Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)
1981-06-19 / 142. szám
1981. június 19. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Kereset „az Araktól és a berektől.” Tíz közül kilenc ember ezt a választ adná, ha megkérdeznék tőlük, hogy mitől is függ az élet- színvonal? S milyen egyszerű lenne a statisztikus dolga, ha elfogadná a közvélemény értékítéletét, s csakis az árak és a bérek alakulásán mérné le, hogy milyen az életszínvonalunk? Figyelmen kívül hagyhatná például azt a két azonos munkahelyen dolgozó, azonos szakképzettség miatt ugyanannyit kereső, és fogyasztási szokásaiban is pontról pontra megegyező családot, amelyek közül az egyik például lakás nélküli és két gyereket nevel, a másik meg gyermektelen és rendezett lakáskörülmények között él. A Központi Statisztikai Hivatal „Életszínvonal 1960—1980” című kiadványában olvasható, hogy a foglalkoztatottak legtöbbet kereső 10 százalékának ösz- szes keresete 1976-ban kereken négyszerese, 1980-ban pedig alig 3,7-szerese volt a legkevesebbet kereső 10 százalék keresettömegének. Ez a lassú, de feltartóztathatatlan nivelláció mindenkit érintett: a legmagasabb rangú vezetőket éppúgy, mint a betanított munkásokat. Például: 1979-ben, az „A” kategóriájú — tehát majdnem legfontosabb, legnagyobb vállalatok vezetőinek átlag- keresete mindössze 2,3—szer volt több, mint a beosztottaké, s ez az arány 8 százalékkal alacsonyabb, mint; volt az évtized közepén. (Mellesleg: a vezetői keresetek visszafogását központi rendelkezések szorgalmazták ...) Továbbá: a felsőfokú végzettségű szakemberek bérelőnye, a hatvanas évek végén 31—34 százalékos volt a középfokú végzettségűekkel szemben, 1979-ben pedig csak 28 százalékos. 1975-ben a szakmunkások bére átlagosan 56 százalékkal volt magasabb, mint a segédmunkásoké, 1979-ben már csak 47 százalékkal. A betanított munkások esetében az előny, ugyanebben az időszakban 30 százalékról 16(!) százalékra csökkent. A jelenség azért is érthetetlen — és elfogadhatatlan —, mert a keresetek nominális növekedése évről évre jelentős volt. A munkások és az alkalmazottak átlag- keresete az 1975. évi 3066 forintos havi átlagról — évenként 6,4 százalékkal növekedve — 1980-ban már 4150 forintra emelkedett. A számok a differenciálás mozgásterét jelzik, s e lehetőség ellenére mégis a nivelláció érvényesült. Eldöntetlen a vita, hogy miért? A vállalatok a bérszabályozásra, s az ehhez kapcsolódó számos — erősen adminisztratív színezetű — előírásra mutogatnak. A bérszabályozás megalkotói és kérlelhetetlen védelmezői pedig a vállalati magatartást hibáztatják, mondván: a vállalatoknál még azokat a differenciálási lehetőségeket sem használják ki, amikre egyébként lehetőséget ad a szabályozás. EZ IS IGAZ. Nem használják ki a vállalatok a differenciálási lehetőségeket, például azért sem, mert magukra vállalták az időről időre ismétlődő áremelések kis béremeléssel való kompenzálását. E gyakorlat eredményeként terjedt el az a felfogás, hogy „ha áremelés jön, akkor kijár a béremelés is”. Mindenkinek, különösebb feltétel (értsd: teljesítménykövetelmény) nélkül csupán szociális megfontolásokból. Ha ez így megy tovább, lassan oda jutunk, hogy elvi állásfoglalást kell megfogalmazni: a munkabér nem szociális járandóság, hanem a végzett munka mennyisége és minősége szerinti fi- zettség. V Y. Cs. Nagy teljesítményű markolókat gyártanak a Kisvárdai Vas- és Fémipari Szövetkezetben a Magyar Hajó- és Darugyár megrendelésére. Hajdú Tibor és Révész József a 2,5 és az 1,3 köbméteres markolókat cégjelzéssel látja el szállítás előtt. (Elek Emil felvétele) Gyár a tanyán li Otven fok Beleg radon Megtartani ámultait termelési főmérnök gondja: ami eddig