Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)

1981-06-21 / 144. szám

1981. június 21. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Fogyasztói árpolitika 1981 flr és fogyasztás □ izonyos esetekben az or­szág, a vállalatok és a lakosság érdeke kevés­be fűződik a kötött árhoz, sok­kal inkább a kiegyensúlyozott ellátáshoz. A „legdrágább” az az áru, amit nem lehet kapni. (Gondoljunk csak a filléres pótalkatrészek hiányára!) A „legolcsóbb” viszont az, amit — egyebek közt az ösztönző árhatásokra — önként meg­takarítunk. Végül is a min­dennapi élet azt bizonyította: mind az árufelesleg, mind az áruhiány — következésképpen a merev árrendszer — társa­dalmi méretű pazarlással jár. Az árváltozások hatására általában ésszerűbb arányok alakulnak ki a termelésben és a fogyasztásban. A fogyasztás szerkezeti változásai hosszabb távon mégsem pusztán az ár­alakulást, hanem a társadal­mi-gazdasági fejlődést tükrö­zik. Az ármozgás fékezi vagy felerősíti ezt az objektív fo­lyamatot. Nézzük például az élelmi­szerfogyasztás alakulását. Rendkívül gyorsan növeke­dett a fogyasztás az utóbbi negyedszázadban — de nem az áralakulás hatására. Az élelmiszertermelés költségei döntően a mezőgazdaság ipa­rosodásának hatására — je­lentősen emelkedtek. Az élet- színvonal emelkedése tükrö­ződik a növekvő fogyasztás­ban, összetételének változásá­ban. A liszt, a kenyér vagy a burgonya ára lassabban nőtt, mint a húsé, mégis az előbbi­ek fogyasztása csökkent, míg az utóbbié gyorsan növeke­dett. Élelmiszerfogyasztásunk nemzetközi összehasonlítás­ban is kiállja a próbát; kaló­riaértéke elegendő, s egyre korszerűbb táplálkozást tesz lehetővé. Az egy főre jutó na­pi kalóriafogyasztás megha- ladja -a 3200 kalóriát (kilojo- ulban 13,330). 1980-ban az egy főre jutó húsfogyasztás 73 kilogramm volt, szemben a háború előtti 34 kg-mal. A tojásfogyasztás megháromszo­rozódott, a cukoré 3,5-szeresé- re nőtt. Napjainkban, amikor a la­kosság fogyasztóként is érzé­keli az ország nehezebb gazda­sági helyzetét, az eddig elért magas életszínvonal megtar­tása a feladat. Az esetleges ár­emelésnek többnyire nem cél­ja, hegy a fogyasztás abszolút szintje csökkenjen, csupán az, hogy a növekedés eddigi üte­me mérséklődjék, s a terme­lési kedv, valamint az áruel­látás kialakult színvonala fennmaradjon. Magyarországon az egy fő­re jutó összes fogyasztás évi átlagos növekedése a felsza­badulást követően meghalad­ta a négy százalékot. A társa­dalom széles rétegei rendesen táplálkozhatnak és ruházkod- hatnak. A háztartások több­sége tartós fogyasztási javak­kal felszerelt. A kulturális ja­vakat és értékeket a lakosság széles rétegei megszerezhetik; jelentősen javultak a lakás- viszonyok. A különböző tár­sadalmi rétegek fogyasztásá­nak összetétele közeledik egy­máshoz. Az összes fogyasztá­son belül folyamatosan csök­ken az élelmiszer és gyorsan nő a tartós és egyéb iparcikkek részaránya. (Az élelmiszer-fo­gyasztás részesedése például az összfogyasztásban 40 szá­zalékról 30 százalékra csök­kent 1980-ban 1960-hoz vi­szonyítva.) A változásban ki­fejeződnek az életszínvonal általános emelkedését jelző tényezők: növekszik a háztar­tások gépesítettsége, korsze­rűsödik energiastruktúrája, emelkedik a lakáskultúra színvonala, egyre több a sza­bad idő. (Világjelenség, de nem tekinthető progresszív- nek az élvezeti cikkek fo­gyasztásának növekvő rész­aránya.) Mindebben elsősorban a fo­gyasztási szerkezet ésszerűsí­tése révén — az árpolitika szerepet kap, de hatókörét nem szabad túlértékelni. Az árszínvonal és az ármozgások befolyásolják ugyan a fo­gyasztás szerkezetének válto­zását, de az árak szerepe nem kizárólagos. A fogyasztás egy része merev, az árhatásokra érzéketlen. Másik része azon­ban rugalmas, így az árak emelkedése és — csökkenése a keresletet meghatározott irányba terelheti. Minden család és minden lakos fogyasztása másként oszlik meg a különböző áruk és szolgáltatások között. Dön­tő fogyasztási szerkezetet for­máló tényező az egy főre ju­tó jövedelem, a család és az egyén vagyoni helyzete. De a fogyasztás alakulását szubjek­tív tényezők is befolyásolhat­ják: a szokás, az ízlés, a be­osztókészség. A vásárlási és invesztíciós lehetőségek motiválják a fo­gyasztói döntéseket. Fontos, hogy a termelőket, a fogyasz­tókat olyan hosszú távú cé­lok elérésében tegyék érde­keltté, amelyekért érdemes többet és jobban dolgozni, amelyek az országnak, az egyénnek is a legelőnyöseb­bek, a leghasznosabbak. n fogyasztói szerkezet ésszerűsítésében nap­jainkban különösen nagy lehetőségek rejlenek. Az áremelések negatív hatása az ésszerű fogyasztói magatar­tásai részben mérsékelhető: ha fogyasztásunkat úgy ala­kítjuk, hogy csökkenjen a dráguló és növekedjen a vi­szonylag olcsó cikkek és szol­gáltatások aránya a családi fogyasztói kosárban. A gazdasághoz hasonlóan persze a magánéletben is ne­héz alkalmazkodni a megvál­tozott feltételekhez. A szo­kás hatalma, a kényelem, a beidegződés — legalábbis át­menetileg — a gazdasági kényszernél -is erőteljesebben hát. Hosszabb távon azonban elkerülhetetlenül utat tör ma­gának az ésszerűség. Nem mindegy például, hogy három forintba, avagy 13,30-ba ke­rül a 86-os oktánszámú- nor­málbenzin literje. A kelle­metlen benzináremelések so­ra sok más intézkedéssel együtt segített megállítani a rohamosan dráguló nyersolaj behozatalának növekedését. A takarékosság, a beosz­tás legtöbbször mégsem arra való, hogy a fel nem használt javak a népgazdaságot gyara­pítsák. Hiszen a lakosság megtakarított jövedelmeit is elkölti idővel. A takarékosság végeredményben ésszerű fo­gyasztói magatartás, sajátos optimalizálás az igények mi­nél teljesebb és lehetőleg na­pi gondoktól, feszültségektől mentes kielégítése érdekében. Az árváltozásokra való ész­szerű reagálás az egyén ja­vát és a közösség hasznát egy­aránt szolgálja. Kovács József Nyírpilis, 1981. június Ünnep a faluban A gépkocsisor Pilistől Pi- ricséig ért. Hatvanhárom La­da, Wartburg, Polski, Skoda vitte a násznépet; valahol a konvoj elején ment a vőle­gény, Kiss János pilisi gépko­csivezető. Ünnepel a falu. A sátrat a vőlegény szüleinek portáján már napokkal ezelőtt fölállí­tották, hatalmas hodály, két­száz vendéget hívtak. Megjött a zenekar is jókor, szombat délben megkezdődött a mu­latság. Ebéd, aztán tánc dél­után háromig. Ekkor lépett színre Serbán István, a kör- nyékszerte ismert vőfély. A násznép már felsorako­zott, a vőfély viszi a szót. Aztán elindul a násznép Piricsére a mennyasszonyért. Délután öt körül jár már az idő, amikor visszaérünk a szomszéd faluból, és elhang­főrendező, tudja, hogy kell a vendégek kedvébe járni. Az­tán egyszercsak azon vesszük észre magunkat, elfogytak a férfiak. — Etetés van — kacag egy asszony —, s otthon a jószág nem éhezhet. A nevető asszony, Kiss Gusztáváé idősebb már, s ar­ról híres, hogy ő tudja itt a legszebb népdalokat. Nem is hiányzik a férjével egyetlen lagziból sem. A zenészek pihennek, Kiss Gusztávné emlékezik: — Nem örököltünk mi ott­honról semmit, csak jóked­vet. Ez volt mifelénk a sze­gényember legfőbb vagyona, láthatja, mára sem fogyott még abból szemernyi sem. Cselédek voltunk, isten tudja hány úrnál szolgáltunk. Még­is felneveltünk tíz" gyerme­Az üstöknél Szabó Pálné a karmester. (Both Pál Ambrus felvételei) zott a holtodiglan-holtomig- lan. A zenekar tangót játszik, Debrecenből jöttek, ötezer fo­rintot kértek egy éjszakára. Az asztalok roskadoznak a rengeteg ételtől, italtól, de a vendégek csak csipegetnek. Az udvaron felállított üs­tök körül Szabó Pálné a kar­mester, ő a főszakács. A kar­mesteri pálcát hatalmas me­rőkanál helyettesíti, nyugtat­ja a hitetleneket, lesz minden bőven. Vagy száz tyúk, csirke, tíz pulyka, két hízó kerül majd az asztalra. A háziak a puly­kát meg a disznót direkt a mai napra hizlalták. Az ízekkel sem lesz baj, hi­szen Szabóné civilben is sza­kács, s két éve Nyíregyházán még a mestervizsgát is letet­te. Nyugodjunk meg hát, ad­dig kortyintsunk egyet. Nem kell sajnálni a gazdát, van mi­ből válogatni: 1600 üveg sör, vagy száz liter bor, ki­lencvenöt erős, meg húsz li­ter gyengébb pálinka kínálja magát. Kínálják persze a vendég­látók is, légióként Serbán István, a vőfély. Vagy két­száz lakodalomban volt már két, a demokráciában már mi építettük az első tömblakást ,a faluban. , „ >. — Emlékszik-e még a lako­dalmára? — Én?! Hát hogyne emlé­keznék. Nyolc lovaskocsival jött értem az én emberem Fi- gulára, Palacsintatanyáról. — A nászajándék...? — Na, arról beszélhetünk! Egy delikendő, hat kávéscsé­sze, két evő-, meg egy merő­kanál, ennyi volt. A menny- asszonytánc meg hat pengő. Ebből fizettük ki a zenészeket, ők négy pengőt kaptak, a ru­hám varratása meg két pengő volt. A bor árát már a nagy­bátyám fizette... — Most mennyi nászaján­dék gyűlt össze? — Autót lehet annak az árából venni. De nézze meg majd a mennyasszony táncot! Ha nem jön össze ötvenezer, kisülhet a falu szeme. Nyolc óra, hirtelen elcsen­desül a sátor. A vőfély lép a színre, kezében a levesestál, s mondja a nagyapjától tanult verset: „Érdemes vendégek ■lem üresen jöttem, étellel ter­helve van ám mindkét ke­zem. De hogy én itt sokat ne Az ifjú pár papoljak és a forró táltól se­beket ne kapjak, vegyék el tőlem ezt a forró tálat, me­lyet ujjaim már alig-alig áll­nak .. . ■. S megkezdődik a va­csora: leves, főtt hús, töltött káposzta, pörkölt, rántotthús, fasírozott, torta ... Majd jön a bor, s