Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-28 / 150. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. június 28. o Bodnár István: Fuss ki a rétre, májusi fényre; a nap színeit már összeszeded. Illatát gyanta, szórja hajadra; nyájait nyárnak úgy tereled. Táncol a sárga, zöld, lila tábla. Vadludak szállnak, jó egyedül. Érzed a tájon nincs ami fájjon. Dalra fakadva kedv kiderül. ________________I Elfelejtett emberek Németh Lili Ököritóról Figyelem a tévé műsorát.. A záróképben az ököritói Fergetegest látjuk rövid ideig. Bármennyire is ismert és híres az ököritói együttes, teljes, komplett műsorukat ritkán láthatjuk még megyén belül is — teljes létszámban még ritkábban. Ez lenne a kisebbik baj, hiszen ezt orvosolni lehet. Sokkal nagyobb baj, hogy a Fergeteges alakulásának körülményeiről a mai napig is téves és hamis nézetek vannak forgalomban. Az ötvenes évek kultúrpolitikai viszonyai között, a harmincas évek elején induló gyöngyösbokréta- mozgalomról nem volt illendő beszélni. Ekkortájt, pontosabban 1938-ban szervezte meg Németh Lili Szatmár- ököritón azt a tánccsoportot, mely tüneményesen rövid idő alatt országos hírnevet vívott ki magának. Németh Lili művésznő volt, leánya annak a Németh Jenőnének, aki az emlékezetes 1910-es ököritói tűzvész alatt és után a rászorulók érdekében exponálta magát, amiért magas kitüntetést kapott. Mint birtokos, a szegénység gyámolítója volt. Németh Lili nagy hírű lett, megalkotta a tánccsoportot és tegyük hozzá: a koreográfiát, sőt a kísérőzene nagy részét is ő komponálta! A felszabadulás után újjáéledt a Fergeteges. Megteremtője pedig 1947-ben kénytelen volt elköltözni a faluból. A fővárosban zongoratanításból tartotta el magát Elfeledték. Volly IstvánXémeth Lili 1938-ban, az együttes alapítása idején. nak és néhány tánc- és zeneértő szakembernek köszönhető, hogy személyét, munkásságát „igazi helyén” látjuk. 1972-ben halt meg, 70 éves korában. Lapozgatom Németh Lili nemrég előkerült, géppel írt visszaemlékezéseit. Minden sértődés, harag nélkül írt vallomás ez. Arra inspirál, hogy rövidesen feltárjuk az együttes igazi históriáját az egykori gyöngyösbokrétától a mai Fergetegesig. Nyéki Károly Tóth-Máthé Miklós; mm Ötszáz forint Kökényes kölcsön kért Balatonitól ötszáz forintot, azzal, hogy elsején megadja. — Igazán nagy szükségem van a pénzre — magyarázta —, úgyszólván élnem kell belőle. Ugyanis az unokaöcsém nősült, neki vettem nászajándékot, és az a kiadás nem volt bekalkulálva. Ugye nem haragszol? — Ugyan... — legyintett Balatoni, és odaadta a pénzt. Kökényes hálálkodott, és nagyon rendesnek, megértőnek nevezte barátját. Másnap este ismét jelentkezett. A kaputelefonon kereste Balatoniékat, akik éppen tévét néztek, így elég sokáig nyomta lent a gombot, amíg meghallották. — Felmehetnék? — Gyere — mondta Balatoni a telefonba, és nem tudta mire vélni Kökényes felbukkanását. Máris hozná a pénzt? Kökényes kezet csókolt Balatoninénak, megsimogatta a gyerekek fejét, aztán félrehívta Balatonit és úgy suttogta: — Szeretnék .kérlek elszámolni. — Miről? — Átmehetnénk a másik szobába? — Parancsolj. Odaát Kökényes elővett egy papírt, szépen kihajtogatta, és ezt mondta: — Az ötszáz forintból ma elköltöttem ötvenet. Nézd meg, ezeket vásároltam a pénzből. Balatoni csodálkozva bámult az eléje tett papírra. Fél kiló cukor, 10 deka párizsi, 20 deka juhtúró, 1 tubus szardellapaszta... — De hát — kérdezte értetlenül —, mi közöm nekem ehhez? — Ti sem éltek könnyen — mondta Kökényes —, ezért úgy gondoltam, jó ha látod, mire fordítom a tőled kapott pénzt. Vagyis, hogy valóban a legszükségesebbre... — Nézd csak, engem nem érdekel, mit veszel belőle, az már a te dolgod. Felőlem akár el is égetheted! — Elégetni?! — Kökényes döbbenten meredt Balatonira. — Hogy gondolhatsz ilyet? Nem az utcán találtad te ezt a pénzt, hanem megdolgoztál érte. Éppen ezért nagyon rendes voltál, amikor kisegítettél szorult helyzetemben ... — Jó, jó — vágta el idegesen a szépen kerekedő mondatot Balatoni —, ne hangoztasd ezt folyton. Em„Mindkét lábammal a