a vállalat munkaerőgazdálkodásában nem jelentkezett, most bekövetkezett. A fizikai létszám jelentősen megfogyatkozott. Különösen az építés-szerelésnél nagy a fluktuáció, rövid idő alatt 160 szakképzett ember kérte ki a munkakönyvét. Hová mennek? Jórészt termelőszövetkezeti építőbrigádokba, oda ahol többet lehet keresni, ahol hosszabb távon és biztos a jól fizető munka. Távoznak szakemberek a Száév- től azért is, mert nem akarnak ingázni, lakóhelyüktől messzire eljárni Budapestre, más megyébe. Miért mondta el mindezt Szanyi Bertalan termelési főmérnök? Mert sok egyéb gond mellett, most nagy erőfeszítéseket kíván a munkaerő megtartása. De mi idézte elő az új, eddig nem tapasztalt dolgot? Szabolcs-Szatmárban, de másutt is mérséklődött a beruházási tevékenység. Jobban mondva kevesebb nagy- beruházásra van szükség, ehelyett előtérbe kerültek a A szakembereket a viszonylag közeli — a lakóhelyhez közeli — munkavállalásokkal igyekszik megtartani a Száév. Ezért építenek Hajdúnánáson, Nyírábrányban, Nyíradony- ban iskolákat, óvodákat. A fő erőket, a szakemberek többségét azonban itt a megyében foglalkoztatják. A megyei építkezéseken a megtartás legtöbb módszere a folyamatos munka. Ha szervezetten érkezik anyag, ha mindig van építési, szerelési hely, úgy növekszik a teljesítmény, végső soron vastagabb a boríték. Sokat számít az is, hogy ma már a munkásszállításban nem használnak úgynevezett „plébódékat”, ezenkívül minden építkezésen az igényeknek megfelelő a szociális ellátás, van fürdő, öltöző, ebédlő. Néhány példa az eredményekről is. A Száév nagy munkaterülete idén is a lakásépítés. Az éves terv szerint december végéig 1084 lakást adnak át. Ebből az első félévben közel ötszáz készül el. Jó ütemben épül a vajai 1000 vagonos hűtőtároló, amely tartozékaival együtt 1400 négyzetméter területű. A hűtőtárolóba őszszel már almát raknak. Az □ Belegrád. Tanyának nagy, falunak kevés. A Nyírtelek közelében lévő településen igen keresett terméket gyártanak. Megjavították a bekötő utat is, hogy zökkenőmentesen jusson el a perlit a hazai és a külföldi megrendelőkhöz. Pont húsz éve annak, hogy a belegrádi szeszfőzde helyén perlitüzemet létesítettek. A csendes jubileum jegyében négy kitüntetést is kaptak a gyár dolgozói. A Könnyűbeton és Szigetelő Anyagipari Vállalatnak öt gyára van, s az elmúlt évi munkája alapján a belegrádi gyár kapta meg a vállalat legjobb gyára címet. Az oklevél május 1-e óta függ az iroda falán. Nemrég az építők napja alkalmából egy országos és két vállalati kitüntetést kaptak az itteniek. Kéz nem érinti Tanyán is lehet országra, világra szólót produkálni. A régi melegüzemben dolgozik Hegedűs Mihály kemencemester, alapító tag. A hőséggel is meg kell küzdeni. Azt mondja, a kisalakolásnál több mint ötven fok melegben dolgozik. Mestere ennek a ritka szakmának. Erről a tanyáról hivatalos kiküldetésben jutott el a Szovjetunióba, Jugoszláviába és Svájcba. Segítette a vállalat által eladott kemencék beüzemelését. A tapasztalt mestertől pár tucat méterre, az új üzemben halkabban duruzsol a duzzasztókemence, 950 fokon izzik a perlit. De az adagolást, a kezelést automatikusra állították be, nincs szükség kézi salakolásra. Megbízhatók a gépek, ritka a meghibásodás. A Lenin nevét viselő karbantartó Szocialista Brigád az építők napjára ezért is kapta meg az Ágazat Kiváló Brigádja címet. Petrus István kétszak- más (géplakatos és hegesztő) mester a brigád vezetője. Mint mondja, a brigád tagjai segédkeztek a külföldi gépek beszerelésében, s a külföldi szerelők mellett nemcsak megszerették, meg is ismerték a sokat tudó masinákat. A megelőző karbantartást mindennél fontosabbnak tartják, újítgatnak, ésszerűsítenek. így