, ami a tsz-ben bosszantja az em- ^ bereket? — Ha mondjuk elcsurgatják a szemet a teherautóról, ha a tanyai boltban nem kapnak igényesebb árukat, vagy ha nem akkor nyit a bolt, amikor az embereknek idejük van a vásárlásra. És ami minket is idegesít: sok a nyugdíjas, az egyedülálló öreg, akire rá sem nyitják az ajtót a gyerekei. Most már szociális gondozónőt is foglalkoztatunk és a jövőben a mi gondunk lesz nekik bevásárolni, gyógyszert beadni, a ház körüli munkákat elvégezni. A Mondta, hogy összevont taggyűlésre ké- ^ szülnek a hónap végén. Mi lesz a napirendje? — Azt szeretnénk, ha minél több párttag elmondaná a véleményét. Arról, hogyan tudjuk megőrizni tagjaink jó közérzetét, a bizalmat, amit élvezünk, mennyire vagyunk nyíltak, őszinték. Beszélüifk arról, hogy párttagjainknak vállalniuk kell a napi gondokat. A Azért szólnak ezekről, mert valahol na- ^ gyón is időszerű? — Nálunk ezek a gondolatok nagyon régen helyet kapnak. Ezekről beszélgetni akkor is időszerű, ha semmi különös nem késztet minket erre. De anélkül élni, fejlődni, hogy visz- szatekintsünk, hogy mindenkivel újból és újból elfogadtassuk a teendőket, nem lehet. Akkor nyerhetjük meg az embereket, ha biztosak abban, hogy amit akarunk, az ő javukat szolgálja. Hadd mondjam még el: nem akartam rózsaszínűre festeni tsz-ünk világát. Az a típus vagyok, aki inkább arra figyel, ami nem megy jól. A sikernek is így örülhet igazán az ember. £ Köszönöm az interjút. Kopka János rVasárnapi^ MNTERJüi 1981. június 14. v-W Ji