földön — Tegnap este a Deficitben, az elmúlt esztendők legsikeresebb színdarabjában, Csurka István darabjában játszottam. Ezt a szerepet tizenhét éves pályafutásom egyik legfontosabb állomásának tekintem. Elmondhatatlan boldogság a színésznek, hogy estéről estére egyetlen üres széket sem lát lent a nézőtéren, és a pénztár előtt is mindig 20—30 reménykedő várakozik. Ez olyan plusz izgalmakat jelent minden este, mintha mindig premier lenne. Ha a pálya örömét mérni lehetne! Nekem ez különleges öröm. — Általában miként mérlegeli, fogadja a szerepeit? — Az utóbbi években kicsit beskatulyáztak az en- tellektüell, intrikus szerepkörökbe. A Deficitben szerencsére nem ilyen a szerepem. Alkati sajátosságom révén inkább korombeli entellek- tüelleket alakítottam, ez rendben is lenne, de biztonsági okokból vágták hozzám, többnyire szelekció nélkül ezeket a feladatokat. S ez azért fáraszt, mert így nem tudtam többet mutatni magamból. Az utóbbi időben azonban a Vígszínházban már szélesebb, gazdagabb skálán játszhatom, minden szerepem különböző. — Hogyan emlékezik visz- sza a pályaindulásra, a kezdés éveire? — A főiskola után sokfelé hívtak, de pályakezdésemet eleve eldöntötte, hogy utolsó éves főiskolásként Kecskemétre hívtak a Makrancos hölgy egyik főszerepének, Petruchio figurájának eljátszására. Óriási siker volt, két évig futott a darab. Közben két makrancos Katát is „elfogyasztottam”. Szerencsés, sorsmeghatározó szerep volt számomra. Tíz évvel később, már jobb színészként újra találkoztam ezzel a meghatározó szerelemmel a pesti József Attila Színházban, s ott is két Kata mellett játszottam hosszú ideig. Három év Kecskeméten! Fantasztikusan jó iskola volt. Egy sor remek főszerep! Innen utam egy évadra Veszprémbe veberek vagyunk, segítjük egymást. Hasonló esetben te is ezt tetted volna, nem? — Természetesen — helyeselt Kökényes. Ezután néhány napig nem mutatkozott, és Balatoni már kezdte elfelejteni az egészet, akár egy kellemetlen epizódját a hétköznapoknak, amikor egyszer megint nyüszített a kaputelefon. — Csak én vagyok — mondta Kökényes, amikor Balatoni a kagylóba hallózott —, nem is mennék fel, csupán egy szégyenletes dolgot szeretnék bejelenteni... — Mit? — kérdezte Balatoni rosszat sejtve. — öregem, a kapott pénzből ma vettem egy üveg bort és megittam ... — Váljék egészségedre! — Haragszol? — érdeklődött megszeppenve Kökényes. — Mintha ingerültebb lenne a hangod. De ezt meg is értem, hiszen ti sem a fáról szedtétek le azt a pénzt, amiből én könnyelműen bort vettem és bevedeltem. — Ide figyelj — mondta rekedten a dühtől Balatoni —, ha még egyszer előhozakodói azzal a pénzzel, kitekerem a nyakadat. Hagyj engem békén! — Nem úgy van az — sietett a felelettel Kökényes —, mert én igenis erkölcsi kötelességemnek tartom, hogy részletesen beszámoljak arról: mire költőm a kölcsönvett összeget. Mások ezt elintézhetik egy kézlegyintéssel, de én nem. Szükségleteim fedezésére kértem, és nem akarok előtted hazugságban maradni, ezért vallottam be ezt a boros félrelépésemet is. Balatoni ekkor már régen — Ugyanúgy létezem,- mint mások, vásárolok, közlekedem stb. Feleségem van, s kialakult, nem csak szakmabeliekből álló baráti köröm. Pályám szezonban teljesen leköt, szabad időm csak a nyári szünetekben van, ilyenkor utazom, járom a világot. Szenvedélyesen érdekel a környező világ, ezért is tanulok nyelveket, szemmel tartom a sajtót. Minden jelentős színházi bemutatót megnézek, ismerem a magyar színházi életet. — Miként értékeli az eddig megtett utat Szilágyi Tó- bor? zetett. Majd jött a Thália Színház, ahol először találkozhattam Csurka Istvánnal a Ki lesz a bálanya? című produkciójának bemutatása alkalmából. Következett a József Attila Színház, majd végezetül a Nemzeti Színházban eltöltött esztendők. Mindehhez hadd tegyem hozzá, mindig sikeres színész voltam, sohasem sértődöttségből mentem el egyik helyről a' másikra. — Ismeri önmagát, egyéniségét? — Azt tudom elsősorban, hogy én milyen ember vagyok a szerepeim mögött... Azt hiszem, úgy éltem, és úgy élek, hogy sohasem teszek