Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-14 / 111. szám
1981. május 14. KELET-MAGYARORSZÁG 3 RAJTVONALON |eresve sem találtam volna jobb példát a társadalmi mobilitásra, mint amit a véletlen sodort elém egy orvos képében. Az alig több, mint harminceszten- dős fiatalember nagyapja paraszt, apja bányász volt, ő maga pedig orvos a megyei kórházban. Tudom, nem 5 az egyetlen példa a nemzedékváltással együtt járó „felemelkedésre”. (Csak idézőjelbe írom a szót, mert noha közhasználatú, mellékíze van. Azt sugallja, hogy ahonnét „felemelkedünk”, az mintha valami alacsonyabb rendű hely volna.) Példa tehát számos akad, elég ha ki-ki körülnéz környezetében, és szinte vég nélkül sorolhatja azokat, akiknek szülője paraszt volt, netán falusi iparos, vagy éppen szakma nélküli, és fiából-lányából megbecsült szakember, sokszor értelmiségi lett. Senki sem állíthatja, hogy erre régebben nem volt példa, azonban az esetek mai sokasága a régi, kivételt erősítő szabályból, társadalmunk egyik jellemző vonásává lett. Ez a vonulat lényegében az ország felszabadulásával kezdődött, ám csak az utóbbi időkre lett olyan természetes része életünknek, hogy a váltások kevés, vagy semmi megrendülést nem okoznak azokban, akikkel ez végbemegy. Nemrég két írás került a kezembe: az egyik Szirtes Ádám monológja, a másik egy Galgóczy Erzsébettel készített interjú. A pályáról, a rajtvonalról vallanak, s mondandójuk tanulsága máig hat. Szirtes Ádám a parasztfiú szívbe markolóan beszél arról a gátlásról, ami benne és sorstársaiban volt, mert jókora időbe tellett, míg Pesten a villamos peronjáról a villamos belsejébe merészkedtek, mert azt hitték, az ő paraszt szaguk, rossz ruhájuk, ott belül, visszatetszést kelthet. Az írónő — a ménfőcsanki parasztlány — egyebek közt azt mesélte el, hogy az 1950-ben megjelent fiatal írók antológiájának ötven-egynéhány szerzője közül mára mindössze hárman maradtak meg az irodalmi közéletben. (Szirtes Ádám mondatát szimbólumnak használva: hárman léptek a peronról a villamos belsejébe.) A többiek vagy tehetséggel nem győzték, vagy a hirtelen rájuk rakott teher súlya alatt roppantak össze. Sokan, nagyon sokan voltak az élet minden területén, akik a magukkal cipelt örökség terhével legfeljebb elrugaszkodtak a rajtvonalról, de a távot végigfutni, már nem tudták. Nem ismerem a napokban ballagott diákok (a megyében több mint 2400-an voltak) szociális összetételét, felmenőik társadalmi helyzetét, de biztos vagyok abban, hogy jelentős részük olyan családiból jutott az érettségi és az esetleges továbbtanulás küszöbéig, ahol a tanulásnak hagyománya nem volt, ahonnét a „kiemelkedés” útja a szakmunkás-bizonyítvány, az érettségi megszerzése. A megyében ezrek, az országban tízezrek állnak hamarosan a képzeletbeli rajtvonalra, hogy onnét eliramodva jussanak el minél meszebbre. Az esélyek természetesen nem egyformák: függnek az egyéni adottságoktól, a társadalmi háttértől, az otthoni indíttatástól, sőt a szerencsétől is, azonban azok a hátrányok, amelyekről a színész és az író beszélt, társadalmi méretekben szinte elképzelhetetlenek. Megkockáztatom még azt is, hogy a peronon lassan senki sem marad, még az sem, akinek pedig ott lenne a helye. De ez, ma már korántsem a származás függvénye. □ ízezrek állnak tehát a rajtvonalon, nem is először, de nem is utoljára életükben. Ott álltak már egyszer, amikor az általános iskola után pályát választottak, és ott állnak most, amikor továbbtanulnak, vagy dolgozni kezdenek. És ki tudja, még hányszor kell majd bizonyítani az életben. Vitathatatlán: sok múlik a külső körülményeken. Azonban elérkezett az idő, amikor aki bizonyítani akar, ha igazán akar, ritka kivételtől eltekintve bizonyíthat is. S. Z. —T----------:—-— ! „HA SZÓT I... ■■ n . ■... KAPOK A KONGRESSZUSON..." Esélyek a bizonyításra Megyénkben is nagy várakozás előzi meg a KISZ-kongresszust. Ezekben a hetekben a szokásostól nagyobb figyelem irányul a fiatalokra. Sokan azt várják, hogy a kongresszus után javul a mozgalmi munka. A kongresszus munkájának sikeréhez a sza- bolcs-szatmári küldöttek is hozzájárulhatnak. Közülük mutatunk be hármat. Átlagon alul Milák István a vásárosna- ményi ládagyárban csoport- vezető. Egy komplexbrigád tartozik hozzá. Tavaly hozták létre ezt az ütőképes brigádot, amely asztalosokból, kőművesekből, festőkből és segédmunkásokból áll. A ládagyárban szép számmal dolgoznak fiatalok. Nagyobbrészt nekik köszönhető, hogy az üzemben megszűntek a mostoha körülmények, kétkezi társadalmi munkával jobb munkafeltételeket teremtettek. A városért, főleg a gyermekintézményekért szintén sokat tettek a KISZ-esek. Nemcsak kapni, adni is szeretnek. A pluszmunka egyik szervezője Milák István, aki egyben az üzemi KISZ-bizottság titkára is. Ö sürgette és sürgeti a „bagolyvár” építését. Így nevezik azt a régi épületet, amelyet átalakítanak, megbővítenek és szabadidő- központ lesz belőle — csak fiataloknak. Az ifjú munkások többsége ugyanis bejáró. Műszakváltás előtt, vagy után gyakran nem tudnak mit kez- derp a szabad idejükkel. Amikor elkezdték építeni (főleg társadalmi munkában) a bagolyvárat, arra is gondoltak, hogy jövőre még több lesz a szabad idejük, ha bevezetik az ötnapos munkahetet. A beregi fiatalember ha szót kapna a kongresszuson, ezt mondaná: — Először is arról szólnék, hogy e távoli vidék fiataljai épp úgy megállják helyüket munkában és tanulásban, mint bármely vidék fiataljai. A munkásfiatalok bérszínvonala viszont magasabb lehetne, mert sok helyen még az országos átlagot sem éri el. Jó lenne, ha a vidéki telepek és gyáregységek anyagellátása javulna. Gyakran az anyaghiány fékezi a lendületünket. Külön szólnék a ciMEZÖGÉP és a cipőgyár munkásfiataljaival és persze a határőrökkel is. Vilma közgazdasági egyetemre kérte felvételét. Hogy miért? „Az elkövetkező öt-tíz évben nagy feladatok várnak a közgazdászokra”. Ezt mondaná a kongrsszu- son: — Idegenkedünk a papírmunkától, jó lenne csökkengány fiatalok ügyében. Nálunk a ládagyárban több cigány fiatal törzsgárdatag, jól dolgozik. Javasolnám, hogy a jól dolgozó cigány fiatalok a KISZ és a társadalmi szervek segítségével kapják meg a kellő megbecsülést. Bejárta a lépcsőfokokat Boros Vilma, a nyírbátori Bátori István Gimnázium és Cipőipari Szakközépiskola negyedikes tanulója. A FIN jegyében nemrég kapta meg a KISZ KB dicsérő oklevelét. Az elmúlt négy évben eredményes KISZ-munkát végzett. Bejárta a lépcsőfokokat is. Másodikos korában szervező titkár volt, majd alapszervezeti titkár, később az iskolai KISZ-bizottság titkárává választották. Utóbbi funkcióját természetesen még a ballagás előtt leadta. Szervezőkészségének, kapcsolatteremtő készségének köszönhető, hogy az iskola fiataljai élő kapcsolatot alakítottak ki a helyi szerszámgépgyár, a teni. A gimnazisták nyáron majdnem három hónap szünidőnek örülnek. A szakközép- iskolások és a szakmunkástanulók kötelező nyári gyakorlatra mennek és utána még építőtáborba is vágynak. Ha mindkét helyre eljutnak, alig marad kötetlen szabad idejük. Javasolnám: részükre rövid idejű szaktábor jellegű építőtáborokat hozzanak létA kezdők bére Vass Tibort Nyíregyházán az Árok utcai munkáslakásban találjuk. Könyvek között. Marxista egyetemre jár, filozófiából készül vizsgára. A Nyíregyházi Mg. Főiskolai Tangazdaság mezőgazdasági gépszerelője filozófiát tanul. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzése után levelezőn érettségizett, a mezőgazdasági szakközépiskolában. Tanul és dolgozik a November 7 brigádban. Ez a brigád a napokban kapta meg a Kiváló Ifjúsági Szocialista Brigád címet, immár harmadszor. Az ilonatanyai központi műhely ütőképes brigádja gyakran újítgat, ésszerűsít. Tavaly a fiatalok létrehozták a terepjáró emelő villástargoncát. Ezzel a munkájukkal a megyei Alkotó ifjúság pályázaton a mezőgazdasági kategóriában első helyezést értek el. „Ilonatanyán a nagy létszámú KlSZ-alapszervezet- nek abban van ereje, hogy az egyetemet, főiskolát végzett fiatalok jól megértik egymást a munkásfiatalokkal. Előbbiek segítik a szakmai versenyeket, a politikai oktatást, utóbbiak a társadalmi munkában jeleskednek”. Tibi ezt mondaná a kongresszuson : — Nálunk a kongresszusi levél vitájában is elmondták, hogy a kezdők bére kevés. Valóban magasabb alapról kellene indulni, igaz, pár év múlva ugrik a fizetés. Sok fiatalban él a bizonyítani akarás. Jó lenne mindenütt megteremteni a feltételeket a bizonyításokhoz. Nábrádi Lajos HÁT HÁZ K érdeztem a lánykori nevét, csak azért, tudjam miként szólítsam. „Lenke, lelkem... Lenke — mondta, de ez ne legyen benne semmibe, jobb az úgy, hogy Szűcsné, úgy ismernek. Szűcsné vagyok én már ... na, mikortól is?...” — Az nem számít most — inti le csendesen az ember — az elvtársakat ezek a dolgok nem érdeklik. Hozz inkább egy kis pálinkát! Lenke néni nem hagyja magát. Széles mosolyú, jó beszéde van, indul a pálinkáért, de ötször, hatszor is visz- szatér fele útjából, hogy mondja, mondjon még valamit. Kérdezni is illik. — Mi része van itt, a ház körüli termelésben? — Hát nem látszik le rólam? Mert én úgy gondolom, látszik az, hogy meg sem állok. Már ki se kelek az ágyból, megyek, fejek, aztán rohanok a disznókat hajtani. Most nyolc van, aztán az a sok aprójószág, de már vigyem a tejet a csarnokba, rohanjak haza főzni. Látszik ez rajtam, ne is tessék nekem nemet mondani. — De hát mi haszna van? Megütközve néz körbe az asszony. Tekintetében ott a csodálkozás: „Nahát ilyet kérdezni!” Jó erős — régen úgy mondták sure — kötő van rajta, zavarában azt simítja le, mígnem rátalál a szerinte megfelelő válaszra. — Felépítettünk mi már hat házat. Tessék csak összeadni, hat ház. Mennyi munka kellett abba! — De hát minek? Azt mondta Lenke néni, egy gyerek van. Nem nagy a család, miért kellett annyi ház? — Nem úgy volt annak a sora. Először laktunk az édesapámnál, kis ház volt, nagyobb kellett, akkor külön mentünk, ház kellett, akkor a régi helyett új. Aztán a lányomnak, de túl messze voltak. Itt a szomszédban, szemben eladó lett a telek, megvettük, építettünk, legyenek közelebb. Hát így sorban dolgoztunk, építettünk. Ne tessék azt mondani, mi haszna. Csodálatos dolog a munka, az emberi akarat. Mert láttam a Szűcs-portát, a nagy házat, az utca túloldalán a még nagyobb, még szebb házat, a gyümölcsfákat, a jószágokat. Hajtott