Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)

1981-06-20 / 143. szám

1981. június 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Fogyasztói árpolitika 1981 Áralakító tényezők A tudomány a gyakorlatban Üzemek és tudományos egyesületek kapcsolat^/ az MTESZ-elnokség napirendjén z árak nem szubjektív elhatározások nyo­mán, hanem objektív gazdasági hatásokra változ­nak. Az árpolitika a felismert gazdasági szükségszerűség tu­datos érvényesítésére törek­szik. A fogyasztói árképzés álta­lános alapelve az értékará­nyosság érvényesítése. A szo­cialista állam az áreltérítés módszerét is tudatosan alkal­mazza: egyes termékek, szol­gáltatások fogyasztását — társadalompolitikai megfon­tolásokból — kedvezményezi, másokét megnehezíti. Számos fogyasztási cikk ára tiszta jövedelmet is tar­talmaz, azaz a fogyasztói ár — a termelési és forgalmazá­si költségeken túl — a forgal­mi adót is magában foglalja. A termékek egy szűkebb kö­rénél — ide tartoznak példá­ul az élvezeti cikkek — a fo­gyasztói ár az átlagosnál na­gyobb forgalmi adót tartal­maz. A szocialista állam tu­datosan drágítja az ilyen ter­mékeket, ezzel igyekszik kor­látok között tartani^ezek fo­gyasztását. A forgalmi adó mégsem ál­talában „luxusadó”, hanem a termékek fogyasztásával, a szolgáltatások igénybevételé­vel arányos hozzájárulás az össztársadalmi kiadásokhoz. A termékek és szolgáltatások zöménél mégis csupán a do­táció, az ártámogatás meg­szüntetése a cél. így például az alapvető élelmiszerek, az építőanyagok továbbra is for- galmiadó-mentesek marad­nak, nem vesznek részt a közteherviselésben, közvetett módon tehát a jövőben is tá­mogatást élveznek. A szolgáltatások tekintélyes köréhen — ide tartozik pél­dául a tömegközlekedés, a kommunális szolgáltatások jó része, a lakásbérlet — nem cél, hogy a díjak maradékta­lanul fedezzék a teljes költsé­get: időről időre azonban ezeknek a díjtételeknek is kö­vetniük kell a ráfordítási ará­nyok módosulását, mérsékel­ve az állami támogatások nö­vekedésének ütemét. Végül a társadalmi méltá­nyosság megkívánja, hogy meghatározott területeken, pl. az oktatási, a kulturális, az egészségügyi ellátásban a szükségletek kielégítése ne függjön a személyes jövedel- meg nagyságától. Ilyen eset­ben a költségek növekedését az állam — egyebek között a forgalmi adó bevételeiből — fedezi. A jövedelemelosztás és új­raelosztás fő eszközének je­lenleg már nem annyira a vállalatok megadóztatását, mint inkább az árpolitikát tekintjük. Az árrendszer kor­szerűsítésének egyik célja — közgazdasági terminológiával szólva — az úgynevezett két­szintűség megteremtése volt. Az 1979—80-as árrendezéssel sikerült elérni, hogy a fo­gyasztói árban a termelési és forgalmi költségek megtérül­jenek, emellett forgalmi adó formájában még bizonyos mértékű társadalmi tiszta jö­vedelem is képződjön. Az 1979-es fogyasztói ár­emelés mérsékelte a költség- vetés terheit és pontosabban tájékoztatta a fogyasztót az áru értékéről, a gazdaság va­lóságos teherbíró képességé­ről. De az áraránytalanságok egy része azóta újratermelő­dött. A legutóbbi években — el­sősorban az anyag- és ener­giaárak emelkedésének kö­vetkezményeként — szinte valamennyi mezőgazdasági termék önköltsége növeke­dett. Annak ellenére, hogy a hozamok, a fajlagos termelési mutatók számottevően emel­kedtek- és az üzemek költ­séggazdálkodása érzékelhető­en javult. A költségeken be­lül különösen gyorsan nőtt az amortizáció, a műtrágyák, a növényvédő szerek, az ipa­ri takarmányok felhasználá­sának költsége — ezek mesz- sze meghaladják a termelési érték növekedésének ütemét. Az önköltségváltozásokkal összefüggésben emelkedtek a mezőgazdasági termékek ter­melői, felvásárlási árai: 1980- ban 11,4 százalékkal, 1981-ben várhatóan további 5 száza­lékkal. A termelői, felvásár­lási árak kialakításakor a költségnövekedésnek csak egy részét vették figyelembe. A teljes