magamnak szemrehányást vagy nem kényszerülök hazugságra. A meggondolatlanságig őszinte és egyenes vagyok. Különösebb hátrányát ennek mindeddig még nem éreztem, de nem volt előnyömre sem. Azonban sem az elszerződéseim, sem az őszinteségem nem gondolkodtattak el, hogy ez most jó nekem vagy sem. — Vándorlásainak oka mégis miben keresendő? — Ha végignézem korosztályom képviselőit, nem állítom, hogy egyedülállóan, de első vagyok azok között, akik a legtöbbet dolgoznak. Mintegy hatvan színházi szerep áll mögöttem. De én türelmetlen vagyok! Sikertelen színházi szezon után nem tudok többé várni. Meggyőződésem, hogy egy színésznek nem feltétlenül egy intézményhez kell hűségesnek lennie, sokkal inkább a hivatásához! Érdektelen, hogy ezt hol, merre gyakorolja. Az emberben valamiféle művészi hiúság lakozik, olyan helyre kíván kerülni, ahol a napi formát, képességet maximálisan igénybe veszik. — Sok színház, sok társulat, más emberek. Mindig sikerült beilleszkednie? — Az az alkat vagyok, akit eleve doppingol az új környezet, főleg ha többet érőnek ígérkezik. El akartam fogadtatni magam, és egyúttal mindig bizonyítani akarom a közös vállalkozás értelmét. — Eredményeinek persze előfeltételei voltak. — Szorgalmas vagyok, a felkészülést komolyan veszem. Az az elvem, minden lehetséges munkát bele kell fektetni abba, amit csinálunk, hogy öröm legyen. Ha Szilágyi Tibor az őfelsége komédiása című Bulgakov- darabban. — Megtudhatnánk valamit a magánéletéről? A 22-es csapdájában Kern Andrással. lecsapta a kagylót, és Kökényes csupán a néma hangszórónak vallott. Elseje előtt két nappal megint eljött. Kora reggel csöngetett be a lakásba, Balatoni a kádból ugrott ki, és amúgy vizesen kapta magára a fürdőköpenyt. — Mit akarsz már megint?! — Semmit — mondta szomorúan Kökényes —, most már igazán semmit. Tegnap olyan dolog történt, ami megbocsáthatatlan. A tőled elku- nyerált pénz maradékából elmentem egy vendéglőbe és megvacsoráztam. Olyan jól éreztem magam, ahogy még sohasem. Tudod, mennyi maradt? Hét forint ötven fillér... Megígérem, hogy azon egy liter tejet és egy fél kiló kenyeret fogok venni,.. — Te piszok! — ordította Balatoni. — Ha még egyszer idetolod a pofádat, kihajítalak az ablakon...! — De hát elsején még jönnöm kell — mondta ijedten Kökényes — akkor hozom el az ötszázast...-r- Ne gyere! Ne hozd! Neked én adtam ötszáz forintot! Engem nem fogsz kiborítani idegileg, a lelkinyugalmam többet ér...! Tűnj el, ne is lássalak! Bevágta az ajtót, és Kökényes boldogan tűnt el a lépcsőfordulóban. Már azt hittem — gondolta —, hogy a végén csak meg kell adnom. Még jó, hogy nem hagytam abba az egészet. A jövő hónapban Kárásztól kérek kölcsön, de oda legalább öt felmenetel szükséges, ennél sokkal dörzsöltebb fickó. De mit számít az! Aki sikeres akciót akar, sose riadjon vissza a nehézségektől! — Pályámnak komoly fejlődési íve van, magam is tapasztalom évről évre, hogy egyre inkább szelektálok, hangsúlyos és kevésbé hangsúlyos részek között. Már korántsem olyan fontos minden részlet. t Tizenhét évvel ezelőtt még* jóval kevésbé tudtam átélni egy-egy játékot. Éppen tegnap gondoltam rá, hány színházi estét játszottam már azóta végig! Ma már le tudok mondani bizonyos dolgokról. Persze nem szeretném, ha azt hinnék rólam e beszélgetés után, hogy Szilágyi Tibor tökéletesen sikeres ember. Vannak nekem is rossz napjaim, és nem vagyok mindig boldog, azonban arra törekszem, hogy az legyek ... Azt hiHalász Jutkával A 88. utca foglya című Neil Simon-vígjá- tékban. (MTI fotó) nem sikerül valami, nem kell magamnak szemrehányást tennem, hogy nem dolgoztam. A sikernek persze sok más összetevője is van, a színjátszás kollektív műfaj. Az eredményekhez hozzájárul az is, hogy a magánéletemben pontos, megbízható vagyok, s ez a színházi munkámban is megmutatkozik. szem, van humorérzékem. Ehhez a pályához nagyon is kell. S ha netán megvádolhatnak azzal, hogy nagyképű vagyok, azt kell mondanom: én mindkét lábammal a földön állok, mért kellene hát eltitkolnom, ha sikerül valami ? Magamat sohasem csapom be. Sz. B.
