Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-26 / 148. szám
1981. június 26. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Miről tud a munkás? A MUNKÁS tájékozottsága, vagy tájékozatlansága hangulatot befolyásoló tényező. Köztudott, hogy a hangulat kihat a termelésre. Menynyire tájékozottak megyénkben a munkások, informálják-e őket üzemük, vagy tágabb környezetük eseményeiről és várható eseményeiről? A kérdést meg is lehet fordítani. A vezetők, főleg a központi gyárak vezetői tudják-e, hogy a gyáregységek fizikai dolgozóit mik foglalkoztatják legjobban? Általános tapasztalat, hogy az információ áramlásának számos csatornája van, ennek ellenére a tájékoztatás sokszor késik, vagy el is marad. A Fémmunkás Vállalat nyíregyházi gyára például sajátos helyzetben van, ami az információ áramlását jelenti. A nyíregyházi gyárnak Balkányban van egy üzeme. Vajon a balkányi munkás a vállalat dolgait illetően van-e olyan informált, mint a nyíregyházi? Elvileg igen, a gyár vezetői szerint a gyakorlatban is. Egy „nagy vállalati kiadvány” sokszorosítva havonta lát napvilágot, s eljut a középvezetőkig valamennyi üzemrészbe. A fővárosban évente rendezik a brigádvezetők tanácskozását. Szabolcsból rendszeresen tíz brigádvezető utazik fel, köztük balkányi is. A tanácskozáson kapott bőséges információt a brigádvezetők továbbadhatják, rendszerint tovább is adják. A bizalmi tanácsban * szintén megtalálható a balkányi munkás. Érdekes, hogy a vállalat üzemi újságját sokan jó informátornak tartják. A termeléssel, a gazdálkodással kapcsolatos hírek eljutnak mindenkihez. A szociális ellátással kapcsolatos információk, a munkaügyi, a bérügyi és az egyéb, fontosnak minősíthető hírek már lassabban áramolnak a vállalatnál. AZ IS ÁLTALÁNOS tapasztalat, hogy néha információözön zúdul a dolgozókra, néha meg hetekig nem tudják kielégíteni információs éhségüket. A Nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat gyáregységeit részletesen és rendszeresen tájékoztatják. A BEAG Elektroakusztikai Gyár nyíregyházi gyárában többször tapasztalják az anyaghiányt, de a munkások mit sem tudnak az anyaghiány okáról, körülményeiről. A HÓDIKÖT tisza- löki gyárában a vezetők minden második nap jelentést küldenek Hódmezővásárhelyre. A jelentésben a hiányt, a gondokat, a javaslatokat is közlik. Az igazgatónő havonta rendszeresen bemegy a központba és tájékozódik is. A központ vezetői már rendszertelenül járnak Tiszalökre és az információjuk is rendszertelen. VISZONT A PÁRT- SZERVEZET — és nemcsak Tiszalökön, hanem minden gyáregységben, üzemben — havonta rendszeresen küldi az információs jelentést. Ezek a jelentések tükrözik a dolgozók véleményét és igényét is. A gazdasági vezetők és középvezetők információs hálózata általában nem ilyen rugalmas. A termelésre vonatkozó tonnákon és darabszámokon kívül milyen adatoknak is kellene szerepelni a tájékoztatás „csatornáiban”? A felsőbb pártszervek elvárása szerint közölni kell a jó módszereket, a hasznos kezdeményezéseket, a fejlesztés lehetőségeit, a gondokat, azok okait, a javulás várható dátumát. Az anyaghiányról például azt is el kell mondani, hogy átmeneti-e, vagy tartós. És ami a legfontosabb: a tájékoztatást folyamatossá kell tenni. Oda is, vissza is. N. L. TMKa Taurusban A Taurus nyíregyházi gyárában jól felszerelt tmk-műhely gondoskodik a gépek, berendezések zavartalan üzemeltetéséről. Képünkön: az esztergaüzemben alkatrészeket készítenek. (E. E. felv.) „SZÍNHÁZ? EBBEN Á FALUBAN?" Tiszatelek: község a nyíregyházi járásban, székhelye Nagyhalász. Közösségi helyei: az általános iskola (207 tanuló), a művelődési ház és az italbolt. Tiszatelek messze van... Négykor a parkban Valóságos gyermekparadicsom az iskolaudvar. Sportpályák, mesébe illő kiserdő, fedett pavilonnal, szabadtéri „színházzal”. Ez utóbbi néhány egyszerű falóca, de elfér rajtuk az iskola minden tanulója. Itt tartják az ünnepségeket, a gyermeknapot, úttörőrendezvényeket. Gyülekeznek a gyerekek, a kicsiket szüleik kísérik, néhány tanár is elhelyezkedik a nézőtéren. Nagy az izgalom, hiszen hasonló eseményre nem volt még példa. Ám az idő „csúszik”. Kiderült ugyanis, hogy a szereplők a mikrobuszt mégsem kapják meg, menni azonban muszáj, mert emiatt előadás nem maradhat el. Személyautókkal indulnak, kétszer kell fordulni és messze van Tiszatelek. A közönség végtelenül fegyelmezett, türelmes. Vár. Dömdödöm szereti a gyerekeket. S a gyerekek megérzik, hogy itt, most, értük valami történt. Az egyik apróság még kapaszkodik a lócába, a világért se menne fel a színpadra, de többen ott táncolnak már a színjátszókkal, s hamarosan az egész gyermeksereg együtt énekel velük. A 207-ből 149-en jöttek el az előadásra. Zeng a dal a fák között. \ .