érték el, hogy az öt gyár közül itt a legkisebb a gépek meghibásodása. Egy igen fontos az újítások közül: „A beépített csapágyak nagyon melegedtek, kívülre szereltük őket, így jobb a hűtésük”. Érettségizett gépkezelők Sebők András műszaki vezető hozzáteszi, hogy érettségizett gépkezelők, mechanikai műszerészek is dolgoznak a gépek mellett. Azzal folytatja: „Nálunk is egyre képzettebb emberekre van szükség. A tmk-saink egymás után szerzik meg a második szakmájukat. Az új, korszerű laboratórium is képzett embereket követel”. A termelés itt folyamatos. A gépek igen kevés kivételtől eltekintve állandóan zúgnak, üzemelnek. A műszaki vezetőtől még megtudjuk: a gépek kihasználása 93 százalékos. Ez országos viszonylatban is figyelemre méltó teljesítmény. Fontos bázis Andrejkovics István gyárvezető eleveníti fel a két évtizeddel ezelőtti eseményeket. Egy kis üzemtörténet: a kezdeti években az egyetlen kemencében évente néhány ezer köbméter volt a termelés. 1963 óta ez a vállalat az üzem gazdája. Tavalyelőtt 36 millió forintos beruházást valósítottak meg. A jövőről: idén egy hektárral bővül a gyár területe. A kertekből, a kukoricaföldekből hasznos célra faragják le az egy hektárt. Szintén ebben az évben elkezdik a korszerű tmk-mű- hely építését. Miért tartozik a gyár az ÉVM-hez és az építők szak- szervezetéhez? — kérdezzük Hoffman Józsefet, a gyárvezető gazdasági helyettesét. Válasza szerint a gyár a magyar építőanyag-ipar egyik fontos bázisa. A Dunán innen hőszigetelő anyagokat értékesítenek. Építőipari termékeket exportálnak az NDK- ba, szűrőperlitet Romániába. Sokrétű tevékenységük meglepő. Az élelmiszeriparnak és a gyógyszeriparnak is gyártanak szűrőperlitet. Újabban a mezőgazdaságnak kertészeti perlitet állítanak elő, így nem szorulunk bolgár importra. Perlit hőveszteség ellen Egy átlagos családi ház fűtési energiaszükségletéből 30—40 százalék a falak hőveszteségére megy. Perlitszi- getelővel a veszteség 8—10 százalékkal csökkenthető. A födémszigetelés 15—20 százalék csökkenést is eredményezhet. „A födémszigeteléshez szükséges perlitpap- lanból még többet fogunk gyártani. A tervidőszakban a hőszigetelő vakolat gyártását is elkezdjük”. Dankó András szb-titkár arról számol be, hogy a kedvező gazdasági változásokhoz részben a szakszervezet teremti meg az emberi és egyéb feltételeket. Tizenketten a szak- szervezet segítségével szerezték meg az alapműveltséget. Öltözőt és étkezdét kapott a gyár. A következőket szó szerint idézzük az szb-titkártól: „Tavaly a másik négy gyárban 3,5 százalékos béremelést hajtottak végre, mi 6 százalékkal emelhettük dolgozóink bérét. Főleg azért, mert gyárunk igen hatékonyan termel”. Nábrádi Lajos lakáskarbantartások, a tatarozások, avagy más felújítási munkák. A megváltozott helyzet legkedvezőtlenebbül a termelékenyebb technológiákat sújtja. A paneles, a könnyűszerkezetes építés helyett mindinkább a munkaigényesebb feladatok jelentkeznek. Természetesen a felvázolt gondokról nem olyan előjellel szólt a főmérnök, hogy jelezze: az építőipar nem képes eleget tenni az új követelményeknek. De mielőtt erről szólnák, álljon itt néhány mondat a munkaerő megtartásáról. A vállakozási politika messzemenően igyekszik figyelembe venni a vállalat dolgozóinak érdekeit. A Száév-munkások ma Líbiában, az NSZK-ban, Budapesten, Hajdú-Biharban és természetesen a megyében dolgoznak. A külföldi munkát az emberek szívesen vállalják, a budapesti kiküldetés már nem ennyire vonzó. A szomszédos megyei építkezések előnye, hogy onnan naponta hazajárhatnak a dolgozók, együtt lehetnek családjukkal, és mert többségük vidéki, van lehetőség a házikert, a feleség jogán a háztáji művelésére