Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)

1981-06-28 / 150. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. június 28. o Bodnár István: Fuss ki a rétre, májusi fényre; a nap színeit már összeszeded. Illatát gyanta, szórja hajadra; nyájait nyárnak úgy tereled. Táncol a sárga, zöld, lila tábla. Vadludak szállnak, jó egyedül. Érzed a tájon nincs ami fájjon. Dalra fakadva kedv kiderül. ________________I Elfelejtett emberek Németh Lili Ököritóról Figyelem a tévé műsorát.. A záróképben az ököritói Fergetegest látjuk rövid ide­ig. Bármennyire is ismert és híres az ököritói együttes, teljes, komplett műsorukat ritkán láthatjuk még megyén belül is — teljes létszámban még ritkábban. Ez lenne a kisebbik baj, hiszen ezt or­vosolni lehet. Sokkal na­gyobb baj, hogy a Fergeteges alakulásának körülményei­ről a mai napig is téves és hamis nézetek vannak for­galomban. Az ötvenes évek kultúrpolitikai viszonyai kö­zött, a harmincas évek ele­jén induló gyöngyösbokréta- mozgalomról nem volt illen­dő beszélni. Ekkortájt, pon­tosabban 1938-ban szervezte meg Németh Lili Szatmár- ököritón azt a tánccsoportot, mely tüneményesen rövid idő alatt országos hírnevet ví­vott ki magának. Németh Lili művésznő volt, leánya annak a Németh Jenőnének, aki az emlékeze­tes 1910-es ököritói tűzvész alatt és után a rászorulók érdekében exponálta magát, amiért magas kitüntetést ka­pott. Mint birtokos, a sze­génység gyámolítója volt. Németh Lili nagy hírű lett, megalkotta a tánccsoportot és tegyük hozzá: a koreográfiát, sőt a kísérőzene nagy részét is ő komponálta! A felszabadulás után újjá­éledt a Fergeteges. Megte­remtője pedig 1947-ben kénytelen volt elköltözni a faluból. A fővárosban zongo­ratanításból tartotta el ma­gát Elfeledték. Volly István­Xémeth Lili 1938-ban, az együttes alapítása idején. nak és néhány tánc- és ze­neértő szakembernek köszön­hető, hogy személyét, mun­kásságát „igazi helyén” lát­juk. 1972-ben halt meg, 70 éves korában. Lapozgatom Németh Lili nemrég előkerült, géppel írt visszaemlékezéseit. Minden sértődés, harag nélkül írt vallomás ez. Arra inspirál, hogy rövidesen feltárjuk az együttes igazi históriáját az egykori gyöngyösbokrétától a mai Fergetegesig. Nyéki Károly Tóth-Máthé Miklós; mm Ötszáz forint Kökényes kölcsön kért Ba­latonitól ötszáz forintot, az­zal, hogy elsején megadja. — Igazán nagy szükségem van a pénzre — magyaráz­ta —, úgyszólván élnem kell belőle. Ugyanis az unoka­öcsém nősült, neki vettem nászajándékot, és az a kia­dás nem volt bekalkulálva. Ugye nem haragszol? — Ugyan... — legyintett Balatoni, és odaadta a pénzt. Kökényes hálálkodott, és na­gyon rendesnek, megértőnek nevezte barátját. Másnap este ismét jelent­kezett. A kaputelefonon ke­reste Balatoniékat, akik ép­pen tévét néztek, így elég so­káig nyomta lent a gombot, amíg meghallották. — Felmehetnék? — Gyere — mondta Ba­latoni a telefonba, és nem tudta mire vélni Kökényes felbukkanását. Máris hozná a pénzt? Kökényes kezet csókolt Balatoninénak, megsimogatta a gyerekek fejét, aztán félre­hívta Balatonit és úgy sut­togta: — Szeretnék .kérlek elszá­molni. — Miről? — Átmehetnénk a másik szobába? — Parancsolj. Odaát Kökényes elővett egy papírt, szépen kihajto­gatta, és ezt mondta: — Az ötszáz forintból ma elköltöttem ötvenet. Nézd meg, ezeket vásároltam a pénzből. Balatoni csodálkozva bá­mult az eléje tett papírra. Fél kiló cukor, 10 deka pári­zsi, 20 deka juhtúró, 1 tubus szardellapaszta... — De hát — kérdezte értet­lenül —, mi közöm nekem ehhez? — Ti sem éltek könnyen — mondta Kökényes —, ezért úgy gondoltam, jó ha látod, mire fordítom a tőled kapott pénzt. Vagyis, hogy valóban a legszükségesebbre... — Nézd csak, engem nem érdekel, mit veszel belőle, az már a te dolgod. Felőlem akár el is égetheted! — Elégetni?! — Kökényes döbbenten meredt Balatoni­ra. — Hogy gondolhatsz ilyet? Nem az utcán találtad te ezt a pénzt, hanem meg­dolgoztál érte. Éppen ezért nagyon rendes voltál, amikor kisegítettél szorult helyze­temben ... — Jó, jó — vágta el ide­gesen a szépen kerekedő mondatot Balatoni —, ne hangoztasd ezt folyton. Em­„Mindkét lábammal a földön — Tegnap este a Deficit­ben, az elmúlt esztendők leg­sikeresebb színdarabjában, Csurka István darabjában játszottam. Ezt a szerepet ti­zenhét éves pályafutásom egyik legfontosabb állomásá­nak tekintem. Elmondhatat­lan boldogság a színésznek, hogy estéről estére egyetlen üres széket sem lát lent a nézőtéren, és a pénztár előtt is mindig 20—30 reménykedő várakozik. Ez olyan plusz iz­galmakat jelent minden este, mintha mindig premier len­ne. Ha a pálya örömét mér­ni lehetne! Nekem ez külön­leges öröm. — Általában miként mérle­geli, fogadja a szerepeit? — Az utóbbi években ki­csit beskatulyáztak az en- tellektüell, intrikus szerepkö­rökbe. A Deficitben szeren­csére nem ilyen a szerepem. Alkati sajátosságom révén inkább korombeli entellek- tüelleket alakítottam, ez rendben is lenne, de bizton­sági okokból vágták hozzám, többnyire szelekció nélkül ezeket a feladatokat. S ez azért fáraszt, mert így nem tudtam többet mutatni ma­gamból. Az utóbbi időben azonban a Vígszínházban már szélesebb, gazdagabb skálán játszhatom, minden szerepem különböző. — Hogyan emlékezik visz- sza a pályaindulásra, a kez­dés éveire? — A főiskola után sokfelé hívtak, de pályakezdésemet eleve eldöntötte, hogy utolsó éves főiskolásként Kecske­métre hívtak a Makrancos hölgy egyik főszerepének, Petruchio figurájának elját­szására. Óriási siker volt, két évig futott a darab. Közben két makrancos Katát is „el­fogyasztottam”. Szerencsés, sorsmeghatározó szerep volt számomra. Tíz évvel később, már jobb színészként újra ta­lálkoztam ezzel a meghatá­rozó szerelemmel a pesti Jó­zsef Attila Színházban, s ott is két Kata mellett játszot­tam hosszú ideig. Három év Kecskeméten! Fantasztiku­san jó iskola volt. Egy sor remek főszerep! Innen utam egy évadra Veszprémbe ve­berek vagyunk, segítjük egy­mást. Hasonló esetben te is ezt tetted volna, nem? — Természetesen — helye­selt Kökényes. Ezután néhány napig nem mutatkozott, és Balatoni már kezdte elfelejteni az egészet, akár egy kellemetlen epizód­ját a hétköznapoknak, ami­kor egyszer megint nyüszí­tett a kaputelefon. — Csak én vagyok — mondta Kökényes, amikor Balatoni a kagylóba halló­zott —, nem is mennék fel, csupán egy szégyenletes dol­got szeretnék bejelenteni... — Mit? — kérdezte Bala­toni rosszat sejtve. — öregem, a kapott pénz­ből ma vettem egy üveg bort és megittam ... — Váljék egészségedre! — Haragszol? — érdeklő­dött megszeppenve Kökényes. — Mintha ingerültebb lenne a hangod. De ezt meg is ér­tem, hiszen ti sem a fáról szedtétek le azt a pénzt, ami­ből én könnyelműen bort vet­tem és bevedeltem. — Ide figyelj — mondta rekedten a dühtől Balatoni —, ha még egyszer előhoza­kodói azzal a pénzzel, kite­kerem a nyakadat. Hagyj en­gem békén! — Nem úgy van az — sie­tett a felelettel Kökényes —, mert én igenis erkölcsi köte­lességemnek tartom, hogy részletesen beszámoljak ar­ról: mire költőm a kölcsön­vett összeget. Mások ezt el­intézhetik egy kézlegyintés­sel, de én nem. Szükséglete­im fedezésére kértem, és nem akarok előtted hazugságban maradni, ezért vallottam be ezt a boros félrelépésemet is. Balatoni ekkor már régen — Ugyanúgy létezem,- mint mások, vásárolok, közleke­dem stb. Feleségem van, s kialakult, nem csak szakma­beliekből álló baráti köröm. Pályám szezonban teljesen leköt, szabad időm csak a nyári szünetekben van, ilyen­kor utazom, járom a világot. Szenvedélyesen érdekel a környező világ, ezért is tanu­lok nyelveket, szemmel tar­tom a sajtót. Minden jelentős színházi bemutatót megné­zek, ismerem a magyar szín­házi életet. — Miként értékeli az ed­dig megtett utat Szilágyi Tó- bor? zetett. Majd jött a Thália Színház, ahol először talál­kozhattam Csurka Istvánnal a Ki lesz a bálanya? című produkciójának bemutatása alkalmából. Következett a József Attila Színház, majd végezetül a Nemzeti Színház­ban eltöltött esztendők. Mindehhez hadd tegyem hozzá, mindig sikeres színész voltam, sohasem sértődött­ségből mentem el egyik helyről a' másikra. — Ismeri önmagát, egyé­niségét? — Azt tudom elsősorban, hogy én milyen ember va­gyok a szerepeim mögött... Azt hiszem, úgy éltem, és úgy élek, hogy sohasem te­szek magamnak szemrehá­nyást vagy nem kényszerü­lök hazugságra. A meggon­dolatlanságig őszinte és egye­nes vagyok. Különösebb hát­rányát ennek mindeddig még nem éreztem, de nem volt előnyömre sem. Azon­ban sem az elszerződéseim, sem az őszinteségem nem gondolkodtattak el, hogy ez most jó nekem vagy sem. — Vándorlásainak oka még­is miben keresendő? — Ha végignézem korosz­tályom képviselőit, nem állí­tom, hogy egyedülállóan, de első vagyok azok között, akik a legtöbbet dolgoznak. Mint­egy hatvan színházi szerep áll mögöttem. De én türel­metlen vagyok! Sikertelen színházi szezon után nem tudok többé várni. Meggyő­ződésem, hogy egy színésznek nem feltétlenül egy intéz­ményhez kell hűségesnek lennie, sokkal inkább a hiva­tásához! Érdektelen, hogy ezt hol, merre gyakorolja. Az emberben valamiféle művé­szi hiúság lakozik, olyan helyre kíván kerülni, ahol a napi formát, képességet ma­ximálisan igénybe veszik. — Sok színház, sok társu­lat, más emberek. Mindig si­került beilleszkednie? — Az az alkat vagyok, akit eleve doppingol az új kör­nyezet, főleg ha többet érő­nek ígérkezik. El akartam fo­gadtatni magam, és egyúttal mindig bizonyítani akarom a közös vállalkozás értelmét. — Eredményeinek persze előfeltételei voltak. — Szorgalmas vagyok, a felkészülést komolyan ve­szem. Az az elvem, minden lehetséges munkát bele kell fektetni abba, amit csiná­lunk, hogy öröm legyen. Ha Szilágyi Tibor az őfelsége komédiása című Bulgakov- darabban. — Megtudhatnánk valamit a magánéletéről? A 22-es csapdájában Kern Andrással. lecsapta a kagylót, és Köké­nyes csupán a néma hangszó­rónak vallott. Elseje előtt két nappal me­gint eljött. Kora reggel csön­getett be a lakásba, Balato­ni a kádból ugrott ki, és amúgy vizesen kapta magá­ra a fürdőköpenyt. — Mit akarsz már megint?! — Semmit — mondta szo­morúan Kökényes —, most már igazán semmit. Tegnap olyan dolog történt, ami meg­bocsáthatatlan. A tőled elku- nyerált pénz maradékából el­mentem egy vendéglőbe és megvacsoráztam. Olyan jól éreztem magam, ahogy még sohasem. Tudod, mennyi ma­radt? Hét forint ötven fil­lér... Megígérem, hogy azon egy liter tejet és egy fél kiló kenyeret fogok venni,.. — Te piszok! — ordította Balatoni. — Ha még egyszer idetolod a pofádat, kihajíta­lak az ablakon...! — De hát elsején még jön­nöm kell — mondta ijedten Kökényes — akkor hozom el az ötszázast...-r- Ne gyere! Ne hozd! Ne­ked én adtam ötszáz forin­tot! Engem nem fogsz kibo­rítani idegileg, a lelkinyugal­mam többet ér...! Tűnj el, ne is lássalak! Bevágta az ajtót, és Köké­nyes boldogan tűnt el a lép­csőfordulóban. Már azt hit­tem — gondolta —, hogy a végén csak meg kell adnom. Még jó, hogy nem hagytam abba az egészet. A jövő hó­napban Kárásztól kérek köl­csön, de oda legalább öt fel­menetel szükséges, ennél sok­kal dörzsöltebb fickó. De mit számít az! Aki sikeres akciót akar, sose riadjon vissza a nehézségektől! — Pályámnak komoly fej­lődési íve van, magam is ta­pasztalom évről évre, hogy egyre inkább szelektálok, hangsúlyos és kevésbé hang­súlyos részek között. Már korántsem olyan fontos min­den részlet. t Tizenhét évvel ezelőtt még* jóval kevésbé tudtam átélni egy-egy játé­kot. Éppen tegnap gondoltam rá, hány színházi estét ját­szottam már azóta végig! Ma már le tudok mondani bizo­nyos dolgokról. Persze nem szeretném, ha azt hinnék ró­lam e beszélgetés után, hogy Szilágyi Tibor tökéletesen sikeres ember. Vannak ne­kem is rossz napjaim, és nem vagyok mindig boldog, azonban arra törekszem, hogy az legyek ... Azt hi­Halász Jutkával A 88. utca foglya című Neil Simon-vígjá- tékban. (MTI fotó) nem sikerül valami, nem kell magamnak szemrehányást tennem, hogy nem dolgoz­tam. A sikernek persze sok más összetevője is van, a színjátszás kollektív műfaj. Az eredményekhez hozzájá­rul az is, hogy a magánéle­temben pontos, megbízható vagyok, s ez a színházi mun­kámban is megmutatkozik. szem, van humorérzékem. Ehhez a pályához nagyon is kell. S ha netán megvádol­hatnak azzal, hogy nagyképű vagyok, azt kell mondanom: én mindkét lábammal a föl­dön állok, mért kellene hát eltitkolnom, ha sikerül va­lami ? Magamat sohasem csapom be. Sz. B.

Next

/
Thumbnails
Contents