költségnövekedés 20— 25 százalékát az üzemek gaz­dálkodásuk javításával, a termelésben meglevő tartalé­kok kiaknázásával kell ellen­súlyozni. Milyen mértékű fogyasztói árszínvonal-növekedésre szá­míthatunk? Az 1979—80-as esztendők mintegy 9—9 szá­zalékos árszínvonal-emelke­dése rendkívüli intézkedések következménye. (Az 1979 jú­liusi intézkedésekhez hasonló mértékű áremelés a tervek szerint a jövőben nem ismét­lődik meg.) 1981-től vissza­térünk az ármozgások koráb­bi viszonylag mérsékelt pá­lyájára; az évi 4,5—5 száza­lékos növekedéshez. Ez meg­követeli, hogy a szükséges árintézkedéseket halogatás nélkül, mindig időben hoz­zák meg. Ha az árakat fo­lyamatosan a változó költség- viszonyokhoz igazítjuk, meg­előzve az áraránytalanságok elhatalmasodását, a követ­kezetes fogyasztói árpolitika viszonylag kis lépésekkel, fo­kozatosan kialakíthatja az értékarányos árakat, illetve elkerülheti az újabb árarány­talanságok képződését, az 1979 júliusihoz hasonló na­gyobb méretű és széles körű drágulásokat. Vajon az élvezeti cikkek árai, vagy a luxusadók eme­lésével nem lehetne fedezni az alapvető fogyasztási cik­kek növekvő dotációs terhe­it? Átmenetileg elodázhatjuk a nagy horderejű, társadalmi, politikai súlyú árintézkedése­ket, de az állami támogatá­sok, az áraránytalanságok halmozódását, az árak módo­sítását nem kerülhetjük el. A dotáció gyarapodása ugyan­is idővel pazarló fogyasztás­hoz, ellátási zavarokhoz ve­zet. Következésképpen nem csupán a költségvetés teher­mentesítése a feladat, hanem az árak tájékoztató szerepé­nek érvényesítése, a társa­dalmilag igazságos elosztás, a kiegyensúlyozott ellátás is. Az áralakulást, s vele együtt az évi átlagos áremelkedés ütemét végeredményben a termékek, a szolgáltatások gazdaságossága, versenyké­pessége szabályozza. Hogy egy terméknek mennyi lesz az ára, az alapvetően a ter­melés során dől el. Ha a ha­zai munka hatékonysága kel­lő mértékben javul, s elejét vesszük a külkereskedelmi cserearányok romlásának, akkor a népgazdaságra nehe­zedő inflációs nyomás kivéd­hető. Döntő, hogy az éssze­rűbb, takarékosabb, fegyel­mezettebb munka és ne az áremelés legyen a jövedelem­többlet-szerzés alapja. ltozatlan követelmény: minden kiáramló vá­sárlóerőnek, fejlesz­tési alapnak legyen szilárd árufedezete. Csak ez a biztos árufedezet szavatolhatja a forint becsületét, vásárlóere­jét, a zavartalan ellátást. Az árufedezet azonban napja­inkban már nem csupán áru­tömeget, hanem választékot, jó minőséget, korszerűséget és megfizethető árat jelent. Másként fogalmazva: a forint viszonylagos értékállandósá­gát kellő hatékonysági fede­zet szavatolja. (Ahogyan az elért életszínvonal megőrzé­sének is hatékony munka a feltétele.) A forint becsülete, értéke tehát a munka, a gaz­dálkodás színvonalától függ. Mert a piacon, a vásárlás so­rán a termelésben elért ered­mények realizálódnak. Következik: Ár és fogyasz­tás. Kovács József Az üzemek és a tudomá­nyos egyesületek kapcsolatá­ról tárgyalt pénteken Nyír­egyházán az MTESZ megyei szervezetének elnöksége. A húsz tudományos egye­sület munkájában négy és fél ezer mérnök, köz­gazdász, technikus vesz részt, s társadalmi szervezetük ré­vén is sokat tehetnek az üze­mek, vállalatok előtt álló fel­adatok megoldásáért. A hatékonyabb termelés, a jobb minőség elérése, a tu­domány eredményeinek a gyakorlatban történő alkal­mazása: ezek a legfontosabb céljai az MTESZ egyesületei­ben tömörült műszaki és ag­rárértelmiségnek — hangzott el az elnökség ülésén. Legkedvezőbb a helyzet azokon a helyeken, ahol a tu­dományos egyesületeknek üze­mi csoportjai működnek. Ezek eredményesen támogat­ják a továbbképzést, sokat tehetnek a műszaki-gazdasá­gi problémák megoldásáért. Különösen eredményesen működik a Textilipari Műszaki Tu­dományos Egyesület és az Élelmiszeripari Tudomá­nyos Egyesület számos üzemi csoportja. Az elnökség megfontolásra ajánlotta, hogy az üzemi cso­portokkal még nem rendelke­ző egyesületek foglalkozza­nak az üzemi kapcsolatok, esetleg szervezetek kialakítá­sával, s a hasonló műszaki problémákat, pályázatokat közösen oldják meg, erősítsék az egyes vállalatok közötti szakmai együttműködést. Különleges helyzetben van­nak azok az egyesületek, ame­lyek egy gyárra, vagy szer­vezetre épülnek (mint a ké­miai egyesület az Alkaloidá­ra, az elektrotechnikai egye­sület a TITÁSZ-ra, a hidroló­giai társaság a vízügyi igaz­gatóságra stb.). Itt az egyesü­letek többsége sokoldalúan tudja segíteni a vállalatok gazdasági, fejlesztési munká­ját, értékes tanulmányok ké­szülnek társadalmi alapokon. Különösen sok múlik azon­ban az egyesületi és a gaz­dasági vezetés jó kapcsola­tán, a feladatok közös meg­határozásán — ezek javításá­ra is felhívta a figyelmet az elnökség. Nemcsak az egyesületek és az üzemek kapcsolatát szük­séges azonban bővíteni, ha­nem új egyesületek létreho­zása is reális igény. Az utóbbi években ugyan­is új iparágak honosod­tak meg a megyében, mint a vegyipar, híradás- technika, optika, ame- lyeknak nagy hagyomá­nyú egyesületei működ­nek az ország más terü­letén, de megyénkben még nem alakultak ki a szervezeteik. Ezek létrehozása és az alkotó munkába történő bekapcso­lása a következő évek felada­ta. Tisztázni szükséges azt is — hangzott el az elnökség ülésén —, hogy a munkameg­osztásban mi az egyesületek feladata. Az elnökség erre út­mutatást is adott. A leglénye­gesebbek közé tartozik, hogy a tudományos egyesületek tá­mogassák az üzem, vállalat fejlesztési, szervezési felada­tainak megoldását, ismerje­nek meg új technológiákat, lehetőségeket, s ezekre hív­ják fel a gazdasági vezetők, szakemberek figyelmét. So­kat tehetnek az egyesületek az új technikai, szervezési el­járások széles körű megis­mertetéséért is. Fontos feladat a tovább­képzés szervezése, előadá­sok, tanfolyamok, tapasz­talatcserék kezdeménye­zése. Sokat tehetnek az egyesületek azért is, hogy saját, a tudo­mányos intézményekkel ki­alakított kapcsolataikat a termelőhelyen is kamatoztas­sák. Az MTESZ elnöksége a műszaki klubélet előmozdí­tását szintén a mielőbbi teen­dők közé sorolta. Megoldást keresnek arra is, hogy a tudományos egye­sületi élet központjaitól tá­volabbi településeken dolgo­zó műszaki értelmiséget be­vonják az egyesületi életbe. Az elnökség a továbbiak­ban a szeptemberi megyei műszaki hónap előkészítésé­vel és a nemzetközi kapcso­latokkal foglalkozott. Mi a véleménye? 1 Miklós Elemér Vásárosna- mény tanácselnök-helyettese n tanácstagok aktivitásáról — Városunkban, Vásáros- naményban hatvan tanácsta­gi választókerület van. Ez a szóm egy ilyen kis város ese­tében soknak tűnhet, de a vá­lasztási törvény szerint ennél kevesebb választókörzet vá­rosban nem lehet. Talán ke­vesebb tanácstag is betölte- né a szerepét, ám hogy eny- nyien vannak, annak több az előnye. Szűkebb közösséget kell megismerniük, ezért egy- re-egyre kevesebb feladat jut, s közvetlenebb kapcsolat ala­kulhat ki választó és válasz­tott között. Nem szabad per­sze elfeledkezni a másik ol­dalról sem. Ennyi tanácstag foglalkoztatása „menedzselé­se” kicsit sok a tanácsi appa­rátus számára, s „mozgósítá­suk” nagy erőket köt le. Meg kell gondolnunk azt is, milyen írásbeli anyag kerüljön a ta­nácstestület elé, mert ilyen példányszómban elkészíteni egy-egy írásos beszámoló sok­szorosítását — költséges dolog. Az, hogy a tanácstagok él- nek-e a rájuk bízott lehető­ségekkel, rajtuk is, és persze a tanácsi apparátuson is áll vagy bukik. Az a tapasztala­tunk, hogy a tanácstagok kö­zött azok az igazán aktívak, akik már bizonyos mozgalmi „előélettel” rendelkeznek. Hogy ezt a KISZ-ben, vagy a népfrontban szerezték, már részletkérdés. Lényeg a ta­pasztalat. Ha ez a fiatalság­gal párosul — ideális tanács­tag. önmagáért beszél a szám: hatvan tanácstagunk közül a fele negyven éven aluli. Ez tehát az egyik