az újabb köszöntő: „Bor, bor, bor, ez bor! Annak a girbe-gurba sző­lővesszőnek a leve, melyet kapafokával kocogtattak, met­szőkéssel sanyargattak és tölgyfából készült hordóba raktak. Ez a bor asszonyszo- morító, gyermekrongyosító, feleséggyalázó, kocsmárosgaz- dagító. Te bor! Mit csináltál velem a múlt este? Fejemet szuláphoz vágtad, falu kutyá­ját rám uszítottad, azok gaz­dáját rám haragítottad. Nem megmondtam már neked, hogy ne kerülj a,szemem elé! De ha már itt vagy, nincs menekülés a számodra, mars le az én gyomromba!” Igyunk! A sátorban mulatnak, a lakásba húzódunk beszélgetni az ifjú párral. A fiatalasszony, Lakatos Gyöngyi viszi a szót : — Piricsén ismerkedtünk meg a bálban, nem is sokáig vártunk az eljegyzéssel. Én különben Bátorban dolgozom a ruhaipari szövetkezetben, Jancsi Pesten gépkocsivezető. — Hol fognak lakni? — Egyelőre Piricsén, a Gyöngyi szüleinél. Én egy da­rabig még eljárok Pestre, de itt vettem Piricsén egy telket, jó lenne hazajönni. Kint már kiabálnak, éjfél van, a mennyasszonytánc ide­je. Forgatják Gyöngyit, repül a fátyol, s gyűlnek az ötszá­zasok. Egy félóra sem telik el, s megvan az ötvenezer. Piri­csén — mert a lányos házban is tart a lakodalom — újabb 30 ezret táncol össze a falu legfiatalabb asszonya. Ennyi pénzzel már ellehet kezedeni az életet. Fogy a bor, a sör, csárdást járnak a pilisiek: „Nyírpilisre két úton kell be­menni, de szeretnék a rózsám­mal beszélni.. Száll, száll a nóta, ma éj­szaka húszesztendős az egész világ. Balogh Géza K un Jani a kicsi traktorral, amelyhez két kifordító eke tartozott, csak ment csendesen a végtelennek tetsző krumplisorok között. Négy asszony s leány haladt a nyomában, s a diónál nagyobb gu­mókat összeszedték, óvatosabban tán, mint a hímes tojásokat. Eze­ket finoman zsákokba rakták, a többit hagy­ták a földön, hazafelé menvén majd, maguk­nak is szednek a ma­radékból egy-egy kézi­kosárral. S még azután is mennyi, de mennyi marad ott? Amelyek már végképp nem kel­lenek senkinek, oly ki­csik. Az ilyenfajta munkát nagyon nem szerette Kun Jani. Megöletik velem az életet, gon­dolta. Volt az asszonyok kö­zött egy tizenhat éves forma lány is, megnéz­te őt már Kun Jani, de éppoly éretlennek talál­távolról is meglátszik, rángatni kell a zablá­ját, irányítani kell, merre menjen, nem úgy, mint az igazit, amelyik megszokta már az itteni határt. Szóval GALAMBOS LAJOS: Újkrumpli ta, mint ezeket a drága gumókat, amelyeket ki kell fordítania a föld­ből. Déltájt kijött a föld­re az agronómus, meg tán az átvevő, hisz nem a szövetkezet kocsijával jöttek, megismerszik az messziről, az idegen ló nem tetszett neki ez a munka. S elhatározta, megmondja az agronó- musnak, küldjenek ide olyan embert, akinek nincs szíve, végezze el az ezt az átok munkát, tegyék őt keményebb dologra. Mindjárt az érkezők­nél meg is állt. — Szervusz, Jani- kám — mondta neki az agronómus —, mi ba­jod van, olyan sápadt az arcod. — Kérlek, tegyetek engem más munkára. — Beteg vagy tán? Mért nem szóltál? — Nem tudtam, hogy ennyire fog bántani. — Mi? — Hogy ezt a renge­teg krumplit idejekorán kell kiforgatnom a földből. — A termelési érte­kezleten vállaltad. — Nem tudtam, hogy ennyire fog bántani, nem érted? — Értem én, de nyu­godj meg. Takarmány- növény jön utána, de mit is magyarázok, nem vagy éretlen gye­rek. — Küldjétek ide mást. — Kit? — A sunyi Danyit, annak nincs lelke. — Ö már tarlóhán­tásra készíti a gépet. Szóval vállaltad, így hát maradj csak. Aztán ment is tovább az agronómus a ven­déggel a már felsze­dett krumplikhoz. — Az isteneteket — kiáltotta utánuk Kun Jani. S akkor idejött hoz­zá ama tizenhat éves forma lány is és hun­cutul felnézett rá: — Szóval, értelének vagyunk? — Te cseppség, te szemtelen, pusztulj elő­lem. — Meddig? — kér­dezte a szemtelen lány. Kun Jani csak nézte. — őszig — mondta aztán. S megindult a gépé­vel, valami melegséggel a szívében. Alkotni A közelmúltban mesz- sziről jött barátot kalauzoltam a me­gyében, aki nemcsak a látnivalók szépségén cso­dálkozott — először járván nálunk —, hanem az elis­merés hangján szólt, ami­kor megtudta, hogy a vi­déki múzeumok jó néhá- nya egy-egy ember tenni- akarásából született, olyan emberek lelkesedé­séből; szülőföld iránti sze- retetéből, akik úgy láttak munkának, hogy sokszor nem a megértéssel, ha­nem pontosan az értetlen­séggel kerültek szembe. Tették — teszik — ezek az emberek, amit vállal­tak. Ha tetszik, hát az okok közé még a „hiúsá­got” is besorolhatjuk, mert kétségtelen, hogy ki-ki a saját „emlékművét” is építgeti, amikor múzeu­mot alapít, könyvet ír sző­kébb pátriája népszokásai­ról, vagy éppenséggel gyá­rat teremt a majdnem semmiből. Felmutatni magunkat, felmutatni egyúttal önma­gamat is, természetes vágy, szándék minden okosan, tisztességgel gondolkozó emberben. S ha ilyeneket keresünk, nemcsak a mú­zeumalapítók, az iparosí­tok. a könyvet írók között kell körülnéznünk. Mert alkotni minden pályán, minden helyen lehet. A legkisebb falu tanítója, ha becsülettel teszi, amit ten­nie kell, ugyanúgy alkotó, mint a munkás, aki hibát­lan darabot ad ki a kezé­ből, akinek becsületbeli ügye az, hogy amit csinál, a lehetőségekhez képest a legtökéletesebbíiegyen. Meggyőződésem, hogy aki valóban akar valamit, annak számára a pénz, az elismerés ilyen, vagy olyan formája korántsem mellé­kes, de mégsem elsődleges szempont. Az alkotó, a jót tenni akaró embert —ese­tenként a „megszállotta­kat” — nem az elismerés önmagában való hajszolása hajtja, hanem a hit, hogy amit csinál, az jó, abban benne fekszik minden, amit ő tud, és munkájára igenis szüksége van a na­gyobb közösségnek, a tár­sadalomnak. A ki alkot, nemcsak a társadalomnak hoz valamit létre, ha­nem a társadalomban is teszi azt, s nem mindegy, hogy akadályokkal és ér­tetlenséggel kell-e küsz­ködnie, avagy a szándékát értő, éppen ezért segítő emberek veszik-e körül. Az alkotókedvet letörni, irányulják az bármilyen közösségi célra, nem sza­bad. Mert „ilyen gazda­gok” még nem vagyunk és nem is lehetünk. S. Z. Ötvenezer női kardigánt szál­lít a Hódiköt fehérgyarmati üzeme a Szovjetunióba. Ha a jelenlegi szinten dolgoznak a gyárban, akkor egy héttel a határidő előtt teljesítik idei féléves tervüket. (M. K.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents