Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-07 / 132. szám
1981. június 7. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Belső cserearányok is túlzással azt állíthatjuk: Magyarországon az érdekeltek (a keresők-fogyasztók milliói) az elmúlt néhány évben többet tanultak „közgazdászul” mint elődeik hosszú évtizedek alatt. Többi közt ma már nélkülözhetetlen szakkifejezések tucatjait sajátították el (begyűrűzés, árrobbanás, mérleghiány, konvertibilitás stb.) s nyelv- ismeretük mostanában új (?) fogalommal bővült: cserearány. Ügy, egyedül a szó persze ritkán használatos, állandó társai a „tovább romlik”, vagy a „javítani kell”, esetleg a „legalább jelenlegi szintjét tartsuk meg.. Miről van szó tulajdonképpen? Némiképp egyszerűsítve azt mondhatnánk: ugyanazon mennyiségű külföldi termékért ma több árut kell exportálnunk, mint tegnap, a nemzetközi árucserében megmérettünk és az eddiginél könnyebbnek találtattunk. (A magyar külkereskedelem 1970- es cserearányait száznak véve,. jelenleg körülbelül nyolcvannál tartunk ...) A „miért”-re adható válaszok meglehetősen sokrétűek. Kezdjük az úgynevezett objektív körülményekkel: a világpiac — immáron nyolcadik éve — kedvezőtlen változásokkal lep meg többnyire bennünket. Ezek közül egy (igaz, alighanem a leglényegesebb) az energia- hordozók ára, amely a csillagos éghez közeledik. Ehhez járul (pontosabban ösz- szefügg ezzel) az, hogy a piacokon minden korábbinál élesebbé vált a verseny, az importőr kegyeinek elnyeréséért folyó küzdelemben. Sikert elérni ma már csak mások rovására, a konkurencia kiszorításával lehet, s ebben a harcban nem egyenlők az esélyek. Mi magyarok néhány fronton gyengén állunk. Indokolatlanul szerény ma is a nemzetközi kooperációban gyártott forgalmazott termékeink részaránya (a KGST-n belül kb 25, a dollárelszámolású piacokon mindössze 7—8 százalék), jóllehet ennek növelése, mint tudjuk újabb műszaki fejlődéssel járna, külpiaci pozícióinkat erősíthetné... Az exporthoz kapcsolódó szolgáltatások (szerviz, alkatrészellátás, az üzemeltetők betanítása, a folyamatos kapcsolatok fenntartásához nélkülözhetetlen piaci munka stb.) színvonala elég ritkán éri el a kívánatosnak tartott nemzetközi szintet... Az exportcélú fejlesztések egy része előkészítetlen, kevéssé számol a várható piaci helyzettel, a konkurencia megerősödésével, ráadásul a fejlesztési döntés meghozatalától a termék elkészültéig tartó átfutási idő indokolatlanul hosszú. (Ide kívánkozik még egy megjegyzés: némely vállalatnál erősen tartja magát az a szemlélet, hogy a piacra bejutni csak vadonatúj, frissiben kifejlesztett termékkel lehet, ök azok, akik meg sem kísérlik, hogy adott gyártmányskálán belül, tartalékaikat mozgósítva próbáljanak az importőr számára elfogadható árut előállítani ...) Sorolhatnánk a gondokat, melyek egy, a nemzetközi munkamegosztásra erősen ráutalt országban hatványozottan jelentkeznek, s melyek megléte az életszínvonal alakulására nagy hatást gyakorol. Közismert: jelenlegi élet- színvonalunk megtartása (vagy szerény emelése) a kormány idei és a VI. ötéves tervben szereplő programja. Eléréséhez — többi közt —a szabályozórendszer ésszerű módosításával, az eddiginél jobb (ámde még mindig alapos „kiigazításra” szoruló) érdekeltségi viszonyok kialakításával járultak hozzá. Változatlanul gond azonban: mi, a közgazdaság dolgai iránt igencsak érzékeny milliók, mit teszünk életszínvonalunk megőrzéséért, jobbításáért? Mennyire tartjuk „istencsapásnak”, hogy számunkra kedvezőtlenül változik a világgazdaság, s mennyit teszünk gazdasági megerősödésünk érdekében. U nos-untalan emlegetett fogalmak (jelszavak?): takarékosság, szervezettség, hatékonyság, munkafegyelem, szakmai felkészültség ... Tegyünk most egyet-hozzájuk: „belső cserearányok”. Képletünk egyik oldalán álljon az egyén életszínvonala, a másikon az eléréséhez — cserébe adott — szükséges munka, alkotó tevékenység. S ha ezeken javítunk — s ez nem a világpiacon, hanem rajtunk múlik — a külső cserearányon s ezzel együtt életszínvonalunk kedvezőbb lesz. P. L. T. Öntözik a legelőt a tiszanagyfalui Űj Élet Tsz-ben. (Elek Emil felvétele) Június 15-én tanácsülés Nyíregyházán Nyíregyháza Város Tanácsa 1981. június 15-én 14 órakor ülést tart, ahol — a végrehajtó bizottság javaslata alapján — a városi tanács 1981—1985. évi költségvetési és fejlesztési tervének megállapítására kerül sor. Beszámoló hangzik el a városi tanács 1980. évi költségvetési és fejlesztési alap felhasználásáról, valamint a költségvetési és a fejlesztési alap V. Ötéves tervének végrehajtásáról. Értékelik az 1980. évi társadalmi munkát és döntenek az eredményes munkát végzők kitüntetéséről, s várhatóan sor kerül a köztisztaság fenntartásáról szóló tanácsrendelet megalkotásáOFOTÉRT-alcció Az OFOTÉRT június 1-től december 31-ig akciót rendez a rokkantak és a fiatalok érdekében. Az akció alatt a rokkantigazolvánnyal rendelkezők 40 százalékos, az 1967. január 1. után született gyerekek 30 százalékos árengedményt kapnak szemüvegkészítésnél. Ez az engedmény vonatkozik az új szemüveg és az ezzel egy időben megrendelt tartalék szemüveg teljes árára, így a ke-, ret, a lencse, a lencseszínezés árára is. A mozgássérültek részére év végéig a vállalat a javításokat díjtalanul végzi, ha azokhoz anyagfelhasználásra nincs szükség. Üzemből a tanácsba Reggel az üzemben — délután a végrehajtó bizottságban dolgoznak. Megtisztelő társadalmi megbízatás az övék: a lakóterületet, s egyben a munkásokat képviselik a tanácsi testületekben. Harminc éve dolgozik egy munkahelyen Záhonyban Eszenyi István, az Állami-díjas átrakóbrigád tagja, öt éve főbizalmi, s hogy jól látja el a közéleti feladatokat, arra bizonyíték: tavaly tanácstagnak és a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsági tagjának is megválasztották. ötletek a szervezéshez — Kézi átrakóbrigád a miénk, nem nagyon szoktunk hozzá az ülésekhez, a jelentésekhez — mondja. De a község sorsa nagyon is érdekel bennünket, s amióta beválasztottak, mindig el is megyek. Sok mindent lehet megtudni, s azt is elmondani, mí tetszik, vagy mit szeretnénk)1 másképpen. Hozom munkatársaim kéréseit, meg azt is, mit tapasztalok a körzetemben, a mi utcánkban és a környékén. Tapasztalata bőven van Eszenyi Istvánnak, hiszen záhonyi születésű, itt élte le az életét, mindenkit ismer. — Záhony már régen nem kis falu, mint az én gyerekkoromban volt, de igazán fejlődni csak nyolc-tíz éve kezdett, akkor is elsősorban a vasút. A község most kezdi utolérni — summázza értékelését. — A városiasodásnak örülnek is az emberek, meg K un Balázs menekült. A két régi asszony emléke miatt, vagy másért? Egyszerű fáradságból csupán? Ez is lehetséges, hisz öt esztendeje nem vette ki a szabadságát. Minek? Mit csináljon vele? Most úgy érezte, mintha a nagy vegyi kombinát kutatóintézetébe minden energiáját beleölte volna. Hogy kifulladt. Hogy már nincsen tovább. Holott még lennének elképzelései, az einsteini mc2 alapján a végtelenig lehetnének elképzelései, ha léteznek egyáltalán végtelenek akár időben, akár térben, akár energiában. Ám az emberi életben nem valószínű, hogy lehetnének végtelenségek, olyanok, amelyeket még érzékelni tudnánk. Szóval ilyen butaságok jártak az eszében, amikor a kicsi kocsijával lement az anyjához. — Jaj nekem, — mondotta az édesanyja —, jaj nekem, ha idejöttél hozzám. Akkor már nagy baj van. Mit csináltál megint, hogy ide kényszerültél, .látom az arcodon, hogy baj van. — Nincs semmi baj, édesmama, csak egy kicsit szeretném nézni az almafákat, a virágzó krumpliindákat, a borsót, a zöldségféléket; szóval ennyi csupán. S van-e már földieper? — Van itt minden. Van itt eper is, bár én szedernek mondanám, hisz az eper a két nagy fán érlelődik már. Na — De hol van a nővérem gyermeke? A Jankó? — Jaj hát lement pecázni . a csatornára. Hagytál itt valamiféle horgászbotokat, elvitte azokat. Nagyon nagy baj ez, édes fiam? — Ugyan. Galambos Lajos: A férfi meg a gyerek de hát nektek mindegy: eper? szeder? — nektek -minden mindegy. Megszedek ezzel a kölyökkel két-három ládával, bevinnéd reggel a piacra? Van ott nekem átvevő asz- szonyom, majd megmondom a nevét, csak add át neki, majd ő kihozza, vagy kiküldi nekem a pénzt, becsületes kofáról van szó. — Jól van, mama, úgy lesz minden, ahogy akarja. Egy kicsit csend volt. — Lassacskán lesz ebéd is — mondotta a mama — remélem, addig nem mégy sehová? — Ebédre itthon lesz, majd megbeszélitek egymás között a dolgaitokat, én nézek az ebédhez. Megjött Jankó az ebédnek szép idejére. — Szervusz Balázs — mondta a nagybátyjának, — mi a hétbaj van veled, hogy annyi ideje nem láttalak? — Elkurválkodtam az időt, öregem, remélem nem haragszol rám? — Én terád nem haragszom soha. Mi a hétbajnak haragudnék rád. Hát te vagy nekem a legjobb barátom. Vagy nem így van? — Így van öregem. Egy kicsit hallgattak. — Balázs — mondta a gyerek. — Kellene neked egy asszony. Mégis csak kellene, nem gondolod? Hogy ne kószálj ilyen egyedül a világban. — Miért kószálnék egyedül? Itt van anyám, testvérem, itt vannak a barátaim. S itt vagy te, ne felejtsük el. — Hát én itt vagyok, öregem, de ez miközöttünk barátság, ám el tudod képzelni, mennyire szeretem az Ibolyát? Meg merem mondani, különbül, mint téged. Pedig mi örök barátok vagyunk, igaz? — Igaz. — Nahát akkor legyünk férfiak, nem? — Kissé elgondolkodott. Aztán azt mondta: — Meghívnál egy süteményre, Balázs? — Hogyne. — Meg egy kólára, Balázs, hisz az neked igazán semmiség. Megteszed? — Meg. — És ha netán ott lenne az Ibolya is, meghívnád az asztalunkhoz? — In dulci iubilo. — Mit mondtál? — Boldog örömmel. Dicsér-e a választó? nem is. Jó, mert rendezettebb lesz Záhony, kényelmesebb lakások épülnek, jobb lesz az ellátás. De régi záhonyiaknak, főként az idősöknek nagy megpróbáltatás a szanálás, a régi földszintes lakások elhagyása. Erre kellene talán jobban odafigyelni, hogy időben vásárolhasson, építhessen, aki nem akar emeletes házba menni. A mi környékünket is bontják, hozzám is ezért jönnek sokan, legtöbben persze tanácsért... Rengeteg javaslatot is ösz- szegyűjt így Eszenyi István, van, mit vigyen a vébékre. Az élelmiszer-ellátást alaposan megjavították az utóbbi két évben Záhonyban, most már a ruházati áruházat, a piacot, a szolgáltatás dolgait sürgetik legtöbben. A megoldásra az átrakómunkás is hozott javaslatokat a vb-re: az üzletek átszervezésével is lehetne segíteni, míg újabbak épülnek. Egyéni vagy közérdek? Szeregnyiné Sipos Zsuzsa, a VSZM üzemmérnöke egy éve tagja a Kisvárdai Városi Tanács V. B-nek. — Sokféle társadalmi munkát végeztem eddig is, de azok mind a KISZ-hez és a közművelődéshez kötöttek — mondja a fiatalasszony —, most viszont egészen más területekkel kell megismerkedni. Főként a pénzügyi kérdések okoznak gondot nekem, a város gazdálkodását még nem eléggé ismerem. A városi gondok megismerése az üzemben dolgozó szakember számára is köny- nyebb, mint az eredményeké. Mert akinek problémája van, gyakrabban felkeresi a tanácstagot, mint akit öröm ért. Sipos Zsuzsához is be-benyit- nak a szomszédos üzemrészekből, ugyan, mondaná már meg, hiszen a tanácstag biztosan tudja ... — Sajnos, legtöbbször pénz kellene a jó válaszhoz, de most éppen abból van a legkevesebb a tanácsnak — mondja, s közben előveszi a néhány legutóbbi feljegyzést, minek is kell utánanézni, ha legközelebb a tanácson jár. — Az egyik munkás szóvá tette, hogy elment a tanácsra a fogadóórára, de nem tudta kivárni, míg az illetékes előkerül, dolgavégezetlenül jött vissza. A körzetben pedig azt kérték, tartsák nyitva a tanácskaput, mert azon a lakótelepről feleannyi' idő alatt tudják megközelíteni a városközpontot, mintha körbe járnak — mindkét kérdésre választ hozok, de előbb tájékozódni szeretnék... A végrehajtó bizottsági üléseken változatlanul az általa jól ismert dolgokhoz szól hozzá Sipos Zsuzsa: az ifjúság, a kulturális munka, az üzemi élet kérdéseihez, s ezekhez javaslata is van mindig. — Egy év kevés még a tanácstagi munkában — fogalmazza meg gondját. — Sokszor az az érzésem, hogy csak az én gondom, vagy a panaszosé, aki nekem szóvá tette, tehát nem közügy. Pedig a városhoz hozzátartozik, hogy a munkából hazamenők délután ötkor is tudjanak venni tejet,, kenyeret, felvágottat, vagy este hétkor még be lehessen ülni a női fodrászhoz — holott ezek nem is igényelnek beruházást, csak jó munkát... Fejlesztés összefogással Szakács Bálint 1970-ben 23 évesen a legfiatalabb tagja volt a Tiszavasvári Nagyközségi Tanács Végrehajtó Bizottságának. Helybeli, csak addig volt távol falujától, míg kohásztechnikusi végzettségét megszerezte Miskolcon, majd pedig sorkatonaként teljesített szolgálatot. Ismeri tehát a község gondját-baját, s a lakók többségét is keresztnevén szólítja. — A tanácstagi munkát szép feladatnak tartottam, de a vb-tagság miatt már izgultam : hogyan szólhatok én bele a község ügyeibe — mondja a MEZŐGÉP vállalat művezetője. — Szerencsére rövid, kétéves volt az első tanácstagi ciklus, az újraválasztás után pedig már köny- nyebb volt, a tanács dolgainak egy részét már ismertem. Tiszavasváriban is ütemes a fejlődés, a városiasodás foglalkoztatja az embereket. — Most is régi átok a legnagyobb gond, a két régi falu különálló zegzugos utcákkal, amelyeket igazán nehéz egységes, városi szintű településsé fejleszteni — fogalmaz a tanácstag. — Az utak negyedét sem tudják burkolattal kiépíteni, kevés a járda is. A központ már ígéretesebben fejlődik, de aki nem ismeri a terveket, még aligha érzi meg a jövő Tiszavasvá- riját. — A körzetben és a munkahelyen is sokszor szóba kerül, mennyi mindent lehetne építeni, ha több lenne a pénz — magyarázza Szakács Bálint. — Így viszont rangsorolni kell, s azt szeretnénk minél több embernek elmondani, hogy a várossá fejlesztés valóban nagyon jó lenne, de ezért még nekünk, önerőből sokat kell tenni. Jó, hogy ezt sokan megértik és segítenek. Ezért is lehetett például Tiszavasvári második a megyei társadalmi munkaversenyben. S nemcsak az elkészült közös munkák, hanem a nyeremény félmillió forint is gazdagította a települést. Nemrégiben megtárgyaltuk a várossá válás feltételeit, s a következő években azok megvalósításának adunk elsőbbséget... Marik Sándor