a kíváncsiság, megkérdeztem: — Ez mind szép ami van, de hogyan élnek? — Jól. Hála istennek jól. Mindenünk megvan, csak az egészséggel van baj. A férjemnek a szíve, nekem a lábam nem bírja már. Bizony egy hete már úgy volt, hogy eladjuk a tehenet, ami miatt jöttek. Aztán meggondoltuk. Rosszul kérdeztem. Magyaráztam, hogy arra lennék kíváncsi, mi az, ami felüdíti, szórakoztatja, pihenteti a Szűcs házaspárt. Mert az mind jó, hogy dolgoztak, építettek. Dolgoztak, építettek, de hát az élet nem csak eny- nyi. — De nem ám! — mondta Lenke néni — televíziónk az nincs. Fárasztana. A rádiót azt hallgatjuk, olvassuk az újságot is, ha van rá időnk. Nem sok van. Nincs sok időnk az ilyesmire. Nem firtatom tovább a dolgot. Bármerre is gombolyítom a beszéd fonalát, a munkánál kötünk ki. A munkánál, aminek volt, van és lesz is értelme. Lenke néni erről azt mondta: — Előbb úgy volt, hogy földet vettünk. Két holdat, három holdat. Amikor álltunk befelé a tsz-be, bizony sírtunk. Hát ezért? Aztán alakult, fordult a javunkra. Már nem volt annyi földünk, de nem lett kevesebb a munka. Mert nem akartuk, hogy kevesebb legyen. Vállaltunk mi felesbe is háztájit, mert építkeztünk. Mindig. Most meg már mit csinálnánk mást? Dolgozunk. Legalább van mit adni, lesz mit adni az unokáknak. Két unoka van. Nem vágytunk mi ettől különbre, másra. Ezt tessék elhinni. Éltünk jó parasztok módjára. — Tehát jó parasztok voltak? — Azok voltunk. Azok is leszünk, amíg élünk. A korty pálinkát majd hogy nem meg sem ittuk. Minduntalan elterelte róla a figyelmet a beszéd, amely nyílt volt és őszinte. Lenke néni szavaiból olykor kicsendült némi büszkeség, de mondhatom erre azf is, elégedettség. Akár így, akár úgy fogalmazok, nem változtat a tényeken, így is, úgy is csak a gazdát, a gazdaasszonyt dicsérem. Seres Ernő ötezren vannak Szabolcsban Szolgáltató kisiparosok Az utóbbi öt év alatt 1200- zal gyarapodott a szolgáltató kisiparosok száma Szabolcs- Szatmárban, és jelenleg többen vannak ötezernél — állapította meg a kisiparosok megyei szervezete választmányának napokban tartott ülésén. Nagyrészt valóra vált az a célkitűzés, hogy a létszám- növekedés elsősorban az ellátatlan területekre hasson. így az új engedélyes iparosok többsége, 3 ezren aluli lakosú helységben kezdte meg szolgáltatói munkáját. A létszámnövelésre kedvezően hatottak az utóbbi évek törvényszintű intézkedései. Többek közt, hogy a kezdő kisiparos 2, illetve 3 évig jövedelemadó-mentességet élvezhet. Az eredmény sem maradt el: a megye kisiparosai az elmúlt évben, a fogyasztási szolgáltatások több mint 53 százalékát végezték el. Különösen jelentős a mer gyében a kisipari szolgáltatás a magánlakás-építésben és -karbantartásban. Az utóbbi öt évben közel kétezer bel- és árvizes, valamint „C” típusú 'lakást építettek kisiparosok, de végeznek lakásfelújítási és -karbantartási munkákat is. Míg négy évvel ezelőtt 41- en tettek a megyében mester- vizsgát, a múlt évben 229 volt az ilyen sikeres vizsgázók száma. Ugyanakkor az arra kijelölt kisiparosnál évi átlagban mintegy 100 fiatal tanul szakmát. Többségük jó eredménnyel, amit megyei és országos versenyeken elért kedvező helyezések bizonyítanak. (ab) A kállósemjéni Űj Élet Termelőszövetkezetben tíz darab Sirokkó típusú dohányszárító berendezést építettek. Most fejezik be a köztes tér lefedését, melyet manipuláláshoz használnak majd. (Jávor L. felv.) Milák István Boros Vilma Vass Tibor