is. idegenben végzett munkák közül Budapesten a nyugdíjasok házának, a téglási magasraktárnak az átadása növeli a vállalat féléves munkájának értékét. Ami dicséretes — és ez már nem a vállalati főmérnök véleménye, hanem az építtetőké — a korábbi évekhez viszonyítva az épületek minősége jobb. Kevesebb hiánypótlásra van szükség, csökkentek a kifogások. Q beruházási tevékenység mérséklődése a vállalatot tehát nemcsak a munkaerő megtartására, a munkavállalás átértékelésére, de a minőségileg jobb munkára is ösztönözte. Mert nem csak a munkást, a megrendelőt is meg kell tartani. Ezen túlmenően a vállalati gazdálkodásban ma olyan gyakorlatot kell alkalmazni, amely rugalmas, igazodik a körülményekhez. A Száév-nél ezt teszik, mert tudják: másképpen nem lesz tervteljesítés, árbevétel. Ha pedig nincs árbevétel, nem lehet nyereség sem. Seres Ernő Minek nevezzem? V áltoznak az idők, és változnak a jelzők is. A magyar például volt lovasnemzet, volt harcias, volt vendég- szerető. Először ugrott a ló. Igaz: olcsó, tartós, időálló fazonú, nem igényel felújítást, üzemanyagát nem befolyásolja az olajválság; az is tény, hogy a verebek csiripelik a lótalanítás folytán leromlott közétkeztetésük gondját. De hiába, lómentesek lettünk. Lóhely csak a káromkodás, az ügető, a vurstli és (állítólag) a virsli. Lovasnemzet tehát már nem vagyunk. Vendégszeretők? Egyelőre úgy forog nálunk az idegen, hogy előbb essen át — nem a lovon, hanem — rajtunk, mint ahogy bejött. Se lovas, se vendégszerető. Harcias ? Zöldért-eladók, pincérek fát vágnak a hátunkon, marhanagy rönköket méghozzá; kezet csókolunk az IKV-csőszerelőnek, borravalóhatványozással engeszteljük a visszaseköszönő taxist ... Harciasság ?! Hát akkor? Milyenek a magyarok? Még a kérdés nagy kutatója, Róbert László sem mert közelíteni a kérdéshez. Pedi'g ő világosította fel ország-világot arról, hogy milyenek a franciák, az olaszok, a hawaiiak, a cseremiszek, az eszkimók, az eszperantók. De hogy mi milyenek vagyunk, arról sejtelme sincs. Eláruljam? Mi mostanában elnevező nép vagyunk. A múlté a tanácstalan lírikus, aki olyasmin töpreng, hogy minek nevezze kedvesét. A gyereknek előbb van neve, mint neme, legfeljebb átoperálják. Fontos a név, az elnevezés. Kezdődött a papírízű, megjegyezhetetlen álelnevezésekkel, mint például „Bp. Főváros XXI. kér. EM- ZÉPERIKSZ számú Központjának 879/A számú Egysége”. E meddő időszak a feledésé. Utódja: a fantázianév. Pultjainkon és alattuk büszke árucsaládok sorakoznak: Bübüke tápszercsalád, Oszkár bútorcsalád, Zalán futószőnyegcsalád, Kotkodács tyúkszemirtócsalád. És el- uralkodóban az ésszel fölérhetetlen elnevezések is. „Takarékosság Cipőkátéesz”. Aki ismeri a hazai cipőipart, aligha feltételezi, hogy e területen takarékoskodnak a ráfordítással, a víz- hatlanítóval, a bőrrel — a vevő bőrére. Ez maximálisan fantázianév. Ne feledkezzünk el a kimondhatatlan, külföldies elnevezésekről se. Hír: „Napi tízezer Gervaist szállítanak hazánk bolthálózatába”. Mi az, hogy Gervais ? Világos: Gerva is, meg nem is. De mi a Gerva? És hogyan ejtsük? Németesen, Ger- vájsznak? Akkor olyasmi lehet, mint a fédervájsz. Franciásan, Zservének? Akkor viszont zserbósze- rű süteményféleség. Különben mindegy. Külföldiül hangzik, csak jó lehet. Felbukkant a rém- elnevezés-divat is. „Üj permettrágyacsalá- dot hoznak forgalomba, egyelőre 50 literes ballonokban kerül kiszerelésre”. Itt közbe kell szólnom, hogy megálljt kiáltsak. Eddig és ne tovább! Mielőtt kiszerelik, igyekszem leszerelni az efféle elnevezésű tendenciát. Ne vegyék el a dokumentumfilmeseit kenyerét. Az ő opusza- ikba illő az ilyesmi, sokszoros társbérlők ajkán: „Maguk egy trágya család!” Péreli Gabriella