*• ;V. > . » «*** Hatkor az iskolában Csillogó szemű gyermekek mesélik, miért tetszett a műsor, melyik dalt, verset ismerték, hány könyvük van otthon, mit szoktak olvasni. A negyedikes Barati Zsuzsa, meg Fabók Gyöngyi a legbátrabbak, ők kérlelik az együttes tagjait: gyertek máskor is... Nagy Erzsébet, az iskola igazgatój á nem tudta megnézni a műsort, sajnálja is, mert a szülőknek is, a pedagógusoknak is tetszett. • H arminchat éve dolgozik a kisvárdai Vulkánban Csizmadia Ferenc. Kemény élete volt; ám ma is szereti munkáját, a vas melegét. Talán ezért nem látszik meg rajta az öntödében lehúzott három és fél évtized. — Nagyon kellett a családnak a pénz, amikor én 45- ben beálltam dolgozni — mondja. — A hét gyerek közül én a negyedik voltam a családban és otthon az egy kereset kevésnek bizonyult. Amint lehetett, elvállaltam a legnehezebb munkát — a formázást, öntést —, hogy több legyen a pénz. így indult az én életem ... Aztán a máról beszélgettünk, a családról. Nagylányáról, aki elvégezte a közgazdaság-tudományi egyetemet és Kecskeméten főkönyvelő, fiáról, aki érettségizett szakmunkás Budapesten az Egyesült Izzóban, s a legfiatalabb leányáról, aki munkája mellett most népművelőnek tanul a nyíregyházi főiskolán. Ha csak ezt a két családot vennénk sorra, s közben az eltelt éveket idéznénk, bőségesen kitelne Csizmadia Ferenc portréja. Ám a Vulkán, munkása sohasem elégedett meg csupán azzal, hogy bemegy, ledolgozza a nyolc órát, s haza inÁ Vulkán kohója dúl. Pedig ez sem lenne kis dolog — ha mindenki jól elvégezné a munkáját, sok munkahely előbbre léphetne; ebben az első szóra megegyezünk. Csizmadia Ferenc kezdettől fogva érdeklődött mások sorsa, a jobbítás lehetőségei felől. Később, amikor már tekintélye volt a gyárban, igyekezett minél több társát — főként ifjúmunkást — megnyerni a párt politikájának. A Vulkán törzsgárdatagja- ként és alapszervezeti szervező titkárként egyaránt. — Ma is érdeklődők a fiatalok, de sokszor nincs időnk rájuk — fogalmaz az őszülő vasas. — Pedig sok múlik azon, kinek lesz hatása a fiatalra, nekünk vagy pedig a mindenhol megtalálható néhány kibicnek. Ezért is figyelem én jobban a hozzánk érkezőket, milyenek a szándékaik, mire képesek, tudnak-e többet adni a közösségért. S ha igen, ajánljuk őket a pártba, ott már jó kezekben lesznek. Tudja, egy ilyen régi vasas üzem mindig is nagy kohó volt... Krámos L ászló pártvezetőségi titkár mondja, hogy Csizmadia Ferenc mindig nyitott szemmel jár, s nem rejti véka alá a véleményét. De azt sem nézi el, ha valaki mindig hallgat. Egykettőre rákérdez, jobb tisztában lenni egymás szándékaival. Becsülik is ezért a nyíltságért az idős kommunistát. Közismert róla, hogy szívesen ajánl párttagnak egy-egy rátermett fiatalt. — Sohasem számoltam, de egy kisebb alapszervezet már kitelne azokból, akikkel először én váltottam szót a pártról, a mozgalomról — mondja. — Van, akire ma is büszke vagyok, sokukkal erősödött az alapszervezet. Itt van például Nyakó Imre. Talán harmadszor vehetett részt a taggyűlésen, amikor felállt, s egy frappáns hozzászólással mutatkozott be. Felsorolt néhány dolgot, mi akadályozza a termelést, adott két-három jó javaslatot — mi pedig összenéztünk: jó választás volt ez a fiú... A beszélgetéseket tartja nagyon fontosnak Csizmadia Ferenc. — Nagy kár, hogy mostanában mintha ritkábbak lennének az olyan közvetlen baráti beszélgetések, amelyeken nemcsak a futballíól meg az időjárásról van szó. Néha az is megfordul az ember fejében, hogy az ered- ményeinket takargatni kell, valahogy „ngm sikk” valamit elismerni — fejtegeti. — Pedig sokszor jólesik egy kis eszmecsere. Tudom, a munkásembernek jó véleménye van a mi pártunk politikájáról, szinte mindegyik hajlandó is többet tenni érte. Csak az kell, hogy a környezetében is ezt lássa ... Kis szünet után: — így, beszélgetés közben jut eszembe, hogy milyen sok öröm érheti az embert a pártmunka során is — mondja. — Bíró Józsefre gondoltam most éppen, akit tehetséges, jó kollégának ismertünk meg vagy öt-hat éve, amikor őt is ajánlottuk a’ pártba. Közben elmentünk a családjához, beszélgettünk, hogyan élnek, mik a terveik. Jó érzés volt látni, hallani,- milyen gondosan, szépen tervezik életüket. Jóska már pártvezetőségi tag az öntödében. Marik Sándor — Nagyon kellene sok-sok ilyen rendezvény, hiszen a mi gyerekeink soha nem látnak színházat, s a hasonló műsorok pedagógiai haszna óriási. Hétkor a kocsmában Ezen az estén zártkörű rendezvényt tartottak az italboltban. Aki tudott róla,, igyekezett a jegyet jó előre megvenni, aki véletlenül odatévedt, s még kapott jegyet, beült. Az előadás kezdetekor két középkorú férfi maradt csak az ajtó előtt, ők inkább kint várják meg, míg vége lesz. Telt ház volt, akinek szék nem jutott, a fal mellett végigállta az előadást. Hemingway műve egy kocsmában játszódik, a „színpad” a pult, a nézőtér maga az italbolt. A szereplők úgy érezték, itt jobban sikerült a darab, mint a megszokott helyen, a Szabolcs presszóban. Kilenckor a halásztanyán A községi KlSZ-szervezet tagjait hívták meg az előadást követő ismerkedési estére és vitára. A tiszatelekiek láthatóan nehezen oldódtak, hogy miért, arról Kecsmár Gyula, Rácz István, Biró László szakmunkástanulókkal és Potor Mihály gumigyári dolgozóval beszélgettünk. — Tanulni kell ezt még nekünk’. Itt, Tiszateleken soha nem volt még ilyen rendezvény. Színház? Ebben a faluban? — magyarázza Potor Mihály. — Máskülönben ezek az emberek behúzódnak a házba, nézik a tévét. Semmi közös szórakozás, csak a kocsma, semmi kulturális program. Pedig itt a példa, hogy mennyien voltak rá kíváncsiak. Beszélgetünk. Községről, közösségről, könyvekről, fiatalokról. Érdeklődőek, nyíltak. Hemingwaytól egyikük olvasott csak, az öreg halászt, a többiek nem ismerték. Ez a darab megtetszett, vagány írónak tartják a szerzőjét, érdemes lesz tőle olvasni valamit. Ki tudja; ígéret marad-e, amit önmagának tesz az ember? Vincze Béla tanár, egyben a művelődési ház igazgatója elégedett a nappal. — Mert elégedett a közönségünk. Minden sikerült. Van ugyan egy művelődési házunk, de „kifelejtették” belőle a normális színház fogadásához szükséges helyiségeket, velünk igazi színház nem áll szóba. Nem törődhetünk bele, hogy se a gyerekek, se a felnőttek soha ne lássanak egy jó darabot, csak azért, mert véletlenül Tiszateleken élnek. Keresünk, kísérletezünk, nyújtózkodunk, amerre lehet. Néhány nap múlva A nyíregyházi városi Stúdiószínpad féléves működése alatt három műsorral jelentkezett: Hemingway művével, a Bérgyilkosokkal, Lázár Ervin mesejátékával, a Döm- dödöm-mel és egy minikabaréval. Amit nyújtanak, nyilván nem tökéletes, hiszen nem profik, de jó amatőrök, a szó nemes értelmében. Lelkesen, már-már meg- megszállottkénl dolgoznak, ellenszolgáltatás nélkül. Megyénkben most a legjobbak saját kategóriájukban, de ismertek, jegyzettek az országos mezőnyben is. Még el sem csendesült a tiszateleki előadások visszhangja, amikor néhány nap múlva két meglepő hírt hallottunk. Az egyik: Vinczo Béla az új tanévtől elmegy a megyéből. Magánügy — mondhatnánk. Mégsem az, mert döntését népművelői pályájának buktatói is befolyásolták. S a másik: újabb zavaró körülmények veszélyeztetik a színjátszó stúdió további működését. Főleg műsorszervezési gondokkal küszködnek. Vészharangra talán még nincs szükség, de arra igen, hogy működtetőjük, a megyei művelődési központ, illetve a felettes szervek jobban segítsék a csoportot! Tiszatelek messze van. S nemcsak a megyeszékhelytől, de a kulturális javaktól is, puszta földrajzi helyzete, körülményei miatt, S vajon hány ilyen Tiszateleken várják még a jó népművelőket? Baraksó Erzsébet