oldal. És mit tehet a tanács? Ké­szítse föl elfogadhatóan az új embereket a munkájukra. Ne csak a tanácstagok beszámo­lóját várja, hanem adjon azok kezébe is naprakész informá­ciókat. Ha a tanácstag egy kö­zösség érdekében közös ügy­gyei jön hozzánk, igyekszünk azt úgy és olyan gyorsan el­intézni, hogy munkájában mi­attunk fennakadása ne le­gyen. És még valami! A városia­sodás nálunk nagy serkentő erő, ez érződik a tanácstagok munkáján is. Az újak — hisz tanácstagjaink ötven szá­zaléka kezdő — fokozatosan kezdik megtanulni munkáju­kat, s a nekik legmegfelelőbb munkaformák kialakítása után a választási ciklus végé­re csak javulhat e munka mi­nősége. Csendes Csaba & Nyugdíjas-találkozót tar­tottak pénteken délután Nyíregyházán, az építőipari szövetkezetnél. A résztvevő­ket úttörők köszöntötték, majd megtekintették- a szö­vetkezet új Jég utcai üzem és elbeszélgettek a párt- és gazdasági vezetőkkel. A szak­szervezeti és KISZ-bizottság ajándékokkal kedveskedett a nyugdíjasoknak. A VOSZK tiszavasvári üzemében különböző típusú hűtőbe­rendezéseket javítanak. A hétfős, három megyét ellátó sze­relők közül Oláh Sándor a krémfagylaltgépek javításán dol­gozik. (Jávor L. felv.) Orvosok tanítója______ H alála óta meg sem emlékeztünk dr. Sarvay Tivadarról, pedig a nyíregy­házi megyei kórház legkiválóbb szak­emberei között is előkelő helyet érdemelt ki orvosi működésével. Mindenekelőtt azt kell felidéznünk, hogy 1925—1961 között vezette a kórház belgyógyászati osztályát és képezte majdnem 4 évtizeden keresztül a belgyó­gyász szakorvosok hosszú sorát. Ezenkívül a tüdőgondozás modern alapjainak lerakásával fejtett ki megyénkben már-már elfelejtett működést. Kilencven éve — 1891. június 20-án Kis­várdán — született. Középiskoláit Nyíregy­házán, az orvosi egyetemet 1913-ban Buda­pesten végezte. Az I. világháborúban az orosz és olasz fronton szolgált, s leszerelése után a budapesti I. számú belgyógyászati klinikán volt tanársegéd Jendrassik professzor mel­lett. 1925-től kezdve a nyíregyházi Erzsébet közkórház belgyógyász főorvosa volt. Vidé­ken dolgozott, de működése nem volt provin­ciális. Elsősorban gyógyító orvos volt s a hoz­zá forduló betegek és szakmai segítséget kérő orvosok köztiszteletben álló „Tuba bácsi”-ja. Méltó belgyógyász partnere volt a kórházban Eisert Árpád sebész főorvosnak, akivel közö­sen számoltak be 1951-ben a Magyar Sebé­szet c. szaklapban az első vidéken operált szívbetegről. Sarvay főorvos másik nagy érdeklődési területe: a tüdőgümőkór volt. Ez a betegség nyilván azért is érdekelhette, mert maga is tüdőgümőkóros volt. Nyári szabadságát 1934- ben Németországban töltötte és Stettinben tanulmányozta a haladást a tüdőtuberkuló­zis kezelésében. Onnan hozott pneumothorax (légmell)-készüléket is. Osztályán 2 kórter­met bocsátott a gümőkóros betegek részére. Ekkor a mesterséges légmell készítésével tör­ténő nyugalomba helyezése a beteg tüdőrész­nek új kezelési eljárásnak számított, s ezt a módszert Sarvay főorvos mellett sajátították el tanítványai, köztük dr. Mandula Sándor, dr. Vígváry László és dr. Kemény Lajos is. A szervezett tüdőgondozás is csak 1938-tól számítható megyénkben, annak ellenére, hogy már 1906-ban kezdeménye volt ennek a nyíregyházi „József” tüdőbeteg-gondozó (ré­gi térképen a Víz utca elején, a mai bőr­és nemibeteg-gondozó intézet helyén feltün­tetve). A mai orvos csak nagyrabecsüléssel és tisztelettel olvashatja Sarvay főorvosnak a Gyógyászat c. lap 1931. évi számaiban foly­tatásokban közölt „A tüdőgümőkór különböző alakjai” c. írásában kifejtett véleményét: „Ügy látszik, hogy rosszabb szociális viszo­nyok között a miliaris szétszóródás könnyen ismétlődik.” Ez is igazolja, hogy Sarváy Ti­vadar nemcsak kiváló orvos, hanem kiváló ember is volt. 50 évvel ezelőtt kevés orvos látott ilyen tisztán. Dr. Fazekas Árpád B

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents