Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-28 / 150. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1951. június 28. Ifjú barátom! Szerelmes vagy — mondod, s ez valami csodálatos érzés. Nem érdekel a világból semmi, csak a nagy Ö két szeme, egyetlen mosolya. Húszéves szíved érte dobog, minden tetted neki szól. Ha nem vagy vele, elfog a magány, a kétség. Reménytelenül morzsolod perceid, ha egy nap nem láthatod. Ilyenkor futsz, menekülsz a gondolataid elől, beletemetkezel a munkába. Mit mondjak erre? A „hegyi beszédet” nem szereted, nem a te korosztályodnak való. Különben sem illik nagy szavakat használni, mert mi van abban, ha egy fiú együtt jár egy lánnyal? Talán sommás az ítélet — de ez a világ rendje. Túl egyszerűnek látszik a megállapítás, hogy tényleg szép érzés a szerelem, ritka pillanat, ami teljesebbé teszi az életet. Van mégis, amin elgondolkodtam. Tetszik nekem, hogy a szokatlanul rád törő érzések között számot vetsz kicsit önmagaddal, lehetőségeiddel és vágyaiddal. Fiatalon persze ez nagyon könnyű, hiszen az a bizonyos Élet előtted áll, a lehetőségek végtelennek tűnnek. Mindezt tetézi, hogy magad választotta első munkahelyeden sikerrel kezdtél, minden reményed megvan arra, hogy szakmádban ugyanolyan elismert legyél, mint az idős mesterek. Ne vedd ünneprontásnak, de a legnagyobb szerelem lángolása is egyszer melegítő parázzsá enyhül. A mérce nem ez, hanem az addig eltelt idő, befutott élet. Te a munkába temetkezel, ábrándozás helyett alkotni vágysz. Ez az, ami igazán erőssé tesz, mert ekkor érzed, hogy szükség van rád, ha a nagy egészhez viszonyítva kicsit is, de lendítettél előre valamit a haladás kerekén. Tudom, amúgy „vagány” fiú vagy. önmagadat most sem tagadod meg. Ha másért nem, legalább a közömbös járókelők pukkasztására állsz meg az utcasarkon csókolózni. Nem akarsz kilógni a sorból, a hasonló korúak magatartás- és viselkedésformái közül. Barátaidnak sem azzal imponálsz, ha kéz a kézben jártok, nagyobb divat a vélt szerelem, a test örömeinek kergetésfe. Most viszont egy kicsit másnak, többnek érzed magad tőlük. Ügy érzed, korábban unatkoztál, pótcselekvésekkel töltötted ki az életedet. Magad sem veszed észre, közben mennyire megváltoztál. Ahogy beszélsz a munkádról, távolabbi terveidről, egyre az motoszkál a fejemben, amit így összegézhetek: felelős gondolkodás. Nem mintha korábban felelőtlen lettél volna, de mostanában kezded másképp látni az összefüggéseket. Ugyanúgy „felkapod a vizet”, ha látod az üzemi tunyaságot, szervezetlenséget. Csak újabban a zsörtölődés mellett keresed az okokat is, szólsz, ha valami nem tetszik. Legutóbb — ottjártamkor — bömbölt a magnó nálad. A Pink Floyd együttes kemény rockjára ingattad a fejed. Olyasmit morogtál, hogy a ritmus mellett a szövege emlékeztet valamire, cselekvésre biztat. Nem érzed egyedül magad — mondtad, s láttam, hogy közben másra gondolsz. Hadd válaszoljak Nagy László sorával: „Gyönyörűm, te segíts engem!”. A vers címe: Himnusz minden időben. Ugyanis a szerelem valóban örök, mondhatnám, hogy az emberiség megújulásának záloga. Ha pedig társra lelsz, akkor könnyebb az élet, könnyebb elviselni a megrázkódtatásokat. Egyszerűbb fogalmazásban talán szívesebben vetted volna soraimat. Meditálhatnék azon, hogy a koroknak megfelelően hogyan változtak a szerelemről vallott nézetek. A romantika csak az érzést helyezte a középpontba, ezt tartotta az élet értelmének. Manapság érezni szabad, beszélni nehéz róla, s még sorolhatnám. Szerintem maradjunk annál, hogy a teljesebb, a szép emberi élethez tartozik ez is. Hivatkozhatok a KISZ kongresszusi beszámolójára —, hogy komoly fórumot említsek —, de inkább örülök annak, hogy téged kiegyensúlyozottnak látlak. Mintha megnőtt volna az erőd. A tettvágyad újabb sikerek elérésére sarkall. S ha mindezt a szerélem teszi, ám tegye! Hiszen a boldog ember mindig többre képes. Légy hát boldog, üdvözöl: Tömöri Miklós mátészalkai ÁBC-üzletvezetővel vevőkről és eladókról A Valamennyien, akik felnőttként élűnk, vevők vagyunk. Arról szoktunk beszélni, hogyan látjuk a kereskedőket. Hogyan lát minket a kereskedő? — Huszonöt éve ez a hivatásom. Erre a kérdésre felelni így sem tudok. Csak egy üzletben vagyok eladó, illetve vezető. A másik üzletben már vevő vagyok. Magyarul: legfeljebb azt mondhatom el, hogy mit hiszek erről a mesterségről. Nincs bennem sok nyugalom, mert tudom, hogy a kereskedőket ért kritikák jó része jogos, de tudom, hogy sokan vannak jó kereskedők. A vevők? Hat éve vagyok egy üzletben, itt, az ifjúsági lakótelepen. Kimondom: az a vevő, akit hat éve megismertem, ma nem ugyanaz, aki volt. Változott szokásaiban, igényeiben. A mi dolgunk, hogy ezeket a változásokat tudjuk. Előre és időben. Vallom, hogy a kereskedői munka több lehet egyszerű foglalkozásnál, hogy ez hivatás is. A Hogyan lesz valaki kereskedő? tes, hogy nem akar az ember pazarolni, kétszeresét kérni annak, ami várhatóan elfogy. Nos, szombatonként mi zárunk legkésőbben. Aki valamit nem kapott meg máshol, az eljön még ide. 0 Árak? — Is, de nem erről beszéltem. Az árváltozásokat a vásárlók általában előre tudják. Van, aki készletre vásárol ilyenkor. Filléres ügyeskedés, és még azt se mondom, hogy ez általában jellemző lenne. Az árakkal az a helyzet, hogy egy-egy áremelést követően átmenetileg visszaesik a forgalom, de ez nem nagyon tart egy hónapnál tovább. Az emberek megszokják az új árakat. Manapság filléres vevő nincs, vagy alig van. A Az utóbbi időkben keményedett körülöttünk a világ. Nem élünk egyfolytában napról napra jobban. Mit érez ebből a kereskedő? — Másképpen mint régen. Én falusi gyerek voltam. Máig emlékszem rá, hogy egy klottgatyában, mezítláb mentem először a boltba. Mezítláb és hihetetlenül boldogan. Az, hogy tanuló lehettem, a kiemelkedést jelentette. Majdhogynem ugyanazt, amit most az egyetemi felvétel jelent egy fiatalnak. Ma? Csak a mi üzletünkben tizennégy tanuló van. Közöttük többen, akiket vonzott ez a pálya, de olyanok is, akiket nem vettek fel máshova, és ezért csalódottak. A vevők kereskedők elleni panaszának a forrása az „unott” eladó. Nehéz megmagyarázni, de szükséges tudni: a vevő bejön a boltba, és elvárja, hogy tör- rődjenek vele; ha harmadszor jön be, akkor már megörül, ha megismerik. Ehhez mi kell? Figyelem? Hivatástudat inkább. Annak a felismerése, hogy nekem, a kereskedőnek az a másik ember szükséges partnerem. Egyformán fontosak vagyunk egymásnak. Mondok példát: ha egy édesanyának, aki a gyerekével együtt vásárol, megismerem a gyerekét, akkor az hozzám fog-jönni, nálam vásárol. A Milyen a jó vevő? Es van-e rossz vevő? — Messziről kezdem a választ. Én Pesten végeztem, dolgoztam is ott 1964-ben. Ha most megpróbálnám összehasonlítani az akkori fővárosi boltot ezzel a mai mátészalkaival, akkor az a bolt itt nem élne meg. És ugyanígy: az akkori kereskedői gyakorlattal sem lehetne megélni ma. Lényegében ezt az ABC-áru- házat ha felvinnék Budapestre, akkor ott ugyanazt az árukészletet kellene tartanom, mint itt. Érdekes, de talán a luxuscikkekből kellene kevesebb. Magyarán: a távolság hihetetlenül megfogyott Pest és a vidék között. Az alapképlet, hogy van miből jól élnünk. Volt idő, nem is régen, amikor minden gond nélkül éltünk jól. Nem tudnám megmondani, hogy mennyit, de nagyon sok árut adtam már én is el, olyat, amire a vevőmnek nem volt szüksége. Ha valakinek kellett húsz deka liszt, akkor megvett egy kilót, és meg is főzte, legfeljebb kidobta a tésztát. Pazaroltunk, mert megtehettük. Most? Példának mondom a húst: az emberek nem fognak kevesebbet vásárolni, mint eddig. Várhatóan csak annyi történik, hogy néhányan, akik eddig karajt vettek, lapockát keresnek. És azt se mindenki. Vevője válogatja. — Optimista vagyok? Lehet. Én hiszek abban a közhasználatú kifejezésben, hogy „Kedves vásárló”. Potenciálisan csak jó vásárló van. Nekem ezt kell hinni, ha a mesterség ezer buktatója között boldog ember akarok lenni. Ezek persze bizalmas dolgok, de kell egyszer beszélni róluk. Innen, a pult másik oldaláról — még az önkiszolgálós rendszerben is van ilyen elképzelhető másik oldal — az ember, ha figyel, gyönyörű történeteket kap ajándékba a hivatásától. Mit? Innen menthetetlenül emberek, családok életébe látunk. Az én törzsvevőm nem ugyanazt vásárolja most, mint hat éve. Ez itt lakótelep. Egyfajta életforma, amit az emberek itt szoknak, itt tanulnak meg. Természetes, hogy a vásárlói igényeik is változnak. Túl ezen: összességükben is változtak a vásárlói igények. A középkorú emberek emlékeznek még rá; nemcsak trafikokban, hanem boltokban is előre csomagoltan lehetett kapni öt, vagy tíz cigarettát. Ma elképzelhetetlen, hogy valaki öt Kossuthot kérjen. A cigarettát csak példaként mondom, mert ugyanez történt más árukkal is. Nem kérnek negyedkiló cukrot, olcsó szappant, ahogyan nem kérnek fél liter petróleumot sem. És ha valaki megáll a hentespult előtt, nem feltétlenül az árakat nézi előbb, hanem az árut Nekünk, kereskedőknek ez annyit jelent, hogy sokfélébbnek kell lennie az árukészletnek. Alma- és banánszappan kell, savanyú cukor helyett többféle desszert és csokoládé, egy- vagy kétféle kölni helyett desodorok sokasága. Különben, ha csak a magam életére gondolok, akkor az én életemben is lezajlott ez. A A kereskedő dolga, hogy eladjon. Amit w a pazarlásaink ellen mond, az nem feltétlenül segít eladni. Mikor elégedett a kereskedő? — Ha mindent adhat, amit kérnek. Ez az első, de nem elég eladni. Én igenis hinni akarom, hogy amit eladtam, azt használják, és jól használják. A mi mesterségünk szolgálat. Az emberekért való. Ne gondolja, hogy mindig jó eladni valamit. Ismerek családokat, akik a fizetés napján palackszám vásárolnak italokat. Néhány nap múlva már nem vesznek, csak eggyel. A fizetés előtt visszahozzák az üvegeket, és akkor néhány napig filléreznek. Mi vevők rosszul gazdálkodunk? — Általában nem, de van, aki rosszul. És van, aki sehogy. Aki hónap elején kilószám vesz primőr gyümölcsöt, de hónap végén nem telik neki már az olcsóbbra sem, az vevőnek se jó. Ez különben nem a kereskedő, hanem az ember véleménye. Annyiban van szerencsém, hogy nemcsak különböző helyeken, falun, Pesten és itt dolgoztam, hanem- különböző típusú üzletekben is. Voltam vásározó, voltam bisztrós. Legalább tíz év kellett ahhoz, hogy érezni kezdtem: jó az, amit csinálok. Ismerni kezdtem a vevőt, és azzal, hogy ismerem, már szeretni is tudom. A bolt tanulókat nevel. Mennyit tud erről a mesterségről elmondani a fiataloknak? A Azt mondja, hogy az üzlet, a bolt az igé- ^ nyékhez alakul. Ez természetes, de mennyiben tudja alakítani az igényeket? — Az a dolga. Az egyik dolga. Azt mondtam, hogy menthetetlenül egy kicsit az emberek életébe látunk. így igaz. Vallom, hogy amit ajánlok, amit eladok, amit az üzletben tartok, azzal politizálok. A megvásárolt kozmetikai szer, a felfedezett új iz embereken alakít, életeken változtat. A Akkor ez népművelés is? — Ha jól csináljuk, igen. Alapfokon csak arról van szó, hogy politikai baklövés lenne, ha például egy kettős ünnep előtt záróra felé elfogyna a kenyér, vagy nem lenne zsír, cukor, liszt, só ... Hogy előfordul-e? Igen. Vevőként nehéz elképzelni, hogy milyen nehéz kiszámítani a várható forgalmat. Természe— Szeretnék mindent, de ez lehetetlen. Van sajnos, akinek hiába is mondanám. Van, aki jó kereskedő lesz, de más típusú, mint én. Kaptafa nincs. Különben is: egészen más dolog egy ABC-áruházban dolgozni, mint mondjuk egy szaküzletben. Más kenyeret mérni és más autóalkatrészeket árulni. A kereskedőkről sok a mende-monda. Káprázatos jövedelmekről, egyebekről, csúszópénzekről és hasonlókról. Mit mondjak? Nekem senki nem fog egy forinttal sem többet fizetni mondjuk a kenyérért. Jó lenne ezeken a gyanakvásokon kívül élni. Jó lenne, ha a most nevelődő gyerekek már kívül élhetnének ezen, mert egy kicsit féltem a pályát. Nekem a felemelkedést jelentette hogy kereskedő lettem, könnyű volt tisztelnem a vevőt, ma is könnyű elképzelni magam a vevő szemével. Annak a közepes, vagy közepesnél gyengébb képességű gyereknek, akit a kényszer sodor a pályára, mindez nehezebb lesz, sőt, talán lehetetlen is, pedig egy rossz kereskedő többet árt a pályánk rangjának, mint ameny- nyit tíz nagyszerű kereskedő használni tud. A Mátészalkán úgy tartják, hogy ez az egyik legjobb bolt. Ez a vásárlók és a szakemberek véleménye is. Van-e a jó boltnak receptje? — Az, hogy milyen egy üzlet, nem egy emberen múlik. Az ÁFÉSZ egyik legjobb, most kitüntetett ifjúsági brigádja dolgozik itt. A bolt általuk lesz jó. Az más, hogy a jó üzlethez jó árukészlet kell. Igyekszünk. Ma lehet jó raktárát biztosítani. Áru van, ha néha menni is kell érte. Egy nagy gondunk: ezt az üzletet húszmillió forintos forgalomhoz tervezték, akkor se a legszerencsésebben. Kicsi a raktártér. Most majd ötvenmillió forint az éves forgalmunk. Ez már néha a vevőnek is kényelmetlen. Ha egy eladó előtt húszán állnak sorba, ha balszerencséjére egymás után öt-hat „nehéz” vásárlója akad, akkor bizony előfordulhat, hogy ő sem olyan, mint máskor. Ilyenkor kell aztán a közösség, hogy mindig legyen, aki segít. £ Kikerültünk egy kényes kérdést. Azt mondja, áru van. Nem mindegy viszont, hogy az mikor érkezik. Köztudomású, hogy a boltvezetők kénytelenek „jóban lenni” a szállítókkal. Az élelmiszert vásárló nem ad borravalót, de a boltvezető néha adni kényszerül. így van-e? — Sajnos így. Ez viszont saját zsebből megy, és a forgalom után kapott jutalék a fedezete. Nem mindig éri meg. Emlékszem olyan időszakra, amikor nehezen jutottunk csokoládéhoz. Megtudtam, hogy Szerencsen van, ha elmegyek érte. Hoztam is néhány mázsát a saját kocsimmal. Soha egy fillért, még a kilométerpénzt se kaptam meg érte, viszont, amikor máshol nem volt, nekem volt árum. Ha néhány vevő szeretett meg érte, akkor is így volt a jó. Nem vagyok barátja sem a csúszópénzeknek, se a kínálással megvehető előnyöknek, de rákényszerülök, hogy megvegyem magamnak. Hogy ez jó-e? Azt hiszem, hogy bármilyen rossz, az élet más területein is van ilyen. Gazemberségnek azt tartanám, ha én kérném, hogy nekem adjanak. Ha én adok, az egyszerűen szükséges. A bántó: sokan hiszik azt, hogy én is kapok. Nem tudom mi van egy budapesti bútorboltban, vagy a kereskedelem más területein, de én is adtam már csúszópénzt. £ Es önnek kínáltak-e már? — Igen, hiszen „elnevelt vevő” van. Más dolog, hogy olyanért kínáltak, amit semmiképpen sem tudtam volna adni. Beszéltünk arról, hogy van rossz kereskedő is. Mit mondana a rossz vásárlóknak? — Semmit. A vásárló olyan, amilyen. Vele is előfordulhat, hogy gondjai vannak a munkahelyén, hogy összevész a férjével, hogy valami miatt mérges, türelmetlen. Ezt nekünk itt el kell viselnünk. Olyan ez, mint a vendégség: a házigazda törvénye az udvariasság. Ha valamit mégis kérnék: szeretném, ha mindenki elhinné, tudná rólunk, hogy a lehetséges határon belül mindent megteszünk értük. Még olyankor is, amikor várniok keli, amikor lassan halad a sor, amikor hiányzik valami. Nekünk sem mindegy ugyanis, hogy milyen hangulatú üzletben dolgozunk, és az sem, hogy milyen kedvvel megyünk innen majd haza. A Ön szakember, aki ismerte a negyedszá- w zaddal ezelőtti boltokat, az akkori kereskedést. Tud-e, vagy mer-e jósolni? Milyen lesz egy korszerű üzlet tíz év, húsz év múlva? — Hogy az üzletek milyenek lesznek, azt nem tudom, legfeljebb remélem, hogy megfelelő raktáruk is lesz. El tudom képzelni viszont az akkori vásárlókat. Ha egy boltban dolgoztak valamikor száz árufélével, akkor ott most dolgoznak ezerrel. Kétezerben ^legalább kétezerrel kell dolgozniok. És ez így a jó. Ha én csak azt tudnám, amit tanulóként meg kellett tanulnom, akkor nem boldogulnék. Magyarán: ahogyan változik az élet, úgy változik a bolt is. Alakít az embereken és alakul, változik velük. Szerencsére van szakirodalom, és szerencsére bennünk is van kíváncsiság. És a jobbakban elég szenvedély is, hogy ne csak foglalkozásuk,- hanem hivatásuk is legyen a kereskedelem. ^ Köszönöm a beszélgetést. Bartha Gábor O ^asärnapn llNTERJÚi
